HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 22:34
Tennessee Woods
tollából született


Today at 21:39
Tennessee Woods
tollából született


Today at 18:58
Becca Tamming
tollából született


Yesterday at 20:37
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 12:27
Alec Mason
tollából született


Yesterday at 12:26
Alice Norton
tollából született


Yesterday at 10:37
James Sargent
tollából született


Yesterday at 09:34
Becca Tamming
tollából született


2020-03-27, 21:10
Oakley Thompson
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
promise land
» beküldték: 2020-02-23, 23:10

Már vége a műsornak, az utolsó nézők szállingóznak kifelé az épületből, nézi őket, ezeket a hihetetlenül retardált emberi lényeket, akik önszántukból mennek vámpírközelbe egy kis borzongásért. Mert fogalmuk sincs. Kurvára semmiről nincs fogalmuk. De azért egy közös mégis van bennük, a félig kiürült popcorn zacskókat meg kóláspoharakat gyűrögető civilekben és benne, aki a kocsijában ül a parkolóban. Hogy ő is van elég hülye önszántából idejönni, még ha arra nem is bírja rávenni magát, hogy bemenjen. Az egyik cigit szívja a másik után, és negyven perce nem képes sem kiszállni, sem elhajtani. Lehet, hogy nincs is itt. Máshol van dolga. Feleslegesen akar beugrani a százfejű hidra torkába. Végül felhívja a cirkusz központi számát. Nem a vámpírt kéri. Ahhoz kurva hosszú köröket kellene futnia, ebben biztos. Az indiánnal akar beszélni. Baliannal. Ahogy gondolta, ez semmi ellenállásba nem ütközik. A vámpír árnyékától nyilván kevesebben akarnak autogramot kérni. Átkapcsolják. Egy perc várakozás. Felismeri a rideg, gépies hangot a vonal túlsó felén, amikor felveszi és beleszól.
- Woods vagyok. A vámp… a Város Urával lenne megbeszélnivalóm.
Az indián hangja nyugodt és kifejezéstelen, mintha csak a fogorvoshoz kért volna időpontot. Mi sem természetesebb.
- Lehetséges, hogy tud rád időt szakítani. – Pillanatnyi hatásszünet, vagy lehet, hogy azt várja, hogy hálálkodni fog. – Az aulában várlak.
A szájvíz, a cigi és a feszültség kesernyés egyveleggé áll össze a nyelvén. Már a bejáratnál jár, és csak akkor fogja fel, hogy a vámpír titkárnője úgy válaszolt, mintha pontosan tudná, hogy ott ül a parkolóban a kocsijában. Ennél flegmábban nem is tudta volna tudatni vele, hogy figyelik. Olyan feszesek az arcizmai, hogy érzi, hogy undokul elmélyülnek a kialakulófélben lévő ráncai a szeme és a szája körül.
Üresnek tűnik az épület, csak néhány biztonsági őr mellett sétál el, akik megnézik, de nem szólnak hozzá. Az energiájuk forrón verődik vissza a plakáttokkal teli falakról. Amatőrök. A szuvenírboltban egy friss hulla rendezgeti az árukészletet. Elviselhetetlen vattacukorillat. Egy kevés vajas kukorica. A magabiztosan induló léptei kezdenek tétovává válni, ahogy végigsétál a tök üres aulában a cirkusz belseje felé. A fekete hajú vámpír úgy olvad be az árnyékokba, hogy ha nem mozdulna meg, talán észre se venné. A cirkusz szagegyvelege itt még hatékonyan nyomja el a vámpírfészek hüllőszagát.
A vámpír pillantása kihívó méregetéssel siklik végig rajta.
- Remélem, alaposan megfürödtél.
Megtette. Nem hozta magával mások szagát. Pengévé keskenyedik a szája az ideges dühtől, de a vámpír nem vár választ, hátat fordít, annyit sem mond, hogy kövesse. Követi. Keresztül néhány staff only ajtón, itt nagyobb az élet, bár az indián megjelenésétől elhallgatnak a beszélgetések. Lépcsőház. Szűkös folyosók. Újabb lépcső. Most nem az irodájába mennek, ennyit felismer, lejjebb annál. Nincs kedve közhírré tenni a feszültségét, úgyhogy uralkodik magán, még a szívverése is normális marad, pedig a torka önkéntelenül is összeszorul, ahogy egyre nyirkosabb, földízűbb lesz a levegő. Úgy tűnik, feleslegesen erőlteti meg magát.
- Megvárhatod a szokásos lakosztályodban is, ha akarod. – A vámpír nem fordul meg, de mosoly érződik a hangjában, pedig úgy rémlik, nem az a mosolyogós fajta. Befogja a száját, és nem reagál a provokálásra.
Végtelen hosszúnak érződik, mire újra felbukkannak mások is, úgy néz ki, őrpozícióban vannak, vámpírok, a többinek talán tigris- meg farkasszaga van. A folyosó végén az indián megáll egy ajtó előtt.
- Mostanra már biztosan okosabb lettél egy kicsikét, de azért tartsuk meg a formaságokat – és felemeli a kezét. Megfeszül az állkapcsa, egy másodpercig eljátszik a gondolattal, hogy nem megy bele, de sokkal nehezebb úgy keménynek lenni, hogy nem nézhet farkasszemet a másikkal. Széttárja a karját, és hagyja, hogy megmotozza. Alig érzi magán az ujjait, pedig biztos benne, hogy ez a fickó nem végez félmunkát. Mindegy. Nincs nála fegyver. Még egy szaros öngyújtó sem.
- Itt várj.
Az indián olyan puhán siklik be az ajtó mögé, mint egy légáramlat. Egyedül marad. A forduló mögött állnak ketten, látta őket, de ha beszélgetnek is, nem hallatszik idáig a hangjuk. Dobhártyaszaggató a csend.
Mi a szart keres itt.
A vámpír napok óta nem kereste. Hat napja. Az még csak nem is egy hét. Talán végleg megsértette azzal, hogy nem könyörgött, hogy maradhasson, miután berágott rá a semmin azon a bizarr végű estén. Vagy ráunt. Kurvára örülnie kellene. Ehelyett mit csinál? Idejön hozzá. Ide, baszd meg, a cirkuszba. Ennyivel Csernobilba is utazhatott volna. És miért? Egy szaros ajánlatért, még csak nem is kész ígéretért, csak valami fél szóért, amit szex előtt dobott be hetekkel ezelőtt, és ha valakinek, akkor neki tudnia kéne, hogy amit dugás előtt, közben vagy után mondanak, az a szöveg annyit se ér, mint a Fogtündér egészségbiztosítása. Egy vámpír szava meg még annyit se ér. Talán amúgy is csak valami játék volt ez is, valami trükk, amivel elérte, hogy önként kielégítse a saját kibaszott ágyában, a saját kurva lakásában. De még ha akkor komolyan gondolta is… hetekkel ezelőtt volt. Azóta talán már ráunt. Megfeledkezett az egészről. Azt a gyújtóst kapott, egyetlen reménykedő lángot látja maga előtt az öccse vádló, kútsötét tekintetében, amióta csak visszajött Thomsonból. Mi van, ha nincs is semmiféle ajánlat? Blue pillantása mered vissza rá a tapéta mintázatából. Akkor lesz, ha beledöglik is.
- Bemehetsz – mondja a vámpír, és ahogy makacsul előrelép, becsukja mögötte az ajtót.
Odabent nem is egy szobában, inkább valamiféle lakrészben találja magát. Az L-alakú helyiség miatt nem tárul azonnal elé a látvány, de a szaga azonnal megcsapja. Szex. Vér. Friss veríték. A likantrópok forróra hevült párája. A vámpír és a vámpír vágyának jellegzetes, mással már össze se téveszthető szaga, aminek az ismerőssége elektromos áramként csap bele, amitől összerándul a benseje és azonnal engedelmesen gerjedni akar a teste. Olyan erős a szag, hogy visszafordulna. Még csak nem is a nőstény jut eszébe először. Kicsi a világ, most velem teszi. Hát ezt kurvára nem akarja látni. MI A SZARÉRT JÖTT IDE. Vesz egy mély lélegzetet, szájon, de most a nyelvén érzi a levegő ízét, a vámpírét leginkább. Zsebrevágja a kezét. Beljebb sétál.
Óriási, feltúrt franciaágy. Nem Ryenne. Nem Leesa. Az az égő, fájó érzés a gyomrában, amivel a látványra készült, dühös ingerültséggé foszlik. Még csak nem is a halandó fiúja. Mintha a vámpír be akarna gyűjteni magának minden hajszínt a hirtelenszőkétől a mahagónivörösig. Úgy tekeregnek körülötte, mintha más vágyuk sem lenne, mint hozzáérni, mint keringeni ekörül a tündöklő nap körül. Jóllakott. Ragyog. Ez az a tündöklése, amikor ránézni is fáj, vakítja a szemet, hunyorogni kell tőle.
Mégis hány ribanca lehet még? Hány halandó, alakváltó, vámpír kell, hogy kielégítse a Város Urának étvágyát? Az is csoda, ha a neveket számon tudja tartani. Hogyan is emlékezne már arra, amit két találkozással ezelőtt a vágytól félőrülten mondott neki? Nyilván mindegyiket ugyanolyan aberrált önfeledtséggel habzsolja, ahogy őt. Nem ő a fétise, egyszerűen csak beleillik a zsánerébe, futtatja végig a pillantását az alakváltókon. Az egyik férfi végignyal a vámpír vállán vállcsúcstól válltőig, a márványbőre felett rávillan egy önelégült macskatekintet, mintha csak azzal kérkedne, hogy az övé, őt választotta erre az éjjelre ez a gyönyörű szörnyeteg, őt, őt, őt.
Ő meg áll ott a kialvatlan, gyűrött arcával, az ideges ráncaival, és rohadtul bánja, hogy direkt a kocsiban hagyta a cigijét.
- Bocs. A titkárnőd nem mondta, hogy épp elfoglalt vagy. – Hanyag közömbösséggel gördülnek a szavak a szájáról. Rutin. – Majd visszajövök egy alkalmasabb időpontban.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-02-24, 13:13


I wanna be a part of your soul

To: Valen


Az alakváltók forró energiája vadul átjár, lenyom a mélybe és onnan ránt vissza, mintha forró fürdőt vennék, belegabalyodom az illatukba a kezük sokaságába, a szájakba, mindre megfelelni is képtelen lennék, rajongó érintésekre hasonlóval felelek meg, a harapásért szól a szájuk, elkérik, kikövetelik, függő mind a kettő, mind a kettő az én függésem rabja, nekem adják ezt a lehetőséget, elkérik, megadom. A vér szaga összemosódik az egész estével. Buja vágy úszik a levegőben… - Mesterem.. – felszakadok a testek közül, a forróságból, az érintések elviselhetetlen hőjéből, csak pillantásom siklik Balian felé. – Ő van itt. – vissza sem kérdezek, a hangsúlyból pontosan tudom, ha jobban figyelek, érezhettem volna az arcszeszednek is az illatát, de tele vagyok valami egészen mással hámsejtileg. Biccentek. Jöhet, meg úgysem lepem.
Kikúszok az ölelő karok alól, panaszos sóhajokat kapok az érdemtelen reakcióra, és lemerevedett alakváltókat, mi a picsa történik?
Kicsúszok az ágy végébe, lelógatom a lábam, szemérmesen az ölemre rántanám a takarót, de én már nem tudok neked, sőt Neked újat mutatni.
Két büszke tigris székel az ágyamba, a sértődékenyebb lelép a matracról és pontosan tudván, hogy eltoljuk a randevút, a nadrágját gombolja, mire belépsz.
A birtoklóbb mögöttem marad, mögém térdel széle terpeszben, érzem a kemény farkát a hátamnak nyomódni, feltűzlek a pillantásom élére, mint egy sosem látott lepkefajt, már attól mámor jár át, hogy láthatlak, csak gőzöm nincs mi hozott ide önként és valljuk be, hogy érdekel.
Érzem a nyelvét vég siklani a vállamon, tudom, hogy kihívás és birtoklás, hogy neked szól és persze nekem is, azt is, hogy eddig senki kedvéért nem dobtam ki őket az ágyamból, annak ellenére, hogy meglehetősen ritka vendégek, vagy pont azért.
Hatodik napja nem kerestelek, elviselni nem tudom az emlékét annak, ahogy megaláztam magam, hogy a karodba simultam kiadtam magamból minden semmire kellő félelmet és te munkának tekintettél.
Szétdúlt hajam alól felpillant a váltó, érzem az energiáit fenyegetővé válni, tigris, olyan tisztán látom őt, mintha tisztított üvegen keresztül szemlélném. – Fogadtalak. – akkor nem lehetek olyan elfoglalt, pedig az vagyok. Kezed a zsebedben, mily nemes elzárkózás, a vicc, hogy mindkét szépséges példányt lecserélném rád. A kezem végig siet a tigris combján mögöttem, higgadjon le, nem kell senkivel szembe menni. – Ahogy érzed. – vállat vonok, te jöttél el hozzám, ebből kifolyólag sejtem, hogy nem tervezed ilyen rövidre zárni, szeretnél valamit és pontosan tudod, hogy kapható vagyok rá, hogy foglalkozzam vele. – Jared! – a mögöttem székelő szépségem a tarkómra mar finoman, noha nem őt szólítottam.
- Akár maradhat is. – finom, jól hallható súgás a fülemre, felver a szívem, majd biztosan tetszene a látvány, hogy rajtad osztozzam. – Akár. – NEM! Maradhatsz, de akkor ők nem, ez tiszta sor, de ha menni akarsz menj, várhatsz is, vagy leülhetsz nézni is, valljuk be, láttál te már nagyobb csodát is.
Jared gúnyos mosollyal bontja vissza a farmerjét  mégis mindenki arra vár, mit reagálsz, hiszen miattad elküldtem volna őket az ágyamból, belefordulok az ágyastársam csókjába, ha vársz, akkor várj, ha pedig beszéded van velem, akkor jelezd. Kifejezetten nagylelkű vagyok, hogy nem várattalak meg odakint, sőt ha megvizsgálnám magamba, akkor kifejezetten örülök, hogy látlak, csak a megalázás ne kúszna égővörös kódként az arcomra.
Érezlek téged, ez fokozza a vágyaimat. Az illatod, jelenléted, a tudat, hogy itt vagy egyszerűen felhúzza a védelmem erős falát, olyan képtelenség, hogy kiszolgáljalak. Fogadtalak, jeleztem, hogy megszakítom, amit csinálok, de ha nem kell, nem adom meg.
Rövidre zárom a csókot, megint feléd pillantok és a kissé várakozó tigrisemre, eldönteni is képtelen, hogy vetkőzzön vissza vagy mi legyen? A testén ott díszlenek a harapásaim nyomai, a bordáján, az alhasán, a vállán, hasonlókat láthatsz a mögöttem ténykedőn is és rajtam is díszeleg pár fognyom.
Dönts, és legyél okos, kifejezetten érdekel, hogy hozod a tudtomra, ha maradnál, mert sejtem így van, akarsz valamit, itt vagy valami miatt, dolgozz meg érte, hogy újfent a tiéd legyen a figyelmem. Lehunyom a szemem, beledőlök a tigrisem mellkasába, a bordáimon futó két kezébe.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-02-25, 00:07

A sűrű, nehéz levegő ellenére határozottan úgy fest, mintha megzavarta volna a korhatáros pasztorált. Az egyik férfi a nadrágját húzza, a másik az ágy széléről akarja visszahúzni a vámpírt a szétdúlt ágyba, csak azért lehet biztos benne, hogy még koránt sincs vége, mert a vámpír combjai közt egész más a folyamatábra.
Mi a szarért hívta be akkor? Hogy megmutassa, hogy rohadtul semmi különleges nincs benne, épp csak beleillik a sorozatgyártott szexjátékai közé? Ki van bontva a haja, millió szál kócos arany. A mögötte térdelő férfi, mintha csak olvasna a pillantásában, beletúr a hajába, féltő bálványimádással kisöpri a szemében a zilált tincseket, mielőtt átkarolná a nyakát félig túszejtő, félig infantilisen csimpaszkodó mozdulattal. A vámpír meg hátrasimít a combjára. Mondjuk úgy simogatja, mintha azt mondaná, kushadjon. Valami rohadtul viszket benne attól, hogy nézi őket. Fogadtalak. Nyilván arra szolgál ez az egész, hogy viszkessen is. De mire fel? Kit érdekel? Azt hiszi, számít, kivel kefél? Elvégre kurva. Neki is csak a kurvája. Még ha nem is pénzzel fizet érte. Nem gondolta, hogy ő lenne az egyetlen. Nem is gondolhatta volna. Legfeljebb azon tudna meglepődni, hogy valójában a város hány százalékát tartalmazza a háreme.
Ahogy érzed. Eleve irritált, amióta csak belépett ebbe a tetves orgiába, de most ökölbe szorul a keze. Hát persze. Nyilvánvaló, hogy azért jött, mert akar tőle valamit. Az mindegy, hogy a vámpír mit gondol, hogy esetleg azt hiszi, a farka hiányzik ennyire a napirendjéből, azt tudnia kell, hogy nem épp csak erre járt beugrani. Rühelli ezt az egész szaros cirkuszt, akkor egyszer, amikor önszántából betette ide a lábát, azzal hitegetve magát, hogy semmi szarság nem történhet, azért egy valag pénzt kapott, és annak a stricinek az istállójában kötöttpályán mozgott eleve, az egy jó dealnek számított. Aztán a vámpír szétnyitotta a mellkasát és kis híján kitépte a szívét. Ennyit a dealről. Persze, hogy tudja, hogy nem a semmiért jött be ide újra. És van pofája tesztelni, meddig megy el. Erről van szó, mi, bassza meg?
Valamikor kiült az arcára egy leszarom, gúnyos félmosoly, miközben nézi ezt a jelenetet, a durcásan öltözködő egyik köcsögöt, meg a vámpírt nyalogató másikat, aki most a tarkójára harap. Ez a félmosoly kezd kurvára merevvé válni attól, hogy súgva, egyes szám harmadik személyben beinvitálják negyediknek, miközben a két tigris jelenléte csupa feszült, kihívó kóstolgatás. Sziszeg a gepárdja, de ő van olyan udvarias, hogy elfedje előlük az energiáit. Akár. Akár, baszd meg. Nem mintha ez olyan szokatlan lenne a repertoárjában. Se a más fajúakkal kefélés, se a csoportos szex nem valami tabu, csak más nagyságrendi kategória. Kurvára nem is érti, mi bassza fel az agyát ennyire ebben az egészben. Valahogy a vámpír eddig nem tűnt osztozkodó típusnak. Mondjuk a másik fickó – most melyiket hívják Jarednek? mert kurvára nem egyértelmű – már elkezdett öltözködni. Fullasztó a tigrisek aurája és a szex szaga. Kurvára nincs kedve ehhez az egészhez. De a rohadéknak igaza van. Nem a semmiért jött idáig. Ellazítja a mosolyát. Egyenesen a vámpírt nézi. Őt nézi, amióta csak bejött, ő a lényeg, a másik kettő kurvára nem számít. Hús. Mint ő. Kilóra mérhető. Csak az számít, mit mutat a mérleg.
- Azt akarod, hogy itt legyenek, amikor megbaszlak? – rekedtes a hangja, de lágy, mintha valami egész mást mondana. Meg tudja őrjíteni. Tudja, hogy meg. Meg is fogja.
- Ezért fogsz félredobni, Mester? – A gúnyosan mosolygó faszi a félig letolt gatyájával a vámpírra pillant. A másik belenevet abba az abnormálisan szépen ívelt fülkagylóba.
- Neki is le kéne vetkőznie. Legalább lássuk, mire cserélsz le.
Aha. Na, erre már ő is elvigyorodik. Ő bejön, a vámpír álló fasszal is félrelök mindent, hogy fogadja, a csávó meg szófogadóan már húzza is a nadrágot, aztán még ezek állnak le kóstolgatni meg farokméregetni vele.
- Folytasd csak, tigris – hajtja félre a fejét. – Mutasd csak meg, hogy mennyivel is vagy jobb nálam. Hátha tanulok valamit.
A férfi – valószínűleg Jared – körül hullámzani kezd a levegő, és a gepárd bundájával szinkronban felborzolódik a szőr a tarkóján. A másik tigris nem szívja mellre. Nem, ő kurvára mást szeretne mélyre szívni. Őt nézi, miközben aprólékosan nyalogatni kezdi a vámpír fülét, aztán a nyakát fültőnél, azon az érzékeny ponton, ahol izgatóan fog alá kívánkozik a vámpír karcsú, hosszú fejbiccentő izmának eredése. Még mindig lazán áll előttük, szétvetett lábbal, zsebrevágott kézzel a pálya széléről, de kezd komolyan felmenni benne a pumpa.
- Ki mondja meg az új fiúnak, hogy neki semmit sem kell bizonyítanunk? – a harapdálás vadabbá válik, mintha egyre nehezebben tudná eldönteni, hogy aláfeküdni vagy egészben befalni akarja ezt a gyönyörű szörnyet. Hát a kurva anyját.
A gepárd nem lenne elég arrogáns, hogy kekeckedjen akár csak egy tigrissel is, nemhogy kettővel. De a gepárd nincs egyedül, kettejük tesz ki egy egészet, és az emberfele nagyon is arrogáns. Tisztában van vele, hogy legtöbbször a méreten múlik minden, de ha elég hülye valaki… és a vámpír harapásfüggő ribancaiból nem néz ki valami sokat. Pláne hogy ebből a birtokló tapadásból és keménykedésből süt az önbizalomhiány. Ja, hát nem lehet habostorta az élet, ha a fő célja a város legnagyobb ribancának figyelmét lekötni. Szegény pöcsök. Szegénykék.
A gepárd kaparja a bensejét. Oké. Hagyja előbukni az energáit a mentális védelem alól, hármójuk egymásnak feszülő, sistergő forrósága szinte az oxigént is kipréseli a helyiségből, szikrázik a levegő, mintha egy raklapnyi sugárzó anyaggal lennének összezárva. De még csak rájuk se néz. A vámpírt nézi az összekócolt hajával, ezzel a jóllakott, szinte szégyenkezően mély pírral. De biztos benne, hogy nem szégyenkezik. Biztos benne, hogy kurvára élvezi ezt az egészet a rohadék. Ahogy a száján át vesz levegőt, még hármójuk feszültségének pézsma- és vasízén keresztül is érzi a mámorát… és a vágyát.
- Azt hittem, épp az imént kaptam meghívót a buliba, csak nem félreértettem? – lép közelebb ugyanabban a bicskanyitogatóan laza tartásban. – Most akkor kezdtek végre valamit a Mester farkával? Mert elég aktuálisnak tűnik. – Csak egy másodperc szünetet tart, épp annyit, hogy még szünetnek és ne légvételnek számítson, de nem vár választ. – Nem? Csak pofáztok? Akkor meg hallottátok. Fogadott. – Arrogáns mosollyal lép közelebb az ágy szélén ülő vámpírhoz, mintha csak ketten lennének nemhogy a szobában, de az egész kurva világon. Kamikaze makacssággal fúrja bele a pillantását a kékeszöld szempárba, mint egy igazi balfasz, aki még sosem hallotta, hogy soha ne nézz egy vámpír szemébe. – Kopjatok le szépen a picsába.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-02-25, 12:24


I wanna be a part of your soul

To: Valen


A bőrömön bizsereg a sok féle energia, pattogzik végiga bútorokon. A két tigrisem nem kicsit van agyban is felbaszva, nekik sem annyira nyerő, hogy valaki miatt lekoptatom őket, de mennek, ha ez a dolguk. Persze minek adnák könnyen, amikor én jószerivel meggyőzhető vagyok, ha egy jó kis ágytornáról van szó, ők sem véletlen kaptak kettesével meghívót, eleinte egymásra is fújták az indiánharcot. Lassan, lélegzetenként szoktak össze, egymás iránt nincs bennük feszültség, de az energia mindig is szabadlábon zabált fel, lévén egyik sem alfa, nehezen tartják kordában a dühöt, haragot de az élvezeteket is. A harapások okozta kéj szaga még köztünk terjeng, az előjáték elnyújtása sosem volt ellenemre, most sem ódzkodtam ellene, minek is tenném, amikor élvezet von a gerincem köré és kőkemény lesz a farkam tőle.
Az ágy őrzi a lenyomatunk, ahol összegabalyodtunk, mégis elbocsátanám őket, csak ez a kósza harag ne lebegne olyan édesen, hogy eszem ágában nincs a párbeszédbe beleszólni.
Figyelmes mosollyal tartom szemmel az öltöző Jaredet és a hepciás energiákba burkolt gepárdom, az egy pillanatra sem jut eszembe, hogy téged zavarná mások jelenléte. És tessék.
Engedelmesen dőlök Noah testének, ha távozol, áldja a jó szándék, legyen neked szerencsés, de abban esetben én visszamerülnék a lüktető, pulzáló forróságba, a simogató kezek és szájak kényeztetésébe.
Végig simítok a tigris izmos combján, ráfektetem a nyakam a vállára, élvezkedően felnyögök, imádom, ahogy a nyelve végig kutat, és közben pontosan érzem az összefeszülő kisüléseket, ha eddig nem lettem volna beton merev, most megtörténne.
Mosoly… milyen jellegű ez a mosoly Valen? Most akkor mész vagy maradsz? Döntsünk, abban is, hogy mi a folytatás kottája, mert nekem teljesen tökéletes, ha közénk lépsz, csak akkor a többiek kiszorulnak a paletta szélére hiszen a figyelmem megosztani köztük nem nagyon dolog, de ha már te is jelen vagy, akkor erősen kell koncentrálom, hogy mást is lássak, mint a most elsorvadó kis szájficcenést. Ó hát zavar? Akkor alányögök a harapásnak.
Lefolynak a falak, a szobából kiszorul az oxigén, ha most gyertya égne az tuti elaludna, de csak én lángolok, ezer hőfokon, és Jared keze áll meg az öltözködés közben, lehet mégis marad.
Egymást vizslatjuk veled, biztos vagyok benne, hogy elpattanna az agyam, ha előttem mást csókolnál, simogatnál, ne adj isten valaki beléd nyomulna, akkor lenne csak probléma, nem is kevés, a pokol belőlem kelne útra, vagy nem.. Lehet velük tudnék osztozni? Nem adom jelét, hogy közbe akarok avatkozni ennek a nagyságrendileg emelkedett cicaharcnak.
Konc vagyok, amin megy a marakodás. – Olyat még úgy sem láttak, lehet mindenki élvezetét szolgálná. – Noah egyetlen pillanatra feszül be mögöttem. Szóval hiába kérik nekik nem adom meg és bejön a ribanc, aki közli, hogy ez valami természetes dolog? Besiklik a keze az ölembe, végig simít a farkamon, úgy markol a heréimre, hogy érezzem ez a téma még előkerül, akkor is, ha most meg is nézi élőben. Nos nekem nincs ellene kifogásom.
Már a hangod is felhúz, a gyomromba tekerőzik, itt foguk megőrülni. – Mesterem, miket beszél? – súgja a fülemre, a kérdés sok felé érthető, de a keze sokkal mesésebb, felsóhajtok, megfőlök. Mennyi - mennyi energia. A bennem élő tigris ráérősen nyújtózik, ő már egy ideje a falkája közelében van, meseien érzi magát. Nevetés… végig borzongatsz, és lezajlanak  a verbális ütésváltások, eszembe sem jut beleszólni. Csak a szemöldök szalad fel, mi lesz Valen?
Jared ereje felszökik a plafonig, elpattan egy égő, a fogaim is kiesnek lassan úgy zúg mögöttem a másik tigris.
Most én is felnevetek, ó, ha levetkőzöl nekem menten lőttek, már attól megrándulnak a golyóim, hogy elképzellek meztelenül, de az tény, hogy csodásan mutatnál a tigrisem között. A nyál összefolyik a számba. – Arra mérget vehetsz, lehet többet tudok arról ő mit szeret. – ó jelen sem vagyok, én csak élvezkedem a simogató kézben, a nyakam ért inzultusban. Jared lassan, ráérősen vetkőzik vissza, csak a gombokat pattogtatja ki, míg társunk a trióban, nekem simul, minden izma feszes, a farka keményen, selymesen tolja a gerincem. – Kérd, Mester, hogy vetkőzzön le. – unszolás a fülemre, értem, érzem. Tudom, hogy érzi a testemben a vágy félturbózását, a tigrisem vad tekergését, de a gepárdot nézem, és finoman, hergelően vállat vonok, majd szégyenlősen lesütöm a szemem. Vetkőzz! Bassza meg, tedd meg, küzdj meg, had élvezzek ide.
Elégedetten adom át a nyakam Noha nyelvének, lehunyom a szemem előre biccen a fejem, hogy végig nyalhassa a tarkóm, ezt szeretné, én meg mindent is. Alulról pillantok fel rád, látni akarom, hogy elpattan-e az agyad, még a végén elhiszem, hogy zavar. Mi a picsa?
A szépen sorba tett önuralmad berobban az éterbe, a szagodból felismerem, hogy a felszínen úszik, harag… ennyimennyi harag. Ó igen. Újból hátra döntöm a fejem, onnan fogadom be a feszült látványt, Jared a fél mozdulatban, te pedig a félig önuralmadban. Milyen merész, milyen vakon szexi ez, a nyelvemen érzem az ízét.
Felcsap a lihegésem, ahogy Noah fogai végig karcolnak, ízlelne, a tenyere lefedi az ölem nagy részét, mintha eldugni, elrejteni akarná a legbecsesebb kincsem, vagy a magáénak bélyegezni. Durván, birtokolón marja a nyakam, még sosem szóltam érte, most sem fogok. A kérdése szinte kiránt a nézésedből, a látványodból. – Sosem árt egy kis versenyszellem. – de az ujjaim a combján egészen más mesélnek, a csípőm mozdulata a keze alá, megint egy másik óda. Csapongó indulatokban fürdök, megvonaglok az ölelésben, nekem jó, az is, ha folytatjuk, az is ha nem, de már nem tudom megállítani a vágy hömpölygését magamból, már egy ideje csak érintések, szájak mesélnek, elhúztuk az előjátékot, emiatt tarkítják vérpettyek az ágyneműt.
Az erőd hullámokat vet, nekem feszül, esküszöm már a látványod leszűkíti a teret, ez az arrogancia, ez a féltékeny düh, kedvem lenne kacagva körbetáncolni s szobát, ehelyett minél közelebb jössz annál jobban simulok. Jared olyan halkan morog, hogy alig hallom meg a nagy zúgásban. Felé kapom a pillantásom, az orra vicsorban, ahogy közelítesz, úgy jön ő is közelebb, míg Noah valóban kiszorítja a létet is belőlem, a keze azonnal visszatalál az ölembe a hasfalamról, ahogy felhívod a figyelmét a farkamra.  – Teljesen jól hallottad. – hangzik el tőlem és velem együtt a – rosszul hallottad is felmorog a fülem mellől. – felhorkanok, megveszek ettől a soktól. Ajkamra szalad a gúnyos kis mosoly, a kérdése annak, hogy mit játszol? Csináld, a gyomrom görcsölteti.
Mögülem a tigris kimozdul, majdnem eldőlök, a karom alatt furakszik át és teszi, amit mondasz, behajol az ölembe, azonnal rácuppan a farkamra, újból elnevetem magam. Áldozat vagyok, tényleges konc, amin megy a marakodás.
Oldalazik a macska mögöttem, hogy kényelmesen elérjen, ahogy sétálsz közelebb úgy jön a társa, annyira áll meg mögötted, hogy éppen nem ér hozzád, de minden mozdulata merő kihívás, a morgása élénkebb lesz, a sóhajaim is alig nyomják el, nyitott tenyérrel támasztom magam a tigris széles hátán, belegajdulok.
Annyira csak téged látlak, az arcod, a mozdulataid, a szemed haragját, érzem az illatodban, hogy már nem fogod feladni, már nem áll össze az alfasággal, elveszed, amit akarsz, meg fogsz küzdeni érte, még akkor is ha az én vagyok. – Te kopj le a picsába, mégpedig kurva gyorsan, vagy vetkőzz le! – Jared hangja egy állati kis rezonancia, úgy süt belőle a harag, a düh és a vágy egyvelege, ő téged figyel, a tarkódon égeti a szőrt fel, míg a társa ráérősen cuppog az ölemben, hát nem pont erre készültem.
Viszonzom a pillantásod, süt belőlem az elégedettség, annak a tudata, hogy ez téged zavar, sőt mi több kicsinál, engem pedig simogat, mintha máris a kezed lenne. Csak a szememben pöckölődőik fel a kérdés, hogy mik a terveid, hagyom, hogy Jared rád másszon, beborítson a melegségével, miközben az energiák lebontják a falakat, forróságukban enged a festék lassan, a bőröm is idekozmál. – Segítsek tán? – sürgető a kérdés mögüled, végig siet a kezem a tigris gerincén, beletúrok a hajába a tarkóján és lehúzom a fejét magamról, engedelmesen kicuppantja a farkam, ajka végig siet a combomon, csókokkal nyálazza össze, pontosan tudom, hogy az ő száján is gúnyos a mosoly, amivel téged szemlél mellőlem.
Még nem sejtik, ha engem kérsz, lazán elküldöm őket.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-02-29, 11:43

A vámpírt nézi, elvégre miatta van itt. A vámpírt, ahogy a tejfehér bőrét lila és vörös harapásnyomok csúfítják, de nem eléggé, kurvára nem eléggé rontják az összképet, mert ahogy nézi, minden próbálkozás ellenére elképzeli az ajka, a fogai alatt, hogy ő marja rá a jelét, összerándul belül, valahol félúton a gyomorkordulás és a kismedencei szervei gerjedő robbanása között. A vámpírt, ahogy árasztja magából az élvezet és a vágy szagát, ahogy belesimul a tigrisbe, és felnyög a harapástól leplezetlen kéjjel, nem is leplezetlenül, inkább egyenesen úgy, mintha világgá akarná kürtölni, mennyire kurvára jó is neki így a plüssállatai koszorújában, csordultig teleszívva tigrisvérrel és a cirkusz közönségének borzongásával. Ezt a rohadék, ribanc vámpírt.
Érzi megfeszülni az arcizmait. Szóval ha csatlakozik, jó, ha nem csatlakozik, az is jó. Mindegy. Nem kellene eldobnia az agyát attól, hogy a vámpír csak azért tette meg vele mindazt a kurva sok szart, hogy plusz egy fővel bővítse az ágymelegítői listáját. Csak mert megtehette. Mert mért ne. Ökölbe szorul a keze a zsebében, miközben nézi, a körmei véres félholdakat vájnak a tenyerébe. Az övé. Persze. Az egész kibaszott város az övé.
És most, miután végigrángatta a poklon, még ő kell keresse és ő dörgölőzzön a lábához és feküdjön be a többi szerencsétlen nyomorék közé. Egy hajszál választja el attól, hogy kisétáljon a szobából, és meghagyja a vámpírt a tigriseinek, elvégre úgyis mindegy neki, ki szopja le éppen. De aztán eszébe jut megint, miért jött, és önkéntelenül felveti az állát, kicsit félrehajtott fejjel figyeli a vámpír és a tigris kettősét, mintha érdekelné a látvány. Lustán követi a férfi ujjait a vámpír combjai közé. Meg fogja látni, hogy még nem járt le a szavatossága. Azok után, amit csinált vele, nem most fogja félredobni, az kurva isten. Ideje, hogy fizessen a lenyúzott bőréért és húsáért. Felvonja a szemöldökét a vámpír szavaira, de mosolyog, halványan, hanyagul. Szóval ennek a kettőnek nem fekszik alá, őt meg megerőszakolta a seggével. Nyilván másokat is. De ezek az ölmacskák nyilván nem elég nagy kaliberű bestiák ahhoz, hogy meg akarja lovagolni őket.
- Ó, azt bánhatják – villan a szeme a vámpírra, a tekintete leplezetlenül elárulja, hogy annyira szépnek tartja, hogy levegőt se lehet kapni a kibaszott közelében. Ahogy vergődött alatta az ágyában… ezek ketten itt nem is ismerik igazán a mesterüket, ha az egymillió hazug arca közül pont azt nem látták soha. – De én nem az ő élvezetükre jöttem.
Nem számítanak a tigrisek. Mégis felbassza, ahogy a vámpír nevet azon, hogy ezek kóstolgatják. Egyre dühösebb és megalázottabb és valami egész sajátságos indulatot érez, mialatt azt nézi, ahogy a másik tigris vetkőzik, az első meg szinte eggyé próbál válni a vámpír kecses fiútestével, miközben a farka a kezében.
- Kérjen? – kérdez vissza szinte játékosan. – Talán parancsoljon. – A vámpír lesüti a szemét. Ó, a vámpír már megint a szendét játssza, azt a basznivaló illúziót a hálószobájában. Ez is felbassza. Sőt ez különösen felbassza, ahogy ugyanilyen megadóan simul bele a tigris karjába. Nyilván mindenkivel ugyanazokat a játszmákat játssza, ugyanazokat a trükköket veti be. Pedig… néhány másodpercig valódinak tűnt. A pillanat élességében, néhány pillanatra elhitte. Mint akkor, amikor összerogyott az erdőszéli házban. Amikor a karjában tartotta. Arcizma se rezdül, miközben tüntetően rájuk szegezi a tekintetét, mintha egyetlen pillanatot sem akarna elmulasztani a látványból. – De te megkérhetsz, tigris, majd elgondolkodom rajta.
Tovább feszíti a húrt, pedig abban a pillanatban, ahogy ő is elindult felé, borítékolhatóvá vált, hogy nem fognak megállni a szópárbajnál. Ó, nem. És ha mélyen magába tekint… nem is akar. A másik tigris legalább szófogadó, menten rá is bukik a vámpír szentséges farkára, és szopni kezdi, a vámpír meg nevet az élvezettől, szopás mellé gladiátorharc, nyilván ez lehet a nedves álma. Vagy nem. Ez valójában tök hétköznapi lehet itt. A ribancai összeverekednek, hogy ki ma a soros. A dühe már szedi a vakolatot, nem fér el a szobában, érzi a tigris aurájában is a megtestesült fenyegetést, de nem ijed meg tőle, a tigris erősebb, mint gondolta, de akkor sem simul úgy össze a benne lakó fenevaddal, vagy az az emberrel, mint ő és a beszari gepárd. A gepárd természetétől távol áll ez a faszméregetés, a bajkeresés is, de az ő dühe ezt is ki tudja hozni belőle. Rendben. A vámpír akarta. Szétveri a helyes pofiját ennek a nyomorult köcsögnek, határozza el, amikor Jared lép még egyet, és a háta mögé kerül.
- Mindenkinek igyekszel a háta mögé kerülni, akit nem kedvelsz? – kérdezi, a testtartása a rákényszerített lazasága ellenére ugrásra kész, hiába nem látja, minden érzéke arra figyel, mikor érkezik majd a támadás. – Lenyűgöző magabiztosság.
Nem, nem támad. Ennél rosszabb. Rámászik. Kilüktet az artéria a halántékán a közelségétől, ettől már a gepárd is nagyobb lendületet kap a sistergéshez, csupa forró, száraz izzás a helyiség.
- Kösz… de azt hiszem, inkább azt akarom, hogy a Mester vetkőztessen le. – Megfordul lassan, semmiről sem árulkodó mozdulattal – Bocsesz – tereli el a figyelmét egy kézmozdulattal, és azzal a lendülettel orrba vágja, hogy nyilván az agyáig repülnek az arckoponyacsont-törmelékei. Nem fair küzdelemmel akarja szórakoztatni a vámpírt, csak szétverni ezt a büszke seggfejet, beletérdel az ágyékába, a két fontos stratégiai ponton máris elrontotta az estéjét, igazán belefér, hogy a tigris karmai felhasítják az oldalát, és egy gyomorszájra kapott ütés árán kitér a többi elől, hogy szarrágó vigyorral, zihálva hátrálni kezdjen, most inkább fárassza magát a tigris, az első ütések diadala úgyis az övé.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-02-29, 14:31


I wanna be a part of your soul

To: Valen


Az egész műsor neked szól, minden kis röpke pillanatban téged látlak és érezlek. Az energiáidat ezer közül megismerem, az illatoddal együtt, a szemed égető tüzével, látom végig futni a pillantásod magamon, szinte felakadok benne. Önelégült kéj harap  a tarkómba, mert zavarnak téged a tigrisek, vagy szívből remélem, hogy teszik, azt meg tudom, hogy amikor kettesben maradunk, mert fogunk, akkor nagyon gúnyosan elveszed tőlem ezt az élményt, olyan igazi haraggal, ami meggyőz majd engem, hogy a féltékenység morzsája sem villant fel benned, pedig most erősen tudom, hogy jelen van, mert érzem és értem. 
Noah combján simogat a kezem, kőkemény vágya a gerincem csigolyázza éppen, mintha csirke nyakról szopogatná az inas húst. Minden figyelmem a tiéd, te gyönyörű ördög. Már neked dalol a vágyam is, neked simulna, tőled venne el mindent, a te combodra vágynak ujjaim, a te farkad után sír a bőröm, mégis mosolygok. Mert most tisztán érzem a birtokjogot belőled és el sem hinnéd, hogy mennyire neked adnám. 
A legjobb döntés volt Baliantól, hogy lazán beengedett, mondjuk bőven benne voltam, lettem volna itt a dolgokba jobban is, ha 15 perccel később jössz. 
Kiérzem a lazaságod mögött a feszültséget. A tigrisem keze a farkamon landol, odahúzza a tekinteted, féltékenységet akarok, maréknyit, annyit, hogy eléljek vele pár száz évet, gyere kicsi, dühödj be. 
Műsorozok neked, hogy feléledjen a birtoklásod, aztán persze leverem rajtad, de megveszek tőle, a tekintetedre rándul meg a farka és az alhasam, hiába fedi le óvón a másik váltó keze. 
A mosolyod... rohadj is meg vele, direkt mondom el, hogy tudd csak te jártál bennem jó ideje. - Biztos vagyok benne, hogy bánják is. - végig éget a tekinteted, el sem hiszem, hogy ezt mutatod kifelé, hogy nem rejted el előlem és beledörgölődzöm, kiszolgálom a vizslatásod, és éles kis sorokba rendeződik minden szőrszálam tőle. Minden is a tiéd lehetne belőlem, megőrjítesz ezzel, elakad a lélegzetem. El akarom hinni, hogy ez nem a kurva praktikája, hanem a sajátosságod, hogy tényleg felbasz ez téged, hogy élénk biroklás lovagol az ereidben. Muszáj, hogy elhihessem, mert olyan kibaszott jól esik, hogy annak nyögök fel. Kifújom a forró levegőt, mögöttem a tigris felsóhajt, bosszúsan, dühösen, haragvón, szóval nem meri firtatni, hogy ő miért nem, ha te igen? Kihívó a tekintetem. - Az enyémet máris szolgálod. - azzal, hogy itt vagy, hogy el tudom hinni, hogy zavarnak a többiek, hogy nem szívesen osztozol rajtam, nem magadon, azt nem hiszem, hogy nem egy bevett formátum lenne, hogy meglepődél egy kis csoport szexen, biztos vagyok benne, hogy ismered minden mozdulatát, és ettől elont  az agyfasz. Megbizsereg minden érzékem. A likantróp energia lemarja a bőröm, mintha savba mártanának, édes fájdalom pattogzik végig a karomon, a nyakamon, apró lila csillagokkal szánt rám. 
Elnevetem magam, mégis te gyújtasz bennem tüzet, nem mintha a testem nem lenne készséges a többiekre, hiszen egy ideje zabáljuk egymást, soknyi harapás a jele ennek. Még ők is érzik, hogy nem vagy egy lapon említhető velük, emiatt zajlik le az a nonverbális, energia harc, ez az alakváltó gőg, ez a mérhetetlen hőbe acsarkodás. Hát menten elalélok. - Nekem jobb, ha felöltözve maradsz. - neked szól mögülem, a nyelve végig siet a fülem ívén, jelzések, ezerféle olyan, ami teljesen egyértelmű, az is, hogy izgatod, látni akar csupaszon, teljesen biztos, hogy nálam nem jobban, mégsem látok rá fikarcnyi esélyt sem, hogy engedném, hogy előttem hozzád érjenek, vagy elviselném, hogy te tedd hozzájuk, de megpróbálnám és könnyedén elbuknék. 
Rábukik a farkamra, meleg, forró szája végig csúszik a farkamon, felhörrenek, de a tekintetem le sem veszem rólad, kihívás van benne, akarom, hogy zavarjon, mindennél jobban akarom. Olyan készségesen bólogat a farkamon, mégis alig tudok figyelni, mert inden idegszálam téged térképez, olvasom a szívverésed , az illatod, ezt a megatonna energiát, ami szinte perzsel, elolvasztja a csontjaimat is.
Jared merő fenyegetés, még én is érzem és tudom, hogy ő nem fogja tudni féken tartani a tigrist, láttam már felrobbanni. Az ujjaim eljátszanak az ölembe hajló fej hajában, belemarkolok. 
A társa felolvad a hátadra, felizzik bennem a harag apró szikrája, nem, nem féltelek, egy percig sem, attól riadok meg, hogy lelépsz, de akarsz valamit, valami idehozott, valami itt tart. Naiv nem vagyok, nem az, hogy revanost vegyél, mert mással kefélek, valami egészen más. 
- Nem akarok eléd állni, hogy kitakarjam a látványt. - hörrenés a hangja, ott a tigris, érzem a felszínen, szólítja bennem a dögöt, a vámpírt, aki élvezettel dörzsöli össze a kezeit vér és szex, félelem, neki ez elég is lesz, köszöni szépen. 
Megremeg a szám a felcsapó tesztoszterontól, erőseben markolom Noah haját, már a combom nyalja végig, a háta mellém gömbölyödik, izzik ő is. 
Mester. A számba harapok, hogy ne ordítsak fel a kéjtől, milyen színjáték ez, beállsz, elveszed a szerepet, eljátszod, hogy te fontosabb vagy és mindenki tudja, hogy igaz is, az bassza őket, hogy te engem kefélsz én meg csak őket, holott a legtöbb cselt bevetették már, hogy rávegyenek a fordított szerepre. - Mind azt akarjuk, csak van aki megkapja más meg nem. - a vak düh, az süt a tigrisből, olyan elemi erővel, hogy én már látom a kibontakozó jelenetet, ahoyg elfordulsz, ugyanabban a pillanatban tépem le Noah fejét magamról, ahogy mozdul és elcsattan a kezed. Roppan a csont, azonnal elönt mindent a vér szaga, egy orr oda, ledöbbenek. Magamra veszem, elhiszem, hogy miattam a kakasviadal, a macskám elrugaszkodik mellőlem, kicsúszik a kezemből, sőt az ujjaim között marad a hajából egy maréknyi. Utána kapok, késő.
Jared felnyög, felhullámzik az energiája, mire a térded is eldörren elkezdi az alakváltást és ő nem fogja megállítani, lévén nem tudja, ahogy én sem, nem vagyok ura a tigrisének. 
Noah a hátadba érkezik, Jared a földre görnyed, feldomborodik a háta, a szmötyi előrobban belőle, a tigris meg a hátán lovagol elő a testéből. - Elég. - olyan fenyegető a hangom, hogy a még emberi tigrisem keze megáll a hajadban, felém fordul, időt ad, hogy cselekedj, még nem lépek közbe, nem ott. Mire hátra pördül, már Jared előtt állok, a kifejlett, erős, vaskos tigrist bűvölöm, kitett kezemmel jelzem, hogy most van vége. - Vidd innen ki! - a tigris megkerül, elé lépek megint, engem nem fog megtámadni, főleg, mert az erőm elönti a bundáját, lecsorog rajta és pontosan tudja, hogy mi következik, felmorran, borostyán szemei engem követnek, a hatalmas csíkos macska, megint engem kerülget, te vagy a célpont, az ereje kihat a másikra, csalja elő belőle az állatot, felvonyít az emberi szája. - Mester... - könyörgés a szó, hagyjam őket játszani, faszt. - Menj, és ezért még számolunk vele és veled is Noah. - mintha tigrist szelídítenék, nekilököm a sötétem, elhátrál. Húzzanak innen ki a picsába, nem vagyok büszke, hogy ketten támadnak egyre és hogy ezek az én macskáim. 


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-01, 23:31

A vámpír kéjének és telhetetlenségének illata mindent betölt, hiába sisteregnek körülötte az alakváltók, ez a jól ismert, torokszorító aroma olyan erős, mint valami tömény virágillat, semmi mást nem lehet érezni mellette, az orrába kúszik, kitölti az agyát, és a teste engedelmeskedni akar neki, felkészülve várni, hogy az eszköze lehessen ennek a vágynak. Pedig nem neki szól. A tigriseknek. Vagy akárkinek, aki épp kéznél van. Hogy mosolyog ez a szarrágó rohadék, mennyire szívesen letörölné róla a mosolyt, de nem fogja, azért jött, hogy olyan jó legyen hozzá, mint még soha senki nem volt, hogy végignyalja és szeretkezzen, bassza meg, szeretkezzen vele, aztán hosszan cirógassa és dédelgesse, ahogy a vámpír azt mindig akarta. Most megadja neki. Vagy ezt akarja egyáltalán? A tekintete még a begerjedésre kényszerítő erők hatása alatt is undorodva siklik végig a tigrisek meztelen bőrén élesen kirajzolódó harapásnyomokon. Talán ezt akarja. Tépni, mint egy koncot. Hogy ugyanúgy elkérje tőle a harapását, mint a farkát. Az a baja, nem? Hogy nem tette. Azért ültette kispadra. De most jóllakott. Talán nem kell. És ha mégis ezt kívánja? Akkor meg bírja tenni ezt is?
Gúnyos, de túlfűtött a mosolya, izzik a tekintete, amivel a vámpír szemébe fúr mélyen, ahogy a testébe akarna hatolni. Na. Most már legalább valami érdeklődés látszik rajta, bár még mindig a tigrishez dörgölőzik, annak nyögdécsel.
- Ennél jobban is tudom – mordul, de szinte dorombol neki a mordulása, a pillantása újra végigsiklik az egész meztelenségén, a figyelmével cirógatja a testét, végigfut minden porcikáján, minden részleten, belesimít minden hajlatba.
Gyűlöli ezt az egész kurva helyzetet, és még jobban gyűlöli, ahogy a vámpír élvezkedik benne, igen, ezt akarta a rohadék, elültette szépen a magokat, és pont jó időben hajtottak ki, bár tulajdonképpen az sem lehetetlen, hogy tudták, hogy ott ül a parkolóban a kocsiban, és szándékosan… nem, ezzel bőven túlbecsüli a fontosságát. Csak pár jól sikerült szerv, amiben a vámpír az örömét leli, időnként, amikor nem másokkal szórakozik. Mindenki csereszabatos. Nem reagál a tigris szavaira. Mereven figyeli, ahogy a vámpírt szopja, a vámpír szemét nézi, és a vámpír sem veszi le a tekintetét róla. A nyelve végigsimít a gúnyos mosolya szélén az ajkán, ahogy nézi őket. Nem úgy néz ki, mintha jobban csinálná, mint ahogy ő tudja. De azért igyekszik. Nagyon igyekszik.
- Mondhatnád a haverodnak is, hogy ő se tegye.
Még mondhatna valami frappánsat a tigrisnek, aki forró lávaként mászik a hátára, idegen még a forrósága is, idegen az egész lénye, de közben mégis irritálóan, agyfelbaszóan ismerős, tigris, nem, kösz, de nem fog ingyen más fajúakkal baszni, csak hogy a vámpír figyelmét felkeltse, amikor kettesben minden figyelme is az övé lehetne. De ha ezt akarja, hát ezt fogja megkapni. Akkor megbassza neki mindkettőt egymás után, vagy osztozhatnak rajtuk, csak jobban fog esni egy kiadós verekedés után.
Egyként morran fel a gepárddal, miközben a tigrisen már látszik, hogy átváltozni készül, na ne, ez kurvára illetlen dolog, nem élet-halálra ment a harc, csak egy kis pofozkodásnak indult, de aztán ezt a gondolatot már nem tudja befejezni, mert hallja, hogy merőben alábecsülte a vámpír farkának vonzerejét, és hiba volt hátat fordítania az édeskettesnek, de már nincs ideje érdemben cselekedni, a férfi lendülete elsodorja, nem esik hasra, de kis híja csak, vagy lehet, hogy azon múlik, hogy a szopásban közepes hímringyó megtartja a hajánál fogva. Önkéntelenül kap a kezéhez, aztán észbe, és inkább hátrakönyököl, mélyen a gyomrába, hátha ez nagyobb hatással lesz rá, mint a vámpír szava.
Aztán a vámpír mégiscsak rendet csinál. Zihálva hagyja, hogy leszedje őket róla, és leküzdi a késztetést, hogy az oldalához nyúljon, amibe mély, vért könnyező árkokat szántottak a férfi ujjai. A másik ütés nem volt komoly. Totál délcegen és önelégülten várja, hogy elhúzzanak már végre tényleg, a vámpír is mondta, bőven itt az ideje, de közben belül halál dühös. Megoldotta volna. Nem kellett volna leszednie őket róla. Fogalma sincs, hogy, mert épp elég szarul álltak a dolgok, de két ilyen nímand kifejlett tigrissel fél kézzel is elbánt volna. Megalázta ezzel. Mondjuk ahhoz képest, hogy mesternek szólítják, kurvára nem megy a szófogadás.
- Úgy tűnik, kedveled a nehéz eseteket – pillant a két tigris után. – Mit csinálsz velük?
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-02, 10:10


I wanna be a part of your soul

To: Valen


A helyzet az, hogy felbasz a tigrisek élénk reakciója, mert féltékenység van benne, düh és harag, olyan szintű féltés, amit nem kértem el, nem most. Tudom, hogy képtelenek uralkodni magukon, ha túl fűtöm őket, akkor is, ha túlbántom, ahogy most sem képesek. Van apró oka, hogy nem kapok időben Noah után, mert érdekel, hogy véded meg magad, ám több vér most nem kell nekem, folyt elég, nyoma van a lepedőn, a takarón. Egyszerűen már nem tudok rájuk figyelni, minden idegszálam csak téged lát, mintha mindenki más mellékszereplővé lényegülne és így is van, valahol mélyen ez is felbosszant. Nem akarom, hogy így elbirtokolj, azt sem, hogy miattam verekedj, de na jó, azt igen. Azzal, hogy megteszed kiszolgálod az igényeimet, milyen szép is ez a momentum. Összefolyik a nyál a számban a szépségétől, mégis a tigris elé állok, mert tisztában vagyok a kendőzetlen erejével, azzal, hogy a másik is váltani fog, ők eléggé össze vannak általam hangolva.
Tisztába vagyok vele, hogy megoldottad volna, nem lehet kétséges, az sem, hogy tetszett volna a látvány, ahogy most is teszi, de a véred aromája elönti az agyam, minden is te leszel azonnal, és ez bűn. Olyan, amit nem akarok kiaknázni, nem így.
Még bőven úszik a testemben a vágy, a félbehagyott szex ereje, annak tudta, hogy pattanásig vagyok feszítve, de nem élveztem el, hogy a szívem kiszakadni érződik, olyan hevesen ver, csak úgy lüktet a mellkasomban.
Az emberalakú tigrisem szemébe fúrom a sajátom. - Később megbeszéljük ezt – körbe mutatok, hogy értse mindenről szó fog esni. - Szégyellem magam miattatok. – bököm még oda a távozóban lévő tigrisnek, akinek a visszapillantásából kristálytisztán  tudom, hogy tudja nem lesz kellemes, nem szexi lesz, hanem büntető jellegű. A nevem formálja a szája, néma bocsánatkérés, a lehajtott fej megadása jelzi, hogy nem így képzelte, hogy megaláztam és meggyaláztam őket, hogy annyival szívesebben folytatná máshogy, de ismeri a vámpírt bennem, nem kér belőle, pedig kapni fog. Mert én így akarom, mert nem tűröm el, hogy anélkül cselekedjenek, hogy én arra utasítást adnék. Az meg, hogy ketten mennek egyre a szobámban, a privát szférámban, messze túlmutat azon, amit én elkérek és elvárok.
Minden más esetben most Noah elém térdelne és kérné a bocsánatomat, talán meg is kapná, de a pillantásom is azt üzeni, hogy ideje távozni. A csodás csíkos lény megállíthatatlanul morog, de már érzi, hogy ez elúszott meccs, besimul a társa lábához, aki felborzolt szőrébe meríti az ujjait, nyugtatja.
Halkan csukódik az ajtó mögöttük, édes kettesben maradunk, alig vártam… gyalázat és minden jel ellenére mégis a gerincemnek kúszik le a vágy.
- Minél nehezebb, annál jobban izgat, de ezt tudhatnád magadról. – az ágyhoz sétálok, felhajtom a takarót, keresem a köntösöm, valahol itt volt még az előtt, hogy feltúrtunk mindent, még akkor, amikor végig ízleltük egymást és belegabalyodtunk az ágyneműbe. – Mit mutat a mellékelt ábra? – vajon mit csinálok velük? Kihúzom a köntöst a takaró ráncaiból, hanyagul az ágyra dobom, elfedni kívánva a vért, de ki elől is dugdosom? Az energia még itt siklik, az illatuk is, a szex mámorító szagával karöltve. – Baszok velük és mi egyéb. – finoman vállat vonok, belebújok a köntösbe, kihúzom alóla a hajam és hagyom, hogy a puha anyag a bőröm érzékeny felületét simogassa, egy pillanatra elmerülök benne, mielőtt megint végig siklik a tekintetem rajtad.
Megkötöm az övet, kínosan áll a farkam, úgy feszül, hogy szinte fáj, de nem bánom, nem szégyellem, nincs mit.
Laza mozdulattal ükök le az ágy szélére, onnan pislogok rád. – Jól sejtem, hogy te sem barátkozni jöttél? – igyekszem csillapítani a szívem, de olyan szép vagy, hogy bassza meg, olyan szexi, majd beledöglök. Az arcod tanulmányozom, a szeplők hadát, a hajad, a nyakad kecses ívét, a válladra siklok tovább, le a mellkasodon, az oldaladon ejtett karmolásra, túléled, nem lehet vitás. – Hallgatlak. – csak beszélj hozzám, engedd ki a hangod, rezdüljön tőle minden lélegzetem és tüntesd el a gepárdot, mert nagyon a gyengém, szinte biztos, hogy alig hallak meg, míg ennyire hívsz magadra, mindig csak feléd lépnék és a szádról innám le a csókod. Valamiből mégis azt sejtem, hogy nem ez az oka annak, hogy itt vagy. Nem a farkam hiányzott és nem a szám, nem a személyem, hanem valami egészen kényszerű dolog hozott ide a cirkuszba, a lakosztályomba, amit még nem is láttál, itt az ideje, hogy ezt is megismerd.
Pillanatig nem kétlem, hogy az önelégültségem visszaveszed, hogy legyalulod és tudatod velem, hogy nem nekem szólt a féltékenységed, csupán dominancia harc volt, semmi egyéb, de kicsit még elhiszem.
Türelmesen intek, hogy foglalj helyet, vagy állj, vagy tegyél, amit szeretnél, csak ne gyere közelebb, mert akkor úgyis mindegy mindennek is.
Eligazítom a combomon a köntöst, hogy a harapást elfedjem ott is, pedig nem titkolom, minek tenném? Úgysem érdekel ez téged igazából, minek is tenné? Leszarod te, hogy kivel és mit csinálok, míg kiskutyaként lihegek a nyomodba. Leráznál, tudom ezt is, nem kellek neked, ellenben te nekem igen, ezt pedig te tudod.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-03, 00:49

A tigrisek ott hagyják maguk után a zavaróan erős szagukat, nyilván a vérük mocskolja össze az ágyneműt. Már csak a vámpír szívének begerjedt, őrült ritmusát hallja, az ereiben zúgó vér túlfűtött ütemét, és ott van a vágy és a kéj illata is a szúróan intenzív szagegyvelegben. Csak mosolyog a vámpír szavain, ezek szerint ő lenne a legnehezebb eset hármuk közül? Hiszen félretolta a másik kettőt a kedvéért már azelőtt, hogy megküzdöttek volna az első ágyas megtisztelő pozíciójáért. Közelebb sétál, az oldalába belenyilall a fájdalom, nedves az atléta a dzseki alatt, de semmiség, majd elmúlik. Mulatva nézi, ahogy a vámpír a köntösét keresi a csatatérré alakult ágyban, és először a vérfoltokat takarja el vele a lepedőn, aztán saját magára húzza, pedig a farka követelőzően keresztülágaskodik az anyagon. Mi a szarnak veszi fel azt a köntöst. Azt várja, hogy azért is könyörögjön, hogy hozzáérhessen? Mégis mennyire önhitt ez a rohadék?
- Nem ezt kérdeztem. Azt látom, hogy baszni készültél velük. – A tekintete önkéntelenül belesimít az arany vízesésbe a vállán, ahogy kihúzza a köntös alól a haját. – Azt kérdeztem, ezután mit csinálsz velük. – Ő a vámpírt nézi, a vámpír őt. Akarja. Még mindig akarja, állapítja meg, igen, miatta küldte el a tigriseit, nem azért, mert szégyenkezne miattuk, hanem mert pontosan tudja, hogy jobban ki tudja elégíteni, mint azok, még ha nem is akar tizenhat harapást a teste különböző pontjain. Gunyorosan figyeli a mozdulatot, ahogy megköti az övet. Még közelebb lép, már kartávolságon belül van.
- Miért gondolod, hogy nem? Lehet, hogy éppenséggel barátkozni jöttem. – Megemeli a kezét, de csak a levegőt simítja a teste mellett, mintha pusztán a testmelegét akarná végighordozni rajta, mint egy gőzölő vasaló. Belefúrja a tekintetét a vámpíréba, a saját szíve is idegesen verdes, de a vámpíré is megkísérli felvenni a versenyt egy élő szív nyugalmi tempójával. – Talán hiányoztál, vámpír. – A keze a vállán lel fogást, onnan siklik a tarkójára, és az ujjai elmerülnek a haja sűrűjében, miközben a szájára hajol, és nem csókolja meg, csak megcirógatja az ajkát az övével. Tigrisektől bűzlik, tigrisek birtokjelei fedik a testét mindenütt. Mindketten tudják, hogy nem hiányzott. Hogy nem miatta van itt. De nem is úgy mondja, hogy elhitesse vele a reálisan hihetetlent, csak úgy, hogy komoly legyen a játék. Legutóbb is élvezte. Most is meg fogja őrjíteni vele. – Hallgatsz… - olvassa a szájára a szavakat –, de vajon figyelni is tudsz? – A tarkójára visszacsúszik a keze a vállára, a köntös alá, lassan fejti le a válláról az anyagot, épp csak lejjebb csúsztatja a vállán, míg elő nem bukkan a kecses vállcsúcs sápadtsága, és szét nem nyílik a mellkasán kissé a köpeny. Rácsókol a vállára. Annyira közel lép már, hogy érzi az erekcióját a combjáába nyomódni. Most hajol tényleg a szájára, most fog rá a hajára a tarkóján, vaskos maréknyi aranyhaj a kezében, miközben a foga közé kapja és megszívja az alsó ajkát, aztán a nyelve puhán átbukik a vámpír szájába, mélyre, és úgy járja be, mintha csak a tigrisek emlékét akarná örökre kiégetni belőle. A másik keze a gerincén tapaszt végig a köntösön keresztül, a csípőjén, aztán a seggén állapodik meg. Rázihál a szájára. – Amiért jöttem, ráér annyit, hogy ne hagyjalak ilyen kétségbeejtő állapotban – mordul, és kettejük közé húzza a kezét, a megkötött öv alatt hajtja szét a köntöst, hogy ráfoghasson a farkára. A teste kérlelhetetlenül reagál, ég a bőre, forr a vére, a farka válaszol a hívásra.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-03, 11:57

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Már a látványod is egy mennyei ima, alig vártam, hogy kettesben maradjunk, pedig a tigriseim mindig kitesznek magukért, nem kell a szomszédba menni egy kis ezért-azért, perverzek és nagy étvágyúak, vadak, engedelmesek. Pompás szeretők, most mégis elküldöm őket, noha megtehetném veled is, milyen megalázó lenne, hogy büszkélkedhetnék magamnak, hogy képes voltam rá, megtettem, képtelenség.
Belebújok a köntösbe, az ágyra dobom a takaró tisztábbik felét, lefedem a vért.
Élem a pillantásod tüzét, itt éget bennem, de nem hiheted, hogy azonnal neked adom magam? De. Én is tudom. Elmosolyodom a szavaidra, majd megvonom a vállam, mintha mindegy lenne. – Addig ütöm majd őket felváltva, míg többször is alakot váltanak és vissza, hogy a térdeiken csúszva kérjék a bocsánatomat, aztán ütöm majd még őket és végül addig kúrom mindkettőt, meg elájulnak, vagy valaki mással tetetem meg. Talán egymással. . – ezek a tervek, így is lesz, amikor már összetörtek testben és lélekben, amikor a törött csontok roppanása felizgat, akkor jó lesz, nekem. Semlegese a hangom, mintha éppen egy matek példát oldanék meg, semmi különös, csak amit ismersz, de míg veled azért tettem, mert úgy akarlak, hogy nekem büntetés a bántásod, nekik színtiszta nevelés. Közelebb lépsz, elakad a kezem az övön, még közelebb, folytatom a bekötését. Ne, ne gyere ide, akkor nem tudok gondolkodni többé, mert érzem az illatod, a véred, a bőröd.
Hangosan felnevetek. – Olyan jellemző lenne rád. – barátkozni. Valamit akarsz, tiszta sor. Nagyjából azt is sejtem, hogy kikhez lehet köze, mert te csak akkor jössz, ha a testvéreidről van szó, és percig ne hidd, ó, de ne ám, hogy nem fogom kihasználni, hogy nem fogsz összebújni velem, hogy nem fogunk órákig dugni, mert ez lesz, mert puncsolsz, akkor csináld rendesen, ahogy a kurva tenné a pénzért, csak most, ha jól sejtem, szívesség lesz belőle. Nem baj, de az, de nem, nem az, a cél és eszközök, elveszek belőled kurvára mindent, mert el akarok és mert végre itt a lehetőség. Szétpattan a farkam, feszülve sajognak a heréim. Az aurám hullámzik meg, ahogy felém nyúlsz. A mélybe lököm a vámpírt, nem kell, most nem, a tigrist meg nehezen küldöm el, hagyom kicsit. Gúnyosan felröffenek, de nem megyek ellene, mert el akarom hinni, hogy hiányoztam, mert ez most nekem szól, ez a kibaszott játék és én akarom ezt, nekem ez kell, add meg hát, bedőlök neki. Mindketten tudjuk, hogy hazugság. – Képzelem, hogy mennyire, nagyon? – alá simulok a kezednek, az ajkadnak, elnyílik a szám, a meg nem érkező csókra. Érted nyúlok, hogy a kabátot áttoljam a válladon, ma nem maradsz ruhában, remélem eszedbe sem jut. – Egyre kevésbé. – pedig nagyon figyelek, csak éppen rád, komoly beszélgetést így nem tudok folytatni és ezzel, te kis rohadék tisztában vagy, minden sóhajom egy ima hozzád, mesél, nem szégyellem, sosem teszem, hogy vágyom rád. Áttolom a kabátot a válladon, engedj el, míg a földre hullik.
Milyen csodálatos vagy, mennyire gyönyörű, hogy lehet valaki ilyen szép, valaki ennyire az álmaimból való? Ennyire formás? Milyen nagyon akarlak. Úgy bontogatsz, mintha értéket képviselnék és tudod mit? Most valóban teszem, mert akarsz valamit nem titok, dolgozz meg érte. A kurva… az teszi, elönt a harag egy pillanatra, még mindig nem vagy az enyém, nem is leszel soha, nem is akarok most erre gondolni, csak rád. Az ajkad leégeti a bőrt a vállamról, lehunyom a szemem, a tarkódra simogatok, a sebzett oldaladra, leszarom, hogy belenyúlok, onnan le a seggedre, be a trikó alá, hogy érezzem a tűzforró bőrt és ezzel felolvassz engem is. Neked simul a farkam, felnyögök, elélvezek már attól, hogy itt vagy, a szívem meg feladja szerintem, ásó, kapa… temetés. Neked adom a szám, az érintésem, elkérem a fogaidat az ajkam dús húsában, felnyögök hangosan, mintha máris könyörögnék, simogatom a bőröd, tudom, hogy most nem mondasz nemet semmire, mert akkor nincs alku, legyen szó bármiről.
Beleroppanok a csókba, átadom a szám, szívom a tied, a nyelveden nyalok végig, aztán a számba engedlek és ott üdvözöllek, a segged markolom, ahogy te az enyém, meg fogok veszni, tudod… annyira tudod és tudom, hogy ez a mesterséged, el kéne, hogy szomorítson, de most csak élvezni akarlak bőséggel. – Cseles Mr. Woods, előbb tolj le az agyamról, puhíts meg kicsit. – és hízelegj, úgy, hogy elhiggyem, bazedmeg, tényleg higgyem el. Kapkodva lélegzem, a szívem tatamol, erősen ütemezik, kirándul a mellkasomból.
Fordulok, magammal húzlak, hogy háttal legyek az ágynak, a nadrágod korcába akasztom az ujjam húzlak, de jönnél, mert a farkam a kezedben lüktet. Kéz kézzel esek a nadrágodnak, bontom az öve, a gombolást, a cipzárt, mert alatta kőkemény vagy, bár nekem szólna ez is.
Becsúsztatom a kezem, végig simogatlak, a lábaim mögött megérzem az ágyat, ráomlok, és a nadrágod tolom lefelé, másik kezemmel feltűröm a trikód és belenyalok a sebbe, ó ezt mennyire utálod, de most… most add nekem. Behúzlak a lábaim közé. – Vedd le! – a trikót, de most, had csókoljalak, had faljalak fel, belezabálok a sebbe. Hangosan nyögöm az élvezetet, a kemény farkad illatát, érzetét.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-07, 16:58

Gunyorosan követi a pillantása a mozdulatot, ahogy letakarja az ágyon a vérfoltokat a takaróval a vérivó szörnyeteg. Mennyire kifejezéstelenül, hétköznapian bír beszélni arról, hogyan kínozza meg a két pöcsöt voltaképpen a semmiért, nincs benne se burkolt fenyegetés, se felizgatni nem akarja vele, egyszerűen csak válaszol. Nem mintha megkedvelte volna őket az elmúlt pár percben, de hát a vámpír játékszerei, hozzá tartoznak, életük fő célja, hogy érett gyümölcsként ringatózhassanak a farkára tűzve, mégis hogyan kellene viselkedniük, ha felüti a fejét bárminemű konkurencia?
- Lebilincselően hangzik – válaszol ugyanennyire semlegesen, de az ő hangja továbbra is úgy dorombol, mintha a szavaival akarná érzékeny helyeken simogatni, pedig élesek maguk a szavak. – Ez jár azoknak, akik ilyen féltékenyen, mindenek felett vágynak rád?
Úgy akad meg a vámpír keze az övön, mintha a puszta pillantásával vagy azzal, ahogy zsákmányát cserkésző vadként lassan, ráérősen közelít felé, képes lenne a mozdulatot megállítani. De nem, befejezi. Beköti az övet a köntösön, amit eleve értelmetlenül vett fel. Mindketten tudják, hogy mi fog történni, a vértől és tigrisalomtól nehéz levegőben a vámpír vágya friss illatként bomlik szét. Nem teszi neki könnyűvé. De azt sem gondolhatja, hogy nehezére esik leszedni róla a köntöst. Azt akarja, hogy megint ő vadásszon rá, ő teperje maga alá? Hát legyen.
Elengedi a füle mellett a nevetését, vállat von.
- Sok minden van, amit még nem láttál belőlem – mordul, és befejezi az utolsó lépést, megáll előtte, fodrozódva ér össze az aurájuk, az övé még izzik a gepárd szokatlan harci kedvétől és a saját haragjától, a vámpíré pedig kevésbé vámpírszerű, mint máskor, melegebb, állatibb, ismerősebb, talán a tigriseit érzi rajta. A gúnyos horkanást egy tükörképszerű gúnyos mosollyal viszonozza, miközben végigsimít a kecses ívű vállán. Gúnyos játék, amit egyikük sem tud komolyan venni, de a vámpír így is élvezi, érzi a gyönyöre szagát. Megsimogatja a szájával a száját, rásóhajtja a szavakat a jóllakottságtól élénk színű ajkára, majdnem olyan a hangja, mintha kínlódna a vágytól, de elég a vámpír bőrének emberfelettien selymes textúrája a szája alatt, hogy a korábban már bekopogott vágy tényleg feszítse a testét, szűk a farmere. Betanult reflex begerjedni a közelében. Nem gondol arra, hogy mennyire gyűlöli.
- Azt el sem tudod képzelni. – Hagyja, hogy a vámpír lebontsa róla a dzsekit, engedi lehullani magáról. – Folyton a gyönyörű testedre gondoltam. A hajad súlyára a vállamon – belesimít, belemarkol a nehéz, selymes tincsekbe. Az ízedre – nyalja meg a száját. – A farkadra, ahogy kitölti a torkomat teljesen. – Mélyről, gégéből nyög a vámpír arcába, a keze rásimul az ölére a köntösön keresztül, játsszanak csak még nem tépi le róla. – Arra, ahogy te fogadsz magadba – harap rá az ajkára. – Ahogy nyüszítesz nekem. Ahogy ég az arcod, nekem, vámpírom – végighúzza a száját a halványuló píron, végigcsókolja a járomcsontját.
Hogy élvezi, milyen önelégült a vámpír, mennyire biztos benne, hogy azért jött, hogy a kedvét keresse, és igaza van, azért jött, hogy bő nyállal kinyalja a seggét tökig, és ezt fogja tenni. De mégis van valami gyámoltalanság abban, ahogy ott áll előtte a köntösben, és csurig jóllakva is éhesen kopogó szemekkel várja, hogy hozzáérjen, hogy dédelgesse, hogy megcsókolja végre. Megteszi. Megcsókolja, úgy csókolja, ahogy tudja, hogy szereti, hogy a vadállati durvaság, a fogai épp csak fűszerezik a csók beható, odaadó puhaságát, úgy csókolja, mintha könyörögne, hogy még egyszer ne hagyja el ilyen soká, de úgy is, mintha meg akarná billogozni a szájával, hogy ne felejtse el, az övé, nem a többi ribancé, hanem az övé, ő az, aki meg tud adni neki mindent, amit akar, ne merje elfelejteni. Ahogy a vámpír szája megadóan és szinte könyörögve simul az övé alá, hirtelen bevillan valami, egy az elmúlt napok visszatérő rémálmaiból a vámpírról, amikben ő valaki más volt (a vámpír, Séaghdha, az ő gyönyörű Séaghdhája mögött egy alakváltó áll, tiszta erővel, kegyetlenül gyorsan mozog benne, a combjain végigcsordul a vér, az ő ujjai a zsigerei közé vájnak, a fiú, a vámpír farka kőkemény a kezében, a haja ugyanilyen nehéz és csatakos, ahogy átborul az ő vállára, és ugyanígy csókolta, ilyen átadással, pedig kíntól remegett), egy pillanatra megakad a csókban, de a vámpír folytatja, a nyelve a nyelvén, a keze a seggébe markol. Kicsit megrázza a fejét, aztán belemosolyog a szájába.
- Tévedsz, ha azt hiszed – a keze nagyon is célratörően siklik fel-le a farkán –, hogy puhítani akarlak.
Megy vele, ahogy a vámpír az ágy felé hátrál, utólag nehéz eldönteni, a vámpír rántja magával, vagy ő teperi rá, folytatja a farkán, miközben a vámpír vetkőztetni kezdi, mintha egy másodpercre se akarna elszakadni tőle, belenevet az arcába, aztán csak egy fél másodpercre merevedik le újra, amikor a vámpír nyelve utat talál az oldalán tépett sebbe, elakad a lélegzete, megfeszül, lehunyt szeme mögött felidézi azt az álmot, a vámpírt, a szenvedését, a sikoltását a csókban, arra koncentrál, nem arra, ahogy a vért lefetyeli a sebből, kőkeményen pattan elő a farka, ahogy a vámpír letolja róla a nadrágot.
- Nem – markol bele a vámpír hajába újra a szabad kezével, hogy elhúzza magától. Belefúrja a pillantását a szemébe. – Mondtam. Azt akarom, hogy te vetkőztess le.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-09, 12:44

I wanna be a part of your soul

To: Valen


A közelséged is fegyver ellenem, olyan nemtelen és céltalan, aminek én magam állok a kereszttüzébe, hogy levadássz vele és halomra lődd az érzékeimet. A puszta jelenléted eléri, hogy semmi más ne foglalkoztasson, hogy semmi se érdekeljen, ahogy nem is teszi, csak rád fókuszálok, az ágyra, amibe dugni akarlak, vagy éppen alád feszülni, nincs jelentősége, egy dolognak van csupán, hogy rólad van szó, hogy te vagy az, akinek a tűzforró teste bárhonnan nekem simul. Már megadtam magam neked, neked minden magamból, nem szégyen az ujjaidon elélvezni, hiszen hangszer a testem, ami neked muzsikál, neked dalolja el a vágyat és te tudod, hogyan használd, mert minden segítséget megadtam magamhoz. Úgy engedtelek magamba, ahogy senki mást. Véresre kúrtál a pincében, dühből és haragból, sok év után először, és nem haragszom, sőt.
Finoman vállat fonok, nem lenyűgözni akarlak, a tényeket mondtam el, nem többet és nem is kevesebbet annál, amit tenni fogok velük, nem heccelés, nem azt várom, hogy a védelmedbe vedd őket, ahogy bárkit, hanem válaszoltam a kérdésre. – Nem a féltékenységet büntetem, az emberi bennük, hanem az engedetlenséget. – azt, hogy Jared alakot váltott, hogy Noah neked esett hátulról, hogy hiába szóltam rá, nem érdekelte, ezt akarom a fejükbe és egyéb testrészeikbe verni. És mert aztán ugyanúgy, ha nem jobban simulnak majd a meztelen talpamhoz mind a ketten.
Ahogy közelítesz elönt a forróság, a vágy buja ismerős szaga a képtelen lehetetlenség, hogy minden egyes alkalommal így hatsz rám, mintha áramot vezetnének a bőröm alá. Nem heccelésből veszek köntöst, annak érdekében, hogy ne az álló farkam virítson köztünk, míg elmondod mi hozott is, mi csal a barlangomba és miatt vagy kiízesítve, mi az oka annak, hogy bódító illatod nem rontja arcszesz, hogy te vagy töményen? Ilyen hát a kurva, aki kedvtelésből ad, aki azért megy el valakihez, hogy megadja, amire vágyik, nem kényszerből, pedig valahol ez is, az de ez most a tied, elveszem hát. – Ma bemutatod azt is? – fellángol a hajtövem, az agyam megkocog a kompanyámban, a szívem meglódul. Különleges leszel hozzám? Lássuk, lássunk neki, most, de azonnal, hogy ne csak a testem sajgása legyen jelen, hanem te és én. Zavartan pislogok, miért leszek a közeledben egy sületlen tini? Egyszer megvizsgálom ezt a zúgó érzést a mellkasomban, a gyomrom görcsölését, de most átadom a vágynak.
Megemelem az állam, ahogy elém lépsz, befogadom a szépséged, a bőröd még közeleibb illatát, a szemed színét vizsgálom, az orrod lágy formáját, a konok szád duzzadását, a szeplőket a szemed alján, az arcodon, és tudom, hogy milliónyi van még a testeden, elszórva, hogy a combod belső felén is találok, ahogy a lábujjadon is. Te gyönyörű, sötét angyal. Mennyire vágyom rád, illetlen.
Igen. Te vagy felettem. A vágyam igáz alád, az hajtja le a fejem végül, azzal pillantok végig rajtad és nyalok a számra a véred szagától, a legfinomabb mind közül. Palackba kell zárni téged, hogy bármikor magamra locsolhassam, megfűrödhessek benne és elfogadjam, hogy a szolgád vagyok, az izzó, mozgó kis férgekkel a gyomromban, a szívem vad kalapálásban. Meg akarlak érinteni, de megállom, a tied  a megtiszteltetés. Valentine…. Már a neved édes manna a fejemben, jesszusom, hogy vágyom rád, ez az őrült vergődés a nyelvemen, az eszeveszett agónia, ez mind a tiéd belőlem.
Hiába tudom, hogy ez egy újabb színjáték, most el akarom hinni, hogy nekem szól, mert valójában teszi is, akármit akarsz, mindenre hajlandó vagy érte, nagy dolog lesz.
Pumpál a vágy a farkamban, felizzik a levegő körülöttem pedig csak beléptél az aurámba. Úgy simogat szád, hogy megreszket alatta az enyém, butaság. Hívom a haragot, ütközzön közénk.
Mennyire akarom én ezt a jótékonysági szexet veled? Mennyire éri meg megalázkodnom megint? Újra és újra? Amikor te ezt nem értékeled?
A szívem majd kiugrik a bordák közül, a csókodat akarom. Ráejted a szavakat a számra, lebontom a dzsekit rólad. Elnevetem magam. Bárcsak igaz lenne, amit mondasz, bár elhihetném, annyira szép lenne, de csak azt érzem, hogy megalázol vele, mert amilyen jó hallanom, annyira hazugság. – Milyen szépen udvarol Mr. Woods, még a végén elhiszem. – sejtem, hogy mennyi ilyen jellegű gondolta jár a fejedben, hogy mennyire inkább az, hogy letépnéd a fejem és felrúgnád a holdra. Felnyögök az érintésre, engedelmesen hajtom hátra a fejem a kezedbe, két kezem a derekadra vándorol, bele a sebbe az oldaladon. Édesem, én drága szépségem. – Azt én is imádom, amikor torokra veszel. – hát megőrülök annyira akarom most is. Annyira akarlak, bűn. Alányögök a kezednek, a farkam az ujjaid közé robban. – Érdekes, én is arról ábrándozom, hogy kegyetlenül megbaszlak. – de igen, attól is megficergek, ráhúz a vágy a herékre, hogy kimondod. Nyüszítek neked, könyörgök, ha akarod, csak azt a kegyetlen formás és hosszú farkad nyomd belém, érezzem a forróságát és most nekem adod, egy mozdulat és magam elé térdeltetlek, teheti a kurva a dolgát. De most szeretőset játszunk, megadom magam, neked meg. – Hízelegj még szépségem. - súgom a szád alá, tedd csak meg. Átsiklanak a kezem a hátadra, megőrjít a hőd, a bőröd a póló anyaga alatta, a jelenléted, nem érted igaz? Hogy hatsz rám? De közben ezerszer is tisztában vagy vele, hogyan érheted el, hogy lerúgj az értelem pereméről, mert mégis csak tudod, hogy hatsz rám. Tudod, hogy mennyire imádlak, nem titkolom, minek tenném?
Végre megcsókol az a hazug szád, végre beleőrülhetek, belenyögök a szádba, elveszem a nyelved, hagyom, hogy te csókolj meg engem, hogy átadd magad nekem és csak sóhaj vagyok, őrjítő kín, veszett akarás, minden belőlem pulzál, a mindenséget feltöltő az irántad való sóvárgással.
Miért nem lehetsz csak az enyém? Megbolondít ez a csók, az ízed, a nyelved, a szám az ajkaid alatt, felett. Édes drága szent, hogy mennyire kívánlak, te éteri szépségem, meghalok és ezt nem kéne hagyni, de az illatod, a gepárd ereje benned, a tigrisem agyára megy.
Kirázol egy gondolatot magadból, lehet éppen azt, hogy ne okádj szájba. Megsértődöm egy pillanatra. A tigrisek ölre mentek értem, de nem… most nem. Pedig a sértett harag zúgva harapja a tarkóm és élesztgeti a vámpírt, aki felismer ezer közül téged, az agyamra tolja az erdőbeni erőszak buja képeit. Milyen elégedetten baszott téged.
Könnyedén felnevetek. – Az már nem lesz keményebb – de csináld csak, még és még. A szakszerű kezeid nagyon jól ismernek, mint gondolom még száz kuncsaftot. Megint megbántódom.
Magamra húzlak az ágyon, eléd ülök, húzlak magara, hogy csókoljalak, majd a hasadra vetem magam, ezekre az izgalmas kockákra, mennyire rendben vagy, mennyire kibaszott tökéletes vagy. Belenyalok a sebbe, érzem, hogy megmerevedsz, ugyan már Valen, tudtad, hogy meg foglak ízlelni, hogy lehet ez neked mindig meglepő? Miért nem fogadod el, hogy nekem a véred különleges aroma?
Kigombolom a nadrágot, majdnem szájon vág a farkad, elnevetem magam. Már nyúlok is érte, alá tolom a kezem, hogy a súlyos, feszes golyókat vegyem az ujjaim közé, meggörgetem őket, mint értékes üveggolyókat.
Hoppon marad a nyelvem, amit előre nyújtok, hogy végig nyaljak a selymes makkon, hiszen lerántasz róla. Felhörren a hangom, a kezem marad a golyók alatt, simogatom, markolom őket. – Kérlek... – elhúzom a kezem és egyetlen mozdulattal ketté tépem a trikót a mellkasod előtt, szétnyitom és felsimítok a két nyitott tenyeremmel, átsimogatok a mellbimbókon, el a nyakadba és vissza. Belecsókolok a köldökbe, belefúrom a nyelvem, mennyei, mennyire a nyelvem alá való vagy, az ízed, az illatod, a bőröd, te rohadék kis tökéletesség. Átnyomom a válladon a széttépet felsőt és visszatérek a nadrághoz, hogy áttoljam a kemény seggeden, rámarkolok, ha már ott járok és tovább tolom lefelé a nadrágot, lépj ki belőle, vedd már le, ne kéresd magad.
A combodra csókolok, belelihegek a hajlatba, felnyalok a csípőcsontig, megindulok visszafelé, végig simítok a számmal a merevedéseden, behajolok alá és rászopok a tövére, a golyókra. Veszítsd el az eszed és ess nekem, gyerünk már! Vágyat akarok, mindent elsöprőt.
A két kezem visszafelé indul a combodon, a seggeden és a derekadra csúsztatom, kiterpesztem a hátadon, míg végig nyalok a farkadon, mennyi íz a számba. – Annyira gyűlöllek. – amiért kifogatsz a valómból, amiért a vámpír bennem ilyen elevenen akar magának.
Ég az arcomban a vér, de azt akarom, hogy elhitesd velem, semmit nem akarsz jobban nálam.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-13, 00:51

Nem, persze. A féltékenységet élvezi. Volt pofája összeugrasztani őket, és elégedetten nézte, ahogy egymás haját húzgálják, mint egy csapat hülye picsa. Sőt egyenesen őt próbálta meg féltékennyé tenni, ahogy belesimult az ölükbe, ahogy játszott velük. Őt. A kurvát.
- És én még azt hittem, hogy élvezed… az engedetlenséget – mordulja, vagy inkább dorombolja a szavakat, ez megint az a hang, amin mindegy, mit mond, pedig egyáltalán nem mellékes ez a beszélgetés.
Igenis fontos lenne, mire hogyan reagál a vámpír, mert attól a pillanattól kezdve, ahogy Blue rászegezte azokat a kilátástalan szemeit, amiknek az alján ott pislákolt egy kis remény, készen arra, hogy robbanjon, ha egy kis oxigént kap, attól a pillanattól kezdve hosszútávra kezdett tervezni vele. Meg fogja tenni neki. Felajánlotta. Ha el is felejtette, majd emlékezteti, fel fogja ajánlani újra, ő el fogja kérni, és cserébe megad neki mindent, amit akar. Cserébe megkapja őt. Az egészet. Nem ér sokat, de a vámpírnak valamiért mégis speciális, képes félretenni a nagyon engedelmes ribancait, csak hogy vele szórakozhasson. A vámpír lát benne valamit, hát ámen. Ennek így kell maradnia, amíg Blue nem lesz szabad, és utána is egy darabig. De ha örökre is, most arra is rábólintana. Lehetne rosszabb is. A nagyrészét, amit a vámpír élvez, szemrebbenés nélkül meg tudja csinálni, ha elfeledkezik arról, hogy gyűlöli és undorodik tőle.
Most nem annyira nehéz elfeledkezni róla. Van ez az izgalma, ez a sóvárgása, amitől annyira fiúszerű, annyira eleven lesz, hogy szinte jólesik játszani vele, kellemes húzni az agyát. Ameddig nem gondol arra, hogy a vámpír részéről ez pont úgy színjáték, mint az övé, addig működni fog. És azt akarja, hogy működjön, most azt akarja, tehát működnie kell, működni fog.
- Azt akarod, hogy bemutassam – megnyalja a száját – vagy magadtól akarod felfedezni?
A vágy és az izgalom illata mindent betölt, de most annyira koncentrál a vámpírra, hogy megérzi benne a pillanatnyi fellobbanó haragot. Nem mondott semmi rosszat. Minden szavát átgondolta, ellenőrizte. Nem, az élvezet is nyilvánvaló, a vámpírnak kedvére van ez a buta kis játék, ahogy legutóbb is tetszett neki, de akkor elcseszte. Nem bírta elviselni az érintését. Nem akarta a vérét adni neki. Most kizárja ezeket a gondolatokat. Meg fog történni. Mindkettő meg fog történni, a vámpír végigsimogatja majd, végignyalja, és annyi helyen marcangol belé, amennyi helyen csak eszébe jut. Megadja neki. Elkéri, ha kell. Teli tenyérrel simogatja a kezébe engedett fejét, és csak félig fojtja vissza a nyögést, ami kikívánkozik félig fájdalomból, félig ebből a gyűlöletes, szolgai élvezetből, amit a vámpír érintése jelent, amit az idegrendszerébe égetett kiirthatatlanul, amikor az ujjai az oldalába mart sebbe mélyednek. Még erősebben markol a farkára viszonzásul.
- Kegyetlenül? – belehajol az arcába, ráharap az alsó ajkára, megszívja. Villanások, emlékek, kizárja őket, semmi nem számít. – Nehéz eldönteni, melyik hangzik jobban. Hogy nyüszíts alattam, vagy hogy rendesen szétkúrj azzal az őrjítő farkaddal… nehéz ügy. – Hüvelyk- és mutatóujja gyűrűbe fogja a farkát a tövén, míg a többi ujja ráérősen, de alaposan cirógat a heréire. Egyenesen a vámpír szemébe fúrja az övét, izzik a tekintete. – Remélem, hogy nem kényszerítesz arra, hogy válasszak – súgja a szavakat a szájára, meg-megsimogatva az övével.
Mennyire világos mindkettejüknek, hogy ez most az a játék, amiben a vámpír végre elkérhet mindent, sőt kérnie sem kell, és megkap mindent. A gyomra táján a harag lángra akar kapni, megint át fogja baszni, kihasználja, aztán… nem. Elvágja a gondolatot. Meg tudja őrjíteni, eddig is meg tudta. Most élete baszását fogja megkapni tőle, és újabbat akar majd, aztán újabbat és újabbat. Meg kell tennie, amit kér tőle. Nem kér semmi különöset. Olyat kér, amit korábban már felajánlott, a vámpírnak ez semmi. Meg fogja tenni a kedvenc kurvájának. És ő lesz a kedvence, bassza meg, ha beledöglik is, unni fogja az összes többit őutána. Oiyan szenvedéllyel csap le a szájára, mintha az élete múlna ezen a csókon, mintha másra se vágyott volna napok óta, csak erre a meleg, élővé hazudott, puha szájra. A teste beleráng belül a csókba, a teste nem tiltakozik a színjáték ellen, sőt az utolsó sejtjeivel is asszisztál hozzá, miközben falja a száját, a szabad keze bejárja a haját, a hátát, a szabaddá tett vállát, alásimogat a köntösnek, de nem húzza le róla, a játék része ez is, a zsírkrétával húzott demarkációs vonal, amit nem szabad átlépni a szabályok szerint.
Újabb szikrányi düh. Ezúttal nagyobb. Koncentrálnia kell. Jobban kell figyelnie, jobban kell uralnia magát, de a rémálomképek ott kavarognak az agyában, a vámpír megkínzott teste, az érzések, amik társultak hozzá, amik nem lehettek az övéi, ő soha nem gondolt a nevére, ő nem… nem számít. A jelen számít, az erekciója a kezében, a nevetése, az, ahogy húzza magára.  Már nem merevedik le annyira, amikor belenyal a sebbe, de tudja, hogy ez megint egy hiba, ennyi ellenkezést sem engedhet meg magának, beletúr a hajába, cirógatja, mintha szopás közben tenné, igen, nyalja a kibaszott sebét, nyalja csak, szívja a vérét, mint egy kibaszott levéltetű a levelekből a nedvet
- Nincs hiányérzetem – mordul a nevetésére.
Igen, most elégedett, ez egyszer örülhetne annak, hogy a testét sikerült a rabszolgájává tenni, a testének elég nem is az érintése, a puszta szaga, hogy azonnal készen álljon a fogadására, de most kapóra jön ez a zsigeri gerjedés.
- Mondtam, hogy hiányoztál – simít újra a hajába, csak annyira tépi el a farkától, hogy a vámpír letépje róla az atlétát, a hasizmai engedelmesen rándulnak össze, ahogy a nyelve a magáénak bélyegzi a köldökét, felsóhajt. – Vegyél a szádba – mordul, szinte felcsattan követelőzően, a teste beszél belőle, átengedi annak az irányítást, az úgyis odavan ezért a kurva vámpírért, jó lenne robotpilótára kapcsolni, de azt teszi valahol, olyan, mint a gepárdot uralni, csak most a gondolatait kell bezárni egy láthatatlan ketrecbe, és eldobni a kulcsot, hagyni, hogy a csicskává tett teste átadja magát a vámpírnak egészen. Kilép a nadrágjából, nem szarakodik azzal, hogy a cipőjét is levegye. Felhördül, miközben a vámpír szája végigsiklik a combján, a csípőjén. – GYERÜNK! – kiált fel szinte, miközben a vámpír húzza, csak csinálja már, kapja be, újra felkiált, mikor a golyóira szív. Ahogy a vámpír a hátára, seggére fog, az ő keze a vámpír két karjának külső felén siklik végig a válla felé, úgy fog rá a lapockájára végül, és rántja közelebb magához.
- Ne hazudj, vámpírom. – Két kézzel markol hirtelen a hajába két oldalt, hogy maga felé fordítsa az arcát, vadul megcsókolja, mélyen, behatóan, mintha a saját ízének minden molekuláját vissza akarná lopni a szájából, leszívni a nyelvéről, aztán ugyanolyan viharosan végez vele, ahogy elkezdte, mindkét tenyere a mellkasára támaszt, az ágyra löki. Eltávolodik tőle, csak annyira, hogy letépje magáról a cipőt, a zoknit, aztán már újra ott van, alányúl, megragadja, beljebb löki az ágyra, és már megy is utána, ráteperi, végigfekszik rajta, érzi az ölébe nyomódni a vámpír farkát a köntös vékony anyagán keresztül, és viszont. Újra a szájába mászik, falja, az ujjai a hajába túrnak, ráhempereg. Aztán miközben még csókolja, lassan, szinte szertartásosan nyúl kettejük közé, hogy kioldja rajta az övet, és ne lehúzza róla, csupán széthajtsa a köntöst, hogy összesimuljon a meztelen bőrük.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-14, 12:09

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Elnevetem magam a szavaidon, pedig a közeledben sok dologra van kedvem, de nevetgélni ritkán, most pedig olyan átengedő vagy, hogy zsigerig hatol bennem az érzés. Szóval ilyen lenne, ha akarnál engem? Remélem tudod a csöpp szívedben, hogy most csak jobban akarom majd, hogy valósan akarj. - De csak, hogy aztán jogosan megtorolhassam. - minden engedetlenség  azt szüli, hogy le kell verni valakin, és jellemzően azon a legjobb, aki engedetlen, benned pedig azért szeretem, mert az is olyan kurva szexi, hogy belepusztulok. Már a hangod is nekem van megalkotva, ha megkérdezték volna, hogy annak, akit ennyire akarok milyen baritonja legyen, akkor is rád bökök. A nyögéseid, a kiabálásod, a sírásod, ez a búgó hangod, ez mind engem szolgál és bennem a búja kéjt. 
Minden sejtem érted nyújtózik, mintha ki akarna szállni a testemből és neked akarna simulni, hogy összeolvadjunk azzá a ködös vágyakozássá, ami önmagam vagyok, felismerem benne a valóm és ellene szegülnék. Haragra lobbant, hogy ennyire magabiztosan és céltudatosan használsz engem, hogy minden lényem, amiből van pár, téged akar. Én annyira vágyakozom utánad mintha honvágyam lenne az illatod nélkül, a bőröd forró érintés lelohasztja a haragvásom, mert nincs helye, elvenni akarom, de adod magadtól, megelégszem vele és közben nagyon is tudom, hogy okkal teszed, amit, nem nekem szól, nem a vámpírnak, aki a gyomromban bugyborékol, az apró pihék a testemen jeleznek, a szörnyet simogatják, a kezedbe hajtott fejem egy újabb vallomás, miért nem lehet, hogy akarj engem, csak egy kicsit? Mert most okkal vagy itt, akarsz valamit, amit már be is vallottál, cserébe nekem adod az álmom, a legvadabb képzelgésem, a simulásod, a gepárd vérfakasztó hőjét, önmagad. A tigris bukfencet vet buja örömében, a vámpír pedig a sötétet éhezi, ami  lelked mélyén lappang elrejtve a világ elől, pedig tudom, hogy ott van, már találkoztam vele, csak még nem nyúltam hozzá, nem fedeztem fel, nem festettem neki arcot, de fogok, ez sem annyira nagy kérdés, mert kitartó vagyok és mert annyira akarlak, amit bevallani is bűn lenne. 
Alád simulok, neked préselem magam, hogy átmelegítsd így is ezer fokon égő gázlángom. Ha hőlégballon lennék, másik bolygóig emelkednék tőle. Vibrál belőlem, hogy mindenre ki vagyok éhezve, amit adhatsz. A véred szaga csak parfüm a tisztaságod alá. Randiképes vagy, ezt kell, hogy mondjam. - Tekintve, hogy valamiért teszed, amit, elvárom, hogy mindent megmutass magadból,ha úgy döntök... - felnyögök, ahogy a számra nyalsz, a hajtöveimbe szikrák pattognak, lefolyik a hátamon, végig a gerincen, kapaszkodom az oldaladba - elveszem a magamét. - ahogy eddig is mindig, de lássuk Valantine, mit adhatsz nekem, amit eddig nem, ami miatt én majd nagyon meg akarom tenni, amit szeretnél, noha egyszerűen kérned kéne, de ez csak önámítás, természetesen lenne ára, és nem vagyok okos, hogy előre fizetsz, aztán cserélünk majd eszmét az áruról, de majd feljebb srófolom az árakat, mert minden kurvára kell belőled.
Gyönyörű, engedelmes macskám, hogy tudsz te simulni, ha akarsz, összeugrik a gyomrom a gondolattól, hogy ez valójában nem nekem szól. Engem látsz közben vajon vagy Éamonn ágyában jársz, őt fogod a helyembe képzelni? A düh fellobban, a harag szikrát vet, sötét éjbe nyúló gyertyaláng, elfojtom.  A kezem a seggedre csúszik. Belemarkolok a kemény húsba, megkattanok tőle, és ezt te tudod jól. A szád beszél, de a csókod mindent elmond anélkül is, ez a menthetetlen odaadás, amit el sem bírok, amitől összefacsarodik a lelkem belül és amitől a vámpír tapsikolva ugrál gyermeki örömében, mert tudja, hogy a harag könnyen talál utat kitörni belőlem, hiszen most teszed elém, amit mindig is el akartam venni és már tiszta, hogy nem tehetem, csak ha adod. 
A tested elárul, a szíved dörömbölése, a farkad keménysége, a szád bujasága, a kezedből ömlő forróság, ez a vad szexualitás. Körbe fonja a testem, bíbor köntösbe öltöztet, én vagyok a mindenség közepe, amikor így akarsz engem. Elhihetném, megtehetném. Beleringathatnám magam ebbe a hazugságba és meg is teszem, annak ellenére, hogy az agyam hátsó falán ott a felírat, hogy nem valós. De miért ne éljem ki? - Ühm. - kegyetlenül bizony, kár, hogy megreszket a szám a szád alatt, hogy az ajkam úgy siklik alá akaratod szellőjében, mintha mindig is ez lett volna a dolga, de nem érzed, hogy a fogadnak helye van a számba? Hogy pont annyira duzzadt, hogy a harapásod beleillik? Hogy minden testrészem passzol a tiédhez? Miért nem érzed ezt? - Micsoda nehéz kérdések, még eldöntheted, vagy... - elvesztem a fonalat, a kezed eltereli a figyelmet, a kőkemény vágy fellüktet az ujjaid között, belenyögök a szádba, megfeszül a testem, erősebben marok az oldaladba, mert egyszerűen megőrjít a kezed rajtam. Fellégezik a világ körülettem, olyan meleg lesz, hogy összetöppedek benne. - haladjunk szépen.- újabb nyögés a torkomból. - sorjában. - veled mindenben. Megőrjítesz, nem tudom, hogy mit akarsz, de nem lesz kis dolog, ebben szinte biztos vagyok, meg abban is, hogy cserébe kifacsarok belőled mindent, az utolsó cseppig. 
Úgy csókolsz, mint, aki már most elkárhozott, megyek utánad, a kezem felsiet a hátadon, a tarkódra fogok, beletúrok a hajadba, a hajszálak közé simogatok, és csókolom, zabálom, falom a szád, a nyelvemmel kutakodom át a szádba, a gyomrom merő görcs, én vagyok, aki elolvadok ebben, akinek leég az agya, aki annyira akarlak, hogy a sóhajok mindent elmondanak. 
A kezed forrón járja be a testem, mitől vagyok ilyen kibaszottúl naiv? Miért nem kényszerítelek, hogy vetkőzz le és pucsíts elém? Mitől vagyok ilyen elveszettül lágy? A bőröm ég fel az érintések tüzében, a hődben, az ízedtől leszek elvakult. Édesem, drágám! 
Magammal húzlak az ágyhoz, eléd ülök, feltűröm a trikót és alá buktatom a szám, a kezeimet, belenyalok a sebbe, ledermedsz. Gúnyosan felhorkanok, apró düh lobban bennem. Komolyan? A vért fogod sajnálni egy kibaszott vámpírtól? Meg sem rezzenek rá, észre sem veszem, továbbállok, csókollak, a köldököd fölé húzok egy éles kis csíkot a fogammal. 
Felhümmenek, nekem van hiányérzetem, elég sok is egyben, legfőképpen, hogy nem vagyok máris benned. - Hazug kis gepárd vagy. - lófaszt hiányoztam neked. Ezt még én se veszem be, de szeretném, a hangom azonban duruzsol, miközben letépsz a bőrödről, amit éppen zabálok be, cserébe leszaggatom a trikót rólad. Igen, ezeket a sóhajokat akarom. 
- Naa, Mr. Woods, maga milyen mohó. - Mégsem kapom be, csak végig csókolom, végig nyalom a kemény vágyad, csak a nyelvemmel ízlelem el, a golyók alá hörpöl a lélegzetem, az arcommal simítok végig a selymesen kemény, méretes húson, ami pont úgy beillik az arcom görbületeibe, ahogy a számba és minden egyéb helyre is bennem. Másfelé csókolok, míg vetkőzöl. Milyen követelőző gyerünk. Elnevetem magam és újból végig nyallak, olyan éhező vággyal, amitől biztos vagyok benne, hogy hőgutát kapsz. Jól van, jól. 
Belekapaszkodom a seggedbe és a számba csúsztatom a húsod, pontosan tudod, hogy mire számíthatsz, hogy a fogaim fel fognak sérteni, hogy a véred elönti a szám, mégis engedelmesen, lelkesen szopok rá, helyezkedem, hogy amennyire elehet kíméljem, hiszen ma még akarom használni, de belenyomom a számba, felcakkozom az éles pengékkel a számba, elönt az ízed, a véred. Magadra rántasz, lenyomulsz a torkomon,  kitöltöd a nyelőcsövem, rányelek, rászorítok, felköhögök, kibuktatom hangos cuppanással a számból és bevallom, hogy gyűlöllek, még igaz is. - Sosem - de szoktam, de most nem tettem, mert valóban gyűlöllek, azért, amiért ennyire kiszolgáltatott rabszolgád vagyok. Vámpírom Ez még mindig kurvára felizgat. Igaz is, a tiéd vagyok, kendőzetlen és mindenestül. Beleveszek a csókba, beléd, aztán az ágyról elterülve figyelem, ahogy sürgetve vetkőzöl, jól teszed, gyere, gyere csak rám!
Két kézzel kapok érted, a lábaimat is felhúzom, hogy közéjük engedjelek, miközben a mellkasod a mellkasomra omlik. Úgy dobálsz, mint egy gumibabát, nem baj, most nem verlek orrba érte, meg máskor sem, csak érezzelek magamon. A tökéletes tested, a súlyod is pont megfelelő, hogy préselje a levegőt, de még bőven kényelmes legyen. 
Két kézzel simogatok a hátadon, a lapockák táncát, a csípő esését, le a seggedre, magamhoz rántalak, neked nyomom magam. Milyen gyönyörű vagy meztelenül is, illesz rám, fölém, belém, mellém. 
Úgy csókollak, mint, aki elveszthet, végig nyalok a szádon, alád lököm magam, ahogy a kezed kényeztet. Kutatom a tested, végig tapogatom a segged, markolom, körömnyomot hagyok el rajta, és neked lököm magam. Megbontom a csókot, hogy áttérjek a válladra, hogy oda osszak lihegő lenyomatokat. 
Millió gondolat jut az eszembe, hogy magam alá gyűrjelek, de képtelen vagyok, most azt akarom, hogy kiszolgáld az igényeimet. Kenyerezz le, kényeztess el, hogy minden erőmmel meg akarjam adni, amit kérni szeretnél. 
Hátra ejtem a fejem, a szád alá kínálom a torkom, a testem, a mindenem. Mégis hullámzik minden porcikám, hogy neked simuljon. Markolom a segged, a lapockád, onnan fel a tarkódra. - Harapj meg... - elkérem, mert akarom, azt akarom, hogy fájjon, hogy vérezzen, hogy a tompa fogak felsebezzenek, de így is van harapás rajtam, nem is egy, nem is kettő, melléjük leoszthatsz párat. Égve lángol a mellkasom, zihálva ordít a lélegzetem, minden tagom neked mesél egy imát, tedd meg, vegyél el mindent belőlem. Téged érezni magamon, olyan boldogság, amit én nem is ismerek fel. 


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-17, 23:56

Az agya száraz gyújtós, és a vámpír szavai folyamatosan szikrákat pattintanak rá. Jogos megtorlás, aha, persze. Elengedi a füle mellett őket, de komoly önfegyelembe kerül. A vámpírnak persze nyilvánvalóan azzal is örömet okozna, ha elveszítené a fejét, mint legutóbb, és a gyönyörű szörnyeteg akkor is megkapna belőle mindent. De nem akar erre gondolni. Nem fogja megadni neki ezt az elégtételt. Eleget pakolt ebbe a kalapba, most már ideje, hogy ki is vehessen belőle. Nem akar arra gondolni, hogy ezzel sem kerül alkupozícióba, épp csak úgy fogja rágni a fülét, mint egy kitartott ribanc egy újabb gyémántért nyafogva. De nem érdekes. Semmi sem érdekes, csak Blue. Nem mintha tudna még mélyebbre süllyedni. A vámpír így is elvett mindent, árnyalatnyi különbség, ha eljátssza, hogy önként és élvezettel adja neki ugyanezt. De kurvára nagy legyen ám az a gyémánt.
Megcirógatja a gunyoros mosolyával a vámpír száját.
- Még csak most fogsz úgy dönteni? – mordul szinte dorombolva.
De ismét fellobban a dühe puskaporos illata, NEM, még vadabbul fúrja az ujjait a hajába, kienged egy nehéz sóhajt, miközben a vámpír keze a seggébe markol, nem, kurvára nincs oka dühösnek lenni a szeszélyes rohadéknak, ne merjen feldühödni, olyan erőszakos odaadással csókolja, hogy dögöljön csak bele a vágyba, ne legyen benne hely semmi más érzésnek, bassza meg akkor kegyetlenül, ha erre vágyik, úgy fog nyögni neki, mint a prémium kuncsaftjainak sem.
- Most akkor mégiscsak én döntök? – A kőkemény farkával a kezében mindjárt máshogy festenek a dolgok, ez az. Belemosolyog az arcába. – Kicsit mintha elbizonytalanodtál volna… Még szerencse, hogy – rányal a szájára, elkapja a fogával az ajkát még egy futó pillanatra – egyeznek az elképzeléseink. Mindenedet akarom, még ma este… vámpírom – úgy ejti a megszólítást, gyengéden, mintha begőzölt szerelmet vallana neki, ezek a hangsúlyok maguktól jönnek, begyakoroltak, nem kell másra gondolnia közben, nem kell felidéznie, milyen volt szerelmesnek lenni, milyen volt megőrülni valakiért, akarni minden porcikáját, mindenhogyan, szentnek és magasztosnak látni mindent, ami kívülről undorítónak tűnt volna.
Felkészült rá, hogy a vámpír kezébe adja magát egészen, hogy simogatni fogja a rohadék, végigtapintja, végignyalja, arra is, hogy beleharap, most már el bírja viselni, hogy hozzáér, ez is csak egy érintés, össze se tudná számolni, hányan fogdosták így, meg tudja adni neki is, alásimul a kezének, átengedi magát. A teste nem tiltakozik. A teste olyan kibaszottul nem tiltakozik, hogy mégsem tud rá úgy gondolni, mintha ez is csak egy lenne azok közül az érintések közül, amelyekért kápéban fizetnek, mert borzong az összes idegszála tőle, és bár undorral borzongnának, de nem, vágy és élvezet vibrál a bőre alatt, ahogy a vámpír hozzáér. Ez az, amihez önuralom kell, hogy elviselje. Ez az, amire fel kellett készülni. De mégse készült fel egészen. Még mindig gyűlöli, hogy belezabál, még mindig viszolyog tőle, az agya legalábbis, a teste viszont ezt sem bánja, a farka belerándul a sebben tekergőző nyelvébe, a sajgásba, a tudatba, hogy a vámpír a vérét ízleli. A teste egy kibaszott kurva, és nem másoké, csak ezé a rohadéké.
- Mondja a nagy hazug vámpír – szűri a sóhajt a fogai között. – De ha hazudok, akkor remélem, a „jogos megtorlás” ezúttal az lesz, hogy keményen… MEGBASZOL – hördül fel, ahogy a vámpír nyelve végigsiklik a farkán, a keze önkéntelenül szorul meg a tincsei körül. Felhúzott íj a vámpír kezében, de gyűlöli ezt, pedig örülnie kéne, hogy ilyen könnyen nekiadhatja a vágyat, amire a rohadék igényt tart, amit máskülönben jól begyakorolt trükkökkel kínál úgy, mint magától jövőt, de a vámpír közelében nincs szükség technikákra. A teste már megtanulta, hogy kívánnia kell, hogy az övé, a farka olyan fájdalmas hévvel kívánkozik a vámpírba, hogy majd megpusztul. Elkérte, hogy vegye a szájába, de így is megficcen benne a félelem, amikor a vámpír végül megteszi, megfeszül a teste, aztán amikor a fogai a bőrébe szaladnak a legérzékenyebb helyeken, és vér fakad, akkor már el bír lazulni újra, ugye, nem is volt olyan borzasztó, kérdezi a fejében egy rohadék kis hang, de nincs ideje elküldeni a halál faszára, mert a vámpír szopni kezdi, és a fájdalom úgy oldódik fel a kiszolgáltatott élvezetben, mint a savban, újabb és újabb sérülések, de már nem érdekes, mert nem társul hozzá iszonyat, nem érzi azt a pokoli kiüresedést, mintha csak a vérét inná, és a farka OLYAN KURVA TÖKÉLETESEN nyomul bele a vámpír torkába, hogyan hangosan, nedves zihálással kiált fel, a körmei belemélyednek a vállába, ahogy markolja, előrelöki a csípőjét, MÉG, kibaszott kurva isten, még, de már vége is. Dühösen zihál, lehunyja a szemét egy pillanatra, gyűlöli magát ezért, hogy ennyire a rabjává tudott válni, nem fizikailag, picsába is, a pincében töltött idő lófasz se volt ahhoz képest, hogy talán élete végéig fogságba esett a saját húsa börtönében.
Összeszedi magát. Letépi magáról a ruhát, és csak egy pillantást vet a fogaitól felkarcolt, vérző, de cseppet sem lankadó farkára, futó pillantás, nem akarja látni igazán, épp elég a vére vöröse, ahogy a vámpír nyálát festenyzi. Ráteperi az ágyra a szörnyeteget, ráfekszik, belehemperedik a teste kínálta bölcsőbe, és már csókolja is, megadja neki, amit egyszer ígért, hogy úgy imádja majd, mint egy szerelmes picsa, belemenekül a szája puhaságába, a teste fiúszerű simaságába a saját gondolatai elől, elfogadja a kezét magán és a vele járó kisüléseket a gerincvelejében.
Beledönti a fejét a kezébe. El bírja viselni az érintését. El bírja viselni, ha akarja, és most kurvára akarja.
- Ahogy kívánod – mordulja a bőrébe, és rányal az alá tolt torokra, a légcső finom porcaitól, a bőre feszített tükrű simaságától felkordul benne a vadállati vágy. – Itt? – Úgy harapja át, hogy az egész nyakát az állkapcsa között akarná tudni, de ehhez még a vámpír sem elég filigrán, de így is nagyot mar bele, minél nagyobb, minél láthatóbb nyomot hagyni rajta, tudja, hogy élvezi a fájdalmat, szívja a torkát. – Nem? – nyalja meg a saját harapását, és a vállára siklik a szája. – Inkább itt? – Oda is harap, a szép ívű vállába, vállcsúcs és válltő között, ahol a vágytól feszülnek az izmai, itt már erősebben marcangol bele, a bőre íze mellett érzi a vér fémes ízét is, valamikor azt gondolta, a vámpírnak nincs se íze, se szaga, de most minden érzékét betölti valami csak rá jellemző eszencia, még a tigrisek undokul idegen lenyomata mellett is. – Vagy… - A két keze a hajában marad még, úgy csúszik lejjebb a mellkasára, megszívja a mellbimbóját. A mellkasán ott egy másik emberi fognyom. – Ó. – Felpillant a vámpírra, az ajka a mellbimbóján játszik még, miközben a pillantása belekapaszkodik a pokol hazug, kékeszöld felszínébe. – A tigriseid harapása jobban tetszett? – Azt akarja, hogy féltékeny legyen? Hát akkor féltékeny lesz neki. Higgye, hogy az. Félig igaz hazugság. Rányal az idegen harapásra, aztán belemar, újrarajzolja a saját fogsorával, kitépi, kiszívja belőle a tigrisek emlékét is. És folytatja, a keze a hajából kétoldalt simít le a vállán, a karján, miközben felkutat rajta minden egyes rohadt harapást, ami nem az övé, és a magáévá teszi azokat is. – Hmmmhh... vámpírom? – Már a combjánál jár, a hajlatba harapva néz fel a vámpírra, a farka nekisúrlódik az arcának, hozzásimítja. Dögöljön bele a vágyba, őrüljön bele.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-19, 13:19

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Akármit akarsz, azért nekem adsz mindent magadból, úgy váltod valóra a képzelgéseimet, hogy te azt teljesen pontosan tudod. Tisztában vagy vele, hogy mire vágyom és meg tudod adni, nem is értem, hogy eddig mi tartott vissza tőle, jól lehet én magam, de most elfogadom, amit adsz, mert egyszerűen úgy bújsz be a bőröm alá, hogy nekem már nem is marad hely. Odabent égek el, te teszed, te hozod ki belőlem, és én vagyok, aki most elfogadom, elkérem, kikuncsorgom, lépést nem teszek az érdekében, azt akarom, hogy győzz meg arról, hogy megtegyem, amit el akarsz venni. A gondolatok messze futnak, pőrén maradunk te és én, ebben a túlfűtött szobában, ahol leolvad, minden a falakról, minden belém veri a visszhangot, zúgok odabent, hallod vajon? Érzed?
A pánikkal vegyes harag harapdálja a lapockáimat, a ruha amilyen selymesen omlik rám, olyan nagyon hűsít is le, nem akarom, most csak Téged akarlak, mint mindig. A hangod is nekem dorombol, nekem van kitenyésztve, hogy lehetnék enélkül, hát mondd meg nekem, hogy tudom ezt nélkülözni? – Jól lehet kicsit elkéstem vele. – mert már mindent elkívántam belőled, ami nekem pont úgy kényelmetlen, ennyire a rabodnak lenni, nekem kín, ezt te nem értheted, mert amikor utoljára érezhetted azt, annak a következményeképpen az életed fenekestül felfordult. Ezt adtad vajon neki?
A csókod leigáz, elmossa azt a haragot, ami miattad lobban fel. Miért nem kaphatom ezt belőled, most hol van a mérföldes haragod, a legyűrhetetlen gyűlöleted? Most miért nem döngeti a falaimat? Mert játszol. Színjáték az egész, újabb harag pattog végig a bőrömön. A csókodba folyok, a kezem a tarkódra tapad és csak húzlak magamba, te rohadt szörny, aki ezt teszed velem, ezt a mindennel vegyes kiaknázott semmit. – Nem akarsz dönteni? – gőzöm nincs miről beszélgetünk, a szavak olyan értelmetlenek lesznek a kezed érintése alatt, minden másodlagos lesz, csak te számítasz, a görcsösen feszülő izmaim, amik nem bírnak leoldani, téged akarván. Mindegy is, mert a farkam markolod, ezzel a tudatomra is ráveted a béklyód. – Sosem vagyok bizonytalan. – morgás a hangom, a szám végig szalad a tiéden, beléd kóstolok, a nyelved után kapok, minden idegszálam feléd lök, elveszem… most megtehetem. Hátradöntöm a fejem, meghívlak a nyakamba, csókold végig, súgd oda, hogy vámpírom, ami miden alkalommal egy villamosszék erejével hat a testemre, most is érzem a pihéket fellázadni, felégni a testemen, érted nyúlok, a derekad fogom, a segged markolom, csak te kellesz.
A tested, én drágám, elsöprően felel meg, ebben nem érzem a szépítés kereteit, ezek nem betanult dogmák, noha simán lehet, hogy ez mind olyan, amit mindenki megkap belőled, akinek vaskos a bukszája. A megbaszol szóra, megrándulok, akárha korbáccsal vernének végig. – Igen, szűköl fel a hangom, nagyon szeretném, benned lenni, veled lenni, a hátadra olvadni, beléd hatolni és addig baszni, míg kifulladva kiterülsz előttem. Te gyönyörű zsarnok, te ízes bőrű tünemény, hogy imádhatlak ennyire? Újabb harag lobban fel, mert egyszerűen zavar, hogy így akarlak, úgy lököm el, mint egy porszemet a szemem elől, most csak élvezni akarlak és dögöljek meg, ha nem foglak is minden kis porcikádig, most éppen a farkadon nyalok végig, hümmögve, elégedetten dadogva a levegőt magamba, mert ez az én lélegzetem. Te vagy a levegő, a mindenség, a bíbor energiád lefed engem, a vámpírt élesztgeti, azt mondja keltsük életre a sötétet benned, basszuk meg azt, közben én egészen mást akarok és én irányítok.
A kőkemény hús lecsúszik a torkomig, be a nyelőcsövembe, rányelek, rátolom a fuldoklásom, a gyomom felöklendését, ekkor engedlek csak ki, hogy aztán a véred íziével eltelve mégis megszabaduljak a farkadtól, mert ha tovább szopom, elélvezek szégyenszemre. Ráng a farkam a combjaim között a kiélezett vágytól, attól a forróságtól, amit te termelsz és amit én is teszek. A csontok olvadnak össze a testemben, mintha csupa forró láva lennék.
Átadom magam neked, hanyatt fekszem és elfogadom, hogy csókolj, hogy harapj, hogy a kezed a farkamon kényeztet, míg én a hajad markolom, a hátadon simogatok, a segged markolom, ahol érlek, ott foglak, élesztgetem a szörnyet benned, mert az enyém pihen, bennem csak te keringesz, mint élő entitás.
A bőröd, a húsod nekem dalolja az élvezet dalát, nincs benned kétely, nincs benned ellenállás, nincs benned semmi, ami engem nem éltet éppen. Átadom magam, mert most lehet, miközben tudom, hogy ez neked út a cél felé, ami miatt itt vagy, de tedd meg, add nekem. – Téged kívánlak. – vallomás a nyakadba csókolva, a testedre súgva, a kezeimmel kötlek le, hogy el ne hagyj, meg ne gondold magad szánalmas nyújtózással adom neked magam, ami neked lehet nem is kell, de most a testedre figyelek és az nem ellenkezik cseppet sem. Végig simogatom a kőkemény farkad, a fogaim lenyomata már éppen hogy érződik rajta. – Ott. – a harapásod megfeszít, felhörgök, eszembe nem jut, hogy bántanál, de most megtehetnéd, lehunyt szemeim mögött csak élvezlek és simogatlak, miközben a gepárd itt táncol a gerincedben, érzem őt, ha nem is ahogy egy tigrissel tenném. Felnyögök a harapásban, végig fut a kéj bennem, a csontjaimba karcol le, a lábujjaimban ér véget, neked nyomom magam, harapj, harapj még! Reszket a szám a vágyakozástól, az ujjaim a húsodba marnak, már a csípődön fogok és a segged, alig érlek el. – Ott is. – ellazítom az izmaimat, hogy a fogaid utat találjanak az izmokra, felordítok a fájdalomtól, a farkam majd felrobban, a testem kifeszített vászon élvezkedj rajtam és fesd tele vörössel, a vérem vörösével.
Minden harapásra felkiáltok, hiszen a fájdalom megfeszít, mégis feldomborodik a mellkasom, a mellbimbóm talán vágja a nyelved, olyan kemény, olyan érzékeny, remegő ajkakkal súgom, hogy igen, még, és mennyire jó. – Rohadj meg! – kedveskedik a hangom, mert a tigrisek a nyomodba sem érnek és ezt te tudod. Érzed, a testem megfelel neked mindenre, a hangom, a nyögéseim, amikkel jutalmazom a szád, a fetrengésem, ez az édes kín, amiben úgy szenvedek, majd felrobbanok. Végig haladsz a harapásokon, formázod őket, elnevetem magam, még mindig beléd kapaszkodom, a nyakam majd kitörik, annyira feszítem hátra és a vérem szaga betölti a szobát, érezlek benne, annyira akarlak, hogy a szívem pumpálást a városban mindenki hallhatja. Kapkodom a forró levegőt, lihegve, sóhajtva tolom magam alád, elveszek ebben a sok mindenben, benned, ebben a morózus vágyakozásban. A hangodra pillantok fel, a szívem kihagy egy ütemet, nincs is jobb, mint téged látni a lábaim között, pedig az energiád befed engem, elnyomja a sajátomat, mindenben alá rendelődöm, beszívlak magamba. – Igen, kérlek! – ó igen, harapj még és kapd is be, lihegek, sóhajtok, zihálok, a szívem ezer ütemet hagy ki, minden szusszanásomban benne vagy. Feszülten vágyakozom rád, az ujjaim a hajadba simogatnak, az arcodon futnak végig, fel a füled mögé, csak tedd meg, könyörgöm kapd be, hiszen mereven feszül neki az arcodnak. – Drága… - könyörög a szám, elkéri, elkuncsorogja, hogy kényeztess, felhúzom a lábaimat is, hogy mindent alád kínáljak magamból, pedig most olyan könnyen vethetnél véget minden kis vágyamnak. Kiszakad a szívem, dörömböl a mellkasomban, az egész arcom tele van vérrel, a vágy hullámokban önt el, magába olvaszt, mint a kezed, az arcod, a szád, a látványod. Hogy hülyülhettem így meg a közeledben? Te mindenség, te legszebb és legjobb, legnagyobb élvezetem.
A farkamhoz nyúlok, nekisimítom az arcodnak, az ajkadnak, véresre rágom a szám. Őrülten szenvedek. A gerincemen hajt végig a zavar, csak legyünk együtt, dugj már meg, mi a szarra vársz?


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-24, 10:04
Tudja, milyen ez, meghülyülni a vágytól, dühösnek lenni miatta, szégyenkezni, zavarban lenni és rettegni, hogy örökre ez fogja meghatározni a műkődését, még emlékszik rá, halványan, de a vámpíron látni még sokadjára is bizarr. Akkor azt gondolta, hogy ez egy különleges dolog, ami csak egyszer, csak néhány kivételes emberrel fordul elő a világon, hogy egész életében már senkivel nem lesz többé ilyen, és ha emiatt benzinnel locsolja le az életét és rápöccinti a gyufát, akkor is megéri. Aztán kiderült, hogy ez egy olcsó, hétköznapi holmi, halmokban áll mindenkinél. Még ez a hulla is képes rá.
- Téged akarlak megdönteni – marja a szájára a választ, és tovább gyűri a haját, falja az egész testét, ahogy a gyönyörű szörny akarja, igazán még csak nem is jelent megerőltetést a kedvében járni, mert minden rezdülése üvölti, mit akar tőle, hogyan érintse, hova nyúljon, hogyan csókolja. A vámpír teste nem titkolózik előtte. Nem kell olvasnia a gondolataiban. – Igen? – könyörtelen mosollyal csókolja tovább a nyüszítésének hallatán. Meleg a teste, sima a bőre, az íze, az illata már nem bírja taszítani, a benseje rándulásai, a saját reakciói viselhetőek a legnehezebben, ahogy belekordul a gyomra abba, ahogy csókolja, abba, ahogy a váámpír a húsába markol, abba, bassza meg, abba, ahogy a torkára engedi a farkát, és néhány másodpercre mindenről megfeledkezve csak baszni akarja ezt a torkot, amíg bele nem élvez. Ezeket nehéz.
Mennyire gyönyörű alatta a kétezer éves szörnyeteg, ahogy elterül neki, mint egy macska, mutatja a hasát hemperegve, feltárja magát egészen, mintha más vágya sem lenne, csak hogy nekiadhasson magából mindent. Csak egy másodpercre borzong meg a nyakába csókolt vallomástól, csak egy másodpercre hasít végig rajta, mennyire rühelli ezt, a kibaszott hízelgéseit, a becézéseit, az érintéseit, aztán kiűzi magából ezt a gondolatot. Végigharapja a testét, ahogy kívánta, bejár rajta minden kósza harapásnyomot, hogy újraformálja őket, és már az ő bélyegeként vöröslenek a vámpír testén, a keze kíséri, végigtapint rajta minden felületet, a zaklatototan rángó bordaíveket, a horpadt hasat, a csípője izgalmas, csontos kiszögelléseit. A vámpír persze nem szégyelli, hogy élvezi, ahogy kiszolgálja, egyetlen reakciót, egyetlen nyüszítést, rándulás, hördülést, nyögést, kiáltást sem fog vissza tőle, olyan tébolyultan élvezi a harapásait, mintha önkívületbe esett volna. Szép. Tényleg rohadtul szép közben. A saját farka kínlódva nyomódik az ágyba, ahogy lejjebb és lejjebb csúszik a testén. Akarja. És mennyire gyűlöli, hogy akarja, de az összes szál haja égnek áll, minden szőr felborzolódik rajta, elektromos kisülések rángatják a nyaki gerincét, ahogy hallja a csupa gyönyör kiáltásait, ahogy érzi a keze, szája alatt a vonaglását, a kéjes rezdüléseit. A vére szaga, a lopott vér szaga, ami mégis úgy kúszik az orrába, szájába, mint valami ajzószer, az íze, a bőre íze és a vér íze, hogy már azt sem tudja, felfalni vagy megbaszni akarja-e jobban.
A keze a csípőjén markol, úgy pillant fel rá a combhajlatából, geci mosollyal nézi, ahogy kérleli, ahogy ég az arca neki, ahogy megveszik, hogy folytassa, és közben beledönti a fejét a simogató kézbe, mintha nem is zavarná egyáltalán, sőt. Belemar a másik oldali combhajlatába is, a szája alatt érzi az artéria lüktetését, külön a farka illatát, és a vámpír már húzza is fel a combjait, hogy mindenütt hozzáférhessen, hogy imádja mindenhol a testét. Engedi, hogy nekisimítsa az arcának a farkát, még hozzá is dörgöli az arcát, mint egy macska, de nem kapja be, zárt szájjal simít végig a makkján.
- Gyönyörű vagy most – leheli a farkára, de a pillantása az arcát nézi, igaz, a teste egyetért, mégis valami visszafojtott öklendezés nyomja a gyomrát. – Te vagy a legszebb vámpír, akit valaha láttam. – Végül megkönyörül rajta, végignyal a farkán kívülről, le, végig a varraton, rászív a golyóira, a széttárt combjai köré fonja a karját, szétnyitja őket még jobban, belefúrja az arcát közéjük, hogy vadul végignyaljon a vágatban, hadd égjen az arca, hadd könyörögjön, tudja, hogy szereti a nyelvét, aztán két ujját kapja be és nyálazza össze, azzal nyúl bele a már fellazított testébe, miközben lassan, centiről centire végre bekapja a farkát is.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-24, 14:40

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Lélegeznem is nehéz, de a közeledben gyakran elkap a légszomj, mintha minden forróbb lenne, minden egy kicsit jobban összeáll egy egésszé. A lelkemben oszlik el a te gyönyörűséged, a tested átadása, ami nekem simul, engem éltet, ömlik belőled, átfolyik rajtam és én égek el benne. Fetrengek a kezed, a szád alatt, nem akarok arra gondolni, hogy mennyire semmit nem jelet ez neked, semmi másra nem akarok csak rád, arra, hogy mindenre megfeleljek, hogy a bőrödön húzzam végig az ujjaimat, kapaszkodom beléd, mint mocsár alá süllyedő az utolsó szalmaszálba. Odabent tombol az örök sötétség, karcos mélybe ránt, onnan dobál fel, a hátam felhomrodik a takaróról, hogy besimuljak a szád alá, a harapásokat nyögöm el, kiengedem magamból a vágyat, vedd, vidd, a tied. Minden is az belőlem. – Igen. – minden igen, minden is, amit csak el tudsz képzelni, te csodálatos szörnyeteg, aki kicsinálsz, minden idegszálamra külön költözöl fel. Az illatod bevon, a harapások neked dalolnak, beledöglök ebbe a csodába, ebbe a fájdalom miazmájába, amit összemos a kőkemény vágy, az alhasam ritmikus rángása. A hajtöveimben érezlek, az agyam csapkodásában, a  forró vér áramlásban. Minden érintésed külön értékkel, mind egy forró simogatás, a szádtól leolvad a húsom is, beletörleszkedem, harapj, marj, csókolj, csak add nekem, cserébe elengedem a gondolatot, hogy mindenkinek ezt tennéd, hogy csak azért adod most nekem, mert valamit akarsz cserébe, valamit, ami miatt megéri, hogy a tested árulását előrébb enged a lelked haragvó lappangásánál, mert nyilván tudom, hogy a gyűlöleted nem csapott át valami egészen másba. Most a kurvát hozod, annak a tökéletességét.
Az ujjaim a hátadon simogatnak, kapaszkodom  a lapockádba, ahogy lejjebb és lejjebb csúszol rajtam, alád tolom a hasam, az oldalam, harapd ki a bordákat, nem számít, csak, hogy az agyamig tombol ez a fékevesztett akarás.
Kőkeményen lüktet a farkam, majd beledöglök. Átadóan simulok, a hangom sem féltem, a harapások fájása eltörpül amellett, hogy  végre a lábaim közül nézel fel rám. Beleállnak a fogaim a számba, hogy ne könyörögjek hangosan, hangosabban, még. Feligazítom a lábaimat, helyet adok mindenhova és elkönyörgöm, becézgetlek, olyan észvesztően gyönyörű vagy. Az arcomba szökik a vér, a fülemig mar meg, a mellkasomon kúszik le a forróság, belemarkol az alhasamba és megrándul a farkam. Újabb harapás a combomba, megint felkiáltok, de nem bírom már azt sem, hogy a leheleted forral fel, mint egy túl közeli séta a naphoz, amikor még megtehettem és elhittem, hogy elérhető minden álom, nem szabad hát feladni semmiáron. Aztán szörnyeteggé váltam, és most mégis kezes bárány vagyok, aki mindent neked kínál magából, elhiszem, a testednek most elhiszem, hogy akar engem, mert ömlik belőled, a szagodból, az energiákból, a testedből, mindent látok, az apró szeplők körvonalát, a szemed ezer színét, a barna milliónyi árnyalatát, a cirmok élét.
Hazug szavakat súgsz a farkamra, összerándul valami bennem. Mégis elfogadom, a szőrszálak glédában állnak a testemen, minden kiéleződik rád, a forró szádra, a hazug nyelvedre. Sejtem, hogy ez a szerep része, ezt akarom, ezt adod, mennyire tisztában vagy vele, hogy mire vágyom, gyalázat.
Szavadtól harag vágtat végig az ereimbe, legalább ne hazudj, bazdmeg, ne hívd fel a figyelmem rá, hogy az egész egy kibaszott show a kedvemért, elűzöm a rosszallást, a szádra simítom a farkam, tedd a dolgod. Igen, akként kell kezelni, ami vagy… csak ne rokkannék össze benne.
Könyörületes nyögéssel jutalmazom a nyelved, felnyikkanok rá és megállom, hogy magamra rántsalak. Ne beszélj, bassza meg, ne beszélj, ne hazudj, mert feldarabollak, de előbb…. Hátradobom a fejem, nem mert nem akarom látni, hanem mert ha még nézem is, nem sok dolgod lesz velem. Lecsúszik a kezem magam mellé az ágyra, halkan nyelve élvezem a nyelved forróságát, a nyál síkosságát, a kezed munkáját, ahogy feszítesz szét, rásegítek, hogy a nyelved elérjen mindenhol, lököm magam alád, majd megőrülök, feszül minden izmom, ahogy dolgozom neked, simulok. Mégis csak hagyom, hogy megtedd, hogy a nyelveddel kicsinálj, hogy a forró leheleted szinte belém csapódjon. A légzésem akadozik, lehunyt szemeim mögött pontosan látom mi történik, elengedem magam, hagyom, hogy megtörténjen, hogy közben a te szád legyen, ami rám tapad, a te ujjad nyisson szét kíméletlenül, és a szád végre rám bukik.
Muszáj a hajadba túrom, másik kezem a mellkasomon méri a szívverésem, és lököm magam a szádba, rá az ujjaidra, igen, ebben kifejezetten jó vagy, basszál meg megint az ujjaiddal és hidd el, hogy ennyi elég lesz. Mélyre tolom magam beléd, azt akarom, hogy a szád felsimuljon a bőrömre, hogy olyan mélyre engedj, ahol a gyomrodból szökik fel az ellenállás és még akkor is magamon tartalak, csak levegőt engedek venni, tolom vissza a szádba a kőkemény farkam, de úgy illesz rám, mintha oda lenné szabva, kitöltelek, te pont elbírod. A nyelőcsöved forróságát érzem a makkomban visszaverődni. Mozdul a csípőm, lököm magam az ujjaidra, aztán a hajadba markolok és szinte leszakítom a fejed rólam, hogy halljam a cuppanást, ahogy a farkam kiszakad a forróságból. – Meg is baszol, vagy mi lesz? – eltollak magamtól, az ujjaid is húzd vissza, felülök, a számra rántom a fejed, csókolj meg, te rohadék, csak csókolj, míg megfulladsz a levegő hiányától, a vastag nyálba akarok belecsókolni, a csúszós nyelvedbe, az álladon lefolyt nyálba. Csókollak éhesen mohón, vadul, kiszopom a lelked a szádon és közben tudom, hogy te vagy a tökéletes… tökéletes szerető és miden más, hiszen a vállaidon lecsúszó kezem ordít a kíntól, hogy nem lehetsz midig az enyém, hogy bárki más is megkaphat, megérinthet téged.
Kalapál a szívem, zihálva rántom ki magam a csókból, feljebb tolom a testem az ágyon, lerántom a köntöst magamról és .. hogy lehetsz ilyen rohadtul tökéletes? Hogy forrhat így a vérem érted? Hogy lehet, hogy megpusztulok élve? Elégek, sav mar az ereimbe, annyira akarlak. A tekintetem végig simogat, megállapodik az öleden, a kemény farkadon,  hátat fordítok, magam alá gyűröm a takarót, hogy emeljen a csípőmön és kiterítem magam neked, terpeszt nyitok, hogy el férj a lábaim között, lüktetve sajog a testem úgy várlak, két kezem letámasztom a fejem mellett, lihegve, sóhajtva hívlak magamra és tudom, hogy jönni fogsz, kíméletlenül, lendületesen, durván, ahogy azt én szeretem.
Elsóhajtom a neved, belebúgnom a zihálásunk zörejébe.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-24, 15:34
Megütközik a reakcióján, azt gondolta, pontosan tudja, mit akar tőle, de úgy tűnik, mégsem. Mégis csak egy másodperc a kutató pillantás, ahogy az illatában felizzó haragot keresi az arcán, aztána  vámpír odanyomja a farkát a szájához, és szó nélkül kezd a dolgának, rendben. Ha nem akarja, hát nem beszél. Amúgy is kár volt kimondani, ostobán hangzott, sután, megalázóan. De szavak nélkül a szája nem tud hibázni, a testét ismeri, ha ezek szerint a vágyait nem is, pontosan tudja, hogyan húzza végig rajta a nyelvét, hol vannak azok a különösen érzékeny részek, amiket annyira szeret, hogy elakad tőle a lélegzete, a szájába szívja a heréit egészen, aztán bő nyállal, alaposan nyalni kezdi, ahogy legutóbb is tette, a nyelvével nyitja szét előbb, mielőtt az ujjaival hatolna bele. Aztán bekapja a farkát, ezt akarta, erre való a szája, megadja neki. A vámpír pedig a haját kötőfékként markolva magához veszi az irányítást, ez is rendben van, minden rendben, azt tesz vele, amit csak akar, egyből mélyre engedi a torkában, az arca hozzásimul a hasához, az ajka a szeméremdombjához nyomódik, hogy teljes egészében befogadja, ahogy a vámpír akarja, lehetne nedvesebb, végighorzsolja a garatját, köhögésre és öklendezésre készteti, de lefojtja a reflexeit, párásodó szemmel egyenesen a vámpír pillantásába kapaszkodik közben, az ujjai belülről ingerlik, a szabad keze a hasán, mellkasán simogat közben, mintha nem is fojtogatná éppen. Megadja magát neki, abban az ütemben vesz levegőt, ahogy a vámpír hagyja, mozdul vele, átengedi magát neki, sőt olyan mohósággal engedelmeskedik, mintha csak a teste irányítana, ami nagyon is élvezi ezt az érzést, ezt a fájdalmas fuldoklást, ezt a tökéletes, levegőtlen kitöltöttséget, a lefojtott öklendezést és köhögést, és az ízét, az illatát, a súlyát, a hosszát, a tapintását a nyelvén, az erek rajzolatait, vágytól kínzottan dörzsöli oda magát az ágyneműhöz. Kár, hogy nem tart sokáig. Semeddig sem, szinte. Még bele se élte magát igazán. Köhögve, hörögve cuppan le a farkától, amikor a vámpír gyakorlatilag letépi róla, beleengedi a fejét a kezébe zihálva, kicsit megköszörüli a torkát, kipréseli a szeméből a könnyet, és lenyalja az állára csorduló nyálat, de még mindig a vámpír szemébe néz izzón, kihívóan, leküzdhetetlenül mégis gyönyörködve benne, és megpróbálja elérni a farkát a szájával anélkül, hogy kitépné magát a vámpír kezéből.
- Én szopnálak még – mordul szétkúrt, reszelős hangon, de aztán emlékezteti magát, hogy nem akarja, hogy beszéljen, nem muszáj beszélnie. Kihúzza belőle az ujjait, de még köröz a nyíláson az ujjbegyeivel, miközben a vámpír úgy rángatja ide-oda, mint egy szexbábut, tudja nyilván, hogy most már az, azért van itt, hogy rángassa, vagy amihez kedve van, még alig kap levegőt, de engedelmesen bukik a szájára, és adja neki a saját ízét, fuldokló igyekezettel szívja az ajkait, szopja a farka helyett hát akkor a nyelvét, mindegy, falja mindenét, akármit, amit épp elé tesz, a teste pattanásig feszült íj, kontrollvesztett izzást. Ő az, aki már nem kap levegőt, de mégis a vámpír vet véget a csóknak.
Ért ennyiből is, és egyből a segge alá nyúl, hogy az ölébe húzza, beigazítja a farkát a réshez, lehunyja a szemét egy pillanatra, és próbálja magát felkészíteni arra, hogy megint olyan lesz belehatolni, mintha egy az egyben neki készült volna ez a test, tökéletesen illeszkedő méretarányaikkal, a szájába harap, miközben a makkját átbuktatja a záróizmon, az egyik karjával előredől és a vámpír teste mellett támaszt le, aztán amikor a fél farka már benne van, a másikkal is feltámaszt, hogy föléhajolhasson, bassza meg, még mindig olyan, megint olyan őrjítően préseli, forrónak érzi, pedig nála nem lehet forróbb, hörögve hatol beljebb, amíg tövig nem ér, az egyik keze a vámpír nyakára fog, nekidönti a homlokát az övének, belehörgi a gyűlölt élvezetét, és éhesen, vadul mozogni kezd benne. A nyögései, mordulásai csak félig szólnak az élvezetnek, félig a küszködésé és a gyötrelemé, ahogy próbálja visszatartani magát a kielégüléstől. Szorítja a nyakát, és belecsókol a rohadék szájába, rárág az ajkaira, míg lassú, mélyreható lökésekkel küzd a saját teste ellen.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-25, 14:22

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Megőrjít a szád, ez a forró katlan, az engedelmes nyitás, az ahogy ráhúzod magad a farkamra és bennem életre kel a zsibbasztó fény, amitől a vámpírnak összeszorul a szája és durván a bordáimba tép. Megőrülök tőled, a szádtól, a kezedtől, a testem lágy hullámzással fele meg, miközben a hangom kirekedt belőlem, nyögéssé lényegülök, vergődő akarássá. A szívverésem neked mesél, majd kiszakadok a valómból, kapaszkodom benned és az ágyba,  hogy nem tépjem fel magam ordítva róla és ne essek neked, ne döntselek le durván és basszalak megint, mint az erdőben és ebből tudom, hogy a bestia itt köröz a közelemben, hogy a sötét ráhúzza ékszerét a lényemre, hogy a szememben billen meg. Erőszakosan lököm vissza, mert csak veled akarok lenni, neked, hozzád simulni, beléd olvadni és benned fel. Zúgva sistereg a vérem, majd lefőlök tőle, lököm magam a torkodra, rá a garatra, erősen húzlak magamra és a mélyben tartom a lüktető, forró húst, míg már a levegő sem áramlik, érzem a fejbőrödben a szíved lüktetését, hallom a hangodon, hogy a gyomrod feladni készül. Nem bírok magammal, nem bírlak szépen „szeretni”, képtelen vagyok rá. Lököm magam a torkodra, be mélyre és kifelé, megint be, hogy érezzem, ahogy a forróságod kiszorít minden egyes gondolatot belőlem. A pillantásom le sem veszem rólad, látni akarlak, tudni, hogy Te vagy a lábaim között, hogy a te forró ujjaidon siklik a testem, hogy magadnak készítesz elő, megőrjít a vágy a farkad után.
Letépem a fejed magamról. – Ezt nem kétlem. – milyen kis morcos a hangod, én gyönyörűségem, kicsikém. Szoptál volna még.. ó tudom, mennyivel egyszerűbb lenne a torkod felkínálni, mint a testedet átengedni, de nekem kell, kell belőled minden.
Olyan vadul csókolom a szád, hogy felsebzem az ajkad, a nyelved, meg a magamét is, érezem az ízem a szádból, a véred forró kálváriáját. Megállom, hogy neked essek, hogy rád forduljak, hogy magam alá kényszerítselek, de akarlak magamba, hogy hézagtalanul kitölts, pontosan tudom milyen a farkad, emlékszem minden apró kis érre rajta, minden fordulóra. – Akarlak. – sírja a hangom a szádba, panaszosan, kérőn, végig cirógat a szám a szádon és elhagylak, hogy helyezkedjek, hogy magamat kínáljam neked.
Vadul, hevesen ver a szívem, a te ritmusodat keresi, a bőröd forrósága verődik vissza minden honnan. Már a kezed is forró a seggem alatt, előre hajolok, hogy a két tenyerem végig szaladjon a mellkasodon, fel a kemény mellbimbókra, körbe rajzolom, végig karmolok rajta, a véred veszem, míg te a nyílásnak nyomulsz és kíméletlenül a testembe hatolsz. Hangosan felnyögök, a karjaidba kapaszkodom, hörgő levegő oldódik fel a torkomból, míg belém mélyed a tökéletesen gyönyörű farkad, ez a kőkemény hús, amit nekem teremtettek, az én méretem. Oldalra fordulok, hogy a csuklódra csókoljak, míg nem érkezel rám. A lábaimmal is simogatlak, átölellek velük. Elégedetten nyelek a tenyered alá igen, ezt imádom, nagyon jól tudod. Durván nyelek még egyet, hogy érezd megugrani az ádámcsutkám, míg a testem teljes hosszában befogad és felnyüszít a hangom a kíntól. A farkam pattanásig feszül, lüktetve sajognak a herék, kitartok, nem élvezek el azonnal.
A tested mesél, oly közel vagy, hát segítek húzni, ezen ne múljék. Ráharapok a szádra, rászopok, hogy a véred csorogjon a nyelvemre. Két kézzel simogatom a hátad, a tarkód, húzlak magamra, míg csendesen fuldoklom, de rohansz, hova a picsába rohansz? – Lassan, lassabban Valentine. – el ne élvezz nekem, leverem rajtad, ha megteszed. A kezem leszalad a seggedre rámarkolok, magamba kényszerítelek, arra, hogy megpihenj, és hagyom a vámpírt előbukkanni a szemem sötétjéből, jön mert él a testem, jön mert a szorításod a torkomon elzárja a levegőt és jön, mert hívom. Hátra tolom a fejem, alá adom a kezednek. – erősebben! – abban várj, ebben pedig erősebben az ujjaid lenyomatát akarom a bőrömbe, azt, hogy lássam órák múlva is, kínlódva veszek levegőt, hörög a hangszálam szenvedése, de még. – Kurvára ne merj nekem elélvezni. – Dühödten emelkedik a mellkasom, pedig csak levegő hiányban szenvedek, de talán amikor így ver a szívem, meg sem bírnám állítani. Érezlek lüktetni a testemben, vér tolul az arcomba, a számba, a szemembe, a fülembe. Tartalak magamba, mélyen, miközben a vámpír a bőröm kapargatja, a félelem pikantérikusan  kap erőre bennem, nincs nagy foganatja, csupán a meleget hűti le, remélhetőleg téged, de belőlem ad, kis rész a lényemből.
Lassan engedek a seggeden, hogy újra mozdulhass bennem, fogytán a levegőm, előgördül az első könnycsepp a szememből, elvicsorodik a szám. A seggedről visszahúzott kezemmel a kezedre paskolok, lazíts, de imádnám, ha nem tennéd.
A pillantásom az arcodon függ, gyönyörködöm benned, nem tudom elhinni, hogy ilyen nekem való vagy, hogy úgy töltesz ki, semmi sem férne melléd jó ízűen, hogy tovább sem érhetsz bennem, hogy a tested forrósága hergeli a kurva vámpírt bennem. Kínzottan csúszik vég a kezem a mellkasomon, végig karmolom, hogy a fájdalom kirángasson és durván markolok a farkamra, megőrjítesz. - Édes. - hörgöm sérült torkom mélyéről, dühödj csak be. Gyűlölöd, hogy becézgetlek, vergődöm alattad, ettől a millió hőfokon égő lángtól.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-25, 15:08
Ez a vámpír, aki néhány döféssel is tropára kúrja a torkát, de közben úgy simogatja, mintha a világon a legbecsesebb dologhoz érne, aztán a kibaszott becézgetések, a kikövetelt csókok. Kibaszott, szeszélyes szörnyeteg, de mindegy, ez sem számít, már ismeri a szeszélyeit, már pontosan tudja, hogy a simogatásából idővel pofonok lesznek, és viszont, talán még akkor is, ha mindenben a kedvére tesz. Nem számít. Csak imádja tovább, ahogy most, dögöljön bele a vágyba, sóvárogjon így utána, hogy bármire hajlandó legyen a kedvéért.
Kapkodja a levegőt, még azt sem heverte ki a tüdeje, ahogy a farka elzárta az oxigén útját, hosszan, hosszabban, mint ami még megszokottnak számít, aztán már a vámpír zabálja ki a szájából azt a néhány korty levegőt, amit sikerült beszívnia, de automatikusan zihálja vissza a hazug igazságot:
- Én is… téged… vámpírom – lihegi a szájába, pedig arról volt szó, nem beszél, de túl könnyen jön most ez, aztán úgyis elsodorja a felfokozott perc lendülete, aztán már ott van, a tenyere a seggére simul, úgy emeli az ölébe, a makkja a bemenetnek feszül, és tompán felmorran a vámpír körmeitől, amelyek véres árkokat szántanak a mellkasába, a mellbimbóiba, de ez sem elég ahhoz, hogy a farka ne álljon még merevebben, még fájdalmasabban, és csak a vámpír forró, hívogató benseje lehet gyógyír a kínlódására. Belefacsar a hasába az, ahogy a vámpír felgömbölyödik, hogy a támaszkodó kezébe csókoljon, valami eszébe jut erről, valami gyönyörű és rettenetes, valami azokból a rémálmokból, mennyire gyámoltalan és bálványimádó ez a mozdulat. Ez a gondolat is elsodródik aztán, mert bár lenne még egy keze, hogy a gyönyörű, a döfésébe belevonagló farkát is a kezébe vehesse, hogy mindenütt kényeztethesse, amíg szét nem robban atomjaira a gyönyörtől. Helyette a nyakára szorít az ujjaival, a szája a száját cirógatja, ó, élvezi, kínzottan is elmosolyodik, ahogy a keze alá nyel élvezettel, ahogy nyüszít neki, és még jobban rászorít a torkára, de már mindegy, mi történik, minden csak még inkább felhúzza, minden csak korbáccsal űzi az orgazmus felé.
Lassan mozdul, de úgy tűnik, ez sem elég lassú, tompán, fojtottan morran, ahogy a vámpír magába húzza, és még egy centit vagy legalábbis egy millimétert beljebb jut a testébe, ó, bassza meg, mért ilyen jó a segge, mért ennyire őrjítően jó benne lenni, hogy faszt se számít a gyakorlottsága, menten beleélvez, hiába állt meg a vámpír parancsának engedelmeskedve, most is lüktet körülötte, most is préseli a forrósága, kapkodja a levegőt, nedves hangon zihál és szinte fuldoklik a saját nyálában, vérében, és a vámpíréban. De engedelmeskedik neki, még szorosabban fojtogatja, pedig a vámpírnak nem kell levegő, már olyan erővel fonódnak rá az ujjai a torkára, hogy hallja a gégeporcok figyelmeztető ropogását, még egy hajszálnyi, és összezúzza, de pontosan tudja, meddig mehet el, lazít rajta, hogy újra rászoríthasson, és közben a szájába nyal, mint egy játékos macska, puhán csókolja, ízleli a fuldoklástól remegő ajkait.
- Pedig szét foglak kúrni, és beléd fogok élvezni, vámpírom – mordul a szájába a vágy túlfeszítettségétől elfulladó hangon, mit akar vajon, legyen az engedelmes szolgája, könyörögjön neki, vagy lázadjon ellene és csak azért is bassza meg keményen, a testének mindegy, a teste ugyanolyan boldogan aláfeküdne, mint ahogy leuralná. A testét még az is felizgatja, ahogy a szembogara nagyobb lesz, nem egyszerűen kitágul, nem, ez nem a pupillája, ez a kékeszöld felszínű óceán alatt lappangó sötétség, ami előjön, hogy felzabálja az íriszeit, hogy felzabáljon mindent, a világot. A torka összeszorul, de a teste megrándul az izgalomtól, ahogy az alhasában égő, görcsös fájdalomra emlékezik, a teste puszta konc is lenne a vadállatiságának, bármi. – Mi lesz akkor? Megbüntetsz? – folytatja a játékot a torkán, enged, rászorít, enged, rászorít, belecsorgatja a szájába a feltépett ajkából jövő vért, elmaszatolja rajta. Érzi a félelmet, hűvösen csapódik a tarkójára, lehunyja a szemét egy pillanatra, nem sok, épp csak egy legyintés, egy játékos pofon, nem muszáj folytatódnia, hiszen azt akarja, hogy megbassza, miért folytatódna, mégis pánikba akar tőle esni, mélyeket kell lélelegznie, hogy ne tegye. Kinyitja a szemét, belefúrja a vámpíréba. – Kérlek – súgja. – Hadd basszalak meg… - mocorog a csípőjével, köröz benne egyet, ennyit enged a szorosan féken tartó keze a seggén – Hadd élvezzek beléd… kérlek… gyönyörű vámpírom. – Enged a másik keze, és ő azonnal él vele, lendülettel kihúzódik belőle egészen, hogy újra belehatolhasson lassan, tövig, érti ő a paskolást a kezén, csak még egy kicsit, végignyal az orra mentén, lenyalja a kigördülő könnyet, aztán lazít a szorításon… majd újra rászorít könyörtelenül. Hogy rühelli a becézéseit, hogy rühelli a saját testét, amiben épp hogy csak alább hagyott a csúcspontig feszített vágy, de máris megint az orgazmus közelében érzi magát, de még bírja, ó, bírja még, fogcsikorgatva, bírja bármeddig, ameddig ez a rohadék akarja, most megad neki mindent, soha senki nem lesz elég jó ezután. – Könyörgök – nyögi a szájára, játszik neki, eljátszik neki bármit, végtelenül lassú, alázatos lökésekkel mozdul benne előre-hátra, majdnem teljesen ki és tövig be, de mindegyikre rátesz még egy brutális döfést a végén, mintha bele akarna szakadni a testébe, mert akar –, könyörülj rajtam, engedd, hogy elmenjek, vámpírom!
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-26, 12:38

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Annyira kívánlak, hogy itt őrülök meg helyben, én nem viaskodom már magammal, egyszerűn elfogadlak, befogadlak, azt a kőkemény akarást, a vaskos jelzését annak, hogy a tested teszi a dolgát, a kurva megdolgozik azért, amiért eljött. Kiélvezlek minden kis porcikádban, simogatlak, foglak, markollak, csókolom a szád, a vállad, az állad, ahol elérlek, a talpam feszül az ágytakarón, lököm magam rád, hogy még mélyebbre hatolhass belém. Zúgva pörögnek az érzékeim, akarlak, olyan veszettül, amitől nem tudok szabadulni, nem bírok alóla kimozdulni, mert megpusztulok érted és tőled. A forróságod elönt, a gepárd energiája a felszínt kaparja, mint bennem a vámpír. - Érzem. - hogy te is akarsz engem, minden lökésedben elmondod, ebben az érzéki egyesülésben. Csókokat lopok a szádról, lenyalom őket, a lelked szívom ki, a tested zsigerelem. A tenyered alá kínálom a nyakam, szorítsd, nyomd ki a levegőt belőlem, a felbillentett csípőm neked teszi magát, befogadlak teljes hosszában, olyan szinten töltesz ki, hogy nincs több hely, csak te vagy. Beiszom a látványod. Gyönyörű szépségem. El is vallom neked, az ujjaim futnak le a gerinceden, le a kőkemény seggedre, vissza a hátadra, míg a szám a szád alatt reszket a visszafogott kiáltásoktól. Felköhögök a kezed alatta, azonnal lazítasz, aztán megint a szorítás, felnyögök, nekem csapódik a tested, meg fogok őrülni. Akarlak, mindennél jobban, mindenkinél jobban és ez megijeszt, felriasztja bennem a szörnyet, mert valakit így akarni bűn, így vágyni az nem valós, az nem lehet az. Csak figyellek, miközben erősen, durván döngetsz. A szavaidtól összerándul a farkam, a gyomom, az agyam is. - Igen. - nyögöm a kezed alól, akarom. - Basszál meg! - elkönyörgöm, elkérem, ellihegem, de muszáj hangosan felkiáltanom a hörgő torkomból, gyere már, mi a szarra vársz? Megzavarodom ettől. Kapaszkodom beléd, húzlak magamba, a talpaimmal is téged simogatlak, teljesen neked adom a testem, a lényem, a mindenem. Vámpírom , lecsúszik a számról a szó, mert imádom hallani, csak visszamondom neked, de tudod, tudom, hogy tudod. Szakszerűen mozdul a kezed a nyakamon, hagyja, hogy kapjak levegőt, hogy lélegezzek, miközben elemien erős a szorítása, ettől is megfeszül minden porcikám. Meglegyintelek a sötéttel, hogy érezd, mennyire izgató tud lenni, ha csak adagolom, ha nem rád borítom, de csak arra tudod érdemben figyelni, hogy baszod a seggem, erős lökésekkel. Édes gyönyörűm. - Majd, meg! - most képtelen vagyok rá, nem megy, most csak élvezni akarlak, felkiált a rekedt hangom, olyan mélyre jutsz bennem, a vér kifacsarodik a szívemből. 
Rámarkolok a gyönyörű seggedre, magamba fojtalak, hogy ne mozdulhass meg, el ne élvezz nekem, még ne, még akarlak magamban, ezt a kemény húst, muszáj, beleroppanok olyan nagyon akarom, akarlak. De várj még. Lilul a szám, érzem, hogy vörösödik az arcom. Köhögök, nyögök. A félelemet ráhúzom a hátadra, mint egy szárnyat, élvezd ki. - Valen. - ahogy te kérsz, nem kér úgy senki, megdobja a szívverésem. - Ne. - ne siesd el, nem akarom még, vagyis de, nagyon is akarom. Elengedlek, mozdulj, bassz meg keményen. Durván, erősen, állati énedből, gyere, gyere már. A hangod, a szavaid, ahogy kérsz, mi ez az érzés bennem, ez amitől a szívem lesz furcsa, a mitől felég a bensőm? Mitől rángatózik bennem minden? Felnyüszítek a durva ütések alatt, minden végig érő mozdulatra kiszakad belőlem egy fojtott nyögés, egy hangosabb. A torkom kiszakadni érzem, markolom a csuklód, elég, megdöglök. 
Lököm magam alád. - Nem. - kipréselem magamból, de közben a testem azt ordítja, hogy de, gyere, ne hagyd abba egy pillanatra sem, csináld, basszál szét. Elhiszem, hogy őszinte vagy, hogy elkéred, hogy elélvezhess, érzem, hogy ez őszinte, tudom, hogy közelítesz a vég felé, érzem a farkad kemény döféseiben. - Ahgr. - ez egy engedély, az is, ahogy alád mozdulok, ahogy lököm magam rád, pedig már esküszöm fáj a durvasága, de nem baj, akarom, tedd, told, erősen markolom a farkam, hogy a vágy ne oda összpontosuljon, beleállnak a körmeim, a vérem vékony csíkban folyik el. - Gyere...- lihegem, gyere. - Élvezz belém. - csak hörgöm, megveszek ettől az akarástól. 
Alád dolgozom, hogy tényleg elélvezz, hogy az értékes magvad belém folyjon, összezárom az izmot, préselek a farkadon, érezni akarom a pillanatot, amikor belém robbansz, amikor leáll világ. A körmeim a farkamba vájnak, a fájdalom jó lesz, hevül az orgazmus vágya bennem, miközben a tied elér, belém robog, át bennem. Az utolsó cseppeket is kifacsarom belőled a mozgásommal, a csípőm csavarásával, azzal, ahogy zárom, nyitom az izmot. Magamra húzlak, a szádra csókolok, csak  kezed vedd le a nyakamról. Átdörzsölöm a hátad. - Én jövök. - nincs türelmem kivárni, hogy pihenj, kificánkolok alólad, le a farkadról, panaszosan felnyögök a máris fellépő hiánytól. - Feküdj hasra! - az ágyon térdelve várom ki, hogy elheveredj, rácsókolok a hátadra, végig a gerinceden és le a seggedre, két kézzel húzom szét a segged két partját, közéjük nyalok, mert kell az ízed a számra, a nyelvemre, magamnak csinálok helyet az ujjammal is, előbb eggyel, míg folyamatosan nyalom, kényeztetem a rést, aztán két ujjammal. Már a vággyal sem bírok. A lábaid közé térdelek, végig fekszem a hátadon, a farkam a seggedhez nyomom, mozdítom a két partja között. - Kielégíted a vámpírt? Neki adod magad? - gyors lesz, kíméletlen, kemény, durva, de gyors, állatias, ösztönös, nem erőszak, ha igent mondasz és erőszak, ha nemet. A füled csókolom, a vállad, az arcod, miközben végig mozgok a seggeden. Közénk nyúlok, nekifeszítem a farkam a résnek. - Elégítsd ki a bestiát. - nincs választása, mert nem a saját hangom dorombol a füledre, hanem a bennem lakó sötét démoné. A hajam az arcodba, hátadra omlik. Határozott mozdulattal tűzlek karóra. 


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-26, 16:23
Az energiái kiáradnak, beburkolják a vámpírt, a gepárd osztozik a magatehetetlen gyönyörében, az ösztön közös, ami működteti, osztozik a haragjában is, a vérszomjas gyűlöletében, pedig a gepárd nem tudja, hogy mit tett vele ez a gyönyörű szörnyeteg, aki most ilyen követelőző megadással nyúlik el alatta, és engedi a marasztalóan szoros teste legmélyére, a gepárd csak a bezártságra emlékszik, a rettegésre, a sérülésekre, azokat átélte vele, azokat megértette az eseményekből. De a megadását nem értette, mert nem őt törte meg, azt, hogy vágyott az érintésére, hogy rákényszerítette, hogy élvezze… ezeknek a megaláztatását, a kiszolgáltatottságát az állati fele nem tudja felfogni, pedig ez volt az igazán gyilkos, ez volt a legkegyetlenebb. Ez, hogy a teste a vámpír foglya maradt, nem számít, hányan érintették meg az elmúlt napokban, órákban, hogy már nem magányosan várja, hogy eljöjjön hozzá, a teste ugyanúgy reagál rá, ugyanúgy követeli és akarja a sima, langyos bőrét, a finomcsontú körvonalait, azt a tökéletes seggét, a gyönyörű farkát, a gyűlöletesen gyengéd, becéző érintéseit. Szorítja a torkát, és eszébe sem jut, hogy kárt tehetne benne, mert nem tehet, a vékony torka, a finom porcok fuldokló rángatózása a tenyerében a farkát szorongatja, mennyire gyönyörű ez a fiú, ahogy vergődik neki és nyög, hörög, de minden az ő élvezetét szolgálja, ő pusztán csak kényezteti ezt a megtévesztően szép rohadékot, szolgálja a farkával, az élvezetével, még a torkára fonódó ujjaival is. Érzi, ahogy a vámpír lazít a sötétség gyeplőin, érzi az erejét, vérebek csaholnak a háta mögött, de még nem harapnak belé, végigsimít a gerince mentén a félelem, és megint a rémálmok jutnak eszébe, ahol a vámpír a másik oldalon volt, őt falta fel az iszonyat, ő sikoltozott a sötétségben fuldokolva, miközben a teste élvezettel adózott… ezt akarja tőle? Lehunyja a szemét, küzd a pánikkal, ez csak játék, csak simogatja vele, nem nyomja le a fejét az iszonyatba, ennyit kibír, még a farka sem lankad tőle. Annál erősebb lökésekkel hatol belé, annál inkább szorongatja a torkát, mennyire kibaszott gyönyörű még ez is, ahogy a fuldoklástól lilul az arca, hogyan lilulhat el egy vámpír arca, amikor a levegőt csak trükk, szórakozás kedvéért nyeli, hogyan lehet egy vámpír ennyire élőnek látszó, lenyűgözve nézi, megint a rémálmok, ott a vámpírok elevenebbek voltak, de mégsem ennyire elevenek, mint ez a vámpír, halandónak látszott szinte köztük, kilógó belekkel, félholtra kefélve is halandónak, törékenynek, sebezhetőnek, sőt: összetörtnek és sebzettnek és… gyönyörűnek.
- Vámpírom – súgja mordulva a neve hallatán, lazít a szorításon a torkán, lesimít a mellkasára, fel a füle tövéhez, simogatja, mielőtt újra a nyakára markolna, és folytatná. Ha a félelem nem lenne, akkor talán ki sem bírná. De a félelem ott van, hűvös filmréteg a hátán, mintha egy jeges köntöst terített volna rá, ott van, külön entitás, csak most nyalja a bőrét, és nem marcangolja csontvelőig, a szíve olyan erősen ver, hogy majd beledöglik, de most már nem fog infarktust kapni, nem, ha beledöglik is, úgy kielégíti ezt az ellilult arcú rémet, hogy egész élőhalott létében ezt fogja kívánni újra és újra, és meg fogja neki adni, amit akar. De a félelem mégsem elég, alig hogy kimondja az utasítást, felgyorsul a csípője pattogása, hátraveti a fejét, félárbocra ereszkedő pillái alól így is a vámpírra fordul a szeme, az ujjai megszorulnak a torkán, miközben ordítva (vámpírom) elélvez benne, és még néhány brutális lökéssel belepumpálja az élvezetét a testébe, vagyis inkább a vámpír facsarja ki belőle, elveszi tőle minden rezdülésével. Aztán elereszti a nyakát, a hajába markol helyette, úgy húzza az arcát az arcához, miközben ráhanyatlik, elnyúlik a combjai között, hogy a szájára nyüszítse az orgazmus lecsengését, és felzabálja belőle ezt a hihetetlen, hazug oxigénhiányt, csókolja vadul, de a vámpír nem sok időt hagy neki arra, hogy egyáltalán magához térjen, a csókjai, a simulása sem állítja meg, hogy kicsússzon alóla.
Engedelmesen elnyúlik előtte, a felsőteste felhomorul, hogy félig hátrafordulva rá tudjon nézni, de még zihál a kielégüléstől. Beleborzong a csókjaiba a gerincén, türelmet akar kérni, egy kis szünetet, mert olyan sokáig visszatartotta, hogy már félig beleőrült, most is minden porcikájában vibrál még, és már a csókjai is sok, aztán felkiált szinte a nyögése, amikor a seggére nyal, belemarkol az ágyneműbe két kézzel, ráncokba szalad a kezében, zihál, nyöszörög, küszködő, de szinte könyörgő a hang, amit kiad, mert mindjárt megőrül, széttárt lábaiban pattanásig feszül minden izom, túl érzékeny, túl felhúzott, túl kielégült, fogalma sincs már, melyik, a vámpír telhetetlenül zabálja a testét, felnyög, amikor a teste ráborul egész súlyával, és megérzi a farkát a seggénél. Nem kér szünetet. A vámpír diktál. Ő kiszolgálja. Megbillenti a csípőjét, hogy a farkára játssza magát, amikor meghallja a kérdést, és attól valahogy összeborzong, valahogy összeszorul a torka, libabőrös a fülét, vállát érő csókokon. Halk és rekedt a hangja.
- Igen – lehunyja a szemét, visszafordítja a fejét előre, odakínálja neki a nyakát, pedig görcsbe rándul tőle a gyomra. – Neki… neked adom… magam – préseli ki magából a szavakat, ezért jött, hogy odaadja magát megint, ezúttal önként teljesen, egészen, a vámpír erdőbeli hangja, a szívét a markában tartó hangja borzongatja a fülét, a félelem végigcsordul a gerincárkában. – Bassz meg – súgja vissza neki lágyan, rekedten, elszorult torokkal, aztán már érzi is, hogy egy kíméletlen mozdulat, és már benne van, gyakorlatilag egyből tövig jön, felkiált, ellentmondást nem tűrően nyitja szét, és ő enged neki, visszacsuklik az ágyra, kifeszülnek az izmai, vadul markolja az ágyneműt, hangosan, fájdalmasan vonít neki, miközben bassza, de az arca ég, a teste készségesen adja meg magát a szörnyeteg leszörnyetegebb énjének is, a gerince homorú ívbe feszül, hogy a csípőjét előredöntve még többet kínáljon neki magából, vergődve tolja magát a farkára, présel rá, oldalra fordítva nyomja bele az arcát a matracba, és elnyílt szájjal, vadul zihálva felnéz rá, a fakó bestiára.
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-27, 12:59

I wanna be a part of your soul

To: Valen


Minden mozdulatod egy kibaszott tökéletes lökés, egy szorítás. A farkad olyan elemi erővel vágódik belém, hogy a szívem körül elégni érzem minden izmom, mintha egyenesen oda löknéd fel magad. Beleolvadok, aláfordulok ennek, odakínálom. A könyörgő szavaidnak engedek minden bennem, a gátakat dönti le és olvasztja homályos ködfolttá, hogy beleolvasszam magam a szexbe, ebben az őrjöngő csapások halmazába. Feszül a testem, nem tudok lazítani semmit sem, mert viszel magaddal, majdnem fel a csúcsra egészen, olyan elemi a belém robbanásod, hogy szinte érzem, ahogy minden csepped forró lávaként áramlik végig a testemben, fel a gyomromig, onnan be a számba, mert a szagát így is érzem, pedig még bennem van, még belém lököd olyan erősen, durván, hogy a szemem felakad egy pillanatra. Hátraejtem a fejem és elakad a légzésem, a szemem fehérje kivillan,  a felpréselt szemhéjam alatt. Megkörnyékez a szívem betegsége, ez a furaság, aminek nincs neve, aminek nem is keresek, nem kutam, mert csak te vagy jelen, bennem és rajtam.
Az izzadt mellkasod simítom végig, érzem a farkad rándulását a végbelemben, a forró kilövellést, az élvezeted, az orgazmusod görbéjét, a felívelést. Lüktetve zár az izmom, nem bírom elviselni, hogy máris vége, megőrjít ez a tehetetlen akarás, amivel felkínálom a testem neked, átadom, neked domborítom, odapréselem. A hangod cseng a fülembe, ahogy elnyüszíted a végét, ahogy a kiállításod majdnem elélveztet engem is, ha nem állítom az összes körmöm a farkamba azonnal követlek, hív a tested, csal magához, olyan rémületes erővel, aminek nem bírok ellenállni. A szívem felkorbácsolja a vérem, a szemem még vibrál, pedig el sem élveztem, de az erő, amivel újra és újra belém vágódsz, olyan mélyre, ahol még senki el sem ért, nem így, ettől fulladok meg, és a kezedtől a torkomon, a simogatásodtól, a levegő hiányától. Kapkodom a levegőt, zihál a mellkasom, magadhoz rántod az arcom, nyílik a szám a csókra, beiszom a lihegésed, még markolom a segged, hogy magamba tartsalak, soha nem távozhatsz belőlem, olyan tökéletesen feszíted a testem, hogy beledöglök. – Édesem. – rásúgom a szót a csókra, az ajkadra, a hízelgő, őszinte vallomást, olyan gyönyörű vagy, úgy imádlak, amiért most kedvem lenne letépni a karod és addig ütni, amíg mozogsz, nem vehetsz el ennyit belőlem, megtiltom.
Még félig ájult vagy, ahogy kicsúszom alólad, felnyikkan a hangom, kibukik a csodás farkad, máris hiányzol, a sperma azonnal folyik vissza, mert a testem önkéntelenül lezár újra és újra rápulzál a kivonult keménységet elfelejteni óhajtván.
Hasra fekszel, csókolom a hátad, a lihegésed még hallom, az enyém alatt, a seggem sajogva ég, de imádom ezt, tőled.
Terpeszt nyitsz, helyes, engedj csak oda, előbb a nyelvem fut be a segged két partja közé, a széthúzott bejáratra nyalok, beledugom a nyelvem, igen, nyöszörögj nekem, kiabálj, élvezd, én meg felzabállak, miközben na farkam úgy sajog majd elélvezek.
Végig fekszem a hátadon, beledörgölöm magam a finom izzadság filmrétegébe, rányalok a válladra. Micsoda borzongás, felmorranok rá, a vámpír a fülembe duruzsol, részt akar belőled, tudom, hogy el is veszi, ha nem adom magamtól, akkor sokkal nagyobb hévvel fog jönni és nem leszek képes megállítani, így a háttérbe vonulok, tudom, hogy megváltozik a hangom, a tekintetem, a bőröm érdesebb lesz, csontosabb, izmosabb, ruganyosabb minden bennem, hiszen a csúcsragadozó megmutatja teljes pompáját. A hajam selyme most darabossá váli, a tenyerem alatt sokkal érzékibb a segged, a farkam élénkebben érez, nekinyomom a szétnyalt bejáratnak. Igen. Helyeslően felmorog a hang belőlem, a vadállat része, még teljesen jelen vagyok, most én is a bőrben vagyok, a vérben. – Okos, szexi dög. – a kiszáradt ajak végig siklik a tarkódon, keresi, hogy hova fog marni, mert fog, mert a vámpír egy állat, egy ösztön lény, egy hím, ami le fogja döfni minden részében a kívánt vadat. Csúszik a kőkemény farkam a segged partjai között, a nyáltengerben, amit elhagytam rajta, kínlódva hörög a vadállat bennem, ez a démoni lény, ami már most felszúrna a farkára, hogy azonnal beléd préselje, ha lehet az egész testét. – Álainn. – hízeleg az ír szó a füledre, szépségnek hív a vámpír, érzem, hogy elvesztem. Végérvényesen.
Nekifeszül a testednek és kíméletlenül nyomul a kívánt résbe, a vámpír orrcimpái kitágulna, ahogy beszívja az illatod. – blasta. – egyet értünk, finom. Ősi szavak csüggnek az ajkán, a hajadba fúrja a fejét, letüdőz és tövig merül el benned, a farkam megrándul, a vámpír neked veri magát, még mélyebbre akar hatolni a szívedig, a bensődig, a fájdalom felajzza, a segged szorítása élteti. Kiabálj, imádja, hogy ordítasz, hogy a fájdalom szaga betölti a tudatát, az éjfekete szempárt, és felveszi a bestia a tempót, ez a sötét entitás élvezkedik a csodás testedben, kitartó, hosszú, érett mozdulatokkal járja be a rést majdnem teljesen kis, sőt kibukik a makk, kíméletlen kegyetlenséggel nyomul, gyors, erős tempóban vissza. A nyelve végig szalad az arcodon, belefúrja az arcát a nyakadba és gyorsít a lökéseken, hiszen odakínálod magad. A füledbe morog a legbelsőbb hang, ez a dögvész, a pestit, a rothadás, az elmúlás szele, a halott lélek gyermeki öröme és a vámpír teste gyorsít, a csípő durván lök előre, rövidül a bejárt útvonal. A jobb kezem nyúl az állad alá, hogy oldalra fordított fejed lefelé billentse, bele az ágyba, a homlokod dönti neki a matracnak és ugyanebben a pillanatban lecsap a tarkódra, a hajad alatt, a vér a számba ömlik. A vámpír nem fogja vissza a mozdulatokat, míg lefixál, míg a keze  a nyakadra siet a fogai felszúrják a bőrt, már jelen vagyok, hogy ne törjön össze, hogy a fogak ne roncsolják a gerinced, csak lent tart, nem marcangol, de a teste átveszi az irányítást és durva, rövid lökéssel hörögve kíséri fel magát a csúcsra. Elementáris lökésekkel élvez el benned, nyoma a tested a matracba és szinte ugyanebben a pillanatban lehullik a gyomrom mélyébe, a szám lepattan a nyakadról, már csak a lihegésem párálik a hajadba. Még lök a testem, még tart az orgazmus, még tart az elmúlás, még remeg a karom, alig bírom feltolni magam, hogy kiváljak a testedből és zihálva, fulladva, kimerülten dobom el magam az ágyon melletted. A szívem majd kiszakad, a reszkető combjaimig kúszik a farkam élvezete. Muszáj lélegeznem, muszáj jelen lenem, muszáj… léteznem, pedig most mélyen vagyok, elmerülve tőled a semmiben.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Tennessee Woods

IV. Buite - Gepárd
IV. Buite - Gepárd
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 32
Hozzászólások száma : 425
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték: 2020-03-27, 13:59
Nem lenne muszáj néznie. Belesimulhatna a matracba, mint ahogy az állat lapul az aljnövényzetbe, várva, hogy elvonuljon a zsákmányleső ragadozó. De mégis felé fordítja az arcát, és nézi, ahogy a vámpír kipirult, eleven, élő-lélegző fiúszépsége mögül előtör a szörnyeteg igazi arca, kifakulnak a színek, kiéleződőnek a csontok szögletei, a puha haja fémhuzalok éles kötegének tűnik, karcolja, karistolja a bőrét, ahogy ráhajol és ráborul a tincsek tömege, a tekintetében tömör sötétség, és már nem úgy gyönyörű, mint egy csodálatosan basznivaló emberutánzat, hanem úgy, mint egy testet öltött démon, egy sötét, vérivó isten, aki többé nem engedi az égre a napot, ha nem kínálnak neki naponta új véráldozatot. Ennek a szörnyetegnek adja most át magát. Ennek is.
A szíve vadul ver, a vágyat átszínezi a félelem, ami a torkáig dobog fel, miközben nézi, ahogy fölé hajol a vámpír, ahogy becézőn végigsimít rajta a szája, meg fogja harapni, erre is felkészült, ezt is odaadja most neki, amit sose akart, kényszeríti magát, hogy újra igazítson a nyakán, hogy odakínálja neki, pedig tulajdonképpen mindegy, mit tesz, kurvára mindegy, hogy elfogadással nyúlik el előtte és ellazítja az izmait, vagy ellenkezik, a vámpír úgyis el fogja venni, amit akar. Már ismeri. Pusztán ettől feltolul benne a késztetés, hogy lelökje magáról, pedig a teste még erre a kendőzetlen szörnyetegre is ugyanúgy reagál, a feszültségtől összerándult izmai engednek, minden durvasággal együtt is készségesen engedi magába, felkiált, ahogy még mélyebbre és még mélyebbre veri magát bele, roppan már a gerince, úgy feszül ívbe, hogy még jobban feltárja magát neki, elfehérednek az ujjai, olyan erővel markolja az ágyneműt, hogy szakad az anyag, ordít, odaveri az ökölbe szorult kezét, lábát az ágyhoz, odaadja neki teljesen, számolatlanul borítja elé most az élvezete utána  fájdalmát, amit máskülönben elrejtene, de most meg sem próbálja. Maga az iszonyat suttog a fülébe írül, iszonyatot suttog, hogy el akarja bőgni magát tőle, de nem teszi, még akkor sem, amikor a vámpír előrefordítja a fejét, és belenyomja az arcát a matracba, engedelmesen borul le neki, és tudja, hogy a tarkójába fog tépni, ahogy legutóbb, a gerincén végigszikrázik a félelem, megrándul alatta, a matracba harapva, teljes erőből üvölt, amikor megharapja, pedig nem elviselhetetlen, az egész még csak nem is elviselhetetlen, sőt, a fájdalom jólesik, megérdemli, mennyire szeretne még többet belőle..!
Sokáig sem tart. Belekiált minden egyes döfésébe, csak a matrac tompítja a hangját, miközben eltölti a szörnyeteg hűvösnek, st égetően hidegnek érződő magja, és úgy érzi, elszivárog és beleivódik mindenébe, megjelöli, önkéntelenül marja az ágyat maga körül, aztán csendesedik a hangja, már csak felnyög, miközben a vámpír kitépi magát belőle. Nem mozdul meg azonnal, a tarkója megsajdul, ahogy megmoccan, a seggében éles fájdalom mintázza a vámpír farkát, még mindig úgy érzi, mintha benne lenne, legalább egy része. Kínlódva oldalra fordul, hogy végignézzzen a vámpíron, mot már ugyanolyan, önmaga, ez a hazugan fiúszerű önmaga, csak kapkodja a levegőt, nem is húzta magához. Akkor mégsem azt akarja? Vagy nem volt elégedett vele. Jobban kellett volna élveznie talán. Másodpercekig mérlegel, mielőtt odasimulna hozzá, hogy rácsókoljon az ajkára egyet, és kisöpörje az arcából a beletapadt tincseket, amíg a vámpír piheg. Végignyal a nyakán, a füle mögött. Végigsimogatja az arcát, az egyik karjával a feje alá nyúl, és csak nézi.
Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Re: promise land
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
promise land
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Vérnegyed :: Kárhozottak Cirkusza :: Lakrészek-
Ugrás: