HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 22:34
Tennessee Woods
tollából született


Today at 21:39
Tennessee Woods
tollából született


Today at 18:58
Becca Tamming
tollából született


Yesterday at 20:37
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 12:27
Alec Mason
tollából született


Yesterday at 12:26
Alice Norton
tollából született


Yesterday at 10:37
James Sargent
tollából született


Yesterday at 09:34
Becca Tamming
tollából született


2020-03-27, 21:10
Oakley Thompson
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-09, 16:04


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


- Nem elég, hogy közben gondolhatsz rám? Gyalázat Mr. Perec, komolyan mondom, megsértesz. – na de tényleg, hát már az sem elég, hogy az ágyamba fekhet, ahol a szagom intenzívebb minden másnál. A baj az, hogy előttem már megjelent a kép, ahogy veri az ágyamba és erre toppanhatnék be, milyen rohadék szexi lenne már. Feléget a teste hője, ez a töményen pulzáló vágy, ami alá be kell bújni és hagyni kell, hogy egyszerűen csak magával rántson, hiszen ez süt belőlem is elemi erővel. Olyan nagyon akarom, hogy nem is tudnám letagadni és nem csak mert a farkam azonnal feláll rá, hanem mert a szívem heves tatamja neki mesél rólam.
Hangosan felnevetek, nem mesélem el a ludas kalandot, de valójában elég perverz történet, csak nem pont úgy, ahogy ő szeretné azt hallani. – Milyen gyalázatra gondolsz? Csak nem arra, hogy belém mártod magad? Az elég gyalázat lenne. – de a hangom meghívja, az elkéri, hogy így essen meg, tudom, hogy jövök neki eggyel, tisztában vagyok vele. Akarom is, nem lehet ez sem vita téma. – Nem minden vér azonosan értékes. – vállat vonok, nekem már van különbség. Egy halandó vére teszem azt nem ér annyit, mint egy váltóé és egy vámpíré sem, de ezt nem értheti, mert nem ezen él, nem ez a betevő falat.
Talányosan végig mérem, a tekintetem megáll az ölén egy hosszú pillanatra, méricskélem, mérlegelem, hogy mit is kapok, már rég láttam, nemrég fogtam, de az nem ugyanaz, még mindig olyan rémisztően nagy vajon? – Mi van akkor, ha teszem azt tőled vagyok kivirulva? – nem akarok neki arról fecsegni, hogy ki, hogyan és miként omlott térdre, hogy szolgálhasson, cserébe azért, hogy élhet és mit tesz meg nekem, ugyanezen megfontolásból, ha izgatja, a fülére súgok szadista történeteket, a Rajáról is meséltem, pedig tudom, hogy az én rémálom, neki vért pumpált a farkába, mert elképzelte magát a szűk seggembe.
Használatba veszi a pálcát, felizgat vele, de már a látványával is, hogy a kezében van, annyi mindent megtehetne velem azzal a szarral. Nyitott vagyok a kérdésben, nem kell vitatkoznunk, verjen el vele, hagyjon rajtam égető csíkokat és aztán keményen dugjon meg, ja nem, ő ne.
Átölelem a nyakát, a derekát, neki simulok, befalom a melegét, a hőjét, a jelenlétét, a tudatát annak, hogy itt van, hogy meg fog adni nekem mindent magából, akkor is, ha előbb azt kérem pucsítson megint elém, mint nemrég. – Sajnos csak magammal szolgálhatok. – és tudom, hogy az bőven elég neki, sőt mi több. A hangja mesél nekem érzelmi drámát és a teste, az a csodás teste az meg azonnal bejelez, mint egy radar, rám kiélezve. Élvezetet nyögök a szája alá, felajzottságot, a szagomból árad, a pórusaimból, de ugyanezt adja és ontja nekem is, nem kell félnem, hogy nem lelek társra benne, hiszen amennyire én kívánom őt, legalább ő is engem annyira.
Megőrjít a szája a testemen, leégeti a húsom, felszalad a gerincemen és a tarkóm karmolássza. Rátámasztok a vállára, alám feszít, én kis rozsomákom, hogy kelleti magát és milyen jól csinálja. Kőkemény a farkam, reszketek a vágytól, hogy vegyen a szájába.
Kilépek a nadrágból, soha fel sem kéne vennem a közelébe. Magához öleli a lábam, kiveszem a számból a pálcát, mert akarom így is, mindenhogy is, de így nagyon. Lüktet belőlem a pőre, kendőzetlen vágy, gyere, gyere édes kis rozsomák, ölelj.
Az fiúka meglesz, engedje el, foglalkozzon velem, csókolja, nyalja a bőröm, az érzékeny csípőcsontom, az alhasam. – Semmi sincs veszve, a játék mindig kétoldalú. – simogatom vele, rásuhintok, tudom, hogy erősebb, mint egy apró játék, de azt is, hogy ez őt fel fogja húzni, míg nekem menten elélvez a farkam és akkor bosszús leszek, de nagyon. Az álla alá nyúlok a pálcával, hogy megint a szemembe nézhessen, az ujjaim a homlokán túrják a haját. Póló le, nincs vita, a hangom is kemény, mintha éppen leuralnám, csak a testem ne remegne olyan vágyakozóan és a szemem ne inná úgy a látványát, mint egy csodát. Alácsókol a köldökömnek, ettől meghalok és ezt annyira tudja. – Ó de. Elverem a segged is vele. – kár, hogy belenyögök, így nem lehet komolyan venni, na már. – Annyira szexi vagy. – nekiringatom magam a szájának és végig húzok a pálcával a gerince mentén, csattan a bőr, a bőrön. Élénk piros nyomot hagyok el, fellihegek. Beledőlök a pólójába. – Vedd le a nadrágod is Élie. – parancsol a hangom, de kérni akarok, őt és belőle mindent, megkattanok. De nálam a pálca én pancsolok. Csupán a pálca végével csapok a vállára, a csattanástól megrándul a farkam. Hogy ver a szíve… hallom és érzem belőle, a vágy itt duruzsol a fülembe, vetkőzzön nekem kurvára meztelenre. - Aztán feküdj fel az ágyra. - olyan ellentmondás sem tűr a hangom, hogy magamat is meglepem vele, ó igen, az fog történni, amiről beszélgettünk, de ne higgye, hogy nem leszek a részese, hogy nem fogom kivenni belőle a betevőt. Muszáj, de látni akarom és ő adja a kezembe a lehetőséget.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-09, 20:10
- Egy ekkora farok felállításáért még a Város Urának is komolyabban meg kell dolgoznia annál, hogy csak gondolatban van jelen - elnéző, éteri mosollyal élcelődik válaszul és már nem zavarja össze a tegező mondatban a magázó megszólítás, a lényét a vámpír ezzel is maga felé fordítja, hogy elbeszélhesse neki szívdobogással és zihálással a felgerjedt vágyát, megkérdőjelezhetetlen izgalmát. Elégedetten végigmérve karcsú alakját a szemével üzeni válaszul: én is, mon amour, én is akarlak.
- De bizony... arra gondoltam meggyalázhatnánk valami igazán szűzieset. Fehéret. Tisztát. Vagy legalább ártatlannak látszót - a pillantása végigsiklik a most még feketébe burkolt fenék vonalán, mert bár érti ő, hogy mire céloz a másik, hogyne értené, magas lángon forr benne a vágy, és a szétcsattanó buborékok ezerszer is a falhoz vágják Séaghdhát. Most éppen a kitérő válasz hallatán mordul fel benne a vadság, de kérdés helyett csak annyit mond csendes, fülledt kileheléssel: - Egészen elgyaláználak - és volna ott vér, a számára legértékesebb értéktelen, alacsony tápértékű vámpírvér, megfürdetné benne egynémely tagját és vigasztalóan kenegetné a bőrén.
Csak azért tudja elkormányozni a gondolatait, mert a vámpír pillantásától életre kel a textil mögött az öle, a farkában összesűrűsödik az akarat, horzsolni kezdi az anyag, bár a vér még csak lassan tölti fel, mélyre hanyatlott lélegzetről lélegzetről feszesedik a teste.
- Amikor tőlem ragyogsz nem ilyen simára fésült selyemhajú porcelánbaba vagy, hanem eléggé kócos, mon amour - a válasz mosolyt kíván maga alá, annak vörös szőnyegén bukik ki a száján, érti ő, hogy elterelik a figyelmét, mégis rámegy a mutatott irányra, hogy megvezesse a vámpír - A bőröd fényét lihegés párája mattítja, és horzsolások, karcolások, zúzódások törik szétebb ezt az egészen beteges ragyogást. Olyankor lüktet a bőröd, élő és nem ilyen éteri, sápadt és sebvörös remegés, abba a két zöld szemedben pedig több a mocsár zöldje, mint ez a telepített erdő smaragdragyogása - ecseteli olyan részletgazdagon amennyire csak az ékesszólásából telik miközben odacserkel hozzá, mert még az összehasonlítás ellenére is ő az, akinek a leginkább a karjai között akar lenni, ragyogjon bár akárkitől és akármiért is, elszerzi és elorozza majd a fényét, ezt ígéri majdnem csókja kielégítetlen ajkainak, ezt ígéri a melege jólesőn a testének.
- Jól szolgálj vele - követeli élvetegen, annak a tudatában, hogy így lesz, mert máris így van, lenyalja róla a jó szolgálatot, felszippantja a bőréről, belemerül a csontjainak kirajzolódó hullámai közé, és beletemetve az arcát fellélegez a vámpírból, napok óta most először érzi igazán jól magát. Csodásan. Megkoszorúzza a másik nyögése, a hangja életet lehel belé, feltölti, felélénkíti, felvillogtatja benne a vadállatot.
- Én vagyok megveszve - játszik el a szóval, a borostás állával simít végig a vámpír szeméremdombján mielőtt megsuhintaná, akkor onnan kapja fel a fejét, csodálkozva, pedig számított a mozdulatra, a bőrlapka csapására, hirtelen, ösztönből kivicsorítja hegyes fogait, beleborzong a bőre az izgalomba, belekarmol a vámpír combjába puhán.
- Mit nem képzelsz? - morogja mély műfelháborodással azon az állati hangon, amin bármit is mond úgyis csak két dolgot jelent: nagyon fel van ajzva, vagy nagyon mérges. Beleöklel a homlokával a kezébe, megrázza magát miközben felforrósodott bőréről lehúzza a pólót, és meztelen bőre a vámpír vágyához simul, ami minden tagjából árad. Ó érzi ő, a színét, a szagát, látja is, a szemei előtt mered hízelgő színeibe öltözötten az erektáló férfiassága, erőteljesen kifújt levegője éppen körbeöleli, végigcsiklandozza, de nem oda jár a csók, még nem.
- Próbáld meg! - ura a hangjának a nyögéssel szemben, a felcsattanása éles kihívással teli, és szemérmetlenül elvigyorodik, hálás pillantását így próbálja meg eltakarni, és néhány csókkal, simítással a nekitolult bőrön, de csak kerülgeti a farkát, a csípős csapások ellenére, azok felé csattintja a fogát egy hirtelen kirohanással, amikor a bőrével csókolózik éppen a bőr, amikor gyorsan halványuló nyomot hagy rajta, magához bilincselve a vámpír vadászgat a pálcájára hegyes fogait csattintgatva olyan veszélyesen közel a farkához, hogy szinte ő is féli, egyszer belekap. De előbb megnyalja, mintha csak nyalóka lenne, hosszan az oldalán, onnan les fel rá.
- Ahogy akarod Mester - gurgulázó mély hangot talál, elejti a pólóját, kinyújtózik előtte magasra, mindkét combját végigsimogatva leejti a kezét az ölére. Kissé hátradől, hogy lássa a testétől el nem takartan milyen óvatosan gombol és húzza le a cipzárt, az alsónadrág puhasága már nem képes ellenállni a belső keménységnek, azonnal megmutatja, hogy talán elmúlt a parkbéli dicsőség, de majdnem visszaszerezte Séaghdha a farka összes figyelmét. Az arcát bámulja, miközben feltárja magát neki, kis ügyeskedéssel guggolásba emelkedik aztán leül, lehúzza a nadrágot magáról és már az alsó is el van felejtve. Semmi sem állhat közéjük. Semmi. Tényleg semmi. Még az a levegő is menekül az izzásuk elől, amit arra kényszerítettek, hogy megpróbálja ezt, de csak elméleti a távolság meztelen bőre és a vámpíré között, miközben hátratolja magát egy kicsit. Éppen csak hátranéz a válla felett, aztán újra rászegezi a pillantását, a jobbja mozdul, a farkát a hasára simítja, a combja hajlatába, hogy kényelmesen feküdjön a megfeszült izmokon, amik tartják a testét míg magamutogató rákjárásban eltávolodik tőle, és az ágyig meg sem áll, hibátlanul megtalálva a helyét. Feltolja magát a szélén, úgy bámulva a pálcás vérszívóra, mint aki mégis inkább ráveti magát annyira csábítja az alakja, hívja a szaga és mégis a szava az, aminek engedelmeskedik amikor hosszan homorítva lassan hanyatt dől az ágyon a talpát a földön hagyva. A hasfalán kidomborodó vénában vastagon dobol a szíve.


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-12, 14:05


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


- Tényleg? – elnevetem magam, mert lássuk be, hogy hozzá sem kell érnem és az ominózusan emlegetett farok máris nagyon érdeklődően rajzolódik a nadrág takarásában, szóval ezt az állítást lehet el tudnám vitatni, de minek tenném, amikor ugyanaz a vágy duruzsol az ereiben, ami válasz az enyémre?
Találékonyan mérem végig, mint, akit nagyon gondolkodik, még fel is hümmentek. – Elképzelésem nincs mi ilyet lehetne itt találni. Mi lehet szűzies és ártatlannak látsz? – itt még a falak sem azok, szóval, értemén a célzást, de azért beszéljen csak azzal a mocskos szájával, ami most bókokat fogalmaz   meg és vágyat olt a testembe, hogy ne maradjon reakció mentesen belőlem semmi sem rá, minden felel, minden ponton azonnal megrobbanok neki. – Azt mertem remélni. – ha nem így lennem nem is játszanának, hiszen, amire a rozsomák vágyik, az pőrén én magam vagyok, belőlem minden, a múlt horgadó emléke és annak reménye, hogy végre megadom neki, amire vágyik, hogy engem ültethet az ölébe, tudom, hogy javarészt ez a vágy tombol benne, erre fekteti fel a mohó vágyakozást és nem kell félni, megteszem, amit megtudok, hiszen kiéhezettségben egymást tápláljuk, noha én magam élek szexuális életet, de ahogy kifejtette őt az ideg bassza, utánam.
Végig pillantok rajta, a lábujjaim fúrom az ölébe, be a herék alá, ha már elém térdelt, és finoman megmozgatom. – Minő érdeklődés, még a végén elhiszem, hogy ki vagy éhezve. – pedig a parkban is összetapiztam fogtam gyűrtem, keménnyé varázsoltam, és most megint itt van ez a műkódképes jószág, ami külön életet érdemel a lábai között. Felizzik a nehéz szaga, ez a bódító áramlat, ami energiából szőtt vágyakozó bíbort borít az agyamra, hogy lekorcsosítson az akarásra, annak minden manifesztált lényével. A sötét entitás elpilled bennem, ő a rozsomákra vágyik, a dögre, a bestiára, hogy a saját énével mossa össze, a tigris pedig elkullog, neki most ez nem kell, ő a tigrisre vágyik, vagy a gepárdra, amit majdnem egyívásúnak tekint önnön magával, megszűnik rá proccnak lenni, egyszerűen felemelte a lényéhez. A vámpír pedig a rozsomákkal tud hasonulni, éheztettet sötét mind a kettő és félő, hogy ez a vámpír látott meg Valenben is valami hozzá hasonlatos fénytelenséget, amit fel kéne fedeznem és bekebeleznem.
- Mert te gyalázatosan összedúlod az ártatlan testem. – felsóhajt bennem az emlék, a szájának, bőrének forrósága, az, hogy előttem van, hogy maga teszi elém önmagát, hogy csókol, vetkőztet.
Bókol, úgy bókol, hogy egy pillanatra lefagyok tőle, nem tudom mit mondjak rá, nekem nem jellemzően bókolnak, de megsimogatja a lelkem, mégis felnevetek, kedélyesen, vidáman. – Egy költő veszett el benned Élie, ezek egy szerelmes férfi hódoló szavai? – csak a pillantásom köszöni meg a bókot, az bújik alá, temetkezik bele és feldorombol a szívem tőle, mert jól tudja, ezt váltja ki belőlem, ezt teszi velem és én akarom, kurvára akarom, őt. A mélyen nyögő száját a testemen, a csontok elporladnak alatta. Önkéntelenül simogatok a hajába, olyan forró a szája… Felhúzza a vérem, a farkam kőkeményen követeli a figyelemét, de csak magamra simogatom, hogy csókoljon habzsoljon rólam, vegye el és égesse fel a csókok nyomait. Lehunyom a szemem egy pillanatra, hogy teljesen átadjam magam neki, a leheletének… megőrjít és ezt tudja jól, mert rezonálok rá, hangban és testben, mozdulatokban.
Újabb sóhajt csal elő belőlem, ahogy az alhasam alá ereszkedik, jól szolgálok, hogyne. Végig húzok a hátán. – Bizony. – ő van megveszve, meg én, ergo mi vagyunk megveszve, lehetne ez ennél is szebb? Nem hiszem. Olyan izgatóan csattan a bőr, hogy felrándul a farkam tőle, visszavicsorgok, játszunk, de engem eléggé elhúz egy másik irányba és az valami mást kér. – Visszabeszélsz? – belemarok a hajába és újból végig húzok rajta, ezúttal a bal lapockáján,  felhörenek, megőrjít. Milyen jól néz ki a nyom rajta, ha látná, így is vértől vöröslő bőre milyen messzemenőkig szép. Főleg, hogy vetkőzik, megint elégedett sóhajt súgok felé. – Tudod, hogy csak felhúzol ezzel. – és akkor el fogom verni a seggét, úgy is ha morcosan nem akarja, csak előbb telepumpálom a kis szervezetét forró sötéttel, élő rettegéssel. Az ajka a farkam közelében…megállom, hogy a hajába marva magamra rántsam, hogy addig szorítsam a fejét magamhoz, míg belefullad a bőrömbe, míg be nem kapja végre. Támadásba lendül a fogaival. – Naaa. – éppen alázatos, most miért kell ezt elfelejteni, de a hangomban nincs komoly feddés, főleg, mert a nyelve rám rója a jelét és csak felnyögni van időm, megzavarja a szívem, nekifeszül a bordáknak, belerokkanok.
- Okos vagy. – ha már játszunk, hátra lépek, pedig a keze meghív. Végig szemlélem, ahogy vetkőzik, a nadrágtól való megszabadulását, felizzik a tekintetem, a nyelvem is kidugom, hogy végig nyaljak az ajkamon, lenne kedvem neki dörgölődzni, a forróságába olvadni fel, meg sem moccanok. Olyan izgatóan csinálja, hogy bizsereg a kezem az érintése után, hogy simogassam, én vegyem a kezembe az előbukkanó farkát, mi az, hogy nem kemény még? Mindjárt felháborodom. Kérdő tekintetem ugrik rá, nocsak, kevés leszek hozzá? Hát majd teszünk róla.
Elhátrál, ahogy kértem, elnevetem magam, ahogy ez a nagydarab fickó elrákol, hát láttam más sok szexi dolgot, de eddig ez nem volt köztük, megcsóválom a fejem. Nem hiszem el. A jókedvem azonban semminek sem vet gátat.
Felül az ágyra, mutatom, hogy nem bámul, hanyatt fekszik, hát mindent ki kell mondanom? Agyamelszál. Jó ég csak ne lenne ilyen kurva csábító, ne akarnék azonnal az ölébe ülni. Lassan sétálok közelebb, a pálcával a két combjára csapok, a belső oldalon, kicsit, kérőt, nyisson szélesebb terpeszt. – Kezeket a fej fölé, csukóban megmarkol. – már hogy egyik csuklóját vegye a másik tenyerébe, és maradjon is így.
A pálca vége végig siklik a farkán, felfektetem a hasára, csípőset húzok a félig érdektelen makkra. – Nem tűrhetem el ezt a viselkedést Gaston. Most pedig szépen eldalolja nekem, hogy ki és miért lopta el a két hordó lőport a pincémből. – kezdek bele egy játékba, amiben vagy társam lesz vagy nem, teljesen rábízom, de én benne vagyok egy kis élvezkedésben. A pálcám a mellkasán siklik végig, míg a lába mellett állok, felsimogatok a mellbimbójára. – Termesztetésen a társaid lógni fognak, de neked van még remény, ha jól szolgálsz és persze…- felsimogatok a torkán, fel a szájára, aprót, pöccintőt ütök rá, éppen csak levezetése az a pálca megrezzenésék. – csak ha. – még egyszer megütöm a száját, most az alsó ajkát célzom be. – fürgén jár a nyelved. – suttyón mosolyodom el, mert fog járnia nyelve, szépen kerekít nekem egy sztorit, remélem tagad sokáig és aztán addig nyal mindenfelé, amíg el nem kopik a testem és rá nem kívánok a farkára. Végig rajzolom a pálcával az állkapcsa vonalát, rásimogatok a vastagon lüktető érre.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-12, 21:07
- Nincs? Hiszen éppen csak az imént nézegetted magad a tükörben - mosolyog derűsen, hosszan szemlélve a vámpír alakját, mintha a puszta világos, kék pillantásának ablakán keresztül megmutathatná neki ezt a látványt. Persze nincs egyetlen valóban ártatlan csontocska sem benne, rég odalent mint az évszázadok szennyével megpakolva, de mégis, a szavai hordoznak magukban egyfajta ártatlan bájt, vagy legalábbis nem olyan szentségtelen, romlott, kéjes utózöngét, mint általában. Van ebben valami tetszelegni vágyás, és a rozsomák nem is rest ráfonódni a másik alakjára szóban és gondolatban.
- És milyen jól hiszed! - sóhajt fel mélyről jövő telt lelkesedéssel, kissé meggörnyed miközben az ölén játszik a lábával, odakap, de csak végigsimít a lábfejének boltozatán, a hüvelykujját végighúzza a lábujjain, saját magát is megérintve a nadrág alatt, a lassan duzzadó húst, a test nyelvén fogalmazott bókot, aminél gyorsabb most a száj és a szem abban, hogy hízelegjen ennek a fölé magasodó fényes lénynek, amiből úgy árad a vágy szaga, hogy elhomályosítja a látását és összefut tőle a nyál mindig éhes szájában. - Dúlnám én, de mennyire! - sóhajtja rokonvérű akarással, amitől izzadni kezd a lénye, a léte, belebámul a vámpír szemébe, mohón kitágult szembogárral, óvatosság és korlátoltság nélkül mutatva meg, hogy mindent akar belőle, nem tartja vissza a bódító hatalom, a tudat, hogy eluralhatja az elméjét, mert az úgyis az övé. Minden felhorgadt képzelet, minden megszépült szó a száján.
- Sose tennék olyat Séaghdha, hiszen megegyeztünk - hajol a köldöke mellé, puha rózsát harapva a bőrén forró szájának takarásában - "szerelmet ne valljon", hát nem vallok - citálja a szőke fejére a saját szavait, énekel a hangja a jókedvtől, mélységes mélyen értékeli ezt a finom meglepődöttség-szagot ahogy hat rá, a hajába akadt ujjain is érzi, hogy élvezi, amit mond neki, hát nem hullottak hiába a szép szavai. Volt értelme megtanulni ezt a nyelvet, hogy annak idején beletuszkolták különféle akaratú vámpírok az ő vad lényét ebbe a skatulyába: ilyet tudnia kell, mert francia, és most már tudni is akar, hogy elmondhassa Őneki, milyen szépnek is találja abban a formában, amikor már hatott rá a lénye. És találja most is, amikor sóhajokká zilálta szét, és rajta csattan a pálca. Felmordul foghegyről, de nem menekül el a bőr elől, kivillantja a fogait, majd elakad a lélegzete, ahogy a megint végighúzza, és még ő van felhúzva? Rekedten felnyög.
- Nem is titkoltam, hogy az a cél, hogy felhúzzalak - utal nyersen, megbillentve a csípőjét, hogy megmutassa, hol gondolt vámpírba öltözni, melyik tagját bújtatná bele, mint egy jó, meleg, szoros kesztyűbe, parázs vágyfény ég a szemében, miközben harapósat játszik. Csak játszanak, egyelőre csak játszanak, de a csipkedő csapások máris felhergelték a nem annyira játékos lényét, a rozsomákot senki sem ütheti büntetlenül, és nem érti a szerencsétlen pára, hogy miért nem torolja meg a sérelmét az ember, honnan ez az adakozó kedv, amivel megmutatja magát. Honnan a vágy, hogy elég okos legyen akkor, amikor kekeckedik és akkor is, amikor ideje van az engedelmességnek és meghátrálásnak. Nem veszi zokon a nevetését. A szájnyalás, a tátott szájjal lihegés, a bordáin keresztülverő szívdobogás, az érte álló farka és a nevetése is kedves a számára, magába szívja és töltekezik vele, mégis a gyenge pontot lesi, hol szerezhetné vissza a pálcát, amivel játszani kezdtek. Ami körül játszani kezdtek. És amivel most játszatja.
- Nnnnh - nyújtózik az ágyon elfeküdve, hallhatóan felszisszen, pedig nem annyira fáj a csípés a combján, de érzékeny a bőr belül, lüktető meleg árad szét a nyomán, hűsíti ahogy szétebb nyitja az ágy szélén a lábát. A jobb csuklóját fogja a bal kezébe, magasra felnyúlva a kézfejére támaszkodik, a lapockáját felhomorítja az ágyról, a mellkasát előredomborítva olyan szemérmetlenül nyújtózkodik, hogy éppen csak egy ásítás hiányzik a teljes kényelembe helyezkedés víziójához, pedig nagyon is éber, és erről mi sem árulkodik jobban, minthogy megrándul, mielőtt a makkját elérné a csapás, pusztán előérezve az irányát. Felmordul ízes belső dörömböléssel, rámereszti a szemeit a vámpírra, bár majdnem elneveti magát ennek a tipikusan vidéki francia névnek a hallatán.
- Rendes pincében bor és konyak van, nem holmi lőpor, honnan tudhatnék én róla bármit is?! - még csak színlelnie sem kell a felháborodást a játékban, lüktető bőrével együtt horgad elő belőle a sérelmező hang, bár a teste csak névleg sérelmezi a bánásmódot, izgatottan megborzong a simítása alatt, mély levegőket kapkod be alá, kemény kis bukkanó a vágytól kimeredt mellbimbó, szinte karcol a lapkán. - Micsoda egy úri perverz - nyögi nagy meggyőződéssel, önkéntelenül a saját szájára nyal, ahogy megüti, a szemét összehunyorítja, megrezzen a feje, de megállja, hogy elfordítsa - hát nincsenek nekem társaim, se bűnöm más, minthogy megkívántam a pince hűvösét egy kicsinykét, ez még nem tettenérés - nyalja meg a szájárra borult bőrt az alsó ajkán, majd emeli a fejét, megfeszíti a nyakát, vágytól párás pillantást vetve a fölé magasodó vámpírra, aminek semmi köze a szerepéhez, aminek csakis a benne sisteregve áramló vérhez van köze.- Legyen kegyes, legyen jó, könyörüljön nyomorult lelkemen, hogy ne kelljen guvadt szemű akasztott emberek között esdekelnem! - mintha megrémíthetnék, mintha hatna bármi más arra a korhadt kis tekergő lelkére, mint a fölé magasodó férfi vékony ragyogása, a karcsú alak tündöklése felette, a játék, a puszta szó, amivel arra kényszeríti, hogy feküdjön és uralkodjon magán, bár elfehéredik a markolt keze olyan erősen szorítja, mert közel ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy elrántsa magára. Ehelyett az arcát hízelegve dörgöli a vékony pálcához, ami a fehér bőrű vámpír sötét manifesztációjaként érinti bőrrel a valódi bőre helyett, de ha tényleg összeérnének talán elolvadja ez a világ.


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-16, 15:10


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


Aláoltom magam ennek a játéknak, ennek az eszeveszett csábításnak, amit egymással csinálunk, a vonzásnak, a szájának, a testének, ami meghív, magával mozgat, a tudata annak, hogy az enyém. Önként, készségesen, akarva és magától, olyan pőre valósággal, amibe nem lehet belekötni, nem is akarok, csak őt akarom, vele lenni. Egész éjszaka erre várok, hogy végre összeérjünk, már a parkban kicsinált s most...
Megőrjít az ágyon terpeszkedő alakja, ez az unott elfekvés, amiben minden idegszála csak rám összpontosít, de engedelmesen teszi a dolgát, összefut a számba a nyál. Akarom, a közelébe kell lennem, a testem tűzforró, a farkam kőkemény, a vágy úgy lüktet bennem, mint egy óriási tűzgolyó, a szagával tele a szoba, ezzel az erős rozsomák illattal, a bőrének kipárolgásával, magához rángat. A pálca rácsattan a bőrére. – minden tetted egy vallomás, az imádatod felém. – még nem vagyok szerepben, pedig sokat adnék, ha meg sem moccanna, ha hagyná, hogy játsszak kedvemre, ahogy én eltervezem, pedig ő akarta használni rajtam, de én fogom rajta, és nincs is ennél szebb. Ha csak nem a mellkasa emelkedése, a combjai feszülése, a vágya keményedése, a vaskos nyaka… Grrrr. Felmorgok gyomorból, olyan kéjjel, hogy lecsorog a falakról. – Az egy másik kor. – megdorgálom, igenis tessék velem jönni a játékba, de nem érti, ahogy látom, így csípősen végigverek a hasán, a köldöke fölött hagyom el az égővörös lenyomatot. – Játssz szépen! – morgom torokból, mert megőrjít a látványa, a kemény mellbimbó, ahogy átbukik a bőr rajta, ráhúzok arra is, egy kisebbet, kis piros foltokat hagyok el. – hol van ez a perverztől? – elnevetem magam, közelebb lépek, hogy a pálca hegye felcsússzon a nyakába, a szájára, amit csókolni kéne, falni és zabálni. Az én számat kéne nyalnia, nem a sajátját, buzog bennem a vágy, hogy fölé tornyosuljak, de ez most játék. – Valaki mégis megdézsmálta a készleteimet, akkor csak te lehettél. – játszom tovább és húz magára, annyira, hogy alig bírok ellenállni. Becsúsztatom a pálcát az arcához, végig simítom, a szájára paskolok, elfintorodom az erőfeszítéstől, hogy ne magammal fedjem be, de azonnal, most és helyben, mert nem bírom tovább, a terv kezd kútba esni, hogy megadom magam neki, egyre jobban azt érzem előbb nekem kéne megdugni őt. – Pedig milyen szexi lenne, még nem tudom, megbocsátok-e? – a pálca visszafelé indul a nyakán, a kulcscsontján, át a mellkasán, le a hasára, újabb ütést mérek a köldöke alá a farka mellé és onnan besietek a feszes, méretes herékre, hogy csöppet sem finoman paskoljak rá. – Mi jogosít fel téged arra, hogy …- felnyögök, mert nem bírom el a látványát, kibucskázik a pálca a lábai közül, a combja külső felén húzok végig. – a pincémbe bujkálj? – lehet nem is ezt akartam kérdezni, hát meghülyít teljesen. Előre zuhanok, az utolsó pillanatban teszem ki a kezem, hogy ne boruljak rá, a szám a mellbimbója fölött ér bőrt, körbe nyalom, megszívom. Végig siklik a szám a mellizmon, a nyakába érek célt és finoman végig karcolom a fogammal. – Valld be minden, rohadt bűnöd. – sóhaj vagyok, egy remegő, reszkető sóhaj, egy vágy kiteljesedése, annak céltudatos zöngéje, hogy nem bírom megállni, hogy kényeztessem, hogy a testem alá igazítsam. Ráengedem a csípőm, neki préselem magam a farkának, azt akarom, hogy olyan kemény legyen, majd leszakadjon a bőr róla, így is olyan hatalmas, hogy attól is felszisszenek. Úgy dobol a szívem, majd kiugrik, forró vágyat lihegek a nyakába. – meg ne merj nekem mozdulni. – fenyegető a hangom, az orrommal tolom hátra a fejét, hogy ráengedjen a torkára, hogy a fogaim közé illesszem a porcot, megreszketek, hogy megálljam a harapást, ha ugyan ráenged. Végig nyalok a torkán és ráhajolok a szájára. – annyira forró a tested. – ezzel a vallomással feltolom magam és kilépek a lábai közül, hogy feltérdeljek mellé az ágyra és a pálcát hergelően végig fektetem a hasán. – A büntetésed, hogy nem mozdulhatsz meg. – akármit is csinálok vele. Hiszen, mint kifejtettük maga vagyok a megtestesült ártatlanság. Végül mégis mozdulok és felülök a mellkasára, hogy végig simítsam a farkammal, lepillantok a szájára. - Nyisd nagyra! - végig cirógatom az ujjammal az ajkát, beletolom az ujjam a szájába, rá a nyelvére.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-17, 00:15
Kiteríti magát az ágy festői vásznán, megmutatja eleven bőrének nyers, forró fövenyét, ami heverni hívja a vámpírt, elnyújtózik előtte és felkínálja, ám mégis csak nézheti, ahogy fölé magasodik olyan karcsú, kecses fehér alakként, aminek szőkeségén és hibátlan gyöngybőrén elolvadósat játszik a fény, és primitív, egyszerű szeme betelni képtelen a vértől és valaki más szenvedésétől és félelmétől felduzzadt élet hömpölygésével. Mintha átlátszó volna Séaghdha, ahogy beszél alulról bámulja az állán, torkán megfeszülő és ellazuló izmokat, ahogy nyel őrajta bámészkodva, aki olyan nyers és szofisztikálatlan kiterültséggel hever, mint egy hanyagul ledobott szőrme egy ósdi vár kandallója előtt trófeaként, úgy látja azt is, hogyan áramlik a nyakában a vér, akadozik keskeny mellkasába a sóhajtó lélegzetvétel. - Telhetetlen vagy - suttogja esendőn és megigézetten, szisszenve rándulnak össze az izmai, de csak a teste van jelen, a tudata a fehér mellkas örökké sima rónája mögé tekint, az érte égő vágytól félrevert szív szférazenéjétől részegedik meg, mint a pokol kapuját őrző háromfejű bestiát a zeneszó úgy csalogatja ez a muzsika, mire zokon vehetné testének kitárt lapjai közé vert (nyilván) meg sem érdemelt ütlegeket már a hasfal húsának átderengő hártyaakváriumán keresztül szemez a vággyal. Ez maga a perverzió, torokhangon nyög, és tényleg koncentrálni próbál, beszívja a szájába a bőrlapkát ami a száján jár, bizsergő forróság fakad ki alóla, a saját bőrének verítékízét nyalja le a pálca végéről.
- Dézsmálónak neveztek már, és bélpoklosnak, és mohónak, de még sose tolvajnak, cáfolom ezt az okfejtést! - talál rá egy tiltakozó hangra, a belső bizonytalanság sziklaszilárd vágyak biztos hullámain hánykolódik egy meglékelt csónakban. A kis ütések érzéki ponttá teszik a testének minden szögletét, amit bejárnak, engedékennyé, vágyakozóvá, sistergővé, minden ütés helye simogatást és csókot követel, kiszolgáltatott, nekivadult hullámzás a bőre alatt a vágy. Szerep. Meg kell találnia a szerepét, de elveszett benne, miközben a pillantása tovább kúszik le a vámpír köldökére, ölére, kőmeredt, gyönyörű farkára, a szájába szökik az íze, és a vágya rá, és ütés a jutalma a heréjén, belerándul, düh és bosszús fájdalom rántja fel a száját. - Nem kell a megbocsátásod! - Lőpor? Akasztás? Kényúrjátszadozás? A teste a saját szabályai szerint vonaglik meg, merő dacból nem rántotta össze a combjait, kitágult orrcimpákkal szusszan, felforrósodott bőrén mintha mélyre hasítana a simítás mert túlságosan felszínes és könnyű többet kíván belőle. Többet! Megrándul a lába, összehúzódik a hasfala, kitágul a pupillája, felemelkedik a teste, hogy fogadja a vámpírét, belemarkol a matracba, hogy lent tartsa magát, a karjában feszülten pattognak az izmok és leplezhetetlenül felhörög magán érezve a száját, hogy aztán elégedett torokhangú hümmenéssé váljon a hang. - Semmit sem árulok el neked - súgja csalogatva, incselegve, szétrepeszti a bőrét a vágy, hogy a teste után nyúljon, kinyúlnak a karmai és beleszakítanak az ágy szövetébe, hogy ne tegye, kedvet kapva a játékhoz, az alig érintés bűnös kéjességétől megőrülve. - Nincsen nekem semmi bűnöm, amit elárulnék neked legyél bármekkora úr is - elakad a lélegzete, aztán megtelik vele a hangja, nedves, ajzott zihálása mély harangzúgás a torkában, az ágyéka lüktető életteliség, fájdalmasan elevenné vált férfiassága erővel feszül neki a vámpír testének, megremeg alatta, könyörög a bőre, hogy rántsa végig rajta a gyönyörért, de nem adja magát olcsón. Nem teheti, izzó, ellenálló fényt csihol a pillantásába, azzal fürkészi makacs kihívással a zöld szemeket, nem engedve neki teret, nem fordítva fel az állát, jogos jussaként kínálva meg a torkának lüktető ereivel, leszegi a fejét, az orrának édes követelőzését mélyről jövő morgással jutalmazza. A mozdulhatatlanság átok a tagjaiban, kibírhatatlan, hogy tétlenül nézze, érezze, ahogy az árnyéka mozog rajta.
- Elég forró ahhoz, hogy felrobbantsam a lőporod és letörjem a zsarnokságod - fenyegeti, és a gondolatai cirógatják, a zsigerek tekeregnek a pálca alatt, de a lélegzete könnyű, amikor a súlyát érzi magán az a megelégedettség, a szíve aládörög, veri a mellét belülről, hogy hozzáférjen, mit érez vajon belőle, hogy majd erőszakot tesz rajta alulról? - Nyisd nagyra te! - évődik visszavágva, a vállát megmozgatva csalogatja el a vámpír farkát magán, hogy érezze mint mozog a bőrén súlyosan, nedvesen, de aztán nem a szavakra van a szája, ráhúzza az ajkait az ujjára, a nyelve a szájpadlásához tolja, végigszopogatja, ahogyan tenné minden tagjával, és csak aztán jut eszébe hogy a lázadót játszva harapjon.


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-19, 15:22


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


Csattog a pálca a bőrén, kis piros foltokat, csíkokat hagy el maga után, de Élie Perec nem jó játékos. A hergelésem a célja, ami nekem most nem, én jobb szerettem volna, megbüntetni játszásiból és nem azzal kötni le magam, hogy a kiterített vad pofátlan és visszabeszélő, nem értette meg a lényegét, vagy csak képtelen benne maradni. Nem is számít, mert a nyers húst elém tárja, amire gusztusom támad, sőt mi több a nyálam is majd elcsordul, szerepjátékot meg majd űzök egy arra alkalmasabb egyénnel. Lassan de biztosan adom fel, mert egyedül még fellabdázni sem érdemes, márpedig nekem most nem az alfa kéne belőle, az kéne, hogy alám szolgáljon, hogy besimuljon, hogy a szemében azt lássam, ha játékból is, de mégis engedelmességre húzom, az meghozná a kedvem, hogy a farkára üljek, így azonban az egy veszendő ügy, hiszen ha játékól nem simul, ösztönből sem fog. – Sosem vagyok, mindig beérem azzal, ami jut. – elvigyorodom, mert ez nem igaz, kicsit sem, meg félig meddig sem, semennyire sem.
Végig futtatom a pálcát a szája ívén, rátolom a nyelvére, én élvezném, ezt a módit, végre valami kicsit eltérő lenne attól, hogy valaki valóban nyüszít tőle. – Milyen szép köntösök, azonban a dolgok lényege, mindig az ami, mindegy milyen anyagba csomagoljuk. – a pillantása pont úgy tüzel engem, mint a látványa, a tekintete mellyel máris belém falna, meg kéne adni neki, még nem, még nagyon de nagyon nem.
Ahogy végig prédál, szabad kezemmel felfutok a vonalon, vagy éppen le, le a mellkasomról, az ölembe, kitakarom a farkam a tenyeremmel, majd az ujjaim közé veszem és hátra ejtem a fejem, ahogy húzok rajta párat, a pálca felcsattan a combján, a nyögés meg a torkomból. – Kár érte, pedig istenien tudok megbocsátani. – a játék elbukik, véresen, csúfosan, ki nem élvezetten, ugyanis nem betörni akarom, megbüntetni akarom, majd megbocsátani neki, de nem a kölyök ellenszegülés érdekel, az most nem izgat, majd máskor.
Annyira szép ez a kitárulkozás, annyira átadó, hogy kedvet kapok mindenhez is, ami eddig eszembe sem jutott, feszül minden lépésem a vágytól, hergelődik, én is vele együtt. – Dehogynem, mindent elmondasz. – kiesünk a játékból, leginkább miatta, majd egyszer ezért összeverem, de nem ma, nem most, nem így, most engedek akkor én is ennek a kis huzavonának, legyen akkor így, amúgy is sajgás a farkamban már a kínzó akarás.
Imádom, hogy fetreng az ágyon, hogy nem nyúl értem, hiába is térdelek mellé, hogy megállja, pedig tudom, hogy megtenné, de kitart, mert erős, és mert sokat remélem, megadom hát magam. – Talán, de ha felégetsz, mi marad belőlem? – végig húzok a pálcával mellkasán, majd magam mellé ejtem, ez a játék el van bukva, nem húzom hát tovább. Minek is tenném?
Rátelepedek a mellkasára, a szíve dobbanásai majd levetnek róla, de kitartó vagyok, az ujjaimmal simogatok a szájára. – Mit érsz vele, ha én most kinyitom a szám? – hiszen én ülök rajta, de azt kell hinnem, hogy nem akarja, hogy a szájába tegyem, még a végén besértődöm rajta és akkor lesz nemulass, azért lekeverek neki egy szórakoztató pofont, hogy nem beszélünk vissza, inkább szépen eltátjuk a szánkat, megmondtam, vagy nem? Beszopja az ujjam, hangosan felnyögök, megrándul a farkam, a heréim majd leszakadnak  a kíntól. – Megveszek már. – közelebb csúszom hozzá, nedves ujjaim közé veszem a farkam és végig simítok a makkommal a szájának ívén. – Kérd el, Élie. – ha megteszi a szájához nyomom magam, be a veszélyes fogai közé, egy ideje tudom, hogy nem bánt, nem fog, élvezettel fog a szájába venni és én hevesen fogom megkefélni a torkát, csak kérje el gyönyörűségesen, ahogy a felajzott teste már bőven megteszi. A szájába akarok hatolni, mélyen, rá a nyelvére, azt akarom, hogy szopjon nekem olyan forrón és lelkesen, ahogy ő képes arra, már nem kérem, hogy ne mozduljon meg, hogy ne érjen hozzám, mert ez a játék elsiklott az ő lázadásán. Nem arra vágyom most, rá. – Kérd, hogy a szádba tegyem. – had legyen meg, meg fogok őrülni, zúgó idegrendszerrel vágyom oda be, a orróságba, a nyáltengerbe. Hagyjuk a játékot, tegyük egymással, basszunk egy jót, csak mutassa meg, hogy izgat fel még jobban.  


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-19, 19:22
Horkantva felnevet és a mennyezetre pillant, a cirkuszmélyi födémnek komolyan össze kell szednie magát ahhoz, hogy ne omoljon a vámpír vállaira e szavak hallatán, a kézzelfogható hazugság mégis jókedv és nem bosszúság, málnás ízzel ül meg a szájának belső oldalán, végigfuttatja rajta a nyelvét, mint a sós bőrön. A fogai közé harapja marcangolva szinte, azzal együtt biccen félre a feje, a szép szavak a köntösről nem illenek a játékba, amit nem is ért, de elképzelte már, csak félrejár benne egy rosszul rakott fogaskerék, és ahogy kérdezni akar zörögni kezd, ám nem kérdez, mert az nem illik a felvett szerepben. Játsszon szépen, mondta Séaghdha, és ő igyekszik megtalálni amivel játszhatna, de a kedvére való karcsú kéz simul a vámpír farkára, torokhangon nyög fel vele együtt, szisszeni, ahogy rácsap, megrándul a combja, nyekken az ágy, felgőzölög a testhajlatából a vágy, hogy elkapja a fehérséget, maga zárja a kezébe, szájába, az ujjait rágva borítsa vérbe, öltöztesse bíbor ékszerekben amiért ilyen szemérmetlenül magát izgatva izgatja őt, akinek tétlenség a jussa. Feldühöng a mellkasában éhes szíve, és kiül a pillantásába a zavar, szóra nyitja a száját, de ordítóan érzi, hogy a válasz, amit adhatna semmilyen szerephez nem simul, hát becsukja újra, és megnyalja az ajkait, eltévedten.
- Csak ha tudom, hogy mit kérdezel - feleli csendesen, olyan lágy tónussal, ahogyan csak telik tőle, az elnyújtózott teste felett suhogó denevérszárnyú elégedetlenség alá cirógatva kedvesen, szinte bocsánatkérően. A belső feszültségtől felborzolódik a szőr a karját, de megtartja magát fekve, megmutatja magát kinyúltan, fegyelmezetten, odaszolgáltatva érzékenyre váló bőrét a csapongó ütések érzékciterázó zeneiségének, felsóhajt, a matracba markol. - Por, hamu, csont, emlék és istenkép. Maradsz ami voltál, nem igaz? - szisszen fel az újabb ütésre, ezt nem "Gaston" kapja, hanem ő, ahogyan ez a kérdés is neki szólt, őt izgatja, hevíti a hangulati örvénylés, a rejtély, Séaghdha maga, ami felfejtést kíván, ő pedig a bőrét a bőrén, a csattanó pálcát és a sima hűset, ami meleg egy pomme jóvoltából, de mégsem olyan forró, mint volna tőle, a hiányérzet a mellkasában fészkel, alásóhajt a vámpírnak olyan mélyen, hogy látszik, ahogy megemelkedik az egész vékony férfi. Ez az ősmaradvány, ez az alkati sajátosság, a modern trendi fiúk ilyen könnyűek és futtatóra való alkatúak, kétezer év távlatából elődobogó szépségideál, ez a szőke már akkor romlásba döntötte a férfiakat és nőket, kedve a teremtőjével. Csaponganak a gondolatai szelüket veszített vitorlaként forogva a vágy megfeszített árboca körül, csak az a biztos, ami összeköti őt a vámpírral, a heves kívánság, és semmi más.
- Akkor legalább beléd látnék - nézi és nyalja meg a simogatását, maga mellett tudva a pálcát, amit most elbitorolhatna, de valahogy a viselkedése elejét veszi ennek a fajta játéknak, ösztönből reagál az ír hangulatváltozására, csak azt tudva, hogy bizonytalanság kínozza odabent. - Minél nagyobbra nyitnád, annál mélyebbre látnék - mindenféle értelemben sóvárogja a belelátást, a jutalmazó pofon elakasztja a lélegzetét már-már felháborodás látszik a képén ahogy felhördül, bosszúszomjas vággyal szopva az ujját végigkaristol az ujjbegyeinek belső oldalán foghegyről. Megveszekedésben nem marad le, rászorít finoman a harapása, mielőtt engedné, a felé közelítés tükörképi árnyékkal fedi be a szembogarát, hát mindenét kitölti a vámpír, így kell lennie, nem kérdezgetni, nem találgatni, hanem bekebelezni.
- Akarom - szinte zendíti a szót, a nyelve hegyével nyalja az érzékeny bőrére - Akarom a farkad mon amour - suttognia illenék, de nincs semmi benne, ami halk volna, zajosan ver a szíve, lüktet a vágya, tapintható és nehéz farka az ölén, alhasán nyújtózik a vámpír felé, elérhetetlen neki, és roppan a karja, ahogy felemeli a matracról, odahagyva a meggyötört textilt, a jobb könyöke a combjára simul, a bal karját a másik oldalon áthúzza alatta - Nyalni, nyelni, csókolni, szopni, hogy érezzem benne a szívdobogásaid, kérlek ne várass vele - sürgető sóvárgással tapasztja a tenyerét a derekára, és fog alulról a fenekére, úgy húzza magára, magához közelebb közrefogva ezt a karcsú formát, ami alá hemperedni mesei jó - Engedd meg mester - súgja az ajkát simítva rajta, a hússal nyalva végig a makkján, amit odavezet a keze, megcsókolja az ujjait, és ráformálja a következő kérlelést már a bőrre, amit a nyelvével lök meg a vágytól részegülten, alásimítva, körbenyaldosva, hódító útra hívva buzgón magában.



ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-23, 11:08


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


Elvesztem a játékot, mert a továbbiakban semmi jelentősége nincs, csak a forró kiterített húsának van, a bőre forróságának, annak, ahogy alám dolgozik, nekem mesél minden rezgése az izmainak, a testének forró átadása. Magára hív, csal és becserkészik, mert a vágyak bennem dorombolnak, leoldják a falakat, felülírom a játék impresszióját, hogy elveszítsük az urat és Gastont, a tolvajt és bármit, megint csak mi leszünk ketten, és ez a falakat leolvasztó hőség, a rozsomák búgató energiája, amiben nem tudok nem elveszni. – A por az por, a halott az halott, az nem élő. – halkan mondom csak, mert leköt a látványa, ez a gyönyörű hús, annak nyers, őszinte ereje, és a csábítása, amiről jól tudja, hogy magára hív. A pálcával simogatom végig, kiosztom az ütéseket, de már csak magának adok, neki. Nem az a játék, az egy másik, egy rólunk szóló abszurdum.
Hevesen dobogó szívvel helyezkedem a mellkasára, hogy elkérjem a száját, pedig ő kéri el a farkam.
A seggem alatt érzem a forró vérét áramlani, a bőre majd felolvaszt, a vágy bennem megnő, felfeszíti a szájpadlásomra, annyira akarom őt, hogy nem tudok már másra koncentrálni, csak rá, a tenyeremre bőrén, a finomkodik mentes pofonra, ami meghagyja az ujjlenyomatomat az arcán, amitől csak jobban tetszik, a férfi, akinek már elmondtam, hogy kifejezetten nem az esetem, de már annak látom, szépnek, izgatónak, egy olyan forró gócpontnak, ami kiterjedésben felülírja az enyémet, de pont ettől csábít, a benne duzzadó mélységes erőtől, ami már engem szolgál, úgy simul nekem, hogy belepusztulok, leolvad a bőr a csontokról, már csak a lappangó sötét vonul vissza, hogy én maradjak bősz vágyban úszva és elsöprő akarástól elvadult tekintettel.
Az arcát fegyelem, a száját, az ajkán végig sikló selymes makkom, úgy sóhajtok fel, hogy majd elfújom a világot, az orromon kiáramló levegő is tüzet éleszt. – Mit szeretnél látni bennem? Mi izgatna? – kérdezzen és talán válaszolok, de biztos vagyok benne, hogy a testem mesél, mint egy elengedett, szétfeszített lufi. Remélem a farkam eszébe sem jut megharapni, sőt tudom, bízom benne, mert nem a vadász morog most belőle, hanem az, aki akart már a saját kis vackán, aki megadott mindent és aki úgy szorította a nyakam, amitől tudom, hogy teljesen elvadultan még kárt is tenne bennem, olyan kárt, ami engem rettentőn izgat. – Akarod? – visszakérdezek, mert én meg azt akarom, hogy mondja még. Az alhasam megrándul, forrón simítok a szájára, a kezemben a saját keménységem feszül meg, a nyelve hegye végig zúgat, fel a tarkómig, megbiccen a szívem. – Tudom. – tudom, hogy akarja, mindene ezt meséli és én neki akarom adni, mert én is akarom.
Felnyögök a kezének érintésre, feladja a játék maradék részét, de nem baj, semmi sem baj, míg ezzel a hővel teszi, ezzel az érzékiséggel. – Megölsz. – súgom halkan, mert a szavaitól fellüktet a farkam, az érintésétől felgyullad a bőröm. Előre billen a testem, hiszen magára húz, jószerivel magába, de nem adom még, mert minden szava egy ima. – Kérd még! – minden szó a szájából egy ima, amitől annak érzem magam, aki vagyok, annak a bősz akarásnak a megtestesüléseként, amit ő ad nekem, ő tesz magasabb rendűvé ebben… ebben a szopásban.
Nekinyomom a makkom a szájának, az ujjam végig simít a saját selymes bőrömön, rá a szájára, hogy felhúzzam a felső ajkát, a fogaira simogatok, aztán a farkammal is. Hangosan felnyögök, előrébb csúszom, a térdem a hona alá siklik, kissé megemelem a testét. – Igen, szopjál nekem! – le sem veszem a pillantásom róla, lefelé tolom a farkam, hogy a szájába csúsztassam, annak ellenére, hogy tudom milyen mohó, csak a makkom tolom a szájába, felnyögök, kiszakad belőlem a sóhaj, ki is cuppantom, végig húzom a felső fogsorán, és nyomulok vissza, kéretem magam, élvezkedem a szájának tűzében, apránként haladok beljebb, hogy fokozzam a saját kéjem, hiszen ez most nekem szopás, az ő élvezetére pont annyira, mint magamnak. Ráérősen tolom magam befelé a nyelvén. Maradok hátradőlve, hogy ne boruljak az arcára, akkor nem látom, most pedig beiszom a látványt, ahogy siklok befelé, ki teljesen, végig simítok az ajkán, elvárom, hogy elnyissa nekem, és már nyomulok is vissza a résbe, a forró nyállal teli üregbe. Hörög a légvételem, félig tolom magam a szájába, megint ki és aztán mélyebbre, egészen mélyre…. Kivárom, hogy ráengedjen a torkára, a keze után nyúlok, hogy előrébb dőlhessek, hogy a feje az ágyra kerüljön és ráhajolhassak, de ehhez meg kell, hogy tartson. Az ujjai közé fűzöm a sajátom és tövig a szájába nyomom magam, olyan mélyre, ahol már bezár a nyelőcső, ahol rám öklend, ha hosszan tartom lent, azonnal engedek levegőt elsőnek, másodszorra már váratok, harmadszorra pedig addig maradok a hergelő mélységbe, míg nem jelez, hogy fuldoklik, de hallom a hangján, látom az arcán, a vérvörös száján. Az utolsó utáni pillanatban vonom magam vissza, hogy felnyögjek a kibuggyanó nyálától, már nyomulok is vissza, durván, erőszakosan határozottan, közben úgy markolom a kezét, hogy hallom a csontok buja apró roppanását, nem töröm el, csupán fogom. Bejáratom a száját, hogy aztán lihegve, hörögve dugjam minden behatolással tövig nyomulok be, hallani akarom a hangját, a nyálának gluggyanását, a gyomrának rázkódását, őt.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-24, 22:29
- Az életet túlértékelik - könnyű a szó eleven vágyaktól maszatos száján, miközben felforr a saját életerejétől, amiből jut arra, hogy a vámpírt is lángra gyújtsa. Vagy ő lobog a vámpírért? Lehetetlen eldönteni, mert ennek a tűznek nincs fészke, szikrája a sötétben és árulkodó füstoszlopa, ez a testében tekereg a tehetetlenség alatt, és boldog rándulássá válik amikor megtalálja rajta a helyét a vámpír. Mindjárt más, hogy megüli, rápattan, elhelyezkedik, és nem csak elé fekszik, de alásimul, a szolgai engedelmesség tevékeny készségétől ajzottan, saját felhorgadt vágyától szíjfeszesen hullámzó ágyat, bizonytalanul is megbízható piedesztált emelve a vámpír alá önmagából, ahova érteni való bálványként rakta fel, hogy azzal csodálja, ami a szájában és kezében megterem neki. Adakozó kedvvel teli jólesültség kavarog benne látva a Séaghdha szégyentelen rávágyását a szemében, megfürdik benne, és aligha hinné el, hogy mindez a vágy neki szól, ha nem érezné a szívdobbanásait, nem hallaná a hangjának fülledt fullasztó árnyalatát, látná a vonásait torzító mohó kéjvágyat, amitől villognak a fogai, és érezné a mozdulatot, amivel a szájához törleszkedik érzékeny húsával, újfajta játék húrjai közé csapva amiben már ő sem hibázhat talán.
- Milyen kérdés ez? - morajlik fel a hangja a makkja végén, rátekeredik a lélegzete az izzó bőrre, felpillant a vámpírra. Ami kérdés érdekelte már a kútba ugrott elmenekülve a vágy elől, a játék felborult szabályai, a csalódottság morzsáját lemorzsolta az emésztő vágyakozás fészkelődése, felhorkan, mert a válasz, ami a szájára kívánkozik egészen máshonnan érkezik - természetesen magamat... az tudod, ó az nagyon izgatna - dévaj dúvad fény csillan a szemében lázasan, miközben a farkának súgja meg ezt az újabb vallomást, tartalmában nem új, de formájában mindig megújuló, a nyelve hegyét kinyújtva nyalint a makkján éhezőn, mohón.
- Annyira akarom a farkad, hogy belédmásznék, belédkívánkoznék, hogy az enyém legyen a vágyad, a keménységed, minden részed is, ne csak kívül, de belül is. Nem elég csókolni - a farkának puha bőrét ízlelni éppen csak, alig érintéssel hergelve mindkettőjüket - megnyalni - mutatja is hogyan, a lehelete alatt simogatja, szinte horzsoló erővel, miközben megragadja, szó szerint megkaparintva a karcsú vámpír egész lényét - a részemmé akarom tenni - bármit is jelentsen ez a forró szájába olvasztástól kedve leginkább csak egy édes semmiség, jelentős de jelentés nélküli szavak, csak hogy beszéljen, gyilkolja vele Séaghdha amúgy is elfojt tartózkodását, józan eszét, mosakodását, belehempergetve a tisztátalan vágy mocskos, forró mocsarába. Jólesően felmordul, igen, megöli, és magát is, elpusztítja, felzabálja, a vámpír farkába harapó rozsomák a végtelen vágy szimbóluma, odalett a kígyó, elkárhozott, szőrbe, bőrbe, verítékbe és emésztő tűzbe öltözött a vágy síkos tekergőzés helyett, belemarkol a húsába, ellenálló izmai közé marja a követelését.
- Nem szükséges. Nekem adod. Máris - a mosolyába nyit bele a farka, erősen megszívja, ahogy ízlelteti vele, kóstolja csak, de nem elég, nyitja a szájrését, hogy tetten érje, óvatosan harapja, gyengéden belezabáljon, a szája csúszik a selymes tagon, őrület, a türelmetlenségtől felmorog, megfeszül a teste alatta, de zengő tónust vált, ahogy feltornássza magán a vámpír, a combját satuba fogja, rajta tartja magát, minden izmát megfeszítve úgy ácsingózik a farkára kényelmetlenséget nem ismerő elszántsággal, hogy a leghalványabb kétség sem férhet ahhoz, hogy mennyire akarja. Több ez, mint puszta készség amivel szolgál, mert éhség van benne, élvezkedés, még úgy is, hogy megremeg a dühtől amikor kibuggyan a szájából az alig elkapott férfiúi játékszer, ez a harag nem a zsigereiből táplálkozik hanem a türelmetlenségéből, szusszan, kivicsorítja veszélyes fogait, hogy azon zongorázva, tallózva lássa meg a vámpír a szemében az indulatot, meddig és ne tovább, elég a dörzsölésből, a dőzsölésből, adja magát.
Alig bírja kivárni a sorát, a jó sorát, a jóllakatást. Felforrt szájbelsője hergelt, bizsergő ölként fogadja, a felette tornyosuló vámpírt nézi, miközben a szájpadlásához szorítja vérbő örömét. Milyen szép! Az arcát újrarajzolja a kéjjel vegyes fény, mint egy angyali tünemény, csakhogy angyalok sose tesznek olyat, mint amit Séaghdha tesz vele, képesek sem volnának rá, hogy sötétarany szárnyat bontva visszavonuljanak és újra elfoglalva aztán a száját fuldokló gyilkolászásba kezdve felkoncolják a józan észt.
Morgó nyögés kavarog a farka körül a szájában, a sarkáról lecsordul a habos nyál, elolvad a belsője a ritmusos helyfoglalástól, már felkészült rá, amikor megérkezik a vámpír a mélyére és a tenyerében. Ott hordozza, sajgó ujjai hasonló erővel szorítják, miközben ránehezedik, beletolja magát, síkos mélyen siklik benne a farka, és gondolkodni sem tud rajta, hogy meddig ér el, nincs más, csak a benne levés, a nedves szorítás, a lüktető vágy, ami a nyelvén árad szét, őérte él, és az övé egészen, és aztán a légszomj, a fellihegés, a vámpír öléből kapkodott levegők és a felismerése ennek a játéknak, amit űztek már egyszer, csakhogy akkor nem volt a kezében a vámpír keze. Akkor úgy hörgött, hogy nem érhette el, nem szoríthatta ilyen megveszekedett biztató erővel, miközben az ösztöneit gyűri le a mélyre, amik a torkára tolulnak, és a rozsomák bukfenceket hány a légszomj pánikjában, de késik a görcs, a rándulás őalatta, ameddig csak késni tud az önuralomtól, a fajtalan vágyakozástól, hogy ott legyen, eggyé olvadva vele, megfulladva rajta. Belefulladva. A vágyba. A vámpírba. Az élet gyönyörűségébe. Az élvezetbe, hogy tekereg alatta, de csak annyira, hogy le ne billentse, az izmainak sajgásába, amivel leszorítja magát az ágy szélébe kulcsolt térdhajlattal. Nem is látja, összemosódott formái hússzínű hullámzásként kápráztatják elhomályosodott szemeit, a saját arca süt, tüzel, kivörösödött erőfeszítéstől megfeszült arcvonalán nyirkos vágytól nyitott szája eképpen is imádkozik hozzá, az ujjai a ragaszkodás morgó tébolyától fájva akadnak vékony kezeibe.


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-26, 13:59


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


- A halált becsülik le. - morran a szám, mert az élet igenis értékes, csak az tudja, aki már nem él, annak lehet beszélni róla, aki halott, mint én.. én tudom, hogy élni kéne, boldogan és vidáman, vagy nem tudom, túl rég vagyok halott. 
Elveszek a teste forróságában, ebben az átadásban, amit most egymásnak gravírozik a másik bőrőre, a fülére, a hallásába, a szaglásba, a nézésbe, a szemek színébe, a testek forróságában. Ráhelyezkedem a mellkasára, odakínálom a farkam a szájához, a forró lehelete alá, a formás ajkaihoz. - Alig vagy perverz. - már ha úgy értem, ahogy ő érti, de nem sok jelentősége van a szavaknak, már csak a testek beszélnek, a nyelve a farkamon, a forrósága ez az emésztő mélység, amibe bekívánkozok. 
Úgy sóhajtok a szavaira, hogy majd körbe kergetem a szobában a napsütés erejét. Micsoda szavak, meg sem tudok felelni rá csak az érintéseimmel, a kezemmel, a farkam vibrálásával, mert ez olyan tökéletes válasz, hogy csak a mosolyom mondja el, hogy megőrülök érte. - Mr. Perec, maga nagyon tud udvarolni. - s milyen nagyon jól csinálja, hát már a szavaitól majdnem elélvezek, de valakit így akarni, az lehet nem természetes dolog, az valami misztikus erő, ami köztük ezek szerint maximálisan működik, mert ő is nagyon akarja, majd belezöldülök a sok akarásba. Végem van, nem titkolom.
Olyan lelkesen zabálja be a farkam, hogy ha nem kapaszkodok a kezébe, akkor biztos, hogy elájulok, vagy ledőlök róla. A torka mélyére lököm magam, mélyre, tartósan, onnan bukkanok vissza, és markolok a létébe, a lényébe. Kémeletlenül kefélem a száját, a gyönyörű nyelvét, és olyan elemi erővel szopja, hogy alig bírom abbahagyni, de muszáj. - Ne élveztess el! - könyörög a hangom, ami nincs is, mert már lenyögtem a csillagokat, már csak a szívem ver hatezret per másodperc, majd megzavarodom tőle. Az ujjaim ropognak a kezébe, de muszáj leválnom a szájáról. Ráfogok az arcára, a kicsorgott vastag nyálba és felsóhajt a hangom. - Vége. - ennek muszáj, mert tényleg elélvezek és nem akarok, még nagyon nem. Kicuppantom a farkam a szájából és gonosz mosolyt villantok, majd meglököm a csípőm és végig simítom a száját a golyóimmal, és feljebb csúszok, hogy a seggem kerüljön a szája fölé. Nyaljon, akarom, hogy nyaljon, hogy belém lökje a nyelvét, lejjebb  eresztem magam, és szinte magamba fojtom, nyaljon, faljon, zabáljon belém, fulladjon alám. Mozdulok a száján, tudom, hogy lelkesen fogja nekem adni ezt is. Hosszan élvezkedem rajta, míg valósan nem kapkodja a levegőt, akkor tolom le magam róla és lejjebb csúszok, hogy elfeküdjek a mellkasán, a farkát magam alá simítom és a szájára csókolok. - Meg kell, hogy dugjalak. - nyöszörgöm a szájába, miközben a lágyékom mozdul a hasán, neki feszülök, a farkát simogatom az enyémmel. - Annyira kívánlak, mondd, hogy nekem adod magad most is. - miközben pontosan tudom, hogy én jövök. Forrón duruzslok a szájába, rányalok a nyelvemmel, neki simítom magam  a tűz ömlik belőlem, a hatalmas mellkasába, a zihálásba. - Vagy, van jobb ötleted? - a nyálától minden porcikám nedves, már az a hasa, a kemény farka is, lihegek, rajta az ízem, a szagom, mégis őt érzem alatta a hőségét, a forróságát. Feltolom magam a mellkasán, megemelem a testem, előre nyomom magam és magam mögé csúsztatom a farkát, belefogom a seggem vágatába, kicsit megmozgatom benne, méregetem, méricskélem, és nem... nem nagyon akarom ezt én magamba. - És ha kicsit leharapnék belőle? Aztán úgyis visszanő, csak éppen egy olyan hét - megingatom a fejem - nyolc centit? - nyilván játszom vele, nem vagyok még kész rá, hogy magamba fogadjam, ahhoz több kell a nyelvéből, a szájából, az ujjaiból, de hergelem és heccelem. Nekisimogatom a forró résnek, hangosan felnyögök, hátra ejtem a fejem is, megint a kezét kérem, hogy ne boruljak hátra, miközben élvezkedek rajta. 
Akarom, hogy nézzen, hogy lásson, hogy pont úgy gyönyörködjön bennem, miként én benne.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-26, 17:58
Felvillanó halálinger, életigenlés, a Séaghdha-rejtély azonban elkeveredik ebben a forrongásba, palotaforradalmat szervezett benne a vágy és a kéj összeesküvése, a szőke bűne, erénye, érdeme és csodája, hogy másra gondolni sem tud és vágyni sem képes már, mint a farkára. Kiénekelte belőle ezt a szopást, megdolgozott érte a nyelvével, ahogy megdolgozik rajta is, mélyre nyelve, kitelve elégedetten a farkával, harákolva küszködve rajta, de kétség se férjen hozzá, az öklendés után nyelés jön, aminek végén a vámpír van. Talán ha nem kapaszkodna a kezébe lenyelné egészen, felfalná szőröstül bőröstül rákapva az ízére amivel kínozza, gyönyörködteti, fojtogatja és elveszejti. Hova lett a józanság? Habos nyál lett belőle, lilán megfeszülő erek a torkában, elnyitott száj, kínkönnyes szem, ránduló farok, mohón lüktető vénák, csomó az alhasban, bemerevedetten remegő izmok és inak huzalozása. Marionettbábu a sorsfonalak végén, bonyolult nyelvjátékkal kötözi hozzá magát.
Séaghdha jussa felmorgó csalódott dühhang, hörgés, nyüszítésbe átáradó szenvedés, rátapadt nyelv, mélyre szívott farkát alig is akaródzik elengednie, rosszalló szuszogása forró levegővel támadja az alhasát, felhullámzik alatta a mellkasa, zaklatottan szedi a levegőt. Egy ragacsos pillanatig ő sem hiszi, hogy el tudja engedni, de aztán végül kapva kap a levegő utáni vágy a lehetőségen, beledörgölőzik az arca a vámpír kezébe, fújtatva szusszan alatta, vasvillakék szemeire hányva, amiért ezt a csúfságot tette vele. Visszatérnek az élvezetfixált gondolatok, de kiszorítja őket a helyükről a vágy, ami követi a karcsú vámpír mozgását. A fogai közé szívja az egyik heréjét, ahogy áthaladt fajta, finomabban is tudja ezt csinálni, de most durván akarja, hogy érezze a fogkarcolását a feszült golyó felforrósodott bőrén. A keze a combjára ereszkedik és belemarkol, így fogva tartja magának, kissé felemeli a vámpírt, gondosan végignyalogat a gátján mielőtt engedné, hogy a maga ritmusát és útját kövesse, tiszta, túlvilági bőrén élőholt mivoltának ízeit nyalogatja, a bőrén keresztülpárolódó megáradt vérmeleget, ami valaki szenvedéstől ilyen fényes, és az íze az éjszaka íze nem az ócska életfolyamatoké, elégedett étvágyú hümmegéssel tölt ki a száját a húsával, lágyan a farizmába harap alulról, ó igen. Kifejezetten az a segg, amibe bele kell harapni. Még nem kóstolta efféleképpen, kapva kap a kínálkozó alkalmon, a saját nyálától síkos, sima mozdulatokkal nyalogatja végig alulról, a nyelve köröz a nyílásán, de izmos, lendületes lökéssel töri fel azt magának, ám mert ez csak a nyelve, puha, izmos, széles nyaldosása fájdalommá nem válhat, nem amíg így élvezni alatta a játékot, barangolva napvilágot kétezer éve nem látott tájait és hajlatait, sima bőrének harmatosságát, mindig szűz érintetlenségét. A csupasz, mozdulatlan levegő fájdalmas kupolaként borul mereven álló farkára.
A gyönyörig nyalná, az ajkán bizsereg katarzis, a résre idomult csókjaitól kivirult a szája, ami Séaghdha csókjára lihegő választ ad, a szavakat pedig szinte a gyomrában artikulálja meg - nekem kell, hogy megdugjalak máris - hörgés ez, amiben nincs egy morzsa felháborodás sem, alásimult légszomj a léte, ami mégis fokozható ezekkel a kis mozdulatokkal, amiktől ajzott farka horzsoló makkal kívánkozik be a nekidörgölőző ágyéknak. A fenekébe markol egy lusta mozdulattal, még mindig lihegve, de kifulladtság helyett éberen. Levegő után kapkodó tüdeje erogén zónává teszi a légcsövét, amin a vámpírszagú levegő jár.
- Neked adom magam... a farkammal kezdve mondjuk? - a bódító szavak felébresztik benne a követelőzést, rámar a duruzsolva szédítő szájára, de hamar kiengedi a fogai közül még mindig kapkodva a levegőt, elvigyorodik, magán igazgatja, kiegészítve a vámpír vonaglásának ritmusát azzal a szorítással amitől meggyűrődik a farkán a bőr, és a hasfalán nyomódik az ő kemény farka, nem is titkolva mennyire vágyik rá, mennyire mélyen, mennyire nagyon, nem csak csillogó szem, csatakos száj és kéjre nyaldosó nyelv a léte.
- Mhmhmhm - élvezve felsóhajt a kezét érezve, a háta felhomorodik, leszorított csípője és válla között kéjes ív szivárványa feszül a gerincére, úgy fészkelődik alatta, hogy minél jobban a feszes fenék félgömbjei közé simuljon. - És mi lenne, ha én harapnék belőled? Helyet magamnak? - csettint a nyelvével, mint aki máris érzi a szájában a hús ízét, felsóhajtva emeli a csípőjét, úgy törleszkedve a réséhez végig, a kezével képzett alagútban mintha még keményebbé válna. Forró nagy keze támaszt ad a vámpír derekának, de a puszta pillantása is képes volna megtartani, úgy gyönyörködik benne tágra tárva a lelkét, amíg fel nem ül hasból, hogy az élvezkedés része legyen, a szája landol a nyakán, mohón átszívja a lüktető erekből Séaghdha önfeledt gyönyörűségét.
- Az a nyolc centi.. az mind plusz, amit neked adhatok. Annyival több kéj, hús, forróság, élvezet, élet belőlem - súgja a fülébe, magához öleli a vámpír derekát lazán, a kezét az ölében alá csúsztatja, hogy az ujjaival is bejárja azt a kört, amit a nyelvével, a tenyerébe zárja a heréit és az ujjbegyével izgatja, azt csúsztatja belé. - Csak akard és addig nyallak mon amour, amíg nem marad erő benned, hogy megfeszítsd az izmaid hogy fájjon neked amit neked adok. Most. Itt. - máris! A vágy sürgölődik a hangjában.


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-27, 16:46


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


Fáj kicuppanni a szájából esküszöm nem esik jól, mert olyan forró és a torkára tudtam volna élvezni, főleg, hogy rosszalló  a pillantása is, hogy megteszem, elnevetem magam. – Nem szabad. – rápöckölök az orrára és tovább siklok, lebéklyóz, úgy nyögök fel a fogaira, hogy majd belerezonálok. A harapós kis dög, kár hogy ettől megfeszül a farkam, hogy még keményebb lesz, lenne, ha ez lehetséges lenne.
Végül tova siklok és úgy lovagolok a száján, mint egy ezeréves szajha, aki semmi másra sem vágyik és valóban. Hiszen a rozsomák felizzik a mélyben, érzem belőle, a férfi pedig belém zabál, a nyelve lüktetve tolul nekem, a szája bezabál és bután, erőtlenül nyögök neki, felpörög a szívem, jesszusom. Összeomlok, imádom ezt, ezt a buja kényeztetést, menten megőrülök tőle.
Mozdul aprókat a csípőm előre és hátra, aztán csak tartom magam, a remegő combokon, ha nem fogna lehet tényleg feldőlnék, mint a liszteszsák, odaadóan mozdul alattam, falja a bőröm, a harapástól kipirult mindenségem, de ő ilyen, neki elemi, hogy harapással is belém fal és ettől én csak jobban akarom.
Zihálva robbanok le a szájáról, hát elélvezek, de tényleg, meg fogok bolondulni, mennyire forró ez a férfi, mennyire finoman hízelgő, imádó minden belőle, már attól is oda vagyok, hogy ennyire a  rabom, de ez kölcsönös mozi, ebben el tudunk veszni.
Végig fekszem a széles, izmos, forró, sőt forraló mellkasán, a levegővételei megemelnek, visszaengednek, két kezemmel az arcát fogom közre, hogy a száját csókoljam, hogy adózzak neki, fizessek a sok jóért. – Tényleg? Máris? – már a szavaktól izgatottan megficereg a gyomrom, nekinyomom a lágyékommal a farkát a hasának, de ekkora bitang mérettel és ilyen keményen, ember legyen a talpán, akit nem izgat fel, aki kicsit is kívánja az ilyesmit, én pedig meglehetősen akarom őt. Forró a keze a seggemen. Minden mérete olyan kifejező hozzám képest, elveszek alattuk. A hajam kibomlott tincsei az arcába hullanak, végig siklik az ajkam az ajkán. Úgy harap rá, hogy felszisszenek. – Micsoda ajánlat, mond csak egészen pontosan mikor lettél farok orientált? – szemétkedek csak vele, mert én is az vagyok, de bassza meg, hát pónival sem kefélek, egyrészt nem is izgat, másrészt elképzelni nem tudom, hogy nem veri le vele a szívem. De a hasam alatta olyan izgató, ha a golyóimat az övéhez préselem, a farka bőven a köldököm fölé ér, lehetnék kicsi, de legalább alacsony nem vagyok. Pánikot mímelek. – Nem tudom és ha hívok neked valamit, akit megdughatsz én meg beszállok harmadiknak, mondjuk mögéd? – közben mozdul a csípőm, kényeztetem ezt a tömött húst ezt a vérbő kínzóeszközt, amiről tudom, hogy tudna vele élvezettet is osztani, fog is, nem kétlem, nincs jogom neki nemet mondani, nem is akarok. Kéretem magam.
Még egyszer a szájára csókolok és az ölére ülök, hogy segítkezik, menten belezabálok, milyen félelmetese izgató ez a hatalmas hústömeg, ahogy feszül, ahogy nekem dolgozik, ahogy engem éltet. Megőrjít ezzel az átadással, ezzel a dörgölődzéssel, amikor annyi vadság lakik benne, meg sem érdemlem, hogy ennyire vágyjon rám. De teszi és ettől… ettől vérvörös a bőröm alatt futó minden ér, ettől lüktet bennem a jóllakottság – Ó és mondd csak…- hosszan felnyögök, ahogy magamhoz simogatom a keménységét – hol harapnál helyet? – nem kétlem, hogy halom helyet találna, amit kienne belőlem. Fellihegek a vágytól, rávigyorgok a szájára, főleg, ha már ilyen közel van, a tenyere leégeti a bőröm, úgy lihegek, mintha máris dugnánk. Odaengedem a nyakam, tovább mozgok a farkán, alányögök a csóknak. – Milyen csábítóan hangzik. – azonban ki tudja, így, hogy magamhoz mérem is rémisztő, de elhiszem, hogy lehet élvezni és amennyire fel vagyok ajzva, biztos vagyok benne, hogy még nekem is jutna belőle. Magam mögött izgatom a farkát, a makkra rajzolok köröket, hullámokat, csúsztatom a bőrömön, és meg sem állok, pedig a keze alám siklik, az ujjbegye nekifeszül a már felpuhított izomnak, hátradöntöm a fejem, az élvezettől, szinte én csúszik az ujjára. Megborzongok a szavaitól, ettől a vallomástól, ettől a hangtól. – Akarom. – élvezni akarom őt, a misztikus erejét, a szagában elvetődni, azt, hogy valóban addig nyaljon, míg már én magam könyörgök érte, hogy dugjon meg, akarom, hogy felizgasson jobban, hogy csókoljon. – Mire vár még Mr, Mackó? – mégis feljebb tolom magam, hogy a makkját az ujja mellé igazítsam, szabad kezemmel a vállát markolom, kapaszkodom belé, tudom, hogy képtelenség ráereszkedni anélkül, hogy felsértsen, és nem tudom… hogy akarom-e, hogy fájjon, akarom-e, hogy fél pillanatra attól féljek az arcomba harap, akarom-e, hogy elboruljon az elmém és bántsam őt? Akarja-e? Azonban megfeszít a vágy rá, megőrülök tőle, de kockáztassunk? – Mi lenne, ha mégis én dugnálak meg? – játszunk a szavakkal, kár, hogy csak nyögés vagyok, tűzforró sóhaj és kívánó mozgalom, hogy a testem hullámzik a kíntól, hogy megkapjam, hogy végre bennem legyen, mégis az ujján mozdulok, kényeztettetem magam, a hangom hörgő élvezet, előre döntöm a fejem, bele a nyakába, rácsókolok, a fülébe duruzsolom, hogy kényeztessen el, de kurva gyorsan.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: 2020-03-27, 20:12
- Meghoztad az étvágyam a kóstolóval - veri a balhét a vámpírra forró zihálással hánykolva a mellkasának tengerén karcsú, kecses testhajóját amiben veszélyes vizekre vitorlázott évezredes mohóságtól telhetetlen veremmé mélyült lelke. Bezabáltatik ami bezabálta őt, a rozsomákot, a gerjedelmét, érdektelen létezésébe életet lehelt, és most olyan gyümölcsöket terem, amik megakadnak a vámpír torkán, mert érett, duzzadó húsa hamvatlan és majd kicsattan, a hasába préselődik, és átfogva a testét kicsit ringatja is magán, hogy hergelje forró lüktetésének vörös szőnyegén. - Tényleg tudni akarod? - nem vár választ, az első harapás után másodikat helyez a szájára, két keze között csókol szelíden az a száj, ami a két combja között is kifulladásig dolgozott, és volna ott még munka a számára és morál, hogy alámerüljön. - Amióta csak megláttam a kerek segged a kőpadtól távolodtadban, ahogy léptél, ringattad és megmutattad. Mint egy fekete telihold - súgja, búgja, vallja, reszeli, mintha azzal, hogy beszél csillapíthatná a saját vágyakozását elviselhetőre, hamvában holt gondolat így, hogy Séaghdha továbbra is szabadon mozog, ő pedig mély átéléssel hörgi a gyönyörét ahogy rajta préselődik, magával morzsolja a farkát hasfaluk összesimulásában. - Majd máskor, mon amour - izzik a tekintete mély morózus vágytól porhanyós hangja felett - Majd máskor játszunk - ígéri, és ez alatt ígér mást is, a mostra, kérlelhetetlenséget, elszántságot és oly nagyon mélységes mély akarást, ami készséges fenevaddá teszi, amelyikkel lehet alkudozni, amelyik ha élvezi is, hogy a farka sikolyra és sírásra fakaszt nem ragaszkodik az efféle élvezetekhez Séaghdháért. Mindent érte, mert most perzselő lélekmedre is a saját testi szükségleteivel telt fel és nincs más benne, mint sóvárgás rá, erre a gyönyörűre romlott almára, ami távol tartja tőle a teste és a lelke tespedt kórságait, a fásultságot, a megnehezültséget, a kiábrándulást és a magányt.
- Ha én azt megmondanám megint perverznek bélyegeznél - szaggatott szavakkal tud csak válaszolni, a kezében lenni olyan élmény, ami felforgatja a belsőjét, artikulálatlan csókot maszatol a száján- De nincs olyan részed, amit kihagynék, harapnálak mindenhol - felfalná, felzabálná, a mohóságban pislogva kacsintgat a rozsomák, mert ezeket a szavakat érti, csak minden mást nem, hogy lehet ilyen gyöngyözően izzadva kéjelegni egy simabőrű pokolfajzat alatt, hiába, a fajtáját a szőrme izgatja és nem a gyöngybőrön elhintett piros gránátcsókok lenyomata, nem a szívott nyak zamata és a nyögdécselés elcsábultsága, a fémesen csorduló jóleső tetszésség, amivel a vámpír megajándékozza bódult, önfeledt szavaira válaszul. Csábító mert csábítja, mert úgy akarja, olyan mohón, hogy elfogadni is képtelen a tartózkodást, ami türelemre inti mégis, szűkülő köröket ró a zsákmány körül, de emlékszik őszinte szavaira és a rajta kéjtől feszengő testben érzi az ellenállás lazult szögesdrótját ami alatt be fogja tuszkolni rá vágyó veszett lényét.- Akarlak - válaszol keresetlenül, végignyal a vámpír torkán, alul ugyan ez nem lazítja, de egy korty meleg vért kísér fel a koponyájába, a nyelvével forrósítva át, hogy az agyába már tőle pezsegve érkezzen, végigrág az álla vonalán, sima állcsúcsára csókot szop miközben az ujja benne köröz, lágyan, puhán, mélyre úgy halad, ahogy a hús kívánja, hívja, szívja, ahogy rátolja magát a vámpír önfeledten, a nyakára sóhajt, pedig csak az ujján érzi, egyetlen ujján forró, szoros testének rá éhezését. Nem elég. Semmi sem elég, egy másikkal tereli össze a nyálát a bőrén, válasza nincs, hiszen nem vár már, hiszen benne vannak, itt vannak, kitágul a szembogara a saját húsát érezve a keze mellett - ... még korai - inti óva a vámpírt, el sem hiszi, még a végén ő mond olyat, hogy várjon, óvatosan, meg hasonló balgaságok, két ujjal finoman megtágítja az izomgyűrűt, éppen csak annyira, hogy rákóstolhasson a forró húsára, ha akar. Helye van benne. Tudja. Érzi a csábítását, a nyálától síkos remegő izmok melegét, a vágyakozás reszketését, és az elbizonytalanodás szagát, a kérdéseknek olyan illatuk van, mint a fékező abroncsoknak a betonon, a szája végigkószál a vámpír nyakán, az alsó ajka nedves nyomot húz rajta, nem is csókolja, inkább simogatja vele, ingerli a bőrét a bőrével. A derekát támasztó keze a háta mögé igazodik, a gerincárkában simogat a hüvelykje mélyítő íveket, mintha a velőjére akarná oltani az ujjnyomát.
- Feljelentenélek rozsomákkínzásért és mindenkinek elpanaszolnám milyen mostoha mesterem vagy - pattan a válasz és pattan a teste is a jó szóra, a vámpírral az ölében kel fel az ujja belecsúszik feláll az ágy mellett, megfordul, édes terhét szorosan markolva fekteti vissza az ágyra olyan lendületesen, ahogyan csak egy ereje teljében levő vérállat lehet gyengéd, egy kicsit túl gyors talán, de türelmetlen, magasra tolja a vámpír az ágyon, hogy feltérdelhessen. Nem is szól, a szája mást kíván, az ujjait benne hagyva a szája a combhajlatára tapadt, tűzbe borítja az ágyékdombját, de alig szentel figyelmet csodásan ágaskodó szinte izzó farkának, eligazítja persze, amíg alá húz egy párnát, hogy felpolcolja magának a vámpír fenekét, csípőjét elég magasra ahhoz, hogy kényelmesen járassa benne az ujját így hanyatt fordítva, látva az arcát, az érte égő pírt. Alányal a heréinek, és bőségesen megcsorgó nyálával, kenegeti és béleli ki azt a szűkös nyílást ahova kívánkozik, úgy játszva vele egy ujjal majd kettővel, ahogyan kívánja az ölelő rés, a gyönyörködtető mély, hármat is belemerít, nem túl gyorsan, a csókjainak ritmusához igazítja a kézmozdulatait, amik bejárját a fehér combok alabástromait, hiszen tudja, hogy józanságának oszlopait ezek az ingerlő és ingerlékeny lábak alkotják, magához húzza a lábfejét és olyan gondosan elmajszolja a lábujjait, hogyha a farkával tenné ezt már élvezne, felcsapva, hörögve, gyönyörűen, ahogyan járna, de nem, most nem jár, most csak a szája jár, a nyelve az alhasán, belefúródik a köldökébe éppen amikor az ujja a mélyben, feltérképezi a halott belső elevenségét, dombjait és hajlatait, érzőit és vágyait, beledöfi a nyelvét, pont ahogyan az ujját, benne jár, beleolvad, belehatol, a farka a combjának feszülve skandalumot kiált, de neki most nem osztottak lapot, most csak a vámpír van, ajzva, billegtetve, kiterítve, elkényeztetve, hogy bármelyik úr irigye lehetne, mert a rozsomák amit a tenyeréből etet a combjából és harap, karcoló érzéki fájdalommal marva végig mindazokat a helyeket, ahol tépné, szaggatná az állat benne, de az ember, ó az embernek csak a kéjre jár az esze, a tetszéssel horzsolt sebekre, a fehér bőr alá pitykézett véres foghorzsolások zsongító bizsergésébe borítja az ő mon amourját.
És amikor vonaglik a kéjtől és szenved a kielégületlenségtől csak akkor simul végig a testén, a szájába csókolva az ölének vérízét.
- Akarod?


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down
Séaghdha

V. A város ura
V. A város ura
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 1880
. :
With the moonlight to guide you
Feel the joy of being alive
The day that you stop running
Is the day that you arrive

And the night that you got locked in
Was the time to decide
Stop chasing shadows
Just enjoy the ride

Hozzászólások száma : 671
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: Yesterday at 15:49


Reality to spin by blood and bones

To: Élie


Az arcommal simogatom a száját, az arcát, a haját, egyszerűen alá bújok, bele, miközben kéjesen dorombol a hangom. - Megőrjítesz ezzel, hogy így ízlik neked minden belőlem. - lehunyva a szemeim, csak élvezem őt a forró, hatalmas testet, a hangját, a hajának cirógatását, a borosta karcolását a puha, de nem kényes bőrömön, megfeszülök tőle, annyira akarom, hogy zúg a vér az ereimben, majd belepusztulok. - Ühm. - minden is tudni akarok, csak ne hagyja abba, csak őrjítsük meg egymást, csak legyen itt, égesse el a bőröm, had érezzem a szagát, az orromba a rozsomák pézsmáját, a vad űzött hajszáját.
Halkan elnevetem magam, de közben az ajkam a vállán kényeztet, harapom a bőrét. Szóval a seggem vonzotta meg a kőpadról, miközben már a Neverben kinézett magának, noha lehet ott csak egy kis balhéra vágyott, de azt is megkapta. Már csak pihegek, nem válaszolgatok, mindegy mikor játszunk, mindegy mit, mert a farka simul a seggem két partja között, a szája a bőrömön simogat, az ujja belém mélyed és annyi helyről érkezik inzultus, hogy összefolynak a dolgok, a fények, a szavak, a hangok, az ízek, a sóhajaim az övével. Mozdulok az ujján, préselem a testembe, a farkam majd felrobban.
Nem tudom miről beszélgetünk, gőzöm sincs, nem is érdekel, mert a vállába kapaszkodva sóhajtozom, a farkát dörzsölöm magamhoz, hozzá a bennem járó ujjához. Lihegve élvezem, de olyan nagy, olyan kemény, olyan vérbő, hogy megőrülök, és mégis elnevetem magam megint. Még a végén ő mondja nekem, hogy várjunk még. Hogy vigyáz rám, egyem is meg. Mondjuk meggyilkolom, ha nem úgy teljesít, ahogy én akarom, ha bánt, akkor vége mindennek. Lehunyt szemeim mögött látom a kibaszott Raját, érzem a szagát, hallom a szívét, ahogy a mellkasra vont és aztán kiharapott az arcomból majdnem egy darabot, most a szívem pumpálásban egy másik vágy van, a felejtés tüze. - Tudom. - tudom, hogy korai, nagyon korai, én is érzem, de közben olyan veszettül vágyom rá, hiszen az ujja belém csúszik, de bár ilyen egyszerű lenne a farkával is, de azt meg fogom szenvedni lesz az bárhogy. Mégis dörgölöm magamhoz, végig siklik az ujjam rajta, le a tövére, visszagyűröm a bőrt, aztán indulok felfelé, hogy a makkon simogassak. A szájába dőlök, csókoljon, a kipirult, kiéhezett bőrömet zabálja fel. Hátradöntöm a fejem megint, a torkomra engedem őt, harapja, szívja, tegyen bármit, nem, érdekel, míg ennyire élvezem. - Te hazug disznó. - jó mestere vagyok, a legjobb, jól bánok vele, neki adom magam, éppen a testemről értekezünk. Felnyikkanok, ahogy még egy ujjára tűz, de ez csak sóhaj, kérlelő, igenlő, lebukik a fejem, a vállára ejtem és a fülébe nyögöm, hogy még, miközben a kezem fáradhatatlanul dolgozik a tömör húsán.
Alig érzem meg, hogy felemelkedik velem,  a szemem is lecsukva, a számon lihegek hangosan és hagyom, hogy elfektessen, elhegyezzen, csak a kezem lesz üres nélküle, de máris érte nyúlok, felhúzom a lábaimat is. Simogatom karcolom a fejbőrét, markolom a vállait, ahol lehet csak hozzá érek, míg a leheletem forró lesz a szájától, az ujjaitól, a nyelvétől, a tudattól, hogy a lábaim között térdel, hogy úgy kényeztet, mint ahogy egy bálványt kell imádni. Valóban azt érzem, hogy bezabál a harapásokkal, nyalásokkal, az ujjaival mindennel, ami ő és most nekem adja, a forrósága tör utat bennem, attól fetrengek kínomban, ebben az édes szenvedésben, hogy a farkam majd lerobban. Nem tudom mi történik, nem követem mit csinál, csak az érzékeimmel vagyok kibékülve, nyögve tekergek alatta. A hajába markolok, aztán az agyába, halkabban nyögök, majd hangosabban, aztán csak ennyi leszek. Nyögés, horkantás, élvezet hangja, duruzsolok neki, elmondom, hogy még és abba ne hagyja. Olyan finoman dolgozik bennem, hogy élvezettől elcsöppenő nyállal sóhajtozom, gyűröm az ágyat, magamat és őt is egyaránt. A harapások rántanak vissza attól, hogy a felkészítés alatt többször is rácsapó érzékeny pontomnak köszönhetően nem élvezek el.
Mire rám fekszik, már pislogok, alig látok, homályos minden, a testem forró láva, a szívverésem egy éltető vaddal teli erdő visszhangja, bizsergek, zsibbadok. Átkarolom a nyakát, kifulladva a szájába csókolok. Nem válaszolok, hülye kérdés, nem is kell feltenni. Átkarolom az egyik lábammal és a másik irányba kibillentem, hogy engedjen maga fölé. Közben olyan vadul csókolom a száját, hogy érezze elégek a tűztől, amit felcsiholt bennem, a gyönyörűséges forróságával.
Feltolom magam az ölén, ebből a pózból indultunk és én ide is akarok megtérni. - Gyere! - magamhoz intem, csókoljon, a száját akarom, nem bírok ki nélküle fél pillanatot sem, a vállamra húzom, a nyakamba, míg én magam mögé nyúlok és végig simítok a merev izmos tömegen, máris lihegve kapkodom a levegőt, de kicsinált, jó, hogy el nem élveztem. Akkor kevesebb vágy lenne bennem, de fájón feszülnek a heréim.
Feljebb tolom magam, a szája alá kínálom a mellkasom, a szegcsontom és magamhoz illesztem a makkját, alá támasztom a hüvelykujjam és szinte magamba préselem. - Ó rohadj meg. - nyögi a hangom feszülten, de közbe rángat a vágy, lejjebb csúsztatom a kezem, tartom magamnak és felnyögök, ahogy átbuktatom a még mindig szűk gáton, úgy feszít, hogy azonnal rápihenek. Könnyebb lenne, ha nem kéne vezetnem, de még sehol sem vagyunk. Még lejjebb tolom a kezem és ütközésig magamba engedem, sejtem, hogy pár centit sem fogadtam még be, de adjon egy kis időt.


Memoram inquara est rexquiere!
Just a dead boy with a demons soul inside.
Vissza az elejére Go down
Élie Perec

IV. Rozsomák
IV. Rozsomák
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 38
Hozzászólások száma : 246
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték: Yesterday at 18:15
Ha Séaghdha tudná, hogy benne minden erre a sóhajtó nyögésre, ebbe a biztatva buzdító mégre nekirugaszkodással akar válaszolni, hogy megízleltesse a vámpírral azt, hogy pontosan mennyire akarja őt, milyen erő van abban a farkában, amitől máris fennakadtak a szemei akkor lehet, hogy nem is súgná így, hogy gyötrelem legyen neki ellenállni, hogy szó szerint a rozsomák lendületére kell rákuporodnia a lábai között. Mert hiszen ezt az utasítást szó szerint venné, olyan rövid, félre sem lehet érteni, csak megadná, amit kér, önmagát, a legalaposabban, legvéresebben és legteljesebben.
Ó nem, Séaghdha éppenséggel pontosan tudja micsoda szenvedés visszagyűrni magában az emberi állatot, az elfajzott vágyat, mert érzi a bőrén, ahogy csókolja, nyalja, ujjazza, és mert számtalanszor tanújelét adta már annak, hogy milyen nagyon sokat is sejt a belső vívódásokról és milyen gátlástalanul él vissza velük, hát neki sem lehet kétséges: pont ugyanígy hergelné, hogy hibázzon. Minden lehetőséget megad, hogy elbukjon, a fülébe énekli a vágy hörgő dalát, átadott testének vérméz ízeit, kiteríti elő kendőzetlen lapjait, a benne forrongó vágyat tálalja, és engedi, hogy játsszon vele, hogy hergelje, magasztalja, lazítsa, kényeztesse, megőrjítse, és megőrült olyan nyöszörgősen csábosan, ami a belei közé akasztott kéjkampóval rángatja az ösztöneit, hogy rajta-rajta, itt a nagyszerű pillanat. Éljen vele. Minden egyes nyögésének lecsillapodó hangháta tökéletes időpont a behatolásra, hogy újabbat csaljon ki belőle. A tekergés a nyelve alatt nyers vágyat kottáz, hogy tegye meg, az ölével szorítsa a párnára, mert féktelen benne a vágy hisztériája, az ujjai és a csókjai csak hergelik, de a farka érzőn lecsillapítaná. Az a markolászás a hajában könyörgő karmolászással imádkozik kegyelemért, hogy tegye végre meg, merüljön bele, mélyebbre, mint az ujjai, a nyelve ér el, túl a nyállal síkosított meleg részen át a nyers, vad, betöretlen tájakra, ahogy a kéjvágy a kínnal összekeveredik. Egy horkantás azt mondja "gyere daor", a következő meg már parancsol, felívelő mégekkel követel, és olyan nehéz, szinte lehetetlen tudni azt, hogy nem mozdulhat görcsölő hátának feszült kupolája, a combjaiban elpattinthatatlan a rugaszkodás. Mert nem veszítheti el ezt az édes gyötrelemtől párás hangot és nem olthat bele szenvedést amíg a vámpír úgy nem vezényel, mert karcsú testében a gyönyör mellett ott gomolyog a tartózkodás is, aminek vasíze csillapító harapásain keresztül fűszerezi meg a szájbelsőjét. Mhm, nem tud betelni vele, de el akarja telíteni magával ezt a gyönyörű lényt, ami olyan forró alatta, mintha maga is vérállatból lenne. Belefonódik a csókjába, a tenyere kíséri a testére karolt lábát, a hátára hemperedik neki, a vámpír nem is tudja micsoda kegy, hogy mindig kinyújtózik, védtelen oldalát mutatva, kínálja csókoló harapásainak. Felhevült lélegzetétől darabos még a csók is, szétfoszlott a teste a megzabolázott akarástól, markolva ölelő karja távoli földrész, ami mégis hozzá tartozik.
Hívja és emelkedik fürgén, a csókja után rohanval felül, bejárja a száját, egészen a falig húzza magát az ágyon, magán lovagoltatva a vámpírt, a csuklyásizmát puhán marcangolja, odanyüszít kéjesen, a farka nem puhult amíg nyalta, de legalábbis nem akar rögvest elélvezni csak attól, hogy megfogja. Elsóhajtja a kulcscsontjának, hogy milyen jó, begörbíti a hátát, felhúzza a fél térdét, a fogai követelőzve végigszánt a mellizmán, csak a bimbót veszi szelíden az ajka közé, úgy szopogatja, hogy közben a vámpír hátát a combja megtámassza. Alányúl kissé, hogy segítse csapdába ejteni önmagát és ráereszkedni, sima, de tétlen tartó mozdulat, ami csak a vámpír remegését követi magán.
- Mhmmm mondd úgy "rohadj meg daor" - hördül fel, az ágyéka, oldala megfeszül, belezihál a mellkasába, a hónalja felé harap, aztán a szája a vállára borul, a kemény csontnak feszíti magát, mint ahogyan a makkja feszül a puha izomgyűrűnek, készségesen, nedvesen, duzzadt vörös lüktetéssel kérve bebocsátást, és mert jól dolgozott enged is neki az izom. Úgy merül bele, mint egy szűzbe, az élmény az első az felmagasztaló, a vámpír közelsége megrészegítő, zihál, a tenyere megindul, végigsimít a combokon, amik tartják a karcsú testet, de minek, ó bárcsak beleereszkedne egészen, most már, hogy érzi röviden ráfeszülve akarja, a nyála szinte csordul, amúgy is maszatos az arca magától, a vámpírtól, a nyakába keni forró nedveit, vágyat, nyálat, verítéket, és ajzott lihegés páragomolyát. A derekán simogat, a fenekére fog, a vágatba siklik az ujja végig, megszorítja az izmot puha élvezettel, kitapintja saját magát ott, ahol belemélyed, a vaskos érlüktetésben a saját türelmetlen életét, hát megcsókolja a vámpírt, hálás, kéjes, bolyongó csók ez, elragadtatott és heves, légfosztó és élvezkedő, ami után az arcán sikló szája csak egyetlen szót képes bizseregve artikulálni, és azt is Séaghdhától tanulta:
- Még!


ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk - Page 2 T0TiGKR
thankyou Aaron!~
Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Re: ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
ha kitaláltad, hogy mitől féljünk mondd meg nekünk
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Vérnegyed :: A Tenderloin parkja-
Ugrás: