Nem vagy elég felkészült… ez nem neked való… maradj itthon… Alice! Maradj itthon!

Egyik láb… másik lába… az ideg rágja az agyam, a düh meg a lelkem, a fizikai erőszakra való hajlamról meg már szót sem ejtek inkább. Fogalmam sincs engem vagy a bennem élő szörnyet zaklatja fel jobban hogy szinte szobafogságra ítélt, míg ő meg Jack vígan vadásznak valami kapafogú denevérivadékra, aki zabálja az egyház bárányait, megrövidítve a vasárnapi misén perselybe dobott összeget. Kevesebb birka, kevesebb pénz, ez egy hétköznapi politikust is felrázna a kokain kómából. Az első lendület csak az ajtón vitt ki, becsaptam magam után vagy háromszor, azt hiszem a megerősített lap is reccsent kicsit, aztán trappolva örjöngve ordítva mentem lefele a tizedikről, fosva bele a szabályokba, leszedve mindent amivel a nyomomra akadhatna, csak az ezüst nyakörv maradt, ami inkább engem véd, mint az ő kénye kedvét szolgálja. Basszad meg Black! Kicseszettül tudja hogy gyűlölöm a vámpírokat, hogy mit tett velem Anatolij, nekem ígérte a következőt, és most mégis maradjak otthon, aztán mi lesz? Megint majd jaj hát találtam egy kóbor pumát, hát hazahoztam, ugye nem haragszol hogy a helyeden aludt az ágyban, ja és adtam neki a ruháidból, hiszen olyan kedves vagy, te is megosztottad volna őket vele… nem? NEM! Kurvára nem!
Bakancsom talpán már homokos kavics serceg, észre sem veszem persze ilyenkor, hogy milyen messze jutok, csak belemerülök a gondolatokba és megyek előre, és igen ilyenkor, többesszámban mert nem ez az első alkalom, és persze hogy mindig akkor jönnek a kicseszett bossok mikor magam vagyok, fegyvertelen vagy épp figyelmetlen, de tudod mit? Szarok rá! Jöjjön aminek jönnie kell… belém köt egy csöves, vagy pár suhanc? Takarodnak már haza, a tüzek alszanak ki, én meg elég jól látok a sötétben így is, hogy ne izgasson a fény hiánya. Eka mindig a combomon, a hosszú felső takarja, az ezüst és a gyújtó felváltva meg elég hogy rendezzek gyorsan bármilyen szia van egy cigid, buszjegyre kell kérdést.
A város fényei csillognak a víz felszínén, a hullámzás az egyetlen zaj ami elér hozzám, viharos tenger a lényem, és ordítani tudnék a csalódottságtól hogy már megint…
… a lépés félbe marad, a talpam nem éri el a talaj, figyelmem már is vadul keresi az érzés forrását. Melegség, biztonság ígérete, egy szag ami az enyém is lehetne, egy… másik hiúz? Lehetetlen nincs a kontinens ezen felén másik, nincs hozzám hasonló, nincs a városban… de akkor…
Hátam mögött víz, hisz onnan hogy jöhetne támadás, ha csak nem tengeralattjárón, vagy úszva… de ez nem valami kicseszett cápa film. Pillantásom vadul cikázik keresve a forrást, a halvány érzést kiváltót, az okot, a célpontot.
A haragom, úgy csap át félelembe mintha csak egy nagy vörös gombot csapkodnék, azonnal, elsöpörve minden más korábbi érzést. Ujjam a combtokra siklik, fülelek, minden izmom feszül, a szívem őrülten ver, az érzés még mindig körbe ölel, simogat, mint egy polártakaró, de nem hiszek neki. Belőlem egy van, bárki szórakozik velem, az nem arra kíváncsi merre van a legközelebbi közért. Megállom, nem ordítok, nem hívom fel magamra a figyelmet, lehet a nap egyháza egy vámpírja, kurvára otthon kellett volna maradnom, bassza meg…

A stressz szintem a plafonon, minden izmom pattanásig feszül ahogy magamra próbálom erőltetni a nyugalmat és nem fegyverért nyúlni. Tekintetem pásztázza a falat, a tűzrakó helyeket, nem maradt itt senki, elmentek… de ez az érzés… nem, nem lehet egy másik hiúz… de a szag, az egész… nem tudom behatárolni honnan jön, mintha bennem lenne, de én nem csinálok ilyet…
Amilyen gyorsan jött úgy el is tűnik és csak magam maradok? Mi a szentséges szar? Zavartan nézek körbe, mert ez nem normális. El kellene takarodnom innen, de nagyon gyorsan.
Lépnék, de a hang elér hozzám és ha eddig nem lehettem volna beszarva, hát most már jelentem be vagyok… rendesen. A hang irányába fordulok és a sötétben is jól kivehető az alak azon a lélekvesztő ladikon. A fellobbanó öngyújtó egy pillanatra megvilágítja arcát, de túl távol van és túl rövid ideig, hogy jobban szemügyre vehessem.
Újra a levegőbe szimatolok, de ma minden ellenem akar lenni, mert a szél is a hátam mögül fúj, lófüttyöt se érzek belőle. Használd a fejed Alice!
-Ki vagy te? – kérdezem kellő hangerővel, bár attól nem kell tartanom, hogy bárki meghallana, talán egy két hajléktalan a fal túl oldalán, akik a konténerek között laknak. Parasztság elengednem a kérdését, de megteszem, amíg nem tudom miféle szerzet és mit akar tőlem, csak ne jó pofizzon nekem. Tudja mi vagyok, tehát nem ember, vagy valami FBI-os, CIA-s vagy… arra nem gondolok hogy nap egyházás… akkor már halott lennék.
-Nincs dolgom veled… - zárom gyorsan le, és már fordulok is el, nem lőhetem le, barátkozni nem szokásom, az ilyenek közelében lenni pedig nem egy életbiztosítás. Black vámpírokra vadászik, Alíz nem tud rám vigyázni, ha nem vagyok a gépágyú közelében, vagy olyan helyen ahova telepítettük az egységet, szóval ha úgy vesszük a pisztolyomon, meg azon a két gránáton kívül… baromira védtelen vagyok. Amíg a fazon távol van, én biztonságban vagyok, mi lenne ha megtartanánk ezt a jó szokást?
Egy pillanatra megakadok… azt kérdezte megszoktam már a bundát?
Alice ne láss bele olyan dolgokat amik nincsenek ott! Nem azért kérdezte mert… nem! Azt sem vámpír sem alakváltó nem érzi hogy milyen erős vagy… amíg nem köt beléd, szóval csak azt tudja hogy hiúz… de mért kicsizett? Mert… fiatal vagyok… nem lehet köze…. nem, biztosan semmi köze. A Lazarus nevű vámpír elhagyta a várost, így nincs okom azt hinni hogy az elveszített futár - aki nem is a futár volt – vesztesége miatt szeretne kárpótlást. Szóval nem, nem, nem, nem és nem… eltelt az eset óta 6 hónap… ha köze lenne akkor már másnap jött volna… szóval mindenki nyugodjon le. Dohányzik én meg hazamegyek… pás!

Remus… Remus… Remus…. olyan mint a Batman filmből az az kérdőjeles fazon, vagy az Rebus volt? Sosem értettem a gonoszokhoz, meg a marveles vagy Dc-s világhoz, ki tudja megkülönböztetni őket Black mellett? Olykor örülök hogy az ágyig eljutok, és nem ő húz be a szobába a bokámnál fogva. Oké vicceltem, a mellényem vállánál ragadna meg és cipelne be, benne is van egy kevés emberség… valahol.
Állok még mindig egy helyben, és azon agyalok hogy ismerős e a név, hogy egyáltalán tudnék e bármit mondani róla, pedig az lenne az egyik dolgom hogy bebiflázzam az összes mocskos feljegyzést, hogy ne érhessen meglepetés. Ő egy… fogalmam sincs mi, ha az előbbi érzés tényleg tőle jött akkor váltó, de hiúzok nincsenek erre, nem csak erre az egész kicseszett környéken, de ha meg nem az akkor… csak egy lehet, vagyis kettő… ami egy. Vámpír, de hívó… sima, fordított… horgolt, vagy kötött…
Pillantásom az alakra vetül újra, még egy utolsó… aha… úgy érkezik a mólóra mint egy… vajon ezek is tudnának csillogni a napon? Megvárhatnám vele a reggelt. Szóval mozgásából ítélve vámpír, tutira vámpír, nem az ecsethajú hülyegyerek, de vámpír. Most már biztos hogy nem akarom megvárni hogy elérjen hozzám, még kevésbé megtudni mi a szentséges búbánatos lószart keres itt, és akar tőlem.
Közeledik felém én meg nézem az alakját, a lengedező haját az esti szélben. Ideje menni… de már nem elég távoli a pasi hogy csak úgy hátra arc és séta legyen. Lépek egyet hátra, majd még egyet és belekezdenék egy örültem a találkozásnak amikor kimondja a nevem.
-Honnét tudod a nevem? Ki a franc vagy te? Követtél? Mit akarsz tőlem? Ne gyere a csak erre jártam dumával, és azzal se hogy a csillagok együtt állása… - a fegyvertokra simulnak az ujjaim, elő akarom húzni, a fejéhez nyomni, vagy a szívéhez, és feltenni neki az ezer dolláros kérdést. Fél év… tudja a nevem, tudja mióta… ennyit rólad Alice, még hogy semmi köze semmihez. Le akarom lőni, megszabadulni a tehertől, elfutni a múlt elől, lezárni, elvarrni a szálakat.
Nagyot nyelek, ha nem lenne szeme is érezné hogy a torkomban dobog a szívem. Tudni akarom ki a jó franc ez az alak. Bazd meg Black hogy neked is most kell vámpírra vadászni, amikor egyre inkább úgy fest rám vadászik egy.
Kizökken, és kizökkent engem is. A kérdésére ösztönösen a nyakörvemhez emelem ujjaim, és finoman megérintem. A puha vékony bőr megvédi a nyakam az ezüst marásától, csak akkor érek hozzá ha az átváltozás megkezdődik és a bőrt a feszülő nyakam félre tolja az útból hogy az ezüst dolgozhasson.
-Ez a förmedvény megvéd… - semmi köze nincs hozzá, és amúgy is, ha csak valami állatjogi aktivista lenne, is elküldené melegebb éghajlatra. – Ne mutogass, rászoksz a lopásra! – a régi duma, de akkor se böködjön felém a levegőben se cigivel a kezében se anélkül.
Elnevetem magam, nem úgy mint egy hisztis liba, inkább olyan édes kislányosan. Tudom hogy egyes vámpírok sokat gondolnak magukról, na de ennyire?
-Eszemben sincs! – meg aztán a mit nem és a hogyne. Ki ő nekem hogy csak úgy parancsolgasson? Ezt még Blacktől is nagyon nehezen nyelem le, néha hajlamos elkapatni magát, na de egy idegen vámpír, menten lehidalok.
Újabb lépés hátra, túl közel van, talán két méter, épp csak kartávolságon kívül. Még egy kicsit közeledik és már nem lesz időm a pisztolyomért nyúlni, talán már most sincs. Szemem le se merem venni róla, noha nem nézek az orránál feljebb, és nyilván levágós is neki, de fő a biztonság, ha az ember lányának vannak titkai, és van mit féltenie, ne játsszon a tűzzel.
Aha… hellooo Alice, elmondanád miért is hagytad el a lakást? Bassza meg!
-Menj szépen haza, és hagyj engem békén, akkor mindenki boldog lesz és nyugodt… - most kit is akarok meggyőzni arról, hogy ez tényleg járható út?

Meg sem hallom a sértegetését. Önérzetes seggfej, mindegyik vámpír ilyen, bocs Reinhardt, de tényleg, mind azt hiszi, hogy kérdez, a többi lény meg majd engedelmesen bólogatva fog kussolni és felelni a kérdésre mikor azt megengedik nekik. Egy frászt!
Most meg már a jaj lakatot tehetnél a szádra… nem te vagy az első Remus aki ezt nagyon szeretné, de keveseknek sikerült eddig elhallgattatnia, pedig páran megpróbálták, általában a lekenyerezés működni szokott, de neked nincs semmid az elcseszett vérszívó szíveden kívül amit tudnék ajánlatként értékelni.
Le akarok lépni, ez az egész engem kezd nagyon irritálni, veszélyes maga az egész helyzet, és nem akarom megvárni hogy eldurvuljon a dolog. Felesel, és mért ne tenné, tutira valami vérállatvédő jogi aktivista vagy mi a szösz, hogy ennyire oda meg vissza van attól hogy van rajtam egy nyakörv ami ezüst belül és igenis úgy gondolom hogy az a hirtelen belémhasító fájdalom az agyamat visszarántja az emberi felére mielőtt megtörténne a baj.
-Az aki miatt még életben vagyok, és nem martam meg senkit! – feleselésért nekem sem kell a sarki közértig mennem. Nem tetszenek a szavai, ha egy vérszívó ajánlatot tesz valamilye mutogatására akkor jobb ha futsz, mert nem a hétvégén használatos hancurlécét akarja a ballonkabát alól előszedni. Lépek hátra, készen futásra, de amit mondd… mi a …
Megakaszt és épp visszakérdeznék, mert mégis mi van? Az a valami, az az erő amit már éreztem, úgy vágódik belém hogy felnyögve hullámzik meg testem, majd mint akinek nyakába ólom súlyt aggattak, rogyok térdre. Nem kapok levegőt, az erő beborít, de mintha bennem lenne, tépem a ruhám, kaparom a mellkasom, gerincem ívbe hajlik. Ordítok ahogy a torkomon kifér, ahogy levegővel bírom, de torkomon megszorul a nyakörv és égetve fojt.
Ujjaim egyre kétségbeesettebben próbálják megoldani a csatot, de remegnek, zsibbadnak, talán el kellene gondolkodnom az életemért való könyörgésen, mégis hogy, de vámpír… ilyet… csak én lehetek ekkora gyökér hogy belefutok megint egy padma kölyökbe…
A fájdalom végig kúszik a gerincemen, érzem hogy az erő a legutolsó zúgomba is eljut, kitölti a testem, mintha a gyomrom felkavarodna, az érzés mielőtt… de nincs telihold… ne … neneneneeeee… ezt neeeee.
Zihálva kapkodom a levegőt, de egyre kevesebb jut a tüdőmbe. Az oldalamra zuhanok, kaparom a földet, az ezüst csat csattan, leold, miközben már a nyálam folyik ajkam szélén a kínlódástól. Bőröm hullámzik, az izmaim megremegnek, ujjaim a homokos kavicsos talajba marnak.
-E…lég… -nem bírom, nem tudom visszafogni, érzem hogy tépi fel bennem, hogy húzza a felszín elé, hogy pillanatok választanak el a ponttól ahonnét nincs visszaút. Kezem a pisztolyért nyúl, ujjaim ráfonódnak, és kihúzzák tokjából, de azt sem tudom merre vagyok arccal előre, vagy ő merre van, nem bírom, meghasad az elmém az ellenkezéstől. Arccal a nedves földre rogyok, bajban vagyok…