HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 23:08
Tennessee Woods
tollából született


Today at 23:08
Celia Crimson
tollából született


Today at 16:15
Oakley Thompson
tollából született


Today at 15:20
Alec Mason
tollából született


Today at 15:19
Tennessee Woods
tollából született


Today at 12:41
Élie Perec
tollából született


Today at 11:07
Tennessee Woods
tollából született


Yesterday at 19:32
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 09:55
Becca Tamming
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-02-25, 19:43


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Hulla fáradt vagyok. Átlépem a küszöböt, és az ajtó mellett a földre ejtem a hátizsákomat. Lépés közben hagyom el a mászóbakancsaimat, majd minden egyéb felszerelésemet. Első utam természetesen a „kishelységbe” vezet, aztán irány a konyha. Menet közben válok meg a felesleges ruhadaraboktól, egyelőre nem érdekel a rendetlenség. Majd a fürdő után összetakarítok.
James elvileg még két napig távol van, hát nem kell kapkodnom. Amúgy sem teszi szóvá. Két hete lakom már nála, és igazán megnyugtató érzés, hogy a közelembe van. Az sem elhanyagolható, hogy csend vesz körül. Apró csipkés tanga az összes öltözékem, míg toporgok a kávéfőző mellett. Végül két tenyerem közé zárom a forró italtól gőzölgő bögrét.
Felkucorgok a nappali kanapéjára, felhúzott térdekkel, keresztbe tett bokával.  Fél kézzel kapcsolom be a tévét, majd váltogatok a csatornák között. Végül lecövekelek egy vígjátéknál. Elkortyolom a kávét, a bögre az asztalra kerül. Hagyom a tévét, és a fürdőszobába indulok. Magamhoz veszek tiszta fehérneműt, aztán magamra csukom az ajtót, de nem zárom be. Úgy sem lephet meg senki.
Forróvizet engedek, majd elnyújtózom benne. Megtámasztom a tarkómat a kád peremén és lehunyom a szemeimet. Nem emlékszem arra, mikor alszom el.

A tizenhetedik emeleti lakás roppant szűk volt a maga öt szobájával, nappalijával, étkezős konyhájával, és a méretes balkonnal, mely egy kisebb kertnek is megfelelt volna. Csúcs modern építkezés, kizárólag gazdagoknak. Ismeretlennek tűnt. Vagy még sem? Mintha… mintha láttam volna már. Valahol, valamikor. De ha rám kérdeznének, biztosat nem tudnék mondani. Most még is úgy érzem, ez az én otthonom, az én lakásom.
Na persze, mert nem élek benne egyedül.
Gabriel arca bukkan fel a közelemben, belemarkol a karomba, megpördít. Kiabál is valamit, de valamiért nem hallom a hangját. Mintha csendvákuumban lennénk. Csak az eltorzult vonásait látom, ahogy nyálat fröcskölve ordít bele a képembe. Én is ordítok. „Ne bánts! Nem tettem semmit!” Persze, mikor volt ez felmentő indok Gabrielnél?
Emelem a jobb lábam behajlítva, teljes erőből ágyékon akarom térdelni. Mellé lövök, combon találom. Jobban rá kellett volna fordulnom. De azért ez is segít annyit, hogy kirántsam a karomat, és bevessem magamat a szomszéd szoba ajtaján. Lendület közben csapom hátra az ajtót, hogy elérhessem a fürdőt. Belülről zárható. Orrával fékezi le a falapot, majd vetődik utánam, de sikerül elérnem a fürdőt. Csapódik az ajtó, fordul a kulcs a zárban. Zihálva araszolok hátra, míg meg nem akadok a kádban. Lerogyok a szélére, masszírozom a karomat. Lila lesz az ujjainak nyoma.
Néma csend. De mintha körülöttem változna a lakás. Hirtelen észreveszem, hogy van még egy ajtó, oldalról. Torkomban dobogó szívvel lendülök arra, de némileg elkések. Benyit, én nekivetem magam az ajtónak. Két oldalról nyomjuk. Ő az erősebb. Hanyatt vágódom. Elkapja a bal bokámat, maga után rángat kifelé. Próbálok bármibe kapaszkodni.
Még mindig a csend poklában rettegek.
Sikítok is pedig, és kézzel-lábbal próbálom megakadályozni, hogy bármit is tehessen velem. Feléje rúgok a szabad lábammal, de elkapja azt a bokámat is, maga felé ránt, rám fekszik. Felé kapok, bele akarok marni a képébe.
-Neeeeeeee!!!




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-20, 20:21
Stella és James



Fáradt, nyúzott és bosszús vagyok. Nem csak én, az oroszlánom is idegesen jár körbe újra és újra, farka idegesen ráng a léptei nyomán.
Nem ma kellett volna hazaérkeznem, és nem is most állítanám le a GMC motorját a felhajtón, ha nem napolják el a tárgyalásomat, és nem keveredek vitába Brendával, melynek gyorsan halványuló nyomait még a nyakamon viselem párhuzamos, már csak halványpiros, a fülem alól induló, a kulcscsontomig húzódó csíkok formájában.
Az öltönyömön látszik, hogy egész nap rajtam volt, könyökhajlatban, vállban már egy-két apró ránc állandósult, az arcomon halványan már kiüt a borostaárnyék, az arcszeszem illata mr számomra is csak halványan érződik.
A jókora terepjáró motorja egy utolsó, lendületes mordulással elhallgat, én is vele mordulok, bár ez nem segít sokat a feszültségem levezetésében.
Csak az aktatáskát veszem ki a kocsiból, amint becsukódik mögöttem az ajtó, a riasztó három gyors csipogással jelzi, hogy üzembe lépett.
Amint belépek az ajtón, megcsapnak a megszokott, otthonos illatok. Az erősségükből meg tudom állapítani, melyik falkatag mikor járt itt utoljára. Egy illat azonban úgy vág fejbe, mint egy tízkils kalapács, ezzel egyidőben kis híján át is esek az illat tulajdonosának mászóbakancsán.
~Francba~
Nem káromkodom hangosan, nem akarom, hogy Stella magára vegye, ha meghallja. Inkább finoman odébb rúgom a széthányt bakancsokat.
A kávéfőző irányából még érzem a hűlő kávé illatát, így arra veszem az irányt, az aktatáskámat ledobom a kanapéra, és kitöltöm a maradék kávét. Nem meleg már, így nem teszek bele semmit, feketén iszom meg a langyosak is alig mondható kávét.
Rápillantok a tévére, de valami teljesen érdektelen valóságshow reklámszünetével találom magam szemben, így egyszerűen csak kikapcsolom a készüléket.
Érzem Stella energiáit, pontosan tudom, hogy a fürdőszobában van, ahogy érzem a tusfürdője – vagy habfürdő? fürdősó? testradír? testápoló? arcmaszk? illatát. A fene sem tudja megjegyezni mennyiféle kencét használnak a nők.
Most ettől is csak idegesebbé válok. Tulajdonképpen ő az oka, a veszekedésnek, hogy előbb jöttem haza, és hogy ennyire feszült vagyok, még ha szándékosan nem is tett érte. A bőröm bizsereg, az oroszlánom nem nyugszik, a karom újra és újra libabőrössé válik, állandó jelleggel kaparja a torkom a visszafojtott morgás.
Nem először próbálok rájönni mi is ez valójában, vagy hogy mikor kezdődött, arról fogalmam sincsen, hogyan lehetnék úrrá rajta. Az eddig bevált módszereim sorra mondanak csődöt, én pedig feszült vagyok. Mindketten feszültek vagyunk, és minél rosszabbá válik ez a helyzet, annál könnyebb lesz kibillenteni a nyugalmamból, annál könnyebben lép előtérbe az állati énem.
A töprengést Stella sikolya, és vízcsobogás, vergődés zaja szakítja meg, én pedig gondolkodás nélkül lököm a kávéscsészét az pultra – ahol a falnak csapódva ripityára törik – és már vetődöm is a fürdő felé. Nem lenne egyedül? Nem éreztem sem idegen szagot, sem idegen energiát, mégis bajban van.
A sikolya megfagyasztja a vért az ereimben, az oroszlán pedig nekifeszül az izmaimnak.
Feltépem a fürdőajtót, reccsenve csapódik a falnak, a felső zsanér kiszakad, az ajtólap sajátos szögbe csavarodik, a sarka a padlóba csapódik, és pedig bent is vagyok, morogva pillantok körbe, és megállapítom, hogy nincs itt senki. Ekkor fogom fel, hogy elaludhatott a vízben.
Mire ide érek a gondolataimmal, már a kád mellett térdelek, és megpróbálom átakorlni, kihúzni a vízből, az ölembe emelni, hogy átfoghassam, fölé hajolhassak, a testemmel fogjam körbe védelmezőn.
- Stella! Stella, James vagyok, nyugodj meg, nincsen semmi baj… csak rosszat álmodtál, ennyi az egész…
Bár gyanítom inkább a múlt kísérheti. Ismerős érzés. Nem akarok neki fájdalmat okozni, nem szorítom le, csak annyira fogom, hogy ne üsse meg magát vergődés közben, ha szabadulni akarna. Ha karmol, vagy rúg, az ellen sem különösebben védekezem.
- Itthon vagy, biztonságban vagy… Megígértem, hogy vigyázok rád… Itt vagyok….


...


szószám ● ●
Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-25, 12:55


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Az erőszaknak ezernyi formája lehet. Nem csak nemi aktus keretében lehet valaki megerőszakolni. Néhány évvel ezelőtt átélhettem szinte minden formáját, legyen az testi vagy lelki. Az exférjem rendkívül találékony tudott lenni. Ezért is hagytam hátra azt a lakást, azt a házat, azt a várost, és jöttem Saint Louisba. Most pedig, valami könyörtelen mementóként visszaálmodom magam oda. Ha nem is teljesen abba a lakásba, de hát az álmokat ugye, nem irányíthatjuk. Vagy ki tudja?
Az álom…
Érzem, ahogy megragad a bokáimnál, maga alá ránt, rám fekszik. Tiltakozok testtel és hanggal egyaránt. Sikítok, karmolok, harapok. Nem tudom kivédeni, amikor ököllel csap a mellkasomra, és úgy érzem, egy pillanatra kihagy a szívverésem, eláll a légzésem. A rettegés poklát élem. Nem mintha bárminemű sérülésből nem gyógyulnék fel, de akkor is, ami fáj, az fáj. Ő pedig képes kíméletlenül elbánni velem.
Valamikor a légszomj közepénél tudatosul bennem, hogy ez csak álom, s megpróbálok fogságából szabadulni. Még küzdök. Fejem a víz alá bukik, vélhetően ezért nem kapok levegőt álmomban sem. Váratlanul ér az, ahogy megragad. Tiltakozom, mert az álom még fogva tart. Szemeim felnyílnak, de még nem látom őt. Tíz karommal marok bele. Kar, váll, mellkas. Fogalmam sincs.
Valahonnan a távolból ér el hozzám a hangja. Ez, és ölelő, biztonságot nyújtó karjai, testének melege az, melytől kiszakadok az álom miazmás ragacsából. Elmém a felszínre tör. Zihálva kapaszkodok, ezúttal már nem karmolva a ruhájában.
-James…
Elsúgom a nevét, arcomat a mellkasára fúrom. Köröttünk úszik a fürdőszoba, velem együtt ő is tiszta víz. A neve megnyugtat, az energiái finom fátylat vonnak körém. A rémálom véget ért.
Amikor Saint Louisba érkeztem, és rátaláltam a falkára, hosszan beszélgettem Lucas-szal. Nem órákat, napokat beszéltünk át. Aztán ő és James, eltűntek néhány napra. Kettesben, senkinek sem szólva. Amikor megérkeztek, csendesek voltak, zárkózottak. Lucas csak annyit mondott, végig simogatva az arcom, és óvó csókot lehelve a homlokomra: „Nem kell többé félned.” Akkor úgy véltem, megfenyegették. Kellően ahhoz, hogy ne akarjon erre felé jönni. Később néhány ráutaló megjegyzésből esküdni mertem volna, hogy csináltak vele valamit. Valami sokkal erőteljesebbet, mint egy puszta fenyegetés. Elhittem, hogy soha többé nem lehet bajom. De mostanában valahogy felbukkantak ezek a rémálmok. Mindig más, de mindnek főszereplője Gabriel. Túl a rettegésen érzem, ahogy oroszlánom is megnyugszik, hozzásimul Jameséhez. Gondolatban pedig újra játszom utolsó szavait, melyek még az álom peremén kaptak el. Azok rángattak véglegesen a felszínre. Felpillantok rá. Nézem közelről a kiütköző borostát, az arcát, ajkait. A fényt az íriszei mélyén. Megkönnyebbülten sóhajtok fel.
-James.
Mély forróság simogatja. Kezem mozdul, engedve a ruháját, hogy tarkójára futhassanak ujjaim. Villanásnyi kép, ahogy erőszakosan befurakszik gondolataimba az a csók ott a barlangban. Valahogy azóta fejtetőre állt a világ. Vágyok a csókjára. Mélyre szívom az illatát. Még érzem halványan a borotvahab, arcszesz zamatát, ahogy felüdíti bőrének jellegzetességét. És ha csak nem tiltakozik nagyon, nem tol el magától, közelebb húzom a fejét.




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-25, 14:58
Stella és James



Sokan – ha nem mindanynian – ismerjük az erőszak ezernyi arcát. Az alakváltók világa mindig vad és erőszakos volt, de attól, amit Stellának kellett elszenvednie, mindig összefacsarodik a szívem. A haragom ezzel kapcsolatban nem csillapult azóta sem. Amit a volt férje kapott nem volt elég. Évek kellettek volna, hogy akár csak a közelébe érjünk az elégnek.
Stella kecses testének súlya nem jelentene megerőltetést, de a bőre csúszós a habfürdőtől, ennek tetejébe még vergődik, förcsköl, és megveszekedetten küzd ellenem.
Tisztában vagyok vele, hogy belenyúltam a rémálomba, és valójában nem nekem szánja az ingemen keresztül húsomba maró karmolást.
A karja kicsúszik a kezemből, a feje is a víz alá merül. Mire újra meg tudom fogni, zihálva kapkodja a levegőt. Ezúttal stabilan fogom, a dereka alá tudok nyúlni, ő cserébe a nyakamba kap az egyik kezével, véres csíkokat szántva a bőrömbe. A fájdalom távolról sem vészes, és nem is foglalkozom vele. Végre sikerül az ölembe húzni, magamhoz simítom a testét, érzem a zakatoló szívverését, megfeszülő izmait, az oroszlánom az övéhez ugrik, két mellső mancsával átöleli, pofáját hozzádörgöli, és megnyugtatóan dorombol.
A fürdővíz hatlamas tócsákban terül szét a fürdő padlóján, víz folyik a hajmból, a nyakamon lecsorduló vért is felhigítja, a bőrömre tapasztja a ruháimat. A fehér ingen is kiütköznek a vérfoltok, itt-ott a körme nyomán szakadt cérnaszálak lógnak a hasítások peremén.
A pillantása üres, zavaros, és átitatja a rettegés. A látvány a lelkembe mar, irgalmatlan dühöt érzek, az oroszlánom szőre is égnek mered tőle a gerince mentén, miközben a nőstényt próbálja beburkolni megnyugtató, stabil energiájával.
Hagyom, hogy szorosan a markába zárja, gombócba gyűrje az öltöny nyitott szárnyát. A nevemre válaszul rövid, elégedett dorombolás a válasz – talán ilyet még nem is hallott tőlem.
- Igen… Én vagyok, itt vagyok. Nyugodj meg, nem bánthat senki…
Most hogy nem küzd ellenem, a szám a nedves tincseket súrolja a feje búbján., míg ő az arcát a mellkasomra tapadó vizes-véres ingbe fúrja.
Az oroszlánom teljes testfelülettel a nőstényhez simul – már amennyire csak képes, vigasztalóan képen nyalja, a pofáját az övéhez, a nyakához dörgöli, megnyugtatóan mormog hozzá, ami inkább dünnyögésnek illik be, mintsem fenyegetésnek.
Hagyom, hogy mozduljon. A dorombolás a tüdőm mélyéről dübörög fel, ahogy a nevemet sóhajtja. Ebben a pillanatban ismét elmondhatatlan, megveszekedett módon kívánom.
- Senki nem érhet hozzád többé büntetlenül… Mindig vigyázok rád…
Közel van hozzám, döbbenetesen, őrjítően közel, a leheletem eléri az ajakait.
Ahogy az ujjai a tarkómra simulnak, nem sok más jár a fejemben az ajkai ízének emlékén kívül, legalábbis egy szívdobbanásnyi ideig. Utána súlyos kalapácsként vág tarkón a bűntudat. Védtelen, rémült és sebezhető, nem arra van szüksége, hogy visszaéljek ezzel, hanem hogy biztonságot nyújtsak.
Nem tartok ellen, mikor közelebb húz magához. A szám az ajkai sarkát súrolja csupán, az arcomat az arcához simítom. A forróság abban a pillanatban elszabadul, ahogy futó, puha érintéssel hozzáérek éppen csak az ajkai sarkához. Szédítő, döbbenetes érzés, és én nem tudok mit kezdeni vele.
Még jobban magamhoz húzom, átkarolom a testét, a nedves, tépett öltönybe burkolom mindkettőnket amennyire lehet, és a fülébe suttogok – dorombolok.
- Adj magadnak pár percet, míg megnyugszol. Megígérem, hogy akkor is itt leszek…
Most, hogy felébredt, és amennyire lehetett megnyugodott, felállok a padlóról, a karomban tartva a testét. Kifelé menet lehúzom a szárítóról az egyik fürdőlepedőt – Stellát egy pillanatra sem engedve el -, és gondolkodás nélkül a saját hálómba sétálok vele.
A háló egyszerű és modern, jókora franciaággyal, kovácsoltvas kerettel, rajta egyszínű, borvörös huzatba burkolt ágyneművel és vagy féltucat párnával.
A komód fekete, a tetején óradoboz, különböző elegáns karórákkal, néhány napszemüveg, sehol semmi sincsen szétszórva.
Stellát beburkolom a hatalmas fürdőlepedőbe, és pedig a lehető leggyorsabban ledobláom a vizes ruhákat, helyettük egyszerű fekete pólót, alsónadrágot és melegítőnadrágot húzok.
Öltözés közben futólag mindketten szemügyre vehetjük Stella körmeinek jópár véres nyomát rajtam – ezek mellett a mai nap korábbi vitájának nyomai szinte észre sem vehetőek.
Stella mellé leteszek egy másik pólót és egy rövidnadrágot – ez az egyetlen amit meg lehet kötni, így talán nem esik le róla – aztán leülök mellé az ágyra, ha nem húzódik el, akkor fél kézzel átkarolom a hátát, mindkét tenyeremmel finoman dörzsölöm a törölközővel a bőrét, hogy megszárítsam.
- Jobban vagy? Velem maradhatsz éjszakára, ha szeretnél…
Így is késő van már, ahogy látom mindketten fáradtak vagyunk. Én emellett borzalmasan össze is vagyok zavarodva az érzéseim miatt, de még nem tudok mit kezdeni velük.


...


szószám ● ●
Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-25, 20:25


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Küzdünk mind a ketten. Én a rémálmommal, Ő pedig velem. Összekarmolom, véresre tépem rajta a ruhát. Mindennek nem vagyok a tudatában jó ideig. Elmém csak akkor kezd el tisztulni, amikor szavai értelmet nyernek tudatomban, visszarántanak a valóság síkjára. „Itthon vagy… vigyázok rád.” Olyan ez, mint a méz a méheknek. Valós biztonságot nyújt.
Az erőszak nem lenne különleges az alakváltók világában, bár ennek is vannak fokozatai. Én a pokol egyik bugyrát jártam meg életem egy szakaszában. Szabadultam onnan önmagam erejéből, de a múlt néha utánam nyúl. Ahogy most is.
De végre ébredek. Lehunyom a szemem, ahogy a mellkasára bújok, bennem az oroszlán a hímhez dörgölőzik. Engedi, hogy elborítsa a megnyugtató energia. Boldog, bár még mindig remeg ő is minden porcikájában. Ő a tehetetlen haragtól, én a zsigerig hatoló rettegéstől, és lassan a hidegtől, mely libabőrt húz rám. Az oroszlánom visszadorombol, hozzásimul a… párjához? Miért érzem ennek igaz súlyát? Fejét a hím feje alá tolja, mintha bele akarna bújni. Védelemért, vigaszért. Játékos bolondozásért.
Elsuttogom a nevét, melyre halk dorombolás a válasz. Meglep. Jamest nem hallottam még dorombolni. Hmm… soha. Őt sem, és más oroszlánt sem soha, édesanyámon kívül. De az annyira régen volt, egy másik ezredévekkel ezelőtti életben. Akaratlanul dorombolok vissza, s nem kis szerepe van ebben az oroszlánomnak sem, ahogy odadörgölőzik a hímhez, átadva magát neki teljesen.
Megpróbálok teljesen belebújni én is. Mintha a mellkasába akarnék költözködni. Én dobognék a szíve helyén, mely most a fülem alatt veri a maga dobszólóját. Olyan ismerősen, olyan édesen, olyan megnyugtatóan. Tadamm, tadamm, tadamm…
-Örülök, hogy… vagy nekem…
Lehelem válaszul a bőrére, bele a nyakába. Kezem gyengéden húzza közelebb a fejét. Csábít az ajka íze, befurakszik megint elmémbe az emlék. De kitér. Forró ajkai a szám sarkát érintik, hogy aztán arcát simítsa az enyémhez. Szívverésem hangja most már elnyomja az ő dobpergését. Végtelenül vágyom rá, és erre ebben az őrült pillanatban jövök rá. De nem enged a gyengéd erőszaknak, és megértem miért. Szavai egyértelművé teszik. „Itt leszek...”
-Nem is engednélek el…
Suttogom vissza sután, aztán hagyom, hogy felnyaláboljon és vigyen. Törülközőbe burkol, ágyba fektet. Nem mintha nem bírnék lábra állni. Biztosan tudnék, csak kellene hozzá egy kis idő az átélt rémülettől. Az ágyból figyelem, ahogy átöltözik. Fedetlen testének látványa az egekbe robbantja vágyaimat. Felsóhajtok. Több ez már mint túlfűtött birtoklási vágy. Még is érzem és tudom, hogy nem akarnám a kettőnk kapcsolatát egy balul elsülő éjszaka porondján feláldozni. Ha kell várok. Bár a fizikai vágyaim egyre inkább sürgetőek. Körülnézek, ahogy a hátamra fordulok, és vizes valómra húzom a takarót, aztán vissza az oldalamra. Mellém ül, dörzsölgeti a hátam, vállam. Nézem az arcát.
-Szeretnék.
~Óh, mindennél jobban szeretnélek.~ A gondolattól szinte lángra lobban az arcom.
-James… -Beharapom kicsit az alsó ajkam.- Nem tudom… ha maradok… nem biztos, hogy…
Igen. Nem biztos, hogy vissza tudom fogni a saját vágyaimat. Nem benne nem bízok ezen a téren, hanem magamban.
-Így is… maradhatok?
Nem veszem fel a számomra kikészített ruhadarabokat. Egyelőre maradok a takaró alatt, csak a vizes törülközőből bontakozom ki. Az oroszlánom most teljes testhosszával dörgölőzik neki az övének, oldalról nyalva végig a pofáját, halk dorombolással kísérve. Kezem a keze után nyúl, ujjaimat az övéi közé fűzöm.
-Mellém fekszel?




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-25, 21:19
Stella és James



A küzdelem rövid, és csak mérsékelten véres, végül Stella is felbukkan a kínzó rémálmai világából, és ahogy hozzám bújik, nálam keres menedéket, belém kapaszkodik, egyszerre jár át a büszkeség, valami mindent letaglózó bizonyosság, hogy ez így helyes, hiszen hozzám tartozik, és egyben a jeges rettegés… Mi lesz, ha nem tudom megtartani az ígéretemet? Ha nem leszek elég, hogy biztonságban legyen?
Én ismerem a múltját – már amennyit megosztott velünk belőle -, az enyémet nem ismeri egyikük sem. Nem hibáztatom őket miatta, ez az én döntésem. Talán ha tudna róla, másképpen alakulnának a dolog. Talán…
Az oroszlánok természetesen, könnyedén és ellenkezés nélkül adják meg magukat az ösztöneiknek. Vigaszt, biztonságot adnak, és fogadnak, egymáshoz simulnak, fenntartások és tétovázás nélkül. Nem így én. Én ennél sokkal tudatosabb vagyok…
A hím óvatos, puha fogással belekap a nőstény fülébe, finoman meghúzza, az állát a tarkójához dörgöli.
Az én dorombolásom önkéntelen, átgondolatlan reakció, melyet ezúttal nem tudok elfojtani. Talán nem is akarom igazán. Stella dorombolása végigsimít a bőrömön, jobban kívánom a bőrét a tenyerem alatt, a csókját, a sóhajait, mint bármi mást az elmúlt tizenhárom évben.
- Mindig…
Mondanám tovább, de most… nem találom azokat a szavakat, amikkel igazán ki tudnám fejezni magama. Ritka ez tőlem, a jól menő ügyvédtől.
Óvatosan, alig mozdulattal kitérni a csók elől szinte fizikai fájdalommal jár, mégsem tudnék elszámolni magammal – és talán később ős sem saját magával – ha ezt a menekülést itt és most így engedném. A szex itt és most, ebben a helyzetben nem lehet menedék, vigasz. Nem akarom bántani, megbántani.
Érezheti a megfeszülő izmaimat, el sem téveszthetné, hogy én is kívánom, de az önuralmam romjai még állnak. Mindkettőnk érdekében.
A következő mondatára jókedvű, incselkedő morgás a válasz részemről és az oroszlánom részéről is. Majdnem kihívás, de még óvatos, hiszen éppen most múlt hajszálon, hogy hagyjam, elragadjanak a vágyaim. Ami a leginkább zavaró, hogy nem tudom megmondani, pusztán testiek-e ezek a vágyak, vagy valami más is közrejátszik, ami miatt például összevesztem Brendával is. Sosem éreztem még így magam…
Könnyedén kapom fel. Fel sem merül bennem, hogy ne tudna lábra állni. Én nem akarom, hogy lábra álljon. Pihennie kell, megnyugodni, mellettem maradni. Végigvág rajtam a figyelmeztetés a tudatom pereméről. Lucassal nem beszéltem erről… Stella nem hozzám tartozik… Nem véletlenül tartottam mindig a falkán kívül a szexuális életemet…
Gyorsan öltözöm. Nem vagyok szégyenlős most sem, ez a néhány ruhadarab inkább ad egy leheletnyi, instabil távolságot kettőnk közé. Egy ideig legalábbis…
Minden pillantása, a mozdulat ahogy félrebiccentett fejjel figyel, önmagukban felkorbácsolják az érzelmeimet, a vágyamat.
A válaszára meglódul a szívverésem, éhesen, vágyakozón villan meg a szemem. Még ilyennek sem láthatott, ennek egyrészt az irányába egyre irányíthatatlanabbul fellobanó vágyakozás, másrészt a rosszul sikerült korábbi „randi”az oka.
Elégedett morgás szakad fel a torkomból a válaszára. A figyelmeztetésnek is értelmezhető vallomás után érkező kérdésre megköszörülöm a torkom.
- Én majdnem biztos vagyok benne, hogy nem… - sóhajtok egy mélyet – Maradj velem…
Az oroszlánok nem aggódnak, mint mondjuk én, a hím elnyújtózik az oldalán, a felül eső mellső mancsát megemelve invitálja magához a nőstényt egy kis összebújásra.
Az ujjaink összesimulnak, Stella érintése elektromosságként vág végig rajtam.
- Semmit nem szeretnék jobban… - lassan fújok ki egy mély levegőt. – Stella tudnod kell, hogy nem akarlak megbántani… Nem tudom mi ütött belém, de a közeledben… nem vagyok önamgam…
Aggódom érte. Ha nem azonosak az érzéseink, ha nem azt várja tőlem, amit nyújtani tudok. Halvány fogalmam sincsen a mély kapcsolatokról. A falka a családom, de a családon, testvéreken kívül nem ismerek más kötődéseket.
Úgy ahogy vagyok, ruhában bújok mellé a takaró alá. A vizes törölközőt kihúzom a takaró alól, a huzat selymes hűvössége végigsimít a karomon, miközben a megszaggatott ruháimra ejtem az ágy mellé.
Átkarolom, magamhoz húzom Stellát. Ahogy megérzem a karom alatt a meztelen bőrét, beleremegek a vágyakozásba.
- Mit vársz tőlem, Stella, mit szeretnél kapni?
A fülébe, nedves tincseibe dorombolom a kérdést. Tudnom kell a választ, tudnom kell, meg tudom-e adni neki amire vágyik…
Nem tudom megállni, nyitott tenyérrel simítok végig az oldalán, a feszes, sima bőrön a hasán, a bőre friss, a haja ismerős illatába a saját vérem, klóros víz illata keveredik, a szemem sárgán villan…


...


szószám ● ●

Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-26, 10:04


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Hova tartunk? A rémálom, mely nem először mutatta meg magát, eddig egyszer sem volt ennyire erőteljes. Ha mindezt végig gondolom, sejtem, miért bukkantak fel épp most, épp azóta, mióta ideköltözködtem. Ahogy Lucasnak is mondtam. Az érzelmeim teljesen megváltoztak Jamest illetően. Ő, a Rex pedig úgymond áldását adta rá. Neki beszéltem a kétségeimről, a bizonytalanságomról. Örült, hogy Jameshez költözködtem. Beszéltünk sok mindenről, a félelmeimről. Nos… szerintem ezek a félelmek materializálódnak ezekben a kusza álmokban. Most, ez az utolsó túlment minden határon. Olyan valóságos volt, olyan kézzel fogható. átéltem minden pillanatát, mintha tényleg megtörténne. S bizony, kellett jó néhány pillanat, míg éppen James hangja nem segített visszatérni.
De még nem állnak össze a képek, kusza kavalkád az egész. És a gondolat is oly halvány, hogy a férfi közelsége, a saját vágyaim követelőzése elsöpri az értelmet. Nézem, ahogy átöltözik, ahogy az ágy mellé lép, ahogy mellém ül. Nézem az arcát, a finom borostákat az állán, íriszeinek csillanását. Mélyre szívom illatát, melyben elvegyül a habfürdőm illata, az általa használt arcszesz fanyarsága, a klórral fertőtlenített víz szaga és a véré. Tekintetem a felkaristolt bőr vörösére téved. Nem teszem szóvá a dolgot, nem most kérek érte elnézést. Ennek is eljön majd az ideje. Most csak tudomásul veszem, hogy ösztönös védekezésemmel őt karmoltam össze.
Elmosolyodom. Tehát ő is épp annyira biztos abban, mi lesz, ha maradok, mint én. Kettőnkön múlik a továbbiak sorsa. Akarjuk-e mind a ketten eléggé? Ugyanazt akarjuk-e? És ehhez hasonló ezernyi kérdés merül fel bennem, amelyet nem merek hangosan kimondani. Nem merek tovább gondolni az előttünk álló éjszakán. Nem tudom mi lesz holnap, hogy hogyan lesz tovább, de akarom az érintéseit, a csókjait. Akarom, hogy elringasson a szerelemben. Óh igen, mert én már tudom néhány perce, hogy miért lett káosz néhány napja az életem és az álmaim. Előtte sem volt közömbös a számomra, már jó ideje nem. Ott a barlangban nyert értelmet minden, és a Lucas-szal folytatott beszélgetés alatt csak megerősítettem magamban.
Elfekszik mellém. Összebújunk. Tenyerem a mellkasára simul, a pólón át is érzem teste forróságát.
-Tudom, hogy nem fogsz bántani.
Suttogom felé a szavakat, és ahogy végig simogat, mintha áramütés érne. Az oroszlánom felmordul, az oldalára hemperedő hím mellé rogyik a hasára. Fentről pillant le társára, majd nyalja végig a szájánál. Elégedett dorombolással engedi állát a hím arcára. Pillanatnyi csupán a tartás, hogy utána fejét tolja be a nyakához.
Én is ezt teszem. Feljebb csúszok fejemmel a karján, álla alá tolom az arcom. Egészen közelről szívom be az illatát. Kérdésére egy szívverésnyi időre merevedek meg. Elmerengek. Mire is vágyom igazán, mit akarok tőle? Hosszan sóhajtok fel. Mozdulok. Felemelkedem kissé, felkönyökölök. Félig ráfekszem, fentről pillantok le rá.
-James… nem tudom mi lesz a jövőben. Én… már régóta nem tervezek hosszú távra. Volt… volt idő, hogy terveztem, aztán minden tervemet a kukába kellett dobnom… Nem tudom… nem tudom, hogy te mire vágysz, hogy mit szeretnél… nem tudok ígérni. Nem tudom… Egyet tudok csak. Beléd szerettem. És… annyira vágyom rád, mint egy falat kenyérre. Szeretnélek… de nem tudom, meddig fog tartani. Lehet, csak egy éjszaka lesz, lehet, hogy több. Lehet, hogy hónapokig eltart majd. Ha te is akarod. Nem fogok követelőzni, nem várok tőled többet, mint amennyit én adni tudok neked. És nem tudom, mennyire leszek képes. Most csak egyet tudok… szeretlek.
Ismétlem el, most már alig hallhatóan suttogva el a vallomás végét. Tényleg nem tudom merre tart mindez? Hogy van-e értelme egyáltalán belevágni? Ha az ember előre tudná, hogy el fog esni, leülne. De nem akarok a holnappal törődni, számolni a jövővel, a hetekkel. Tervezgetni, hogy mi lesz ha… Ahogy a munkában hónapokkal előre be van osztva minden pillanatom, úgy a magánéletemben semmi nincs. Mindig történhet bármi és akármi. Nem tervezek, már régóta nem.




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-26, 14:17
Stella és James



Nem tudom, mi történik velem… Velünk. Az érzések ismeretlenek, az ennyire erős, elemi vágyakozás is az. A tesi vágyak erősek tudnak lenni, ezzel tisztában vagyok, de eddig nem vonzott ennyire erősen, ellenállhatatlanul senki.
De ez a vonzalom veszélyes is lehet. Túl sok a változó, túl sok minden mehet el rossz irányba.
Igen, tartok tőle, hogy sérülést okozok – ha nem is fizikait – és ennél semmit sem akarok kevésbé.
Én nem beszéltem erről Lucassal, még nem, így a várható következmények miatt is aggódom. Ebben az esetben nem is annyira a Stellát érő következmények miatt – őt nem bántaná a Rex -, sokkal inkább a Lucassal kettőnk közötti bizalom, barátság miatt.
Öltözés közben ezúttal Stella nem a hátamat borító kusza sebhelyeket veheti szemügyre, hanem a nyakamon, mellkasomon már nem vérző karmolásokat. Nem foglalkozom velük, nem jelentenek még csak kellemetlenséget sem, nem váruk miattuk bocsánatkérést.
A mosolya egypillanatra megakasztja, majd legalább dupla tempóban indítja újra a szívverésemet.
Már semmiben nem vagyok biztos, nem értek semmit abból, ami történik, csak azt tudom, hogy akarom. Kóstolni, simítani, érezni minden porcikáját.
Ahogy hozzám bújik, a dorombolás röviden, de határozottan megismétlődik, a tenyere a mellkasomon pólón keresztül is forró izzást simít a bőrömre az érintése alatt. Minden sejtem lángra kap az érintése nyomán, a megkívánás mellett felébred bennem az éhség.
A következő mondatra kissé elakad a simogatás, a bizonytalannak ható tétovázás három másodpercekig is kitart, mielőtt tovább simítanék a bőrén.
Nem válaszolok ezúttal. Remélem, hogy az ő megingathatatlan magabiztossága elég hozzá, hogy ez igaz is legyen. A testi sebek – többé -kevésbé – maradéktalanul begyógyulnak, a lelkiek.. nos az egészen más kérdés.
Az oroszlánok összesimulnak, egymáshoz dörgölőznek, puha, gondoskodó nyalintásokat váltanak, olykor játékosan egymás budájába kapnak, a hím óvatosan kedveskedik, azon van, hogy megnyugtassa a nőstényt teljesen, lustán heverészik az oldalán, nem engedi maga mellőle eltávolodni a másikat.
Én is hagyom Stellát helyezkedni, de az ölelésem a derekán határozott. Mocoroghat, helyezkedhet, de el nem távolodhat…? Azt hiszem megtehetné, ha nagyon akarná. Még el tudnám engedni. Hinni akarom, hogy képes lennék rá.
Most kivárom a választ. Hagyom, hogy fentről nézzen le rám, bár ezt ritkán engedem bárkinek is. Ezúttal nem mozdulok, hogy változtassak a helyzeten. A szemét, a tekintetében felvillanó fényeket figyelem.
A válasza nem igazi felelt a kérdésemre, azt hiszem. Valahol igen is, de sokkal inkább nem. Nem tervez hosszú távra, legalábbis ezt mondja, majd hogy belém szeretett.
A tekintetemben egy villanásra tetten érhető a jeges rémület erre a kijelentésre. Pánik árad szét az ereimben, igaz csak egy futó pillanatra. Fogalmam sincsen a szerelemről, a hozzá tartozó gyengédségről, nem tudok róla semmit, tartok tőle. Nem akarom, hogy szenvedjen ettől, vagy attól, hogy nem viszonzom az érzéseit, vagy csak nem jól…
De a folytatás elmossa a pillanatnyi kétségeket, félelmeket. Vágyik rám, a szemében látom azt a megkívánást, azt a sóvárgást, éhes vágyat, amit én is érzek.
Az önuralmam maradványai hangos robajjal omlanak össze. Az utolsó szótagot már csak a számba suttoghatja. Közel húzom magamhoz, levegőt venni sem marad ideje, és máris az ajkaira simít a szám. A csók egy szívdobbanásnyi ideig óvatos, puhatolózó, hogy legyen esélye ellenkezni, ha akar, de ha nem teszi, a következő pillanatban elmélyül, hevessé, szenvedélyessé válik, az ujjaim nedves, szőke tincsei közé markolnak, de nem húzom a haját, nem kényszerítem semmire.
A tenyerem a csípőjére simul, légszomjig, a lehunyt szemhéjamon megjelenő színes karikák vibráló megjelenéséig csókolom.
Csak akkor szakadok el egy pillanatra aj ajkától, mikor levegő után kell kapnom.
A csókja ízét nem halványuló intenzitással érzem a nyelvemen, az ínyemen.
Ellazítom az ujjaimat, finoman kihúzom a tincsei közül, ráfogok a derekára mindkét kezemmel, hogy óvatosan, de határozottan letoljam magamról, hanyatt az ágyra döntsem, és én is mozdulok, hajolok utána, a takarót lesöpröm magunkról az ágy végébe.
Megtámaszkodom fölötte egy futó pillantás erejéig, az ajkához hajolok, ezúttal a csók rövid, éppen csak megízlelem az ajkait, a jobb tenyerem az alsó két bordájára simul, az oldalán, a csípőjén, a combja külső oldalán indul meg lefelé, miközben az állkapcsa külső ívére, a füle mögötti puha, selymes bőrre, a nyakára csókolok, a nyelvem hegyét végigfuttatom az ütőere mentén, hogy a végén puha csókot adjak a kulcscsontja feletti kis mélyedésbe.


...


szószám ● ●


Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-26, 20:50


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Azt hiszem egy újabb fordulóponthoz ért az életem. Nem késleltettem ezt, de nem is sürgettem. Egyszerűen csak engedem megtörténni a dolgokat. Már régóta nem tervezek. Hagyom, hogy menjenek a dolgok a maguk útján. És most már sok mindent értek is. Hogy miért nem lettem regina. Kedvelem Lucast. És a történetünk elején talán még kicsit szerelmes is voltam belé. Most már tudom, ez csak a hála volt. Maximális biztonságban tudtam magamat mellette. Ő pedig soha nem erőltetett semmit, elfogadta a megnyílásomat. De ez rövid idő volt, és nem sokkal az után, hogy James-szel megjárták azt az utat, elmúlt. Nem haragudott meg érte, ezt a döntésemet is elfogadta. Barátok lettünk, szívvel és lélekkel. A bátyám lett a nem létező helyett. Volt idő, hogy Jamesre is hasonlóképpen néztem. Jóbarátként. De valahogy még is mindig más volt. Íriszeinek fénye, játékos mosolya, futó érintései valahogy mindig más reakciókat váltottak ki belőlem. Eljött a pillanat, amikor már nem barátként, testvérként pillantottam rá. Női szemmel néztem a férfit. Persze, ez hosszú hónapok alatt végbemenő változás volt. Most már tudom, értem, hogy mi miért történt. Hogy az sem volt véletlen, hogy olyan könnyedén fogadtam el a felkínált lehetőséget, és költöztem ide.
Minden mássá vált, felerősödött, felgyorsult. Pedig… nem akartam kapkodni. Most pedig itt fekszem, majdnem hason, majdnem rajta, és olyasmit próbálok neki elmagyarázni, amit még magamnak sem tudok. Egyet tudok, ezt mindennél jobban: Akarom őt. Minden apró porcikámmal, a lelkem legapróbb rezdülésével, szívem minden egyes dobbanásával. Vágyom rá. A csókjára, az érintéseire, karjai ölelésére… és igen… arra is. Nem birtokolni akarom, társnak. Ha ő is akarja.
És ezt akarja a bennem élő állat is. Érezni, ahogy hozzábújik a hímhez. Csak ő mindezen vágyait sokkal nyersebben, direktebben adja elő. Minden porcikájával sugározza párja felé, ahogy gyengéden ellenáll, beleharapva kicsit a hím állába. Fogak játéka ez vér nélkül. Incselkedés. Ő sokkal nyitottabb lélek, mint én. Én még görcsölök a múlt miatt, és a jövőért is. Mert ott van minden szavam és gondolatom mögött a rettegéssel eltöltő kétkedés: Mi van, ha James visszautasít? Mit fogok akkor tenni? Üressé válik a lelkem egy pillanatra a gondolattól, talán még a szívverésem is kihagy, de aztán vért lök az arcomba.
Csókba fulladok. Nem ellenkezek. Miért is tenném, hiszen… évezredek óta erre vártam. Felnyögök tőle, benne van minden pillanatnyi lángra lobbantó érzelmem. Puhán és gyengéden ragadja el ajkaimat, hogy aztán felszínre dobhassa az igazi érzelmeket, a szenvedélyt. Hevessége megakasztja a légvételemet. Ujjaim marokra szorítják a pólót. Csak valahol messze, valami árnyék súgja a távolból: Nem kéne leamortizálnom a teljes ruhatárat.
Szerencsére neki is épp annyira szüksége van a légzésre, mint nekem. Zihálva kapkodom a levegőt, ahogy elereszt. Belül mosolygok csupán. Kifelé vágytól izzok. S lehet tényleg lángra lobbanok a végén. Letol magáról, és ettől egy pillanatra rémület fut át rajtam. Ugye… nem bánta meg már is? Nem fog most visszautasítani, elküldeni? Remegve engedem, hogy a hátamra fordítson, és csak akkor nyugszom meg, mikor utánam fordul. Egyik karom a hóna alatt kúszik a hátára, a másik a nyakát öleli. Most az én ujjaim futnak rövid hajszálai közé. Másik kezem utat próbál találni a póló alá. Eldöntöm, hogy nem érdekel mi lesz holnap, hogyan lesz utána. Ez az éjszaka a miénk, történjen bármi. Apró csókok özöne borítja be a szám, arcom, nyakam. Én meg érezni akarom a bőrét magamon. Feltolom a hátán az anyagot. Zihálva lihegem a fülébe.
-Túl vagy… öltöz… ködve...




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-27, 01:16
Stella és James



Az oroszlánom most még lustán fogadja a nőstény közeledését, puhán incselkedik, egyelőre az enyém a terep, tudja jól, hogy hamarosan ő is megkapja, amit akar.
Úgy tűnik Stella nem vette észre a szívdobbanásnyi időre felszínre bukó félelmet, vagy csak nem foglalkozott vele. Érzem, hogy még mindig ideges, kissé feszült, de ez most másfajta idegesség, mint az ébredés, eszmélés hosszú másodpercei alatt és közvetlenül utána.
Tüzes a bőre, forróak az ajkai, szinte perzselnek, a csókja éhes, és egyben odaadó. Újszerű élmény ez, soha nem csókoltak odaadóan ezelőtt. Én csak az akaratos, vad, követelő csókkat ismerem, ezekhez vagyok szokva.
Most még nagyon is tudatában vagyok a helyzetnek, annak, hogy Stella más, mint eddig bárki.
A kéjes nyögés az ajkai közül a nyelvemre szökik, felmordulok, közelebb húzom magamhoz, mintha a bőröm alá akarnám bújtatni.
Egyszerre, zihálva kapunk levegő után, de innen már nincsen megállás, visszafordulás. Túl sokszor voltam már észnél, túl sokszor vettem erőt a kínzó vágyakozáson.
Könnyedén tolom le magamról, a reszketése újra észhez térít, és éppen megszólalnék, kérdeznék, de ahogy utána mozdulok, látom, érzem, ahogy elönti a megkönnyebbülés, a teste újra lángol, a vágya illata betölti az orromat. Mély levegőt veszek, az orrcimpáim beleremegnek.
Hagyom, hogy átöleljen, nem csak hagyom, a tarkómat az ujjai alá feszítem, ha a körme belém akadna, ahogy a keze alá mozdulok, elégedetten felmordulok.
Ahogy a pólómba markol, és a nyakam felé csúsztatja a kezét, már tudom mi következik. Nem ellenkezem, mindkét kezem elemelem az ágytól, megtartom magam a törzsem izmait megfeszítve, és segítek neki. Kapkodva markolok a pólómba, ahogy húzom lefelé magamról, recseg-ropog a varrás, de nem szakítom el. Ledobom magunk mellé, visszahajolok hozzá, végigcsókolom a kulcscsontját, a szegycsontja mentén simít végig a szám a két melle közé, a tenyerem az oldalán fut lefelé.
Ha a keze újra a nyakamra, a hátamra csúsztatta, ha az ujjai megszorulnak rajtam valamelyik mozdulatomnál, a bőre finom selymességébe morgom…
- Erősebben…
Kezdem elveszíteni a kapcsolatomat az ittel, a mosttal, a vágyakozás sürgető, minden izmomat, minden idegszálamat pattanásig feszíti, égető sürgetés, hogy elvegyek, megkapjak mindent, hogy a gyönyörrel ez a kínzó feszültség elillanjon a testemből.
Centiről centire csókolom végig a mellét, a nyelvem hegyével rajzolom körbe a mellbimbóját, a bőre szédítően édes ízébe a habfürdő csempész egy árnyalatnyi keserű mellékízt, de fel sem fogom. Finoman a fogaim közé csippentem a mellbimbóját, játékosan megszívom.
Már az oroszlán is felpattan, mellső mancsával magához húzza a nőstényt. Az ujjaim Stella csípőjére markolnak, megszorul rajta a fogásom. Az oroszlán a nőstény tarkójára fog rá, teli szájjal markol a bőrébe, húzza magához, követelő, erőteljes mozdulattal. A tüdőm mélyéről kéjes morgás dübörög fel, az oroszlán kiereszti a karmait az ujjaim hegyéből, azok Stella bőrébe vágnak, vért fakasztanak, a húsába mélyednek a csípőjén, miközben éhesen csókolom a bőrét. Nem mozdítom a kezem, de a szorítás fájdalmas és durva…


...


szószám ● ●
Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-28, 08:22


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Ha belegondolok… Kell gondolkodni? Basszus… nem hogy hetek, de hónap, vagy talán évek óta nem voltam férfivel. Tévedés ne essék, nővel sem. Hogy voltam képes visszafogni magam? Egyszerűen… nem kellett senki. Üres, érzelem mentes szexre nem vágytam. Fellobbanó vágyaimat könnyedén nyomtam el erős akarattal. Ennek az erős, határozott akaratnak a falait bontotta le James lépésről-lépésre. Egészen addig a pillanatig, hogy már nem csak nem akartam, de nem is bírtam ellenállni a vonzásának. Nem akarok ellenállni neki többé. Vágyom rá, kívánom. Nemileg és némileg is. Testestől, lelkestől.
Felsorolhatnék persze, ezernyi kételyt. Mi van, ha nem szeret viszont? Ha nem vágyik rám úgy, ahogy én őrá? Mi van, ha…? Ez a rengeteg „ha”, csak megingatná bennem a döntést, megakadályozni azt, hogy nyissak végre. Elhessentem, messzire űzöm hát. Nincs helye kételyeknek az életemben. Tények vannak, és történések. Elfogadások. Elfogadni azt, ami történik, és ahogy történik. Elfogadni azt is, ha esetleg vége szakad. Ha csak egy éjszaka lesz, akkor azt fogadni el. Ha megpróbáljuk nyújtani az időt, akkor azzal élni együtt. Nem tervezni. A tervezgetés, a gondolkodás a tett halála. Én pedig nem tervezgetek többi királylányként rózsaszín álmokat.
Egyet tudok, szeretem és vágyok rá. De a testi vágyakon túl a lelki vágyaim között ott van az is, hogy nem terhelem őt túl az érzelmeimmel. Elfogadom, amit adni tud, amit adni akar. Mert úgy szeretem, ahogy van. És aki őszintén szeret, az nem birtokol, nem követelőzik, és elengedni is képes.
De ezek felvillanó tovatűnő gondolatok, melyek most csak még inkább lázba hoznak. Forr a vérem, lángol bennem a vágy.
Lesegítem róla a pólót, hagyom, hogy eldobja. Tenyeremmel simítom végig mellkasát, oldalán át a hátára futnak ujjaim. A felszólítása csak egy pillanatra akaszt meg, tovább mozdulok. Nem értem egészen mire gondol. Én épp arra, hogy még mindig két réteg anyag választ el bennünket egymástól, és le kéne bűvölni róla a nadrágokat is. Mozdul is az egyik kezem, hogy a nadrágok derekánál akasszam be az ujjaimat. Megtolom lefelé. Aztán alábújok, a fenekébe markolok.
A törleszkedő oroszlánjaink is eljutnak egy pontra, ahonnan már nincs visszaút. A hím a nőstény mögé fordul, és ahogy ráfog a tarkójára, engedelmesen kushad alá. A párzásra felszólító hang erőteljes, követelőző.
És ez az a pillanat, melyben megdermedek egy szívverésnyi időre, melyben kihagy még a szívem dobbanása és a légzésem is. Ahogy az oroszlánkarmok áthasítják a bőrömet, vért fakasztva, erősen, ellentmondást nem tűrően tartva. A fájdalom átjár, és talán nem is vagyok teljesen a tudatában annak, hogy én is kieresztem karmaimat, végig marva velük James hátán. Már értem a felszólítást.
Emlékek ezrei söprik el egy pillanatra tudatos énemet. Kíntól teli, megalázó emlékeké. Erőszaké, mely ellen nem tudtam tenni. A gyötrelemé, amelyhez nem párosult soha kéj. Hosszú időn át. Aztán a semmiből felbukkan egy arc. Egy csibészesen mosolygó arc. Egy incselkedő hang, egy gyengéd érintés. És most bármennyire jár is át a fájdalom, tudom, hogy ez a durvaság más. Nem akar bántani. Aki látott már oroszlánokat párzani, az pontosan tudja, az ő együttlétükben nincs helye a gyengédségnek, a könyörületnek. Csoda, hogy nem végződik minden második az aktus végén halállal. Erőszakos, durva, vad közösülés az övéké. S benne a nőstény mindig tudja, meddig mehet el a hímmel szemben. Így tesz az én oroszlánom is. Mozdulatlanul hódol be, adja át az irányítás szerepét.
Teszem ezt én is, csupán egy pillanatnyi riadalmat legyűrve. Karmos ujjaim belemarnak James húsába, szorosan tartom. Ziháló légvételem fel-le mozgatja mellkasomat, de… Ösztönből mozdulok, ahogy széttárom neki a combjaimat.
Fránya nadrágok...




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-28, 10:37
Stella és James



Lássuk be… Az érzelmek kommunikációja nem erős oldalam. A csók a barlangban kifordított önmagamból, mégsem beszéltünk róla végül.
Mindig csodáltam Stellát, amiért ki tudott lépni abból a szörnyű helyzetből, amibe került. Józan ésszel tudom, mennyi szenvedést élt át, és amikor tudatomnál vagyok, sosem lennék vele durva, vagy kegyetlen. Sosem akarnék neki fájdalmat okozni.
Most azonban túl régóta – több, mint másfél hete - nem volt alkalmam arra, hogy a szexuális feszültségem kiadjam magamból. Egyébként is állat vagyok – jól tudom, hiszen a fejemhez vágták már -, ez ilyenkor csak fokozódik.
Nem ismerünk másmilyen kielégülést, sem én, sem az oroszlán. Üres, érzelemmentes durva szex… Csak ezt tanultuk, ezt kaptuk, ezt is adtuk.
Össze vagyok zavarodva, a durvaság észrevétlen kúszik elő belőlem.
A már állandósult belső harcaim mellé beköltözött az értetlen bizonytalanság. Fogalmam sincsen, mit érzek Stella kapcsán, ez ellen pedig elég nehéz – ha nem lehetetlen küzdeni.
Kár volt felöltöznöm – ezt csak ösztönszinten sejtettem -, mégis azt hittem elég lesz. Tévedtem. A pólóm még földet sem ér, Stella ujjai már a meztelen bőrömet simítják a hátamon, a régi sebhelyek kusza, hullámos, kidomborodó vonalain. Most ez puha érintés is olyan izgató, kéjes izzást robbant a bőröm alá, hogy szűkölni tudnék tőle.
Megértem a célzást, ahogy az ujját a nadrágom derekába akasztja, ő nem az én felszólításomat. Az is csupán gyengéd határozottság, amivel a fenekembe markol, mégis megrándul, ösztönösen mozdul a nyomán a csípőm.
A vérem vadul lüktet, pulzál az ereimben, az egész testemben.
Csak egy végtelen hosszúnak tűnő – valójában legfeljebb 8-10 másodperces szünet, míg felkelek mellőle egy sima, villámgyors mozdulattal, a nadrágomat az alsógatyámmal együtt tolom le, aztán csak kilépek belőle.
A hím oroszlán könnyedén – ellenkezés nélkül maga alá gyűri a nőstényt, ez meglepi, meg is akasztja talán egy pillanatra. de aztán csak belemorog a pofáját kitöltő bundába, és ahogy fölé helyezkedik kíméletlenül belekapaszkodik.
Visszahajolok Stella fölé. A bőrét csókolom, a nyelvemmel kóstolom a melle feszes bőrét. A karmaim, karmaink a bőrébe, húsába marnak mélyen, fájdalmasan, a vére illata elvegyül a bőre, a vágya illatával, megtölti a tüdőmet, az agyam minden apró sejtjét, a bőröm alá kúszik, beleivódik minden porcikámba. A szemem sárgán izzik, nem csak én akarom ennyire őrülten, az oroszlánom is:
Érzem, ahogy megdermed egy pillanatra. A vérgőzös, kéjes ködön át is érzem a bizonytalanságot, ami elfutja, egy pillanat késéssel merevedek meg én is, a szemem visszavált a saját színére, és talán éppen mozdulna a kezem, lehet, hogy sikerült volna elkapnom a pillanatot.
Egy futó emlékkép villan, fiatal lány, hóllófekete haja a nyakán karmolt sebekből kicsorduló vérbe tapad, megtépett alkarját szorongatja, és könnyes-dühös szemekkel mered rám. ~Szeretni akartalak! Idióta, kegyetlen seggfej vagy!~
De Stella karmai végigszántják a bőrt a hátamon, véres csíkokat húznak, én pedig kéjesen hördülök, a testem a karmai alá tolom, feszítem, a mozdulata alatt érezheti a karmait a bordáimon végigkaristolni bőrön és húson át. A szemem ismét sárgán villan, vér csordul a hátamról az oldalamra, halványan beleremegnek az izmaim a kínnal vegyes kéjbe. A csókot is harapom az ajkairól, a fogaink is összekoccannak talán egy ponton. a karmaim most végigszántanak lefelé a csípőjén, vörösen izzó, mély karmolásokat nyitva a combján is egészen félútig a térde és a csípője között.
Hamarosan ő is rá fog döbbenni, hogy ez a durvaság nem annyira más, mint kellene lennie. Hacsak nem véresen és fájdalmasan szereti a szexet, akkor könnyen lehet, hogy a gyönyör nem lesz elég, hogy ellensúlyozza a durvaságot.
Bár ki tudja, lehet ő sem ismer mást, talán őt sem éritették soha másképp…
A hátamba kapaszkodik, érzem a húsomba akasztott karmait. Ahogy szétnyitja a combjait, a véres kezem felsimít a mellei között a torkára, elégedetten mordulok, ahogy mozdulok, hogy a lábai közé térdeljek, úgy mozdulok, hogy a stabilan tartott karmai újra a hátamba tépjenek.


...


szószám ● ●
Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-30, 11:59


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Az életem egy időszakában állandósult erőszak védekező reflexeket fejlesztett ki bennem. Ezek, az időszak elmúltával, ha nem is múltak el, de lazultak. Már nem görcsöltem rá mindenre. Ha például kaja készítés közben elvágtam az ujjam, a fellépő fájdalom nem késztetett rettegő nyöszörgésre. Lassú változás volt ez, hosszú idő kellett hozzá. Könnyű volt megszokni az új, könnyebb életet. De… gyengédséget senkitől nem tudtam tanulni. A szexhez, mely számomra örök erőszakos aktus, soha nem párosult gyengédség, és igazából… élvezet sem, nagyon sokáig. Most pedig meglep az az erő, amivel elural. A váratlan durvaság, ledermeszt egy pillanatra. Ha magyarázgatnom kéne, hogy még is miért vagyok képes tovább menni, és nem pedig megszökni, akkor azt mondanám: Tudom, hogy nem akar bántani. Tudom, hogy… ő is épp annyira össze van zavarodva, mint én. Érzem. A szíve lüktetésében, sürgető vágyában, kapkodó mozdulataiban, és az erejében, amellyel megragad. Biztos vagyok benne, hogy mindezek ellenére, ha úgy döntenék, egy szemhunyásnyi idő alatt vonulna vissza, engedne el, és soha nem hányná a szememre. Soha. Az is felmerülne bennem, hogy talán… ő sem ismer gyengédséget.
Nem állok neki most ilyen magasságokba elemzésnek, egyszerűen elengedem a rémületemet, s viszonzom a durvaságát. Újabb meglepetésként könyvelem el, ahogy kéjesen felnyög. Most értem meg, hogy így szereti, vagy legalább is, így szokta meg. És persze ott van a tény, hogy korábban miként dorombolt fel finom érintésem nyomán. Nem is sejthetem, mekkora harcot vív önmagával, némileg lefoglal a saját küzdelmem.
Alig bírom ki azt a pár pillanatot nélküle, míg megválik a további felesleges ruhadaraboktól. Kár volt felvenni őket, dupla munka. Mit remélt tőlük? Nem, most nem fogok ezeken töprengeni. Majd, egyszer, talán… Szemérmetlenül tárom fel előtte lényemet, nem takargatom magam. Szinte belesikít a szoba levegőjébe a belőlem kiáradó vágy. Visszahívja, csábítja. S ahogy hozzám simul, most már fedetlen bőrrel, belebolondulok a vágyakozásba. Átjár az illata, csókjai a bőrömön ezernyi hangyát indítanak útra. Elborít a bizsergés, zsibongó lüktetés kél a hasamban, ágyékomban. Akarom őt, vágyom rá.
Vérfakasztó mozdulatát újabb követi, ahogy végig szánt a combomon, a fájdalom egy pillanatra kioltja az ébredő kéjt. Hiába tolja bele a hátát kiengedett karmaimba, döntök.
-Ne…
Suttogom el. Muszáj kiszakadnunk a durva erőszakból. Jobbak vagyunk, többek ennél. Ráfogok a húsomat tépő csuklójára, másik kezemmel a torkomat ölelő ujjak alá tolom.
-Ne így…
Nem tudom megérti-e, ráérez-e arra, amit sugallni szeretnék számára? De akárhogy is lép… elengedem, tenyereimet rásimítom a bőrére. Becéző gyengédséggel cirógatom végig. Vállát, karját, oldalát, hátát. Jobb lábamat a derekára, csípőjére csúsztatom, ezzel tartva magamon. Tenyerem a tarkójára fut. Szenvedélyes, határozott csókkal fogom le az ajkait. Korábbi fogkocogtató csókunkhoz mérten, ez egészen gyengéd, erőszakmentes. Még is, sokkal jobban átsüt belőle mindaz az érzelem, mely kitöltik a lelkem felé. Akarom, hogy az a borzongás borítsa el, melyet néhány perce átélt, mikor gyengéden simítottam végig rajta, amelytől az oroszlánja feldorombolt, amely képes eszét venni, és vad szenvedélyt vált ki, erőszak és durvaság nélkül. Még ha ez az oroszlánok lételeme, akkor is.




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down
James Sargent

IV. Labala
IV. Labala
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 30

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-31, 00:01
Stella és James



A bordáimat is elérő mély marás nyomán elhangzó kéjes nyögés nyomán döbbenet tölti el, érzem ahogy sugárzik belőle, talán a megértés is követi, valahol mélyen, nagyon mélyen a tudatom alsóbb rétegeiben felhullámzik a szégyen.
Ellentétes érzelmek, sürgetések küzdenek bennem, de a megszokások, az ismert út könnyen magával sodor, fogalmam sincsen hogyan lehetne másképpen, mit kellene kapnia valakinek, akivel hosszú évek óta őszintén törődöm, és most fellobbantotta a vágyakozást a teste, a szája, az érintése, a bőre íze után.
Hiányzik a forrósága addig is, míg teljesen levetkőzöm. Visszatérni hozzá olyan, mintha a saját bőrömbe bújhatnék vissza a csupasz húsomat, izmaimat tépő hosszas reszketés után.
Olyan elemi erővel kíván, szinte letaglóz a vágyakozása, a teste reszketése. Olyan természetességgel, bizalommal nyitja szét a combjait, hív és húz magához amilyet sosem tapasztaltam. Mindenért küzdenem kellett, nincs is megfelelő válaszom az odaadására.
A vére lustán, élénkvörösen csordul a combján, a józanságom régen messze jár, késztetést érzek belenyalni a testén nyíló mély vágásokba, lekóstolni a meleg vért a tűzforró bőréről, a torkán megszorulnak az ujjaim, azonban ekkor olyan történik, amire nem számítottam, amit nem gyakran hallok.
Stella hangja, a tiltakozása légkalapács intenzitásával sújt le a gerincemre, a zavarodottságtól meglazul a fogásom a nyakán, a tenyerem alá tudja csúsztatni az ujjait, de a tüdőm mélyéről felrobajló morgás fenyegető. A fogása a csuklómon ezütsbilincsként perzsel, és megszólal másodszor is, én pedig elengedem, és ellököm magam tőle, gyors mozdulattal a sarkamra ülök a lábszárai között.
Az oroszlán döbbenten húzza vissza a karmait, elengedi a nőstény megtépázott, nyálas, vérmaszatos bundáját, és úgy ugrik hátra, mintha ostorral csaptak volna az orrára.
Mindketten a fejünket rázzuk, a pillantásunk kitisztul, visszavált az ismerős, természetes színbe.
- Sajnálom…
Két kézzel markolok a tarkómra, veszek néhány mély levegőt…
- Nem ezt érdemelnéd…
Csak figyelem a véres ujjnyomokat a nyakán, a combján nyitott, mély sebeket. Nem is értem, hogy nézhet még rám ennyire őszinte, szelíd tekintettel, hogy sugározhat még mindig belőle a vágy, a megkívánás. Mindazok után, amit korábban átélt, én sem vagyok különb hozzá.
Az oroszlán lesunyt fejjel, a testét majdnem a földig leengedve, lassú léptekkel közelít a nőstényhez, ha magához engedi, engesztelőn nyalja képen, pofáját az álla alá fúrja, a maga által okozott sérüléseket nyalja végig, ezúttal puhán, és óvatosan.
Én a véres tenyeremet beletörlöm az ágyneműbe, és végigpillantok Stellán még egyszer. Amennyiben nem gondolta meg magát, ha nem érzékelek most sem elutasítást, megfontoltan, lassan mozdulok felé, támaszkodok meg fölötte.
A pillantását keresem, az arcélén simítok végig az ujjbegyeimmel.
- Nem tudom, hogyan másképpen…
Fújok egyet, ebben a gesztusban ott van minden bizonytalanság.
- Csak beszélj hozzám… - a hangja segít, a kéréseinek nem vagyok képes ellenállni a legsötétebb pillanataimban sem – mindegy mit mondasz… és szólj, ha durva vagyok… azonnal…
Azt akarom, hogy forró, kéjes élvezettel, színtiszta gyönyörrel simuljon hozzám, anélkül, hogy a legkisebb nem kívánt fájdalmat is át kelljen élnie. Az elködösülő pillantását, az izmai, a teste kimerült, elégedett reszketését magam alatt érzni.
Most sokkal finomabban érintem meg, a nyakába csókolok, a tenyerem végigfut a hasán, a feneke alá csúszik, ezúttal nincsen semmi durvaság a mozdulataimban, cserébe némi suta bizonytalanság egyelőre tetten érhető.
A fogaim végigkarcolják a bőrét a nyaki ütere felett, de ez a gesztus is incselkedő csupán, még halvány pírt sem hagy maga után.
A nyakáról a kulcscsontjára csókolok, ahogy korábban is, majd a mellét kóstolom végig, a nem támaszkodó kezemmel vissza, felsimítok az oldalán a másik mellére zárom a tenyeremet, elégedetten morgok a bőrébe.
A bordáira csókolok, a másik kezemre támaszkodom, a tenyerem az ép combjára vezetem, a fogásom finoman megszorul, de ezúttal nem okoz fájdalmat, Finoman harapok az oldalába, talán túl finoman is, ahhoz hogy elérje a várt hatást, és ne csupán csiklandós legyen.
Nem érzem még mi az elég, mi a kevés, vagy éppen a sok.


...


szószám ● ●

Vissza az elejére Go down
Stella Marshall

IV. Zingel
IV. Zingel
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
. : Új nap, új éjszaka Bfe4ed3b0b9fbacbace704d0ac223176
Hozzászólások száma : 39

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték: 2020-03-31, 15:02


Stella & James
“Érzések és érzelmek vol2.0."



Jól esik őt nézni. A mozdulatait, ahogy azok nyomán táncba kezdenek a bőr alatt megbújó izmok. Kidolgozottak, finoman erezettek. Jól esik nézni az arcát, az arcot keretező rövidre nyírt hajat. Szemeinek tüzét, ajkait. Míg lerúgja – mit lerúgja! szinte kikatapultál a nadrágból – jólesően legeltettem rajta a tekintetemet. Saját testemet feltárom neki, úgy is látott már, titkolni valóm nincs. Más kérdés, hogy ez most egy más helyzet. A vágyak, a testet eluraló szenvedély mindig az némi szemérmességet. Bár azt mondják, a szerelemben ez felesleges. De nem is fogom vissza saját sürgetésemet, nem bánom, ha érzi rajtam, mennyire kívánom, mennyire akarom őt.
Nem foglalkozom a sebekkel, melyekből halvány csíkban csordul már csak a vérem. Hamar eláll úgy is, bennem az oroszlán tudattalanul végzi a dolgát. S bár sejtem, az ő hátán is útnak indult néhány csermely, még is, most ezzel nem foglalkozom. Sőt, visszafogom önmagamat, hogy megtorpanthassam őt is. Érzem, hogy halkan elmondod, kurta tiltakozásom, szinte fejbe kólintja. S épp annyira rövid az idő, míg a félelem fészket ver bennem a morgására, mint amennyire rövid idő alatt visszakozik végül. Elsuhan belőlem a rémület morzsája. S bennem az engedelmesen önmagát átadó nőstény is felsóhajthat, levegőhöz juthat. Csapzott szőrén vérpatak csordul, de a hím döbbenten ugrik le róla. Oroszlánom hátrafordul, párját nézi. Mondanám, hogy engedékenyen mosolyog, de az oroszlánok nem tudnak olyat. Így, mikor a hím végül erőt vesz magán, és közelebb lépked, békülékenyen dorombol fel, szinte hívva vissza a másikat. Egy sokkal gyengédebb, kevésbé véres együttlétre.
S ezt teszem én is. Ahogy James a sarkára ül, vele emelkedem én is. Két oldalán széttett lábaim, közöttük feltárva nőiségem. Egyik kezemmel támaszt keresek, hogy ne kelljen mindent a hasizmoknak tartani ebben a helyzetben, másikkal felé nyúlok.
-Cssss… kedves…
Suttogom szelíden, mutatóujjam hegyét ajkához érintve.
-Nincs semmi baj…
Dehogy haragszom rá, de hogy taszítom el magamtól. Annál… sokkal jobban szeretem, sokkal jobban vágyok rá. Ahogy felém billen, újra elfekszem, s ahogy fölém támaszkodik nézem az arcát. Ujjam végig cirógat ajkának ívén, amíg beszél.
-Szeretlek James…
Ismételem el korábbi kinyilatkozásomat, és ha a hangomra vágyik, ezen ne múljék, bár nem tudom meddig leszek képes összefüggően beszélni. És lám, már a következő pillanat el is ragad, hiszem ajkai nyakamat érintik, szinte lecsókolja onnan ujjai nyomát. Engem pedig végig ránt a gyönyör, beleborzongok, ajkaim közül kéjes sóhaj kél. Kezeimet átfűzöm a karjai alatt, gyengéden cirógatom végig. Fülébe suttogok szerelmes szavakat, összefüggéstelenül. Bármit, ami eszembe jut, csak hogy hallja a hangom, és a szavaimat töredezetté tévő sóhajokat. A vágy élénk lüktetése megint elhatalmasodik bennem. Keze a combomra siklik, ösztönből emelem a csípőm, szemérem dombom hasának nyomódik, felsóhajtok, elakadó lélegzettel, nyögésem értelmetlen zagyvasággá varázsolja az épp aktuális szót.
-Beteeehehel… jesülés…
Csókja koránt sem csiklandós, tovább fokozza vágyamat, bár az már így is az egekbe emelt. Óh igen… a beteljesülés. Erre vágyom, vágyunk mind a ketten az oroszlánommal, de nem önző módon. Vele, velük együtt akarjuk. Az oroszlánom nyelve végig nyalja a hím pofáját oldalról, bátorító morgással adja tudtul, folytassuk, ahol abba hagytuk, csak egy kicsit szelídebben. Az én ujjaim pedig útra kélnek, és felfedeznek rajta mindent, amit csak elérek. Beletúrok tüske hajába, körül rajzolom a fülét, ráfogok a vállizomra, onnan a karokat cirógatom végig. Lábam, melynek combját simította az imént, megint a csípőjére, derekára téved.
-James…
Suttogom bele a gyönyörrel fűtött nyögések sorába a nevét. Nem megállítani akarom, sokkal inkább sürgetni.




"A szelídség a legnagyobb erő.
A nyúl nem szelíd, csak gyáva.
Mert gyenge.
Szelíd csak egy oroszlán lehet."
Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom

Re: Új nap, új éjszaka
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
Új nap, új éjszaka
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Kertváros :: Családi házak, villák-
Ugrás: