HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 22:34
Tennessee Woods
tollából született


Today at 21:39
Tennessee Woods
tollából született


Today at 18:58
Becca Tamming
tollából született


Yesterday at 20:37
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 12:27
Alec Mason
tollából született


Yesterday at 12:26
Alice Norton
tollából született


Yesterday at 10:37
James Sargent
tollából született


Yesterday at 09:34
Becca Tamming
tollából született


2020-03-27, 21:10
Oakley Thompson
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

Vörös alkonyat

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Becca Tamming

IV. Karakál
IV. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 27
Hozzászólások száma : 21

Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-02-16, 17:05
BECCA ÉS TAKU


A folyópart ezen a szakaszon kihaltnak tűnik. A város zaja tompa morajként ér el csak ide, így szinte tökéletes csend vesz körül. Ez az a néhány hektáros terület, mely alig egy hónapja az én tulajdonomat képezi. Néhány nap múlva földmérők érkeznek majd, aztán munkások, hogy a területet körül kerítsék. Olyan lesz, mint Texasban egy ranch. Nem lesz téglafal, vagy acélháló. A kerítés sem azért lesz, hogy ne lehessen bejutni rajta, sokkal inkább jelzés értékkel fog bírni. Hiszen nem kívánok titkos, rejtegetni való dolgokat művelni itt. Élni és dolgozni szeretnék, s ennek kívánom megvalósítani a feltételeit.
A kocsival majdnem a vízig le tudtam menni, és most egy méretes, partra sodródott fatörzsön ülök oldalasan, jobb lábamat felhúzva, talpammal támaszkodom rajta. Másik lábam meztelen ujjai a sóderos talajt túrják. Jól esik. Tekintetemmel a sodrásban lefelé tartó hordalékot figyelem, ahogy a város felé sodródik. Folyásirány tekintetében a város felett vagyok. A sóderos, lapos partszakasz, talán tíz-tizenöt méter széles lehet, utána mintegy öt méter magas meredély következik. Ez választja el a széles mezőt, és a környező erdőséget a víztől.
Felállok, és visszafelé sétálok, az autó irányába, bár nincs szándékomban már is kocsiba ülni. Be kell járnom a területet, hogy kiválasszam a legalkalmasabb helyet úgy a leendő házamnak, mint a labornak. A labort mindenképpen a bekötő út közelébe tervezem telepíteni, csak még nem tudom pontosan hová. Talán nem is emberi alakomban kéne bejárnom a vidéket. Bennem a karakál is arra ösztönöz, hogy igen, változzak át. Vágyik már arra, hogy szabadon rohanjon, s vadászhasson. Régen volt, hogy szabadjára engedtem.
A nap felül a fák tetejére, és véres arany fénnyel csorog végig a tájon. A kocsi mellé érve, nekitámaszkodom, és a fák teteje felett a lemenő nap fényeinek játékát nézem. Percek mennek lassú vánszorgással tova, de nekem végtelenül jól esik ez a békesség. Gondolataim csaponganak a múlt emlékei és a jövő lehetőségei között. Aztán lassan mozdulok. Először a cipőmből lépek ki, miközben kibújok a blézeremből. A szoknya és a blúz következik, majd a harisnya. A melltartót és a bugyit a végére hagyom, miután körül pillantok. Senki nem jár erre. Arrébb sétálok, s engedek a késztetésnek. Az átváltozás gyorsan és könnyen megy végbe, hogy aztán villámgyors lendülettel vessem be magam a bokrok közé.
 

Néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijuss a pokolból.

Vissza az elejére Go down
Takumi Fukuda

III. Karakál
III. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. : Vörös alkonyat 8bdfb394fc7828b8d48247a07aa3198b
Hozzászólások száma : 180

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-02-17, 17:21


Becca & Takumi

Elvégeztem minden feladatomat a délután folyamán, így egy nagy hamburgerrel telepedtem le a folyóparton egy padra. Szeretem a hazai ízeket, és szerencsére találtam egy jó japán éttermet a városban, ahova szívesen eljárok, mikor éppen arra éhezem. Amúgy meg általában mindegy, még a gyorskaják sem jelentenek kizáró részt. Van, amikor jól esik egy hamburger vagy egy pizza, de azért igyekszem odafigyelni arra, hogy a táplálkozásom kiegyensúlyozott legyen, így néha a saláták is a menümre kerülnek. Mivel Kazu pomméja vagyok, így muszáj odafigyelnem magamra. Nem tömhetek magamba minden szemetet. Na meg az alakváltó mivoltom miatt is fontos az egyensúly megtartása.
Kocsival jöttem, hogy könnyebben vissza tudjak majd menni a cirkuszba. Nem sűrűn láttam a város urát, de lehet jobb is, hogy ez csak ilyen távoli. Nekem Kazu amúgy is fontosabb, bár igyekszem ismerkedni, de nem ez a fő feladatom. Elvagyok a festegetéssel, a rám bízott feladatok ellátásával és Kazu igényeinek megadásával. Rápillantok a telefonomra, még van egy kis időm, hogy elinduljak visszafelé. Jó lenne időben visszatérni, hogy felkínálhassam a vérem. Bár találna magának jelöltet, de annyira nem vagyok oda a gondolatért. Persze nem sajátíthatom ki... na meg ő még is csak egy Belle vámpír. Sóhajtva dőlök hátra a padon, majd lejjebb csúszva hátra döntöm a fejem és az eget kezdem el figyelni. Tudom mi a feladatom, elfogadtam minden felmerülő lehetőséget és az olyan gondolatokat messze űzöm, mint amilyen nem régiben ütötte fel a fejét bennem.
Na mindegy. Felállva kinyújtózom, majd a korláthoz sétálva megtámaszkodom rajta. Felülök rá, és onnan figyelem, ahogy lassan lenyugvóba vált a nap. Vissza kellene mennem, hogy ott legyek. Bár előkészítettem neki mindent még azelőtt, hogy aludni tért volna. Aludni... Nem is tudom jó szó-e ez rá. De jobban hangzik mindenesetre. Leugrok a korlátról, puhán érkezve a földre, viszont mielőtt elindulhatnék a parkoló irányába, mintha valami ismerőset sodort volna felém a szellő. A levegőbe szimatolok, hogy vajon csak képzelődtem-e.

zene || Outfit || ×

Vissza az elejére Go down
Becca Tamming

IV. Karakál
IV. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 27
Hozzászólások száma : 21

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-02-18, 10:26
BECCA ÉS TAKU


A folyópart ezen szakasza már ahhoz a részhez tartozik, mely nem túl rendezett, nincs kiépítve, mint közelebb a városhoz, ahol még korlát és padok is vannak. Erre felé kevesebb a kiránduló is. Néhány mérföld csend és nyugalom. Nem véletlenül esett erre a területre a választásom. Az sem érdekelt, hogy a partrész miatt felárat kellett fizetnem, még akkor sem, ha tudomásomra hozták: A stég megépítése külön engedély köteles, és ez plusz költségeket fog eredményezni. Nem érdekel. Tamming vagyonából telik.
Tamming vagyona… az én vagyonom. Még sem bírok a mai napig sem úgy gondolni a rengeteg pénzre, mint a sajátomra. Legfeljebb annyi ideig, amíg szükséges. Ez fedezi az elképzeléseimet. A ház, a labor, adományok, és még néhány dolog, amely nem kimondottan saját öncélú vágyak teljesítése. Tervben van valami, ami a városnak is jó és támogatás célú, na és persze, ott vannak mindazon lények, akik St. Louisban élnek.  Sorstársak, és önszántukból átváltozók. Egy szó, mint száz, használom a pénzt, de nem tartom a sajátomnak.
Mindezek spontán futnak bennem végig, miközben alakot váltok. Gyorsan megy végbe, kissé távolabb a kocsitól, hogy ne hagyjak rajta nyomokat. Megrázom magam, és a fák felé ügetek. A hiúz teljesen átveszi az irányítást, bár én magam ott vagyok, figyelek.
Minden megváltozik köröttem. A fák elnyúlnak, a szagok, illatok átjárnak, zsigeri remegést keltve, s ösztönözve arra, hogy elnyújtott üvöltést hallassak. Idegen fülnek nem több ez, mint egy macska hörgő nyervákolása, még is félelmetesnek hat. A csend elmélyül köröttem. A halk neszek, melyeket a földön suhanó rágcsálók, a fák és bokrok ágain billegő madarak, a fű között zizegő rovarok keltenek, szinte emberi fül számára hallhatatlanul, nekem most ezernyi információt jelent. De mindez egy végtelennek tűnő pillanatra elnémul, a riadt félelem szinte tapinthatóvá válik. Végig kúszik a bőrömön, izgalmas bizsergéssé alakul. Felmorranok, aztán egy méretes szökelléssel belevetem magam a bozótba. Nem csörtetek. A bokrok alján lelapulva nesztelen haladok előre. Tappancsaim puhán érintik a talajt, még a legkisebb gally sem reccsen meg, száraz levél sem zizzen. Meglapulok. Köröttem újra éled az erdő, mintha elmúlt volna a veszély, mely épp csak az imént adott hírt magáról. Néhány méterre tőlem apró rágcsáló motoszkál. Talán egy cickány lehet. Arra veszem az irányt. Fogalma sincs a létezésemről. Ám ezúttal szerencséje van. A fák aljában, bokrok szövevényében, túzok fészkel. Nagyobb és finomabb zsákmány, s bár aránylag gyorsan fut, repülni nem tud. Hamar véget is ér. Mire észbe kaphatna, már nekem ad életet. Aztán a fészket is kifosztom, a nyers tojás plusz táplálék.
Kicsivel odébb, tisztás tárul szemeim elé. Selyem fű között apró színes virágok. Elnyúlok a napon, és letisztítom a bundám, aztán csak sütkérezek, mint aki jól végezte dolgát.
 

Néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijuss a pokolból.

Vissza az elejére Go down
Takumi Fukuda

III. Karakál
III. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. : Vörös alkonyat 8bdfb394fc7828b8d48247a07aa3198b
Hozzászólások száma : 180

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-10, 21:14


Becca & Takumi

Írok egy üzenetet Kazunak, hogy lehet kések kicsit, de mindent elkészítettem. Pomme vagyok, és az a feladatom, hogy etessem őt. Persze, tudom, hogy megoldja nélkülem is, mert volt már, hogy rákényszerült, csak én érzem magam rosszul. Ráadásul tényleg nem az a szigorú fajta, hogy ha nem jelenek meg időben vagy nem vagyok ott fél órán belül az ébredése után, akkor megbüntet. Ezért is húzódozom, mikor valami ismerős illat tölti be az orrom, amit magával sodort a szél. Ha a kíváncsiságomra hallgatok, akkor most az erdő felé venném az irányt, hogy megkeressem a forrást. Ha az eszemre és a feladatomra, akkor tennék az egészre és a kocsi felé igyekeznék, talán időben oda is érnék Kazu ébredésére. Viszont úgy tűnik a kíváncsiságom erősebb, majd maximum mesélek a vámpíromnak arról, hogy talán még sem vagyok annyira egyedül ebben a városban. Általában nem kap el az érzés, hogy fajtársra vágynék, mert megvagyok egyedül és az életem eléggé lefoglal ahhoz, hogy ilyeneken ne járjon az agyam.
Érzem, hogy távolabb van tőlem, de nem pár méterre, inkább távolabb a várostól. A francba, nem akarok átváltozni, mert akkor lehet egész éjjelre kint maradok. Ezt pedig nem szeretném. Frusztráltan fújtatva indulok el az erdő irányába. Nem rossz, hogy hagytak egy kis természetet a város közelében, bár valószínűleg itt maximum csak kisebb vadak vannak. Nem olyanok, mint a hegyen, ahová kiszoktam járni vadászni. Sokkal jobban kedvelem azt a terepet, mint ezt, ami ennyire közel van a városhoz. Persze ez lehet, hogy csak az én rigolyám. De hát istenem, mindenkinek van valami, amihez különc mód ragaszkodik. Nekem ez. Meg, hogy most képes vagyok emberi alakban nekivágni ennek az egésznek, mikor karakál alakomban gyorsabban is letudhatnám. Gyalog tovább is tartana, de szerencsére jó futó vagyok, csak valahogy a szagot kell követnem. Mennyi lehet a különbség? Ezer méter? Talán több? Na mindegy, egy próbát megér. Futásnak eredek abba az irányba, ahonnan utoljára éreztem erősebben a szagot. Ha szerencsém van, akkor így is rátalálok, ha nem, akkor most szopatom meg magam, mert makacsul nem vagyok hajlandó egy idegen illat miatt alakot váltani. Ezt a létet amúgy sem én választottam. Remekül megvoltam emberként is, de most már jó ideje így élek, hozzászoktam. Ha pedig most valaki megkérdezné, hogy újra ember szeretnék-e lenni, akkor meglepődne azon a válaszomon, hogy nem. Lehet, hogy szerettem ember lenni, de megszerettem ezt a létet, még ha talán egyeseknek ez furcsa is lenne. Kazu mellett pedig jól érzem magam, és örülök, hogy szüksége van rám. Ahhoz képest, hogy a cirkuszban lakunk szerencsére sikerül a vámpírok veszélyesebb példányait elkerülnöm, mint például a város ura és annak testőre. Azért hallani pletykákat, sugdolóznak, mintha mély titkokat adnának tovább. De azt hiszem sokan örülnek annak, ha nem kerülnek a kezeik közé.

zene || Outfit || ×

Vissza az elejére Go down
Becca Tamming

IV. Karakál
IV. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 27
Hozzászólások száma : 21

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-12, 11:02
BECCA ÉS TAKU



Unott macska lassúsággal nyúlok el a télben sárgult fűszálak tövénél. A fölém magasodó aranybarna növényszálak magukba olvasztják vöröshomok színű bundámat. Eltűnök, láthatatlanná válok bárki más számára. Csak az alkonyat vörösébe hajló, folyamatosan mélyülő kékségű ég nézhet le rám kíváncsian, s háttér előtt, légben lebegő madarak, melyeket én riaszthattam fel. Akár. Bár azt a sólymot ott fenn, a barna szárnyaival és fehéres barna pöttyös hasi tollaival, biztosan nem. Ő épp olyan vadász, mint én.
Hátamra fordulok kissé, sárgás íriszeim követik röptét, ahogy kivár, majd lecsap. Tőlem nem is olyan messze. Egy végtelennek tűnő pillanatig újra elnémul a környék, hogy aztán újult erővel csapjon fel a zsivaly, mely emberi füllel talán nem is mindig hallható. Zajok vesznek körül. A távolban a város is zsong, soha meg nem szűnő morajlással. S még is, itt most csend van. Mintha hirtelen a béke szigetére pottyantam volna.
Szellő támad, megfordul iránya, most a város felől tereli a szagokat. Beleszippantok. A macska sokkal kifinomultabb érzékei leválasztják az egyes ingereket. Számára ez épp olyan információ, mint mikor emberként újságot olvasok, vagy épp a híreket böngészem a világhálón. A karakál leválasztja a rovarokat a madarakról, a város szennyvizének szagát az emberek kipárolgásáról, a vízen futó hajókét az autókétól. Mindent beazonosít. Néha más, nehezebb szagok is kerülnek a légbe. Alakváltók jellegzetes illatai idéznek fel bennem régi emlékeket. Csukott szemmel hagyom, hogy eluraljon. Visszarepülök.

Piros, sárga, mézarany… piros, sárga, mézarany. A szobám, mely korábban napfényesnek hatott, és a világ egyik legboldogabb helyének tűnt, most ablaktalan börtöncellává vált. Hiába áradt be az éltető napsugár, hiába simogatta vöröses bundámat, a kín, mely ezer felé szabdalta a testem, mételyként rágta magát a lelkembe, s a ragyogó napfény ellenére is, mélysötét éjszaka vett körül. Megvakultam tán? Nem tudok odanyúlni, s ha tenném is a macska mancsa alkalmatlan arra, hogy finoman kitapintsa, helyén vannak-e még a szemgolyóim. Zihálva lélegzem, összeroppantott bordáim alatt kínkeservvel árad a levegő. De legalább már nem vérzek. Ennem kéne, hogy ha nem is gyorsabban, de biztosan felgyógyuljak. Nem tudok… megmozdulni sem tudok. Az ágy úgy magaslik fölém, mintha parányivá zsugorodtam volna. Porszem vagyok, és a világ óriássá nőtt körülöttem. S nem csak testben lettem parány. A lelkemet is oly aprónak érzem, hogy talán azt már mikroszkóppal sem láthatnám. Kitépték, összezúzták, jelentéktelenné tették. De ne beszéljek többes számban. Egyetlen ember felelős mindenért. Hogyan válhatott az imádnivaló apából ilyen szörnyeteggé? Lángoló szemei villannak elém a sötétben. A téboly, mellyel fölém magasodik, s korbácsot tartó keze újra és újra lecsap. Bőrömön már rég nem vörös hurkák keletkeznek nyomában. Vér serken. Folyik végig rajtam. A saját vérem szaga tölti ki az elmém, és hiába próbálok menekülni, láncok fogják a bokámat, csuklóimat. Sikoltok is: „Ne!” Vagy csak mondanám? Elharapott nyelvem már nem forog, számat vér önti el. Közel járok az eszméletvesztéshez. Piros, sárga, mézarany… piros, sárga, mézarany.
Az ágy előtti szőnyegen fekve újra élem az összes kínt. Sokkol, hogy hiába könyörgök, hiába rimánkodom kegyelemért… húsfakadásig, csonttörésig nem áll meg. Eszét vesztett őrjöngő fenevaddá válik, s míg bele nem ájulok a kínokba, nem áll meg. Mindig itt ébredek a szőnyegen. Hol emberi alakban, hol macskaként. Rosszabb, ha még nem váltottam. Az átalakulás olyan mérhetetlen kínokat okoz, hogy szavak sincsenek rá. Piros, sárga, mézarany… piros, sárga, mézarany.
Homályossá válik a tudatom. Mintha óriási felhőben lebegnék, kíntól megviselt izmaim remegése ringat. A fájdalom ködében úszva alig érzékelem a világot, mely körül vesz. Sötét van bent. Nem látok. A karakál felvinnyog, rémülete az enyém, és viszont.
Kéz érint. Gyengédsége áttör a rettegésem falán, lecsillapítja fájdalomtól rángatózó idegeimet. Nedvesség érinti számat. Érzem, ahogy finoman fejem alá nyúl, megemeli. Combok puha melegébe simulok. Vigasztaló cirógatás nyugtat. „Cssss…” Távolról hallom a hangját. Orromba furakszik az illata. Könnyek folynak le bundás képemen. Lágy a hangja, mellyel biztat, szedjem össze magam, hogy inni tudjak. De ha egyszer oly nehéz még mozdulni is, ha minden légvétel pokoli kínnal jár. Sípol a tüdőm, kifacsarja lelkemet a gyötrelem. A reménytelenség, hogy egyszer is jobb lehet, a mellkasomra telepszik és belenyom a padozatba. Könnyek… sós valójuk a lelkemet marja. Piros, sárga, mézarany… piros, sárga, mézarany.

Cristien… a napfény végig simogat. Még mindig milyen élénken él benne minden érintése, szerelmének végtelen gyöngédsége. Benne kapaszkodtam, ő jelentette a reményt a pokol tüzében. Most őt idézik elém a távolról sodródó illatok. Túl sok alakváltó él Saint Louisban, elkerülhetetlen, hogy ne vegyem észre. Még az építész is, kire rátaláltam, az. Vérfarkas. Talán, ha feldobok egy követ, óhatatlanul egy váltó, vagy egy vámpír fejére pottyan. Szerencsére ez utóbbiakkal még nem találkoztam.
A lágy szellő, melynek hátán az illatok mellém értek, most valami egészen egyedit is felém sodor. Ismerős, túlságosan is. Nem a megszokott, melyet annyiszor volt szerencsém magamba szívni a pincék mélyéből, a kínkamrák felől, vagy épp a régi szobáinkból, vagy akár itt a város utcáin. Nem… Jellegzetessége sokkal elevenebb.
Felugrok, füleim a szag irányába hallgatódznak, miközben, mélyre szívom az illatot.
Egy karakál. Egy fajtárs. Nem is mertem volna gondolni, hogy van még egy itt a környéken. Persze, miért ne lehetne? Hiszen… ha feldobnék egy követ…
Érzékeim kiélesednek, minden figyelmemmel arra felé fordulok. Közeledik, érzem. Vágy lobban bennem, a megismerés vágya. Látni, érezni, hozzádörgölőzni, az égre üvölteni a nevét. Ki lehet? Milyen lehet? Hogyan? Ezernyi kérdés tolul elém, s a kíváncsiság remegése türelmetlenné tesz. Hol vagy? Gyere már!

 

Néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijuss a pokolból.

Vissza az elejére Go down
Takumi Fukuda

III. Karakál
III. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. : Vörös alkonyat 8bdfb394fc7828b8d48247a07aa3198b
Hozzászólások száma : 180

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-14, 12:43


Becca & Takumi

Az erdőben egy darabig csak sétálok, míg tanakodok azon van-e értelme egyáltalán követni egy enyhe, szinte már képzeletnek tűnő illatot. Méterekre, sőt mérföldekre lehet innen, de még sincs olyan messze, hogy a levegőben teljesen elvesszen a szag. Az erdő, az avar jellegzetes illata szökik az orromba, amint a szél csillapodik egy másodpercre, majd egy újabb hullám ér el, kicsit talán erősebben érzem, mint eddig. De lehet csak beképzelem, játszhat velem a képzeletem, mert mélyen szeretném, ha lenne itt valaki, aki olyan, mint én. Sosem kerestem a fajtársaim, mert aki ilyenné tett az azért tette, mivel kihalóban vagyunk. Sose kutattam azért, hogy ez mennyire lehet igaz, hogy ez talán az ő őrülete volt. Azt hittem belehalok abba a támadásba, majdnem szétcincált. Mindez miért? Csak azért, hogy eggyel több lehessen a vérkarakálokból. Eleinte haragudtam rá, nem akartam ezt az egészet, de rá kellett ébrednem, hogy csak ő segíthet abban, hogy túléljek. Akármennyire nem szerettem volna, muszáj volt tőle tanulnom. Végül hozzászoktam ehhez, és amint képes voltam egyedül is boldogulni, elhagytam őt. Elköltöztem, világot láttam, Kazu koncertjeit látogattam, míg végül személyesen nem találkoztam vele. Szerettem vele beszélgetni, érdekes volt, és azt sem bántam, hogy vámpír. Furcsa érzés volt, mikor először harapott meg, mikor először adtam a vérem.
Azóta is azt érzem, hogy bármit megtennék érte. Ő tényleg jó hozzám.
Mindeközben már a fák között futok, szabadon szárnyalok, szinte néznem sem kell merre megyek, az erdő vezet. Olyan könnyedén kerülöm ki a fák kiálló gyökerét, apró bokrokat, növényeket, mintha csak ők térnének ki az utamból. Ahogy egyre közelebb érek, az a jellegzetes, egyedi illat egyre erősebbé válik, már nem csak olyan, mint egy kósza gondolat. Egy elillanó szag, mint a kámfor. Izgatottság fog el, hiszen hiába utaztam annyit, egyszer sem futottam össze hozzám hasonlóval. Már egy ideje a városban vagyunk Kazuval, és eddig egyszer sem éreztem ilyet. Most még is, mintha egy régi vágy válna valóra, és ez talán nem is az én vágyam, hanem a karakálomé. Próbálok gyorsítani, de úgy érzem ez a végleges tempóm. Már csak pár perc, látom a távolban, a fák törzsei között a nyílt részt, a tisztást.
Zihálva állok meg a fák árnyékában, a tisztás szélén, majd körbenézek, hogy hol van. Végül megakad a szemem rajta, ahogy állati alakjában áll ott, nem is olyan messze tőlem. Néhány mély levegő vétel után már sokkal nyugodtabban lélegzem, csak a szívem kalapál izgatottan a mellkasomban.
Hát itt vagy – mondom és teszek előre pár lépést, kilépve az árnyékból.

zene || Outfit || ×

Vissza az elejére Go down
Becca Tamming

IV. Karakál
IV. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 27
Hozzászólások száma : 21

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-15, 10:04
BECCA ÉS TAKU



Nem mozdulok. Még is úgy érzem, száguldok. Előre, feléje. Mintha téren és időn át ugranék, a világ elnyújtott villanás köröttem. Szagok mentén repülök. Érzem, hogy közelít, és tudom, hogy ő is érez engem, ezért jön. Tudom, hogy jön. Fülelek. Hallom a nesztelen léptek szaporaságát. Rohan. Felém. Izgatott remegés fut végig bennem, bundám alatt táncot járnak az inak és izmok. Beleszippantok a légbe, mely erősebben sodorja felém illatát. Apró nyüsszentés tör fel belőlem, ahogy lépek egyet előre a tisztás közepén. Közel jár, már nem kell sok.
Megáll. Érzem, hogy ő is épp annyira vágyik rám, mint én rá. Soha még ennyire erős intenzitással nem vágytam senki érintésére. Minden józanságot elsöpör bennem, és a karakál ösztönei most erősebbek mindennél. Még sem rohanok oda. Szívverésnyi idő, míg megszólal, és kilép az árnyékből a tisztásra. Szemeimben imádat lángja lobban. Nem számít, hogy emberként milyen rasszhoz tartozik, hogy nő vagy férfi. Ebben a pillanatban mindez, mellékes. Nem rohanok. Méltóságteljes léptekkel sétálok felé, és amint kellő közelségbe érek, némileg oldalra térek ki. Épp csak annyira, hogy amint körbejárom, oldalammal végig simítsam lábszárát, combjait. Átváltozott alakban hátam teteje majdnem kilencven centi, majdnem a csípőjéig érek.
Törleszkedek, torkomból halk doromboló hang tör fel. Aztán körbeérek. Csak egy pillanat, míg oldalához simulva felpillantok rá, aztán hirtelen mozdulok. Egy halandónak, s talán egy másik fajú alakváltónak is, gyors és különös lehet, ahogy menet közben váltok irányt. Most teljesen szemben állok, hátsó lábaimra emelkedve, és mellső lábaimmal feltámaszkodom mellkasára. A macska pofája majdnem egy magasságban van az ember arcával. Sárgás íriszeim fénye remegő boldogsággal kutatja pillantását. Nyelvem villámgyorsan nyalja meg az állat, az arcot, ajkakat.
Aztán vissza a földre, vágyva, várva az érintését, simítását. Hozzá akarok bújni, hemperegni vele a száraz fűben. Együtt vadászni, rohanni át az erdőn. Minden porcikámmal, szívem minden rezdülésével.

 

Néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijuss a pokolból.

Vissza az elejére Go down
Takumi Fukuda

III. Karakál
III. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. : Vörös alkonyat 8bdfb394fc7828b8d48247a07aa3198b
Hozzászólások száma : 180

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-15, 15:54


Becca & Takumi

Futok, ahogy csak tudok, az erdő és az illat vezet, amit egyre erőteljesebben érzek, ahogy közelebb kerülök. Azt sem tudom már mióta futok, csak belekezdtem és végül azon kapom magam, hogy a fák törzse között a távolban már látom is a tisztást. Szeretnék gyorsítani, de már így is eléggé gyors vagyok, csak a türelmetlenségem, izgatottságom az, ami erre késztetne. Pedig már nincs sok hátra, csak pár méter, túl a bokrokon. Érzem őt, és tudom, hogy már ő is tud arról, hogy jövök. Úgy érezhet engem, ahogy én is őt.
A tisztás szélén állok meg az árnyékban, zihálva keresem, majd meg is pillantom nem messze tőlem. Pár mély lélegzet után már normálisan lélegzem, ki is lépek a fák árnyékából, közelebb sétálva hozzá. A karakálom mindennél jobban oda szeretne menni ismerkedni, de mind a ketten tudjuk, hogy nem rohanhatjuk le. Hagyjuk, hogy ő akarjon kezdeményezni, akkor biztos igazán, hogy akarja a társaságunk.
Lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy elindul, szívem izgatottan verdes. Szinte végigborzongat az érzés, mikor végre hozzám ér, mikor az oldalával simul végig a lábszáramon, combjaimon. Kezeimet a teste fölött tartom, de még nem érek hozzá, csak hőjét érzem, hagyom, hogy ismerkedjen. Nem tudom mennyire érezheti rajtam Kazu szagát vagy mindazt, amit a cirkuszból hoztam magammal. Lehet nem érezni már rajtam semmit, maximum azt, amit magammal hoztam a partszakaszról, az erdőből, ahogy végigrohantam rajta.
Mikor rám pillant, mintha csak tudnám, hogy pontosan mire készül, így megvetem a lábam. Nem dőlök el és nem taszít hátra a súlya, mikor felemelkedve a mellkasomon támaszkodik meg a mancsaival. Szinte teljesen egy magasságba kerül a fejünk, talán egy pillanatra a tekintetemben megjelenik a karakál. Lehunyom a szemem egy pillanatra, mikor végignyal az arcomon. Féltérdre ereszkedem előtte, mikor visszahuppan a földre. Felemelve a kezem végigsimítok a nyakán, a hátán és az oldalán. Ha engedi átkarolom, megölelem, hozzá bújok, arcom a bundájába dörzsölöm. Rég érzett ismerős érzések járnak át, örülök, hogy végül úgy döntöttem utána járok. Talán sose futottunk volna össze, főleg, hogy javarészt a cirkuszban időzőm. Csak néha vagyok a bérelt műteremben, hiszen Kazuhoz közel is tudok festegetni.
Azt hittem egyedül vagyok – mondom a bundájába, majd felegyenesedek és ránézek. – Örülök, hogy még sem – mosolyodom el, és végignézek rajta. Ráadásul nőstény, bár tudnám, hogy mennyit tud a fajtánkról. Találkozott vajon már másokkal is? Én nem tudok másról azon a személyen túl, aki azzá tett, ami vagyok. Úgy tűnik tényleg ennyire kevesen vagyunk.

zene || Outfit || ×

Vissza az elejére Go down
Becca Tamming

IV. Karakál
IV. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 27
Hozzászólások száma : 21

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-25, 08:19
BECCA ÉS TAKU



Nem hallottam eddig másik karakálról. Valamiért úgy véltem, egyedül vagyok. Tamming soha nem mondta, honnan szerezték azt a „vírust”, amellyel megfertőztek. Lehetett akár régi, már kihalt egyedé. Én sem kérdeztem soha rá, nem jártam utána. Haragból. Gyűlöltem. Gyűlöltem Tammingot, hogy azzá tett, ami vagyok. Gyűlöltem önmagamat, a kiszolgáltatottságomat. Gyűlöltem a bennem rejtőző fenevadat. A vérengzését, a vágyait. Hosszú, hosszú hónapok elviselhetetlen sora múlt el, mire úgy ahogy elfogadtam a megváltoztathatatlan tényt. Alakváltó lettem, és testemet meg kell osztanom egy vérállattal.
Aztán… a sötétségben halvány fénysugár nyílt. Érezni kezdtem az előnyeit is. Nem tudtam olyan sérülést szerezni, amelyből ne gyógyultam volna fel. Nem lettem többet influenzás, nem kaptam el semmi fertőző betegséget. Az átalakulások is egyre könnyebben mentek, már képes voltam irányítani. A vérvágyat is uralni tudtam. A teljes elfogadás még is akkor történt meg, mikor egy alkalommal megláttam magamat egy tükörben. A karakál gyönyörű állat. Puha, rövidszőrű bundája a vörösestől a világos barnáig, és a sötét homokszínig váltakozhat. Fülei végén a kis fekete pamacs igazán egzotikussá varázsolják a pofáját. Karcsú és kecses. Rendkívül gyors és nagyon ügyes vadász. Megszerettem, és vele együtt magamat is. Elfogadtam, és megtanultam együtt élni vele. Nem tudom, hogy tényleg akarnék-e újra csak ember lenni? De most nem a kísérleteimen kell járnia az agyamnak.
Itt van velem szemben valaki, aki olyan, mint én. Majdnem olyan. S attól a pillanattól kezdve, ahogy megpillantottam, helyet kapott a szívemben. Jól esik hozzáérni, beszívni az illatát. S amikor letérdel elém, végig simogat, arcát a nyakamhoz tolja, államat támasztom meg a vállán. Belül mosolygok a szavaira, s jól esően feldorombolok. Mélyre szívom újra és újra az illatát, leválasztva róla, ami nem hozzá tartozik, csak ráragadt a városban. Ezeket most félreteszem, elraktározom, de nem foglalkozom velük jelenleg. Most csak ő van.
Ahogy felegyenesedik, kissé félrebiccentett fejjel figyelem. Szavaira mintha bólintanék. Ellépek mellőle, irányba veszem az autót, mely vagy két-háromszáz méterrel odébb áll a földút mentén. Megindulok sétálva arra, de néhány lépés után megtorpanok, visszanézek rá, hogy követ-e?
Szeretek karakálként lenni, de ahhoz, hogy közvetlenül beszélhessünk, muszáj visszaváltoznom. Viszont nem lenne szerencsés meztelenül sétálgatni az erdőben. A ruháim a kocsiban vannak. Megvárom, hogy megértse, mit szeretnék, és hogy mellém érjen. Oldala mellett, szinte szorosan hozzásimulva lépkedek. Mint amikor valaki kutyát sétáltat. Csak nekünk nincs szükségünk pórázra.

 

Néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijuss a pokolból.

Vissza az elejére Go down
Takumi Fukuda

III. Karakál
III. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. : Vörös alkonyat 8bdfb394fc7828b8d48247a07aa3198b
Hozzászólások száma : 180

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: 2020-03-26, 11:33


Becca & Takumi

Asami volt az egyetlen, akiről tudtam, aki ebbe az életbe kényszerített. Gyűlöltem érte, hogy beleszólt az életembe, de túl kellett tennem magam rajta. Túl akartam élni, ehhez pedig alkalmazkodnom és elfogadnom kellett. Végül elhagytam őt, nem akartam a szükségesnél több időt tölteni vele, sose tudtam teljesen megbocsátani neki. Viszont éltem tovább az életem, bár másként, mint addig. De sok mindent új szemmel nézhettem. Mint mindennek ennek a létnek is megvannak a maga előnyei és hátrányai.
Én úgy gondolom, hogy ha nem lettem volna anno karakál azon a koncerten, akkor most nem lennék ilyen közel Kazuhoz. Csak egy rajongó lettem volna a sok közül. Így viszont ott lehetek mellette, segíthetem őt, táplálom őt. Bár most valószínűleg kissé késni fogok, de nem fogja miatta leszedni a fejem. Vagy, ha nagyon aggódik miattam, utánam küldi a testőrét, bár szóltam egy rövid üzenetben. Legalábbis remélem, hogy elment az üzenet, néha behülyül a mobilom. Lehet le kellene cserélni, már régóta megvan. Viszont visszatérve a jelenhez, ehhez a tisztáshoz, ahol rátaláltam egy másik karakálra. Én úgy tudtam, hogy csak Asami van és én, bár lehet ő sem tudta, hogy van még valaki. Ha vannak is mások, nem tudok én sem róluk. Az utazásaim során nem találkoztam mással, ez a nőstény az első hosszú idő után. Hagyom, hogy ismerkedjen, bár én magam is izgatott vagyok. Még nem éreztem ilyesmit, de örülök, hogy úgy döntöttem elindulok ebbe az irányba. Elszalasztottam volna ezt a remek alkalmat.
Letérdelve hozzá most én érintem, beszívom az illatát, végigsimítom a bundáját és az arcomat a nyakához dörgölöm. Elmondom, hogy azt hittem egyedül vagyok és örülök, hogy még sincs így. Kicsit ölelgetem még, mielőtt felegyenesednék, majd figyelem, ahogy félrebiccentett fejjel néz, majd ahogy ellép mellőlem és elindul az egyik irányba. Követem őt mindenesetre, mert ha csak úgy itt akarna hagyni, akkor már rég elrohant volna. Így inkább azt veszem le belőle, hogy valamit mutatni akar vagy elvezetni valahová.
Felzárkózom mellé, és mellette lépkedve haladok, hagyva vezessen engem, mert nem tudom kiolvasni a fejéből, mit is akar pontosan. Legalábbis merre van az arra. Néha végigsimítok a fején, vagy a hátán, érezve izmai mozgását a bőre alatt.

zene || Outfit || ×

Vissza az elejére Go down
Becca Tamming

IV. Karakál
IV. Karakál
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 27
Hozzászólások száma : 21

Re: Vörös alkonyat
» beküldték: Yesterday at 09:34
BECCA ÉS TAKU



Furcsa és különleges élmény. Ugyanakkor teljesen logikus a bekövetkezése. Az egész világon talán nincs még egy olyan hely, mint Saint Louis, ahol ennyi vérállat és vámpír tömörülne össze. Így akár nem is kéne csodálkoznom. Még is ez az érzés ölel körül, hiszen tényleg nem sejtettem, hogy van másik fajtám béli. Végtelen öröm jár át a találkozásunkra.
Lassú léptekkel haladunk át a tisztáson, hogy a túlsó felénél a fák közé lépjünk. Nincs irtás, de az alj növényzet sem annyira sűrű, hogy az ember ne tudjon könnyedén előre haladni. Csak itt-ott kell kerülgetni egy-két bokrot, kidőlt fát, ilyesmit. Néha a lendület előrevisz, de aztán egy kanyarral visszaérek mellé. Hagyom, hogy a hátamon, fejem simítson végig. Olykor jól eső dorombolás hangjával kísérem. Összetartozunk. Két személyes falka lettünk ebben a pillanatban. Fel is nevetnék erre a gondolatra, ha nem éppen állati alakban lennék. Így csak rápillantok, vidáman csillanó tekintettel.
A fák közül aztán egy lényegesen nagyobb tisztásra bukkanunk, melynek túlsó felére fut be a földút, ami összeköti a területet a városba vezető főúttal. Végénél fehér színű Chevrolett Tracker árválkodik. Az autó felé veszem az irányt határozottan, ezzel is tudatva vele, hogy az enyém. Könnyed kocogásra váltok, beelőzöm kicsit. Az autó mellé érve egy pillanatra torpanok csak meg tanácstalanul, aztán fújok egyet. Végül is mit szégyenlenék előtte? Úgy helyezkedem, hogy azért távolról a lehető legkevesebbet láthassanak belőlem, és visszaváltozom. Persze, ez nem megy ilyen egyszerűen. Viszonylag gyorsan zajlik le, de megvisel. Mindig megvisel, még akkor is ha vadásztam. Ha nem, akkor meg még inkább. Most is, remegő lábakon állok. Támaszt veszek az egyik kezemmel az autó oldalán.
-A kulcs...
Mutatok a bal első kerékhez, mely mögött a fűbe rejtettem a kulcsot. Örülök, hogy itt van. Megvárom, míg előhúzza, és megnyomja a központi zár nyitó gombját. A hátsó üléseken vannak a ruháim, és néhány egyéb holmi között egy nagyméretű fürdő lepedő. Most ezért nyúlok. Magamra tekerem. Aztán lerogyok a hátsó ülésre. Rápillantok, elmosolyodom.
-Becca. Becca Tamming vagyok. -Mutatkozom be.- Ez a hely az enyém. Hamarosan ház is.
Elnevetem magam. Finom borzongást von a bőrömre a kora tavaszi hűs levegő. Kíváncsi tekintetem most már emberi szemmel méri végig. Szépnek és tökéletesnek látom.

 

Néha táncolni kell az ördöggel, hogy kijuss a pokolból.

Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom

Re: Vörös alkonyat
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
Vörös alkonyat
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Külváros :: Folyópart-
Ugrás: