HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 22:34
Tennessee Woods
tollából született


Today at 21:39
Tennessee Woods
tollából született


Today at 18:58
Becca Tamming
tollából született


Yesterday at 20:37
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 12:27
Alec Mason
tollából született


Yesterday at 12:26
Alice Norton
tollából született


Yesterday at 10:37
James Sargent
tollából született


Yesterday at 09:34
Becca Tamming
tollából született


2020-03-27, 21:10
Oakley Thompson
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Judgement
» beküldték: 2020-03-02, 20:12

Vannak szintek a megadásban. A legfelső az abszolút megszabadító, az, amikor az akaratod teljesen és totálisan megadja magát egy másik faszinak. Ez kurvára túl van az erőszakon meg a szexen, ez egyfajta szerelem. Valami kibaszott bizarr, kérkedő önimádat, ami kurvára túl van az egón is. Megadtam magam, valahol feladtam a küzdelmet és csak hagytam, hogy megtörténjen. Akartam a végét, a semmit. Azt az üres lebegést, aminél már nem érzel fájdalmat sem, csak tompaságot. Egy rohadt leszállópályát ami a semmibe fog vezetni. Azt hiszem megnyugodtam, eljött a vége annak a szarnak amit életnek nevezünk és nem hagy szabadulni. Beállunk statisztának olyan műbe, aminek a vége a halál. A hideg, földszagú semmi.
A küzdésben talán csak a tudat vesz részt eleinte, aztán kapcsolódik be igazán a test mikor a létfunkció kerül veszélybe. A szív verni akar, az agy dolgoztatni akarja a részeket, így rendelődik alá az akarat az életfunkcióknak. Lehet az emlék is valótlan ami mindig felrémlik valahányszor sikerül elaludnom. Mert ez a szar az egészben, hogy csak hittem, hogy vége. A fájdalom visszatérített. Vele visszatért minden szar aznap éjjelről. Éreztem ebben a rohadó levegőben, hogy valami szar következik. Valen látogatása az ajánlattal, utána a csaj, ez képtelenség. Láttam Oaksot is, szóval minden túlságosan összejövőben volt ahhoz, hogy valódinak tekinthessem.
A verésre is számítottam, csak nem erre. Fenyegetéssel szokott kezdődni, elejtett félmondattal amiből már kapcsolok, hogy szar van. Semmi nem volt.  A módszeres verésnek nincs igazi hangja és gyors is. Nem emlékszem rá, csak a félelemre ami elöntött. Az azt lenyomó élni akarás vágyára, amikor hason kúsztam volna elfelé és nem volt hova. Küzdöttem is valameddig. A vérem látványa nyugtatott meg ami elszínezte a vizet a zuhanyzóban és az erősödő zúgás a fülemben, ami minden mást elnyomott. A tudatot, a szagokat. Készen álltam rá, hogy meghaljak. Kurvára készen álltam rá.
Majdnem sikerült, napokig nem tértem magamhoz. Tudnám mi a faszért nem mondtak le rólam ha egyszer én sem akartam az egészet. A semmire keltem fel, semmit sem éreztem a testemből. Nem mozogtak a tagjaim, csak a könny folyt a szememből, percekig néztem felfelé, mire ki tudtam venni halványan a lámpa körvonalait. Minden fehér volt. Vakítóan fehér, éles és bántó. Elájultam. Ezt már elmesélte az orvos addig míg a nővér elrendezte a katétert. - Mit érdekli mi történt? Élek. - felemelném a fejem, csak képtelen vagyok rá. Most bár gyógyulhatnék gyorsabban, nem akarom, hogy Valen lásson így, csak értesítették, hogy "baleset" történt. Mi az istent mondjak neki? Alig látok a jobb szememre, az orrom egy csomó vattával és két csővel van támasztva. Repedt három bordám, az állam feldagadt és összesen 17 öltéssel varrták össze a kisebb sérüléseket. Szerencsére nem látszik a takaró alatt. Csak fáj, az egész testem egy merő fájdalom. Nem tudom meddig kell itt maradnom, fogalmam sincs mennyi időbe fog ez kerülni. Nem akarok visszamenni. Nem tudom, hogyan élhettem túl. Ma jön Valen, igen és beszélek vele. Arról amit mondott, amit Oaks is mondott. Ki kell mennem, legközelebb nem lesz szerencsém, kurva életbe. - Kérem, ha jön a testvérem mindenképp engedjék be! Fontos! - leszarom a Mr. Thompson még nincs jól, ne fogadjon látogatót, inkább pihennie kellene még, adunk altatót szarságot. Engedjék be! Elalszom, mert a kurva monitorok hangosak, fülsiketítően basszák a fülemet. Ők meg csak jönnek közelebb a rohadt nyugtató hangszínükkel. Aludjon Mr. Thompson, aludjon mélyen. Alszom, basszátok meg!
Megint lassan mászom ki az álomtalan alvásból, kell egy kis idő mire rájövök hol vagyok, a fájdalom jó emlékeztető. Pislogok laposan, elönt a pánik. Valaki van a szobában. Oldalra kapom a fejem, rám szakadnak a csillagok is. Valen. Faszért ül a sötétben? - Bejöttél.  - nem tudok hangosan beszélni, túl sokat alszom, folyadékot meg az infúzióból kapok jóformán emiatt. Gecik. Nem fogok sírni a kurva életbe. - Mondtak valamit? - hátha vele őszintébbek és nem a nyugtató dumákat tolják a kurva fülébe, mint az enyémbe. - Tudod ki volt. - előznék meg némi felesleges hazudozós kört, most talán nem ez a lényeg.


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-02, 23:43

Már túl van mindenen. Már túl van azon, hogy nekiesett a személyzetnek, amikor meglátta, hogy azonnal feljelentésről, ügyvédről, perről hörgött, már volt egy köre Oakley felelős nevelőjénél és az igazgatóhoz is sikerült bejutnia, már kétszer is elmagyarázták neki, hogy a sérülései nem annyira súlyosak, hogy csak az orrtörés miatt minősül nyolc napon túl gyógyulónak, elmondta a másik orvos is, már túl van azon, hogy neki is nyugtatót akartak adni, és végül bevette, de persze semmit nem használt, azonnal elégett a szervezetében. Már túl van az egészen, az asztalra csapáson, a fenyegetőzésen, az üvöltésen, a feljelentésen, a dührohamon, mindenen. És amikor már mindenen túl van, akkor semmi nem marad, csak az, hogy ott ül mellette, a tenyere a mozdulatlan kezére borul, és olyan óvatosan simogatja a bőrét a branül és a pulzoximéter kábele alatt, mintha félne, hogy ledörzsöli róla a papírvékony bőrt. Már semmi nem marad, csak ez a bénult, gyűlöletes tehetetlenség. Huszonötödjére is megigazítja a takarót, hogy biztosan mindenütt fedje az összetört testet, és kisimítja a szinte felismerhetetlenül összevert arcából a haját. Mennyire törékeny. Mennyire rohadtul törékeny az ő halandó öccse. Már alig emlékszik, milyen igazán megsérülni, milyen, amikor az ember napokig csillagokat lát, valahányszor megmozdul, és a teste egy rosszul felrakott, instabil kártyavárnak érződik. Az állapota stabil, a sérülései nem súlyosak. Nem súlyosak. Hiszen az állkapcsát nem is kellett drótozni. A bordái nem törtek el, csak repedtek. Nem szakadt le a lépe. Nincs belső vérzése. Talán nem maradandóan sérült meg a szeme sem. Hiába tudja, hogy a cinikus mondat valahol, a fehér köpenyesek oldaláról igaz, Blue állapota nem válságos, az élete nincs veszélyben, de ő összerándul minden egyes zúzódástól, minden hámfosztott felülettől, és attól a hosszú sebtől, amit nyilván egy karikagyűrű hámozott rajta. Nézi, ahogy csöpög az infúzió, és azt kívánja, egy darabig még ne nyissa ki a szemét. Jobb, ameddig alszik. A zavaros, kába álmok világa sokkal jobb most neki. Aztán azt kívánja, bárcsak ő lenne a helyében. És ezt kívánja még ezerszer. Bárcsak lenne ő a fogoly, nem itt, akárhol, akár a pincében is, bárcsak a vámpír korbácsa nyúzná róla a bőrt óránként, bárcsak feltépné a mellkasát megint és szorítaná a szívét, bárcsak eltörné a karját, bárcsak lerágná az ujjait, bárcsak ott lenne örökre, és Blue lenne otthon. Bárcsak tudna érte tenni valamit. Bármit megtenne.
Erre gondol, és aztán ezt gondolja át újra, és újra, és megint, végtelen ismétlésben, mintha egy rózsafüzért morzsolna. Imádkozni. Talán imádkoznia kéne. De már alig emlékszik, hogy kell. És különben is, milyen kibaszott isten az, amelyik rászabadította a szörnyeket a világra, aki az Éamonn-féléket hagyja élni és birodalmat építeni, a Blue-féléket meg a rácsok mögött rohasztja el. De ő megérdemli. Ő megérdemli az összes szarságot, és sokkal többet is annál, neki kellene bűnhődnie, Blue-nak még hibái sincsenek, önvédelem volt, kibaszott önvédelem, az a rohadék megérdemelt minden golyót, neki kellett volna megtennie, nem Blue-nak, nem szabadott volna hagynia, hogy megtegye, hogy elvigyék, hogy bevallja, hogy lesitteljék. Újabb és újabb szaros zsoltárok, aztán meg már azon kapja magát, hogy hang nélkül, kontrollálhatatlanul bőg a szemére szorított ujjai alatt, és akkor sem hagyja abba, amikor Blue megmoccan a keze alatt, pedig akarja, de egyszerűen nem megy, PERSZE, HOGY BEJÖTTEM, TE HÜLYE FASZ, akarja mondani, te idióta kis pöcs, te felelőtlen, retardált, rohadt, balfasz, te. Mély lélegzeteket vesz. Megdörzsöli a szemét. Rekedt, de összeszedett a hangja.
- Kurvára sok mindent, de én csak annyit hámoztam ki belőle, hogy megmaradsz, öcsi. – Vérszegényen elmosolyodik, nem veszi le róla a kezét, kurvára esze ágában sincs elengedni, simogatja tovább a kezét. Aztán nehézzé válik a csend. Fojtogatóvá, fullasztóvá. Mintha hirtelen elromlott volna a szellőzés. Tudja. Persze, hogy tudja.
- Sajnálom, Blue. Annyira – elcsuklik a hangja –… annyira sajnálom. - A pohárért nyúl a szívószállal az éjjeliszekrényen, hogy a szájához emelje. - Akarsz inni?
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-03, 15:59

Álmomban már halott vagyok. Egy használhatatlan test amiben el fog rohadni hamarosan a hús, visszaad mindent az enyészetnek. Sose hittem ezt a porból porrá szarságot, lehet azért mert annyira kaptam vallásos nevelést, mint egy kóbor kutya a sintértelepen. Még csak azt se tudom pontosan ki az apám. Thompson vagy sem, lehet valaki más is. Lapoznom kellene egy áttekintő nagy könyvszerű szart, nem? Vagy megélnem 4D élményeket, mondjuk első bebaszásról, pofonokról, éreznem kéne valami parfüm vagy szarszagot. Bármit, minden szarban erről írnak. Ráadásul fény sincsen. Egy drótszálon függő olcsó izzó gyérsége sem világít sehol sem. Ennyi basszátok meg? Meghalunk és villany lekapcsol, a tudat meg baszódik a semmiben? Pillanat, gondolatnak se kéne lenni. Lehet, hogy ez a személyes pokol. Kuss a sötétben, ahol többé nem fogok érdekelni senkit és semmit. Nem jutnak be a hangok, nincs más, csak 21 év emlékezete.
Valami nem így van. Kúsznak emlékek fehér ruhák, Oaks fehérben, Valen is. Sosem hordanak fehéret a kurva életbe is. Oaks hangja szól, hogy semmi baj Mr. Thompson, mindjárt jobb lesz. Legyen erős. Valen bólogat, hogy legyek az. Nővérruhában van. Kibaszott horror film!! Megfogom a partfist, elüldözöm őket. Nem voltak itt. Egyikük sem volt itt. Vért látok, az övékét, nem, várjunk! Ez a sajátom. Velem történt, minden velem történt. Nem haltam meg. Az agyam ezt harsogja folyamatosan. Nem haltam meg, túléltem. Nem véreztem el a retkes csempén. Mindenem fáj. Ez ránt vissza, ettől lépek ki ebből a zavaros orvosos álomból. A jelenlét, a tudat, hogy valaki más itt van a szobában beborít a halálfélelemmel. Végtelenül geci lenne, ha itt nyírnának ki, mikor a kurva kényelmetlen párnán fekszem mint egy darab összeöltött húsdarab. A kéz az enyémen viszont ismerős. Ez az esztelen melegség, ilyet csak egy valaki produkál a környezetemben. Valen itt van és nem voltam magamnál amikor megjött. Picsába. Mondtam, hogy nem kell semmi szar, csak küldjék be. Mondtam bassza meg és mindig leszarják. Tök mindegy kit mennyire győzködök, mindig mindenki kibaszottul jobban tudja, hogy mire van szükségem. Nem arra, hogy kiüssenek.
Tétova, szerencsétlen szar tekintettel keresem őt, követem a karja vonalát. Vinnyog a monitor, gyorsan ver a szívem. Mindig ez lesz? Rettegni fogok ha valakit a környezetemben találok? Észre fogja venni, hogy felkeltem. Mindent észrevesz. Sír. Nyelek, a csákány belebasz a szívembe. Ne sírjon, a kurva életbe, nem kell. Élek és fel fogok gyógyulni. Ne sírjon. Kicsorog a szánalmas könnyem, meg kellene törölnöm a szemem, viszont az ő érintése a kapcsom a világgal, az élettel. A tényszerű, lélegző életemmel. Köhögök, kicsit megint. Ha nem akarna leesni az orrom még jobb lenne. - Azt én is tudom. - ha nem maradnék akkor nem akarnának leesni a részeim. - Nem akarnak még - sóhajtok, a gondolatot is nehéz megformázni - kiengedni, ugye? - bár el tudnám nyomni ezt az ócska, rohadék félelmet a hangomban. Ha így visszaengednek, a ravatalhoz jön legközelebb. Sajnálja. Na ő mi a faszomat sajnál? Engem? Vagy a múltját? A lelki összeomlására nincs szükségem, erőt adjon ne bánatot. Megfogom a kezét a kussban. - Akinek sajnálnia kéne az halott. - ennyi, nem akarok arról a darab szarról többet beszélni. Hisz miatta csinálta, minden beteg, gusztustalan szar dolgot miatta csinált. Bár érthetném, hogy miért. Mi a faszért volt neki rá szüksége. Legszívesebben közölném, hogy tudok inni, csak nem tudok. - Aha. - bekapom a szívószálat, bánatomra csak víz van benne és nem vodka. Jelzek, hogy elég. A fejem kapkodni nem jó, legutóbb is okádtam tőle. - Tudnom kellett volna. Számíthattam volna erre. - nem tettem, lebegtem valami szaros varázsfelhőn amit ők gyúrtak szavakból. - Járt itt egy csaj, pár nappal utánad. - mindjárt eszembe jut a neve is. Kérek még vizet, csak vezetem a csuklóját. Nyelek három kortyot. - Shir, Shiri, nem tudom. Csinos, vékony, nagyon szőke, kibaszott sok hosszú hajjal. Emlékszel rá? - nekem nem rémlik, egyáltalán nem. - Hasonlót ajánlott mint te, hogy segíteni akar kijutni. Van összefüggés? - tudnom kell. Annyira hosszú ez a kibaszott hét. Vagy már egy másikban járunk? Semmit se tudok, a naptár nélkül nem is boldogulok már. Beszéljen hozzám. - Ugye Oaks nem tudja? - még csak az kellene. Kapkodok, csapongok a témában. Lehet megint mennie kell fél óra múlva? Mikor jött? Fel kellett volna ébresztenie!!!


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-07, 16:03

Szégyellnie kéne magát, amiért bőg, de nem tud szégyenkezni, ezért nem, kénytelen mosolyogni, ahogy találkozik a pillantásuk, pedig tudja, hogy full nyomorultul fest így is, mosolyogva. Még ez a nagy nehezen összevakart mosoly is megremeg, ahogy hallja Blue gyorsuló szívverését, megugró vérnyomását a sípoló műszereken túl is. Igen, tényleg nem emlékszik már, milyen halandó módon törékenynek lenni, milyen a napokig, hetekig, hónapokig tartó kínlódás a sérülésekkel, milyen a rettegés a puszta érintéstől. Bluenak pedig egyáltalán nem kellene tudnia, milyen. Soha nem kellett volna megtudnia. Megtörli a saját szemét, aztán Bluehoz nyúl a másik kezével is, elsimítja a fekvéstől felkócolódott haját, a hüvelykujjával puhán letörli a szeme alól az ébredést kísérő könnyet. Hördüljön csak rá, bassza csak le, hogy buziskodik itt, nyugodtan, mondjon valami olyat, amitől a füle ketté áll, hallani akarja, hogy belül ugyanolyan töretlen kis pöcs, mint eddig, hogy odabent nincs összetörve.
Összeszorul a torka attól, amit kérdez.
- Nem. Egy pár napig még biztosan itt maradsz – megcirógatja az arcát, annyira óvatosan ér hozzá, hogy talán nem is érzi az érintését, annyira igyekszik nem fájdalmat okozni neki. Hazudni akar neki, azt akarja mondani, hogy soha többé nem kell visszamennie, de pontosan tudja, hogy Blue nem akar hazugságokat hallani. Hiszen ez a kis hülye annyira hasonlít rá. Annyira elviselhetetlenül hasonlít rá. Csak ő sose volt ilyen erős, sose ragaszkodott ilyen idióta makacssággal a meggyőződéséhez. Mélyeket lélegez, hogy összekaparja magát Blue kedvéért. Beletörli az arcát a vállánál a pólójába anélkül, hogy eleresztené az öccsét. Megitatja.
Az jut eszébe, amikor még kicsi volt. Oakleyra még féltékeny volt, pedig akkor már bőven megvolt a saját külön, önérzetes, nyolcéves élete a nagyapjánál, és azt képzelte, viszi valamire majd, a nagyapja törődött vele a maga nyers módján, mégis beledöglött a féltékenységbe, amikor az anyja kezében meglátta a csecsemőt, akit nem dobott el egyből, akit nem hagyott pár hónapos korában tüdőgyulladással kórházba kerülni és nem hagyta, hogy a nagyapja elvegye tőle, mert alkalmatlannak látta őt felnevelni. De aztán rájött, hogy az anyja Oakleyt pont úgy nem tudja jól szeretni, ahogy őt se, ahogy senkit és semmit se. Bluenak aztán már önzetlenül tudott örülni, Blue érkezésekor már egyszerűen csak boldog volt, hogy még egy öccse van, hogy ők majd ott lesznek egymásnak, valahányszor ott volt náluk, imádott vele foglalkozni, még pelenkázta is. Pedig Blue csecsemőnek is egy igazi rohadék volt, se tápszert, se aludni nem akart, állandóan bőgött, mintha azzal elérhette volna, hogy valaki törődjön vele. De senki nem törődött vele. Még ő sem. Ő sem törődött vele soha eléggé.
Nyel egyet, és pislog egy hosszút, aztán Blue jelzésére elveszi a poharat, és visszateszi az éjjeliszekrényre.
- Ne mondd ezt, baszd meg! – szisszen fel, de sokkal kevesebb agresszióval, mint jólesne, és rászorít a kezére. Tennie kellett volna valamit. NEKI kellett volna tennie valamit. Valahogy meg kellett volna előznie. Talán megelőzhető lett volna. De mit kellett volna tennie? Hiszen már így is bőven megkente az őröket. Beszélnie kellett volna Sweennel? Felajánlani neki a bosszú lehetőségét valahogyan? Nem. Csak annál inkább megtették volna, ha megmutatja, hogy fájni fog. Lehunyja a szemét, Blue egy ideje már valami másról beszél, automatikusan adja vissza a poharat, ahogy kéri, aztán újra elveszi.
- Nem rémlik ez a név – rázza meg a fejét, gondolkodni is nehéz, de aztán a hasonlót ajánlottra felkapja a fejét. Kibaszott sok, szőke haj. A gepárd feldorombol odabent. Összezavarodva néz Blue-ra, és tudja, hogy az arckifejezése egyből elárulja, hogy tudja, ki az, és hogy lehet összefüggés, de annyira készületlenül érte, és amúgy is annyira szét van, hogy nem bír jobban uralkodni magán. – Nem tudom, ennek semmi értelme – mondja őszintén, és megdörzsöli a halántékát. Ingatja a fejét. – Nem. Nem mondtam el neki. – Abba se most fognak belemenni, hogy Oakley egészsége hogy szolgál mostanában. Tisztán érzi a szorongás és a félelem illatát Blue-n. Megszorítja a kezét. – Minden rendben lesz – mondja annyira határozottan, hogy még saját magát is majdnem meggyőzi. Talán a vámpír akkor is képes kihozni, ha ez a hülyegyerek nem asszisztál hozzá. Elrabolhatná valahogy. Mindegy, hogyan, csak hozzá ki. Lassan, megnyugtatóan simogatja a kezét. – Most egy darabig még itt leszel. Itt senki nem… Csak pihenj, jó?
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-07, 18:54

Ne sírjon bassza meg, nincs semmi bajom. Nem teheti meg velem, hogy összeomlik. Biztos színváltós az arcom, csúnya a szám is, azt meg remélem, hogy nem nézegetett be a takaró alá. Zokon venném bárkitől, bár már jó ideje nem tudom milyen az, ha nem áll körülöttem egy csomó faszi meztelenül a zuhanyzóban. Kibaszott horror volt eleinte, sose szerettem ha bámulnak. Itt mindenki mindenkit, folyamatosan méregetjük egymást és kategorizálunk. Hasznos, haszontalan, csicska vagy sem.
Leforráz a buta érintéssel, ezzel a gondoskodó hajsepregető izével amit nem tudok azonosítani sem, lévén elég szaros koromban rájöttem, hogy ártalmas dolgokba burkolja a lelket, nem is létező otthonosságba ahol kurvára elhiszed, hogy minden rendben lesz és nem fognak bántani.
- Ne vidd túlzásba. - el is húznám a fejem ha nem félnék, hogy kihányom a kaját. Valójában minden ilyen érintéssel a lelkem rohasztja meg. Azt hiteti el, hogy van otthon és valahol gecire nem számít semmilyen érdem, rossz tett csak az, aki vagy. Mert szeretnek és elfogadnak. Nem szeretem ha megérintenek, az utóbbi három évben meg főleg. Elmondhatnám neki, hogy miket csináltam és már nem így nézne rám. Nem akarna szeretgetni.
- Jó, az kurva jó. - megnyugszom, már megint simogat, beszarok rajta. Olvastam valahol, hogy az alakváltók imádják ezt a taperolás dolgot. Biztos ezért csinálja, vagy tudja a faszom. Ha képes lennék fájdalom nélkül felemelni a karomat, lesepregetném az arcomról. - Valen. - sóhajtok egy kurva nagyot, emiatt meg kell mozdulnom és a repedt bordáim egy kalapácsütéshez hasonlatos fájdalommal tudatják, hogy higgadjak le. - Inni adjál, ne buzerálj. - a szám is fáj, ki van száradva a torkom és tele van vele a látóterem. Ez nyugtat meg egyébként, hogy kitölti a szobát, belém tuszkolja a jelenlétét és ezzel beleüldöz az illúzióba, hogy amíg őt látom addig nincs baj. Mindig elhittem ezt neki, szavak sem kellettek hozzá. Elég volt, hogy hazajött és a szobánkba vezetett az első útja. Mesélt valami faszságot, valami király dolgot magáról vagy valamelyik nőjéről, baromságot amire mi is vágyhattunk Oakssal. Ha Valen jött, nem volt balhé otthon. Az álruhás megmentőnk volt, annyira kibaszottul felnéztem rá.
- Ez az igazság. Voltak jelek, volt előzmény. - kapkodom a levegőt, kurvára fáj mindenhol és ráadásul egyesével. Külön tudom érezni az összes szar horzsolást, foltot és sebhelyet. Mit ne mondjak ki ezen? Kurvára óvatlan voltam, sok volt nekem három ember szájából is a szabadság himnusza. Nem hiszem el, hogy képes voltam elhinni a skandálásokat. Miféle szabadulás várna itt rám a kibaszott halálon kívül? Legközelebb ilyen nem lesz, mert vagy én döglök meg vagy az a köcsög amelyik a közelembe jön. Nem fogok többé ágyhoz kötve szenvedni mint egy darab szar.
Szívom a vizet, muszáj mondanom neki azt a csajt akiről amúgy azóta se hallottam semmit. Annyira bizarr az egész látogatást illetően az emlék, mintha csak kitalálnám. A nevét nem bírom kimondani, akkor se voltam képes megjegyezni és ez most sem változott semmit.
- Shire, faszom tudja valami ilyesmi. - nem vagyok nagy segítség, ő viszont annál inkább az. Átsuhan rajta a felismerés, olyan közel van, hogy nincs ideje még a biztonságos kis álarcát sem felrángatni. Ismeri a csajt. Akkor mégsem hazudott és köze volt ahhoz a gennyládához? Kopnak az érzékelőim úgy tűnik. - Szerintem sem. Elutazott idáig New Yorkból, hogy megköszönje amit tettem és megmondja, hogy szeretne nekem segíteni. Ki az, Valen? - neki ezek szerint vannak róla emlékei vagy megbaszta őt is amin nem lepődnék meg, viszont legalább igazolni tudja amit mondott. Megnyugszom. - Ne is tedd meg. Mondd, hogy csináltam valami szart, mindegy. Találj ki valamit amiért nem jöhet most. - a szívem szakadna meg ha annak a hülyének is így kellene látnia. Muszáj lesz hazudni, mindig muszáj. Gusztustalanok vagyunk mindketten és ezen osztozni is fogunk. - Mi baj lehetne? - költözik a gúny a hangszálaimra mint valami rossz fecske. Csak megdöglöm, megmérgeznek, túladagolnak valami szarral amíg kiütve fekszem. Fasz tudja. Baj nem lehetne, csak végleges történés.
- Pihenek baszd meg, pont eleget. - rárecsegek mint egy régi rádió a nagyfater tornácáról amit mindegy mennyire tekergetsz, tiszta adást sosem fog behozni. - Le akarok zuhanyozni. - megindítom a startkőről ezt a megalázó kérést, ha nem lebegnék mindig az ébrenlét és az álmok határán, megtenném magam is. - Segítség kellene. - pontosan kiolvashatja a tekintetemből, hogy mennyire megalázónak tartom ezt saját magamra nézve. Mint egy tottyos nyugdíjas akit pelenkázni is kell lassan. - Megteszed? - az egyetlen akitől ezt el tudom viselni, hogy a közelemben legyen ilyenkor.


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-08, 13:43
Horkant, és csak mosolyog rajta vérszegényen, szomorúan, kurvára nem érdekli, hogy zavarja, amíg nem okoz fájdalmat, az ő öccse, az ő hülye kisöccse, és neki rohadtul szüksége van rá, hogy megérintse, hogy tudja, hogy tényleg létezik, itt van. Az elmúlt két évben még a vállát se szorította meg, most kibaszottul igenis minden joga megvan hozzá, hogy simogassa, mint egy kisgyereket. Érzékeli a megnyugvását, nem is valami természetfeletti érzékkel, egyszerűen csak úgy, hogy nézi, látja, ismeri. Pedig milyen rég volt, hogy egyszerűen csak így együtt voltak, időkorlát és mások társasága nélkül, nem a szeme előtt nőtt fel, hanem rácsok mögött egy csapat nehézsúlyú bűnöző között. Már csak ezért megérte kiverni a balhét, hogy engedjék, hogy itt legyen vele. De akármennyire jól is esik hozzáérni, a második felszólításra már elengedi, nem ér az arcához, a vizespohárért nyúl, csak a kezét tartja a kezén.
- Blue, nem lehet minden pofont kikerülni. – Nehéz kipréselni a szavakat. De ebben az esetben, igen, voltak jelek, volt előzmény, az ő előzménye, és tudott róla, tudta, hogy veszélyben van, mégsem tett semmit, hogy megvédje, semmi többet, mint máskor, pedig kellett volna, fogalma sincs, hogy mit, de kellett volna. A fülében visszhangzanak a saját kegyetlen szavai a múltkorról, amikor arról beszélt, hogy meg fogják ölni, és gyűlöli magát értük. Nem fenyegetnie kellett volna meg zsarolnia. Valahogyan segítenie kellett volna. Szót kellett volna végre érteniük. De elvesztette a fejét, aztán meg mindent ráhagyott. És különben is, ha Blue akkor rááll az egyezségre, akkor is, mi lett volna? Attól most ugyanúgy itt lenne.
Pedig a rohadék szavak igazak voltak. Meg fogják ölni. Ha Sween be is éri ennyivel, vannak még Sweenek, és vannak még mások, vannak bőrszínek és vallások és gangek, és vannak feszült napok, amikor valaki ölre megy azért, mert sótlan volt a krumpli, és akkor elég rossz helyen állni. Nem hagyja, hogy visszavigyék. Ki fog találni valamit. Ki kell találnia valamit. A sátánnal is szövetkezne, ha kellene.
És tulajdonképpen épp azt teszi. És a sátán nem bír tisztán játszani. A sátánnak maszatolnia és trükköznie kell, hátulról jönni, ideküldeni azt a gyönyörű ribancot, az isten tudja, miért. De legalább mondta volna. Tudja, hogy bármit megtenne, hogy Blue szabad legyen, bármibe beleegyezne, de a vámpírnak az nem lenne jó, a vámpírnak valahogy át kell kúrnia közben, mert máskülönben nem állna fel a fasza. Most mi a faszt mondjon. Látja Blue arcán, hogy kiszúrta az arcizmai árulását.
- Hozok még vizet – ragadja meg a poharat, aminek az alján van még két korty, és feláll, hogy a csapnál megtöltse. Addig is időt nyer. De egymillió poharat is megtölthetne, az alatt sem jönne rá, mit kellene mondania. Bluenak annyi is túl mocskos volt, amennyit elmondott. Ha megmondja neki, hogy Leesa hazudott, és köze sincs Éamonnhoz, akkor Blue soha nem fog megbízni ebben az egészben. De az elhallgatással eddig se ment sokra az öccsénél. Egyszerűen érzi, tudja valahonnan, mint egy vadászkopó. Oaks szavak nélkül is tud mindent, amit tudnia kell, Blue meg azzal van ugyanígy, amit kurvára nem kéne tudnia. Visszaül, és felajánlja a poharat a szívószállal újra.
- Rendben van – bólint, nem fog mondani Oakleynak semmit, de Oakley persze ezt is sejteni fogja valahonnan, vagy majd utólag kiderül, mindvégig tudta, csak nem akarta megfosztani őket attól a nemes érzéstől, hogy legalább őt megvédik a fostos valóságtól. – Valószínűleg úgyis megérzi, olyanok vagytok, mint a gondolatolvasó ikrek, de tőlem nem fogja megtudni – vonja meg a vállát, és leteszi a poharat. Hosszan szemléli Blue arcát. – Én nem ezen a néven ismerem, ha az a csaj volt itt, akire gondolok, de nem ismerem különösebben közelről. – Blue arckifejezése priceless. – Nem basztam meg. – De nem rajta múlt. Mennyit mondjon, mit mondjon? Megdörzsöli a halántékát. – Mondtam, hogy az… emberem, aki ki tudna hozni téged, rohadtul befolyásos. A csajt is biztosan ő küldte ide, de nem tudom, miért. Ha tanúskodni akar, anélkül is tehette volna, hogy beszél veled. – Annyira szeretné megint győzködni, ráüvölteni, fojtogatni, amíg meg nem ígéri, hogy mindent megtesz a szabadulásáért… de képtelen rá. Egyáltalán csak beszélni is róla.
Csak úgy akar tenni, mintha az egész külvilág, az ajtón túli börtön, Blue sérülései, a kibaszott kurva élet nem is létezne, csak ketten lennének ebben a buborékban, és valahol távolabb Oakley, aki épp leugrott a boltba sörért, vagy valami, de mindjárt jön. Csak így létezni a pillanatban. Abban, hogy Blue itt van és megérinthető és él. Még ha megint gúnyolódik is meg egy rohadt kis pöcs.
Nem kellene végigmondania. Az első mondatból is ért, el is szorul a torka tőle. Bólint, már áll is fel.
- Szólok a nővérnek, jó?
Nem mintha létezne a világon olyan nővér, aki nem örülne, ha elvégzi helyette más a munkáját. És ha valaki egy börtön gyengélkedőjén végez ápolási feladatokat, ahelyett, hogy szarrá keresné magát egy magánklinikán, az garantáltan vagy elmebeteg, vagy inkompetens. De mégis szól a nővérnek, mert azt akarja, hogy Bluet jóindulat és együttérzés vegye körül legalább itt.
A szabályok itt lazábbak, vagy talán csak ő volt elég hepciás ahhoz, hogy perekkel fenyegetőzve ez egyszer behozhasson pár dolgot, amit a börtönből jött telefon utáni bénultságban automatikusan, gondolkodás nélkül pakolt össze, mint Oakley kórházba kerülésekor. Oakley pizsamáját meg pár ruháját teljesen értelmetlen volt elhozni. A könyvnek meg a magazinoknál talán örülni fog, bár fogalma sincs, mit fogott meg, ugyanabban a sűrű, viszkózus, agy- és testbénító ködben botladozva cselekedett, mint Oaksnál. De az otthoni törölközőnek meg a rendes tusfürdőnek talán örülni fog.
Ahogy megáll újra az ágyánál, és végignéz rajta, hirtelen azt sem tudja, hogyan merjen hozzányúlni. Először a takarót akarja felhajtani, aztán mégsem, rajta hagyja, addig se legyen meztelen, ameddig a zuhanyzóig elviszi. Magától értetődően nyúl alá a nyakának és a combjának, és emeli a karjába, mintha semmi súlya se lenne, mint egy kisgyereket. Nem keresi a pillantását, ez a helyzet anélkül is túl intim. Valamit mondania kéne, valami vicceset, valami sztorit, hogy elterelje a figyelmét, hogy ne érezze magát annyira kiszolgáltatottnak, annyira sebezhetőnek, de semmi nem jut az eszébe.
- Szerinted Oaks élvezné a paintballt? Arra gondoltam, hogy elvihetném egyszer – erőlteti ki magából a csevegő szavakat, miközben berúgja a tusoló ajtaját, és körülnéz, mit hova tudna tenni, van egy műanyag szék a tus alatt, arra ülteti le óvatosan, mintha valami nagyon törékeny anyagból lenne.
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-08, 16:02

Lefáraszt az ellenkezés, a természetes mechanizmusom ami rögtön bekapcsol mikor elkezd simogatni. Elvileg szüksége van rá ilyenkor mindenkinek, magam sem tudom mi a szarnak. Attól nem gyógyulnak meg az emlékek, nem leszek hasadtabb sem, csak küzdenem kell vele, hogy ne ordítsam le rögtön a faszba. Jobb ha nem érint meg, ha senki sem érint meg. Akkor nem érzem azt, hogy szükségem van rá. Idebent akkor érnek az emberhez ha bántani akarják, vagy baszni akarnak. Semmi másért, az ő kedves, könnyed és finom simogatása mást mond nekem. Tűröm, nincs más választásom mert porrá zúz a küzdelem most. Rá kell szólnom, mert a torkomba gyűjti a rohadék zokogást. Ezt teszi, meggyengít, elhitet velem valamit ami nincs. 21 kibaszott évem van hátra. Fejezzük be hamarabb.
- Nem mondod, baszd meg! - horkantok, vegye már el a kezét. Csak a látóteremben maradjon benne, vonjon körénk hülye burát, hogy ne kelljen figyelembe vennem senki mást csak az ismert arcot. Eltaposom az ölelés gondolatát még azelőtt, hogy egyáltalán kimondhatóvá válna. Nem lehet elkerülni őket, a pofon legalább azt adja ami a valóság. Nyers fájdalom, ami akkor is megtalál ha bemenekülsz mindenféle szar illúzióba azt illetően, hogy ki tudod kerülni. Ő egy tetves gepárd, ennél fogva elég jól állja azokat a kurva pofonokat. Ebből is röhögve felállna. Meg sem kottyanna neki. Ezt nem bírom el, a kibaszott sok kérdőjelet ami örökké közöttünk tornyosul fel. Ha kérdezek nem válaszol, ha konkrétan kérdezek, kitér ha nem kérdezek másról beszél meg sajnálkozik. Mintha nem egy kurva bolygón élnénk, vagy nem ugyanaz lenne a fél dns állományunk. Meg kellene végre értenie, hogy engem nem tud megvédeni a nagy, sötét világtól mert már régen abban élek. Megbaszott és a sorsomra is hagyott, hogy kezdjek amit akarok. Egyszerűen semmilyen játékszabály nem volt. Csináltam magamnak erre megbüntetett a törvény.
- Jó. - megint a kitérés. Látom rajta, hogy tudja kiről beszélek. Ismeri a csajt, vagyis lehet mégis összeér az igazság, talán nem voltam a semmiért óvatlan. Amit Oaks is mondott arról a hangról, hogy azt mondta neki ki fogok jutni. Vajon az a rejtélyes akárki tényleg el tudja ezt érni? Vagy, amire nagyobb esélyt látok, hogy Valent rángatja dróton. Ki tudja megint hová süllyedt le. Már kezdtem lenyelni tőle, hogy kurva. Oaks annyira győzköd, hogy mennyire próbálkozik. Mégis minduntalan az üti fel a fejemben magát, hogy miért? Hagyhatna minket a picsába, mindkettőnket. Építhetne saját életet, ahol nincs börtön meg gyógyszeres kezelések. Nem lesz így, lehet nem is menne az életünk egymás nélkül. A faszom se tudja.
- Kösz. - rezignáltan bólintok egy rövidet, a párnáról felemelkedés rosszabb, mint beállva fejjel lefelé okádni. Félmosoly költözik az arcomra. Ezt most Oaks nem fogja megtudni. Nem szabad. Az ő érdekében, ami viszont mindkettőnk érdekeit szolgálja. Szedje a gyógyszereit, legyen boldog a hétköznapjaiban. - Öt év múlva elmondom neki, akkor már ráérek aggódni ha felizgatja magát esetleg. - akkor pedig már nem fogok élni így hát nem is fog számítani az egész szarság ami most történik. A jelenben kell maradnunk. - Tehát még a kibaszott neve is hazugság volt. - ennyit arról a picsáról is. Túlságosan furcsa volt nekem a felbukkanása. Nem tudom miért nyugtató az, hogy nem baszta meg, csak az. Így egyszerűen. - Tényleg köze volt a csajnak ahhoz a gennyládához? - már megint ez az ismeretlen valaki a háttérben. Megőrülök, hogy mi a szarért nem lehet a nevén nevezni. Tán megjelenik? Vagy ennyire nagy név, hogy veszélyes ránézve? Emelkedik a vérnyomásom, megint pittyegni kezd a kibaszott monitor. Ennyit a faarc eszköztáráról. Legszívesebben letépném magamról az összes szart és elmennék a világ végére. - Fizetsz neki? - legalább annyit mondjon meg, hogy mi a faszt kell adni cserébe. Ez az én kurva életem és jogomban áll tudni.
- Kösz, az jó lesz. - ha már nem akarom, hogy a nővér vagy a benga ápoló tartson míg lemosom magamról a fertőtlenítőket meg ezt a szar kórházszagot. Biztos nagy kérés, vagy hülyeség. Szükségem van most rá, mert nem mondom, hogy nem próbálnék meg eljutni a zuhanyzóig, csak már megint olyanok jönnének be rosszkor akiknek nem kellene. Nem hiányzik, hogy megkötözzenek. Nézem azt a táskát, nem nagyon hiszek a szememnek. Ennyi mindent behozhatott? Elönt a mélységes zavar, az öngyűlölet, hogy arra se vagyok képes amire kellene. Amire mindig is az voltam. Képtelen vagyok ránézni, vagy mondani valamit. - Bassza meg!! - a bordáim kurvára tiltakoznak a mozdulatok ellen, leszarom csak állítson talpra, vagy nem tudom mit kellene csinálni, hogy ez kevésbé legyen szar. Kapaszkodom a nyakába, igyekszem nem megfojtani csak valahová ki kell futtatnom ezt a kurva fájdalmat, ezért feszülnek meg az ujjaim a nyakán.
A széken már lihegek. Nem akartam, hogy tudjon a látható sérüléseken kívül másról. Semmiről sem amiről nem muszáj. - Jaj a picsába, de szar! - nyögök fel zihálva. Le kell vennem a törölközőt, tudom. Azt is, hogy látott már eleget ruha nélkül, végtére is a bátyám és pelenkázta a seggem is. Ülni kurvára nem jó, feküdni meg nincs helyem, állni nem tudok. Nagy fogcsikorgatás közepette szedem le a takarót, vegye csak el.
- Vidd el, csak ne magát lője. - megkapaszkodom a semleges témába, ahogy a valóságban a csempébe is és felállok. - Figyelned kellene a hátamra, nem érheti víz ezeket a szarokat. - nagy nehezen fordulok meg. A varratok szarul feszülnek. Kéne egy új hát. Meg egy új élet. - Nem komoly, oké? Felszíni mind. - ezzel inkább magamat nyugtatom meg. Kényszeredetten nyitom meg a csapot, próbálom beállítani a hőfokot a kurva meleg és a kutya hideg közé. Megbillenek, faszom majd mindjárt jó lesz. - Be-bejönnél? - tartania kell, milyen szánalmas görény szintre juttattak el. Ha tart, akkor megmosom mindenemet, tényleg. - Csak tarts meg, kérlek. - mormogok, hangosan olyan hülyeségnek tűnik. Az egész annak tűnik. Megrogy a vállam, pedig annyira dörzsölöm magamba a tusfürdőjét. - Segítened kell nekem. Így egy hét és visszaküldenek. - tudom mit készülök mondani, hogy mennyire rohadék aljas féreg vagyok. A félelem legyűr, ha visszamegyek meghalok. - El kell törnöd a karom. Gipsszel nem engednek le, fegyver. Legalább 3 hetet nyerek vele. - tudom ez hogyan hangzik, hogy talán túl sok. Némán bőgök, a vállam rázkódik meg. - Aláírom a vallomást. Kérlek, Valen, te vagy az egyetlen aki meg tudja tenni. - elég erős hozzá, majd azt mondjuk elestem a zuhanyzóban. - Aláírom. - a megadásom hangját hallja, a nyápic szarét aki könyörög a jó szóért, a segítségért. - Aláírom. - hüppögöm az ismétlést.


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-10, 20:51

Blue-nak nem kellene hagynia, hogy hozzáérjen. Undorító megjegyzéseket kellene tennie, lesöpörnie magáról a kezét, hörögve elküldeni a halál faszára. Az egész olyan rendellenes, olyan kibaszottul aggasztó, hogy engedi, mintha kicsi lenne még. Komolyan szinte megnyugszik attól, amikor végre rendesen ráreccsen. Attól megint olyan, mintha minden rendben lenne. Bár már egyáltalán nem világos, mi lenne az, amikor minden rendben van. Olyan rég volt már nemhogy minden, hanem egyáltalán bármi is rendben, hogy alig emlékszik rá. Talán az is az agya által utólag ismeretlen okból meghamisított emlék.
Hosszan megül a pillantása az arcán, miközben azt mondja, öt év múlva. Mintha azt mondaná, negyven év múlva. Fikció. Most kellene olyan geci mondatokat mondania, hogy majd azon fogja magát felizgatni Oakley, amikor előbb-utóbb megtudja, hogy már nem jöhet el Thomsonba meglátogatni, max a temetőben beszélhet a rohadt fejfájához. De nem bír ilyeneket mondani. Nem bírja ütni a vasat. Kurvára mindegy. Talán már most is késő. Elcseszte. Az ő hibája.
- Kérlek, Blue – szorít rá a kezére ingerülten, de nem tud igazán dühös lenni, mert igaza van, tényleg, még a neve is hazugság volt, és amúgy is mi köze ehhez az egészhez, egy kalap szar ez az egész, egy rakás ingatag, híg fosra készül megint hidat építeni, és azon akarja kihozni. A vámpírban nem lehet megbízni. Valahányszor megtette, mégis átbaszta valahogyan. És most ideküldte a ribancát, az isten tudja, miért, talán csak szart keverni. A ribanc meg persze megtette. Ha csak rágondol, ha csak arra az érzésre gondol, ahogy mágneses erővel húzta magához, hogy képes lett volna mindent elfelejteni miatta, csak hogy egy lakatlan szigetre szökhessen vele és ketten együtt újra benépesítsék a bolygót. Hazudnia kéne. Kurvára le kéne hazudni a kibaszott csillagokat is az égről, hogy Blue bízzon abban, amiben ő se bízik, mert nincs jobb, nincs más, ez az utolsó, és talán már ez is késő. De nem bír hazudni. – Nem – engedi előbukni a szót ólomsúllyal. – Én nem tudok róla, hogy bármi köze lett volna hozzá. Ő… - ő egy másik gepárd? Most komolyan ezt akarja kimondani? Azt is elmesélni majd az öccsének, hogy annyira meg akarta baszni, hogy teljesen lejött a józan eszéről? Most elkezd úgy viselkedni vele, mint egy haldoklóval, akire már rá lehet bízni a túlvilágra szánt titkokat? Elhúzza a kezét Blue-ról, mert kezdi túl szorosan fogni a kezét, és a Blue mellkasára ragasztott tappancsok is aggasztó jeleket küldenek a monitorra. Keményen belenéz az öccse szemébe, pedig nehezére esik, mert semmi büszkeség nincs abban, amit mond.
- Igen. Fizetek.
Tulajdonképpen hálás azért, hogy feladatot kap, tud valamihez kezdeni, lehet valami haszna. Előszedheti a tusfürdőt és a törölközőt, beviheti a fürdőszobába, aztán felnyalábolhatja Bluet. Könnyű. Nem mintha egy kocsi emelgetése nehézséget okozna, de bassza meg, mintha könnyebb lenne, mint amire számított. De nehéz fogást találni rajta, érzi a kötéssel se borított varratokat a keze alatt, a nyaka és a combja alá nyúlva kellene tartania, hogy ne nyúljon egyetlen sérüléshez se, de így nem annyira stabil, mintha a gerince alá nyúlna, így a törött bordáira való tekintettel inkább mégis a kisebbik rosszat választja. Próbál annyira óvatosan nyúlni hozzá, mintha csak a telekinézis emelné a levegőbe, de így is megcsapja a szenvedés szaga. Megrezzen, miközben Blue a nyaka köré fonja a karját. Összeszorul a torka. Annyira jó, hogy megteheti érte ezt. Annyira pokolian, elviselhetetlenül szar, hogy egyáltalán bárkinek meg kell tennie érte ezt. Miközben összerándul a fájdalomtól, és aztán amikor elveszi tőle a takarót, és meglátja a meztelen testét, akkor megint azt kívánja, bárcsak ő lenne a helyében. Bárcsak. Bassza meg, bárcsak. Bármit megtenne érte.
Blue belekapaszkodik a témába, aztán férfiasan szembenéz a valósággal. Könnyebben, simábban csinálja, mint ahogy ő tenné. Neki kurvára nehezen megy szembenézni azokkal a vágásokkal, és lazán, szinte közönyösen rávágni ezt a hosszú, bonyolult szót:
- Oké, figyelek. – Mintha tényleg nem lennének vészesek. Unalmas téma. Le kell szarni. Nem vészesek, akarja még hozzátenni, de nem bírja, az ő öccsén egy kibaszott horzsolás is vészes lenne, de ezek a sebek igenis vészesek. Számolja az öltéseket. Aztán a bordáit, azok is jól megszámolhatók, tényleg lefogyott, de mikor, eddig fel sem tűnt. Zúzódások. Kék, lila, vörös zúzódások, és zöldek, sárgák, azokat nem most kapta. Összeszorult torokkal nézi, de nem ér hozzá, nem akarja megalázni, pedig segítenie kéne, aztán amikor megbillen, a gondolatnál is gyorsabban nyúl a hóna alá, és kapja el. – Itt vagyok – mondja halkan, határozottan, most végre itt, évek óta végre itt van fizikailag mellette, végre tehet érte valamit, ha csak annyit is, hogy megtartja, gondolkodás nélkül lép be mellé a zuhanyozóba, és tartja meg a karjánál, vállánál fogva, ott nincs annyi véraláfutás, talán nem okoz fájdalmat vele. – Foglak. – Ezt is kimondja, pedig inkább azt kellene mondania, semmi baj, minden rendben lesz, de az a kérlek üvegszilánkként csúszik le a torkán a benyelt levegővel, végighasítja belül a torka teljes hosszában. Nem néz rá, nem keresi a pillantását, mintha ott sem lenne. – Nem hiszem, hogy Oaks olyan hülye lenne, hogy saját magába lő – próbálja folytatni a témát, annyira vérszomjasan határozottan, hogy Bluen kívül nyilván mindenki mást meggyőzne. Csak tartja az öccsét a börtön kórházi részlegén a tusolóban, és közben csevegnek. Hétköznapos. Semmi extra.
Bármit, mondaná azonnal a szavaira, annyi vesét adna neki, amennyit csak akar, bár ez nem lenne túl nagy felajánlás, úgyis visszanőne nagy valószínűséggel. Csak kérnie kell, és… Megnyúlik az arca. Szóra nyitja a száját, de nem jön ki hang a torkán. A karjánál stabilan fogva el akarja tartani magától Bluet, hogy az arcába tudjon nézni, hogy meggyőződjön róla, nem ökörködik, hogy lebaszhassa, hogy elküldhesse a faszba, hogy hogy képzeli, hogy gondolja, hogy képes lenne bántani, kárt tenni benne. De nem bír megmozdulni, csak tartja. Nem bír megszólalni. Aztán hallja a visszafojtott hangokat. Érzi a rázkódást a testén. Ő is megrázkódik. Gondolkodás nélkül húzza magához, nem érdekli a víz, a tusfürdőhab, nem érdekli semmi, csak hogy ez a kis pöcs ne sírjon tovább, csak valahogy felszáríthassa a könnyeit, csak vigye ki innen ölben, most, azonnal és többé hátra se nézzenek. A keze automatikusan siklik végig a hátán ép felületeket keresve. Viszket a szeme. Nyírfapollen. Kibaszott nyírfapollen. Folyik a víz, minden tiszta víz. Kölyök. Idióta, hülye kis kölyök, hogyan is gondolja, a fejében cikáznak a gondolatok, miközben Blue hüppögését hallgatja, ahogy ismétli, hogy aláírja, megteszi, hagyja, hogy kivigye innen – És ha mégis visszaengednek? – kérdezi majdnem hangtalanul, gyűlöli magát, hogy ez az első, amit ki tud préselni magából, ha visszaengedik, még csak meg sem tudja védeni magát, ha visszaengedik, Blue biztosan meghal, kinyírják, mire kivihetné onnan, nem hagyhatja, bármit megtenne, de nem lehet ez az a bármi, összetörték, megszurkálták, félholtra verték, és most folytassa ő, amit elkezdtek – nem tudom megtenni – suttogja nyomorultul, óvatosan szorítva a síró öccsét, mennyi szart megtett már életében, mennyi szerencsétlent bántott, ha nem is voltak ártatlanok, azért másoknál sokkal szarabbak se voltak, megbaszta őket, megverte őket, marcangolta őket, büntette őket, megtett velük mindent, amit Éamonn akart. Különben is, bassza meg, ezek csak Blue infantilis hülyeségei, a szokásos radikális, extrém, aberrált megoldási próbálkozás, miközben lehet, hogy – nem is biztos, hogy egyből visszaküldenek – próbálja hitegetni magát vagy mindkettejüket, csak egy kis haladék kellene, csak néhány hét haladék, de nem kell most, majd amikor már tényleg kiengednék, de hányszor lesz még alkalma rá, hogy kettesben legyen vele őrizetlenül, nem, ha képes megtenni, most kell, kínlódva hunyja le a szemét, belenyomja a száját a feje búbjába. – Baszd meg, öcsi, az… az rohadtul fájna - motyogja gyengén.
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-11, 23:56

Bűzlött is a hajas ribanc felbukkanása, milyen nyomorult lelkűnek kell ahhoz lenni, hogy Éamonnt hozza fel valaki indoknak bassza meg? Még hálálkodott is, egy egész kűrt letáncolt a szavaival, hogy már biztosan nem élne és így segítettem meg úgy. A kurva anyját. Mire volt ez jó?
- Kicsoda ő? - pittyeg a monitor, kezdem felbaszni az agyam ami ebben az üres szenvedésben jó érzés. Nyögje már ki bassza meg, mi olyan nehéz rajta! Ki az a kurva? - Mi a szarért kellett vetítenie? - emelkedik a hangom is, magyarázza meg bassza meg! Ne hallgasson! Össze vagyok törve kívülről, belülről meg rohad mindenem, hülyének viszont ne nézzen. Azt kurvára remélem, hogy nem része a sajnálat központjának és nem költöztette oda máris. Már megint. Vagy valami elbaszott módon talált megint egy picsát akivel eljátszhatja a nagy, amerikai álmot? Azt mondta nem dugta meg. - Ugye nem valami elbaszott szerelmed aki jó ötletnek találta, hogy önállósodva megismerjen? - mert akkor az egyébként kurvára alacsony elfogadási küszöböm bele is rohad a padlóba. Ezért rühellem az idegeneket meg a hazugságot is. Csak ez van belőle, hogy szorongatja a kezem mint egy aggódó anyuka a kisfiának aki feltörölte a betont biciklivel, közben meg eltitkolja, hogy bekonyakozva megbaszta a szomszéd és apa elhúzott.
- Fizetsz. - a szétnyomott párnába nyomom a fejemet, ha fizet akkor nem fog nevet mondani és kurvára lényegtelen is a jótevő. Nem fog bejönni hozzám, csak bekaszál egy csomó lóvét valakiért akit amúgy is bekasztliztatott volna. A világ meglehetősen egyszerű alapokkal működik. Egyedül a hangsúly nem tetszik. Bassza a hallójáratomat is.
Utat tör a nyomorék kérésem, mert elő kell készítenie egy másikat. Megölnek ha visszamegyek, nincs erőm még egy körre és innen nincs hová átkerülni. Gyáva vagyok, nem tudnak megvédeni, örökké nem lehet mellettem senki. Mindegy mit adok, mivel fizetek, miben egyezem meg. Faszom, meghoztam a döntést az első éber pillanatomnál. Lenyomta az akaratom az ellenérzéseimet, elértem a hazudunk és mindent megígérünk dicstelen pillanatát. Hintsen hamut a fejemre.
Leszakadnak a nyomorult tagjaim, tiltakozom a mozgatás ellen, meg az ellen is, hogy mocskos maradjak. Ha lesikálom magam jobb lesz, mintha pár liter víz meg egy kemikália segítene azon, hogy kimossam az agyamat a gépben. A széken is az tart meg, hogy beszélnünk kell. Meg kell kérnem, mással nem tehetem meg. Képes rá, gyorsabban mint bárki. A zuhany alatt pedig egyszerű a közlés, a nyögve formázott szavak és a jelenléte is ami megtart mert a testem egy szar, nem működöm megfelelően. Megköszönni nem bírom még nem, arra figyelek ahogy veri a bőrömet a vízsugár, hogy mennyire rohadtul forró a keze. A csempét nézem a fülkében, el van baszva mintha valaki csak túl sokat vett volna és bezsúfolták volna egybe, hogy ne a raktárban rohadjon. Ideillő.
- Az lenne. - valami buziság miatt, nem azért mert őrült. A testvérünk nem az, csak más szűrőn nézi a világot mint mi, egyszerű idióták. Nem akarok most rágondolni, pedig érte is teszem. - Azt mondta a hang megsúgta neki, hogy kint leszek hamarosan. - olyan halkan mondom, mint egy egér a mesékben. Szeretném hallani amit Oaks hall, az én fejemben nem dumál semmi. Megkérem, kimondom. Látom a megoldást, annyira itt van előttünk csak meg kell lépni. Összeomlok, ki akarok menni innen. Nem akarok meghalni, a kurva életbe! Nem akarok! Segítenie kell. Bekapkodom a szaggató légvételeket, jajgatnak a bordáim. Ebben a szerencsétlen pillanatban bárkit megölnék aki nem ő. Összeolvadok vele az ölelésében, tudom mekkora dolgot kérek és remélem megérti. Kurvára remélem.
- Nem fognak, a balhé miatt. Legfeljebb a lyukba megyek le, ott egyedül vagyok. - győzködöm mindkettőnket. Felmarják a meleg könnyeim az arcom, üvölteni is szeretnék, kiszökni a wc ablakon is. A kezébe kapaszkodom, az alkarjába. Nem tudja megtenni, ez a három szó darabokra vág fel. - Kérlek Valen, segíts nekem! - a vége egy szaggatott suttogás. Mindent lenyeltem eddig, átvészeltem valahogy. Érzem a végét, nem akarok meghalni. Nem, amíg meg nem tettem mindent, hogy ne történjen meg. Ha mégis, legalább meghagyhatom ezt utolsó gondolatnak, hogy mindent megpróbáltam. - Pár napig talán nem. - ebben igazat adok neki. - Utána mi lenne? Meg kell - nincs levegőm, nem bírom tovább - próbálnunk mindent. - leszarom kit fizet le, kit basz meg és hogyan. Itt benn nem számít. Más eszközök, más módszerek kellenek. Ha én csinálom csak leszedálnak, begyógyszereznek és bezárnak két emelettel feljebb. Leégeti a lehelete a hajamat, akkor csinált ilyet utoljára amikor egy nem is tóban horgászni tanított, kis szaros voltam igazság szerint, nem is valós az egész talán, csak az érzés ugrik be. A megtörtént dolgok érzése. - A halálnál nem véglegesebb. - itt az igen, halvány és gyenge, nehezen kivehető mint egy olajcsík a sötétben, de itt van. - Add ide a törölközőt. Ne halljanak. - vakon nyúlok érte, lehet nem fogja bírni az agyam a fájdalmat. - Valen? Ne - megremegek a lábujjaimig - ne menj el utána. - a számba tolom a törölközőt, annyit amennyit bírok belőle. Ráharapok, tudom, hogy erre nem lehet felkészülni. Elveszem a hasamnál átfutó karját. Minden rendben lesz, aláírom azt a szart. Nyerünk időt. Minden rendben lesz. Kinyújtom a karom, remegek, neki dőlök. Bízom benne, megteszi. Bólintok, savas könnyek folynak le az arcomon. Csináljuk, bassza meg, legyünk túl rajta. Csináljuk!


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-15, 23:24

Nem tudja, miért olyan kurva nehéz most hazudni Blue-nak, általában nincs vele semmi problémája, oké, persze, nekik sose hazudott szívesen, de azért elhallgatásokkal és ferdítésekkel nagyon sokáig próbálkozott egy szebb világot festeni köréjük, mint a valóság, amiben nem fertőzödött meg, és nem fogott több faszt, mint kilincset – most viszont valami nem szűnő kényszer nyomja, hogy mondja meg az igazat. Csak mondja meg. Mondja el, hogy már nem is elég, hogy kurva, hanem egy nehézsúlyú szörnyé, a kibaszott város kibaszott urának dedikált kurvája, és ő fogja kihozni Blue-t, ajándékként, amiért elvette tőle az embersége, a valakisége utolsó morzsáit is. Mondja el, és vállalja fel Blue megvetését és undorát. De erre is képtelen. Nem bír el belőle többet. Tudja, hogy sose lehet már az az ideál, akit Blue szeretett és tisztelt, de nem bírja hangosan beismerni, mert egy gyenge szar. Ez van. Leesával kapcsolatban elmondhatná az igazságot, még csak az a mentsége sincs, hogy a válasz talán visszatartja Blue-t az újratárgyalástól. De képtelen arra, hogy kimondja Blue előtt azt, ő is gepárd, akkor le kéne néznie magára, és tudomásul venni a fogyatékosságot, ameddig nem beszélnek róla, addig viszont olyan, mintha ott sem lenne. Addig talán Blue sem látja. Addig talán nem azon keresztül néz rá.
A takaró ráncait figyeli. Milyen kurvára közel jár valójában Blue a valósághoz, teljesen rossz nyomon van, de mégis önkéntelenül rátenyerel néhány kulcsszóra.
- Higgadj már le. Mondtam – emeli fel a fejét, és pillant újra az öccsére. – Annak a fickónak dolgozik, aki ki fog hozni téged. Nem tudom, miért küldte ide, erről nem volt szó. Talán azért, hogy felmérje, nem fogsz-e megkattanni a bíróságon, és baszod el az egészet.
Vagy azért, hogy megint átkúrja, hogy húszszorosan is bebiztosítsa a saját szerepét. Vagy azért, mert tényleg azért akarja kihozni Blue-t, hogy zsarolhassa vele. Vagy pláne hogy megtartsa magának. Nyilván elfogult, de Bue akkor is kurvára a legsármosabb fiatalkorú ámokfutó az egész kurva földrészen, de talán még a bolygón is. A vámpír étvágya kielégíthetetlen. Hogy is gondolta, hogy le tudja kötni a figyelmét? Kihozza innen azért, hogy valami még sötétebb börtönbe juttassa? De ha nem hozza ki, meg fogják ölni. Csak hozza ki. Aztán majd kitalál valamit. Blue már nagykorú, tud vigyázni Oaksra. Elköltözhetnek innen. Európába, mondjuk. Vagy ahova akarnak. Csak hozza ki az a rohadék!
Csak soha többé ne kelljen így látnia, összetörten, sebzetten, hogy kénytelen őbelé kapaszkodni, és ismeri annyira Blue-t, hogy tudja, közben nyilván beledöglik az egész helyzetbe, abba, hogy segítségre szorul, és abba is, hogy senki más nincs, akitől megkaphatná ezt a segítséget, csak ő, akit a háta közepére se kívánna.
- Hé, nem sietünk sehova – próbálja csitítani, miközben Blue teljesen kikészíti magát azzal, hogy nem vesz tudomást arról, hogy ebben a jelenlegi állapotában nem úgy megy a mozgás, mint előtte. Csak azért nem veszi át tőle a feladatot, mert nem akarja megalázni. Csak tartja és ott van. – Az a hang gecisokkal tartozik már nekünk, úgyhogy kurvára remélem, hogy igaza van – próbál könnyedén válaszolni, poénra venni.
De ezt az egészet nem lehet poénra venni. Ez a sebzett, meztelen test itt az öccséé, az öccsében kárt tettek, és legközelebb nem végeznek félmunkát. Úgy szorítja magához, miközben próbál sehol sem hozzáérni a sérüléseihez, hogy ha most bárki ki akarna tépni a karjából, ahhoz egy tűzoltócsapat kéne, hogy levágják róla őt, mint egy autóroncsot. A lyuk. Ez a jó opció. A kívánatos. Hogy a lyukban tölti a gipszlevételig hátralévő időt. Nem engedi el, nem vihetik vissza oda, a kisöccsét, nem hagyja, inkább halomra öl mindenkit, aki el akarja tépni mellőle, nem engedi, képtelenség. Csak öleli, és némán rázza a fejét, segíteni, igen, bassza meg, bármit megtenne, hogy segítsen rajta, bármit, de épp ezt, épp ezt kellett kiagyalja, annyira jellemző ez Blue-ra, de rá is, hogy a gondolat parazitaként rágja magát az agyába, és egyre inkább opciónak, sőt egyetlen opciónak kezd tűnni, de – nem tudom megtenni –, képtelen rá, miért nem védheti meg egyszerűen a testével, miért nem mászhat fel helyette egy kibaszott keresztre, úgyis folyton azzal basztatja.
- Nem – rekedt a válasza, ahogy Blue törölközőt kér, és érte nyúl. – Fejezzük be a zuhanyzást. – Figyel a varrataira, úgy öblíti le róla a maradék habot, ami még nem ivódott bele a saját ruháiba. – Azt mondod majd, hogy kifelé menet megcsúsztál. És jobb, ha már előre lefekszel, utána… már nem akarsz majd mozogni. – Végtelenül nyugodtnak és határozottnak hallja a hangját, mintha minden rendben lenne. Talán azért mondja el ezeket, mert azt reméli, hogy Blue meggondolja magát. Ráteríti a törölközőt a hátára óvatosan, és ha Blue nem gondolja meg magát, óvatosan lefekteti a padlóra félig hasra, félig oldalra, valami elviselhető testhelyzetet próbál találni neki, amiben hihetően eltörheti a karját. Megerősítést várva néz rá, hogy tényleg ezt akarja-e.
- Nem megyek el. Itt vagyok – suttogja majdnem hangtalanul, és megszorítja a vállát, aztán annyira gyorsan nyúl érte, hogy egyiküknek se legyen ideje meggondolni magát, könyék alatt és csukló felett ragadja meg az alkarját, egy tiszta, egyszeres törés pont középen, amit a valóságban sosem látnak a röntgenen, szépen fog gyógyulni, olyan erővel szorítja Blue karját, hogy azzal el tudja nyomni a saját remegését. – Bocsáss meg, Blue – leheli majdnem egyidőben a mozdulattal, aztán a következő másodpercben már a reccsenés, amitől felfordul a gyomra, és nagyon szeretne összekuporodni Blue mellett a vizes padlón, és csak hányni és üvölteni, ehelyett szinte kívülről látja magát, ahogy a szokásos összeszedettséggel lerakja a lifegő karját a padlóra, az ajtó felé fordul, és segítségért kiált. Nem mozdul mellőle.
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-18, 19:31

Szinte a túlságosan rövidre vágott körmöm fájó ívéig lejut a nyugtalanságom. Hazudott az a szajha, előadta itt a sajnáltató szarságot, a hálás mosolygását, hogy ismerte azt a rohadék tetvet. Mégis miféle ember képes ilyenre? Kamu hálálkodást színlelni valaki halála felett akit még csak soha nem is látott, mindezt annak a tudatában, hogy én loccsantottam a falra a romlott agyát azért, mert tönkre vágta a családom életét? Magamért tettem első sorban. A fenyegetései aznap éjjel telitalálatnak örvendtek a félelmeim mocsarában. Elvettem tőle, igen mert kibaszottul kihasznált mindenkit maga körül. Emellé azért nem fizetett félig busásan sem, drogfutárt csinált belőlem 17 éves koromban mert nem volt más választásom. Ez a szerencsétlen hülye fasz meg úgy dörgölőzött a férges testéhez mintha földre szállt volna egy kurva angyal a képében. Egy angyal, amelyik megbasz ha óvatlan vagy. Játszok a számban a nyállal, segít, hogy ne ordítsam le a picsába a bátyámat.
- Ehhez feltétlenül hazudozni kell. Nahát, milyen kurva ismerős! - szerintem neki ez a közeg kifejezetten bejön. Szar mi, amikor nem tudod mit miért tesznek körülötted, hisz hazugság minden válasz. - Ugye milyen fos érzés amikor nem tudod! - ezt már csak nyögve teszem hozzá, nem akarok most vele összeveszni. A szajhára nem vagyok kíváncsi, bár ez alapján látni sem fogom többé.
Bárcsak magamat se kellene ilyen szar állapotban. Iszonyatosan megalázó, hogy úgy visz be a zuhanyzóba mint boldog férj a részeg asszonykáját, hogy leslagolhassa a nászéjszaka előtt. Ez az, ami a legjobban zavar az egészben. Fáj minden rohadt tagom, minden pillanatban emlékeztetnek arra, hogy mi történt. Arra a félelemre ami elöntött, a fájdalomra és arra a kegyetlen meleg békére ami a halál elfogadásával járt. Valen ezt nem értené meg és Oaks sem. Az a halál a kurva megváltásom lett volna és még ezt is elbasztam. Hiszen itt vagyok, összetört mementójaként az életnek ami győzedelmeskedett. Kurva jó mondhatom.
A székről is alig bírok felállni. Olyan a testem mint egy húsvéti kifestőkönyv. Tojás formájú színes foltok kavalkádja a fehér vásznon. Hátat kell neki fordítanom, a csempe nem lövell felém aggódó pillantásokat. Áldom érte, hogy ő sem teszi nyíltan, úgyis leszedném a fejét érte. Semmi bajom nincsen, majd jól leszek és ha már kibaszottul túléltem azokat a faszfejeket, akkor nem a zuhanyzás fog két vállra fektetni. Csak ne imbolyogna annyira minden. Vissza kell erősödnöm. - Bűzlök, fertőtlenítő szagom van! - úgy dörzsölöm magamba a tusfürdőt, a normális illatú, látszatot elhozó tusfürdőt mintha azzal legalábbis sikerülne a fejemben rendet tennem. Oaks jut eszembe és a hangjai. - Mi a fasz volt az a lakástűz? - beszéljen, meséljen nekem és fordítsa a figyelmem a valós, általam mégis megoldhatatlan problémákra. Oakssal neki kell küzdenie és azokkal a kurva hangokkal is. - Azt mondta ez jó hang, hogy higgyek neki. - bassza meg ez is mit jelent? Van akkor a rossz is? Tudom, hogy mindkettő titkol előttem róla információkat és ezt is én mondtam. Nem akartam semmit sem tudni. Mit csináljak innen bentről? Valentől sem akartam, hogy idejárkáljon. Senkitől sem. Előbb-utóbb úgyis el fognak felejteni, mert itt rohadok meg és nekik lesz saját életük. A fekete folt leszek a családi albumban és nem több.
Ezt felülírja egy parancs, egy ékelődő gondolat. Életben vagyok, nem öltek meg és Valen segíteni akar nekem. Lehet eladta a szerveit vagy egy keleti szultán háremében lesz eunuch azért, hogy kint tehessem tönkre az életemet. Megtette. Akkor ki kell mennem. Élek, nem haltam meg. Tegyük meg az utolsó lépést. Megremegek valami gyomromba rágó érzéstől. Meleg kúszik fel a torkomig. Hálás vagyok neki, talán ennek lehet hívni. Hisz felmérem, hogy mit kérek, bár nem kéne problémáznia. A kurva bizalmam tuszkolom a szájába éppen, ezt másra nem bíznám. Csinált már ennél ezerszer rosszabb dolgot is amit láttam és hallottam is. Csak én remegek mint egy olcsó zselé. Estem le gyerekként mindenhonnan. Fákról, szekrényről, tűzlépcsőről. Mindig felálltam. Az esések viszont váratlanok, ez pedig nem az.
- Jó. - nehezen nyögöm ki, hátrébb mozdulok, hogy a vízsugár leverje rólam a habot és a tusfürdő maradékát is - Oké. Megcsúsztam. - most milyen jól jön a díjat érdemlő hazudozási képessége, kivételesen ezt nem jegyzem meg hangosan. Összeszorított fogakkal próbálok testhelyzetet váltani, térdre ereszkedni és elfeküdni. Egész folyót köphetnék káromkodásból, ki is szalad a kurva élet és a mindenki bassza meg. Most ha lehet még szarabbul érzem magam mint előtte, legalább már tiszta szar vagyok. Nem is az én hangom szólal meg, hogy maradjon velem, ez valami sebzett lélek hangja aki beledöglik ha egyedül marad mindennel. Próbálok nyugodt lenni csak nem megy.
- Meleg a kezed. - mekkora faszság már ilyet mondani, reagálni nem tudok tovább. Az éles fájdalom úgy robban a karomba, a fejembe és minden cafatba bennem, hogy csak az ordítás a feleletem. Mindent felülír, kitörli a fölösleges dolgokat, mint létezés. Kavarog a gyomrom is, pedig nincs benne semmi, azt mégis próbálom kihányni. Öklendezek, annyira kibaszottul fáj. Artikulálatlan kiabálás vagyok a baszd megek tengerében. Tiltakozom saját magam ellen. Lábakat látok, elmosódó hangok kísérik őket. Kezek nyúlnak értem, megint felemelnek. Miért emelgetnek, nem bírom. Nem megy tovább. - Valen. - látom valahol a hülyén álló világ kavalkádjában. Végre besötétítenek. Lehányom a dokit.
Sokkal vagy épp nem sokkal később egy kiütött röntgen és szabadságolt agysejtek után már a gipszelőben veszekszem. - Mondtam már, hogy kibaszottul fáj? - hanyatt fekszem, kitámasztották a lábaimat, hogy ne akarjak megint elájulni. A doki utálva néz rám, ha rajta múlna nem kaptam volna meg az injekciómat sem. Semmit. Így legalább nem érzek nagyon semmit, csak a kurva karom. Hol van már Valen? Remélem nem most borotválja a fanszőrét. Szarul reagálok a nyugtatóra is. Nálam az is ellentétesen működik. - Ne érjen hozzám ha nem tudja úgy csinálni, hogy ne fájjon! - a dühöm megvan, az arckifejezésem meg bárgyú. - Nézd már mit csinál! - kifakadok. Itt van. Visszajött. Vagy el sem ment?


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-20, 21:56

Utólag minden kurvára távolinak és szürreálisnak tűnik.
Blue gecizése a hazugságokról. Az, hogy a karjában vitte be a zuhanyozóba, ahogy pókerarccal, mintha semmi se lett volna ez az egész, a helyzet, az öccse megaláztatása, az iszonyú perspektívátlanság. A pókerarca, ami megadta Blue-nak azt a távolságot, amiről biztosra vette, hogy szüksége van, miközben tartotta a meztelen, sérült testét a vontatott, küszködő mosakodás közben, de ami egyúttal el is vette a lehetőséget, hogy Blue megtudja, tudja, min megy keresztül, és beledöglik, hogy látnia kell. A tusfürdő illata, ami elnyomta a börtönkórház állott, fertőtlenítős szagát. Ahogy kényszerűen válaszolt, és erőltetetten könnyed hangon elmondta neki, hogyan gyújtotta magára a lakást Oakley, hogy megmentse őket a sötétségtől, de nem mondta ki, amit ki kellett volna, hogy az ő hibája ez is, hogy akkor kellett volna kórházba vinnie, de akkor is képes volt meggyőzni magát, hogy csak egy rossz pillanat volt, átmeneti kisiklás, és rendbe fog jönni. Nem mondta ki, úgyis tudják mindketten. Csevegően mondta, hogy elterelje a figyelmét, hogy valamit mondjon, hogy ne a fostos jelenben legyenek, amíg beszél. Ahogy azt mondta halkan, kicsúszva a szerepéből, kérlelve, hogy higgy neki.
Ahogy az öccse kérte, hogy törje el a karját. Ahogy sírt. Ahogy megígérte, hogy megteszi, amit kért, beadja a vallomást.
Ahogy ő elhitte neki, hogy ebben a pillanatban ez az egyetlen megoldás.
Ahogy Blue összetörten végigfeküdt a nedves padlón. Ahogy összeszorított fogakkal kapkodta a levegőt és rohadtul próbált nyugodtnak és magabiztosnak tűnni, ugyanazt tette, amit ő is mindig, csak kevésbé begyakoroltan. Ahogy mégis azt kérte, hogy maradjon vele. Ahogy még azt mondta, meleg a kezed, és ahogy aztán a csontjai úgy roppantak a keze között, mint egy sós pálcika, ahogy ordított a kíntól, ahogy megszakadt a szíve, ahogy látta, hogy öklendezik, ahogy elmosódtak a káromkodások a kiabálásában. Ahogy ő segítségért kiáltott. Ahogy az ápoló berontott, aztán visszament, hogy odahívja a másikat is. Ahogy lebaszták, ahogy arról puffogtak, hogy minek kellett a laikus nyomoréknak lefürdetni a kis pszichopatát, ahogy baszdmegeltek, miközben felvakarták Bluet a padlóról, ahogy Blue szeme a szemhéja alá fordult a sokktól, ahogy próbálták levakarni, kiküldeni, de nem hagyta magát. Ahogy azt mondta neki, újra és újra: Itt vagyok. Itt vagyok, Blue. Itt vagyok veled.
Ahogy, mintha nem is lenne ebben a sűrű, ragacsos bénultságban, éles hangon veszekedett az összehányt ügyeletessel arról, hogy az igazgató engedélyezte, hogy itt legyen, és feljelentéssel fenyegetőzött, az ügyeletes meg a biztonságiakkal, ahogy végülis hagyták, hogy maradjon.
Még ez is kurvára szürreális, a gipszelés, Blue félig leszedáltan is egy pöcsként viselkedik az orvossal meg az ápolókkal, de kurvára nem számít, ott van vele.
- Hagyd már, hogy ellássanak, baszd meg – szól rá, keményen recseg a hangja, de Blue úgy is hallja, hogy ez csak látszat, ami a külvilágnak szól, ez egy ellágyult hang a karcos felszín alatt. Odalép mellé, megint útban lesz, de kit érdekel. Megszorítja a vállát az ép oldalon. – Mindjárt túl vagy rajta, na.
Már nem maradhat sokáig. Idő kérdése, és komolyan ráküldik a biztonságiakat. De nincs szíve felhozni ezt.
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-22, 10:04

Nem tudom miért nem a fásult köd kap el, az általános nyugodtságnak a rohadt békés fázisa amiről a könyvek is szólnak. Nem önt el a hippik és szépségkirálynők világbékés álmodozó kényszere sem. Ehelyett vigyorgok mintha hiányozna egy kerekem. Nem szoktam vigyorogni, főleg nem ennyit és idegeneknek. Nem is akarok, az egész csak megtörténik, irányíthatatlan. Végighümmögtem a lebaszást is, hogy a nővérnek kellett volna szólnom ha akarok valamit, mert a bátyám nem képzett ápoló. Szerettem volna kinyögni, hogy elvégezné egyedül amire ők hárman kellettek, csak akadt a nyelvem, nem voltam rá képes. Szörcsögtem felfelé a hányást, ami úgy volt szar ahogy elő volt írva. Megnézték a karom, elájultam.
Nem tudom mi történt, mármint minek nyugtatóztak be amikor úgysem tudok elszaladni? Elég röhej, hogy a legvédetlenebb részén vagyok ennek a szarnak, erre ha megkapnám, hogy távozhatok a saját lábaimon lehet elakadnék féltávon. Szánalmas és ezen változtatni kell. Magam alá vagyok esve teljesen. Nem tudom mi történik, miért történik vagy éppenséggel miért most történik minden egyszerre. Fel se tudom fogni a sok szót amit mindannyian a nyakamba öntögetnek masszaként. Oaks, Valen meg az orvosok. Ez sok, ennyit nem szoktam hallgatni őket. Vajon olyan geci nagy kérés, hogy csinálják visszafogottabban? Megint vigyorgok. Ezek meg a visszafogottság.
- Attól még kurvára fáj! - baszom le az orvost, mi nem érthető azon, hogy ne tapizza a karomat. Persze megnyugtat, hogy szép törés. Ezeket szokták díjazni vagy mi? 10 pontos? Valené az oklevél akkor. Egy olyan történés mementója amiről többé nem fogunk beszélni. Megtette mert végre hitt nekem, elfogadta a kurva véleményemet amivel talán nem értett egyet. Ezért járna a kurva oklevél. Ha újra tudok majd írni akkor lerajzolom. Megint arra kérnek, hogy viselkedjek nyugodtan. Nem értik, hogy olyan halálosan, kurvára derűsen szemlélem a történéseket, hogy talán a családom meg is szavazna nekem valami nyugtató kúrát. Mondjuk attól még ugyanúgy geci természetem marad, csak mosolyogva kommentálok és nem faarccal.
- Hagyom! Nem lehetne úgy, hogy nem bökdösik meg az ujjukkal? - vigyorgok fel rá egy nyomorult nevetés kíséretében. Amúgy lehet nem is fáj, csak ilyen tudati szinten kezelem, hogy az ott egy sajgó pont, tehát ha hozzáérnek fájni kéne. - Egy órája is mindjárt volt! - lehet nem is telt el ennyi idő, nekem viszont nagyon soknak tűnik a zuhanyzó meg a kezelő közötti távolság. Nem működnek az érzékeim, jóformán egyáltalán. A nővér kedves, fel se veszi a stílusomat. Megkérdi tényleg fáj-e. - Azért mondom! - adjon abból a cuccból, legalább semmi mást sem kell éreznem. A férgeket sem amik belülről rágnak. Semmit. A gondolatok súlya is kívül maradhat, legalább egy napra. Megkapom az injekciómat. Tisztában vagyok a bátyám jelenlétével, amíg itt van addig nem tehetnek velem rossz dolgokat és nem lehetnek parasztok sem. Majd holnap, amikor már nem lesz itt. Vagy éjjel amikor nem segítenek majd eljutni a klotyóig. Végre elkezdenek gipszelni is, szörcsögő, fingorászó hanggal utánozom le amit látok, ráadásul kurva jót röhögök rajta. Ezzel lehetséges, hogy egyedül maradok. Nagy nehezen elkészülünk. Kurvára nehezen. Vissza is akarnak vinni.
- Valen?! - vigyorgok utána, le ne merjen lépni. Az orvos felsóhajt. - Jó, többé nem zuhanyzom le. - röhögök a viccemen. Nem tudom neki mit mond, mert elvisznek. Vissza abba a szobába, a gépekhez. Mire elrendez a nagydarab segéd, már felcsattan a türelmetlenségem is. - Azért a lábamat még meg tudom mozdítani. - nem vagyok 82 éves bassza meg, hagyjanak már békén. Megmozgatom az ujjaimat. Jó nagy alkaros gipsszel kurtítottam meg a börtönkórház kasszáját. Van ilyen. Megérkezik az orvos is. - Kérem, csak egy kicsit. Mond nekem egy esti mesét. - megint a bárgyú vigyor kísérget. Feladják, csak egy kicsit maradhat. Ne fárasszon ki meg ilyen szarok. Pedig ez az én szakterületem.
- Mondtak már valamit, hogy hova megyek? - szegezem neki a kérdést - Írjuk meg a kurva vallomásom. Van papír meg toll a fiókban. Hátha kedvem lenne unikornisokat rajzolni. - amúgy kommunikálásra adták ha netán bezuhannék valami sötét alagútba a fejemben. - Diktáljak? - mondjon valamit és ne vágjon ilyen arcot. Megmondtam, aláírok akármit. Kimegyek innen ha már nem akarta valami, hogy meghaljak odabent. - Valen figyelj mááár! - mocorgok, röhögni kezdek. - Nehéz eset lennél titkárnőként.


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-23, 22:41

Az biztos, hogy a doki nem bánt csínján a bódítással.
Először persze nem is bánja, csak ne szenvedjen, örökre beleégett a dobhártyájába a sikoltása, eltörte a saját öccse karját, bassza meg, csak mert pánikba esett és nem tudott mit kitalálni, hogy segítsen rajta, és vele ment a hülyeségbe. De már ezerszer megbánta. Aztán persze mennek a dolgok a maguk útján, úgy fut végig az ellátás, mint egy gyár futószalagján, de ez nem sokat javít azon, amit érez. Aztán meg már azon aggódik, hogy Blue, amilyen rohadtul tenyérbemászón viselkedik, nyilván felbaszta őket, és belenyomtak mindent, amit találtak, mi van, ha meghülyül ennyi gyógyszertől?
- Fogd már be, Blue. Már így is teljesen be vagy tépve. – De annyira hihetetlen Bluet vigyorogni látni, nem geci kis gúnymosoly, nem lélekgyilkos grimasz, hanem rendesen, vigyorog, röhögcsél, bassza meg, ilyet nagyon rég nem látott tőle. Kiskölyök kora óta nem. Persze most is csak valami gyógyszertől. De még a bensejét rágó bűntudat és öngyűlölet is csillapodik valamit, miközben nézi. – Egyáltalán mit adtak neki? Meg se kérdezték, hogy allergiás-e valamire! – kéri számon a kötélidegzetű nővért, de persze semmit nem mond a gyógyszernév, a magyarázat meg mindegy, akármit is mondhatnak.
- Nem kell neki még egy… mindegy. – Legyint, a nővér már amúgy is lepöckölte az ampulla tetejét, és már szívja is fel az újabb adag cuccot. Hát akkor vigyorogjon, ők tudják, mennyi fér bele egy ilyen Blue-méretű ványadt testbe. Már amúgy sem ő dönt, jön rá késve. Nem mintha az Egyesült Államok igazságszolgáltatása olyan kurva sok alkalmat hagyott volna rá, hogy a gondviselői jogait gyakorolja. Soron kívül látogathatta. Rákényszeríthette az érettségi felkészítőt. Kábé ennyi. Bluet végül menthetetlenül Uncle Sam nevelte fel. Azok már csak megkopott, utólag bearanyozott emlékek, amikor ő kanalazta be a sürgősségire meg a fogorvoshoz, és aláírta a dokumentációt és nehezen kiköhögte az ellátás árát a pénztárnál vértől meg ki tudja mitől ragadós, gyűrött, kiscímletű bankókban. Hogy fosott annál a szaros vakbélgyanúnál. Most a nirvánának tűnik az az időszak, amikor a legrosszabb, ami Blue-val történhetett, egy vakbélgyulladás meg az volt, hogy valószínűleg ki se tudja kifizetni a műtétet.
Még akkor is ezen gondolkozik, amikor végre végeznek a gipszeléssel. Makacsul követi őket, bár legszívesebben kivenné a kezükből folyamatosan, ne érjenek már hozzá, ne taperolják, ő is be tudja úgy pakolni az ágyba, hogy jó legyen. Mondjuk ezt a törés után ő se hinné el magának. Megígéri az orvosnak, hogy tényleg csak egy pár mondat, és elhúz végre, csak tudni akarja, hogy jól van-e, mert teljesen szétszedálták az agyát. Ebben a kurva országban az összes orvos mumusa műhibaper alakját öltené, az biztos. Úgy tűnik, még a börtönben dolgozó elbaszott életű nyomorultakét is.
- Nyugi van, cowboy – zöttyen le mellé az odahúzott székre, mikor végre ketten maradnak. Egyből megvizsgálja a karján a gipszet, mintha értene hozzá, és neki kellene felülvizsgálnia, jó munkát végeztek-e. Mert ajánlja nekik. Ő mindent megtett ahhoz, hogy ez a törés nyom nélkül gyógyuljon. – Kezelni kell a sebeidet. A varratszedésig tuti itt hagynak. De most eléggé paráznak, hogy ha beperelem a börit, ahogy még előtte ígértem, akkor a karod az ő felelősségbiztosításukon szárad. Szerintem simán itt ragadsz egy jó darabig.
Felvonja a szemöldökét, papír meg toll, micsoda luxus van itt, nyilván ha Blue valami újabb remek írásművet osztana meg a nagyvilággal. Még mindig nem hiszi el, hogy komolyan belemegy az alkuba. De kinyitja a fiókot. Kiássa a kötelező Biblia alól a tollat, és maga elé húzza Blue karját.
- Akkor unikornist? – keresi a megfelelő helyet a gipszen. – Nem szeretnél inkább valami keményebbet, mondjuk horogkeresztet, niggergyalázó graffitit, a szokásosakat? – Néha nagyon nem érti, hogy tudott Blue egyáltalán bármeddig életben maradni ezzel a stílussal a börtönben. Ugye odalent tudja, hogy kinek mit lehet mondani? Hogy hogyan lavírozzon a különböző csoportok és kasztok között? Jó, hülyeség. Persze, hogy tudja. Nem idióta. Még ha néha annak is tűnik. Halványan elmosolyodik a hülye csivitelésén. – Már megírtam. De ilyen állapotban szerintem nem is érvényes az aláírásod. – Elengedi Blue karját, és előhúz a dzsekije zsebéből két négyrét hajtott lapot, amelyen két egyforma, nyomtatott vallomás szerepel a vámpír instrukciói szerint, nevekkel, dátumokkal, időpontokkal, konkrét részletekkel. Odaad Bluenak egy másik tollat, de nem mond semmit, visszatér a gipszhez, és a tetején a hüvelyk és mutatóujja közé rajzol nagy gonddal egy miniatűr szívet. Aztán odahamisítja Oakley aláírását a tenyerébe. Egész jól sikerül.
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-24, 21:04

Ah az a parancsoló hangszín ami valójában nem is parancsol semmit, csak azt, hogy kussoljak. Mindig mindenki ezt mondja, azért pofázok ennyit szerintem. Nem szeretik ha beszélek, máskor meg azon pörög a búgócsiga, hogy mondjak valamit. Élvezem a helyzetet, mert olyan mintha csatát vezettem volna a kurva fegyház ellen és győztem volna. Ha Oaks bejött volna Valennel vesztesként feküdnék a rohadt kényelmetlen ágyon a fájdalomcsillapító és a nyugtatók áldásos hatásai nélkül. Győztünk, gecik! Nem tudták, hogy a látogatóm micsoda. Egy aggódó testvér, aki jött kifejezni, hogy mennyire odáig van az esetért. Végül ő segített a győzelemhez. A férges lelkemben érzem a hálát iránta, majd az évfordulón kap kártyát amin egy gipszelt kar lesz.
- Nem is vagyok! - fintorgok rá vigyorogva. Be vagyok, tudom. Mindketten tudjuk, neki viszont a hivatali kötelessége, hogy dorgáljon mint egy hatévest örökké. Ha már anyánk nem tette meg neki ezt a szívességet korábban. - Nem voltam soha semmire allergiás amúgy! A bátyám csak aggódik, a szíve mélyén ő Mrs. Potts, a teáskanna néni. - vihogni kezdek, nem mintha akármelyik része hasonlítana egy kannára. Vagy egy nőre, mégis úgy tudja rágni felettem a körmét, mintha a nagyanyám lenne legalábbis.
- Kell, hát fáj! - beleszólok, az orvos meg akar tőlem szabadulni, ezért megteszi amit kérek. Mindig működik. Minél inkább idegesítesz valakit annál inkább segít neked, legalább nem kell a közeledben lennie. Ezt az iskolában tanítják, csak nem a tanárok. Hanem a szünetek és az ebédlői hierarchia. Eleinte gyűlöltem oda is járni, aztán megtaláltam mi a jó benne. Nem az érettségi.
Legalább most is visznek, csak már nem érzem a kezüket, lehunyt szemekkel vigyorgok a plafon felé mert zavarnak a lámpák. Gurgulázva nyögök egyet az elfoglalt ágyban. A takaró alatt már nem kell arra gondolni, hogy tarka vagyok a foltoktól, hogy gecire fog fájni mindenem és még annál is jobban. Most semmire sem kell gondolni, csak arra, hogy kitakarodik a seggfej arcú doki, a nővérke sem akar már többet itt lábatlankodni és még a bátyám is bent maradhatott. Szigorúan kis időre, hogy ne fáradjak el nagyon. Mintha még mennem kéne ma a kibaszott bányába vagy valami. Elfáradni. Basszák meg.
- Szerinteem olyan szilárd ez a gipsz, hogy a hurrikán se kapná fel. - vigyorgok, célzok rá, hogy a faszt nézegeti mint egy értékes kincsleletet. Tudja, hogy megcsinálták és rajtam fog maradni. Ez a faszom gipsz olyan, mint az Excalibur. Ha én lettem Arthur király ő meg Lancelot vagy Merlin. Ráképzelek egy varázsló ruhát és elkap a röhögés, amit nagyon próbálok elfojtani, esküszöm nagyon.
- Le fogom fűrészelni ezt a szart ha viszketni kezd alatta a karom. Vagy szétverem a rácsokon, az ablakon úgyis van. Mintha bárki innen akarna kiugrálni. - fosom a szavakat, a szemem meg csillog mint a gyereknek a cirkuszban először. - Azt mondtad bepereled őket? Miért? - egy érzetes O-t formázok a számmal, biztonság hiánya miatt vagy mi a fasz. Kár, hogy nem videózta le ezt, annyira megnézném a rohadékok arcát. A tv-ben sosincs szó arról, hogy őket is lehet szar helyzetbe hozni.
Beszélnünk kell a vallomásról, meg kell írni, hogy elhúzhassak innen a büdös faszba. Ennél már egy nyomortelepen is jobb lenne vagy csövesként. Lehet megkéselnének 10 deka felvágottért, legalább viszont lenne rá ok. Nem valami múltbeli szar amihez semmi közöm nem volt.
- Rajzolj baszd meg egy gepárdot. Legalább ideillik. - vagy felhőt meg napocskát, egy faszt, nekem mindegy - Ezt a témát ne forszírozd, megdöbbennél milyen csoportok vannak idebenn. - a túl sok év és a valahová tartozás kívánalmai. Elhihetek nekik mindent, megkérdőjelezhetek bármit. Valójában tudom, hogy gecire nem hisz senki semmiben. Az odakintre való. Nem tudom nézni amit rajzol, minden érdekes és békés. Mosolyogtató.
- Dátumozd vissza te zseni. Na mondjad, diktáld a számba akkor, hogy ha kérdeznek akkor tudjak mit mondani. - fújkálom az arcom fel és le mint egy bolond mókus. - Itt akkor találkozhatok az ügyvéddel is. Akit szintén az akárkid szerez gondolom. Egyébként Oaks megerősítette, hogy bízzak, mert megvan a faszi háttere ahhoz, hogy ez komoly legyen. Szóval amúgy is igent mondtam volna. Attól még ne hidd, hogy nem akarom tudni, hogy ki a picsa az, úgyhogy jó lenne ha megmondanád a nevét meg ilyenek. Ha kivisz megköszönöm neki meg minden, nem tanyán neveltek. Na mondjad már akkor a részleteket, Valeeeen! - fosom még mindig a szavakat, annyi minden kikívánkozik a kurva számon, hogy vissza kell nyelnem őket sorra. - Gondolom ne mondjam, hogy milyen kurva jó érzés volt lőni. Mit mondjak miért vallottam be? Na? - pislogok rá félig hülyén. - Ha kimegyek, mi lesz? - ezt nem akarom megkérdezni tőle, a félelmem. Nem illek odakintre. Nem tudom milyen. Mit szabad meg mit nem. - Mi van ha, tudod. - mély levegőt veszek, nevetni kezdek. Valójában ez belülről rohasztó érzés. Mit kezdjek a kurva világgal ha egyszer nem vagyok a része. - Miért nem mutattátok meg nekem, hogy hol laktok? - csend.


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-27, 13:29
Igazából minél tovább nézi ezt a diadalmas, vigyorgó, idiótára szedált Blue-t, annál inkább hálás nekik. Hogy valami kis ampullába töltött vegyszerrel el tudták érni azt, amit már régóta senki sem, Blue örül. Mármint komolyan. Nem a vigyorgás. Érzi az érzései illatát. Elégedett. Örül. Élvezi a kis hülye. Eltörte a karját, és mintha nem is lehetne boldogabb. Mrs. Potts. Hát hogyne. Az ő arcára is észrevétlenül, a rügyfakadás lassúságával ül ki egy félmosoly.
- Kurvára vigyázni fogsz erre a kibaszott gipszre, mint a szemed fényére – dörren rá, de legalább abbahagyja a gipsz vizsgálgatását. – Persze, hogy viszketni fog. Most megülsz a seggeden, és megvárod, hogy szépen összeforrjon. És ne csinálj több faszságot, Blue, nagyon kérlek – a dörgedelmes hangja már rég könyörgéssé szelídült, mire ide jut, megtette neki, eltörte a karját, mert ezt kérte, pedig beledöglött, most tegyen meg már legalább annyit, hogy megbecsüli a gyengélkedőn töltött időt, és nem dobatja vissza magát a farkasok közé már holnap.
- Mi az, hogy miért? – horkan. – Hagyták, hogy kis híján kinyírjanak. Az ő felelősségük, baszd meg, hogy ilyesmi nem fordulhasson elő. Még egy kibaszott gyerek vagy, és beraktak ide, aztán még csak vigyázni se tudnak rád, egy börtönben, baszd meg, a kibaszott rácsok között, hát mi a kurva isten fasza ez, bassza meg..! – szakad ki belőle egyszerre az összes feszültség és indulat, amit az elmúlt órákban visszafogott Blue előtt, de persze most sem neki szól, mégis feltölti az indulata forró energiával a helyiséget, megkoccan az üveg az ablakban. Oké. Lehiggad. Blue persze ezt talán nem is érzi. Fogalma sincs. Ő viszont megfullad a saját dühében. Hülyén megcirógatja a gipszből kibújó ujjakat, és már le is higgadt. Inkább rajzol valamit a gipszre. Az kötelező elem.
- Valami képzőművésznek nézel, vagy mi? – Még hogy gepárdot. Hát hogyne. Egy kicsit szarul is esik, nem akart erre gondolni, sose akar erre gondolni, azt meg pláne nem akarja, hogy Blue az utolsó pár percben rákezdjen erre. De nem kezd rá. Elejti a megjegyzést, és megy tovább. Azt akarja válaszolni, hogy tudja, ő is volt sitten, alma meg a fája, de aztán eszébe jut, hogy ő mindössze húsz hónapot ült, Blue meg a vizsgálati fogsággal együtt már lassan a kétszeresénél jár, és a sokszorosa van hátra. Az különben se volt ilyen hiperbiztonságos szuperszigorú. – Lehet, hogy tényleg megdöbbennék – válaszolja halkan, egy biccentéssel.
Vissza kéne élnie a helyzettel, Blue tutira meg fogja gondolni magát, de ha már a vallomást sikerült beadni, akkor valamivel mégis előrébb vannak, aztán utána még tudja győzködni… de valahogy most nem érzi a lelkesedést. Feneketlen reménytelenséget érez. Mi van, ha ez is hiába van? Ha a vámpír nem tudja kihozni? Ha elcseszik? Mi lesz, ha… nem tudja megmenteni.
- Oaks? – rándul össze a szemöldöke, Oaks erről is tud tehát? Blue lelkesedése csak egyre mélyebbre űzi a mentális mocsárba. – Nem, Blue, NEM! – megszorítja a kezét, fölé hajol, egyenesen a szemébe néz. – Ne akarj többet megtudni róla. Nem kell megköszönnöd. A közelébe se menj. Nem találkozhatsz vele, értetted? – acsarog szinte, aztán próbálja összeszedni magát. – A legjobb, ha semmit se tudsz róla.
Nem biztos benne, hogy Blue van olyan állapotban, hogy felfogja a szavai súlyát. Ahogy annak sincs sok értelme, hogy felolvassa neki a vallomását, de megteszi ezt is, miért ne.
- Azon a napon, 2016. április 27-én, Christopher P. Harmon felhívott, hogy menjek át hozzá dobozokat pakolni egy kis zsebpénzért. Korábban is volt már ilyen, Harmon Éamonn McCoy egyik fő elosztója volt, jól ment neki, épp házfelújításban volt, kisebb munkákhoz többször hívott. Jóban voltunk. Harmon elmondta, hogy McCoy azt tervezi, hogy este a régi malomtelepen lévő házba hív, és ott fog végezni velem a bátyám előtt. Harmon ezután azt javasolta… - Szenvtelen hangon folytatja a felolvasást, mintha esti mesét mondana, felolvasott nekik egy csomó mindent, Harry Pottereket meg a többi faszságot. Most is úgy látja, hogy a vallomás hibátlan, olyan tökéletesen szövődnek benne össze a féligazságok a simán megtörténhetett volnával, hogy ha Harmon nem egy utólag beemelt, sose látott, sose létezett személy lenne, akkor ezt a vallomást talán még azok is megerősítenék, akik részei voltak a történetnek. Órákig dolgoztak rajta a vámpír ügyvédjével. Minden részletet kidolgoztak, minden kitalált elemnek színe, szaga, pontos mérete lett, és különösebb hazugságok nélkül a végén Blue a helyzet szerencsétlen, tizenöt éves áldozataként jött ki a történetből. De ezt majd az ügyvéd fogja betanítani az öccsének, hogy a bíróságon is minden flottul menjen. Történhetett volna így is. Hogy Harmon megsajnálta Bluet, úgy gondolta, ideje félreállítani a vezért, és adott neki egy fegyvert és egy kis fentanilt bátorság gyanánt. Briliáns terv, hiszen ki számított volna erre. A valóságban se számított rá senki. A valóságban, amikor ő képtelen volt ara, hogy megvédje.
Zavartan jön rá, hogy Blue fél a szabadulástól is.
- Azért, mert azt akartuk, hogy te nézd meg magadnak – válaszol rekedten, és előhúzza a mobilját. – Megmutatom, ha akarod. Megcsináltam azt a webkamerás figyelő rendszert. Megnézheted.
Vissza az elejére Go down
Jordan Blue Thompson

Ember
Ember
Hello Darling, my name is

Lakhely : Louisiana Állami fegyház
Kor : 21
. : "Too much is wrong with me. You can't fix me because I'm not broken. I don't need to be fixed, okay? I'm me!"
Hozzászólások száma : 31

Re: Judgement
» beküldték: 2020-03-27, 15:23

Elszórakoztat, hogy előretolom az alsó ajkam és megpróbálom megnézni. Éreztem, hogy fáj, biztos van rajta valami szarság. Megértem, hogy mi a szarért nincs itt tükör. A végén azért nőne meg a bent elkövetett önszarságok száma, mert nem bírnák elviselni a saját látványukat sem. Nekem is addig jó talán míg nem látom magamat.
- Jóóól van na, ne nyekeregjél! Vigyázni fogok rá, mint az aranytömbre az ágyam alatt! - megint röhögnöm kell, áramlik bennem a nevetés, levegőt fúj az ernyedt gondolataimba, szebbé teszi őket. Mindent szebbé tesz. - Mégis mit tehetnék innen? Nem lesz gáz, na. Ez itt - emelem feljebb a gipszelt karomat - megnyeri a háborút, tudod mint az a kard amit a sziklából kellett kirángatni, az a tudja faszom hogy hívják! - amúgy valami ködös szaron keresztül értem mit akar kérni, vagy utasítani vagy már tudja a fasz milyen hangnemet sugároz a fülembe. Persze valahol bejut a rezgés, hogy neki egészen más jelentéssel bír ez a gipsz mint nekem, legalább megbízott az ötletemben és nem próbált meg lebeszélni, vagy a saját megoldásaimra bízni dolgot. Nem felejtem el neki, csak erről minek beszélni.
Meglegyint ez a szóáradat, mintha dühös kolbászkák ugrálnának a levegőben. Pedig nem evett kolbászt meg amúgy csak a szavak tűnnek annak, hm ez bonyolult gondolat. Felé fordítom a fejem és fújni kezdem, hátha meglepődik és csendben marad. Vagy megnyugszik. Tudom, hogy rá nem hatnak a nyugtatók, elég szar lehet. Vagy valami raktárnyit kéne magába nyomnia minimum, hogy érezze ezt a kibaszott királyságot mint én. - Higgadj már le, ez nem egy Disney mese. Az őrök vannak, mert kell lenniük. A belső szarságokba soha nem szólnak bele. Valen, kutyát se érdekli, hogy egy rakás gyilkos, pszichopata meg pedofil mit művel idebent egymással. Csak a statisztikák javítgatása érdekében avatkoznak be. - tovább fújom, mert az ujjaimat cirógatja ami gecire csiklandós, úgyhogy valami elbaszott nevetés, gurgulázó vihogás tör elő belőlem válaszul. Kurvára nem értem mi történik, hát történjen tovább. Hosszú idő óta először nem csattogtatja a fülembe a sittes fémkutya a fogait. Nem hallok semmit, tökéletesen kuss van mindenhol. Az ablaküvegre nézek. - Ezt te csináltad Harry Potter? - akkor mégis voltak dühös kolbászkák. Hm, vajon mikre képes még amit el sem tudok képzelni? Sosem láttam alakot váltani, csak filmen ami legalább olyannak tűnt, mint egy nagyon elbaszott horror valóság. Az a valaki a felvételeken, nem ez a személy volt. Mintha nem ő lett volna. A srác aki a hősöm volt és akinek a mosolyát próbáltam utánozni a tükörben, akkora sikerrel, hogy anyám hajkeféi maguktól vetették le magukat a polcról a röhögéstől.
- Nem tudsz macskát rajzolni? - felröhögök, mindig szerettem rajzolni. Ez nem áll arányosságban azzal, hogy tudtam is. Csak szerettem. A képeken minden az elme valósága, hát a rajztanár szerint pszichológiai esetként kellett volna nyilvántartani, nem átlag gyerekként. Tiszta sor, szerintem a seggében volt a feje fél életében, az enyém meg a rettegés házában. Nem mentem pszichológushoz. - Semmiben sem hisznek itt. - engedem le a fejem a párnára, bár felfelé nézni nem jó, süppesztő érzés, mintha el akarna nyelni ez a selejt ágy. Szerintem soha nem fogok már egy jót aludni rendes ágyban.
- Ja, Oaks. - mit kell ezen így meglepődni, amikor nem régen volt nálam. Az úrként hivatkozott az illetőre, hát lehet egy faszom szenátor, vagy olajmágnás, valami ilyesmi. Valen arca a közvetlen látóteremben viszont rajzfilmesre veteti a figurát, mi a fasz van. Nem? Úgy meglepődöm, mintha a pofámba tolná a ventilátort a védője nélkül. - Miért, ki a faszom ő? A mumus? - hirtelen emelem a nem sérült kezem, a tarkójára fogok. Valamit titkol előlem, kurvára. Ezt mindjárt meg is mondom neki. Felemelkedem és homlokon csókolom. Csiklandozza a haja az orromat. - Ha megint a kurva alvilág az Valen, - annyira fogom, markolom a nagyon meleg bőrét, meg ne merjen mozdulni bassza meg, a homlokráncaiba szájalok - akkor ha kijutok, elmegyünk innen. Örökre. Soha többé nem jövünk vissza, megértetted? Mondd, hogy nem ők azok már megint. Kérlek szépen, Valen! - mondja meg, hogy nem ők azok. Hogy nem megint egy ilyen szarba mászott bele. Nem öldös embereket parancsra, nem forgat pornót, nem csinál semmit. Mondja meg. - Tudnom kell! - nem bírnám ki megint. Vagy inkább az ijeszt meg, hogy nem is ismerek másmilyen életmódot csak a szart és a börtönt. Ha valamit szerettem az olyan rövid ideig tartott és olyan illékony volt, hogy inkább tanácsos volt elkerülni a jót. Elengedem. Olvasson.
Hallgatom erről a tök ismeretlen fasziról a történéseket, akit sose láttam, sose ismertem. Akkor tehát mégis én tettem csak azt akarják bizonyítani, hogy nem hidegvérrel csináltam. Nem vizsgáltak utána, nem vettek vért meg semmi, mindent bevallottam a zsaruknak rögtön. Nem voltak kérdések. Valami azért nekem papírvirág a réten lévő rohadtak között, bár türelmesen dobolgatok a takarón amíg befejezi. Jó hosszan összerakták, életemben nem mondtam ennyi összefüggő mondatot.
- Miért mondom el éppen most? Miért hallgattam el, hogy adott nekem valamit? - higgadt a kérdésem, gecire tárgyilagos egyébként. Csak kíváncsi vagyok rá, hogy mi vezetett most el idáig. Eleget hallgattam zsarukat, ügyvédeket meg a bírót is ahhoz, hogy értsek logikát. - Papot hívtál akinek meggyóntam? - lehet az ügyvéd jobban elviszi az útvesztőben, csak az én agyam nem elég befogadó. Nem tudom. - Adj egy tollat. - nyújtom a jobb kezem, gecire nem érzem a félelmet ami amúgy mindig bennem feni a késeit. Mi van ha tényleg összejön és kimehetek? Mi közöm van a kurva világhoz már? Semmi. Megígértem neki. Kurvára megígértem, hogy ha eltöri a karom akkor aláírok. Nem hazudok. Aláírok, alig remeg meg a toll a kezemben. Ennyi. A betűk nem kezdenek el lángolni, nem jelenik meg felettem semmilyen kard, hogy lecsapja rólam a láncokat amik ide kötnek. Csak egy szar papír és várakozás. Lehet elő sem veszik újra. Vagy visszadobják a szarba, akkor meg az egész felesleges volt.
- Nekem elég lenne képeken is. - kesernyés a mosolyom, kínomban felröhögök amikor meglátom a telefonját - Akkor másszál fel mellém, mert az egyik kezem béna, a számmal meg nem tudom tartani. - végre láthatom hol laknak, el sem hiszem. Minek izgulok? - Akkor most élesben láthatom? - nem megállt pillanatokban, hanem igazából most? - Akkor is ha gané van? - oldalra sandítok. Vajon Oaksot is mutatja? - Remélem az a kretén nem a farkát veri éppen. - arrébb araszolok, hogy a jó kezem legyen felé, ha kérdezni akarok azzal a legkönnyebb mutogatni. - Másszál már, Valen! Nem a májamat kell kiműtened. - nagyot sóhajtok, szerintem amúgy azt is megcsinálná ha kéne. Vagy kivenné a sajátját.


Judgement 74812
Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom

Re: Judgement
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
Judgement
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: Más tájakon járva... :: USA-
Ugrás: