Lucas és James

A jókora fekete terepjáró begördül a szerviz elé, a motorja egy utolsó mordulás után leáll, a fényszórók elsötétülnek. A vezető oldali ajtó nyílik, én pedig kiszállok az autóból. Mielőtt bármi mást kezdenék, alaposan megnyújtóztatom a vállam, a hátam és a derekam.
Hosszú volt az elmúlt két nap, alig néhány órát aludtam.
A délutáni tárgyalásra csak reggel indultam el, a repülőről csak átöltözni és egy gyors ebédre ugrottam be a hotelbe. Maga a tárgyalás persze elhúzódott, így kis híján lekéstem a randimat. Szerencsére végül sikerült időben érkeznem. ennek köszönhetően éjszaka nem aludtam sokat, és a szállodámba visszamenni sem volt időm. A csomagom így legkorábban holnap érkezik, de ez nem számít. A repülőt elértem, Lucas pedig már valószínűleg bezárt mára, így sejtésem szerint tökéletesen időzítettem az érkezésemet.
Visszahajolok a kocsiba és fél kézzel előhúzom az anyósülésről a két üveget. A beltéri világítás megvilágítja a mélyvörös tartalmát és az üveg címkéje felett elhelyezett szarvasfejet mintázó fém rátétet.
Becsukom az ajtót, a riasztó élesedését az indexek rövid felvillanása jelzi.
Én besétálok a szervízbe, hogy megkeressem Lucast, ha még nem került elő. Amint megtalálom, rávigyorgok.
- Hello, Főnök! Visszajöttem! Van kedved inni a győzelmemre?...– én vigyorgok, még rá is kacsintok, azonban ha ő nem elég lelkes, vagy gondterheltnek látom, akkor ajánlok másik alternatívát – Vagy bármi másra?
Nyomatékosításképpen szemmagasságba emelem az üvegeket, és bízom benne, hogy nem tud, vagy éppen nem is akar ellenállni a jóféle Dalmore Trinitas whisky-nek.
Sejtem, hogy egyéb megjegyzéseket is begyűjthetek még tőle, mert a nyakkendőm ferde, a mindig vasalt, elegáns öltönyöm enyhén gyűrött - látszik rajta, hogy két napja nem cseréltem le-, emellett halványan női parfüm illata érződik az anyagából, és a nyakamon is látszik még néhány halványan pirosló karmolás.
Mindettől függetlenül a mosolyom őszinte, és érdekel mi történt, amíg nem voltam itt.

Valami kis idézet a karidtól... napi bölcselet...

Lucas és James

Már amikor leállítottam a GMC motorját akkor láttam és tudtam, hogy jól tippeltem. A műhelyben már csak az irányfények égnek, az ajtók csukva vannak, és munka zajai sem szűrődnek ki.
Ahogy belépek, megcsapja az orromat a friss víz és Lucas szappanjának illata. Még a vízcsobogást is hallom egy röpke pillanatig, mielőtt a Rex elzárná a csapot. Türelmesen megvárom, míg farmerben és pólóban előcsattog, a hajáról vízcseppeket szórva mindenfelé.
Ahogy elmosolyodik, egy kissé megnyugszom. Míg nem voltam itt, ezek szerint nem rohantak le minket az apokalipszis lovasai. Mostanában minden egyes alkalommal egyre növekvő nyugtalansággal utazom el a városból, így igyekszem rövidre fogni ezeket a munkával járó kötelező kiruccanásokat.
Azért előre igyekszem kideríteni milyen hírekre számíthatok.
- Mindenre, vagy minden miatt? Ha az utóbbi, akkor hozok még piát a kocsiból…
A vidám koccintásokhoz elég a kezemben tartott két üveg, de a búfelejtő, problémasemlegesítő mocskos lerészegedéshez édeskevés. Jó tudni, mire számíthat az ember, ugyebár.
A nevetésére vigyorogva megcsóválom a fejem.
- Mint mindig – reagálok a kijelentésre, miszerint én vagyok a legjobb, miközben megindulok utána az irodába. - Hazafelé vettem… Mindig tudom, mire van szükséged. Most először jön a pia, és ha meséltél, lehet hogy fejmosás lesz belőle…
A gonosz kis vigyort valószínűleg nem látja,amivel kísérem a fejmosásos megjegyzést, de gyanítom sejti.
Részemről ihatunk az irodában is, a kocsim platóján is, ebből a szempontból nem vagyok válogatós.
A következő kérdésre adott válaszom előtt futólag megszimatolom az öltöny gallérját.
- Erre a fajtára éppen tegnap este… De még nem vagyok biztos benne, hogy ez a nekem való. Jövő héten talán egy másikkal kísérletezem…
A célzást csak félig engedem el a fülem mellett. Az én szerelmi életem majd akkor következik, ha minden más témából kifogytunk. Tényleg minden másból… De gyanítom az övével elmegy majd némi idő, és nem kell azért aggódnom, hogy az enyém is terítékre kerülne.

Lucas és James

A válaszára egy vigyorral bólintok. Ezek szerint nincs nagy szar, de valami van, ami túlmutat a nőstények rivalizálásán, vagy Lucas szerelmi életén. Végülis sejtettem, hogy túl sokáig került minket a baj…
- Oké, akkor legyen minden miatt. Majd sorba haladunk…
Csatlakozom a Rexhez az irodában. Ami a kocsim fosztogatását illeti, egyértelmű jelzésként az asztalra ejtem a kulcskártyát. Lucasnak mindig szabad bejárása van az alkohollerakatba, legyen az a kocsiban, vagy a házban.
Egyedül a belvárosi lakásba nincs bejárása rajtam kívül másnak. De hát mindenkinek kell egy kis privát szféra. Még a magunkfajtának is.
- Valami azt súgja, szükségünk lesz utánpótlásra…
Csak egy félmosolyt engedek meg magamnak, miközben leülök a kanapéra, és kinyújtóztatom a lábaimat.
- Te hogy állsz a parfümökkel, ha már itt tartunk?
Ezzel természetesen a körülötte legyeskedő nőstényekre célzok, de a témát csak annyira érintem, hogy elnapolható legyen a komoly és nagy horderejű téma utánra, amit közeledni érzek.
Míg Lucas az üveget nyitja, én elővarázsolok két poharat az egyik fiókból, hogy rögtön tölthessen is.
A téma felvezetése már előre óvatosságra int. Alighanem kényes témára számíthatok.
- Akkor beszélünk róla…
Most sokkal komolyabb az arckifejezésem, és bólintok is hozzá. Mondhatja. Bármit mondhat, és ezt ő is jól tudja. Ettől függetlenül figyelemre méltó, hogy igyekszik nem beletiporni a lelkivilágomba, hiszen az óvatosság csak ennek szólhat.
A vámpírok említésére az oroszlánom felkapja a fejét, én elhúzom a számat, e érzem, ahogy a szőrszálak a karomon felborzolódnak. A költői kérdésre pedig a hideg borzongás végigfut rajtam. Már nem csak az én szőrszálaim borzolódnak… az oroszlánom ugrásra készen morog, érzem, ahogy a feszültség elektromos szikrákként pattog a bundájában. Megfeszül az állkapcsom. Egy vámpír, akinek a hívóállata az oroszlán? EZ pont nem hiányzott nekem.
- Minket…
Morogva válaszolom meg a kérdést, amire teljesen egyértelmű volt a válasz anélkül is, hogy kimondjam. Így azonban valósággá válik. Két szívdobbanás, és összeszedem magam.
A sikeres első találkozásra csak vállat vonok.
- Ez is valami…
Sóhajtok egyet, és gyakorlatias üzemmódra váltok.
- Mit akar? És mi az ajánlat, ha egyáltalán van ilyen…

Lucas és James

Előre stresszelni nem jó dolog, nem segít semmin. Megpróbálom tudatosan, minél jobban lebontani még a maradékát is ennek az önkéntelen reakciónak.
- A vezérség átka... Mindenki gondja a te gondod is, de majd egyesével kivégezzük őket!  
Éles ragadozóvigyorra húzódik a szám. A legjobb taktika azt hiszem, ha kihívásként tekintek minden megoldandó szarságra. Legalább a kellő motiváció megvan már kapásból. Nyilván Lucasé az utolsó szó, de ameddig engedi, addig segítek neki, így egy darabig legalább együtt jutunk el.
A rex sóhaja előrevetíti, hogy hosszú és alkoholban gazdag éjszakának nézünk elébe, de ez nem baj. Ilyenekre is szükség van.
A megjegyzésére újfent elvigyorodom, és legyintek egyet, miközben hátradőlök.
 - A királyságot sokan túlértékelik. Vannak kiváltságok, amik éppen az uralkodóknak nem járnak. Sajnos éppen ilyen a problémák elől részegségbe menekülés. Szar ügy, de ha akarod, szolidaritást vállalok veled, mondjuk holnap reggeltől... Ma viszont még iszunk!  
A parfümökkel kapcsolatos válaszára önkéntelenül is beleszimatolok a levegőbe, hátha elcsípem az említett illatot. Bár e nélkül a bizonyosság nélkül is sejtem, kiről van szó.
 - Szereted, vagy bízol benne?    
Nagyon nem mindegy, sem a falka, sem Lucas lelki egyensúlya szempontjából, de egyelőre csak kíváncsi vagyok, mire is készülhetek. Még nincsen teljesen kiforrott véleményem a kérdést illetően.
Lucas tölt, én pedig vele szinkronban emelem a poharat. Szeretem ezt a whiskyt, minőségi ital, ilyennel éri meg eldobni a józanságot. Ha nem lennénk oroszlánok, akkoris pocsék macskajaj nélkül ébrednénk másnap.
Az oroszlánommal közösen is elegendőek lennénk, hogy visszafogjuk magunkat, egymást, az indulatot, de mivel a rex is beleszól, az oroszlánom megrázza magát, és nyugtalan fel-alá járkálásba fog.
Nem mondhatja senki, hogy elfogulatlan lennék a vámpírokkal szemben, sőt! Már a cégpolitikámból is világos, mennyire nem akarom, hogy közöm legyen hozzájuk.
Lucas megjegyzésére válaszul ellazítom a vállamat. Meglehetősen gyorsan kiszabadultam az érzelmi hullámvasútból, bár a szintidőmet még mindig lehet javítani.
  - Mondjuk azt, hogy kiindulásnak megfelel...      
Végülis így is van. Mindketten túlélték, nincs háború - még nincs -, és egyelőre mindkét fél hajlik a tárgalásokra. Egész biztatónak mondható kilátások is lehetnének...
A válaszra bólintok, még kissé félre is biccentem a fejem. Persze, vámpír, és egy lyukas zsebkendőt sem bíznék a fajtájára, ahogy ezt Lucas is jól tudja, de ezt egy egyszerű "ugyanmenjafaszomba!" odavágásával nem lehet és nem is szabad elintézni, én is tisztában vagyok vele.
  - És mit akar pontosan? Mik azok az elképzelések? Mit kell adnunk, és mi jár nekünk cserébe?      
Gyanítom a feltételek minimum finomításra szorulnak, ha nem lehetetlenek már alapból. Bár akkor Lucas nem lenne ennyire higgadt. A vámpír tud valamit, ezt elöljáróban meg kell adnom neki.
A számunkra kilátásba helyezett pozitívumok hallatán kissé elhúzom a számat.
  - Ez első körben édeskevésnek tűnik, hacsak nem tud valamiről, ami itt van a küszöbön, és csak az ő befolyásával lehet megúszni. Jelentősen nagyobb mennyiségű pénzre valóban nincs szükségünk, ami pedig a bordélyt illeti... mondjuk hogy kedves gesztus, de nem fegyvertény egy alkuban.        
Aki élne a bordély szolgáltatásaival, az jó eséllyel e nélkül az egyezség nélkül is ki tudja fizetni, és némi móka, esetleg egzotikus testiség nem éri meg a szabadságunkat cserébe.
Mind tudjuk, és ha a vámpírnak van némi magához való esze, akkor ő is tisztában van vele.
Arra, hogy elmegy megnézni a helyet, mégis féloldalas vigyorra húzom a számat.
- Akarod, hogy veled menjek, vagy egyedül akarod feltérképezni a hely adottságait?      
Újratöltöm a poharakat. Magamat is sikerül meglepnem vele, hogy mennyire higgadt tudok maradni, bár ebben sokat segít, hogy a vámpír nincs itt, nem érzem az erőt, ami szólítani próbál...
Az apró poénnyi kitérő után visszakanyarodom a számomra érdekes kérdéshez.
- Mit várna tőlünk? Mire akar használni minket?      
Mert nem kérdés, hogy használni akar, különben nem foglalkozna velünk. Ingyen semmi nincsen...