Gyerekes dolog talán a gondolatok elől a moziba menekülni, pláne ebbe, ami azért mondjuk ki, nem az elit kedvence. Viszont nekem talán pont ezért tetszik annyira olyan régóta, mert a városvezetés próbál róla nem tudomást venni, a tulajdonosa pedig ragaszkodik hozzá. Igazából csak régi filmeket lehet itt nézni, de engedélyezik a dohányzást és még isten tudja mi mindent. Ez egy hely, ahol senkit nem érdekel ki ül mellette kettővel. És ahol senkit nem érdekel, hogy amúgy ki a franc vagy te.
Hátradőlök a kissé már megkopott széken, magam mellé készítve az energiaitalom fémdobozát, mondván hamutálnak még tökéletes lesz. Le kéne szoknom arról, hogy hülyén érzem magam ha szabadságolom kicsi énem a hétköznapokból. Mindenkinek van valami hobbija: sziklát másznak, futni járnak..valami. Nekem ez a szórakozásom. Nem mintha nem láttam volna már a Cápát úgy négyszázhatvanezerszer, de Brody rendőrfőnök epikus küzdelme már gyerekkoromban is megragadott, bár persze Hoopernek drukkoltam. És lám, túl is élte. Ki hinné, hogy mi mindenre jó egy búvárfelszerelés mi? Hah...
Rágyújtok és lusta tekintettel felkészülök tudatlan mellékszereplőnk korai halálára az ominózus zenével együtt. Gyerekként tényleg irtóztam ettől. A tengertől is ami azt illeti. Mai napig őrzöm a víziót, hogy meg fog enni egy hatalmas cápa, aki a megfelelő alkalomra vár. Ez persze baromság, na meg mostanában nem fogok én semmilyen tengerpartra eljutni, lévén nem úgy megy az...Kifejezetten tetszik, hogy csak fejek sziluettjét látom. Érzek némi jó olajos hamburgert, talán hot-dogot, de ami itt nincs soha, az a popcorn. Így én sem kívánom meg feleslegesen.
Katarzist várok,egy kis borzongást azt illetően, hogy igen, igen én is járhatok így, még nyugodtan megehet arra egy kóbor nagy fehér. De a borzongás nem a filmtől érkezik, hanem egyszeriben mintha fázni kezdenék egy rakás rám rakott bogár alatt amiket hiába próbálnék leseperni. Úgy üt fejbe valami nem idevaló jelenlét, mintha tényleg a lábam lógatnám a cápa szájába. Megrázom a fejem. Biztos csak valami para, vagy valami ilyesmi. Nem kell vele foglalkoznom, hát miért én foglalkozzak mindig mindennel? Mások szarnak a világra, csak esznek-isznak-dugnak én meg mindig mindenkiért aggódom. Na eez a beteg dolog. Lazarus nem kurva önfeláldozásra nevelt, mégis azt csinálom. Jobb lett volna elhúzni ebből a városból, jó messzire. De elkényelmesedtem.
Túl a hot-dogon, a bontott olcsó sörökön és az olajos hamburgeren, tényleg ismerőset érzek. Ez már nem bogaras, hanem egy illat, amire már nem is kellene emlékeznem, hiszen..meg sem történt. Nem lehet ismerős, én..én ezt elástam, jó mélyre ástam el és nem, hát tuti megbolondultam.
- Csokidrazsét? - nyújtom neki a kis zacskót, mert jaa hát gyengém a csoki ezt nem kell túlkozmetikázni, a tigrisem nem tud elhízni, ha meg én teszem ahhoz senkinek nincs köze igazság szerint. Nem nézek a már mellettem ülőre, lévén megy a film és ahogy a jó polgármester úgy én is azt mondom, hogy: ha azt kiáltod barrakuda, mind azt kérdik mi? micsoda? Ha azt kiáltod cápa: kitör a pánik. Hát talán erős túlzás Faustot egy cápához hasonlítani...bár...
- Mit keresel itt? - teszem fel végeredményben egészen csak neki hallhatóan a kérdést. Én is tudom hová adta el a lelkét, ő is tudja, hogy tudom így hát a sikolyokat és a hüledezést hagyjuk meg egy utópisztikus gondolatnak, vagy elvárt reakciónak. - Moziba jössz ijesztgetni a fogékonyakat? - kapok be két csokis csodát, de valójában lehet, hogy nem is akarom tudni, hogy minek jár ő moziba. Azt hittem a "mestere" vetít a fejében éppen elég filmet...vagy valami.

Nemlegesen ingatom a fejem, mert tele a szám hamburgerrel és ha most válaszolok... ugye nem kell ecsetelnem? Sosem értettem a világot. Elvásások, előre megépített képzelet várak, fantáziavilágok szövik át naiv lakói javának az életét. Épp ezen skatulyák egyikébe préselnek bele, de most kicsit úgy érzem előre szaladtam.
Rühellem a reggeleket. Főleg az olyan szép napsütéses, meleg, vidám hangulatúakat. Nem kell félreérteni nem valami elfajzott fekete ruhás kisiskolás vagyok, aki ép átérzi a világegyetem összes kínját és a halál gondolatával kezd kekeckedni, mert valaki aznap azt mondta neki, hogy vacak a frizurája. Amúgy tényleg tragédia a hajviseletük és ha ezt én szúrom ki, az már elég végzetes... Na a lényeg az, hogy ahol fény van, ott nincs sötét. Ez elég logikus és hát pirkadatkor akármilyen kellemes vagy érdekfeszítő beszélgetésben vagyok, egy meg nem értett teremtménnyel, annak mennie kell, legyen az vámpír vagy nem evilági entitás. Úgyhogy a hajnal hasadása csalódással kezdődött, mert Baal lelépett, pedig ép az alkuja ráeső részét töltötte óhéber rúnakövek és átkok magyarázatából. NA én ezért utálom ezt a napszakot. Nincs mit tenni még csak mérgelődni sem volt kedvem mert elájultam. Igen a vérveszteség nulla alvással párosítva nem egészséges, főleg ha azt hiszem aznap enni is elfelejtettem. Frederik ébresztett. Pontosan ezért tartom inas helyett. Apó csontos pók lábai közül kicsúszott a kancsó így nem csak vizet, de az azt addig oly hősiesen óvó konyhai kellék is jött. Az eredményen nem változtatott, felkeltem és már éreztem is mi a probléma. Sajnos ételért nem mehetett ki jelen formájában. Az emberek elég érzékenyek a húsgólemekre, legyenek azok bármily mesterien is kreálva. Én ránéztem, ő rám és mivel csak heges csáprágói voltak amivel beszélni nehéz, én tettem fel a kérdést. "Ebédre mozi?" Mivel a kognitív funkciói a nulla felé közelítenek, elképzeltem, hogy bólint. És most itt vagyok. Egy klasszikust bámulva tömöm tele az arcom egy nyugodt helyen ahol az oly kedves és nem törődöm társaság, feltétel nélkül befogad engem és fura, nyáron is talpig felöltözött kísérőm akinek olyan kötések vannak arcán mintha a lábadozóból idő előtt szöktettem ki volna. Ja igen... Fredet kb emberré formáltam a kiruccanásra. Hát mint mondtam, az emberek finnyásak. Kényszer megoldások kellenek.
Szóval... ingatom a fejem visszautasítva az édességet. Csupa morzsa és ketchup vagyok, ezért válaszok előtt megtörlöm magam Ferd által felajánlott, kezéről lelazított kötszerrel, amit utána gondosan újra visszacsavar csontos tenyerére.
Kicsit közelebb hajolva súgom, hisz oly modortalan film közben hangosan beszélni. -Üdvözletem Fraulein Keith, ép műsoros ebédet tartok. Ajánlanám, hogy csatlakozzon de ahogy látom ön már a desszertnél tart. - ÉÉÉÉS itt a skatulya. Az általánosítás. A rasszizmus! - Ezt kikérem magamnak. Csak mert démoni szeánszokat tartok, és fekete mágiával uralmam alá hajtom a holtakat testét bestiákat alkotva, még nem vagyok egy szörnyeteg aki embereket ijesztget csak úgy kedvtelésből. - Kicsit vakarni kezdem az állam és a semmibe meredek, majd hirtelen összehúzom a szemem és folytatom. - Így hangosan kimondva határozottan megvan rá a potenciálom... igen. De én nur ebédelek. Rosszulesik ez az előítélet. Ugye Frederik? - Húsgólemem ép egy csivavát rágcsál. Szólításra felénk fordul és bólogat, majd fojtatja a test magába olvasztását. Az élettelen állat még remeg és friss vér tocsog a ballonkabátra, de a mozi sötétje ez eltorzítja annyira, hogy a leghátsó sorban ülve ezt nagyon senki se ismeri fel. A buta pára biztos elszökött mesterétől és megugatta Fredet... Hát a gólemek rosszul reagálnak a támadásokra. Vagyis... jól... csak nem túl kifinomultan? Vagy átgondolva. Mindegy... mély levegőt veszek. - Nem kérek megjegyzéseket. Inkább mesélj, hogy vagy Fraulein? -


Tekintete zavaros, mégis kedves, nem is tudom hova tenni. Ritkán találnak meg ilyen ártatlan, ellenben szemükben lángoló elszántsággal megáldott teremtmények. Mivel eljött a leégett elmegyógyintézetig, egészen az erdő szélére, gondolom okkal van itt. Vagy csak ő is egy tini aki bizonyítani akarta mily bátor és eljön oda ahol a helyiek szerint gonosz szellemek és erők munkálkodnak. Mi tagadás igazuk van, azok voltak itt. Most már az enyémek... Mondhatni kiaknáztam a forrást, lefölöztem. Ettől független én itt maradtam. Az épület hatalmas és a vízrendszer még működik. Alig 4 éve ment "tönkre" ez a hely, nagy örömömre és magára lett hagyva, de az ipari minőség az, ha nem is örök, de egy darabig kitart, így most én lakom itt. Aki meg elég elszánt az megtalálja a mumust és akár kérhet is tőle valamit. Igen Mumus. Nem volt jobb ötletem mit mondjak annak a 4 éves kislánynak aki elveszett az erdőben és itt lyukadt ki. Őt még ingyen hazakísértem, viszont a meséjét páran elhitték. Én meg mégis ki vagyok, hogy elutasítsam egy "kiapadt" forrás közepén az oda vizet cipelőket? Akik elszántan kutattak este ebben a méretes épületben, annak előbb utóbb útjukba kerültem, mint valami kegyes kísértet és a kérésüket valahogy teljesítettem persze mindig csak valamiért cserébe. Vagy nagyon olvastam és egyszerűen kiszúrtak. Olyankor én sikítottam. Iszonyat halkan lopakodnak a gyerekek és a hülyék. Na, most egy kb értelmes talált meg, pont a mellékhelységből kanyarodtam ki és ő meg itt termet. Még, hogy én vagyok a kísértet... - Búúúú? - Egy elég gyenge próbálkozással kezdek, hátha elszalad.

Van az az undorító közhely, hogy kicsi a világ. Van az a másik undorító közhely, hogy szar is a világ, meg nem futhatsz el a múltad elől meg ilyesmik, hiába mormolod az imamalmodat. A számban a csokidrazsékkal ezeknek most kénytelen vagyok igazat adni. Valahogy szeretném ha rémlene az a momentum, amikor megegyezünk, hogy soha többé nem fogunk találkozni, vagy a tipikus függöny mögé bújás esete legalább, hogy én imádkozzak azért, hogy ez ne történjen meg. Erre tessék, a város leglepukkantabb mozijában futunk össze, ráadásul vele van valami...izé, aminek igazából nem tudom azonosítani a szagát, hiszen nem vagyok kutyaféle, de eléggé biztos vagyok benne, hogy semmi emberi nincs benne, csak talán az alakjában. De amit megtanultam most is illene betartani: Soha Ne Kérdezd Meg Arról, hogy Mi Az Az IZÉ. Próbálok is nem átnézni a feje felett, nem lehetek katasztrófa turista, nem akarhatok odanézni.
Mégis megteszem. És valamit nagyon jóízűen eszik, amit igazán talán nem szeretnék tudni, hogy konkrétan micsoda, vagy hogyan került hozzá. A szőrt innen is látom, lévén kitűnően látok a sötétben szóval sóhajtok egy megkönnyebbültet. Nem ember. Akkor meg nem kell vele foglalkoznom, nemde? Csak falramászom tőle, de mit csináljak? Hívjam a rendőrséget? Fogjam meg és rakjam ki? Nem, egyiket sem fogom megtenni, több okból sem.
- Desszertnél, igen. - nyelem le a hirtelen kicsit fűrészporra hasonlító golyócskát, végtére is kettővel mellettem éppen kutyát..vagy valami perzsa macskát ebédelnek be jóízűen. Vajon IZÉ felfog abból egyáltalán valamit ami a vásznon megy? Nem kezd esetleg nem is tudom, mészárlásba ha olyat lát amit nem kéne? Faust mennyire tart rajta kontrollt? Ááááááá, még hogy kicsi a világ!!!
- Öhm... - hát erre mit mondjak? Csak mert ezeket csinálja, hát ühüm, lehet a közvélemény erről nem így vélekedne. Végtére is ő a nagyon másik oldalt használja fel ahhoz, amit csinál, nekem meg szeánszokra sincs szükségem ahhoz, hogy valami olyanná váljak, ami kedvére elszórakozgatna az itt ücsörgőkkel. - Nem igazán előítélet volt. - húzom egy csikorgós félmosolyra a számat, mert azt túlzás lenne azt mondani, hogy Faust őrült. Valójában ha mindent szemellenzővel nézünk elég zseniális amit csinál és amit működtet, de a kérdés az lenne, hogy vajon ennek rá nézve mi az ára? Hááát..lehet nem erről kellene egy boszorkánymesterrel sutyorognom egy moziban. Egyébként is, a jelenlétében a másik oldalon lévőket sem kellene emlegetni, azt mondják a démonoknak elég meghatározatlanul nagy ereje van. Istenemre, nem vagyok vallásos, de...inkább nem kísérteném a sorsot. - Én öh, nem akartalak megbántani a kérdéssel. - távol álljon tőlem, ahogy az is, hogy közelebbről lássam azt a valamit. Frederiket. A kifröccsenő vér illatát viszont nagyon is megérzem. - Jó étvágyat neki is. - és ennyit a csokigolyóimról. Legalább még működöm ilyen szinten és igen is hatnak rám a látott, halott, érzékelt dolgok. Ez jó jel. Mindenképpen jó jel. A vászonra nézek, hát nem mondhatom akkor azt sem, hogy valami nagyon fröcsköl a kis..Frederikből? Vagy abból ami nála van és még eléggé folyós? Megrázom a fejem. Nem, nem teszek megjegyzést. Nem, nem. A jelenetet nézem ahol is két fiú cápauszonyos csalása miatt kiürítik a fél strandot. Nos, Faustnak még uszonyt sem kéne ahhoz húznia, hogy kiürítsenek valamit miatta. - Egészen jól, nagyon rég nem láttalak. - bár nem volt elég régen... - Nem tudtam, hogy a városban...ténykedsz. - pedig talán tudnom kellett volna. Vagy mégsem. - Azt mondtad hosszantartó lesz amit csinálsz. Annyira mégsem. - megfeszül az állam, nagyon nagyon nem, bár talán az öröklét sem lenne elég tartós időmérték.

-----------------------------------------------------------------------------------

A fa ágán ücsörögve merengek rajta, hogy most mihez kezdjek. Hamarosan elérem New Yorkot és talán egy jó ideig nem lesz lehetőségem az alakváltásra. Na meg valahogy tartok attól, hogy milyen természetfeletti szabályrendszert rúgok fel a belépésemmel. Bár az etikettet ismerve egy falkát sem kell tájékoztatnom róla, hogy oda tartok. A város urát pedig nem kell, hogy érdekelje. És nem is akarom, hogy tudják. A végén még ő..megtalál és nekem jó, ha minél kevesebb az információja rólam bárkinek. A vadászat nagyon jó volt, imádtam, ez az erdő is lenyűgöző, bár a város fényei némely részénél már tönkreteszik a csodáját. Valahogy mégis mindig ehhez az épülethez térek vissza. Nem igazán hiszek abban, hogy kopogó szellemek mászkálnának itt, bár Lazarus azt mondta, hogy szellemek nagyon is vannak, csak nem mindenki képes rá, hogy lássa őket. Innen pedig két napja határozottan zajokat hallok. Félreérthetetlen jelenlétnek a zajait. És elég sok kölyök mászkál be ide, de általában az ajtó romjai után percekkel már szaladnak is kifelé. Adrenalin és csupán egymást hergelik?
Nem tudom, de most én is elhatározom magam, hogy megnézem a helyet. Olyan nincs, hogy ott lakik a kurva mumus. Egy vámpír már sokkal valószínűbb. És őszintén..nagyon, naaagyon kedvemre is lenne valami idióta vérszívóba belefutni. Legalább kiélném rajta az agressziómat, a félelmemet, hogy megtalál az a paraszt. És nem akarok visszamenni hozzá. Soha soha többé nem akarok. Én..megtennék bármit azért, hogy erre ne kerüljön sor. Normális életet akarok, ahol nem adnak el és nem passzolgatnak mint egy labdát. Ahol nem kell más valakinek a kedvétől függnöm és számítanom a pofonra, vagy a még rosszabbra.
Beleszimatolok a levegőbe, de nem érzek semmi...halottat. A vámpírok jellegzetes szagát már túlságosan is jól ismerem. Mégis..valaki van ott benn és dögöljek meg ha nem nézem meg magamnak, hogy mégis miért van ide ennyi sikítozós kiránduló. Óvatosan lépek be az ajtó enyhe romhalmazán keresztül és körbe nézve kicsit lever a víz. Ez valami kórház lenne? Vagy elmegyógy? Vagyis..csak volt. Mégis ki a fasz akarna idejönni? Találomra fordulok rá az egyik folyosóra. Ha itt lakik az Ördög, amit kétlek...akkor legalább megkérhetném, hogy segítsen. Igazából Istent is kértem, csak nem akart válaszolni.
- Bassza meg! - ugrok egyet, amikor kis híján beleütközöm valakibe. Aki egyébként eléggé élő és nem is tudom. Ő is valami kiránduló lenne aki már túlságosan is otthonosan mozog itt? De valami mintha...fura lenne benne. Az illata..nagyon, más. - Megijesztettél! - mormogok itt a hülye félhomályban. Lehetne a késes gyilkos és bár ő lenne a késes gyilkos, mert akkor lehetnék a karmos. De nem vagyok. És szerintem ő sem. - Miattad menekülnek innen sikítva, mert ilyen hathatós szövegekkel nyitsz nekik? - biccentem oldalra a fejem, tanulmányozom. Látszólag tényleg teljesen emberi. De az íze..az nem az. - Vagy csöves vagy és beköltöztél? - nem rossz ötlet, amúgy ha azt nézzük én is csak egy hajléktalan vagyok és nincs is hová mennem. - Klassz hely, bár kicsit..szenes. - megengedek egy mosolyt. Igazából bárkit a keblemre ölelnék aki nem vámpír és nem idegen alakváltó. A vámpíroknál rosszabb meg úgy sincs, nem? Ugye nincs? - Rye vagyok. - nyújtok kezet, de meg is bánom hogy kicsit elhamarkodottan mutatkozom be. Lazarus neve sejlik fel bennem. Ő bárkit szóra tud bírni..bár nem hiszem, hogy pont itt keresne.

Lemondóan legyintek. - Elnézés elfogadva, ő meg úgy se fogja fel teljesen, de biztos értékelné a figyelmességet. - Fred mint a legtöbb teremtményem inkább egy programozott húsrobot. Ha olyan körülménybe kerül amire nem terveztem alkotásakor, nem tudja mit kell csinálni. Mármint totálisan fingja sincs. Volt eset amikor szó szerint leblokkoltak, de ezt most nem ecsetelném tovább.
- Magam is így gondolom bár a technika vívmányai ezt a hiányt lecsökkenthetnék, de engem valahogy taszít. Annak ellenére, hogy a tudomány embere vagyok és nyitottnak tartom magam az újdonságokra, undorodok ettől a közösségi média jelenségtől, meg selfi vagy mi a bánat és társaitól. Hála ennek most őszintén mondhatom, hogy jó újra látni. - A kedves mosolyom kicsit lekanyarodik, nem tudom mit lát kifejezésemből. Macskaféle, de emberalakban...
- Meglepően kevés ismerős mond hasonlót. -
A ború tovaszáll, nincs okom megélt csalódások szomorúságával foglalkozni hisz régi ismerős került elém bár még nem tudom hogy tényleg örömmel lát vagy az okoz neki örömet hogy "végre megtalált" ami lásuk be nem első és utolsó alkalom lenne illetve, kellemetlen is tud lenni.
- Ténykedek... kérlek. Tanulmányozok! Meglehetősen magas a mortalitás ráta erre fele és iszonyat nagy a természetfeletti fauna. Ez pontosan azok a körülmények amikben a gute alte Faust jól érzi magát. - Ki tudja, talán itt kéne betartanom a megígért napot is. Van még pár év haladékom a teljesítésig, de Mephisto tuti nem ellenkezne ha kicsit előbb hozom el. Koncentrálj Faust. Itt és most más a téma, ezen majd agyalsz később.
- A hosszú egy rettentő relatív szó Fraulein, amibe nem mennék bele. Örökké csak az emberi hülyeség tart, minden mást időközönként meg kell erősíteni. Az én hatalmam kiváltképp érzékeny az újrakötésekre és rendkívül befolyásolja a környezete, ami legtöbbször elnyomni szereti a varázslat lényegének megnemértettsége lévén. Vagyis... lemerül mint egy elem. - Hadonászok is mondandómhoz mintha ettől jobban érthető lenne. Engem megnyugtat és ez a fontos. Ha a munkásságom kritizálják arra érzékeny vagyok. Főleg ha laikusok teszik. Nem az ördög vagyok nekem nincs kiapaszthatatlan és végtelenül csodás hatalmam, hogy bármint teljesítsek megfelelő ellenértékért. Engem köt tudásom és az adott korban a mágia fejlettségi szintje. Az én műfajom meg valamiért irtandó és elkerülendő, ezért nagyon sok falba ütközök apróbb fejlesztések esetében is. Ennek is az a nevetséges etika és morál az oka. Bálványok amiket ezek a primitív barbárok emeltek és hajbókolnak nekik untalan. - Mint mindig neked olcsón szolgálok tehetségemmel. Kíváncsi kis tigris. -


Elégedetten kéne kihúznom magam hisz fogkefével a számban is megijesztettem, de a boldogságom tovareppen, a "búúú'-m már kevésbé volt hatásos. Mein gott most beszélgetnem kell vele.
- Dem leheteh mindif folmaban. - Ja igen.. fogkefe a számban. Kiveszem és újrafogalmaznám de be nem áll a szája. Én is félrebillentem a fejem hátha a a fizikális empátia a gyengéje. Nem...
- Én a mumus vagyok... és igen beköltöztem. - És semmi. Ez.. ez őrült? Vagy csak nem vagyok megnyerő. Mondjuk... köntös, fogkefe, semmi vér meg halottak és szellemes susogás vagy lebegés. Hmmm igen ma határozottan alul teljesítem a szerepem. Gondolom az övé az idegesítő szószátyár szerep, mert csak ömlik belőle a duma. Rászeretnék szólni hogy húzzon innen vagy kívánjon mert 10 perc és kezdődik a kedvenc rádióműsorom, de... ekkor... rám mosolyog.
- Faust... - Viszonozom a kézfogást a hangom meg inkább elfogy, mint lezárnám a mondatom. Ritka jóleső az értelmes társaság akiket nem zavar a mágiám hatása vagy a teremtményeim jelenléte. Netán tisztán látó? Vagy kém? Kellenének a rúnaköveim legalább alapokban behatárolni mi is ő.
- Mit keresel erre fele kíváncsi gyermek? - Izé van neve is. - Akarom mondani Rye. Áhh... várj egy percet - Közben elindulok ideiglenes szobám felé. Csak fel kell öltözni ha már értékelhető vendégem van. Közben egy gólemem is csatlakozik. Charley. Kutya szerű 5 +/- 1 lábú teremtmény szemek nélkül de cserébe az egész feje egy nagy több fogsoros három irányba nyíló száj. Alapvetően őrző védő lenne,  de valahogy túlságosan kutyás lett a viselkedése és lusta voltam újrakreálni. Lihegve ér mellénk kb fél méteres, enyhén csontszilánkos nyelvét lóbálva.
- Ein moment bitte. Valami normális ruházatba bújok. - Ezzel kint hagyom kutyámmal míg öltözök pár percig majd újult erővel kijövök. Fekete elegáns ruha, sétapálca és cilinder. Nem mai divat, de nekem valahogy a kedvencem lett.
-Szóval... mi szél hozott?-

Ühü. Protokoll az elnézés, mert hát ő meg az izéje olyan erőt testesítenek meg, amit nem értek teljesen de félem. Nem szeretném egyszer sem magam ellen fordítani és bár elmagyarázta azt hiszem anno, hogy pontosan mi az ő "szakterülete" az ágazaton belül, enyhén szólva kopottasan semmik az ismereteim a fekete mágia ágazataival. Azt tudom, hogy tud...alkotni. Ennek az itt lévő IZÉ az egyik bizonyítéka. Bár már láttam mást is. Brrr. - Annak örülök, ha értékelné. - fogalmam sincs, hogy milyen felfogóképességgel rendelkezik Frederik, de ha eljött vele a moziig, akkor a követés képessége mindenképpen az övé. Mert ez nem démon, voltaképpen szerintem semmilyen démoni energia nincs benne, mert az rossz és kicsöpög belőle a gonosz és nem az a fajta, ahogy egy embert, vagy szörnyet megbélyegzünk a titulussal. Hanem az igazi, amitől összeszarod magad és inkább önkézzel nyúzod le a saját bőröd, csak húzzon a közeledből. Egyszerűen..halott akármi, amit Faust mágiája működtet. Vagy mije. Varázsereje? És elképzelem ahogy a facebookon oldalt működtet. Vagy instázik. Meglenne a mosolyogtató oldala a dolognak. A képei felére a bolond fanatisták nyálaznának, a többiek meg azt hinnék, hogy egy pszichopata photoshop mágus. Ki tudja? Valami alternatív képművészként még nagy karriert is futtatnának be vele. - Nem tudlak elképzelni az online világban. - somolygok a sötétben, de megállom, hogy a számba döntsem az összes drazsét. Mondhatnám, hogy meglepő, hogy vannak ismerősei. Élők. - Az emberek hülyék. - de ennyiben hagyom csak. Nem sepregetem le magamról a hangyákat, amiket az ereje kipárolgása okoz. Óvatosan pillantok rá. Szóval alkot. Hát...annak a tényszerű bizonyítékát is látom. - Az biztos, hogy elég sok minden jelent meg itt az utóbbi időben. - mormogom, talán kicsit túl sokan is próbálunk belepréselődni a dobozba. - Hát az remek, ezt valahogy nem mondtad el..anno. - jobb szeretek csak így hivatkozni arra az esetre. Bár szent igaz, hogy bármit is megtettem volna, csak had lehessen meg a szabad létem. A nyugalmam. Kár, hogy azt a férget nem lehetett távról elégetni, mint egy rossz szál virágot. De ez is megtette. - Ha tudom, megkerestelek volna. - tényleg megtettem volna. Talán utána még ott maradt abban az erdőben...talán. - Beszélhetünk róla. - dobok be végül még egy drazsét, hogy lássam, amint a kis Mike sokkot kap amikor elúszik mellette a cápa.

Na jó, ez fura. Mit keres itt egy ilyen lepukkant épületben, köntösben és fogkefével a szájában? Kajak itt lakik? És még magamat tituláltam csövesnek. Bocsánat, lakhatásilag hátrányosnak, mert még nem kezdtem koldulni. Sőt, egyelőre be sem léptem New Yorkba, mert nem tudom milyen szarba lépek ott bele. Vannak-e ott tigrisek..mit hív a város ura. Ilyen apróságok még hiányoznak ahhoz, amit úgy hívnak, hogy ne legyél beszari. - Otthonos mumus. - napok óta az első személy akivel beszélek, úgy iszom a jelenlétét mint egy sivatagi szenvedő. Nem sokat voltam egyedül életemben, ez most...nagyon nagyon új meg minden. - Érdekes neved van. - de a kézfogás kicsit villámcsapás szerű. Mágia? Ettől ilyen fura ez a hely? Felőlem, ki tudja miért pont ezt választotta. Nyilván lenne komfortosabb is.
- Gyermek? - pislogok rá, hát nem azért de ő se néz ki valami faszán öregnek, de jó igen..hát én sem vagyok az. És nála fiatalabb vagyok az tuti. És nem tudom hova indul, de hát inkább követem mint itt maradjak egyedül a kihalt és izé folyosókon. - Ugye nem te gyújtottad fel a helyet? - kérdezem, de a lépéseket hallva megfordulok és enyhén erős szívfasszal felsikítok. Mert ez a valami...ez egy ilyen...izé. Ilyen nincs is, csak max a filmekben. - JÉZUSOM EZ MEG MI A JÓ ÉLET???? - megfogom a köntösét és megrángatom hátrafelé, hogy itt ne hagyjon már, hát mi a fasz? Az összes belső csíkos szőröm borzolódik. Beleszimatolok a levegőbe. Nem...nincs..nincs szaga. Valahogy más. Nem állati. Közelebb kellene menni, de nincs az a jó isten. - NAA, most itt akarsz hagyni?? Ne már... - igen elég röhejes, hogy cidrizek amikor egy ennél a valaminél jóval nagyobb valamivé tudok válni, de valahogy lehet nem itt kéne órákra kiütni magam a gyors váltások miatt. De Faust tényleg eltűnik egy ajtó mögött. Engem meg annyira lefrászol az izé, hogy a macska módim minden skilljét felhasználva felmászom az egyik nem túl szenes deszkára. Miindegy, csak ne legyek az izé közelében. Ami még egyébként nem próbált meg megenni, szóval..fura. És még mindig nincs szaga. Aztán meg..megkapom Drakula grófot. Vagyis olyasmit. Lenézek rá.
- Mi ez az izé?? - nyelek egyet, mindjárt fújni is kezdek mint egy macska. Ne mááár. - Semmilyen szél, figyelem a helyet pár napja. Sokan bejönnek, aztán sikítva elszaladnak. Nem...izé? Nem csinálnál vele valamit?? - mondjuk mondja el, hogy mi ez, vagy mit akar a jelenlétével, vagy miért halott, vagy mi ez a szerelés.

- Ja... ja... Rettentő nagy az aktivitás, az elhalálozás és a kín, ami belengi a várost. Egy darabig azt hittem  démont engedett valaki a poros kis utcákra de nem. Ne haragudj, de egy ilyen fertőt létrehozni saját erőből igazi kincs. Otthonos és nem kell kutakodnom erőforrások után. Nem tudom meddig lesz így, de maradok amíg csak tudok. - Szinte már fülig ér a vigyorom a lelkes mesélés közben. Egyszerűen csodás a hely és hajlamos vagyok elragadtatni magam ha eszembe jut milyen szerencsés is vagyok. Ő szokás szerint kimért visszafogott és remek hallgatóság, de meg is érti amit mondok. Ez nagy különbség az átlagos fültanúimhoz képest. Vagyis nagyjából megérti, még az is kincs kategóriás.
Kicsit ráncolom a szemöldököm. Tényleg kihagytam volna vagy csak túlbonyolítottam és elvesztem a részletek között? Nem mintha ilyet tennék én érthető és pontos vagyok, egyszerűen csak a laikusok nem fogják fel amit mondok. Elbillentem a fejem és a film helyett már őt nézem. - Hát most megtaláltál és készen állok a félreértésért ein picit engedni az árból. Akkor is ha minden bizonnyal nem az én hibán volt. - Pedig nagyon is valószínű... - Nem nagy munka, pont van nálam abból ami ide kell. Az átok már kész csak fel kell tölteni az erőmmel és te cserébe kicsit segédkezel nekem a városban.- Benyúlok a zsebembe és sehol semmi. He? Kicsit megijedek és egy nagyon kínos mosollyal próbálom leplezni, hogy baj van. Keine panik Faust csak... csak... turkálok őrült módjára a zsebeimben. Megvan. Veszem elő a Zhikoy ékkövet de az egyszerűen szétporlik. Na ennél a pillanatnál nagyon bután nézek rá és még Fred is minket figyel. - Scheise... Ezt valahogy túlterheltem. - Beugrik az este és hogy mennyi erőt pazaroltam Baal-ra és a dumánkra meg még pár hiba. Lehet hogy? Nein NEIN! Huh ezt elbasztam. Láthatóan a hajam tépem a fura fekete kőből maradt por meg lehullik. - Technikai malőr... Apróság. Nincs baj... igen Kein baj. - Felkapom a fejem és közel hajolok. - De... baj van nem is kicsit. Mit szólnál ha megvakarnánk egymás hátát. Te segítesz nekem és én cserébe kijavítok egy hibát amit 200 éve nem követtem el. Teneked lesz új védőátkod, nekem meg új fókuszkövem. - Kicsit agyalok. Valamit tuti kihagytam. Valami apró baki még van azzal ha az energiám fókuszköve túlterhelődik és tönkremegy. Megvan! - Ja igen... meg az a csalafinta Baal nem jön át ide és pusztítja el a várost. Nem nagy ügy, simán menni fog. - Vigyorgok rá széles mosollyal mintha csak kedd lenne. Nem tudom, hogy kedd van e... komolyan nem tudom.

- Igen gyermek. Hacsak nem múltál 120. Onnantól hölgyem a helyes megszólítás. De mint javítottam a Rye tökéletes lesz nem? De. - Nem szoktam titkolózni. Vagy kinevetnek vagy elhiszik, valahogy úgy is lesz.
- Én? felgyújtani? Mi vagyok, mit hiszel szörnyeteg? - Megtorpanok mert leesik, hogy kiestem a szerepemből. - Vagyis ja... én vagyok a szörnyeteg, de nem a gyújtogatós féle. - Ah mein got ezt egyre jobban elszúrom. Sebaj. Akkor is vendégem van.
Charley megjelenik ő meg kiborul. Csak összejön ez a bemutatkozás. A köntösrángatásra visszafordulok, mert nincs kedvem meztelenkedni. Megkoppintom a homlokát és végtelen szelídséggel mondom. - Ő itt Charley a kutyám. Majd ha visszatérek elmagyarázom. Addig is Vieder sehen. - Ezzel megyek átöltözni. A teremtmény miután vendégem plafont fog padló helyett belelkesül, azt hiszi játszani akar vele, így fel fel ugrál és csahol is. Igaz inkább valami torz vonyítás avatatlan füleknek, de én tudom, hogy nagyon boldog. Akkor szokott ennyi nyálat fröcskölni mindenhova. Ki hinné, hogy ilyen jól mászik fára. Ezt az első ami beugrik a fejembe mikor kiérek. Kicsit nézek rá megvárom mit akar mondani, közben kedves társam is megnyugszik és leül a lábam mellé.
- Ő a kutyám Charley, már mondtam. Egy húsgólem. A többi meglátásod helyes. Vonza az embereket az ismeretlen, de megismerni igazán mit is talált, azt már senki nem akarja. Fura paradoxon nem? - Koppintok sétapálcámmal és a kutya darabokra esik majd a massza befolyik a ház repedésein, le a pincébe a többiekhez. Ott nem zavar senkit. De gyorsan mesélek mielőtt több felesleges kérdést tenne fel. - Most már lejöhetsz. Én Johann Goethe Faust vagyok. Kutató. Csak meguntam a kvantumfizikát a szerves kémiát meg a többit mert azok túl logikus dolgok. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy alapkövei valami nagyobbnak amit sokkal nehezebb megérteni és kezelni. Mivel itt vagy és nem futottál el még egy kívánságod is teljesítem. Nem, nem Dzsin vagyok, nálam csak 1 jár és az is elég limitált, de mindent a maga idejében. Menjünk a társalgóba. -
Ha jön, ha nem, én elindulok. A hallban, amit már berendeztem, sokkal jobb társalogni mint egy kietlen folyosón.

Kicsit megcsóválom a fejem ezen az információn. Változnak a dolgok és hirtelen elég sok új lény is a városba érkezett. Talán köze van ennek a város ura vérvonalához is, hogy egyszeriben előbújt mindenkiből a valami más. Nem tudom, egyelőre próbálok lavírozni aközött amit tudok és aközött amit nem értek. Utóbbi felé pedig elbillen a mérleg. Szavaiban viszont hallok olyat is, ami újdonság.
- Szóval találtál alapokat. Mondd csak, ez tartalmaz azonosítatlan hullákat is? - dobok be egy csokidrazsét. Meg kell tanulnom kikapcsolni a nem értem mi ez az izé mellettem kettővel érzést. Ment már egyszer annál a...kutyánál is. A sokszájúnál. Eladhatná horror alapnak, lehet betegre keresné magát vele. Amíg ki nem szagolják, hogy nagyon nem jelmez. Mindenesetre a zsenialitása..vagy hatalma és mágiája, mindegy minek hívjuk, kétségtelen. Ezt láttam, féltem, hüledeztem és tapasztaltam is ha már itt tartunk. De mindenki hibázik, vagy nem is tudom. Akkoriban erősen azt hittem, hogy minden örökre szól. Egy munkaszerződés, egy hirtelen jött érzelem, egy védőmágia...eszerint nem.
- Egy kicsit engedni az árból? - meglepetten de halkan felnevetek. Nem mintha ebben a lepukkant moziban egyébként bárkit érdekelne, hogy miről beszélünk. A fele be van lőve, vagy kúr, vagy be lesz lőve másodpercek múlva. Viszont csak itt adnak mocskos olcsón mozijegyet - mármint amennyit még én nem sajnálok kiadni rá - és régi filmeket. Persze nem működtetnek sem weboldalt, sem online értékesítést, semmit. Ezt csak az tudja, aki célzatosan keresi a helyet. Vagy annyira leragadt a 90-es éveknél mint én. Mármint csúcsévtizedileg. - És mennyi az a kicsi? Meg..már most? - pislogok rá némileg meglepetten - Patológus vagyok. - teszem hozzá mellékesen, már ha ilyen téren gondolt segítségre. Remélem ilyenen. Más..nem tudom, nem tudom mi lesz az ár. De kell ár. Mindenképpen kell. Felvont szemöldökkel nézem, hogy mit csinál. Vagy mit keres. Vagy..most itt akar valamibe belefogni? Félszeg arccal ráaggódom, hát nem vágyam egy villamosszék. - Öh? - ennyi a hatalmas kérdésem ahogy meglátom szó szerint szétporlani azt a követ. Akkor most ez baj? Vagy nem baj? Vagy mi van? Aggódva nézek rá. - Túlterhelted?? - mi ez, valami hálózat? Vagy ahhh..ez a baj a mágiával, hogy nem tudsz hozzá pontos használati utasítással rendelkezni, olyan könnyedén baszódik el és állít fejre mindent, hogy hihetetlen. - Faust... - nyögöm a nevét aggódva. Semmi baj? Semmii? A szemem előtt porlott szét egy kő. Ilyen..ilyen nincs is. De, van baj. És...érzem, hogy sikítva kéne most elrohanni és hívni a Szellemirtókat vagy Ördögűzőket vagy mit tudom én kiket. De tudjuk, hogy ezt nem tehetem meg. Mert ismerem. És mert segített nekem amikor a legnagyobb szükségem volt rá. - Erre nem tudok nemet mondani. - persze nem csak azért mert szükségem van arra az átokra, hanem mert...ha valaki segítséget kér, illik viszonozni. Így működnek az alkuk. - Hogy ki nem jön ide?? - város elpusztítás?? Mi??? Istenem, hát kurva gyorsan össze kell ezt hozni...

- Hátöö nem, nem múltam el 120. - nézek rá némileg értetlenül, de a gyermek olyan furán hangzik a szájából. Mármint magamra nézve. Lehet, hogy a világról jelenleg nem tudok túl sok mindent, de a gyermek..hát. - Igen, a Rye jó lesz. - derül fel az arcom. Ő voltaképpen az első valaki akit megismerek és úgy, hogy nem kell hazamennem beszámolni róla a mesternek, akinek ha nem felelek a kérdéseire..hát...inkább feleltem a kérdéseire, maradjunk ennyiben.
- Bocsi. - de láttam könyvekben tök sok ilyen történetet buggyant örökösökről, na meg ott volt az az Interjú a vámpírral is, abban is felgyújtotta Louis a házát, tehát...de valószínűleg csak az én fantáziám élénk. - Na most akkor te vagy itt a szörny, vagy nem? - egy köntösös szörny. Lehet mondjuk, hogy ez ijesztő lenne egy 12 évesnek, de nekem inkább kicsit mosolyogtató. Azért követem, ha már így adódott, hogy valamit én fedezhetek fel magamnak. És valójában ez a hely kevésbé rémiszt meg, mint maga New York ahová készülök belépni hamarosan. Szóval lelkesen követem és próbálom azért elképzelni, hogy hogy lehet itt élni. Na meg..miért? Csak ez az...izé ami becsatlakozik. Te jóságos úr isten...nem ugrom fel a hátára, pedig talán úgy illene. Vagy a plafonra, ha már macska vagyok..de azért ne rugaszkodjunk el a valóságtól. - KUTYA? - némileg rezignált a hangom, hát a rémálmaimban sem járkálnak ilyen kutyák sehol. - Hogy micsoda? Húsgólem? - pislogok döbbenten, de nem tudom nem az izét bámulni. A pánik viszont akkor kap el, amikor ő köszöni de elmegy átöltözni. Irdatlan gyorsan pakolom fel magam az egyik kevésbé szenes deszkára. És tudtaaam, de ugrál is rám az a sokszájú...Charlie..gólem. Jézusom. Na jóóó, hát nem csodálom, hogy sikítva szaladgálnak kifelé innen az emberek. Szemmel is tartom pedig szeretném kivételesen nem nézni. Csak behunyt szemmel elhitetni magammal, hogy óóó nem, ilyen nincsen. Mikor megpillantom a gazdáját, komolyan elönt a megnyugvás. Főleg mert izéCharlieGólem odakocog az ő lábához. És nem az enyémmel valamelyik szájában. - Nem mondtad, hogy meg akar majd enni. - szóval azért nem sietek lefelé de egy pár perc alatt sikerül magam leimádkozni azért. Faust. Ahm, milyen érdekes név. - Ez nem hangzik túl amerikainak. Inkább olyan németes. - lehet nem kéne mindenkiről közölnöm az összes megállapításom. Már más világ van Rye, meg kéne tanulni kussolni. Nincs mögötted egy egész hadsereg, hogy ha gáz van ugorjanak. - Túl logikusak? - azért tartok némi távot izétől. - Én szeretem a kémiát, talán pont azért mert logikus. Egy rendben láttatja a világ megmagyarázhatatlan részeit. Nem? - kicsit görcsben áll az a mosoly még, de..igyekszem. Végtére is...engem is leszörnyezne bárki. Bárki. - Hogy hogy egy kívánságomat? - nézek nagyon értetlenül. Mármint azt hittem, hogy valami naaagy izééé lakik itt vagy valami gonosz boszorkány mint az Ideglelésben és majd jól megesz a pincében. Vagy én őt. Ehelyett életem legfurább beszélgetésében találom magam. - Oké! - lépek is utána, bár nem merek lemaradni..túl sok itt az...ajtó. - Héé de Faust, most akkor te mi vagy?? - mármint lehet hogy illetlenség ezt megkérdezni. Sőt...biztos, hogy az.

- Ismersz engem Fraulein. Én mindent viszek, nem is vagyok jóban emiatt Amanadiellel. Nem vagyok rasszista se, illetve azonosítás? Kb annyit, hogy ember volt. Az állati hús más. Nem kontrollálhatatlan de közel se olyan mint amit rendes értékelhető lélek jár át. - Jajj Ami... csodás démon, de nem szereti, hogyha nem szállhatja meg a kiszemelt testeket. Nem mintha olyan sűrűn összejönne neki, de egyszer pont előle happoltam el egy hullát. Azt hiszem 50 éve. Fú de rossz vesztes. Én voltam gyorsabb, stipi-stopi. Erre megpróbált megölni, csak ugye test nélkül ez macera, főleg ha másik síkról próbálkozik. Ah mein... őt vajon azóta kiengeszteltem? Megint elkalandozol Faust. Megrázom a fejem és újra a tigrisé figyelmem.
- Nem vicces. Rettentő olcsón dolgozok és épp csak a kutatási alapokat fedezem belőle. - Folytatnám de kimondja a varázsszót. Hang bennakad, sérelem tovaszáll és gyermeki csillogás tündöklik szemeimben, amik rámerednek. - Patológus? Juuuuuu olyan izgi. Ein moment bitte. Agyalok. - Kicsit türtőztetem magam és kattogok, mit is kérjek. Ez sokkal jobb mint gondoltam. Sűrűbben kéne kikapcsolódnom úgy néz ki olyankor botlok bele a legjobb dolgokba. Mint Rye. Patológus... - Nem nagy kérés. Így végkép. Ha olyan holtat hoznak be aki erőszakos halált hal. Minél durvább, annál jobb. Kérnék egy fogat és pár csepp vért. Nem baj ha alvadt. - Tapsolni támadna kedvem, de előtte térjünk az üzlet rám eső felére. Hát történt ami történt és hirtelen megfordultak a prioritások. Hogy is mondjam amerikai módra? Nagy szarba keveredtem. - Remek, remek. Most nagyon kell a segítség és a gyorsaság. A baj nem pici de mindenki jól jár a végén. - Vigyorogni próbálok, de ritka alkalmak egyike, hogy nem megy. Ő pedig beletapint abba amit nem olyan szívesen mondok ki. - Baal. - Hirtelen sötét energia fut végig a teljes színházon. Igazi démoni erő, ami pár pillanatra megzavarja a lámpákat és a film is megáll majd újraindul.Még az emberek is kiszúrják a hideghullámot ami az energiát követi, ha másról nem, arról hogy látszik a leheletük egy kifújás erejére. Fred meglepetésében kiköpi a maradék kutyát és figyelni kezd mindenfele. Ez rossz jel, de az én hibám. - Ja igen.. a nevét nem mondjuk ki. Az minden asztrális lénynek erőt ad. Szóval akit emlegettem az a pokol egyik ura. Nincsenek sokan de ő azzal a bizonyos bukott angyallal szokták kb egy lapon emlegetni. Az időnk pereg. Induljunk. - Ragadom csuklón és már rángatom is kifele. Nem csak mi mennénk kifele. A narkósok azt hiszik bad tripp-ben van részük, a hormonfűtöttek meg kicsit lelohadnak. Ebből a hangulatból illik is távozni. Ha nem jönne, Fred is noszogatni fogja.

Vakarom a tarkóm. - Én vagyok a szörnyek helyett. Valaha kísértetek voltak itt, de azokat befogtam és próbáltam őket egy tiltott héber rituáléval kvarckristályba zárni és lélekkövet létrehozni, amivel növelni lehetne egy teremtett lény értelmét. Kielégítő? Nincsenek szörnyek, mert megettem őket. - Foglalom össze röviden is a lényeget. Kicsit bánt is a téma, mert nem járt sikerrel, pedig ígéretes volt. Lehet én szúrtam el, lehet sose volt üzemképes a rituálé. Meh... ezen felesleges agyalni.
Charley jön, ő pedig nem éri be egyszerű válaszokkal, hát legyen. Ezt is kifejtem, ha már megvárta hogy átöltözzek. Megköszörülöm a torkom. - Szóval... van az a mágia amit a laikusok fekete mágia névvel bélyegeztek, pedig szinte minden tudás és mai képesség alapja. Mivel a varázslat természet ellenes igazából még az nevetségesen "jóra" használt része is büntetendő volt valaha. Na ez a meg nem értett képesség megengedi egy tanult embernek, hogy a halott testeket amikben már nincs lélek uralma alá vonja. Így készül a legsokoldalúbb lény, a húsgólem. Igazából csak az adott biomassza és a fantázia szab határt a készülő teremtménynek. Meg persze a szobrász hatalma. -  Látom, hogy nem igazán érnek el hozzá a szavak, de ha ilyen beszédes előbb utóbb valami csak le fog ülepedni nála is. Mindenesetre dicséretes hogy itt van és nem futott el a nagyvilágba. Általában én is elég vagyok az embereknek nem kell egy bestiális találkozás.
- Csak akkor kajál meg téged ha bántani akarsz. Vagy ha én úgy akarom. - Ennél a pontnál már csak hallgatom és lépek tovább. Komolyan nem marad beszélgetni valónk ha mindent itt megválaszolok. El is indulok ő pedig követ és tovább kérdez. Ah mein... legyen. Az elhagyatott folyosók úgy is egyhangúak. Repedezett falak, törött csempe, néhol kosz és hátrahagyott székek meg egyéb kellékek. Miért is ne  törjem meg a monoton kopogást aminek az ütemét sétapálcámmal diktálom? - Ja, Német származású vagyok és unalmas az a tudomány ami csak megfigyeli a világ jelenségeit, de nem próbálja azt manipulálni vagy azzal szembe menni. A quantum fizikát mindenki Schrödinger macskájával magyarázza. Biztos ismered a lényeg, hogy azt mondják, hogy amíg meg nem nézzük az állat élő és halott és attól ugrik be egy pozícióba, hogy mi megvizsgáljuk. De! Ha tudjuk hogyan kell megnézni, mi dönthetjük el, hogy melyik az az állapot vagy akár válthatjuk is kedvük szerint. Na ez már a mágia birodalma. Amit ha kellően tanulmányozol kiderül csak fizika, de olyan ismeretlenekkel amiket a szűk látókörű tudomány nem ismer el. - Lemegyünk a töredezett betonlépcsőn beljebb az épület szívébe, ahol se ablak, se égő lámpa. A félhomály lassan borul sötétségbe. - A kívánság dologra majd visszatérek, én pedig ember vagyok. Már mondtam. Johann Goethe Faust az örökké nyugtalan tudós. - Felemelem a botot. - Eni, zwei, drei. - Ezzel lekoppintom és a szoba feléled. Kettősünktől kiindulva lobbannak fel a gyertyák fokozatosan feltárva a hallt, amint már berendeztem. Idéző körök, műtőasztalok, egy két kósza emberszabású őrgólem, meg persze kényelmet szolgáló dolgok, mint kanapé, teázóasztal és egy régi bakelit lejátszó, ami meg is szólal halk recsegős dalt árasztva magából. Egy operadarab áriája szól belőle úgy, hogy beszélgetni és gondolkodni is lehet mellette és csak aláfesti az embernek a hangulatot. - Foglalj helyet Rye és igen, van egy kívánságod, mert nem futottál el. Mi az ami a szíved mélyén ott lapul, talán ha felszínre hozod, meg is tudom valósítani. - Mosolygok rá és én kényelembe is helyezem magam.

Volt is szerencsém igazság szerint látni, hogy mennyire minden az a minden. Azok a..kreatúrák - hogy stílusosak maradjunk - ki tudja pontosan mikből álltak össze. Lehet addig jó nekem, míg a pontos metódust nem látom. Hogy Amandiel konkrétan kicsoda, arról sincs lövésem sem, de Faust és köztem nem csupán életkori szakadékok tátonganak. - Tehát emberek. Ahogy sejtettem. Mostanában hozzánk is sok azonosítatlan hulla kerül be, nyilván azt már én nézem meg, hogy sima emberek vagy sem. Érdekes. - nyammogok a csokigolyómon. Az egyébként nem akaszt meg ha hullákról vagy bármi hasonlóról folyik a bájcsevej kettőnk között, hisz elég sokat látok a maguk steril és hideg csodájában. Lehet emiatt egyébként páran bolondnak gondolnak, de engem megnyugtat az a hideg nihil ami azt a helyet uralja.
- Rettentő olcsón. - magamban horkantok egyet, én azért borsos árnak tituláltam azt a még meleg szívet amit kért. Nem mintha nehéz lett volna, csak a lelkiismereti adókulcsok elég magasak tudnak lenni minden első esetben. Persze megtenném technikailag százszor ha attól úgy érezhetném, hogy a hamvas lelkem biztonságban van. Bár lehet odafent már nem mondanák azt, hogy hamvas. Sőt... - Igen, az. - vonom fel a szemöldököm, pedig Hooper és Quinn kínlódása a vásznon igencsak szórakoztató momentuma a filmnek. Erőszakoltak persze néhány dolgot a könyvhöz képest, de a látványért igazán megbocsátom a dolgot. Feszült figyelemmel várom, hogy mi lesz a gondolatkör vége. Fog és pár csepp vér..hát ez teljesen összehozható. Teljesen. Csak az erőszakos halál, hát...azért abban nem bővelkedik a város annyira, de meglátom mit tehetek. Mielőtt még kimenne a test hamvasztásra vagy temetésre. - Nem jelent gondot. Elég hamar rászállnak a fogmintáért, a boncolásnál pedig úgyis jut egy kis ez meg az. Megoldható, csak..valami elérhetőséget kellene adnod. - ami remélem nem valami másvilági telefon, mert ha lehetne inkább nem érezném azt az energiát túl sűrűn. - Ezzel jelzem, hogy nem nyugtattál meg. - egyáltalán nem. Mert ha ő mondja azt, hogy baj van..akkor tényleg baj van. És nem kicsi.
Végigfut rajtam a hideg, a csontig hatoló. Amikor megérzed, az ösztönös rosszat, a gonoszt, mert ezt másképp még körbeírni sem tudom. Nyelek egyet, jaj ne már. Csak ne ne ne ne. Elmormolok egy bazmeget, de elvileg ha ő itt van, nem lehet baj, nem? Érezhető ez a fájó hideg ami végigsöpör a termen. Ehhez nem kell semmilyen képesség, a hülyék is megérzik, hogy valami szar van éppen. És nem a fűtéssel. - Ahhhh baszod, adjál valami mágikus kisokost, mert ez... - libabőrös vagyok, mindenem az és nem jó érzés. Nagyon nem jó. Majdnem felsikítok amikor megfogja a kezem. Pedig teljesen emberi az érintése. - Mi?? Hova? - jó, igazság szerint bárhol jobb, mint mondjuk most itt ebben a teremben. És valahogy nem szeretnék az izével..Freddel olyan kurva közelről megismerkedni. - Menjünk..menjünk már. - most meg én noszogatom, hogy szedje a pár száz éves lábait, mielőtt valami átjön ide aminek nem kellene. És nem pertuztam le az egyházzal. Lehet kellene...imádkozni meg ilyenek.

Nagy szemekkel pislogok rá, vélhetően teljesen bolond, vagy csak tévképzetes. Még, hogy kísértetek kőbe zárva. Megevett kísértetek. Hát persze. Lehet nem kellene olyan lelkesen ismeretségeket kötnöm, de pár hete úton vagyok és ritkán szóltak hozzám értelmesen. Belőle pedig sugárzik, hogy egyébként intelligens, csak lehet, hogy az az eggyel több kereke éppen visszafelé is forog néha.
- Azt hittem nincsenek kísértetek. - bár ha már vannak vámpírok, meg olyanok is mint én, hát miért ne lehetnének akár szellemek is? Kár, hogy még egyet sem láttam. Ezen mondjuk némileg fellelkesül az elmém. - Mondd, idézni is lehet őket? Mint a filmeken? - mert hát jó lenne találni valakit..az én családomból, talán..beszélni vele, vagy csak látni, meg úgy..tudni, hogy nem valami lombikprogram részese vagyok vagy valami..
- Szóval te hússzobrász vagy. - méregetem sandán kutyát..izét...Charlie-t. A többi része kicsit homályos, sose merültem el az ilyesmikben, de azt hiszem ezt egyes helyeken elég bűnös dolognak titulálnák. Mármint..ami halott, az maradjon is halott, nem? - És neked tetszik ami groteszk? Vagy csak nem tudod őket katalógusformára csinálni? - újfent kíváncsi a kérdés, mert hát létrehozhatná a halhatatlan örök Lassie-t meg ilyenek. Túl sok filmet néztem...
- Ümm... - hordok ki azért egy stroke-ot. Nem mintha a másik alakomban nem lennék úgy tízszer nagyobb mint csontszájú, de az olyan macerás. És még van vele némi fejlesztenivalóm. Na meg...lehet, hogy aztán kinevetne, hogy valójában nekem kéne itt a szörnynek lenni. Csinálhatnánk egy Minotaurusz útvesztőjét is. Remek célok..pedig eldöntöttem, hogy amúgy rendes életem lesz. Már amennyire lehet. - Tehát taníthatóak? - mert az már azt jelentené, hogy képes valami pluszt is beléjük tenni, amitől a halott részek összekapcsolódva értelmet nyernek, vagy valami hasonlót. Nem vagyok tudós, fogalmam sincs, hogy hogyan működnek ezek a dolgok.
- Ennek a felét nem értettem. Csak azt, hogy voltaképp tőlünk függ, hogyan és honnan nézzük a dolgokat. És ne legyünk földhözragadtak, főleg ha mágiáról van szó. - csóválom a fejem, mármint azt hiszem ezt mondta. A fele tényleg kínai volt, de nézzük el nekem, eddig ilyesmivel nem kellett egyáltalán foglalkoznom.Követem őt és megtorpanok amikor kigyúlnak a fények. Meg sem játszom az ámulatot, mert ez most olyan, mintha hirtelen beleestem volna valamelyik okkult horrorba és most készülnék eladni a lelkem a szép démonnak - mert hát valljuk be, Fausttól azért nem kapok sírógörcsöt ha ránézek - egy festőien beteg helyszínen. Most kellene azt mondani ugyebár, hogy köszöntem a lehetőséget de akkor én visszamennék az erdőbe kicsit tigrisnek lenni és utána gondolkodni azon, hogy mihez kezdjek az életemmel és hova fussak, ha szagot fognak a nyomomban. - És hogy szólítsalak? - bököm ki nagy nehezen, ha már szájtátva állok itt percek óta. Ő meg közben már leült. Vannak mondjuk dolgok amiknek lehet a funkcióját sem kéne itt tudnom meg ilyesmik, hiába kíváncsi rá az egyik részem olyan kikúrtul. Nagyon óvatosan lépek be, nehogy valamit felborítsak vagy valami strázsáló izét megzavarjak a buddhizmus rejtelmeiben. Szinte félve ereszkedem le az egyik fotelba, mintha attól tartanék, hogy ez is csak egy illúzió és mindjárt a földre esem, a poros padlóra. - Az én szívem mélyén..? - hát ezen meghökkenek egy kicsit és nem is tudom hirtelen, hogy mit mondjak. Sok pénz? Egy ház? Nem..ezek tárgyi dolgok. Nem ez.. - Szabad akarok lenni. Odamenni ahova akarok, akkor amikor akarok. Nem akarok kaja lenni, sem házi kedvenc. Én...mit tudsz a vámpírokról? Hatásos ellenük a te..tudásod? - majdnem mágiát mondtam, de azt a kifejezést szinte már póriasnak érzem arra, amit ő csinál. Tágra nyílt szemekkel vizslatom, bár azt mondaná, hogy tud. Bárcsak azt mondaná, hogy tud nekem segíteni, hogy végre ne kelljen futnom, hogy maradhassak valahol. Hogy lehessen saját életem, saját rossz döntéseim...hogy én lehessek..én.

- Netán valami után nyomozol? Mindig is kíváncsi természet voltál egy közepesen jó lélekjelenléttel. Mintha csak tegnap lett volna. - A múlton merengeni veszélyes. Vannak olyan pillanatok amire szívesen emlékezünk és újra és újra átélnénk. Mint amikor megölhettem a Spanyol fő inkvizítort. Jaj az a könnyed cafatokra tépés amibe most nem kéne elkalandoznom. Inkább Ryere koncentrálok, mert úgy néz ki ő is közelebb került a holttestek magasztos csodájához. Ki tudja, a végén még tanonc is lehet belőle ha ilyen lelkes. Bár nem tudom, hogy az ő fertőzése mennyire tud összeférni a démoni eredetű vérrel. Példát még nem láttam rá, igaz nem is kerestem. Hmmmm... nein, nein, Faust. Ő élve a barátunk.
- Ugye? - Végre valaki elismeri, hogy milyen keményen küzdök és nem cinikusan viselkedik, csak tudnám miért horkantott. A váltók nem szenvedhetnek légúti betegségekben. Mindegy...
- T..tényleg? - Ámulok rá. Ritka ha valami elsőre sikerül főleg ilyen fair megállapodásban. Zavarba is jövök és keresni kezdem a mentőövem. Hiába. - Mármint. Egy ilyen apróságot el is rázok...öö.. várok, segítségemért cserébe. Az elérhetőségre meg előre gondoltam. - Nem.. egy picit se, de mindig van nálam elég rúnakő útjelzésre vagy lerakat megjelölésére. Elő is kapok egy kb fél dolcsi méretű kavicsot. Hagyományos csiszolt sírkődarab, mélyen belel karcolva egy szép hívórúna. - Ha kellek csak egy csepp kell rá a véredből. A lelked már ismerem így tudni fogom, hogy te keresel. Véletlen hozzád hívhat közeli gólemeket is, de segíteni fognak. - Nyomom a kezébe mit sem törődve azzal mi is megy a háttérben. nagyon el van terelve a figyelmem, de ő is máson gondolkodik mint kéne.
- Azt mondtam mindenki jól jár a végén, nem azt, hogy meglehet nyugodni. Izgulj, az adrenalin segíti a cselekvőképességet, az pedig most kelleni fog. - Nekem meg a szám nagy és kimondom a nevet. Hát volt már kevésbé nagy slamasztikám is, de ez nem a világ vége, max a városé. Apróságok... azokra nem adunk, de már indulunk is kifele. - Ha tudsz Sumérul adok.Ha nem akkor futás. - Vinném, de igazából ő tol engem. Át az embereken meg mindenen. Sietni kell, de hol marad a modor? Amilyen könnyű bejutni, annyira vacak most kifele. Tényleg nem ártana ha látnék a sötétben. Botladozok eldobált üdítős dobozokban, meg feltehetően narkotikumoktól kidőlt nézőkben. De! Nézzük a jó oldalát. Ettem, barátkoztam és ma sem fogok unatkozni. Igaz ezt nem ellensúlyozza, hogy Baalt is végtére elkezdtem ráengedni a városra, de mint mondtam, ma sem fogok unatkozni. Kicsapódnak a lengőajtók és gyönyörű fényével vakít el a nap. - Oké. Első pont. Kéne a város legrégebbi sírköve. Vagy egy vámpír koporsója. Mindegy melyik csak 200 évnél idősebb legyen. - Mosolygok rá, vagyis azt hiszem rá, mert még nem látok a hirtelen világosságtól.  Mit tehetnék mást? Nem térképeztem még teljesen fel a várost. - Szóval... ötletek, hogy merre?? -

Mély levegő. Tényleg mindenre kíváncsi, de elismerendő a tudásszomja. - Kísértetek vannak, de idézni én nem tudom őket. Ilyesmihez halottkeltő vagy nekromanta kell. Én egyik sem vagyok, pedig az se tiszta mágia amit ők művelnek,  mégis akár még közalkalmazottak is lehetnek. A világ unfair. - Kicsit zsörtölődök is ezen, de ő láthatóan élvezi a dolgot és kattog mindenen a feje. Szeretnék belelátni, úgy könnyebben elmondhatnék mindent, de ez a vámpírok hatalma. Ismét előkerül milyen szerencsések egyesek. csak öregedniük kell és túlélni, a hatalom meg szinte jön magától.
- Igen. Ez a tökéletes megnevezés. Esztétika és tudás megtestesülése. - Remek érzés az alkotás hatalma, de elszomorító ha valami nem látja benne a szépet. - Groteszk!? Ők mind gyönyörűek. - Simogatom meg Charley-t aki erre kinyitja tekergőző állkapcsait és elégedetten felhörög. - A testeket kaotikus energia tartja össze és uralja, amit nem lehet soha tökéletesen igába hajtani. Kiszámíthatatlan. Megpróbálhatnék tökéletes replikákat alkotni, de rengeteg koncentráció és erő veszne el hogy sikerüljön, ráadásul instabil lenne a gólem. Én csak irányelveket adhatok meg. Utasíthatom az erőt mit szeretnék látni, de a részletek a maguk útján mennek. Amolyan közös alkotás a végtelen sötétséggel. - Ami fura érzés. főleg ha hagyod, hogy körülöleljen, de ezt most nem kötöm az orrára. Nem csak különálló lényeket lehet teremteni, de az egy igen kellemetlen folyamat. Talán ha egyszer úgy alakul majd megmutatom neki, de megint előre rohanok. először azt kéne elérni, hogy maradjon kicsit.
- Inkább azt mondanám, hogy egy tudatuk van a gazdájukkal és ha túl messzire mennek azon emlékek vagyis program alapján cselekszenek, de teljesen önálló gondolataik nincsenek. ezért próbálkoztam a  kristállyal is. Áh... minő kudarc. - Ha valahogy uralmat tudnék kapni egy vámpír felet. Vajon ha annak a húsát tudnám más formába önteni... mikor eljönne az este öntudatra ébredne? Tudnék belőle önálló életet faragni? Ambiciózus álom, de ha valamiért, ezért érdemes élni.
- Kezdetnek ez tökéletesen elég. A világ nem az aminek mutatja magát. Nincs meg hozzá minden érzékszervünk. Mint ahogy egy vakond sem tud megcsodálni egy festményt, mert nem látja. Szerencsére mi ki tudjuk fejleszteni a hiányosságokat. - Oké lehet kicsit túlterhelem. Nur egy picit lassítok. Így is elég neki a hall látványa. Legalábbis, ahogy nézegetem a futáson agyal. Pedig már olyan közel van, hogy kívánhasson. Vajon ő lesz a harmadik akinek sikerül? Nem kell sokat várni... ő az. - Igen. - Mosolygok rá. Szemeimmel majd fel falom a lányt, hisz bátor és meg van benne az akarat. mond ki ami kell és mind a ketten jól járunk. Mégsem jutok szóhoz. Egy pillanatra megfagy minden. Megáll a zene, elnyugszik a szoba és összes teremtménye. Valami önzőre számítottam. Mármint, emberi gyarlóságra, de ez közel sem az. Az ő lelke nem lesz áldozat... Hát nem tudom. Most örüljek vagy mérgelődjek? Inkább elcsodálkozok mint ahogy eddig is tettem.
- Ez egy ritka szép kívánság Rye. - Felkelek és lassú léptekkel elé sétálok. Minden lépés bezengi a hall csendjét, majd előtte állva rá nézek.
- Eleget tudok róluk. Eleget, hogy bármitől szabaddá tegyelek, de az ilyesminek kemény ára van, amit én nem tudok helyetted megfizetni. Féled a halált Rye? Félsz e vele kéz a kézben sétálni? - Remélem elég bátor vagy te fura, ismeretlen lány.

Hallgatom ezt a nagyon különös kis jellemzést magamról. Mi a fenét jelent az, hogy közepesen jó lélekjelenlét? Hiába telt el legalább tíz év mióta utoljára láttam, most is van közöttünk egy olyan szakadék amit leginkább időként lehetne aposztrofálni. Na meg...már akkor is különösnek találtam, az izéivel együtt. Talán valami hobbibolondságom, hogy bírom a különös szerzeteket. Mindet.
- Nem mondanám nyomozásnak, csak figyelem mi történik a város...mm, nem nyilvános részeiben. - az ártatlan szemek és fülek végeredményben szart sem tudnak az egészről. Eljárnak a mutogatós helyekre és klubokba, ahol minden vámpír készséges és gyönyörű, az alakváltók pedig a másságuk szexis oldalával csalogatják be a népeket. De avatatlan szem nem lát jeleket, nem érzi amikor valamelyikük energiája átfordul, fellobban bennük az ösztön. Vajon ki felelős a gyilkosságokért?
Csak rámosolygok, hát persze. Végtelen olcsó minden, ha saját tarifával dolgozunk. Már egyébként magam is eldöntöttem, hogy a normális vágányokon fogom tartani az életemet, figyelek arra, hogy mit csinálok és kivel csinálom..és ez..ez a minden területen tartható kontroll egyszerre nyugtat meg végtelenül..ugyanakkor pedig szinte vágyom a lelkem mélyéből, hogy történjen végre valami ami egy kicsit kibillent. Felvonom a szemöldököm.
- Adtam már neked többet is mint egy pár csepp vér meg fogak. - ezt azért ne felejtsük el, mégis nem tudom nem meghallani a meglepett hangszínt. Majdnem felnevetek, de úgy vélem nem jönne ki túl jól jelenleg. - Gondoltál? - váltok át meglepettbe és lepillantok a kezében lévő kis kőre. Persze erre is igaz az avatatlan szem. Más talán csak egy kavicsnak nézné, de Faust kezében semmi nem az, aminek látszik. Nagyon..óvatosan érintem meg és veszem a kezembe. Hogy mi? - Bizonyos helyzetekben az nem lenne túl jó. Mármint ha ők jönnének helyetted. - megcsóválom a fejem. Egyáltalában mikor kellene nekünk ezeket a találkozókat lebonyolítani? Az éjszaka közepén egy parkolóban, mint a surmó dílereknek? Megszorítom a követ. Biztos vagyok benne, hogy ki fogom próbálni. Talán épp egy sötét parkolóban. - Magyarázd el nekem a működését. És kapsz tőlem egy telefont, aminek csak én fogom tudni a számát. - kérem Dr. Faust, hát már nem a viktoriánus korban élünk. A modern eszközök modern útvonalakat is jelentenek. - Ha gond van, a te módszereddel foglak keresni. Ha nincs, az enyémmel. Mit szólsz? - végtére is ha beengedem a mágikus vonalait a lakásomba, legalább hagyjon meg abban a hitben, hogy egy szar kis kütyüvel legalább az én világomból indíthatok neki hívást. - Felfokozott állapot nélkül is cselekszem, lehetőleg ne akassz ki. - éppen küzdök a kurvára törékeny és imádott nyugalmamért, de mióta Abel halott, ezt nem sikerül megtalálnom. Felfordult az életem. Fenekestől. És megint egy ékes jele ennek, az a csontig hatoló, nagyon nagyon hideg áramlat. Óhogyaztarohadtkurva...feldobog bennem a félelem, ez páni. Én nem vagyok vallásos, ez meg démoni erő és ...és nem akarom megvárni, hogy mi lesz belőle. - Ki a fasz tud sumérul??? - lebénulnék ettől az erőtől, ettől az energiától..én, a gyarló ember. De a tigrist nem érdeklik holmi asztrális síkról jövő szarságok. Menni. Menni előre, ahogy mennénk az áradó folyó, az erdőtűz vagy bármi más elől, ami életteret veszélyeztet. Tolom őt kifelé, hát haladjunk már. Elfelejtem, hogy ő nem..macska. Engem nem zavar a sötét. Egyáltalán nem, csak a sok töltelék, a narkósok és kurvák akik mind kifelé igyekeznek páni félelemben. Na ők igen. - Nem lógok vámpírokkal. - a Cirkuszba meg ilyen célzattal biztos, hogy nem tenném be a lábam. Az egyenlő lenne a hatalmas szívesség kategóriával a város urától, ráadásul még magyarázatot is kellene neki adni. Akkor temető. - Van egy...nagyon régi temető a város szélén. De fingom nincs hány éves hullák vannak ott. Nem vagyok halottkeltő. Mennyi időnk van? - jó, még jó, hogy kocsival jöttem. Eldobom a drazséimat. A napon valahogy jobb. Mintha egy ösztönös berögződés lenne, hogy nappal nem érhet minket semmi rossz. Rámutatok a - legyünk csak stílusosak - sötétkék terepjáróra. Jójó, nem kell fennakadni, gondjaim vannak a parkolással. Bemászom előre, kinyitom neki is az ajtót. Remélem Izé nem dzsuvázza össze az üléseket. Csak nem. - Mi a fasz történt odabenn?? És kösd be magad. Nem tudnám a kreatúrádat kimagyarázni a zsaruknak.

Kicsit átsöpör rajtam a csalódottság. Azt hittem ez olyan, mint a filmeken. Megidézhetőek és lehet velük beszélni, nem is tudom, túlvilági jótanácsért. Vagy valamiért amit úgy hívnak, hogy bocsánatkérés. Már ők tőlem, nem fordítva. Azt hiszem nekem nincs miért kérnem. Végtére is nem én kértem, hogy megszülessek. Ők meg kibírhatták volna, mondjuk szex nélkül is. Úgysem számít. Nem számítunk. Csak az olyanoknak, mint Lazarus. Eldöntöm, hogy sosem lesz gyerekem.
- Kár. - elhúzom végül a számat, mert amúgy sosem találkoztam halottkeltővel sem, csak olvastam róluk valamilyen újságban. Elég klassz képesség lehet, kár, hogy nem a megszerezhető tárházban van. Igazán szar, hogy a modern világ bír a legtöbb korláttal. Régen legalább elhihetted, hogy lehet bármit. Most nem lehet.
- Nem sértés volt a groteszk. - elsomolygom, de mindenkinek mást jelent a szép. Talán Faustnak ezt. Végtére is ő a művész és minden művész valahol önző, egomán fasiszta, ami így is van voltaképpen rendjén. - Csak kicsit fura. - vonok vállat, lehet az én fantáziám van valahol leragadva a föld alatt és csupán az ujjacskája hegye szívogatja be a történések fényét a föld felett. Vagyis ez mostanáig így volt. - Tehát technikailag nem vagy Dr. Frankenstein. - ez mondjuk elég pőre és szegényes leegyszerűsítés. - Mármint nem sértésből, csak ott ugye a szörnyének volt tudata. Bár érdekes a morális kérdés azt illetően, hogy ki a nagyobb szörny? Aki teremt, vagy akit teremtenek. - hát ezzel lehet már megint nem segítek, mert őt egyáltalán nem látom szörnynek, vagy ha igen hát szép külsővel ajándékozták meg. És mivel az izéinek nincs kvázi tudata, olyan mintha..nem is tudom legóországban élne, ahol örökösen építeni lehet. Megborzongok. - Végtelen sötétséggel? - utasítani az erőt. Azt hiszem megint olyan szintnél vagyunk amit az én agyam nem igazán tud elméleti szinteken megérteni. - Hmmm. - elgondolkodom egy kicsit és talán nem kellene, sőt határozottan szar ötlet de.. - Egyszer megnézhetem? - paff neki. Azt hittem az lesz a merőben új, hogy nem érzem majd a mesterem jelenlétét és olyanokkal kell foglalkoznom, hogy mondjuk miből fizessek számlákat, mert azokról tudom, hogy vannak. Olvastam. Erre most kinyílt egy harmadik világra a kapu és iszonyatosan kíváncsi vagyok, hogy mi lakik mögötte. - Hé, legközelebb talán sikerül. - mármint a kristály dolog, amit megint talán én értelmezek furán. Egy tudat a gazdával, hát ez azért megforgatja bennem a kést. Ezt a szót valahogy elkezdtem mélyről jövően és nagyon erősen gyűlölni. - Azaz amíg közel vannak hozzád, össze vagytok kapcsolva? - mert akkor én ezen a szinten hála az égnek nem voltam. És nem is akarok ide eljutni.
Követem őt és az az igazság, hogy egyre érdekesebb nekem ez a fura Faust nevű valaki, aki ennyi mindent tud egy olyan világról, amit mások meg sem értenek. Én sem értem meg. - Azt mondod lehet fejleszteni? - jó, hát egyre biztosabban tartom a korábbi kérdésem, hogy megnézhetem-e egyszer. Lehet, hogy nem egészséges, vagy nekem nem is lehet, vagy ugyanúgy vakon maradnék mint egy vakond, csak legalább..na. A világ tapasztalatrendszerre épül. És most...mindent szeretnék bepótolni amit eddig nem lehetett. Milyen ironikus, pedig tárgyi értelemben megvolt mindenem, bár semmi nem az enyém volt. Most nincs semmim, de meglehet bármim.
Ennek ékes jele ez a hall, ami beleillene bármilyen filmbe. Szinte félve lépek be, de annyira erős kíváncsisággal iszom be a részleteit, hogy majdnem leülni is elfelejtek. Viszont álldogálni társaságban nem szép dolog, ezt elég hamar megtanították nekem. A kérdés viszont nagyon nehéz. Mármint, ez most lehetne nekem egy út is, a kényelmes életbe, amiben eddig is éltem. De elég ez? Az anyagi stabilitás? Erről szólna a világ? Nem. Nekem nem..nem. Felnézek rá amikor elém sétál. Lehet kinevet, lehet, hogy nem érti meg mit zagyválok össze. Lehet, hogy ezen nem is fog tudni segíteni. Sem ő, sem más.
- Azt mondod? - kérdezem enyhén szomorkás hangon. Nem mondom, hogy szar életem volt, de látom az esélyt a másra, vagyis szeretném rá megkapni az esélyt. Nem visszakerülni. Nem újra átélni. Nem..akkor inkább a gyors vég.
- Mióta megszülettem lebeg felettem. - sóhajtok fel - Tudsz segíteni? - kapok a kezei után, mintha ettől nem is tudom igazabban szólnának a szavai, vagy valóságosabbak lehetnének. - Tényleg tudsz segíteni nekem? - olyan szintű reménykedés csöpög ki a kérdésből, hogy még én is szánalmasnak érzem magam tőle. - Én..én nem tudok mit adni, nekem nincs semmim. - tényleg semmim. Egy táska, ami jelenleg is egy fán trónol valahol az erdőben. Nincs hová mennem és nem ismerek senkit sem. - Mi lenne így az ára? Mit tudok így adni neked? - nézek rá és kezdek kétségbeesni. Lehet semmit. Ő nem tudja megfizetni, hát akkor én hogyan?

- Ennyi idő alatt ravaszabb, de mindenképp óvatosabb lettél. Ezt értsd a lehető legpozitívabban. - Határozott jellemfejlődés, de mit is várhatnék el tőle? Szerintem még a mágiára is fogékony. Ezen nem is olyan rég agyaltam, de csak saját magamból indultam ki. A démoni vért kivetné, végtére én sem fertőződök semmivel, de ha csak alapszinten... mondjuk úgy ösztöni készség magaslatában használná a mágia tudományát? Az akarat ott csillog még mindig a szemében. Igaz nem olyan tiszta, mint a legelején, de hát a lelki törések sajnos a szóbeszéddel ellentétben egész szépen tudnak gyógyulni. Az idő most nem nekem dolgozik, ha ezt valaha is ki akarom deríteni akkor sietnem kell. Ha a következő 50 év is úgy repül el mint az előző, észre se fogom venni és már a csak sétabotja lesz. Sima, sétabot. Fájós háthoz.
A megjegyzésére nem is mondok semmit. Nem azért mert nem tudnék, csak mert szimplán próbálom megtartani a maradék büszkeségem. Néha előbb jár a szám mint kéne.
- Meglepő, de igen. - Még magam is megleptem, de végre úgy néz ki mintha tényleg az a mágikus lény lennék aki kicsit tud a többi lény előtt járni. Pedig neeeem.  
- Pici az esélye. A város mélyére nem szoktam gólemeket küldeni. Inkább mások kósza teremtményei mennének oda, de nem igazán látom, hogy erre fele divat lenne ilyesmi. Még egy satnya kőgólemet se láttam. Pedig az Egyiptomi Merah'kazar bazár milyen csodás hely volt. Úgy elvinnélek oda ha a második világháború alatt nem bombázták volna rommá a Britek. Megint elkalandoztam ugye? - Nem bonyolódok bele, úgy is jobban érdekel a másik ajánlata, amit a meglepettségtől csendben hallgatok végig. Telefon? Nekem? Miért nem jó az a hibátlan működő kő? Nah... ganz egal. Végül... is... csak frekvencia modulált elektromágneses térben közölt információról van szó. Igaz, gyenge pontja, hogy tölteni kell és erősítőrendszer nélkül hasznavehetetlen, ezért nevetségesnek is találom ezt a primitív dolgot, de ha neki így komfortosabb... Legyen.
- Na gut. Beleegyezzek. A működése pofon egyszerű. Az én mágiámhoz az elmúlás áll közel ezért a sírkövek remekül működnek nálam. Feltöltődnek a velem azonos asztrál síkon rezonáló energiával. Mondhatni olyan mint a fotonok kettős természete. Hullám és részecske alapú terjedés egyszerre. Itt a hullámjelleget használom ki. Van rajta egy viking hívórúna. Ez arra szolgál, hogy a felvéső energiájával összehangolja a követ ami hozzám már alapból is közel áll. Így ha egy csepp vér éri annak az erejét a kő ugyanúgy elterjeszti hála a rúnának. Mivel az én erőmhöz több módon hasonul könnyedén megérzem. Ha pedig más vére kerül rá, azt is szórja, de ugye a lelkek nem egyeznek így mintha eltolódna megváltoztatja azt és vele az addig kialakult interferenciát ami alapból köztem és a kő között volt. Szó szerint belekódolja a rácseppenő véren keresztül a lélek állapotát. Mivel téged ismerlek még azt is fogom tudni azonnal, hogy rólad van szó. Neked pedig mint mondtam, csak annyi a dolgod hogy egy cseppet teszel rá a véredből. Bármilyen sebből és egy csepp már elég. Ha téves a hívás csak letörlöd és kb 2-3 percen belül visszaáll az energia egyensúly. Kiemelten kérlek, hogy ne csepegtess rá halott állatvért. Az kb a mi világunk telefonos csintalankodása. Hát így működik. De elfogadom a mobilos ajánlatodat. Fura, de érdekes élmény lesz. - Most beugrik amikor Bell előállt ezzel a vacakkal, hogy oda meg vissza volt tőle mindenki. Pedig mekkora átverés.
- Oké oké. Tschuldigung. - Miért akarnám kiakasztani? Csak a helyzethez szükséges lelki állapot maradjon fent. Nyugodtan kávézni kell. Persze ő a vészhelyzetben is evidens kérdésekkel bombáz. Sebaj ennyi időm még akad. - Én. Még egy két dialektusa is megvan, igaz nem anyanyelvi szinten. - Láthatóan nem izgatja és inkább a kijutáson agyal, de ez most számomra is kedvező felállás, hisz akkor marad a futás opció.
Kiérve minden... fényes. Szerencsére Rye nagyon gyorsan kalauzommá lép elő. Neki használható a helyismerete és ha szerencsénk van nem futunk ki az időből. Frederic rettentő gyorsan alkalmazkodik a helyzethez és követ minket. Még a sétapálcám is átnyújtaná, de az a jelenleg tönkrement fókuszkő nélkül tényleg csak fájó háthoz lenne jó. Amim nincs, így marad a lelkes tigris követése kocsijához, addig meg is válaszolom kérdése lényegi részét.
- Teljesen változó. Lehet egy egész napunk, de akár pár óra is. Garantálom, hogy érezni fogjuk ha elkezdünk kifutni belőle. - Beszállok a kocsiba és be is kötöm magam szó nélkül, hiszen első a biztonság. A határozott és kissé ingerült női parancsra még Fred is beköti magát a hátsó ülésen. Nem tudom eldönteni, hogy Baal ereje vagy Rye tigrisessége lepte meg jobban, de mindkettő nyomot hagy benne az sicher. Én sem merem megváratni a további magyarázattal.
- Amit éreztél az a démon volt aki szeretne ide... mondjuk az, hogy látogatni. Beszélgetni velük kb olyan mint félig megidézni őket. Ha eltörik a fókuszkövem az erőm kicsit kaotikussá válik a jellegénél fogva és amolyan világítótoronyként tudja hívni egy bezárult kapu felé őket. A baj az, hogy sokat beszéltem vele és a téridőn szakított rés nem gyógyul azonnal, így most van ideje szó szerint a fény felé menni. Ez se lenne baj, de neki ereje van azt a sebet feltépni. Amolyan ha már félig megvolt az idézés ő rettentő erőt befektetve befejezi odaátról, mutatványt próbál bedobni. Nekünk ezt kéne megakadályozni. Ezért kell a temető és pár durva rituálé egy új fókuszkőhöz. Addig meg egyre jobban szivárog át az ereje. Alacsonyabb szintű entitások átugorhatnak, de ők csak apró kellemetlenségek. - A mondatot már száguldás közben fejezem be. Mit ne mondjak... mintha feszült lenne. Amint megérkezünk lépek ki és tényleg érzem a temető energiáját. Talán még jó is lehet a hely, csak megérzek valami mást is. Valamit amire most nagyon nincs se időm, se kedvem, de ez olyan mint a tüsszentés. Ha érzed, már jönni fog. Utálok tüsszenteni.  
- A kocsiban meséltem, hogy jöhetnek kellemetlen vendégek ugye? Na so... itt jön egy. Kettő. Drei? Seiche... - Fényes nappal elrohan pár temetői látogató mellettünk, hasonló félelemmel átitatva mint mozis társaik. A fák árnyékából pedig Gargoyle-ok lépnek elő. Igazi randa kőbestiák szép vörösen izzó szemekkel. Látványos, erős és tartós lények, de cserébe buták és az idő vasfoga által rágott kő azért könnyen törik. Öreg temetőben egy két szobor mindig akad amit be lehet indítani. Milyen kellemetlen véletlen, nem?

Erre jókedvűen elmosolyodok. Groteszknek nevezi, de nem sértésből? Érdekes vagy kicsit lány. Mindenképp aranyos mentés. - A fura, teljesen nézőpont kérdése. Példának okáért az ember is fura, mert egy ponton ugyanazon csövön keresztül eszik mint amin lélegzik, így meg tud fulladni egy félrenyeléstől. Neked például nem fura aki meghal némi egyszerű bacilustól? Annyi minden fura ebben a világban. A vámpíroknak nem ver a szívük mégis élnek és meghalnak ha azt átszúrják. Miért pont egy az emberi esztétika szerint randa lény lenne oly kirívó? - Felettébb érdekes gondolatai vannak. Vagy csak nem beszélek elég emberrel és tényleg én vagyok a fura?  Nein... Nein. Teljesen normális vagyok a magam módján. Kit akarok átverni... Azért sem mondom ki. Pláne nem, hogy Frankenstein. Határozatlanul megvakarom a fejem. Ilyen egzisztenciális krízisem már egy ideje nem volt.
- Szörny? Az nem opció, hogy sem én sem a csodálatos lényeim nem szörnyek? Ha van tudatuk, ha nincs? Charlie még a labdát is visszahozza. Orville meg olyan hátmasszázst tud adni amit egy ember évekig tanul. Ráadásul egy gyönyörűnek gúnyolt kutya is szét tud tépni egy kisgyereket. Az emberek meg hobbyból, közösülés jogáért, vagy a földön hagyott 20 dolcsis bankóért is megölik egymást. A külalak nem határolja be a felhasználót. Mitől szörny Hitler és mitől nem az Churchil? Az angolok is terror bombáztak és a háború után vadászták a németeket, azokat is akiket kényszerből soroztak a wehrmachtba. A ruszkik meg közel annyi embert öltek meg a gulágokon mint a világháború alatt. Mi a szörny definíciója ha nem csak egy puszta ujjal mutogatás a felé amit nem értünk és ép nem szolgálja az érdekeinket? - Lehet túllőttem a kérdés célján? Sebaj, ezt kicsit személyesnek éreztem. Ennek ellenére hamar visszarázódok, ugyanis Rye remek beszélgetőpartner, a kíváncsisága a kutatásim után pedig engem is felvillanyoz. Hátrasimítom arcomba hullott hajam és kihúzva magam válaszolok. - Ha megmarad az érdeklődésed arra is kerítünk sort.Nem garantálom, hogy tetszeni fog. - Nem lövöm le a poént, de együtt működni a sötétséggel a legnagyobb szinten, hátborzongató még nekem is. A végtelen hatalom és a hívogatása rettentő csábító, de azt fizikai test nem tudná magában hordozni, de olyankor ellent mondani neki... nem szeretem kísérteni a szerencsém határait.
A kudarc emléke kísért, de az ő biztatása fura mód jólesik. Lehet kéne barátokat tartanom? Nem tudom azt, hogy kell. Vagy, hogy fogsz egy barátot? Talán egy két követő is elég lenne. Mint azok a kultisták, akiket végül feláldoztam mert a romlott lelkül nem volt méltó, tudásom józan forgatására. Ha mindenáron démonok tömegét akarták elengedni, először segítettem nekik találkozni eggyel. Milyen változó az ember véleménye ha nem tudja pontosan mit is akar, de mégis megkapja azt amint mond. Talán Ryéből kéne kultistát csinálni. Vagy barátot... Megint azokkal a lelkes szemekkel néz.
- Remélem egyszer sikerül. Addig is marad az amit mondtál. Bár nem kapcsolva vannak. Mivel nem értelmes lények, nem összekapcsolónak velem, inkább rácsatlakoznak a tudatalattimra. Ha többen vannak úgy működök mint egy mobil torony.
Rajtam keresztül a gólemek egy közös tudattá alakulnak. Amit most Charley tapasztalt, a félelmed és a megnyugvásod, mikor eltűnt, azt az összes gólem érezte és már tudja. Ha megérintem őket, akkor én is tudom amit ők tudnak, még akár láthatom is amit láttak, de nem egy lélekkapcsolat szintű dologról van szó. Az a vámpírok és szolgáik sajátja. Ott más erők is áramlanak. Azt a kapcsolatot nem szeretem létrehozni és közvetlen folyamatos érintkezés kell hozzá. Vannak dolgok amiket én is jobb szeretek csak egyszer megtapasztalni és utána ismerni, de nem használni. - A gondolatra is kiráz a hideg, pedig én már sok mindent láttam. Ha eljön megint az ideje, használni fogom, részben, ha kell egészében is, de nem amikor ő is jelen van. Hacsak nem feláldozni akarom, de az még függ a kívánságától. Igen az bizony sok mindent fog eldönteni. Milyen kár lesz érte, de egy ideje nem láttam már újat a nap alatt, mint a romlottság. Ennek ellenére élvezem a beszélgetést és a remény hal meg utoljára.
- Ha az a vágyad, megpróbálhatlak fogékonnyá tenni. De előtte üljünk le a hallba és kívánjunk. - Ezen múlik minden. Már ketten kívántak és ketten el is adták a lelküket. Az értelem szó szorosában. Tőle is körülbelül ezt várom. Valami önző valami, grandiózus. Mind a ketten jól járunk. Neki a pillanatnyi, pár évtized öröm, Mephistonak az örökkön élő lelke, nekem pedig a hátralévő életének az ereje. Az életem csak addig örök amíg Mephistot vérrel szolgálom, az nem kikötés, hogy ártatlan vagy gyarló amit kap. Elérünk a hallba, ő pedig megteszi amit vártam, csak nem azt hallom amire gondoltam.
    Előtte állok és még mindig azokat a szavakat emésztem amit mondtam neki. Nagyon bonyolult helyzetbe hozott, mert belőle nem lehet áldozat. Nem ha rajtam múlik.
- Igen. Azt. - Kezeim egymáson pihenve támasztják sétapálcám tetejét, míg én komoran nézek le rá, mélyen azon agyalva mit is tehetnék pontosan. Nem akarok hiú reményt adni, neki de valami azt súgja ha a szemébe nézek... képes lesz rá.
- Persze, hogy tu... - Figyelmetlen voltam és lassú. Utánam nyúlt, én meg méláztam, hát megérintette a kezem. Egy pillanat csend állt be, de ő újra megkérdi. A fenébe is... igaza volt. Tényleg szörny vagyok, aki szörnyeket alkot. Mi más lehetne a válasz arra, hogy egy ilyen őszinte kérés után az érintése szabályosan taszít és éget? Azért sem rökönyödök meg, inkább valami keserű mosolyt erőltetek magamra.- Tudok. - Tehát ilyen érzés ha önzetlen akarok segíteni? Undorítóan kaparja a lényem legbelülről? Valóban a tudományt szolgálom, vagy valahol már eltévedtem? Ki kell mondanom, mibe is kerül. Ez a minimum, amit én nem tudok beszerezni a rituáléhoz. - Az ára, hogy elhozod nekem annak a lénynek a szívét aki a legközelebb áll hozzád. Barát, szülő, testvér, vagy bárki akit nem szeretnél elveszíteni, de most meg kell ölnöd a szabadságodért. A többit én állom. - El kell lépnem hátra, csak egy lépést. Nem bírom tovább az érintést, főleg, hogy egy tiszta lelket sodrok most mélyre. Azt hiszem az a bizonyos hajszál tudomány és őrület között, már rég valahol mögöttem van.

- Az óvatosság néha jó szolgálatot tehet. Tőled pedig ezt kiváltképp elraktározom, hogy eszembe is jusson néha. - biccentek felé mintegy köszönetképpen. Hogy bölcsebb lettem-e azt meglehetősen nehezen határozhatom meg. Bizonyos téren igen. Most pedig itt ülni vele egy ilyen szerencsétlen, lepukkant moziban egyszerre nosztalgikus és valahol mégis majdnem ijesztő. Nem..ne úgy értsük, nem félek Fausttól. Azt hiszem nincs is rá okom. Persze azok az..energiák amikkel ő dolgozik..sokkalta veszélyesebbek egy nagyobb egészre nézve mint mondjuk az, ha én bekattannék..de valahol meg mindketten a tudós szemével pillantgatunk körbe az emberek között. Hát..ez itt az igazán érdekes.
- Tényleg meglepő. - pislogok arra a kis kavicsra. Most akkor tudta, hogy fogunk találkozni? Vagy csak egyébként is felkészült már arra, hogy jobb ha megpróbálják őt elérni valamilyen módon és mondjuk nem egy erdei félig leégett elmegyógyban történnek a találkozások totál véletlenül? Megrázom a fejem.
- Nem tudok róla, hogy lenne a városban bárki hasonló hatalommal. - és valahol megnyugszom, hogy nem fogok a kórházban ilyenekkel találkozni. Kurva nehezen magyaráznám ki, hogy micsodák és legfőképp: miért vannak egyáltalán az én közelemben. - Kicsit. De egyszer elmesélheted, hogy miért volt az a hely olyan jó. - II. világháború, hát tőlem kcisit eszelősen messze van. Aztán eszembe jut, hogy ő ráadásul német, tehát biztos van egy igazán sajátos meglátása arról az évtizedről. Érdekelne is, hogy tevékenykedett-e a háború ideje alatt? A káoszban, a félelemben elég sokan hajlandóak nagyon sok mindenre és a lélek, mint ár...nem igazán számíthatott. El ne felejtsem alkalmasint egyszer megkérdezni ilyesmiről is. Mosolyogva nézem a képernyőt, a szavainak igazából a felét megint nem értem, de látom benne a valamilyen logikát. Mert így lefejtve és megmagyarázva a varázslatból egyszerű fizikát csinál nekem. Ah, a pozitivizmus...tönkrevágta a régi világ misztikumát. A mi fülünk pedig már másmilyen magyarázatot el sem tudna fogadni tán. Akkor sem, ha a valódit nem érti meg. Morzsolgatom a tenyeremben a követ. Lélekrezgéses telefon. Na még ilyet..
- Megjegyeztem. Egyébként nem dolgozom halott állatokkal. - már persze ha a halott alakváltókat nem vesszük annak, de nem vehetjük annak hiszen tudjuk, hogy egy vírus dolgozik csupán a szervezetben. Mondom, megmagyarázták. Azt persze talán nem tudták volna megmondani, hogy akkor hogyan lehettek régen a vámpírok egyszerre alakváltók is. Valahogy kétlem, hogy bármelyik vénséges vén vérszívó kísérletekbe kezdett. Valami átalakult, de élő bizonyíték nélkül ugye...ez is csak egy mese talán.
- Na, ez már alku. Hívlak ezen és szerzünk neked telefont is, hogy tudd, a megegyezésünk miatt kereslek és nem bajban vagyok. - mármint remélem is, hogy nem leszek bajban. Az az igazság, hogy hajszolok valamit amit magamban csak a nyugalom határának hívok. Talán kéne egy pár nap, amikor nem csinálok semmit, nem keresek senkit és nem is találkozom senkivel. Lehet el kellene utazni. Vagy csak bezárkózni. Magam sem tudom. De ez...még itt a moziban sem jön össze, pedig...pedig még kurva csoki drazsékat is hoztam magammal, hogy teljes legyen a kép!!
- Hát persze, hogy beszéled. - igyekszem kifelé, a nem vallásos szeletkéim vagy a már nem is hamvas lelkem nagyon nem akar ezzel a Baallal találkozni, vagy komolyabban megérezni az energiáit. Egyáltalán..nem kéne valami védőkörnek lennie itt? Ja nem, persze mert ez is véletlen. - Basszus amúgy akkor is ez van ha avatatlanok mondogatják a nevét, mint a filmeken??? - mármint volt ez a Bloody Mary baromság a tükör előtt, meg tuti van még seregnyi, főleg az angol területekkel kapcsolatos történet, amiknek már fogalmam sincs van-e valamilyen valóságalapja. Csak ki akarok innen jutni bassza meg, vagy nem tudom. Most akkor mi csináltunk hülyeséget? Egyáltalán lehet ez ellen valamit tenni? De még Faust is kifelé igyekszik, tehát itt tuti nem tehetünk semmit. A kocsimat kiszúrom, mert már csak az esetek kicsi százalékában felejtem el, hogy hová parkolok. Intek, menjünk, igen. Siessünk!! És ha már mindenki bekötötte magát, azaz megfelelünk az államunk előírásainak akkor remélem, hogy nem most kíván valami hülye zsaru igazoltatni. - Remek, akkor siessünk minél előbb oda. - mert hát a város urához mégsem állíthatok be, hogy kéne egy vámpír koporsója...neem, túl sok fölösleges magyarázatot igényelne, amire jelenleg nincs idő, a vámpírokkal meg sosem elég egyszerű. Sosem. Vele főleg. Mert olyan...olyan különösen érzem magam ha egyáltalán eszembe jut. És ez nem jó. Fel kell keresnem. Nincs más választásom.
- Remek, szóval azért mert eltört a köved, ez az izé most próbálja magát áttuszkolni egy lyukon és magát megidézni hozzánk. Ajjjhhh... - taposok rá a gázra és keresek egy kifelé haladó kis mellékutat, hogy ne kelljen már mindenkit letologatnom akit túl lassúnak ítélek meg. - Kisebb entitások...hát ez remek, komolyan. - mit is emlegettem magamban nyugalom szigete címszóval? Lehet nekem ez sosem fog részemül jutni? Kicsit lassítok, mert ez a környék finoman szólva sem lakott, sőt, mintha a polgármesterünk igyekezne erről a részéről a városnak egyszerűen tudomást sem venni. Kezdjük ott, hogy térdig érő fűt fodroz a szél, a sírkövek régiek, nagy részük teljesen el van kopva, vagy letörve. Persze a fiataloknak jó ide kijárni. Ülőalkalmatosságok és kuss. Zsarumentes kuss. Valami megüti a fülem.
- Hogy mi van? - nézek előre és..és komolyan próbálom megemészteni amit látok. - Ezek élő szobrok??? - jóó, hát lassan megsüthetem a tudományos megállapításaimat, mert..mert egy szobor nem élhet. Erről is az a Baal tehet?? Veszek egy mély levegőt. - Jó, mondd mit kell tenni velük. És..hogy a kis haverod hasznosítható-e. - mert hát azért lett gyúrva végtére is, nem?? Érzem, hogy elönt az adrenalin és ettől bizseregni kezd az összes tagom, bennem a tigris. Kihívás illata tekereg az érzékeimben. - Addig..keresd meg azt a sírt. - ezt a négyet meg bízza ránk. Csak nem mászik ki a földből a szabadságszobor addig...remélem.

- Jaa hát igen. - nagy komment - Nem is úgy értettem én..meg hát nem keresgélek mindenre magyarázatot igazából. - bár valóban, a vámpírok létezését én sem értem. Mármint tényleg halottak, de éltem eggyel és pontosan tudom, hogy csak a funkcióját tekintve halott...amúgy meg nagyon is élő. - De érted...az emberek legalább egyformák, a vámpír meg ember volt..és ők itt..hát nem pont. - magyarázok, lásson engem kisgyereknek akinek bele kell pakolnia a formákat a megadott lyukakon a kis dobozába, de az ő általa teremtett formák sehova nem passzolnak. Csak nem tudok velük mit kezdeni, ennyi az egész. Felvonom a szemöldököm és kicsit el is szégyellem magam. Hát nem akartam én megbántani...komolyan nem.
- Izé..tudom, hogy igazad van. Csak még sosem láttam ilyesmit. Nem akartalak megbántani, szerintem zseniális dolgot csinálsz egyébként. - de akkor is groteszk, ez a szó világít a fejemben szinte bármerre nézek itt és bármit látok. Nem mondom, hogy az emberek jók, vagy én jó vagyok. Vagy nem ölik meg egymást odakint két kifliért ha úgy van. Mintha arra lennénk kódolva, hogy elnyomók vagy elnyomottak legyünk. Én nem akarok többé elnyomott lenni. Elég volt...nem megy. Már kezdeném magam komolyan elszégyellni amiért megbántottam, de a szavai megnyugtatnak. Elmosolyodom, lelkesen, mint a gyerek akit beengednek Disneylandbe.
- Elég jól alkalmazkodom egyébként. - bár ez lehet jelenleg nem látszik, mármint csak percekkel ezelőtt másztam fel egy gerendára a kutyaizéje miatt. Most meg..csak próbálom kizárni, hogy amúgy okéé itt most, ez tökre elfogadott dolog és nem kell aggódni. Bár lehet kéne. Nem tudom. Végtére is köntösben volt amikor összefutottunk és valahogy nem úgy néz ki, mint egy sorozatgyilkos. Ő tudja vajon, hogy én mi vagyok? Vagy nem számít neki? Megértene engem?
- Tehát mégis van valamilyen szintű tudati kapcsolódás. Láttam már halandó szolgát a mesterével, de az valami...nagyon...más. - csóválom a fejem, hiszen amit csak külső szemlélőként látsz az nem olyan, mintha megélnéd meg minden. Igazából az egyetlen amit én el tudnék neki mondani, hogy milyen ha hív egy vámpír. Mármint azt a feledet, ami erre komolyan rácsatlakozik akkor is, ha nem akarod. - És ez csak közöttetek működik? Mint teremtő és teremtettek között, vagy...lehetne..érezni valamit belőle? - jaj hát sajnálom, bocsánat, kíváncsi vagyok. Szeretem érteni azt, amibe belefutok. Talán ezért is vágtam neki pont az orvosinak. Szánalmas, de..a vámpír nélkül nincs rá már fedezetem, hogy ezt folytassam is. Ez egy elég keserű felismerés volt, de azt az árat amit fizetnem kéne érte, nem éri meg. Nem is tudom mi lenne ha visszamennék. Tán láncokon kellene élnem az elkövetkezendő hetekben..talán hónapokban. Nem. Nem, nem, nem.
- Tényleg? - lelkesülök fel, mert hát sok könyvben olvastam, hogy ha valamelyik lehetőség elvész, vagy nem tudsz vele élni, akkor keress egy másikat...talán ez lenne az? Hogy megpróbálom megérteni Herr Faust tudományát? Mindezt úgy, hogy én dönthetem el, hogy szeretném-e?? Ah nem is tudtam, hogy ez ilyen érzés..mármint amikor...tényleg választhatom, hogy mit szeretnék csinálni, vagy kipróbálni. És ez felvillanyoz. Bár a kívánságot nem nagyon értem. Meg is illetődöm, csak utána jön az a terem...szalon khm, ami kicsit ismét meglep. Faust egy igazi túlélő alkat. Még itt is, ami egyébként más körülmények között már mások által minimum lakhatatlannak vagy használhatatlannak lett minősítve...még itt is megtalálta azt, ami neki kell. Berendezte. Megalkotta. Bárcsak én is képes lennék ilyenekre, de olyan szánalmas, hogy már nem tudom hogyan kellene egyáltalán nekifogni.
- Az tök jó! - mondom lelkes mosollyal, de...de amit mond. Muszáj vagyok érte nyúlni, komolyan kérdezni..hogy tényleg? Tényleg lehetséges amit mond? Tényleg lehetek szabad, végre és először? Mert..mert nekem tényleg ez a vágyam. Ez és nem más. Nem baj, ha nincs pénzem, ha nincs hol laknom. Van időm mindenre, de el kell, hogy tűnjön a fejem felől ez a guillotine, hogy ne érezzem minden napomat egy fölösleges menekülésnek, egy körpályának aminek úgyis ugyanoda fut be a vége, mindegy mennyi idő telik el közben.
- Hogy mi? - egy szív. Valakinek a szívét aki fontos nekem. Hah...ez..ez gyilkosság. Valakinek az élete az ára annak, hogy én szabad lehessek. Megrázom a fejem. Mégis kit? Nekem..nekem nincs is senkim. - Faust...az egyetlen személy aki nekem fontos volt, az pont az a vámpír akitől menekülök. A többiek csak szereplők. A szüleim rég meghaltak már, el is adtak. Nekem nincs senkim. - akkor most nem tud nekem segíteni? Nincs hát remény? - A szándék nem elég a mágiának? - mert..mert azt hiszem arra képes vagyok, bármire képes vagyok. Nem bírok többet adni magamból másért, másokért. Én akarok én lenni. Magamnak, magamért. És nem érdekel ha emiatt a Pokolra jutok, vagy nevezzük bárminek azt a helyet.

- Egyszer időt fogunk rá keríteni. Nem szokásom nosztalgiázni, de azóta sem találtam ahhoz hasonlatos helyet. Ha vámpír lennél szívesen megmutatnám azokat a gondolatokat. Persze csak bizonyos feltételek mellet. - Nem kicsit veszélyes egy ilyesmi ajánlat, de természetesen egy két alku és máris nem olyan csábító más fejében átlépni a "mindent a szemnek..." határokat. Hmmm ezt is valahogy ki kéne fejleszteni. A gondolatolvasás igazán irigylésre méltó képesség és elhozná a világ béket ha senki sem tudna többé hazudni. Vagy kihalnánk mint faj. Így második gondolatra maradjuk annál az állásfoglalásnál miszerint ha össze is jön megtartom magamnak.
- Akkor az alku megköttetett. Mint mondtam, ha azzal hívsz, érezni fogom a lelki állapotod. Szóval keine aggodalom Fraulein, ezzel nem tudsz engem tévesen riasztani, ha a te véred cseppen rá. - Áttapogatom a zsebeim, közben rendszerezem mi akad még nálam. Nincs ezen mit tovább rágódni. Vér a kőre és én tudom mikor hova és mi a helyzet. Ezt neked vacak okos telefon, ezen keresztül nem lehet édes hazugságokkal áltatni az értesítettet. Még ki is húznám magam büszkeségemben, de se ő, se senki nem értené minek is örülök ennyire csak úgy, így inkább kihagyom.
- Ja. Ahogy mondod. Lelkek, szellemek, démonok a nevük említése erőt ad nekik, független attól ki mondja. Ennél csak a névtelen teremtményeknek veszélyesebb nevet adni. Rettentő erőt kap bármi ami semmiként járja át a létezést, majd hirtelen neve lesz. Olyan mint egy reményvesztett embernek célt adni amiért küzdhet.  
- Azt hiszem ki is merítettem a témát és ha mások nem is, mi már nem ejtjük ki a démont hívó szót. Ez pedig nagy segítség, mert kevesen járják az utcákat Baal-t kiáltozva. Ez végül is egy önmagát megoldó probléma lenne mert a kiáltozókat elragadnák kisebb lények, de a kimondott szó akkor is megtenné a hatását. Sok okfejtésre nincs időm, hamar a kocsiban kötünk ki ahol további kérdéseket válaszolhatok meg. Rég beszélgettem ennyit. Sűrűbben kéne halálos fenyegetést engedni a városra, talán a szociális életem felvirágozna.
- Amúgy tényleg remek lenne. Ezek a lények magukon hordozzák a túlvilág lenyomatát. Rettentő jó kutatási alanyok, csak ugye a hozzájutás rizikós ein picit. Azért ha, találunk egy kósza skinwalkert azt haza kell vinnünk. Succubust is rég láttam már. Nem különösebben vagyok aktív résztvevője a vérorgiáknak, amúgy meg szinte beszerezhetetlen jószág. Nem véletlen kereskednek inkább Bellékkel. Egy szó mint száz, azért van jó oldala is a dolognak... nem? -
Remélem nem veszi zokon, de minden lehetőséget illik kihasználni. Legrosszabb esetben elpusztul a város. Nem ez lenne az első amit démon töröl el a föld színéről és ha ez kimarad, az nem jelenti, hogy több eset sem lesz. Annyi város van a nagyvilágban. Az emberek túlságosan materiális lények.
A temető öreg, ami csodálatos és reménnyel teli. A gargoyle-ok rondák és unalmasak, ami kicsit sem csodás. Ráadásul útban is vannak! Rye pedig ismét a lényegbe kérdez bele...
- Nem élnek, inkább egy rosszindulatú asztráltest megbűvölte és bábnak használja a szobrot. Amolyan védőruha a törékeny léleknek. Nem túl érdekesek már tanu...- Oké, oké, értem én, hogy nincs időnk a pontos magyarázatomra, akkor sem kell így sietni. Nem fejezem be a mondatot csak nagy levegőt veszek és unottan válaszolok. - Jó, mondom. Ezek csak mérges kövek. Csak össze kell őket törni és persze, hogy Fred segít. Erre alkottam. - Teremtményemre nézek és megszólítom a húst az pedig engedelmeskedik. A humanoid alkat érezve a változást sietve próbálja ledobni ruháit, mintha már lett volna eset, hogy egy alakítás után nem maradt miben haza lopakodni.
A ballonkabát és a cipő lekerült, a gatyát dobná le, de megakad. Mellkasa beesik, nagy hasa lesoványodik egy éhező emberéhez hasonlóra. Kezei szabadon formálódnak hosszú karmos mancsokká. Törzséből elvett hús máshol is felszínre tör. Háta felhasad, a gennyes sebből két újabb kar hajlik ki, aminek tenyerük helyén még vértől mocskos buzogány alakú csont összenövések vannak. Emberi tartása meggörnyed, alsó állkapcsa ketté nyílik, széttépve a gyolcsot ami arcát takarta, feltárva tűhegyes fogait. Gerince eddig is félig kilógott bőre alól, most teljesen megnyílt. A véres frissen átalakult lény lassan kifehéredik, ahogy húsa felszíne elcsontosodik, páncélt adva neki és kész is az újabb remekmű. Nem tartott tovább egy váltó trükkjénél, de kétszer annyi váladék van a földön körülötte. Én pedig mosolyogva nézek társamra. Meg is kérdezném mennyire találja csodásnak Fredet, de ő jóval célorientáltabb nálam.
- Igenis. - Én futok sírt keresni, Fred... hát ő a csápszerű állkapcsait remegtetve sziszeg, aztán elrugaszkodik a gargoyle-ok felé. Két karmos keze fogást próbál találni a célokon, a másik kettő a követ hivatott puhítani. Csak úgy nekik nem tud esni, azért a túlerő az túlerő.
Nem sokáig nézem mit csinálnak. Ennek két oka van. Egyrészt, hátra fele nézni és előre futni nem okos dolog. Ezért estem pofára. Másrészt, kéne találni alkalmas sírkövet és itt hasalva bizony nincs. Felkelek németül káromkodva és futok tovább. Valahol csak lesz...


Ammm... izé.. ebben igaza van. - Jól látod. Ezek nem emberek és nem is csak egy lény teteméből lettek formálva. Egyszerűen csak tetszésem és hatalmam határai alapján újrarendezett vagy átformált hús és szervek semmiféle létfunkció nélkül. De ők nem önálló entitások. Folyamatosan az adott teremtő mágiából táplálkoznak. kevésbé groteszkek, mert a működésük logikus és egyszerű. Nem úgy mint egy vámpír. Ember szemmel nézve, groteszkek. Ezt el kell fogadnom.   - De mégis kit érdekel mit látnak szépnek az emberek. Főleg a maiak!? Kortárstánc, minimalista festészet és ezer egy logikátlan, értéket nem képviselő dolog létezik ami a mai ízlés javát szó szerint halálra ítéli. Tisztelet a kivételnek. A bocsánatkérést is elfogadom. Ráhunyorgok kicsit zsörtölődve.
- A fára mászásod után ezt nehéz elhinni, de fogjuk rá, elhiszem a lenyűgözöttséged és a jó szándékod. - Nem is tudom haragudnom kéne, nevetnek, vagy örülnöm. Végül is amit mond az tiszta, lehet csak nagyon hozzá  vagyok szokva a megvetéshez és ösztönösen a negatív gondolatot keresem mások véleményében. Elég könnyen furcsállom a felém áradó érdeklődést vagy kedvességet, végtére is az aurámból eredő erőt, nem csak az emberek, minden ami élő ha teheti elkerüli. Így maradjon pozitív a tudomány hű szolgája. Én hiszek abban amit kutatok és a világ azt bizonyítja, jó úton haladok. A legtöbb tudóst megégették, kinevették, visszavonatták vele tanait, mert a tömeg félt a változástól és az újtól. Hiszem, hogy ez is az. A végén megtanuljuk ezt a kiapadhatatlan erőt használni és egy szebb kor fog eljönni. Csak ki kell bírnom a megvetést ami az úttörők jussa. Utána jobb lesz, jobbnak kell lennie.
- Igen csak köztünk. A vámpír-szolga kapocs nagyon más. Mint mondtam, olyasmit élettelen testekkel kialakítani nagyon kényelmetlen és sok veszélyt rejt magában, de érezhető. A puszta jelenléted, vagy ha most megfogsz az semmit nem eredményez, de van egy eset amikor szándékosan belehúzhatlak ebbe az erőáramlásba. Ez viszont most leszögezném, nem teszem meg. Még nem sikerült szépen zárni egy ilyen kísérletet. Nem hiszem, hogy a szerencse szülöttje lennél. - Ehhez még vigyorgok is, nem is kendőzve a gondolatot miszerint ez bizony olyasmi amihez kevés a kérlek, vagy bárminemű áldozat, hacsak nem kész ő is azzá válni. Mondjuk a tervek szerint azzá fog, de ezt megmutatni nem csak neki lenne kellemetlen.
- Tényleg. Nem szoktam hazudni és mindig jól jön a segítő kéz. - Ezt megígérhetem. Nagy valószínűséggel a kívánsága lesz az első lépés. De mint tanítvány, utána is ténykedhet. Én is eladtam a lelkem, csak kicsit csalafinta voltam, hisz a fizetési időt eltoltam. Az örökkévalóságba. Szép emlék. Az első jól sikerült szeánszom, és micsoda kutatási lehetőségek kezdete. Talán meghallgatom mit kér és ráveszem, hogy butaság az. Működne? Mephisto biztos kiolvasná az egy igaz vágyát, elbukna a dolog. Nekem is folyamatosan a kedvében kell járnom, hogy megtarthassam amit kaptam. Körbenézek a hallban. Megérkeztünk... akkor ideje felvonultatni a kívánságát.
Nem... Nem és nem! Elképedve hallgatom, tehetetlenül, legyőzve. Segíteni akarok neki de nem tudok, hacsak nem ítélem kárhozatra. Úgy meg minden csak nem valódi segítség. A hirtelen jött csendet koppanás töri meg. Eldőlt a pálcám, én meg térdelek és a földet nézem. Egyszer akarok segíteni és falba ütközök. Nem lehet minden szabályt felrúgni. Az ajánlat mindig értékesebb, vagy kockázatosabb mint a jutalom. Ezt lehetetlen áthágni. Még csak én se tudok neki ilyen szívet szerezni. Hacsak... nem tudok valamit helyette felajánlani ami értékesebb. Felkapom fejem és a szemébe nézek. - Nagyon szívesen segítenék. Tényleg, de amit kértél az nem egy könnyed kis csettintéssel megoldható probléma. Kell hozzá katalizátor, áldozat. Nem is akármilyen súlyú. Vagy a lelked adod el, amit megígérhetek, a lehető legrondábban fog végződni meglehetősen rövid időn belül. Vagy kielégítheted a kíváncsiságod és megmutathatom milyen is amikor egy rövid időre belekerülsz abba a bizonyos mágikus kapocsba amire azt mondtam pár perce, hogy nem tenném meg veled. Szerintem mind a kettőbe bele fogsz halni, de az utóbbi gyorsabb, kevésbé fájdalmas és nem kerülsz automatikusan pokolra. - Elég elnyűtt az ábrázatom. Rég éreztem magam ennyire szörnynek. - Szóval, futsz míg el nem kap, vagy bízol a lehetetlenben és jó eséllyel utána már semmi se fog fájni? -

Nem hazudok ha azt mondom, hogy most ettől azért kilelt a frász. Mármint...értem én, nem szabad őket a nevén hívni. De amiknek nincs neve akkor most azokkal is mi van? Meg hát azt hittem eddig, hogy nem árt valamiféle kapcsolat, vagy kötődés vagy vágy ezekhez a...démoni erőkhöz. Így viszont..ha valamilyen tudatlan surmó mormolássza a nevüket mert látta a tv-ben, akkor abból lehet valós problémája is? Ó a faszbaa..
- Hogy értsem is..ha én otthon elkezdem ennek az izének mormolgatni a nevét, abból sülhet ki valami nagyon rossz is? Vagy erre most ráerősített, hogy történetesen te is kimondtad? - nem az, hogy hibáztatni akarom érte meg ilyenek, mert nem, de hát ő van velük valami furcsa bizniszben, de rohadjak meg nem kérdezem meg, hogy melyikükkel mert a végén még az is tiszteletét teszi egy olyan síkról amiről szart sem tudok és aztán végképp meg leszünk lőve. Főőleg, hogy persze Faustnak is ma tört szét az izé köve. Fókusz. Vagy mi. Bár jobban érteném. Ha anno nem akartam volna megkönnyebbülve a saját életemnek nevezett valamit élni, most valószínűleg többet..sőt sokkal többet tudnék minderről. Ha vele maradtam volna ugye.
- Skinwalker? Succubus? Vérorgiák?? - jó, kezd egyre több kérdőjel felvillanni az arcomon, de őszintén...lehet jobb is ha nem ad kimerítő magyarázatot, mert a végén egyszerűen kisül az agyam. Én a tudományban hiszek, a szövetekben, a genetikai lenyomatokban, nem megfoghatatlan izékben amiket nem is értek. Persze...bizonyos fokig a vámpírok is rendelkeznek egy általam nem értett hatalommal, sőt azon is elfilozofálhatnánk pár üveg bor mellett, hogy ők most akkor halottak vagy nem. Van-e lelkük vagy nincs. Mert a testük él és nem bomlik, tehát a léleknek köze van hozzá. Sokat dolgozom halott szövetekkel és biztosra mondom, hogy a vámpírok szövetei teljesen másképp állnak össze. Bááár még nem rendelkezem ebben akkora tapasztalattal. Ezért pislogok ennyire a temetőben is látva azokat az..izéket. Gargoyle-okat. Ha nem a saját szemeimmel látnám, el sem hinném, hogy ezek kövek. Rendes kövek. Szinte ráharapok a számra, hogy ne kezdjek el többet kérdezni..mondjuk leglényegesebb elemként azt, hogy: mégis hogy a faszba lehet egy követ ilyesmire használni? Hisz élettelen, az eredetétől fogva az. Nem, nem értem.
- Oké, összetörni. - szinte felüdülés és megnyugvás fut rajtam végig amikor kipattannak a karmaim és átalakulnak a karjaim. - Ezt értem. Menj. - az én figyelmem meg ez a hihetetlen átalakulás köti le. Újfent elismerem, hogy Faust a maga módján egy egyébként meg nem értett zseni. Mert ez brilliáns. Igaz nem szép, vagy nem épp esztétikus, de kurva jól funkcionál és hasznos. Erős. Majd megkérdem, hogy éreznek-e a teremtettjei fájdalmat. Komolyan dermedve nézem a nyitó képsorokat, mert ezt..ezt filmre kellene venni és odadugni a kutatók orra alá. Hogy nesztek, olyan nincs, hogy valami lehetetlen. De kapcsolok. Túlerő van. Beszaladok a hihetetlen látványba és egyedül a fizikai erő segít abban, hogy a köveket üthessem, hogy ránthassam őket Fred irányába, hogy ő zúzza szét őket, rám szórva a kőport. Csak remélem, hogy Faust halad és talál. Kapok némi csillagfoltot amikor vállon ver az egyik, hisz..élőkhöz vagyok szokva, nem kövekhez. De igazából..annyira rövid lefutása van, mint egy pofonnak. Ez..ez a pluszom, ez a vámpírom lenne? - Kell segítség? - kiáltom a temető egyre zajosabb csendjébe.

Megvakarom a fejem. Tetszés szerint alkotja őket. Húsból és szervekből. Csontokból. Kénytelen vagyok laposan oldalra pillantani rá. De halott húsból vagy élőből? Bár..tuti halottból. Az élőkkel még én is tudom, hogy mindig van valami macera. - És honnan szerzed az alapanyagot? Azt valahogy nehezen hiszem, hogy sírrabló vagy. - egyszerűen nem tudom elképzelni. Bár elég jól állna neki egy temetkezési vállalkozói álca. Úgysem látják, hogy ki van a koporsóban sokszor. Na meg...na mindegy. Nem nekem kellene ötleteket adni, hisz még azt se tudom a saját életemmel mihez fogok kezdeni. De Faust eléggé inspiráló az orvosi pályára. Eddig is az érdekelt.
- Nem igazán láttam még ilyesmit. És egy ideje mindenhonnan azt várom, hogy mikor fogok meghalni, vagy megsérülni. Ezért reagálok ilyenekre nehezebben. - adom meg a magyarázatot, csak nem fejtem ki túlzottan. Most fölösleges is lenne. Még arra se tértünk rá, hogy vajon érzi-e, hogy másmilyen vagyok mint egy átlag halandó, vagy őt is átveri a kontaktlencse és a hajszínezés. Ha igen, akkor szerencsém van, mert nem kell rettegnem New Yorktól tán. Annyi biztos, hogy az ottani város urát szeretném rettentően elkerülni. Felsóhajtok.
- Áh értem. Kár, pedig biztosan érdekes lehet egy ilyet megtapasztalni. - mármint nem a vámpír-szolga dolgot, hanem azt ami közte és az övéi között van - De mégis miért? Mi történne? - mert jójó, hogy rázár, hogy nem..de azért legalább lemondani elmondhatná, hogy tudjam a miértet. Mindig is szerettem kérdezni. Kicsit felvidít, hogy legalább fogékonyság szempontból hajlandó esélyt adni, ha már a másikra egyértelműen nemet mondott. Vigasztalom magam, hogy néha elég csak kis dolgokkal kezdeni, a többi pedig majd jön magától..vagy legalább kiderül, hogy ehhez aztán született analfabéta vagyok és semmi esélyem a dologra. Mondjuk még nem szólt nekem a fáma mágikus tigrisről, de amennyivel találkoztam életem során..hát nem tudom van-e köze az alakváltóságnak ahhoz, hogy mire vagy fogékony és mire nem. Végtére is az a seggfej azt hajtogatta mindig, hogy de kurva különleges vagyok. Nos..erre kíváncsi lennék azért.
A kívánság viszont..egészen más tészta. Mert..talán ez itt a démoni lottó ötös, vagy nem is tudom...de nem tudok anyagias dologban gondolkodni. Mert benne van a kívánni szó és ha tényleg meg bármit, akkor csak ezt szeretném. Hogy ne kelljen attól tartanom, hogy Lazarus megtalál. Hogy végre tudhassam milyen szabadnak lenni. Csak ezt szeretném, a többi majd megy a maga útján és lehet, hogy végül elbukom mert nem tudom megtanulni a rendes világ rendes szabályait, de akkor azt szeretném tudni. Már most szeretném tudni, nem akarok mi lett volna ha kezdetű dolgokkal álmodni. Szinte sajgok, hogy nincs senkim, akit ezért adhatnék neki. Az egyetlen aki valamelyest tényleg fontos volt, az maga a vámpír. De mit tehetnék egy mester ellen akinek ilyen erős hatalma van nem csak az emberi részem felett, de a tigris felett is? Semmit. Elgondolkodva rágcsálom a számat. Hát...úgysem számítottam arra, hogy örökké fogok élni meg minden...tudom, ez lehetetlen is..de na.
- Azt mondod van Pokol? - érdekes, nem gondoltam volna, hogy vallásos pasas. Felsóhajtok. Mennyire akarom én a szabadságot? Csak visszagondolok. A sok bizonytalanságra, hogy mennyire végtelenül ostobán és naivan csüngtem a vámpír szavain minden áldott alkalommal. Hogy elhittem, azért kell megláncolnia, bántania, hogy nekem jobb legyen. Hogy meg kell tanulnom szépen és tökéletesen elnézést kérnem a hibáimért és vezekelnem is azért az egyetlen szóért. Na nem! Többet nem. - Próbáljuk meg. Vonj bele. - nézek fel rá nagyon komoly tekintettel - Mindegy, hogy mi a végkimenetel, egyszer úgyis meg kellene halnom. Legalább szabadon tenném. Saját döntés miatt.- és egyébként sem hiszem, hogy nekem hosszút szánna a sors. Ahhoz az eddigi 20 is túl szar volt. De úgy érzem azért valamit..mondanom kellene. Elfordulok és kibűvölöm a lencséket a szememből. Az erdőben igazából úgyis mindegy. Hiszen egy fán alszom újabban. A macskaszemek néznek fel Faustra. - Baj ha..nem vagyok ember? - mert a végén kiderül, hogy az alakváltókat nem szereti a mágia. És akkor...szarban leszünk. Vagyis én leszek.

- Egyedi eset. Alapvetően semmit nem számítana, de most, hogy ő próbál ide jönni, minden alkalommal a neve kiejtése erőt ad neki. Nem megyek bele, mert az entrópiát alapból is bonyolult levezetni metafizikai szinte, még nekem sem lenne teljesen érthető. Ha ennek vége annyiszor mond hogy B... ha ha majdnem kimondtam megint. Szóval ha vége, lehet emlegetni. Ha én mondom ki az bónusz. Én idéztem meg félig, meg én miattam is marad nyitva a kapu. Viszont egy ajtó, az egy ajtó. Csak mert én vagyok az asztalos, még más is tudja használni a kilincset. -
Hibásnak kéne éreznem magam a történtekért, de hé... csak az nem hibázik aki nem dolgozik. Én dolgozok? Nem... ez határozottan hobbi. Ezen a hasonlaton még valamikor tűnődnöm kell. A lényeg, hogy haladjuk a feladattal, de mégis miféle kutató lennék ha nem oltanám az érdeklődők tudásszomját? Rye még mindig úgy néz ki mikor boldog, mint aki ideges. Vagy ez is fordítva volt?
- Igen... nem túl tudományosak. Sőt a mai világ elveti őket mint lehetséges válasz ,de ez csak a szűklátókörűség eredménye. Azért mert nem értik, még működik. Nem volt időm rendesen tanulmányozni de például ha egy kiadós vérorgián le tudnám másolni a lélekrezonanciát, lehet hogy maga a testnedves, nyögdécselős rituálé nélkül is simán tudnék hagyományosan succubust idézni. Ha kíváncsi szerzet vagy, akár szervezhetünk is egyet. Nem is kellenek sokan és mindig jókat lehet nevetni. - Ajánlgatom lelkesen. A váltókat nem szokta zavarni a vér és a halál. Áldozatnak úgyis embereket szoktunk hozni. Értük meg nem mindig kár. Jajj emlékszem Philippe mennyire béna volt a késsel. Nem tudott egyszerre kéjt nyújtani és átvágni egy torkot. Pedig ha valaki mind a kettőt élvezi, mint ahogy ő állította, nem lenne ez olyan nagy kihívás. Minden esetre én egy baltával besegítettem. Rá kellett jönnöm, hogy nem véletlen tanulták a vikingek is a lefejezést oly lelkesen. Rettentő barbár, de egyszerű öröm.
Alig telik el pár perc és az édes emlékek helyett ezekkel a böszme gránit viccekkel kell időt vesztegetni. Kiadom a tanácsokat és én is úgy teszek ahogy azt ő javasolja. Futok keresni, fájó arcommal. Nem is értem minek nézek vissza. Felnőtt nő, ráadásul egy méretes gólem a táncpartnere. Biztos megoldják. Valahogy úgy is alakul a helyzet. Fred nagyon élvezi a segítséget és nyolc szeméből párat a nőn tart, hogy összhangban mozoghasson vele ha már mentális kapcsolatuk nincs. Osztott figyelmének eredménye, hogy egyik kezét kitépik  és eldobják a fák közé. Szerencsére a harc viszonylag könnyed, hisz a kőbestiák súlyosak és lassúak, könnyű őket kicselezni. Agilis kihívóik fejtörést okoznak nekik, mind taktikai gondolkodás oldalon, mind a szó szoros értelmében.
Jómagam eközben sírkutatást végzek. Tapogatom őket. Melyik milyen idős és akad is egy jó darab. Fellelkesedve a harcosoktól én is teljes erőből vágok a kiválasztott sírkőre, hisz csak egy öklömnyi darabka kéne belőle, de nekem csak könnyem csordul. Mire is gondoltam én? Egy puha ember vagyok! Miért csapkodok köveket!? Akkor odaviszem... Vááá ez nehéz és a kezem is fáj. Ekkor hallom meg a tigrist. - Igeeeeen - Nyervogom mint egy kisgyerek.
Fred végül csak egy Gargoyle-lal marad együtt és int Ryenek, menjen csak a német kőzúzó istenhez, mert valószínűleg egy szorosabb befőttes üveggel is meggyűlne a baja egyedül. Ő pedig befejezi a munkát és megkeresi a kezét. A sebből féregszerű, tekergőző nyúlványok lógnak ki, amik azonnal belekapaszkodnak az elvesztett tagba és újraegyesítik gazdájával. Ő már utánunk sem jön, csak elkezdi összeszedni eldobált álruháit.
- Kéne egy öklömnyi sírkő darabka ebből. - Mutatok a célra arcomban a legyőzöttség összes jelével. - Aztán ki kéne rabolni egy ékszerészt, mert kéne egy tekintélyes méretű Topáz, vagy Jade kő. Egy közeledő aukción láttam egy Ming dinasztia idejéből származó sárkányfej szobrot Jádéból. Az lenne az igazi. - A következő lépcsőt közölve várom a csodát, amire az én testem nem képes. A pálcámmal megoldnám... de nincs fókuszkövem.

UH... kényes kérdés. Felettébb kényes. -Honnan jutok hozzá? Én hant háborító vagyok. Ami a sírrabló szebbik rokona. Szóval sírrabló. - ismerem be legyőzve, de felkapom a lebiggyesztett fejem és az ujjammal is intek - De van amikor megtámadnak, olyankor a testek nem jutnak el a sírig. - Tehát olyankor csak korai sírrabló vagyok. Vagy megelőző sírrabló? Pedo hulla lopó? Azt hiszem túlkomplikálom.
- Hmmmm ez egy jó indok. A félelem is igazából jó dolog. Nem véletlen fejlődött ki mindenkiben. Élvezd ki amíg részed lehet benne. - Meglepni, talán még megijeszteni is meglehet, de maga a félelem egy oly távoli érzés. Tartós nyúlós, kétség vagy mardosó bizonytalanság. Nem igazán részem mióta a tudomány ösvényére léptem.
- Nem túlzottan vágyok egy ilyen kapcsolatra. A vámpírok elég szeszélyes teremtmények, beteges hóbortokkal. Megunják a tanulást és ahelyett, hogy fejlődnének inkább unalmukban mindenféle beteg hobbit összeszednek. - Arra amire gondolok meg határozottan nem. Viszont próbára tesz a lány és csak nem engedi el a témát, én pedig megadóan válaszolok neki. Rég volt hallgatóságom, megéri mesélni.
- Egy dolog kontrollálni a halott húst és más dolog magadra ölteni. Akkor hallod és érzed a túlvilág gondolatait. Kellő tapasztalatot igényel, ezt amennyire lehet ki kell zárni és ellen kell feszülni a hívogatásának. Ha belevonlak ebbe az áramlásba, szimplán oda lesz az ép eszed. Azét meg kár lenne. Valószínűleg egy üres test maradnál jobb estben. Rosszabban egy démon meg is szállna és kedvére használná a tested, mint bábot míg te ebből azért valamit felfognál és átélnél néma sikolyokkal.  Na ezért nem. - Azt hiszem kimerítettem a kíváncsiságát és ezzel elrettentettem, még a dolog ötletétől is.
Erre most ezt ajánlom fel? Én sem vagyok normális és ő sem hogy érdekli. Miféle vámpír elől menekül? Ez káosz. Az a fajta amit nem szeretek, de most úrrá leszek rajta.
- Van pokol és tényleg olyan vacak hely, mint mondják. - Nekem mégis ismert terület. Onnan  merítem az erőm. Annak lakóival diskurálok és oda küldök mohó lelkeket saját nyugalmamért cserébe. Most őt próbálom megóvni tőle, de ahhoz először meg kell mártóztatnom benne.
- Akkor próbáljuk. - Rühhelni fogom magam azért ami most jön. Annyira védtelen és reményteli. Sok igazságtalan fájdalom nyomhatja lelkét. Én meg most a halálba küldöm. Szinte a biztos halálba. Talán nem is lesz rossz ha most ezt a rituálét végbe viszem. Ha csitítom kicsit az emberi oldalam és megpróbálom elfeledni azt ami történt. Megfogom kezeit és magammal invitálom egy idézőkörbe. Elharapom ujjbegyemen a bőrt és véremmel aktiválom az előre felfestett átkot, ami egyetlen csepptől felizzik. Meghallgatom az utolsó kérdését is mielőtt a elkeseredett pártolóból jókedvű hóhérja leszek. Szavai megint csak fájnak. Egy búcsú, hogy legyen kire emlékeznem. - Csak akkor, ha neked baj, hogy én sem. - Ezzel elengedem az erőm és a körülöttem lévő három gólem húsát megszólítom. A halál engedelmeskedik és őreim véres masszákká válva felém kúsznak, körbe vesznek és elfedik testem. Külső páncélként vesz körbe egy teremtmény ami, különálló entitás és önmagam is vagyok egyben. Ezen keresztül engem is átjár a sötétség végtelen energiája, mesterem pedig kölcsönadja erejét élő és holtak e szentségtelen egyvelegének. A hús rajtam megszilárdul, részben mégis mozog. Elcsontosodik, mégis apó sötét nyúlványok kaparnak kifele a csontlemezek alól. Végül fejem közepén egy több száz apró szemből álló tenyérnyi folt jelenik meg. Mind a lányt nézni.
- Lásd amit élőnek nem kéne. Mérettess meg saját elméddel a pokol tüzével szemben. Égj el lángjain és mássz ki belőle újként. Égesd el a múlat, a jelent és a jövőt. - Földöntúli sebességgel megfogom két kézzel fejét, de nem roppantom össze, pedig mind azt akarjuk, nem erőszakolom meddőre, pedig oly szórakoztató lenne számunka, nem tépem apránként darabokra, pedig az maga lenne nekünk a gyönyör. Csak ráengedjük a holtak testét, érezze a liégió haragját. Kezemen fekete csápok formálódnak és rálapulnak Rye fejére. Újabbak és újabbak követik míg végül csak a két szeme marad szabad. Ekkor engedjük rá Mephisto áldását. Érezze a végtelen hatalmat. A benne rejlő kiapadhatatlan démoni gyűlöletet. Lássa saját halálát száz különböző kínkeserves felvonásban és élje is át azoknak minden fájdalmát. Az idő relatív, megszűnik létezni, míg nem hal meg századszor is. Legyen az Lazarus büntetése, tépjék szét állatok, égessék el máglyán. Erőszakolják vademberek halálra. Száradjon el a sivatag homokjában, vagy rohadjon el élve, megkötözve a dzsungel mocsarában. Lásson olyan kínt, amit élőnek nem lenne szabad. Végül elnyeli az ében sötétség.
Elengedem ernyedt testét, amit vállamra veszek. Még mindig hívogató a sötét mélység táplálta gondolat, de már csendesebb. Örömük lelték szenvedésében és csitultak, hogy teljes legyen az alku amit kötöttem velük. Minden lépéssel amit szobám felé teszek tisztulok és mire beérek letudom parancsolni magamról a holtakat. Ép csak van erőm ledobni az ágyra, utána térdre rogyva zihálok levegőért, de rendbe jövök. Mindig rendbe jövök. Mielőtt kidőlnék aludni még rápillantok. - Könyörgök... kelj... fel. - Azzal rám is sötétség borul.
Harmadik napja ülök mellette az ágyon. Lélegzik, de semmi más. Nem tudom meddig várjak. Van e esélye, hogy ő még odabent van és nem egy üres kiégett test mellet várom a csodát, aminek lelke szilánkosra tört? Mindenesetre még nem adtam fel.

Jó hát most nem vágok olyan arcot, hogy ezt én értem...most akkor azért fontos a kimondás, mert ő is ide akar jönni? De rátesz, hogy Faust hagyta nyitva az "ajtót" és akkor most ráerősítünk valahányszor csak kimondjuk a nevét? Amit úgy röpkén megtettünk kétszer..ő meg majdnem háromszor. Jesszus bassza meg, hát ez nekem tényleg magas. Lehet tíz éve fogékonyabb voltam erre az egészre és azóta túlságosan benne élek a tudományomban? Múltkor már ezt megkaptam, hogy engedjem el a földhözragadt szarjaimat...hát jó meg minden..elvi szinteken. De most mégis mibe kapaszkodjak amikor valami démoni lényről beszélünk történetesen?
- Tehát te megidézted félig, eltört a köved és most...már benne is ott az akarat, hogy átjöjjön, amin pedig segít ha mondogatjuk a nevét. És még jobban segít ha te mondogatod. - áttárgyalom ezt azért vele is. Nem mintha tervezném azt a nevet annyit mormolni meg ilyenek..csak na. Nyilván nem kezdhetek el kiabálni vele, hogy magyarázza már el, hogy akkor ezt így hogyan tervezte volna helyre hozni ha történetesen nem futunk mondjuk össze és nem jön szóba a téma? Elfelejti? Majdnem felröhögök...tudósok..feltalálók..orvosok..mi mind őrültek vagyunk a magunk módján.
- Erre most nem is tudom mit kéne mondanom. - mármint elmenni egy ilyenre, hogy neki meglegyen a lélekbigyó és aztán tudna succubust is idézni. Eddig azt hittem azok csak vámpír viszonylatban léteznek. Nem tudtam, hogy ténylegesen vannak úgymond..kéjdémonok. Bár ha ez a másik is van, akkor ez aztán miért is ne lenne? Meg sem kellene már lepődnöm, Faust doktor mellett meg főleg nem. Semmin. Nagyon is jól emlékszem mi történt akkor amikor először találkoztunk.
A temetőben pedig ez újból beigazolódik. Komolyan kőszobrok. Tényleg azok. Más kérdés, hogy a blézerem egyáltalán nem hálás az alakváltásért, de egy szakadt cuccot bőven megér ez az egész. Valójában olyan szinten száguldozik bennem az adrenalin, hogy már-már komolyan élvezni is kezdem a dolgot. Legalább semmiképp nem mondhatom már, hogy ez is csak egy unalmas mozis nap volt. És IZÉ mellettem pedig zseniális. Ha nem akarná a csontom törni a kőagyőrnagy, biztos csak állnék tovább és meredten nézném ezt a hihetetlen műsort. Mert az. Erre...kérdezek és az a furán hangzó igen még egy szemöldökvonást is húz magával. Úgyhogy itt is hagyom a lénykét mély fájdalmamra, hogy megkeressem a gazdáját. Szerencsére nem esem hasra semmilyen kiálló néhai sírdarabban és a szagát követve el is érek hozzá. Öklömnyi darabka. Én azt hittem, hogy sírrablunk meg ilyenek. A kő elég ellenálló cucc, úgyhogy ezt eleve elvetéltnek tartom így, szóval keresek valami olyat ami már ki van mozdulva, hogy kiemelhessem. Vagy legalább egy darabját. - Azért minden nekem sem megy eszköz nélkül. - és képes vagyok ezen a festőien groteszk helyen még rá is mosolyogni baszki. Úgyhogy ősember ~ őstigris ~ módjára egyik kővel ütöm a másik szélét, hogy törjön, legyenek meg a darabjai. Vagy darabkája. - Mi az, hogy raboljunk ki egy ékszerészt??? Eszednél vagy? Be se tudunk jutni! - jó lehet, hogy ezt nem egy baszom nagy kődarabbal a kezemben, hadonászva kellene a tudtára adnom. Eldobom inkább. - Gyanítom nincs annyi lóvéd, hogy ezt az aukciót végig is vigyük... - sóhajtok kelletlenül. Hát fogalmam sincs hol találhatunk ilyet...rendes..mármint valódi követ. Azt hiszem itt fogok én megfenekleni. Jáde meg Topáz, ráadásul nem is kicsi. Hát ez elég esélytelen. Bár... - Hmm, na és ha gólemek hoznák ki? Anno volt mindenféle méretű, akik könnyebben be tudtak jutni kábé bárhová mint mondjuk mi ketten most tudnánk. - nem ezt nem hiszem el, hogy tényleg kimondtam. De hát..még mindig jobb mint kirabolni egy kurva ékszerészt.

Értem én..mármint sejtettem. Azért nem lógnak már a fákon holttestek. Nem a középkorban vagyunk amikor mindenki kinyírja egymást földekért és egyebekért. Vagyis...nemzetünk vezetői szerint ez így teljesen oké..csak a világ keletibb felében, a sivatagban. Nem az ő általuk taposott utcákon fog vér folyni. Tehát..ennyit még azért én is tudok..na meg elég sok hullát volt már szerencsém látni és nem mindig steril környezetben..tegyük hozzá.
- Igazából, azok már meghaltak..nem? Szóval technikailag..az emberek amikor virágot visznek azokhoz a sírokhoz már nem látják mi van benne. Egyébként meg miért nem foglalkozol temetkezéssel? Tök sokan kérnek hamvasztást meg ilyesmit, a testeknél meg tök mindegy, sose ellenőrzik. - vonok vállat..mármint nem tudom illik-e neki ilyet mondani, lehet, hogy ő tökre ilyen helyeken szeret inkább lenni én meg a semmiért passzolgatok tanácsokat...vagy épp öhm véleményt. De hát olyan érdekes amit csinál...
- Szerintem mindig van mitől félni...nem? Vagy te nem szoktál félni? - nézek rá kérdőn, mert..jó mondjuk állítása szerint a régi mesterem sem félt már, túl régóta van ahhoz a világon, hogy csak úgy féljen. Én meg nem is tudom. A klasszikus értelemben nem fogok meghalni járványban meg rákban meg ilyenek, de vannak rosszabb dolgok is. Sokkal-sokkal rosszabbak és én most szeretném kiélvezni a lopott szabadságomat. Az elkerülhetetlen előtt mindenképp. Megborzongok.
- Ebben egyetértünk. - nem akarok vámpírral találkozni, ha lehet akkor addig míg meg nem halok..hisz valószínűleg az a bizonyos vámpír lesz majd az én utolsó pillanatom, mert hát..inkább a halál mint a fogság, meg ez a rabszolgasághoz ..vagy inkább háziállatéhoz hasonlatos lét..
- Magamra ölteni? - felvonom a szemöldököm. Azt hittem ő csak bűvészkedik..izé varázsol..izé kirakózik a halott hússal..de ezt a magára öltés dolgot nem nagyon értem. - Azért szállna meg egy démon mert kapcsolatba kerültem a hatalmaddal? - hát muszáj kérdeznem tényleg nem értem. Főleg mert azért nem tobzódom annyira a vallásosságban. Egy vámpír mellett elég nehéz, na meg a tigris klán ahonnan ő megvett ..eléggé sajátos dolgokban hitt. Nem...ilyenkor jövök rá, hogy sose voltam normális. Vagyis pontosabban azt sem tudom, hogy milyen az a normális élet.
- Tehát biztosan van. Te vagy az első aki ezt ilyen biztosan ki meri mondani. - mert ugyan azonosítjuk a Poklot ezzel meg azzal, akár magával a földi létünkkel is. De ki az, aki valójában tudja, hogy mi van ott vagy mi az? Segítek: az egyház biztosan nem.
Kicsit összetörök amikor azt mondja nem tud segíteni, hisz nekem csak egy valaki volt fontos ezen a rohadó világon és miatta meg saját magam gyűlölöm. Mert undorító olyan valaki iránt táplálni érzéseket, aki gyakorlatilag megfoszt a szabad döntéstől, a valóságtól. De...amikor felcsillan a kis remény, nem tudok nem igent mondani rá. Bármire igent mondanék igazság szerint ami legalább egy kis esélyt is ad arra, hogy saját életem lehessen. Még akkor is, ha nem lesz normális. De legalább az enyém lesz és ez...ez nekem most bármit megér.
- Rendben. - bólintok, megadom az engedélyt arra...akármi legyen is az, de arra ami most következik. Hisz ő tudja, neki kell értenie miért jelent sokat a szabadság, aminek már a himnusza is gyönyörű. Belépek abba a fura rajzba..körbe ahová vezet. És..nem tudom mire kellene készülnöm. Fájni fog? Gusztustalan lesz? Félni fogok? Szenvedni? - Mi? - nézek rá kérdőn. Hogy hogy nem ember? Hát akkor micsoda. Már majdnem elmosolyodom, hogy ne szivasson már itt ilyen szövegekkel, de...legyökerezik a lábam. Mert..mert nem hiszem el amit látok. Ez nonszensz ilyen nincs. Nézem a bohókás botos pasit, aki olyan hévvel tud beszélni a tudományáról mint talán más senki..és nézem azt..amivé válik. Ez lenne ő? Hátrálok pár lépést, de a kör szélénél érzem az energiát a hátamnak feszülni. Én kértem. Én kértem bassza meg, ő meg megteszi nekem. Ne akarjak elfutni. Nem szabad. A szavaira megremegek, a tigris idegesen, szőrét borzolva tekint ki a szemeimen keresztül. Ő megtámadná ezt a valamit, de én nem akarom. Mert..mert ebben részt kell venni. És fullaszt az egész, mintha nagyon lassan töltenének meg homokkal, olyannal, amitől nincs menekvés, mert hiába fordulsz hiába futsz el, benne leled a halálodat. Elernyedek és belesüppedek valami vaksötétbe ahol csak vagyok, de nem létezem. Nem én vagyok az, mégis belém vág a félelem. Futni kezdek. Látok valakit. Látom a családomat. Egy házban. Magamat az apámmal..nem is emlékszem az apámra. És látom meghalni, leválni a fejét a testéről, az eltépett erek spriccelését. És ami csinálta. Aki csinálta. Magamat látom.
Érzem az ütéseket, a savas és maró fájdalmat. Kint vagyok. Gyerek vagyok. Fel sem nőttem még és először láttam csigát, igazit. De sokan jönnek. Egyre több, lassú mozgásuk nyomán nyílik szét a bőröm és velőtrázóan sikítok, hányom kifelé a fájdalmat és még többen jönnek. A háttérből pedig nevetés hallatszik. Valakié..akit nem ismerek. Egy nőé. Végignézem a saját halálom..és nyüszítve könyörgöm az életet.
Nem tudom hol vagyok. Egy ágyon csak. Körülöttem mindenhol bedeszkázott ablakok és zárt ajtó. Semmi nincs itt, csak lánc. De valaki szeret, tudom. Gondoskodik rólam. Érzem az illatát mindenhol. Tele vagyok tűszúrásokkal. Valamiért mindig próbál engem megnyugtatni. És simogatja a hajam mielőtt elalszom. Aztán idehoz valakit. Egy másik lányt. És vele kedves, hogy engem dühítsen. Megfojtom a lányt, a vérével festek a falra. Ő pedig dühös rám, nagyon dühös. Lemetszi a lábujjaimat. Egyesével és nekem végig kell néznem, mert mindig pofonokra ébredek. Meghalok ugye? Nem szeret..csak hazudik. Csak..hazudik.
Ezernyi halál, rohadó szenvedés ömlik át rajtam bármerre is forduljak a sötétben. A legrosszabb a tigris..világra jön a tigris belőlem, ordítva tolom ki, szétszakadok benne. Ő én vagyok. Mi egyek vagyunk. Ő erős és független, én pedig függök. Mindig valakitől, mindig egy szeszélytől, vagy egy parancstól. Gyűlölöm a gyönyörű kék színét, mégis imádva simogatom a bundáját. Az én drágám. Az én bensőm. Ha meghal, ha nem lesz többé akkor vége a szenvedésnek is. Zokogva ölöm meg, de nem adom a sötétnek. Nem tudom neki adni. Hisz ő én vagyok! Én vagyok! Megeszem hát. Nyelem magamba, hogy újra megfoganjon, újra szenvedjünk és én..újra megölhessem.
Csend van. Biztosan ilyen a halál. Az agy ilyenkor mániákusan küldi a parancsot, hogy nyisd ki a szemed, próbáld bemérni hol vagy. Ha látsz akkor minden rendben van. Akkor tudni fogsz fókuszt találni és benne létezni. Éhség rántja görcsbe a tagjaimat, kapálózom. Magamat karmolom és harapom, hogy vért fakasszak. Rohadó büdös vért ami én vagyok, ami belőlem jön. De kell nekem..szükségem van rá. Már elnémul bennem az a különös hang ami skandálta, hogy mit kell tennem. Hogyan kell tennem. Jó tanács, hisz undorodom, de szívom magamba az erőt az éltetőt. Talán ordítok. Vagy sikítok, pedig fáj a torkom és szinte lüktet. Mintha én magam lennék egy nyílt seb, ami gennyedzeni próbál de nem tud. Mert üres. Nem akarok üres lenni. A hang súg és segít. Hát egyek. Egyem ami kéznél van. Eszem..a számba kapom és olyan erős a fájdalom, hogy morgok érte, de tépem a húst és lenyelem. Meleg vér ömlik az arcomra. Az én vérem. Ez én vagyok. Ezt én teszem magammal. Sikítani kezdek, összefüggéstelenül..meg nem értetten. Ez a vég? Vagy ez csak az őrület? A hang szeretne mást is, hisz kárba megy a végén valami fontos. Nem nem, csak segítsen. Hát nyissam ki a szemem. Kinyitom és..a saját karomat látom, tépetten. A vér a számban az én vérem. A hang tényleg az én hangom. Hányni kezdek. Mit tettem? Mit tettem? A hang mondta!! Ő mondta!!! Nem akarok magamhoz érni..nem akarok. A tigris akarja, őt is felpiszkálta. De nem zabálunk magunkból! Dobálom magam ebben. Ebben a különös semmiben, roncsként szeretném vasvillával szétfésülni az agyamat. Mit csinálok? Saját magam fogom le. Próbálom, de mintha nem állnék szinkronban a saját végtagjaimmal. Bántani akarom magamat. Vért akarok. Enni. Megnyugodni.
Meghalni. Segíts nekem... - súgom...de lehet csak magamnak. Lehet, hogy ki se mondom. Ki segítene?

- Genau Fraulein. Szóról, szóra. Látom még mindig képes vagy elfogadni az emberi elmével logikátlant. Ez egy rettentő jó képesség, kérlek őrizd meg. - Nem várhatom el, hogy tudományos szinten értse, de elfogadni egy tényt, ami ebben a világban alátámaszthatatlan működési elveken alapul már kihívás. Nem azzal kezdni, hogy ez egy álom, vagy szemkáprázat, esetleg kandi kamera. Teret ad a gondolatnak, hogy igen is mi most egy démonnal futunk időre versenyt. Ez nyitottság egy olyan világ felé ami megannyi csodás dolgot rejt. Természetesen a "megannyi csoda" gondosan el van temetve fizikális és mentális megpróbáltatások alá, nem is beszélve a további apróságokról, de ha valaki leás a mélyére és megleli, extázis. Ő már kapargatta a felszínt és jól vizsgázott. Kérését meghallgatták és teljesítették. Ki tudja mit tartogatnak neki odalent?
- Azt, hogy "remek ötlet Faust. Keressünk egy bellét meg egy tucat férfit és nőt aki senkinek sem hiányzik." - Mosolygok rá hisz ez a kézenfekvő egy ilyen ritkaság számban menő rituálé hallatán, de úgy érzem valamit le kell szögezni. - Természetesen nem mint aktív résztvevő, hacsak a bestiád nem igényli. Szeszélyes dolog lehet egy tigris az ember lelkében mint lakótárs. - Ezt az ő ízlésére bízom. Van aki szoros pórázon tartja lényét, sanyargatva az emberi világ korlátaival, amit etikának gúnyolnak. Pedig a tigris szórakozásból is öl. Ritka kettős élet lehet.
A temetőben ücsörögve végre meglátom megmentőm. Fizikális ereje bőséges, szívóssága figyelemre méltó és... és követ üt kőhöz. Nem is válaszolok erre a kijelentésre csak csendben bólintok. Csalódott vagyok. Egyrészt a jelenetben, mert én valami igazi tigriscsapást vártam, másrészt magamban, mert egy ilyen triviális ötlet nem jutott eszembe. Oly nemes és egyszerű, mégis hatékony. A rögtönzés magas iskolája. Jobb asszisztens nem is találhattam volna erre az útra.
Amint kitörik egy szimpatikus darab felkapom és magamhoz szítom.
- Ez elég idős lesz. Sok halált látott, tele van gyásszal. - Ép csak felvetem a következő szükséges kő ötletét, már húzom is össze magam. Mitől ilyen mérges, hisz az emberek idióták. A legsokoldalúbb mágikus alapanyagok, ők meg mellbimbó piercinget meg miegymást csinálnak belőle és olyan drágán adják mintha feltudnák fogni a valódi értéküket.
- Sa...sajnálom? - Próbálom engesztelni, de Rye nem foglalkozik apró nézeteltérésekkel, hisz már újabb ötlettel örvendeztet meg. Ismételten meglepve rögtönzési képességeivel. - Ez... ez remek! Irány az autó. Nincs vesztegetni való időnk. Egy működőképesnek vélt tervem született. - Már pattanok is fel és rohanok. Útközben Megjelenik Fred is. -Kérem az egyik kezed - Gólemem enyhe csalódással megcsóválja a fejét és kitépi azt a karját ami pár perce nőtt vissza. Én csak örülök a "segítő" kéznek, őt pedig elkezdem újra embernek álcázható formába önteni. Senkinek nem kell további feltűnés és még bármikor jó jöhet a jelenléte. Nem küldhetem haza. Amint nyílik az ajtó mi beülünk és mielőtt dolgozni kezdenénk, ismét Ryéhez fordulok. - Sunset road 45/c a mi célunk. Már egy ideje szemezek azzal a szobrocskával. Ideje megkaparintani. - Közben az ölemben lévő kezet elkezdem átalakítani. Hat darab verébméretű lény az eredmény. Bár a madarat adtam mércének igazából inkább kicsi arctalan denevérek, nyolc pókszerű lábbal és egy szép szemmel a fejük helyén. Rye igazi múzsa ha lopásról van szó.

- Ötletnek jó, de helyhez kötött, papírozni kel, ellenőrzések meg... meg mindenféle irkálós macera van vele. Egyszerűbb ha kicsit csalok. - Tényleg jó ötlet, de elvonná a figyelmem a kutatásokról. Hullát meg szinte bárhonnan lehet szerezni, legrosszabb esetben meg gyártani is lehet. Itt viszont meg kell jegyeznem, hogy van fantáziája a lánynak, csak valós határok között gondolkodik. Sokkal egyszerűbb kimenni a temetőbe és előhívni a hullákat valami kompakt, ásásra alkalmas alakban és hazavinni őket saját lábukon. Akkor a papír miatt is más feje fáj.
- Az életemet én is féltem. Ember volnék végtére is. Csak kicsit másfajta ingerküszöbbel bírok mint a legtöbb halandó lény. Ez amolyan foglalkozási ártalom. - Meg némi idő után a rituálék, a látottak és a beszélgetőpartnerek elkoptatják az embernek a világról alkotott nézeteit. Elég egy démonnal beszélgetni, vagy megfogni a Nekronomikont és hirtelen a józan ész határán találod magad. Azután elég nehéz megijedni, ha nem kattansz be. Neki még viszonylag egyszerű. Ezt Charley megjelenése is jól mutatta.
- Bonyolult folyamat. Mint valami kabátot magamra formálni a halottakat. Elég zavaros és nehéz... ezt másokra is ki lehet terjeszteni. Rengeteg mellékhatása mellett pedig esély van démoni megszállásra. De most már komolyan legyen ennyi elég. - Ez az a pont ahol nem akarok többet beszélne erről. Ha visszakanyarodnánk a félelemhez akár ezt annak a forrásának is nevezhetnénk. Valami amitől tartok. Amihez csak akkor nyúlok ha nem látok más megoldást. Vészesetre tartogatott aduász, de olyankor a bőrömön érzem Mephisto leheletét és mintha ez lenne a csapdája ami egyszer elnyel és a pokolba húz. Rettenetes egy képesség, mégis áldás ha nagy baj van.
- Mert láttam és kommunikálok a lakóival. Az, hogy ez, hogy működik, szégyenlem, de magam sem értem. Nem tudom mi módon befolyásolja a vallás az idejutást. De létezik és páratlan energiák uralkodnak benne, amik csak kiaknázásra várnak. - Igen a pokol egy csodás hely, de csak annak aki tudja használni. Olyan mint tüzet gyújtani úgy hogy közben benzinben ázol. Egy apró hiba és minden oda. Kicsit féltem is tőle, de meg fogja ismerni. Kicsit tartok magam is tőle, de meg fogom tenni...
Aggódok... mióta fent vagyok aggódok és tehetetlenül nézem ami történik. Nem reagál érintésre szóra, de még erőre sem. Egyszerűen tökéletes burkot von köré az a belső harc amibe nekem semmi beleszólásom, csak elindítani tudtam.
Ülök az ágy szélén. Üresség. Sajnálat. Mégis mi van velem, hisz csak egy halandó. Vagy inkább valaki akit megkedveltem, talán egy barát. Lehet ilyen rövid idő alatt barátságot szőni? Lesz annak tartóssága? Miért vagyok ideges!? Mennyi az idő? Nem hiszem el hogy csak négy órája csinálom. Napoknak érzem. Kínomban már a gólemekkel hozatok valami ehetőt, rendeztetem át a szobát, a szobákat, a fél kibaszott létesítményt, de ő még mindig csendes.
Azt hiszem már egy napja őrködök. Semmihez sincs kedvem, még a potenciális áldozatokat is csak az őrséggel zavartatom el. Néha nézem, máskor olvasni próbálok, de semmi sem segít. Undorító dolog a remény. Idejét nem tudom mikor kapaszkodtam bele utoljára. Talán alkudoznom kéne megint Mephistoval. Nem tudom mi lenne a vége. Nincs bátorságom hozzá... félek mi lenne a következménye ha valami balul sül el. Félek!?
Harmadik napja vagyok itt. Nem tudom, hogy reménybe, vagy már csak annak is az illúziójába kapaszkodok. Elértem az a pontot, hogy a légzését figyelem, várva mikor áll le. Nem beszélek hozzá, nem merek, nem tudom mit vált ki. A semmiből előkerülve töri meg hangja a csendet. Emberi szó, amitől azonnal pánikba esek. Vizet neki Faust. A három nap pont határ! Ugrok fel és keresek ihatót, de ekkor tűnik fel hogy vagy kétóránként hozattam egy bögre vizet. A fenébe is itt a fél menzakészlet mindbe víz, de melyik friss? idegeskedve kutatok, találgatom a sorrendet, míg végül egyet kiveszek és
a lány ajkaihoz emelem, miközben a fejét tartom. - Csak igyál. Nincs baj. Rendbe fogsz jönni. Már itt vagy. Nem ragadtál ott. Már... itt... vagy... - Nem tudom kit akarok megnyugtatni, őt vagy magam.
Iszik amennyit tud, ha kell felsegítem, ha éhes, valami gyümölcs is lesz itt. Tényleg... ki kéne dobni a rohadt cuccokat. Frederiket hívom magamhoz és azonnal utasítom szavak nélkül, ideje takarítani. Úgy néz ki, vége a pániknak. Vagyis... csak azt hiszem. Ő az első aki visszajött, honnan is... tudhatnám?

Ha tudná, hogy mennyi mindent KELL elfogadnom..és ez már nem képesség kérdése. Pedig rettenet nagyon igyekeztem, hogy a hétköznapjaim megmaradjanak a normális mederben, hogy annyira váljak emberivé amennyire csak a lehetőségeim engedik..és mégis ott tartok ahol a part szakad, mert egyszer elmegyek moziba..egyedül és akkor is ilyesmi történik..és ezt hívják úgy, hogy faszán lehetetlen. Ugye? És mégsem az.
- Pedig kutató vagyok...vagy legalábbis az egyik felem biztosan az. A másik meg..behabzsol mindent. - szó szerint és nem csak a tigrises értelemben. De az a másik felem találkozott vele is tíz évvel ezelőtt és lépett be abba az egészbe, amit őt összeköti azzal..aki az erejét kölcsönzi neki. Valahol még becsülöm is ebben Faust dokit, mert képes volt áldozatot hozni, ráadásul nem keveset azért, hogy fejlessze magát. Ezt azért elég kevesen mondhatják el magukról. És vajon mit szólna hozzá ha beszélnék neki a város uráról, akivel olyan kapcsolatban vagyok amit viszont jelenleg tényleg nem értek..és ez valami több, mint amit vele éltem meg. Akkor kértem és kaptam. Most..most megint kértem, csak ezúttal a vámpír hallotta meg a kérésemet?
- Szóval tök komolyan gondolod ezt a vérorgia dolgot. Egyébként nem vagyok vele igazából tisztában, hogy van-e ilyen erotikus vonalú vámpír a városban. - mert történetesen ezt a Belle Morte nevet már hallottam sokszor. Még Alextől is. Lehet az is, hogy...nincs is? - Még a halandókkal lenne a legkevesebb problémád. - Főleg most, amikor nincs igazából értéke már az ilyesminek. Sőt..bárki kábé kezét-lábát töri, hogy vámpír vagy hasonló lény ágyába juthasson. Hiába, felkerültünk a polcra mint perverziók tárgyai. Tudok róla, hogy egy alakváltó prosti is mennyire kelendő bizonyos piacokon, mert nagyon sokat kibír. Nem mondhatjuk, hogy az emberiség nem tud felvenni minden fonalat. Azokat is próbálják, amiket egyáltalán nem értenek. Nem tudom, hogy ez szánalmas, vagy inkább a leleményes túlélési skillt mutatja. - Valahogy furcsa lenne beleképzelni magamat egy ilyen..orgiába, amiről pontosan nem is tudom, hogy micsoda. - csóválom a fejem és valahol megengedek egy mosolyt. Furcsa..hát ez is egy jó szó rá. Szeszélyes dögök a tigrisek, ráadásul nem igazán mutatnak sem hálát, sem érdeklődést nagyjából semmi iránt. Pedig az állatok királyai címet nem ők viselik..hanem az oroszlánok. - Nem egyszerű, de mint tudod..ezzel születtem. Volt már pár évtizedem hozzászokni. - és ha Séaghdha igazat szólt, akkor még lesz úgy pár..száz? Ezer? Nem..ezt még én így nem tudom felfogni. Persze, mindenki vágya, hogy ne öregedjen meg és ilyesmik..de...
És ez a tigris most hajol az én akaratomnak. Adja nekem a képességét, a részletgazdag erejét, hogy úgy használhassam ahogyan nekem tetszik..anélkül, hogy átengedném magam teljesen a nagymacska elméjének és irányításának. Hiába, teljes állati alakban senki sem tud önmaga lenni teljességgel. Erről szól, hogy akkor előre engeded azt, akitől egyébként csak kapod a képességeket. Hah, valahol már mind komolyan hasadt személyiségek vagyunk. Lepattintom a követ a másikkal és miután elhajítom a felesleget a dokira nézek. Elégedett? Jó lesz így? - És ezt érzed abból, hogy megérintetted? - nézek rá furcsán. Jó..jó, nem bírálunk Ryenne, szart nem tudunk az ő teljes képességéről. Mi állatkodásban meg a saját területünkben vagyunk otthon..kussolj szépen és ne kérdőjelezz meg mindig mindent.
DE EGY BETÖRÉSES RABLÁS? Na jóó, hát azért...harisnyát is húzzunk még a fejünkre és szerezzünk pár géppityut a hatásosabb belépőért, vagy nem is tudom hogyan képzelné ezt el. - Most neked kell elrugaszkodnod a sima világ szabályaitól. - mert hát Machiavelli is megfogalmazott valami ilyesmit, célokról és eszközökről..igaz, mi nem vagyunk királyok, de hát ha valamit megtanulhattunk a filozófiákról és az elméletekről az az, hogy ha a saját igényeidhez igazítod, mindjárt igazzá válik... - Remélem is, hogy működni fog, mert nem szeretnék felhalmozni egy rablást is a számlámra. Félő, hogy én nem tudnék olyan láthatatlanul kijutni mint te.. - lévén mint mondtam pontosan nem tudom feltérképezni a képességei zegzugosságát. Elindulok vele visszafelé és koncentrálok, hogy visszagyömöszöljem a tigrist legbelülre most, hogy használtam az erejét..és egy részét magamon. Feltépem a kocsim oldalát és csak a szemem rezzen meg a karos mutatványra. Igen..ezt csak akkor tudod megszokni flottul, ha naponta..vagy legalább hetente találkozol vele. Én meg...hát nem egy két hete láttam őt. Sóhajjal nézek rá. - Oké, beírom a GPS-be. - lévén ebben a városban..még az utcák sem tűnnek nekem túlságosan rendszerezettnek. Pedig mi nem vagyunk éppenséggel egy középkori ország, hogy annyira tekintettel kéne lenni korokra és egyebekre..Bepittyegem amit kell és amikor elkezd a narrátor hangja dumálni, hogy akkor menjünk 400 métert előre és onnan balra..úgy érzem, hogy valahol most ülök a két világ közötti rés felett, ráadásul pucér fenékkel amit mindjárt a pokol lángjai fognak pirosra sütni. - Csak csináld..és legyen jó is! - mivel kissé kihalt a terep így azért fél szemmel oda-odapillantok, hogy mégis mi történik. - Hű! Ezzel tényleg híres lehetnél egyébként. - persze nem mindenki a dicsőségért csinálja. Én sem. Ő sem. És van aki tehetségtelenül is eladja magát kábé bármilyen téren. - De ha elkezdenek a kocsiban repkedni, kinyitom az ablakot.. - azért attól mert bennem él egy nagyvad, még a lelkem nem nyalábol fel mindenféle izét, főleg úgy nem, hogy a fejem felett keringjen. Rálépek a gázra, hogy haladjunk is. Reméljük teljesen időben vagyunk és nem valami esztelen pusztítós szarra kell visszajönnünk a szoborral. Már ha még ott van az a szobor persze. - És mi a terv? Berepteted őket, mi meg kint várunk a parkolóban mint valami okkult maffiózók? - jó elviccelem..nem kéne. Ez komoly dolog. Mágiát használni rabláshoz nem túl előnyös mondjuk egy bíróság előtt...de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem megyünk semmilyen bíróságra...
Röpke 31 perc után kapjuk az értesítést, hogy elértük a végpontot és az úticél a jobb oldalon van. Leállítom a motort. Még jó, hogy nem is ismerjük az épületet sem. - Azt mondtad ma van itt valami aukció. Akkor lehet oda kellene addig beülnünk míg az...állatkert elintézi a dolgot. És csak semmi feltűnés. - nézek rá nagyon komolyan. Lévén kritikus és ki tudja milyen tárgyakat fognak még ide kilomolni ma.

Némileg álmélkodva pislogok rá. Ez a pasas eléggé okos, sőt, valószínűleg egy másik korban az inkvizíció nem élvezte volna annyira a beszélgetést vele, mint mondjuk én. Hisz Galileivel is képesek voltak visszavonatni egy egyébként valós nézetet..akkor vele mit tennének? Egy interjú után rögtön máglyahalál, mert cimborál azzal, amit a köznyelv Ördögnek hív? Valamiért úgy érzem, hogy szeretném viszont megismerni a világát. Belelátni. És szeretném ha segítene is ez a fura fazon, akinek még a neve is idegenül cseng előttem.
- Magadra formálni...vagyis mintha...nem is tudom tőlük kapnál valami extrát amit sima emberként egyébként nem kapsz meg? - sajnálom de még mindig vannak kérdéseim. Hisz ő az első akivel találkozom és valahogy úgy tud magyarázni, hogy én is megértsem. Hmm. - Az tényleg olyan mint a könyvekben? Hogy a delikvens parancsra teszi amit a démon mond neki és frankón papokat kell hívni a nem létező nyelven karattyoló személyhez ördögűzésre?? - mármint láttam a filmet, teljesen klasszikus. És mindig azt hittem, hogy ez nem létezik. Lévén a vámpír..rendben egy dolog..de most tényleg pokolra jutunk ha valami bűnt követünk el? Egyáltalán milyen lehet maga a pokol??
- Szóval tényleg van... - persze én is ismerem a Bibliát, meg jártam már templomban. Tudom, hogy ott ezt mondják..ha rossz vagy, irány a Pokol valamelyik bugyra. - De gondolom az alján nem Júdás van mint gonosz szörny. - mármint nem tudom ő szokott-e oda..átjárni? Lejárni vagy mi...de mindenesetre ha már igent mond, akkor én meg nem tehetem meg azt, hogy félni kezdjek és kihúzzam magam alóla. Nem akarok visszakerülni Lazarushoz, nem akarom, hogy megint megszabják hogyan éljek, mit egyek, mit vegyek fel...semmit. Én akarok lenni én. Meg akarom ismerni kicsoda valójában Ryenne Keith és hol van a helye ebben a világban. És ha ehhez az kell, hogy a Pokol lakóival diskuráljak, akkor velük fogok.
Érezted már azt, hogy milyen amikor a lelkedet izzó darabokra szaggatják? Amikor végigélsz ezer halált és mind megöl benned valamit egy kicsit? Amikor egyre súgnak, hogy tedd meg, maradj, kérj..és nincs igazából ingerenciád arra, hogy nemet mondj, mert elnémít a fájdalmak végtelen sora, a félelem bugyrai magukba szippantva lökdösnek egymás között. Nem vagyok képes rá..nekem nincs talán ehhez elég erőm...de megszöktem! Nem azért tettem meg, hogy meghaljak...nem ezért. Ráadásul semmi isteni ítélőtanács nincs, semmi más, csak egy megmagyarázhatatlan energia, ami savval tölti meg az ereimet, kipréseli a tüdőmből a levegőt és forrón jelenlétével a bőrömet nyaldossa. Meghalok..bassza meg, meghalok...
Ezért kell az egyetlenhez nyúlni ami megmaradt. Amit nem értenek. A szeretethez és saját magamhoz, a bennem élő tigrishez kell. Ő nem teheti meg ezt..így nem.
Felköhögök, fémes véres ízt érzek a számban. Elkap a pánik, hogy ez ennyi volt? Most meghaltam és így jártam...kértem és mást kaptam mint amit szerettem volna. A tigris puha mancsai úgy szabdalnak végig belülről, mintha megannyi éles kis körfűrész lenne. Belém mar az éhsége, megfullaszt, de a torkom száraz és már nem tudok üvölteni..már nem megy, csak a fájdalom cikázik át rajtam. Mozdulnék is, de nem tudok. Nincs erőm. A halál tehát ennyi? Gyengeség és fájdalmak? Ennyi?!
Köhögök. Miért köhögök ha már nem vagyok? Felpattannak a szemeim, a rekedtes nyöszörgésem tölti be a teret. Eszelős tekintettel nézek jobbra és balra, amerre csak tudok. Hol vagyok? Vagy ez megint nem valóság csak egy vízió? Nem is történik semmi? Bennragadtam a semmiben?
Alak..igen alak..de a szaga ismerős..az agyam mégis vészvillogót nyom. Mi van ha ő adja a végét? Ha őt is csak képzelem? Ha ő is egy másik halálomé lesz a több száz mellett? Mert mindig meghaltam és mindig undorítóan fájt..hogy meghalhassak még egyszer.
Víz. Hideg.
Én meg undorodva rándulok össze. Nem kell. Nem lehet. Vége van. Miért kínoznak? Miért a remény, a hit, hogy majd ez segít? Hisz erre vágytam..vízre. De...a tigris lódít meg, mozdulnak az ajkaim és próbálok nyelni. Egyre mohóbban. Akkor is ha fáj, ha a torkomnak nem esik jól..de szükségem van rá. A tigris szomjas. - Még..még kérek.. - alig kapok levegőt, de ez a hang..ez a hang ismerős. Talán mégsem álmodom? Mégsem vagyok most máshol? Azt mondja itt vagyok, nem ott...nem ott..velük, közöttük, elnyomottan alattuk. Itt vagyok...itt vagyok. Felzokogok, de még ez is fáj. A szerveim ólmosan tapadnak bennem. - Vizet, kérlek... - hüppögöm, nem tudok a levegővételre koncentrálni. Nem tudok semmit. - Hol voltam? Mi ez? Meghaltam..megöltem őt is. - bennem igen, a tigrist. - Beszélt hozzám. Irányított..kérhettem volna. Akármit. Ezernyit. - nem tudok tovább beszélni mert ráz a reszketés, mert ha lenne erő bennem magamra nézni látnám vajon ami történt? A vért? A karmolásokat és a harapást? Fel kell..töltődnöm. - Mi történt? - nem bírom...mondja el nekem.. vezessen ki a saját labirintusomból. - Igazi vagy? - igazi vagy mondd??

Elképedek. Meglepően váratlan fordulat, de mit lehet tenni? Így inkább ismét mosolygok. Ez is csak egy megoldást váró apróság. - Persze, hogy komolyan. Az is csak egy rítus. Ugyanúgy véráldozat a vége, csak kántálás helyett más metódust kell alkalmazni. Meg persze itt valamilyen szintű önkéntesség is kell ha nincs Belle. Ezért aggasztanak a szavaid. Ekkora város és egy kupleráj sincs ahol előbukkanna egy a vérvonalat képviselőkből. Meglehetősen kellemetlen fordulata a szerencsének és ennek fényében tényleg nem a halandók a legszűkebb keresztmetszet. Schaden... - A kérdés csak annyi, vajon hogyan lehet ilyen apróságot megoldani? A városurak nem szeretik az import vámpírokat, tehát egy külső hely kéne, meg persze egy Belle. A fizetség nem nagy kunszt. Be szokták érni a kéjjel és a vérrel ami ott bőségesen akad. Csak honnan az a Belle. Mégsem adhatok fel hirdetést!? Ah Faust megint elkalandoztál pedig csak egy ajánlat volt régi ismerősöd felé. Kicsit lassíts így is sok dolgot kell megmagyaráznom mert kíváncsi.
- Nos a vérorgia egy pogány rituálé még abból a korszakból amikor az ó héber közismert nyelv volt teljesen más néven. A lényege, mint minden rituálénak az energia felszabadítás. Ez esetben nagy mennyiségben és rettentő széles skálán mozgó energiáról van szó, hisz a kéjt kell halállal keverni lehetőleg egyszerre. Erre a legjobb felállás egy áldozati tömeg amit valami katalizátor ösztökél... ajzószerek vagy egy Belle ugyanis aktus közben a csúcsponton az egyik partnernek meg kell halnia. 3-4 pár amolyan kieséses alapon csinálja míg végül a rítusmester az utolsó élővel közösül és fejezi be a halálával az áldozatot. Én ezt annyival kurtítom, hogy az utolsó párost egyszerre áldozom fel és én kihagyom a részvétet.  Ide például jól jönnél te. Biztos vagyok benne, hogy tudsz akkorát suhintani egy pallossal vagy baltával ami két fejet vág le egymás után, de ha szabadabb szexualitású vagy az is lehet hogy beállsz a részvevők közé persze akkor ceremónia vezetői jogot osztok. Nem akarom levágni a fejed. Te viszont az orgazmus után félalakban leharaphatnád a másikét. Az biztos lenyűgözné Lilithet és szívesebben engedné egy lányát a hívókhoz. - Ennél több nyugalommal nem is mesélhetnék erről. Nincs ebben semmi kirívó. Csak belekerül az emberi aktus is mint idéző elem. Ugyanúgy mint a melegszendvicsbe a sajt. Egy alkotóelem, se több se kevesebb. Valamiért az embereket ez taszítja, ez pedig a természet körforgásának szerves része, mint a halál. Persze nem azt jelenti, hogy neki tetszeni fog az ötlet, de végül is a holtakkal foglalkozik és tudományos lélek. Csak megvan benne a szükséges kutatói objektivitás, hogy a szexet ne csak egy bensőséges kapocsnak nézze.
Nem is tűnt fel, hogy született váltó lenne. Érdekes fordulat, de ténylegesen csak a lényéhez való hozzászokásra van ez kihatással.
Megkapom tőle a tökéletes követ és persze kíváncsi. Bárcsak mindenki ilyen pompás lény lenne. Nem a morális oldalon gondolkodna hanem a hogyan és a miérten. Leplezetlen örömmel forgatom kezemben a követ. Ez bizony egy csodás darab. ja igen.. válaszolni Faust... válaszolni.
- Te érzed a hazugságot, illatok végtelen spektrumát, természetfeletti energiákat. Én ugyanezt csinálom a saját létsíkomon. Ez a radrab kő mesél nekem. Szomorúságról, kínról, elmúlásról. Csupa olyan energia amivel kaotikus erőket lehet fókuszálni, de ez csak egy mag. - Igen ez csak fele munka ráadásul anyagbeszerzésből fele. Még a rituáléra rá se tértünk, de ne szaladjunk előre. Épp elég az a harag amit a rablás gondolata ébreszt benne. Pedig szerintem megmentem azt a jádét. Értelmetlen felhasználás a dísz. Főleg egy ilyen sokoldalú anyagnál.
- Ez nem probléma Fraulein. Ha nem működik, a rendőrség el lesz foglalva egy szinte megállíthatatlan erővel. A B betűs ismerősünk nem szimpla démon. Hozzá a Vatikánból kéne segítség. Tehát garantáltan romba dől a város, hacsak a természetfeletti közösségek nem fognak össze és készülnek fel egy aránytalanul veszteséges harcra. Ahhoz meg mindenki túl önző itt. Meg úgy mindenhol. Tudom... százévente ezt szándékosan kell megcsinálnom és még nem láttam Mephistot alul maradni. - Őt emlegethetem, vele nem diskuráltam tegnap. Meg lehet vele szívesen is találkoznék. Sokkal következetesebb mint Baal de legalább annyira ... egyedi lény. Igen az egyedi itt a helyes, nem túl sértő szó. Inkább koncentrálok a kő megszerzésére amiben a támogatását is újra megkapom. Hát nem egy csodálatos nő?
- Ez biztos hogy jó lesz, illetve figyelem felkeltés nélküli. nem szeretem csak úgy mindenkinek mutogatni a lényeimet. A nehezebb úton tanultam meg hogy ez a világ nem érett még egy teljesen mágia átjárta valósághoz. Csodaszép lenne , de egyszerűen alkalmatlan rá  a közösség és nem a tehetségtelenség miatt. - A gólemeimre nézek majd Ryére. Kicsikét talán sért is a feltételezés. - Nem vagyok amatőr. Ők hallgatnak rám. - Duzzogva fordulok el kezemben piciny gyönyörűségeimmel. Még hogy kiengedi őket az ablakon... hallatlan. Szépen terel, de még picit duzzogok mert még realistábban is gondolkodik.
- Azon még nem agyaltam. A parkoló jó ötlet. - Fogadom el és megyünk tovább. Mindeközben tényleg a megoldáson kattogok. Valami jól összerakott terv kéne. Mire megállunk Rye elteszi a pontot az I-re.  Persze addigra már sértettségem is elillan. Pici teremtményem tündérisége a legtöbb bút feledteti.
- Ez egy remek ötlet. A Jade szobor az aukció utolsó része. Ha azt kb a feléig kibírjuk. Addig a védett épületből ki tudják csenni. Ha pedig valami extra bajt csinálunk bent. Fraulein... bemegyünk és egy kritikus pillanatban te kimondod a nevet. Ha én emlegetném lehet sok lenne. DE te kimondod és valószínűleg minden elektromos dolog ki fog sülni. Esetleg jön pár teremtmény is, remek alkalmat nyújtva, hogy senki se foglalkozzon a mi kis tolvajainkkal. - Szállok is és mivel én elegáns vagyok fókuszkő nélküli pálcám, öltönyöm, cilinderem és persze Rye társaságában befele indulok. Az őr gond nélkül beenged. Én megfelelek a Kódnak a kísérő... az meg dísz. Idejét múlt dolog, de még mindig működik. Bent pedig leülünk egy szabad helyre és én várom az ideális alkalmat. Ha akar licitáljon amire jólesik vagy futja. Nem hinném hogy van neki ilyesfajta tőkéje. Közben a kocsi résnyire nyitott ablakén kireppenek drágaságaim és a szellőzőn keresztül elérik a páncéltermet. A vastag acélfalon átjutni egyszerű ha a húsukba terveztem savat is. Ezt kezdik ráspriccelni az acélra, ami sisteregve oldódni kezd. Van még jó 10 perc mire az egyiket meglátom a terem ablakánál, tehát már csak az elterelés jön.
- Kimondanád a varázsszót? - Súgom asszisztensemnek.

Nem tudom mivel elrettenteni a kérdésektől... kicsikét olyan mint a fiatal önmagam. Se az akkori tanítóim, se a démonok nem tudtak futásra bírni. Félelem helyett csodálattal bámultam rájuk és tudás iránti olthatatlan vággyal. Aki pedig a sötétséget rendületlen kedveli azt idővel "az" kelletlen kéretlen de meg is tűri. Én egész kedvelt alak lettem a köreikben.
- Pontosan. valami olyan extrát ami behozhatatlan előny és hátrány is egyben. Amolyan aduász amitől még kockán marad a teljes játék eredménye.nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy érthető legyen. Valami nagyon jó ami viszont cserébe valami nagyon rosszat tesz és ezt csak akarattal lehet kezelni. - Inkább a többi kérdésre koncentrálok. Ez valahogy jobban vonzza őt mint engem. Sokat számít, hogy én pontosan tudom miről is van szó.
- Nem pontosan. Olyan mintha a kocsidból kirángatnának és a hátsó ülésre tennének. Látod hova megy és mit csinál csak többé nincs beleszólásod. Még abba se, hogy melyik adó megy a rádión. Viszont papokkal tényleg ki lehet űzni, a kérdés csak az hogy túléled e.
- Meglehetősen rossz érzés lehet egy ilyen élmény. Láttam túlélőt aki végül önmagával végzett, mert amiket tett... Hát én értékelem és valószínűleg a lentiek is, de köznyelven úgy mondanám, hogy romokba döntötte az életét. Nem elaprózva... szilánkos romokba.
- Igen van, de még fizikálisan nem jártam benne. Víziókból is csak az ötödik körig jutottam és a legmélye számomra is rejtély. Akikkel diskurálok onnan származnak, de ez nem egy televíziós közvetítés. Itt nem látom mi van az mögött akire nézek. Hogy őszinte legyek nem is bánom. Az utolsó merülés már engem is megviselt. Még sokat kell fejlődnöm, hogy végigtudjam tanulmányozni azt az asztrál síkot. - Nem tudom, hogy a köztudatban, hogy képzelik el, de Dante elég cenzúrázott verziót írt le róla. Amolyan az általános fogyasztó szintjére lágyított kivitelt. Amitől nem fakad senki se sírva és nem veszti el a reményt. Szerintem az átlag ember már a limbónál érezné azt a feszültséget ami kielégítené a kíváncsiságát. Az első kör pedig gond nélkül megtörné. Jól ki van találva az a hely bármi is teremtette fergeteges munkát végzett.
Eljött a rítus ideje és mérhetetlen árat kellett fizetnie azért mert nincs senkije akit szeret és megfizettesse vele a kívánságát. Ami az elején könnyed kalandnak indult az érdekes fordulatot vett, még magam helyességét is megkérdőjelező fordulatot, de most már itt van és egyben. Visszatért mert, megszólal. Ő az, mert nem érzek semmit. Tudom mik a mellékhatások. Jött már vissza démon, maradtak ott sok ember, de ilyet még nem tapasztaltam. A még kérésre elveszek egy másik poharat és azt adom neki. Vélhetően a második legfrissebb. - Langsamer Fraulein. Lassabban. Ne most fulladj meg a célt átlépve. - Adom a következőt és amit csak kér. közben Gólemeim a rendet csinálják. Ami nem kell kipakolják, eligazítják. Végre van időm koncentrálni minden másra is.
- A saját személyes poklodban voltál. Onnan jöttél vissza és nem öltél meg senkit. - Magyarázom el neki a helyzetet de, minden bizonnyal a dehidratáció és az éhség miatt még párszor ez meg lesz kérdezve.
- Igen.. és nagyon csalódottak is, hogy nem fogadtál el semmi mást mint amire alapból vágytál. Nem tudtak marasztani. Erős lélek vagy. Bravo. -
Tapsolnék, de ő valahogy nem tudja osztani az örömöm. Remeg és ... kimerült. Ja Faust. Mintha elfelednél apróságokat. Mint például, hogy a pokolból jött vissza!
- Az történt, hogy megcsináltad. Sikerült. El fogsz tudni tűnni az a vámpír elől. - Vigyorgok rá, de nem érek hozzá közvetlenül. Akkor valószínűleg az energiám némi  sokkot okoznának neki még a friss élményeket felelevenítve kínoznák. Ezért is van rajtam kesztyű. Kicsit mágia sterilen kell tartanom a pácienst. - Igen igazi vagyok. Ez már a valóság. - Veszek egy mély levegőt és jöhet lassan, tagolva a teljes diagnózis, egyben és érthetően.
- Akkor egyben az egészet. Egy elég egyedi rituáléba vágtunk bele hogy "láthatatlanná" tegyünk egy bizonyos vámpír számára. Belevontalak az erőm körforgásába és ezzel szó szerint egy egyéni pokolba száműztelek ami próbára tett és elbukott így a régiek teljesítik azt a kívánságod ami mellett végig kitartottál és a szíved mélyén lapul. Mivel tényleg ez volt a legnagyobb vágyad és ki is álltál mellette most valóra is vált. Az a vámpír nem tud a nyomodra bukkanni mert olyan lények fedik el előle a jelenléted amiknek az ő hatalma a nyomába sem érhet. Persze ennek vannak mellékhazásai. A következő egy hónapban nem lesz árnyékod még napfényben sem és a gyengébb akaratú emberek cirka 3-4 másodpercen belül el fogják felejteni hogy valaha is láttak téged. Az első héten még az asztrál lenyomatod is tartalmazza az energiát ami óv. Így a wiccák, rangosabb papok és az állatok is kerülni fognak. Érdemes most menni horgászni. Kapás nem lesz, de szúnyog sem. Ja és néha kukkants be egy töltésre. - Azt hiszem ennél többet mondani nem tudok neki.

Elszoktam már Faust okfejtéseitől, nekem már senki nem magyaráz meg semmit ami jó, vagy akár egy kicsit is érdekes. Vagy magától értetődőnek veszik, vagy lássam meg és jöjjek rá magamtól. Nem igazán vagyok otthon a vámpírok vérvonalaiban de mintha Alex lett volna valami Belle, jelentsen ez akármit.
- Háttt attól, hogy nem tudok róla még lehet ilyen vámpír. - nyilván tudom, hogy erről kit illene meginterjúvolnom és azt is tudom, hogy kit nem fogok. Patthelyzet, hátha lenne valami rafinált kis varázslat erre, ami csak megjelenik az illető vámpír lakóhelye felett mint egy nagy neon nyíl és rámutat. És asszem itt kezdek valahol meglepve pislogni rá. Oooké, hogy azt mondom a vérorgia érdekesen hangzik, meg a succubus is, na de én csatlakozzak ilyenhez? Pallos meg rítusmester és két halál? Herr Faust mindjárt kap egy taslit. Nem is értem miről van szó most. Vagy ellenkezőleg...nagyon is élénk képek tobzódnak a fejemben erről és valami naggyon középkori illatot érzek az agyamban.
- És ki az a hülye aki hagyná, hogy egy pallossal lecsapjam a fejét? - mármint öhm, jó maradjunk annál, hogy kéne egy ilyen lény. Tehát valahogy össze kell hoznunk. Vagyis, a kell meg a kéne nem helyesek, csak én vagyok már megint túlságosan..kíváncsi. Ez Faust hatása, ha egyetemre menne előadni okkult tudományokból mondjuk természetfeletti specen belül, szerintem fürtökben lógnának az előadásán. És...még mindig nem tudom pontosan, hogy hány éves. Sad..
- Egy mag, de akkor se lophatunk el egy ilyen követ..hát azonnal a nyomunkban lenne az összes zsaru. - de jól mutatnánk a címlapon egyébként, a boszorkánymester, pardon a tudós meg az orvos műkincset lopnak. Kalapot nekem, átkeresztelkedem Indiana Jones-ra. Lehet az az életmód mondjuk kalandosabb napokat rejtene magában...ha nem szeretném ennyire amit csinálok még bele is vágnék, na meg ha nem áldoztam volna be érte ennyi mindent. Néha csak tök jó lenne valaki másnak lenni pár napig. Vagy egyszerűen elmenni ebből a városból. Mondjuk Európába. Valahova.
- Ahm, valahogy el kellene kerülni azt, hogy B..az az izé a városra szabaduljon. Ha annyira kell az a jáde akkor valahogy összehozzuk, mert nagy összefogást láthatatlan erők ellen itt ne várj. Ahhoz túl nagy a város és túlságosan széthúzunk. - legyintek, majdnem kimondtam Baal nevét. Remélem azért gondolni lehet rá. Mármint...lehet ugye?? Nekem nincs mágikus kötődésem, csak neki. Az meg nem kellene már, hogy számítson ami anno történt. - Figyelj már, ami...akkor történt a régi...rezidenciádban. Itt nincs semmi ilyen...hogy mondjam emlékezős dolog, ugye? - ez így lehet, hogy sánta megfogalmazás egyébként, de remélem érteni fogja mitől tartok. Azt az élményt nem szeretném bezsebelni megint. Pedig lehet, hogy lennének kéréseim magamat illetően. Egyszer láttam már, hogy mi volt a magammal való problémám legnagyobb forrása. Most mit mutatnának meg nekem vajon? A halálomon túl. - Mimi? Százévente elő kell idézned egy ilyen...mi is ez? Átjövetel? Szóval ezt? - ráadásul amúgy ha a fáma megmarad, márpedig nem kihalósnak néz ki, akkor száz év múlva is ezen a kurva világon leszek. Bűbájos hír, biztos érdeklődne a téma iránt már amennyiben megússzuk ezt valami lefejezős sittre kerülős történéssor nélkül. - Mikor volt utoljára??
Persze elképeszt amit csinál, tíz éve is így álltam. A világgal meg hááát mondjuk úgy, hogy egyet tudok érteni a mágiát illetően. Egyszerűen nehéz egy valaki tudására bízni a napod, az életfolyamod. Marha bölcs lettem, tíz éve simán rábíztam magam és elsuttogtam egy kívánságot, a legnagyobbat. Sikeres is volt, a szabadságot illetően meg...nem tudom. Nem akarom metaforikusan nézni a vámpírt, nem lehet. - Mff, nem is mondtam, hogy az lennél. Nézd el, tíz éve vagyok orvosi pályán, csak a világos dolgokban hiszek. - ennek az ellentéte nem az, hogy ő sötét dolgokkal foglalkozik..pedig hát de, és rögtön gyalogolhatnánk a villamosszékhez engedelmesen ha ez itt kipattanna valaha. Vagyis ő biztos, engem csak lelőnének. Vagyis szét. Vagy már mégsem? - Majd kicsit arrébb állok, szerencsére sötét van, a legtöbb ember meg laikus a kocsikhoz. - Ide sorolom amúgy magamat is. Ezt azért vettem meg mert szerelem lett. Nem annyira érdekel, hogy mi van benne.
- ÉN MONDJAM KI?? - ó szentfasz, most sajnálom, hogy nem járok többet templomba egy ilyen országban, na meg ilyen ismeretséggel. - Jó, oké. Kimondom, istenemre, kimondom. - nem hazudom magamnak sem, hogy nem félek. A moziban is a frász tört ki. Ráadásul egyáltalán nem vagyok ilyen helyhez öltözve. Lehetek én a szefós unokatestvér is. Bezzeg Faust..horkantok. - Mintha pont ide készültél volna.. - ez az elismerésem, egyébként semmi vád nincs benne meg ilyesmi. Bent igyekszem nem szemkontaktust felvenni senkivel. Nem kell, hogy emlékezzenek ránk. Vagy felidézzenek. Helyette az aukcióra figyelek. Hja, csupa olyan holmi ami a csillagászati összegeket veri. - Na ez tetszik.. - a zafír nyaklánc. Semmi csicsa nincs benne, egyszerű de ahogy kéklik a fényben az...gyönyörű. Egyszerűen gyönyörű. De miért ilyen nagyon drága? Régi, igen..de és? - A lakásom kevesebbe került szerintem.. - ezt is vihetnénk...ha már. BŰŰŰNÖS gondolat. Fujbele. Nagyot nyelek Faust szavaira, fejem lehajtom..egyetlen szó, a név. - Baal..

Nem ilyennek képzeltem a végét. Mármint a halálnak nem kéne fájnia, nem? Sem ezer arcát mutatnia. Csak azt az egyet amelyik fontos, amelyik nekem készült és az én végem. A tigris halála lenne? Vagyis én ölöm meg a tigrist, tehát magamat is. Ez jósló halál? Miért látom? MIÉRT NEM LÁTOK?
A funkciók maguktól indulnak el előre, mint a nagyon régi vonatok amik nem kapnak elég kakaót az induláshoz, de ha megy a mozdony..a kocsik is indulnak. A pánik gyorsan kap el, szomjas vagyok, nem látok, fáj minden tagom egyenként és összeadva is. Köhögök. Vizet, valamit. Kapok és mohón iszom, jó hideg. Mégis kevés, ez is kevés. Nehezen fókuszolom be a hangját. Mi van ha ő sem valódi és ez megint valami vége lesz? Örök szomjazás lesz a végső juss? Akartam szabadságot, vámpír mentes életet, tudást akarok, egy saját életet és világot ami elég erős ahhoz, hogy ne juthassanak át rajta illetéktelenek. Csak akiket én akarok.
- Sze..személyes? - nehéz beszélni, mintha sikítottam volna vagy hánytam volna..vagy egyszerre a kettő. Fáj a torkom, úgy érzem nem találok soha elég vizet már, hogy ezt ne érezzem megint. Marasztalni. Csak feldereng az érzés ami ott körbevett..valamelyik részen..nem akarok visszamenni oda. Soha többé. - Ah.. - ennyire telik, egy szánalmas nyögésre ami azt mutatja, hogy inkább gyáva vagyok mintsem erős. Sose leszek erős, eléggé biztosan nem.
- Igen? Meg? - miért kezdenek folyni a könnyeim? A vámpír nem fog megtalálni, soha többé nem látom. Azt csinálhatom..amit akarok. Csak kiskanállal vájták ki a lelkemet hozzá és kirángatták a számon. Megvan, sikerült...nem haltam meg. Ő is ő. Én meg nem érzem, hogy a hátsó ülésen lennék és más irányítana. Nem mintha meg tudnék mozdulni. - Köszönöm, hogy segítettél. - vagyis, nem tudom mi történik. Ez segítség volt, annak ilyennek kell lennie, csak a tarifa volt nagyon magas. Nem nagyon értem amit mond. Árnyék, papok, wiccák, horgászás, erőfolyam, személyes poklom. Szerencsétlenül emelem fel a kezem, időt szeretnék kérni. - Nem értem..mit beszélsz. - mert elalszom.

- Az a hülye, kedves fraulein, aki kivonunk a társadalomból és egy belle az erejével olyan szinten felcsigázza hogy a fajfenntartás ösztöne tökéletesen elnyomja a létfenntartásét. Nem olyan távoli dolog ez. Gondoljon csak az imádkozó sáskára vagy bizonyos pókfajokra ahol a hím egyed belehal az afférba csak hogy örökíthesse a génállományát. Az evolúció nagyon okosan kódolta a testet. Lehet hogy ön a lángoló szerelmet valami csodának éli meg, pedig az csak egy kémiai reakció a tökéletes társegyed felé. Néha hibásan működik, de ez most nem a lényeg. Ami fontos hogy az adott egyed szexuális túlfűtöttség setén hagyni fogja amíg hozzájut amihez akar.- Nem vagyok belle, nem megyek orgiából orgiába, de páron már voltam ceremónia mester és a megidézett egyedekkel is el tudtam bánni. Mein got micsoda szép idők. Kamera, internet és minden bonyolult lebuktatásra alkalmas ketyerék nélkül. Nem volt okosóra, okostelefon okos kutya füle... csak vér és halál. Emberek akik a pillanatnak élnek és lenyűgözik Lilithet. Jajjjj.... szép dolog a véráldozat még ha néha sex is keveredik bele.
- Nein.. nem jól fogalmaztam... ez A mag. Létfontosságú rész. A lebukás mellékes. Azt ha összejön megoldjuk út közben. először történjen meg a rablás. - Nem kell ennyire előre szaladni. Nem lehet minden problémát egyszerre megoldani, ráadásul van egy picit alattomos tervem.
- Ho hoóóóó... majdnem kimondtad. Na épp ezért kell ellopni azt a jádét. Akkor nem jön ide és alles wunderbar. - Mosolygok rá és mutogatok felé ujjal. Ez olyan mint egy fekete fehér igen nem csak itt mindössze a Baal a tiltott. Hmmm nem lesz összefogás? Egy struktúrájában instabil természetfelettiekkel tele város? Remekül hangzik. Még a végén tovább maradok mint 2-3 évecske. Ő is régebbi dolgokkal kezd dobálózni. Imádok nosztalgiázni.
-  Neeeeein. Ahhoz rituálé és a holtakkal való fúzióm kell. Hogy is mondjam... véletlen nem lehet pizzát sütni. Tészta, sütő és összetevők kellenek hozzá. Ilyesmi csak akkor fenyeget ha Ba... jajjj majdnem. Ez olyan vicces. Előbb te most meg én. Micsoda szórakozott hangulatom van. Szóval ha ő átjön, de ugye ezt akarjuk elkerülni. - Özönlenek a kérdések én pedig lelkesen válaszolok. Szeretem a tudásszomjat és ő rettentő jó tanuló.
- Ilyesmit nem. Ő egy rettentő erős és akaratos egyed. Könnyebb, kezelhetőbb barátokat hozok erre a síkra és mégis hogy felejthetted el a legutóbbi találkozásunkat? Ha csak a pszichéd önvédelmi mechanizmusa nem zárta el az emlékeidet önmagad elől. Hmmm úgy érthető lenne. -Tényleg nem emlékszik. Pedig az első rituálénk emléke megvan neki. Majd eszébe jut. Lehet közömbös mint én és ez is csak összefolyik neki a többi tömeges halálesettel.
A fraulein még mindig szinte olvassa a gondolataim, de legalábbis tudja mit szeretnék hallani válasznak.
Úgy fest teljes egyetértésen szállunk ki a kocsiból kivéve egy apró részletet.
- Kimondanám én is de akkor itt szó szerint elszabadulna a pokol. Szóval jaa te fogod. - Egy apróságot nem közlök vele. Mégpedig azt, hogy már lehet tőle is erős lesz a név, de ha omlettet akarunk fel kell törni pár tojást. Esetünkben lelket, testet vagy bármit aminek a vége halál.  Ezzel bele is egyezik, nagy megelégedésemre. miért is nem csináltam belőle familiárist még? Jaaaa igen a szabad akarat és hogy a szabadságot áhítja. Igen azt hiszem ez volt az indok. Vagy volt indok? Kérdeztem én tőle ilyesmit? Kezdem keverni a dolgokat mér nem vagyok olyan percíz mint 300 évesen. öregszek vagy csak lazulok a korral? Jajj... végre valaki elismeri a ruházatom.
- Ön is jól fest még ha mellőzi is az eleganciát. - Besétálok vele az árverésre és senki se kéri számon az ő megjelenését. Ilyen ez a világ a nőket nem a ruha hanem az idomaik öltöztetik. Egy vonzó megjelenés a legtöbb férfit meglágyítja és mellőzi a dreskódokat. Bezzeg ha én lennék ilyen könnyed megjelenésű. Rám nem vigyorogna úgy az őr és nőne meg a feromon szintje. Kivéve ha...ezt a lehetséges változót kihagyom. Inkább.. inkább a terem szépségét csodálom és megjegyzem szótlan amit a fraulein áhít. Egy drágasággal több vagy kevesebb, Faust lelke nem lesz nehezebb. Főleg mert nincs, de ez részletkérdés. Minden készen áll és indulhat a móka. Bal nevének kiejtése először semmit nem hat. Kell egy egész percig csend, aztán megremeg a föld, sorban robbannak fel az izzók és nehéz, rettentő aura ül rá a teremre. Nem csak bosszantó, ez már fojtogat. Aki fogékony még a holtak hívását is hallhatja. Gyerekek súgnak a fülükbe beteges dolgokat. Hmmm ez egy démon keze munkája. Kihűl a levegő és megvan az első áldozat. Valaki felkel és ordítva a fejét fogja, rángatózik majd összeesik. Csend, mindenki retteg és figyel. Kivéve a halott. Ahogy számoltam az kicsavarodik, recseg ropog és démonszolga lesz húsra éhezve. Ráveti magát az valakire és falatozni kezd. Ez a mi időnk.. vagyis a kicsinyeinké. Én megragadom Ryét és távozok a tömeggel a fény felé, miközben az  őrök lelövik a bestiát és evakuálnak mindenkit. A picinyeim meg elhoznak mindent ami csak kell. Be a kocsiba. Se élő se holt de még csak gp se figyel rájuk.
- Csak hajtson Fraulein. A kicsikéim majd utolérnek és hozzák a követ. Minden elektromos kiégett a kamerák is tuti felrobbantak. Nekünk csak egy "szavunkba" került. - jajjj ma nagyon "szellemes" vagyok de nem annyira mint akit a szellem szált meg. Apropó Száll... lecsavarom az ablakot hagy szálljon be ide is ami kell.
Alig 5 perc és bejön a Jáde szobor  meg a nyaklánc is, így a kicsinyeimből újra gólemem hiányzó karja lehet.
- Wunderbar. Minden tökéletes. Irány a mocsár. Nagyon kevés időnk maradt. Ja... a nyaklánc a tiéd.- Adom át neki, és mosolygok. Olyan jó érzés ez a kaotikus energiaáramlás ahogy Baal közeledik. Gyerekes jókedvre derít.

- Szívesen Frauein... te érdemes voltál rá.- Mosolygok rá, innentől minden rendben. Lenyűgöző tud lenni a tiszta akarat. Ő már szabad. azért összefoglalom mi történt, de nagyon kimerült és elalszik. Hát mit lehet enni mit nem hagyom hogy pihenjen és valami szomorú ötlet körvonalazódik bennem.  Sóhajtok... de így lesz neki is legjobb. - Vigyétek az erdőbe és rendezzetek be köré egy pici kempinget. Mintha tigrisként elkergetett volna egy családot és jóllakott volna. Hagyjatok ott vizet  élelmet és egy kevéske pénzt meg a sátrat. egy kiégett tábortűz is kelleni fog. Hajrá. - Ez az egész elől csak akkor menekülhetsz ha az én arcom is csak egy kérdőjel marad mint a vámpíré mint aki elől menekülsz de most sokáig nem lelhet rád. Sok sikert kíváncsi tigris....

Az első találkozást követően 2 évvel később.

Igen igen igeeeeeen. Ma van a nagy nap. 100 éve készülök rá. Ez nem csupán véráldozat. Ma kiengedem Mephistót ebbe a városba. Élnek itt vagy 20000-en ez egy csodás nap lesz. Teljesítem amit kér és biztos jutalmazó kedvében lesz a nap végéra. Egy napig újra a földet taposhatja és tombolhat. Lássuk csak... Rituális áldozatok a város sarkain, megvan. Kellő mennyiségű vér az idézőkör táplálásához, pipa. Gólemek, könyvek és én jelen. Ez tuti itt van. Nyugodt elzárt terület a város közepén? Körbenézek. Pont egy rendőrség... ahol már mindenki halott, de megvan. Még egy nagy levegőt veszek és indulhat a buli. Még 20 perc éjfélig és ismét tanúja lehetek ennek a csodának. Nagyot szippantok az enyészet illatából és mosolygok. milyen bonyolult, oly kiszámíthatatlan, ismeretlen. Egy tudód vágya, valami amit nem ért mégis működik és megfejtésre vár. Wunderbar!

Mondhatnám kicsit félelmetesnek ezt az egészet..pedig nem tartom magamat a testi vágyak rabjának, sőt, lehetőségeimhez mérten ezt általában keretben is tartom..hogy ne legyen semmi szar következménye...ehhez képest mindig sikerül valamibe belenyúlni...de az, hogy annyira alárendeljem magam ennek..hogy belehalhassak..hát azt nem tudom még csak elképzelni sem. A szerelem hallatán horkantok egyet. Kétszer hittem azt, hogy tudom mi az...vagy, hogy valóban létezik egy olyan formája amiről szólnak a könyvek...és mindkétszer rájöttem, hogy fals volt. Nem rólam szólt..tehát az, aki szeret és szeretik bizonyára kurva szerencsés. Csak az nem én vagyok.
- Szerintem nem létezik tökéletes társegyed..de jogos, csak egy hormonális átverés. - értek végül egyet, távolról sem élek meg ilyeneket csodának lévén...nem mászom bele érzelmileg semmi ilyesmibe. Még a lehetőségét is elvágom és felégetem. Nem kell a bonyodalom. - Jó tehát erre jó egy Belle és egy szukkubus...hogy ezt el lehessen érni. Azt hiszem értem. - a szex mindig jó kereskedelmi alap volt, elég sokat olvastam róla..bár nyilván Faust jártasabb a múlt történetében mint én a felszínes ismereteimmel. Ettől még... - Megnézni megnézném..de a részvétel nem nekem való. - ebben mondjuk biztos vagyok..egy rakás idegennel kefélni...hát max belegondolás szinten érdekes. Semmiképp nem megvalósítási formában.
- Nagyon magabiztosan állsz ehhez a kérdéshez. Nekem nincs ilyen hatalmam mint neked, ezt ne felejtsd el. - se varázsolni nem tudok, se démont idézni, se láthatatlanná válni...igazából semmit. Alakot váltani, az meg haha..rögtön kapnék két csinos kis golyót valami létfontosságú szervbe és azt hiszem nem lenne már min gondolkodni utána. De legyen igaza..akkor ez A mag...amit el fogunk tulajdonítani. Kész dili ez a nap...akkor meg miért nem mondom azt, hogy jó hát hagyjuk az egészet a fenébe..semmi közöm ehhez és mennék haza..vagyis inkább vissza a moziba a békét jelentő dohos és szakadt székek közé. Baal...hát ha a jelenlétének kis szelecskéje ilyen pánikot keltett..akkor mi lesz ha tányleg baj lesz, AHHHH....
- Kerüljük el, hogy átjöjjön...csak sikerüljön és...utána megnyugszom, akkor nem vagyok ekkora aprólékosan mindenbe belekötő seggfej. - kínos, de elnevetem magam..játszunk itt a szavakkal és majdnem katasztrófát okozunk a kimondással, pedig egyetlen tilos szó van amit nem szabad használni..és tessék. Mint amikor mindenre azt kellett mondani, hogy mosogatórongy...röhögés nélkül.
- Nem tudom...tényleg nem emlékszem...vagyis... - rágom a számat, azt hittem többször nem találkoztunk csak akkor egyszer..vagy mégis lett volna egy második alkalom ahol történt valami? Tényleg lezár előlem valamit az elmém? Hát basszus, most meg mindennél jobban szeretném tudni, hogy mi a fene történt..ráadásul elég nagy kérdés az, hogy mégis..MIKOR történt...istenem. Démonom? - Talán jobb is ha nem tudom mi történt. - hagyjuk is ennyiben az egészet, már nem számít..régen volt, biztosan régen. És olyan szörnyű nem lehetett..nem?
- Jó..már ha ér valamit, vagy már lehet, hogy technikailag tök mindegy ki teszi. Reméljük nem egy 16 éves, aki valami ostoba könyvecskét olvasgat éppen erről.. - vagy meglehet az nem is számítana. Tényleg...számítana helyileg, hogy hol? Talán a világ másik pontján vagy valami? Akkor is tudná a jó doktor és tudna segíteni a helyzeten? Vagy oldják meg az ottaniak? Na jóóó, ez a rengeteg kérdés, mintha valami mániákus kisdiák lennék aki nem tud betelni azzal ami a könyveiben van, mert neki még több kell.
- Nehéz lenne nem elismerni.. - amikor lesétálhatott volna egy steampunk lap borítójáról is én meg a szomszéd lány magazinéról. Pont nem illünk össze külsőleg, talán ez pont nem baj. Lehetek én a zakkant unokahúg is aki nem tud kiöltözni bizonyos eseményekre. Hallgatva az árverést rájövök, hogy noha azt hittem jól állok anyagilag..azért ennyire nem. A jáde szoborkának meg nem is akarom tudni az árát. Tuti akkora az összeg, hogy sok-sok év fogház várna érte mindkettőnkre. Sőt ha figyelembe vesszük a körülményeket..elég gyorsan megtárgyalnák az ügyünket és már az ágyat sem kéne odabent elfoglalnunk.
Amikor kimondom azt a nevet...kicsit...megnyugszom, mert nem történik semmi. Talán mégis elég rendezett lelkem van ahhoz, hogy ez ne működjön. Már-már beleburkolózom egy átszellemült örökmosolyba amit felfestetnék egy szentképre is, hogy sose felejtsem milyen..amikor szétcsattan az első lámpabura. Lehunyt szemekkel elmormolok egy imát, hogy csak most váljon minden úgy ezer százalékká ahogy Faust megjósolta. Rajtam meg mintha mászkálna valami, szinte érzem a bőrömön, hogy csúszkál rajtam. Sikolyok fűszereznek a lámpák szikrázó, pattogó zajába. Bassza meg, mi ez az egész? És a halott..amit tesz..nem, lehetetlen...még csak észre sem veszem, hogy felrángat és már a parkolóban vagyunk. A volán mögött ülök. Ingert érzek a vakarózásra, a tigris idegesen mászkál bennem. Ez az erő neki idegen, de..valahol nem teljesen ismeretlen. Védekezik. Ki nyomja meg a lábam a pedálon?
- Azt nem mondtad baszki, hogy ez ilyen...ilyen nagyon... - pislogok az útra, majdnem elbaszom a kanyart és vele együtt a lámpát is, de idejében visszahúzom a kocsit a jó sáv jó részére. Kezdünk a Rocky Horrorba beilleni, mert ha nem látnám..ha nem a saját szememmel látnám, hogy bereppennek a lényei az ablakon a szoborral meg a...a nyaklánccal, most ezt nem hinném el. Valahogy azt érzem, hogy sietnünk kell, mintha mögöttünk lenne valami amit nem látok, nem is tudnám megmondani, hogy mennyivel van mögöttünk, de itt van.
- Mocsár, oké. - ezt értem, ez világos dolog és nagyon földi..semmi olyan amit ne értenék, beletaposok a gázba. Túlélek pár bírságot, nagyokat is..komolyan. - Hogy mi? - nézem a nyakláncot és el is veszem..mintha ehhez is kötne valami megmagyarázhatatlan..vagy csak annyira tetszik, hogy már bebeszélem magamnak, hogy az enyém...


Egy szánalmas, nyomorult bőröndben van az életem, a lelkem meg valahol a csatornában úszik a szennyvízzel. Hogy hazudhatott nekem ekkorát? Hogy lehettem olyan hülye, hogy abban higgyek, hogy egy kicsit is számítok. Legalább valakinek ezen a kurva bolygón. Neki más kell, más fontos neki. Nem én, nem az amiről beszéltünk, amik lehetnénk..kértem, hogy menjünk el, hogy lépjen tovább. És nem..és..képtelen vagyok tovább ebben élni. Azt hittem elég amit adok..de talán nem tudok eleget adni, ehhez nem. Még egyszer nem bírom végigcsinálni, hogy folyamatosan azon őrlődjek mit baszok el, mi ennyire kevés vagy nem jó. Válasz meg nincs, semmi sincs. El kellett jönnöm. Hiába érzem úgy, hogy a világ egy szomorú, kietlen semmi, egy szürke posvány...mondtam neki egyszer, hogy nem kell a világ ha nincs benne. 48 óra telt el..csak 130x akartam felhívni, ő azonban egyszersem. MINEK IS HA VAN AKIVEL LEHET..igen, legalább már nem jelentek gondot.
Úgy nem fogok begolyózni ha magamra kell figyelnem és pénzzel kell fizetnem egy másik álomért. Ennyivel tartozom magamnak. St. Louisba megyek, elvégzem a kurva egyetemet és igenis azt fogom csinálni amit szeretnék. Ő meg éljen akkor boldogan azzal a fasszal akiért úgy odavan. És még elhittem az elején, sőt utána is, hogy tartozást ró le...a nagy francot. Ez akarati tartozás, a fejében létezik. Maradni akar..vele. Így ha valaki fölösleges..az én vagyok.
Hogy a buszom lerobban valahol a semmi közepén, az már meg sem lep. Egy csomó zizegő, értetlen utassal cigizek, a sofőr meg tájékoztat, hogy a legközelebbi ásónyomnyi városka 16 km. Inkább megyek gyalog..sőt, a látómezejükből kiérve már futva. Valójában a bőrönd nem nehéz, alig van valamim. Elérve a határt jelző táblát a vérszagra kapom fel a fejemet. Vér és halál, egy sötét bugyor a lelkemben pont erre vágyik.
Halottak...csak lenézek rájuk..de olyan...idegenek..szabályosak. Mi a fasz folyik itt? Beljebb sétálok a városka főutcáján és ami megüt, az a csend. Egy város nem lehet csendes. Hol van a rendőrség? A mentők? Valaki sikolya? Szimatolom a levegőt, de egyre csak ez a különös szag árad mindenhonnan. Halál és vér, vér és halál. Elérem a főteret, látok egy...alakot de túl sötét van és túl...nem tudom, ismerős. A nyelvem hegyén a neve, de mégsem tudom kimondani. Talán nem is igaz, nem is ismerem.
- Mi a fasz történik itt? - kiáltok oda neki, nagyon kedves, frusztrált és széteső hangon. Túl sok vér, túlságosan ki vagyok készülve..nem tudom tartani az emberi oldalamat. Az alakváltó menne, mindent megnyalna és felzabálna. - Hallja?! Héé! - megyek közelebb, bár lehet nem kéne. Bár lenne egy gyilkos, valami pszicho. Feltölt az adrenalin...de a halállal nem tudom összekapcsolni, lefagy a gondolat. Ki ez a faszi?

- Hibátlan meglátás fraulein. A sex és szerelem csak egyszerű hormonális kényszer. Állati múltunk zavarba ejtően barbár lábnyoma az ösztönös létfenntartásnak. Visszataszító, de olykor elengedhetetlen. Együgyűbb egyedeknél pedig akár fizetőeszköz vagy megvezetés tárgya is lehet. Kulturálatlan egy világ. -  Viszont a sukubus vére felbecsülhetetlen érték. A bellék hatalma eltörpül mellette és ezért pontosan erre a célra a megfelelő, körökben nagyon keresett és sokkal értékesebb dolgokra cserélhető mint amit az a túlvilági ajzószer  ér.
- Genau fraulein...arra. - Érteni érti, de segíteni nem segítene. Elfogadom, magam sem szeretek rész venni benne és ő tudós elme! Nem köti le egy pénisz és a hozzá tartozó test látványa ő többre és nagyobbra hivatott holmi elemi ösztönöknél, ezt már bizonyította.
- Mert nem először... veszek dolgokat kölcsön? A nagyobb jó érdekében? Így etikusabban hangzik, mert amúgy az az érzésem támadt hogy pitiáner ékszertolvaj lennék. A lényeg hogy én jelentősen érzékenyebb vagyok a fizikai sérülésekre mint ön. Maga formát vált és meg van oldva... én elvérzek vagy halott húst vonok a seb köré de az rövidtávon elfertőz hosszú távon meggyógyít csak hatással lesz az ítélőképességemre. Az meg nagyon kellemetlen tud lenni. Szóval induljunk ki abból hogy két tanult elme többet ér pár pénzeszsáknál és a gorilláiknál. - Ezek szerint tisztességes életet élet és nem pazarolta a tudását holmi anyagi javak könnyed beszerzésére. Még nálam is jobb a tartása, ami őszinte irigységgel áraszt el. Fene se gondolta volna hogy ilyen tisztességes életet gazdája lesz. Példaértékű. Mind mint egyed és mind mint asszisztens.
- Nekem is ez a célom fraulein, de ne sarkítsa ki az ön kritikusan aprólékos tekintetét a materiális valóságra holmi trágár szavakkal. Feltételezem némi feszültséget kelt hogy részben az ön döntésein is múlik közel egymillió ember élete... kb annyi a város lélekszáma ha jól érzem. Ez ne akadályozza, a tudomány veszélyes dolog. - Megveregetem a vállát. Mint némi fizikai kontaktussal járó megerősítés. Ilyet is csak bizalmi szinten lévő lények tudnak. Megérinteni a másikat és belehatolni mindenféle különösebb figyelmeztetés nélkül a komfortzónájába. Lehet kicsit túl vehemens is vagyok. Csak úgy szó nélkül hozzáérni valakihez! A felelősség nyomása engem is figyelmetlenné tett. Majd bocsánatot kérek tőle ha felhozza.
- Az elme védekezése... csodás dolog nem? Az agyunk mi vagyunk mégis önmagunkban egy szubrutin akaratunkon kívül csinál velünk valamit hogy elfelejtsünk traumatikus eseményeket. Mintha a tudatalatti nem is mi lennénk hanem egy halott szelleme aki helyettünk hoz döntést a mi érdekünkbe. Ennek a valószínűsége eddig 15.678% a számításaim szerint, de minden kutatási anyaggal csak nő és nő. Lehet az élő testben a lélek nem is mi vagyunk csak a lélekvándorlás eredménye. Ha meg odaveszünk az őrünk tovább áll és mi is beállunk ebbe a fura sorrendbe. Persze ez csak egy elmélet... ééééééés megint elkalandoztam ugye? Igen...   -  Sütöm le a szemem. Annyi érdekes ismeretlen van ebben a világban. Mire egyet megfejtek 3 másik bukkan fel és még be se jártam az alternatív síkot ahol a démonok léteznek.
- Nein nein. Sosem mindegy. Számít a távolság, aki mondja meg a hite. Nagyon bonyolult dolog a metafizikai rezgés kicsit olyan mint a foton kettős viselkedése. Pontszerű és hullámszerű egyszerre és önmagával képes interferálni. Feltehetőleg olyan mint a fény ami egy nagyon érdekes jelenség. Ráadásul szuperpozícióra is képes a síkjai között. Annak a világnak a legegyszerűbb részecskefizikája is hazaküldi még az itteni Quarkok megfigyelésével járó bonyodalmat. Nagyon számít hogy te mond ki és akkor amikor kérlek. Ez ez olyan ... egyszerűen kimondva... olyan mint hogy egy hordó benzinben is el lehet oltani a cigarettát  csak jól kell csinálni. Igen ez így jó hasonlat. szóval csak bátran és hangosan az én jelemre. -
Bent minden tervszerűen történik. Baal fészkelődik az emberek félnek, némi káosz szabadul el aminek mennyei illata és aurája van. Tényleg ha én ezt élvezem akkor a mennyei a jó szó rá vagy én esetemben a pokoli teljesen fordított értelemben kell hogy működjön? Beszélnem kell egy nyelvésszel meg egy filozófussal is. Lehet hogy hibásan fejezem ki magam ami az én értékrendemben elfogadhatatlan!
A kocsiban Rye kisasszony megdicséri a munkám amint némi pironkodással, de kutatói nyugalommal fogadok. - Csodálatos? Ja... jaaa. Es war Wunderbar! Egyetlen szó ereje és micsoda energiát szabadított fel. Gondolj bele ha egy ilyen átjárót tudnánk stabilizálni félig nyitott állapotban megfelelő technológiával le tudnánk csapolni az energiaáramlást. Az atomerőművek elavulttá válnának ... nincs több hasadóanyag csak egy pap aki egy ipari komplexum közepén óránként egyszer kiejt egy nevet. Micsoda világban élhetnénk. Ez szinte ingyen energia lenne. - Szinte madarat lehetne velem fogatni és ennek köze van ahhoz is hogy én is részben abból a síkból táplálkozok így ami neki kaotikus energia az nekem egy lendületlöket ami nem csak délig tart. ejjj tényleg... csak nekem.
- jajj a modorom. Bocsáss meg Fraulein de nehéz önmagamnak maradni ilyen környezetben... úgy érem magam mint egy rádióvevő  közvetlen az adást sugárzó torony mellett. - De most már megvan minden ami kell a sétapálcám a foglalat és a fókuszkő. Már csak kicsit formázni kell és pár csepp vérre van szükség a megfelelő minőségből. És ez az egész lezárhatóvá válik.
- Azt mondtad tetszik. Ennyit megérdemelsz a várostól ha már azon dolgozol, hogy a holnap ne egy szellemváros vérrel úsztatott utcáira virradjon nem? De! Tedd el, vedd fel ami jólesik. Megérdemled. - Mosolygok rá, mert egy mosoly bizony öltöztet és biztat. Fred a vállam kopogtatja de a bal kezével. Minek csavarodna ennyire ki? Már visszakapta a jobb kezét! Oh mein got. Azt hiszem ...
Fraulein... siessünk azt hiszem, nagyon gyorsan csúzunk ki az időből. - Emelem fel a jobb kezem és a halott hús befedte csuklóig. Egy csontos karmos démoni tenyér van most ott befedve eredeti végtagom végét.
- Azt hiszem a káosz ami átjárt kicsit erősebb volt mint számoltam és a kicsikéim nem mentek vissza az eredeti testbe, inkább rám épültek. Én is ezt az energiát használom és vele rezgek... ha túltöltődök fókuszkő nélkül... azt hiszem a testem kooperál vele és felveszem azt a formám ami több hatalmat tud raktározni. - Váratlan fordulat. Nézzük a jobb oldalát. Nem kell szerszám hogy megfaragjam a köveket az új fókuszkőhöz.... a rossz oldalát. Azt inkább  nem részletezem.

Kint állok a rendőrség előtt. Az utcán senki. Aki látta mi történt az vagy meghalt és most itt folyik a vére vagy a házában remeg és majd eljövünk érte. Innen senki se menekül. Lecseppen az utolsó rubintvörös vámpírvér fókuszkövemről az idézőkörbe és lezárom vele a várost. Láthatatlan erőtér akadályozza meg bárki kijutását innentől kezdve. Ja ja lassan indul az ünneplés, még 10 perc.
Ekkor hallok egy ismerős hangot és felé fordulok.
- Fraulein Rye! Micsoda meglepetés. - Tárom szét a kezeim és felé sétálok, de nem tervezem megölelni. - Csak a jó öreg Faust doktor dolgozik. Kutatás, szerződés teljesítés. Gondolom semmire sem emlékszel de most bíznod kell bennem. Vidám fiúúúúúk! - Hívom a friss gólemeim akiket nemrég keltettem még nevük sincs. Olyanok mint az emberek csak ki van nyílva a mellkasuk nincs rendes állkapcsul és négy darab méteres csontkaromba végződő végtagjuk van. Hm.... nem, nem olyanok mint az emberek. Mindegy őket küldöm mögé el ne fusson, mert meg kéne védenem a régi ismerőst. - Ne mozduljon... most fél, de minden amit csinálok magáért teszem. Nem csak megvédi de pár emléket is fel fog oldani. - Ha fut, megállítják a testőreim ha nem akkor csak nyugodtan cselekszek. Ujjam a vödör vérbe mártom és egy vonalat húzok a homloka tetejétől az orra hegyéig aztán egy másikat a két szeme alá. Egy szép fejjel lefele álló keresztet kap.
- Ne aggódjon a közelítésen nem sexuális.- Jelzem előre és egy késsel elvágom a felsőjét. Pontosabban kibővítem a dekoltázsát, hogy szíve fölé egy pentagrammot rajzolhassak.
- Így ni. Ein Zwei Drei! - Koppintok sétapálcámmal és innentől ő is teljes jogú asszisztensem a rituáléban. Védett a haláltól. Talán az emlékek javát is feloldotta ez a kis trükk.
- Ismét üdv Fraulein. Hogy vagy? Közben gyere... nem késlekedhetünk. - Sétálok vissza az idézőkör közepére.