Hová az ördögbe tehettem az öngyújtómat ezt nem hiszem el, komolyan! Menet közben már kifordítom az összes zsebem és a kis övtáskát is feltúrom amit magammal hurcolok. Ez amolyan mindenes de még ennek az alján sem találok egyetlen árva gyújtót se.
- Bolt, kell egy bolt - sóhajtok fel ahogy tovább sétálok és körülnézek hogy mégis hol találok erre boltot, mert itt azért nem olyan gyakoriak, de végül csak kiszúrok tíz perces kóválygás után egyet és megrohamozom hogy szerezzek egy nyavalyás gyújtót és egy újabb doboz cigit. Mert ebből már alig van. Kiélvezem a szabad napot és a folyópart felé indulok el ahová le is telepszem egy kicsit mielőtt visszamennék a lakásomba hogy egy kellemes délután töltsek el boldog semmittevéssel. Nincsenek igazán terveim a mai napra már, és jól esik kicsit levegőzni és szívni a cigim. Ahogy a part felé haladok kiszúrok egy nagyon szőke hajkoronát. Hm, egész jó bőr de... várjunk csak.... ismerős. Mintha valami... énekesnő lenne! Merően nézem pár pillanatig ahogy próbálom hová tenni őt, aztán csak kigyullad a villanykörte a fejem felett hogy ki ez a nő. Közelebb lépek hozzá.
- Szia! Bocsi de... te nem a Dying Starban énekelsz? - szólítom meg ahogy végül felém fordul. Most már tuti és még az is hogy.... nem ember. Nocsak, mik vannak! Hüllőféle, érzem a szagán. Meg valaki más szagát is.

Bundás & bundátlan

Noh, hát ez a nap is úgy telik, mint mostanában az összes többi. Kedvenc vámpírom hidegre tette magát így a napnak ezen szakaszára s bár akkora ereje van mint egy hegynek, azért igyekszem a szabályai szerint játszani. Nemes egyszerűséggel azért, mert az életem múlik azon, hogy kedvel-e vagy sem. Őszintén szólva nagyon sokáig meg voltam győződve arról, hogy csak kihasználom a hűsembert. ehhez tartottam is magam, elvégre hé, én vagyok Celia, aki soha a büdös életében nem kötődött senkihez és semmihez. Már a zenét leszámítva, azt még mindig nagyon szeretem, csak nem nagyon művelhetem, mert akkor lebukok. Bár azért... bassza a csőröm ha más bige szagát érzem meg rajta. Nem is értem miért van ez, de legalább nem túl gyakori. Nem mintha féltékeny lennék vagy ilyesmi pfff nem dehogy. Én? Soha. Teljesen felesleges ilyesmin is gondolkoznom, a zeneboltból hazafele tartva minden figyelmem a zsákmányomé. Igen, benne van a régi lemezünk is... csak így..nosztalgiázni. Szerencsére itt nem voltunk ismertek, így gond nélkül mászkálhatok. Vagyis.. tenném, ha nem szólnának hozzám.
- He?-
Ez roppantmód kulturált megszólalás volt és már mondanám is tovább hogy kopj le kispajtás, amikor is megérzem, hogy ez nem ember. Ó jaj, pedig Rowi megkért, hogy ne balhézzak. Jó lenne, ha nem kötne belém, de reménykedhetek én ilyesmiben? Kötve hiszem. Várjunk csak... mit is mondott? Bebootolt az agyam és kapcsolt is pánikra.
- Váááááááááá!-
Visítok fel hirtelen és a nyakába vetem magam, figyelve arra, hogy a szája a melleim közé legyen süppedve. Szorításomba fogom és a füléhez hajolok, enyhén sziszegve suttogva.
- Ki ne mondd még esszer hangosan, hallod?! Viselkedj szépen és akkor elengedlek, oké? Basssssza meg! -
óvatosan pillantok körbe és teszek úgy, mintha valami régi ismerősöm üdvözölném, kicsit várva leugrom róla és csivitelek, mint egy liba.
- Nahát, ezer éve nem láttalak! Gyere, igyunk meg valamit és beszélgessünk!-
Momentán a kezére szorul a satu szorításom és húzom magammal, el onnan, el a nyílt terepről. Megint röpködnek a hírek, hogy emeltek a vérdíjamon... és ezt nem szeretném még kockáztatni.

Nem tervezek semmit a mai napra, így könnyű szívvel sétálok a folyóparton a zsebeimet túrva hogy hol a pokolban lehet az öngyújtóm?  Biztos hogy valahol itt van, mert cigiztem ma már, és nem hagyhattam el ennyi idő alatt, ez biztos. Nagy nehezen megtalálom, és realizálom hogy a gatyám zsebe lyukas és becsúszott a bélés és a zseb közé. Remek, varrathatom meg. Az élet szép, de tényleg.
Messze kerülök a munkahelyemtől és a folyópart felé lógatom a lábam amikor ismerős ismeretlent veszek észre, és nem tudom hirtelen hová rakni. Egy kicsit elgondolkozok a jelenségen hogy mégis ki lehet az mert iszonyúan ismerős, és biztos vagyok benne hogy láttam már valahol. De mégis hol? Mondjuk, nem mintha elég sívbajos lennék, így simán megállítom és leszólítom hogy nem-e az akinek gondolom. Mert szerintem az. Celia. Na de majd kiderül. A hangja viszont meggyőz róla, és szélesen elmosolyodok hogy sikeresen beazonosítottam őt és meglepődök amikor felvisít és nem tudom mire vélni.
- Öööö?? – szerintem látható is ahogy hatalmas fekete kérdőjelek ugrálnak a fejem körül ahogy rám vetődik és épp csak nem borulok fel, mert amúgy megvetettem a lábam. Meg hát nem fúj el a szél egykönnyen. Nem egészen értem, de a szorítása erős, bár még nem fájdalmas. A mellei között nem olyan rossz, mert elég jók, de azért mégsem az Oba. Óvatosan lefejtem magamról, és a mellek közül pislogok fel tavaszi kék égbolt pillantásommal.
- Ha legközelebb is rám ugrassz, örömmel harapdállak szét, pikkelyes – mosolyodom el kedvesen, ahogy lassan leszáll rólam és karon ragad és szinte elhúz. Hagyom magam, mert érdekel hogy mi ez az egész. Nem kételkedek benne hogy komolyan nekem jönne, de én sem vagyok ártalmatlan kis bolyhoska hogy hagyjam magam. Lustán ballagok utána, enyhe passzív ellenállást fejtve ki, hadd erőlködjön csak egy picit.
- Nem akarod hogy felismerjenek vagy csak simán bújkálsz valaki elől? – szegezem neki a kérdést ahogy a folyóparttól távolabb kerülünk egy kicsit. Nahát, nahát. Mibe ütöm éppen a kis orrocskámat? Naná hogy más dolgába.

Bundás & bundátlan

Nyilván. Hát nyilván felismer valaki! Univerzum, szopogass sünt légyszíves. De most komolyan, csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Franc az egészbe. Na nem baj, ilyenkor kell ügyesnek és okosnak lenni. Meg meghazudtolni a fejemen ékeskedő színhalmazt. Mit ez nekem, pfff, easy mód. A (m)ellhallgattatás sikeres volt, nem picsog többet hangosan, nekem meg van esélyem a fedetlen pályáról elvonszolni. Majdnem szó szerint, mert azért nem segít benne túlzottan. Ez a baj azokkal, akiknek túl sok láb jutott. Mindig az útban lábatlankodnak.
- Ahaha, nem lesz legközelebb.-
Trillázom könnyedén, s mire végre biztonságosabbnak mondható helyre érünk, elengedem, aztán a kezem a zsebembe történő süllyesztése közben azért beletörlöm a mancsocskámat a ruhámba. Így is szagos leszek, de na. Az elvek!
- Bingo. Nem túl egészséges nekem, ha felismernek. -
arra már nem térek ki, hogy fangörcs, vagy egyéb indok miatt, de maradjunk annyiban, hogy jobb nekem, ha senki sem tudj, hol vagyok éppen. Így is túl sok vadász tudja. Tehát több, mint az ideális, ami a nulla.
- Őszintén megleptél azzal, hogy felismertél. Errefelé nem igazán jutott el a hírünk tudtommal. -
Dőlök hátra a falnak, karba tett kézzel és a zsebemben keresem a rágómat. Mélázva mérem végig a tagot.
- Az biztos, hogy több lábad van mint nekem. Falkád is van, vagy így soloba tolod az életet?-
ez már csak azért lényeges, hogy ha gebasz van, legalább elmondani el tudjam a kapafognak, hogy mibe tenyereltem. De amúgy... az a halvány rózsaszín a járomcsontomon... az ööö, smink. Kicsit sem esik jól, hogy felismertek...kicsit sem... énekelni akarok.