HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Yesterday at 23:40
Celia Crimson
tollából született


Yesterday at 23:08
Tennessee Woods
tollából született


Yesterday at 23:08
Celia Crimson
tollából született


Yesterday at 16:15
Oakley Thompson
tollából született


Yesterday at 15:20
Alec Mason
tollából született


Yesterday at 15:19
Tennessee Woods
tollából született


Yesterday at 12:41
Élie Perec
tollából született


Yesterday at 11:07
Tennessee Woods
tollából született


2020-04-03, 19:32
Kyrill Miller
tollából született


Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

Long ago...

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-14, 07:44
Már épp azt mondanám minden jó, a pellus sincs tele, a szívem is a bordáim alatt marad, és már a lélegzetvétel sem akarja feketére égetni a tüdőm, amikor beközli a legújabb barátom, hogy nem bántásból fog következni ami jön… Mosolyognék, de épp most hordok ki lábon egy agyvérzést. Mintha a sebész mondaná, hogy igazán bocsi, ő tényleg kedvel de nincs altatás és fájdalom csillapítás a műtét alatt… a javamat szolgálja? Valaki szóljon neki hogy ez nem túl bíztató, sőt… az ilyen miatt sírnak éjjel a gyerekek az ágyukban, mellé meg mosolyog, és fogak nélkül is azt érzem, hogy a lelkemig hatol, szöges drótot teker a szívem köré, és ha azt mondja piros az kurva élet, hogy piros lesz, és nem más.
Piros mint a fejem mikor meggyanúsít valami turbékolással, amit Blackkel követtem el, a tagadás sem segít, csak kinevet, persze ő látja, ő tapasztalta, én meg nem tudom eldönteni elsüllyedjek szégyenemben vagy inkább essek a torkának hogy mégis honnét veszi ezt a badarságot? Ellép, helyet adva Blacknek, de én valahogy nem akarok most a közelében lenni, egyik közelében se. Mért érzem azt a vámpír jelenlétében, hogy egy ribanc vagyok? Egy gusztustalan, erkölcstelen… jézusom… ezek a gondolatok… mi a fene van velem?
Repül a tasli, vagy akármi is volt, de Black a földön, és először látom hogy ő igazat adjon és nem azért mert valaki iszonyú jól érvel… hanem mert kapott egy csúnya nézést, amiről azonnal a vak is levágta volna hogy van még ahonnan az előbbi jött, Reinhardt pedig nem lesz rest azt megosztani vele. Bocsánatot kér, én pedig megbocsátok, mert ez így is kínos. Először jön hogy mi turbékolunk, aztán kiderül hogy mit művelt, és most azért kíváncsi lennék hogy a vámpír még mindig biztos e abban hogy mire is csorgattam a nyálam.
Black előttem áll és a vállam fogja, erőt kellene sugároznia, és szeretném azt érezni, hogy igen ez az, meg tudom csinálni, kurva király leszek, de nem érzem, baromira nem érzem. Egyedül? Miiii? Arról volt szó, hogy megvéd… nem akarom egyedül… mi az hogy csak a gyakoroltak szerint?
Fű nő a padlóból, a falak eltűnnek, a plafon helyett csillagos ég kerül fölénk, a végtelen éjszaka átható érzésével, tudom hogy csak a képzeletem játszik velem, de hallom a tücskök ciripelését a kocsi motorjának hangját. Ahogy megpillantom a dokit és a két benga állatot katonai cuccban, önkéntelen is megfogom Black kezét, és hozzá bújok. Honnét tudja a vámpír, hogy hogy néztek ki? Miért kell ezt így csinálni.
-Black… én ezt nem akarom… - suttogom és le nem veszem a szemem róluk, és tényleg nem akarom, nem csak színjátékból, nem érzem magam késznek, és nem vagyok hajlandó ereszteni a karját, úgy szorítom mintha az életem függne tőle. A bíztatásra csak a fejem rázom, de ő hátrébb lép, azok az izék meg közelebb hozzám. Nagyot nyelek és már érzem hogy mindjárt elbőgöm magam.
Alice… térj eszedhez, ez nem valóság, csak agybabra, nem tudnak bántani, nem tudnak neked ártani, csak ülj be a kocsiba és lődd le őket, csak teljesítsd amit akarnak és nem lesz semmi. Nem tudnak veled semmit tenni!
Veszek egy mély reszketeg sóhajt és elindulok az autó felé, a két fazon két oldalamon, fegyvert tartva rám, de a cső deréktól lefele lenne képes sérülést okozni, tehát megölni nem akarnak, nem tekintenek potenciális veszélyforrásnak. A doki beül az anyósra, nekem is kinyitják az ajtót. Emelem a lábam és bizonytalanul de beülök, kezem a zsebemben, szorosan markolom a pisztolyokat, a szívem majd kiugrik a helyéről, nem akarom ezt csinálni. Kellene valamit mondanom.
-Messze van az a falka? Másik városban? Mi lesz ha nem fogadnak be? Vagy már leegyeztették velük? – kérdések amit egy friss váltó feltenne… csak kérdezz… semmi más dolgod nincs mint kérdezni, abban jó vagy… mért színes a szivárvány? Black mért mutatta meg a szemeit? Mért tetszik nekem? Miért mondta Reinhardt hogy turbékolunk? –St. Louisban nincs patkány falka? Nem maradhatnék mégis inkább itt? Meddig kell viselnem ezt az ezüst nyakörvet? Normális, hogy nem éget? Csak azért van, mert még nem változtam át? Black azt mondta az ezüst halálos a váltókra. Egy hét múlva én is olyan szőrös izé leszek? Fáj az átváltozás? Black azt mondta, ha megölök valakit, akkor parancsot kapok a fejemre, és ki fognak végezni. – levegőt venni minek… akkor az igazi, ha már fáj.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-14, 17:11
Karma? Mindenki ismeri? A működése egyszerű, amit teszel másokkal az jön vissza hozzád és fordítva. Nekem mint gyilkosnak ez az elv nem elfogadható. Ez alapján nagyon nagy dolognak kell visszaérnie hozzám. Vagy pont azt verem le másokon, ami bennem gyülemlett fel azok a bizonyos évek alatt? A lényeg, hogy mostanság körbe körbe érnek az ilyen dolgok. Iskolapéldája a mostani helyzet. Én győzködöm hogy fogadja el ami jön, még ha kicsit kényelmetlen is... most itt állok nyakig libabőrösen mert szó nélkül csak úgy hozzám bújt. Ha most ellenkezek akkor én egy pici kényelmetlenséget se viselek el, miközben őt hasonló teher viselésére biztatom. Nem hazudtolhatom meg saját magam. Lassú és mély levegőket veszek. Reinhardt az a mocskok el sem tüntette saját alakját. A fejem sem kell forgatnom jól látom őt az erdő vonalán, meg azt a széles vigyorát. Most biztos azt mondogatja, hogy ő megmondta, egyszer szarul fogok járni ezzel a viselkedésemmel. Ezt a pontot megadom neki, mert 10 évvel előre megjósolta, bár a nagy számok törvénye őt pártolta. Csak nem múlik, még a szívverését is érzem a zubbonyomon keresztül. Nagyon.. nagyon nem jó. Kicsit biztatom, mintha semmi bajom se lenne, ő meg természetesen fél. Ez teljesen érthető csak nincs helye. Mély víz neki... meg még egy mély levegő nekem és már muszáj válaszolni megint. - Pedig nincs más választásod. Nincs időnk, a maximumot kell kihozni ebből, mert nyerni és élni akarunk. Szabadon. Ettől a mesétől mindenki aki tekintély kalapot fog neked emelni. - Kevesen mondhatják el, hogy egy vámpír képezte ki őket egy éles szituációra két nap alatt, egy szinte teljesen realisztikus szimulációban. Sovány vigasz most, felvágós téma ha megéljük a holnap éjfélt. Ha pedig elengedem akkor magamon is erőt veszek. Óvatosan megsimogatom a fejét és lassú mozdulattal ellépek, mert nem akarom az elhagyatottság érzését erősíteni, inkább csak tudatosítani, hogy én akkor sem leszek ott, de most figyelem és itt baja nem eshet.
Alice kötélnek áll, legkevesebb örömére, de ügyesen halad és az első mentális korlátot legyőzte. A férfiak betessékelik, ő engedelmes és együttműködő. A kocsi elindul, én persze nem tűnök el, az illúzió fut körülöttem, mintha egy vászon előtt állnék. A táj mozog, én meg siklok benne, figyelve a lányt és hallgatva a kérdéseit amik teljesen jók.
A nagydarab fickók egy darabig csendesen figyelik és amikor végzett röviden válaszolnak. - Kuss! - Ezek szerint a vámpírnak sincs kedve válaszolgatni, inkább az egyik nehezebb helyzetet veszi elő, ahol nyíltan és azonnal tisztázzák a lánnyal az elrablás tényét, bízva a sikerben. Az egyik őr Alicet próbálja megfogni, a másik fecskendőt vesz elő. Ez lenne a "normális" eljárás, egy durva elrablás, szedálás megoldással ahol ténylegesen csak mint darab hús tekintenek rá. A lánynak minden esélye megvan kiszúrni a gyanús mozdulatokat. Az első fickó a zsebében kezd matatni a másik kicsit megemeli a kezeit, ha ránéz kimondottan olyan lesz mintha ugrásra készülne. Drága doktorunk hátrafordulva figyeli az eseményeket, a sofőr meg vezet. Kíváncsian figyelem mi fog ebből kisülni. Ez az első teszt, de vajon eleget gyakoroltam vele, hogy most védekezzen, vagy fenyegessen?  Még mind a kettő lépés opció... bár jöhet a pánik is vagy bármi más. Ha az izommemóriába kicsit is beépült valami, és szerzett némi lélek jelenlétet talán menni fog.
Rettentő érdekes ezt kívülről megfigyelni és ha Reinhardt kicsit lazább elfogással vélekedne erről az átkáról, akár egy kiképzési technika is lehetne. A tömegbűbáj alatt nem lehet emlékez cserélni, ahhoz az ember szemébe kell nézni. A tesztalanyok még ezt sem hozhatnák fel... de most, azt hiszem csendre intem a gondolataim. A pici, fura lány van a reflektorfényben és várjuk mi lesz az előadás folytatása.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-15, 20:31
A stresszszintem köszöni jól van, úgy véli megállapodott és most már állandóan a plafonon fog mászkálni életem végéig, mert baromira bejött neki a denevér lét. Vagy épp a denevér léte? Akármi is okozza ezt az állapotot, amit nem tudok értelmesen megmagyarázni, elvégre nincs tényleges vészhelyzet, mégis a testem a hallucinációra úgy reagál, mintha valós helyzet lenne. Szóval adrenalinért nekem sem kell a sarki gyógyszertárig mennem.
Mondani akarom neki, hogy tojok a tekintélyre, meg a kalap emelgetésre is, én csak szeretnék hazamenni, aludni, elfelejteni ezt az egészet.
-Mindent elkövetek amit csak tudok.- ennyire tellett, nem sok, de hát… még mindig több mint a semmi.
Benn vagyok a kocsiban, ez már simaliba, két nagy darab alak beül mellém és lehetségesnek tartom hogy a kérdéseimmel kiidegeltem őket, a válasz is erről tanuskodik.
-Kuss? – megrökönyödöm, nem erre számítottam, legalább egy kérdésre válaszolást, ez így túl egyértelmű, bár jogos most már itt vagyok, minek titkolják mi a szar van.
-Mit akarnak tőlem? Maguk nem is jófiúk ugye? Állítsák meg a járművet, eresszenek el! – Emelem meg a hangom, ahogy egy kétségbeesett lány tenné, fontos a fokozatosság, azzal tudnak számolni, így ők is tudják mennyi idejük van még, persze ez mindig kevesebb, hiszen én már tudom hogy mennyi kell ahhoz amit kitaláltam.
Gyorsan tudatják, ez persze hogy egy rablás… megpillantom a fecskendőt és döbbenten pislogok, na azt nem … azt azt nem… kezem megszorul a derringeren és a kabátból előrántva ráfogva azonnal nyakon lövöm, kétszer. Mondjuk a második már inkább felindultság volt, olyan baszom az anyád, dögölj meg. Két lövés… basszus elhasználtam az egyik fegyvert, hát el is dobom, kell a… kezem már a cipzáron, a másik a zsebemben matat, és próbálok elhúzódni, de ahogy a hallucinációban minden jó volt, a valóság nincs ott, mert megbillen a szék alattam és nyekkenve zuhanok az oldalamra, a kezem magam alá szorul a zsebemben, ahogy görcsösen markolom a mellény áldetonátorát és szorosan behunyom a szemem. Ez nem megy, így nem megy.
-Elég! Kérlek… - nyüszítem, és mantrázom magamban, hogy az egész nincs ott, nem létezik, hátha eltűnik és átlátok végre azon a szitán.
Kár szépíteni, kudarcot vallottam, béna vagyok, tehetségtelen... hullajelölt...
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-16, 10:25
Bólintok neki. Biztos vagyok benne, hogy tényleg mindent bele fog adni. Az elvárásaim? Magasak, de nem az azonnali siker miatt. A kitartását várom. Biztos a kudarc. Tapasztalatlan és első körös, eddig jellemzően mindig lelassult ha hirtelen falba ütközött. Még meg kell tanulnia ezt leküzdeni. Jesszus, de kevés az a 2 alkalom felkészülni a holnap estére...
A szimuláció könyörtelen. Nem a dumára hanem a tettekre van kiélezve. -Hallgass el végre!- Morran ismét az egyik fazon és előkapja a fecskendőt, hogy tettek is kövessék azt a kívánságot. A fegyver elsül a őr hörögve dől hátra, viszont a társa némi hezitálás után Alicenak ugrana, hogy elvegye a fegyvert, de a lány megbillen átesik az ülésen és már a kocsi alvázát nézheti közelről. Ezt az egészet magam is végignézhettem, igaz csak az oldalsó balakon keresztül és pont az én irányomban lőtte le a tagot, így magát az utolsó jelenetet csak vérmaszaton keresztül láttam. Reinhardt ügyel a  részletekre.  Mikor tanítványom szünetet kér én felemelem a bal kezem, ezzel jelezve, vége ennek a körnek. A lezárást nem csinálja lenyűgözőre a vámpír. Fehér villanás és mire kitisztul a kép már ismét a szobában vagyunk, ahol voltunk is, de újra azt látjuk ami valóban körülöttük van. - Minden rendben. Elsőre, nem is rossz próbálkozás, másodjára többet kell mutatnod. Hozok még két széket, hogy ha el akarsz borulni az ülésen az se legyen lehetetlen. Erre nem is gondoltunk. - Nyújtom neki a kezem, hogy felhúzzam. A vámpír meg mellé guggol tekintete rideg, mintha az ember lelkébe látna ami részben igaz is. - Nem kell búslakodni, érzem a belsőd rezdüléseit. Ez szar volt, de ezért gyakorlunk. Pihenj kicsit aztán jön a következő, a kölyök nem választ maga mellé rossz anyagot. - Ridegsége atyai mosolyra vált miközben felegyenesedik és elhátrál tőlük én meg felsegítem a társam és adok neki egy termoszt. Semmi ominózus csak egy ütött kopott zöld fémtartály,  aminek a teteje bögreként is működik.  - Gyümölcstea. Némi gyógynövénnyel, jót tesz az idegeknek. Közben meséld el milyen érzés volt. Fel kell készülni a következő körre és ez az előző elemzésével indul. -
Én is látom rajta, hogy nincs a legjobb kedvében. Fehér, rémült és nem nevet, pedig kevesen esnek át egy kocsin mint valami szellem. Magam sem nevetnék, de biztosra veszem érdekelne az élmény. Türelmesnek kell lennem. Majd kiderül kell e győzködni a következő körre. Arra is vannak érveim, de bízok benne hogy a pihenés alatt fel fogja ismerni a helyzet fontosságát és amint kitisztul a tudata önként folytatja a küzdelmet, újra nekiugorva saját démonainak.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-16, 22:55
Fekszem a földön, kuporgok, reszketek, a szívem szeretne világgá szaladni, és azt hiszem azt sem bánná teljesen, ha ezt csak úgy valósíthatja meg, ha átszakítja a mellkasom. Fekszem a kocsi alatt, aztán villanás és a valóság átszakítja azt a selyem hálót, ami fogva tartotta előttünk. Újra a lőtér, a vámpír, a vadász és én, aki úgy érzi magát, mint egy utolsó szar szemét semmirekellő nulla. Nem még ez is túl sok, ahhoz ami bennem tombol, vagy épp kialszik a könnyeim által.
Black szólal meg, bíztat hogy elsőre nem rossz? Másodikra többet kell mutatnom? Milyen másodikra? Nem lesz második, én nem akarom, nem akarom ezt csinálni. Nem gondoltak rá hogy valamit csinálok? Ez a baj az agybabrával, látványos, de a semmi nem lehet ott, márpedig ha semmi, akkor a testem rá fog jönni és nem vesz engem komolyan, de mást sem. Nyúlnék a kézért de Reinhardt leguggol mellém, és épp pszichiátert játszik. Szar? Mi? Tényleg azt mondta szar? Komolyan? Félre hallottam? A szart, hogy lehetne már félrehallani? A szar az szar… kurvára kicseszettül valóságosan szar! A kölyök nem választ maga mellé rossz anyagot… hahó nem választott, balszerencsés volt, mert engem dobott a gép… A kezét elfogadom, mert fel kell állnom, nem fekhetek a hideg betonon. Nem segít a vámpír mosolya, nem így működik a gyereknevelés, nem így működik egy női lélek kezelése… gondolom nem sok nővel volt dolga, de a módszerei mindenképp kifogásolhatóak.
Lopva pillantok fel csak Blackre, még az ő tekintetét is kerülöm.
-Nem akarok több kört… - hangom ennél halkabb már csak akkor lehetne, ha totálisan kussban maradnék. –Szar voltam, és ez így is marad… nem vagyok ide való… csalódást okozok csak… - na tessék ez most fasza, jól el lett intézve ez az egész… azt hiszem fáradt vagyok, fáradt vagyok fizikálisan, és fáradt vagyok szellemileg is. Reggel óta talpon vagyok, és azok a kis pihenők semmire nem elegek. Le akarok zuhanyozni, enni és elaludni a tv-n, bár lehetséges már kezemben a távirányítóval elaludnék a kikapcsolt tvt nézve.
Remegek, a kezemben lötyög a tea, ami még épp kellemes meleg, kicsit arrébb sétálok, nem kell társaság, nem akarok itt lenni, nem akarom újra kezdeni és nem akarom az egész szarságot nem akarom.
-Látványra … durva… de… érzés… hiányzik az érzés… látom hogy ott van de csak egy filmet nézek VR szemüvegben… nem érint… nem nyom, nem folyt… nincs ellenállás ha … hozzáérek…
Tessék kielemeztem, kezdjen vele amit akar, engem nem érdekel.
-Haza akarok menni… - pillantok Blackre. Ez innen már csak kínzás… és Reinhardt meg gondolhat amit akar… nő vagyok… az ő világában a nők nem harcoltak, a nőket meg kellett védeni a gonosz faszkalapoktól, mit vár tőlem? Nem leszek olyan mint a kölyök… a közelébe se érek… bennem vannak érzések, félelmek, megbánások, vágyak.
Én még ember vagyok… még..
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-17, 09:52
Mély levegő. Erre számítottál Black. Ezt kezelni kell. - Ezt hallani sem akarom. Arról volt szó kezedben a sorsod és nem hagyod magad. Az első meg várható volt, hogy nem lesz tökéletes. Ha inden elsőre menne nem létezne a kiképzés fogalma. - Nem tudom mivel kéne kizökkenteni sokadjára is. Talán a tea, egy kis melegség és energia majd megpörgeti. Oda is adom neki, amit kis híján ki is önt. Fáradt lesz, de most erőn felül kell teljesíteni. Majd holnap már csak a könnyebb részek jönnek, de ma még bírnia kell.
- Gondolj bele, ha azt is éreznéd milyen állapotban lennél. Ez is elég, ha ezen megfelelsz már közelebb leszel egy valódi sikerhez. Most nincs más megoldás csak az hogy nyerünk, de azért áldozni kell. - Győzködöm de hiába. Ő haza akar menni. Még valamit hozok talán az még ad neki egy utolsó lökést. - Egy pillanat. - Valahol itt kell lennie a fagyinak... Megolvadva... mert a hűtőben nincs. Hol a francban van? Max megmikrózom forrócsokinak. Ez az ötletem támad mert az egyik félredobott kabát előtt találom meg és félholt állapota nem túl csábító.
Amíg az ember keres és ügyködik, a vámpír Alicera néz. Aljas trükköt csinál. Kutatja tekintetét, aminek megszerzése érdekében fémes csattanással felhúzza a fegyverét, ami Blacket nem zavarja, de biztos benne, hogy a lány rá fog figyelni. Létrejön a szemkontaktus és a fejében szólal meg.
~ Először is ne merj sikítani. Nem kell félni, és válaszolni se kell szóban. Elég ha gondolsz rá, most látni fogom. Kisasszony... Lehet, hogy halovány lila gőzöd sincs miféle hatással vagy Oliverre de jó ha tőlem tudod. Nem szokott beszélgetni. Nem szokott győzködni és senkiben sem tartogatja a reményt. A srácnak az érzelmi szintje egy kenyérpirító alatt van általában, mert az legalább néha elvörösödik és melegséget áraszt. 3 éve nem hallottam tőle azt, hogy minden rendben lesz, pedig velem ellenőrizteti az elmeállapotát. Amit te most látsz belőle az a kenyérre kenhető, puha, érzelmes oldala. Ha valaki, én tudom és láttam mi rejtőzik a mélyben. Mondtam, hogy Kevinnel az oldalamon sokat várunk tőled. Az összes eddigi tanítványával ugyanúgy bánt mint a pisztolyával. Nem véletlen nem dekkolnak mellette sokáig. Értékeld azt a privilégiumot, hogy úgy törődik veled mint egy emberrel. Nem voltam benne biztos, hogy ilyesmit még valaha is látni fogok tőle. De EZ a mi titkunk. ~ Hadarja az utolsó mondatot, ami igen fura mert fejben is sietősnek hangzik, de oka van. Elkapja a fejét és valami mással kezd babrálni mert Black érkezett vissza és persze erről egy szót se akar neki szólni.
Átadom neki közepesre sikerült remekművet. - Ezt még húzd le. Ne menjen kárba a vége. - Ülök le mellé és felnézek a repedezett vakolatra.
- Nem foglak hagyni hazamenni, amíg egy elfogadható gyakorlatot nem csinálsz. Legyen ez a következő vagy a 100. hajtani foglak, mert holnap ezen múlik minden. Ott nincs leblokkolás, meg elegem van, vagy fáradt vagyok. Nyer.. ned.. kell. - Szótagolom neki és ránézek. Nem fogok elfogadni mást mint válasz. EZ nem az a világ. Most marad a csend és vagy egy újabb kifogás amit nem hagyok annyiban, vagy a beletörődés hogy itt most csak a siker a kiút.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-17, 23:16
Ellenkezem, a lelkem, a szívem, a testem, küzd és ágáll minden ellen, ami volt, ami van és aminek lennie kellene. Black hallani sem akarja, én pedig folytatni nem akarom. Megvisel, hiába inden ész, hiába minden gondolat, mantra, hogy mennyire kemény és kitartó vagyok, a lelkesítő beszéd csak addig elég míg meg nem érzem a vereség keserű ízét a számban.
Meginnám a teát, felmelegítene, de alig egy korty megy le, nincs benne cukor… keserű mint az isten csapása, és langyos is. Óhatatlanul elfintorodom, miközben remeg mindenem nem vagyok benne biztos hogy nem csak a fáradtság, közre játszik tutira a stressz is. Hogy is jutott ilyen baromság az eszükbe. Képezzünk ki egy civilt, két nap alatt, mert mért ne? Menni fog az… nem! Nem fog!
Szavak… megint csak szavak… éreznem kellene, de csak az üresség van, a tagadás, a makacsság, a menekülés iránti vágy. Eresszen, hagyjon… és valami fura mód működik is, talán én is tudok valami agybabrát, mert ott hagy, én meg ülök a földön fáradtan. Most kellene meglépni, felállni és csak kisétálni mint aki cigiszünetet tart.
Éles hang, a szán hátra siklik majd előre rúg és a csőbe vezeti az első lőszert… lőszer… fegyver… szán…
Felkapom a fejem és egyből Reinhardt tekintetével találkozom, hogy jött ide… nem hallottam, és… rémülten pillantok rá, sikítanék ijedtemben, de rám szól… nem mozog a szája… a fejemben van… vámpír! Bele tud menni a fejembe.
~Ne bánts… ~ első gondolat, mindig ez az első, félteni a szaros kis életem, amiről épp most kezdek amúgy lemondani, ezért mondják hogy tipikus nő, azt sem tudja mi az isten szerelmét akar, mert öt percenként megváltoztatja azt. Nem kell félni? Nem tudom elfordítani a fejem, nem tudom a szemkontaktot megszakítani, bármennyire is akarnám, pedig kézzel hozzám sem ér, egyszerűen a testem nem akar nekem engedelmeskedni, mintha én csak itt lennék, egy palackba zárt szellem, egy kislány aki a tv-t nézi a zárt szobában és hiába néz ki az ablakon a kinti gyerekek nem hallhatják meg.
Be kell vallanom eddig azt hittem ez a nap elérte a csúcspontját hogy ennél durvább már nem lehetne, de jön, itt van, halálra rémít, a mélybe taszít lelkileg, hogy aztán a mennyekig emeljen és olyan titkot bízzon rám amitől fontosnak érezhetem magam. Még hogy a nőkön nem lehet kiigazodni. Egy francot!
Hadar, alig értem, milyen privilégium? Titkunk… titkunk… persze hogy a miénk… de… most tényleg? Mért… ha… nem miattam, Black miatt… biztosan Black miatt… biztosan… Oliver miatt. Ahogy elkapja a tekintetét, a fura érzés megszűnik, újra tudok mozogni és magam vagyok a fejemben. Életemben először sajnálom? Reinhardt gyere vissza! Van ezer másik kérdésem! Naná hogy mind Blackről.
Black visszatér egy bögrével a kezében amit felém nyújt, én nyúlok érte és nézem… Oliver… hihetetlen vagy… emberként kezelsz, aggódsz értem… életben akarsz tartani.
Már ne tudom mit gondoljak rólad. Olyan fura alak vagy, mégis, a magad módján szeretsz és szeretve is vagy, ha nem is veszed tudomásul… én meg… nem tudom mit művelek.
-Köszönöm Ol… vadt fagyi… - pillantok a bögrébe… tartsd a szád Alice… annyira kimondanám, megölelném, és a világnak sikítanám hogy láttam a szemét, tudom a nevét, és igen, kötődöm hozzá, nem érdekel a pénz, ne érdekel semmi amire elcserélhetném ezt az információt, én csak… meg akarom védeni, ő véd engem, kockáztat, hát itt az ideje hogy én is kockáztassak…
Sietve iszom meg a tömény édes csokifagyit, majd rá pillantok ahogy leül mellém és ecsetelni kezdi keménykedve hogy nem mehetek haza míg nem csinálok elfogadható gyakorlatot… én meg csak mosolygok magamban és azon agyalok milyen édes… milyen gondoskodó. Felém fordul, én pedig nem nagyon figyeltem, talán választ vár… biztosan választ vár, de mit mondjak?
-Megértettelek és elfogadom… - semleges. Bármi is volt az Oliver… csináljuk.
Csakhamar kiderül hogy ugyanaz mint eddig, újra és újra, mindig egy kicsit tovább jutva, mindig újabb hibát követve.
A földön fekszem, a fűben, remegek, körülöttem mindenki halott, azt hiszem ez volt a 13. próba. Alig kapok levegőt, pedig olyan őrült tempóban veszem, hogy marja a tüdőmet. A fáradtság olyan erővel tör rám, hogy nyögve tudom magam csak négykézlábra tolni. Nem adhatom fel, de már a lábamon alig állok, mégis megállom, hogy szünetért könyörögjek. Felállok, nagyon nehéz a mellény, már egy ideje érzem a súlyát, és minden körrel jobban húz. Elindulok vissza a helyemre, újra kell kezdeni, volt még hiba bőven, nem hagyom, hogy Olivernek baja legyen azért mert engem védene de egy béna fasz vagyok.
-Csináljuk… - nyögöm, majd a következő pillanatban térdre hullok, nem bírnak már el a lábaim. Előbb az oldalamra borulok, majd a hátamra. Alig kapok még mindig levegőt. Le kellene húznom a cipzárt, de a kezeim is remegnek. Azt hiszem túlterheltem magam, a vérnyomásom azt mondta kapjam be és itt hagyott. Zsibbad az arcom, tutira fal fehér vagyok, de akkor mért folyik… mért véres… jézusom vérzik az orrom. Hasra fordulok, amilyen gyorsan tudok, az orrom meg megpróbálom befogni kicsit, hátha… de nem segít. Pillantásom zavartan a vámpírt keresi… remélem nem éhes… A beteg, a gyenge, a fiatal és az öreg állatt mellett Alice lehetne a következő potenciális áldozat, aki nem sír majd csak néz hülyén… ha utoléri a kárhozat…
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-18, 12:10
- Nem a szakács tudományom csúcsa, de abból dolgozok amim van. - Nem hittem volna, hogy ennyire örülni fog neki, de mintha kicserélték volna. Hiába próbálja rejteni, ahogy néz, a pici mosoly amit leakar küzdeni ott van. Nagyon fura ez a lány... még senkit nem láttam ennyit változni csokifagyitól. Reinhardtra nézek, de ő a fegyverével szöszöl, feltehetően unalomból. Muszáj biztatnom Alicet mert ha a vámpír is lemond róla... akkor bajban leszünk.
Elmondom amit gondolok, és amit tenni fogok. És... - Akkor vágjunk... bele. - Igen, talán picit elbizonytalanodtam. Csak egy kicsit. Valami itt nincs rendben. Alice még sose épült fel ilyen gyorsan, vagy látványosan, de nincs végtelen sok időm elemezgetni. Kezet nyújtok neki ő felpattan. Még egyszer a vén vasra nézek, aki bólint. Kiropogtatja a vállait, vesz egy mély levegőt és belevágunk. Újra indul a training én meg elgondolkozok azon hogy otthon és talán bevetésen is lesz csokifagyi, mert ez már a 3. helyzet ahol segít. Vagy forró csoki?  Értem én, hogy a boldogsághoz szükséges hormonokat szabadít fel, de ez már a röhejessel határos. Nincs az az étel ami drog belekeverése nélkül így hat. Visszasandítok a dobozra, de az csak egy barátságos színes Algida feliratot meg a kötelező leírásokat tartalmazza. Kutya legyek ha megértem, de elfogadom ami történt, mert az idő szorít és a hatás pozitív, nyomozzon akinek kedve van. Innentől csak néző vagyok, de egy lenyűgözött megfigyelő. Mégis ilyen hatással lenne rá a szöveg és a törődés? Majd a közeljövőben kiderül. Arcán elszántság, mozdulatai határozottak, még ha el is bukik.  Az elején fel se kell segítenem. Elbukik, felkel és újra. Nem pihen. Átkattant és küzd amíg csak lehet, én meg egyre elégedettebb vagyok. A 10. feladatot én már elfogadnám sikeresnek, de nem mondom neki. Csinálja csak míg ő nem elégedett vele. Míg azt nem mondja, hogy tessék ezt így kell csinálni. Önbizalmat akarok látni az arcán a saját munkája után. 13. próba és még mindig kel fel, igaz remegve. Lassan éjfél ő pedig még pörög, szemében akarattal, ami pillanat alatt üvegesedik be. - Lehet kéne egy kis... - Alice elborul én meg hozzárohanok.  - ... pihenés.  Az előzők már jók voltak, ideje befejezni. Holnap is élned kell. Én már büszke vagyok a teljesítményedre. - Reinhardt is jön segíteni, ha mással nem, pár szép szóval. - Ez már valami. Belevaló mutatvány volt Kislány. Még a végén lovag leszel. - Mosolyog rá, ami elillan mint az asztalra öntött alkohol. Alice vérére fókuszál, láthatóan éhes és emiatt undorodik is magától. Biztos frásztó ennyi látomást indítani úgy hogy nem szokta állandóan használni és az se tuti, hogy evett mikor idejött. Mindenesetre megembereli magát. Megrázza a fejét és egy textil zsebkendőt ad a társamnak mire én elővenném az elsősegély csomagom. - Úgy fest nem csak Én és a kölyök látjuk úgy, hogy ennyi elég lesz. A tested is rád szólt és jobb ha hallgatsz rá. - Azzal ő hátat fordít int és eltűnik. Tuti éhes ha sose fogja bevallani is igazam van. Nem először látom ilyennek. Meg máskülönben miért távozna ilyen gyorsan.
- A cuccok ráérnek holnapig. Még ide kell jönni a végső simításokra. Ideje pihenni. - Nem kérek engedélyt, leveszem a felszerelését ha segít ha nem. A kifogásait is elengedem a fülem mellett majd felkapom a karjaimba, belebugyolálva a kabátjába és indulás. A lőtér már rég üres. Mint emlegettem elég jóban vagyok a tulajjal, hogy ilyesmit is rám bízzon. Ajtó zár, épület beriaszt és irány a kocsi ahol beteszem a kimerült lányt az anyósülésre. Hiába indult gyönyörű napsütéssel és meleggel az esték még hidegek. Jó, hogy ragaszkodtam a kabáthoz.
Felhördül a motor és indul a jármű és én kicsit szótlannak érzem őt. Ez is újdonság. Én keressek témát... -Holnap a nagy nap és szerintem fel vagy rá készülve. Ha pedig én mondom akkor nagy tévedés nem lehet. Ráadásul az öreg vas is egyet ért velem. Akkor már csak lehet némi igazunk. - A további cél? Haza, fürdés alvás és most vagy 10 órát hagyni fogom aludni még ha abból 7 -et én pörögni fogok a házban azon ügyködve, hogy minden sikeres legyen az esti műsoron.

Reinhard ül a szobájában mélyen a Winchester alatt, jól elzárva mindentől és hangosan beszél magában. - Túlaggódod. Mindig is ez volt a baj. Elpuhultál a hosszú évek alatt. -
Felszerelése, élére hajtva, elrendezve, katonásabb már nem is lehetne a rend ami a szobát uralja. Ő egy fekete trikóban és gyakorlósortban ül le foteljébe és egyetlen káros szenvedélyének hódol, a szivarnak.  Jobbjában a füstölgő dohánytekercs, baljában egy kehely vér. A megbontott vérbanki tasak meg a hamutál mellett várja, hogy teljesen kifogyhasson.
- Amúgy ha így folytatja még a végén tényleg ember lesz. Nem adom rá a nyakam, de ha mégis... hiányozni fog a társaságod öreg barát. - Ez kívülről úgy fest, a vén vámpír megbolondult és magában beszél, de aki az ő szemein keresztül néz az eseményre az tisztán láthatja Kevin ül vele szembe az íróasztalán és két kivénhedt pásztorkutya módjára dumálnak a kölyökről. Talán egész reggelig...
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-18, 23:20
Öröm és boldogság, nem buktam le, majdnem kimondtam a nevet, bár nekem azt mondta hogy nem emlékszik az igazi nevére, de Reinhardt csak szólította valamikor így. Mindenesetre megállom, és kivédem ő meg nem jön rá a kis titkunkra.
Megkapom a parancsot, engedélyt, start sípot, akárminek is hívjam és újabb menet… majd újabb és újabb… zuhanok, vetődöm, fájlalom az oldalam, a lábam, a hátam, a fejem… Egyre nehezebb a mellény, egyre melegebb van alatta és egyre inkább gondolom azt hogy nem adtam bele mindent, nem próbáltam meg mindent, hogy nem lenne szabad hagynom hogy ezek a gondolatok a mélybe rántsanak.
Borulok, vállam becsapódik a képzeletbeli fűbe, ami puhán lengedezik körülöttem, mégsem érzem simogatását, ellenben a beton keménységével, ahol most koppan a fejem és felnyögök halkan. Hátamra fordulok, és képtelen vagyok értelmesen fókuszálni, zsibbad mindenem és ráz a hideg.
-Lehet… - egyezem bele épp csak annyira hallhatóan amennyi egy erőtlen lélegzetvétel. Dönt helyettem megint, és ezúttal nem ágálok, kellene, és már ajkamon lenne, de aztán mégiscsak arra figyelek hogy az arcom nedves. Ujjaimmal megtörlöm és véres. Nem fáj semmi, mégis mi történt velem?
-Lovag? – megint egy szó, egy érthetetlen szó, hiszen nők… nem.. csak -Johanna… -csak ő volt lovag. De ő harcos… én is… de ő nem születéssel… én sem… de ő meghalt… én is…
Arca megváltozik egyetlen pillanat alatt, én meg csak pislogok rá, mi történt… Alice koncentrálj! vér és vámpír… én butus. Reinhardt Black pártját fogja, és ha már ketten mondják hogy elég, akkor megérdemelnek egy beleegyező fejbólogatást, hogy oké beadom a derekam, legyen vége. Nem mintha nagyon lábra bírnék állni, de ki tudja, egy szó, egy név, egy szempár… ma már annyi minden adott erőt, még az is lehet találna bármelyik valamit hogy folytassam… vagy épp ezt akarják elkerülni? Nem tudok rajtuk kiigazodni… egyiken sem.
Black lehúzza a mellény cipzárját, majd lefejti rólam, és a karjai közé vesz. Végre fellélegezhetek, az érintése meleg, megnyugtat… nem kellene melegséget éreznem, most mégis… lehetetlen, hallucinálok? De a vámpír elment. Fejem vállának döntve, halad velem a felszín felé.
A hűvös szél belesimít arcomba, fogalmam sincs mennyi lehet az idő, nem vágyom semmi másra, mint hogy örökké tartson így a karjaiban. Az érzés megmarad, talán csak a kabát miatt, az öv tart, nem engedi hogy eldőljek, én pedig kényszerítem magam hogy ne aludjak, hogy bírjam ki hazáig, hogy az agyam ne akarjon fatal errort kiírni és elköltözni nélkülem a Bahamákra.
-Túl akarom élni… - motyogom alig érthetően, bár fejben teljesen jól hangzik – veled… együtt.
Kimarad pár per… tényleg csak egy pillanatra hunytam le a szemem, de a környék már ismerős, aztán villanás és lift… én… nem szeretem a lifteket, félek… félek tőlük, hogy benn rekedek, hogy  elfogy az oxigén és megfulladok… lassan… kínok között…
Puha… meleg… hideg érzetet hagy maga után. Gyorsan mozog, ép eszem maradékával fel sem fogom mi történik, csak mozdulok, fordulok, aztán visszazuhanok a sötétségbe. Sötét van… nem tudom mért vagyok ébren… álmodtam, láttam Blacket… láttam a szemeit, azokat a kétségbe ejtően gyönyörű zöldet és barnát, láttam ahogy távolodnak, láttam… hogy többé nem láthatom…
-Oliveeer… - nyögöm és utána nyúlok, de nem érhetem el, csak a sötét éjszaka vesz körbe, homok és penész szaga, az elmúlás fejben elképzelt gyötrelmes keveréke. Saját nyögésem riaszt fel, légzésem kapkodó, mígnem tudatosodik bennem hogy ágyban fekszem, otthon.
Be vagyok takarva, mégis reszketek mint a nyárfalevél, az izmaim fájnak, a lábam ugyan meg tudom mozdítani, de minden négyzet centimétere sajog. Sötét vesz körül, egyenletes légzés... ami nem az enyém.
Kezem lassan csúszik, keres, a fájdalom ellenére ami a vállamba mar, mégis a zaj forrása úgy hív. Be kell vele tartatnom a szabályait.
Ujjaim érinti a bőrt… végre megvan… biztonság… jöhet bármi, itt van, nem hagy magamra… Nincsenek szörnyek az ágyam alatt, mert a legnagyobb szörny mellettem fekszik… az én szörnyem.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-19, 09:27
- Túlfogjuk. - Biccentek neki, de mondhatnám a rozskenyér receptjét is akkor is ugyanott tartanék. Teljesen ki van dőlve, abban se vagyok biztos, hogy ez nem csak valami önkéntelen reflex vagy álmában beszélés. Bekötöm az övet, előtte és biccent. Nem megerősít bármi felől, csak egy egyszerű elalszik és felkel, amivel az egyetlen életjele a bólintásoktól rázott haj, meg magával hiteti el hogy ébren van.
Beülök a kocsiba és várok... gondolkodok, mit miért és merre. Mi van ha csak csapda az egész és otthon várnak? Nem lenyomozhatatlan a lakásom, de akkor jönnie kéne egy jelnek Alíztól, hogy matatnak a bejárat előtt. Lehet nyugodtabb lennék, ha megvárnám míg elalszik és csak visszavinném a lőtérre. Ott is kialudná magát. Ha leterítenem a két kabátot még valami puha is lenne amin feküdhet. Mély sóhaj, ennyit hagyok a paranoiámból egyenlőre és indulok haza. Érdemben már nem tudok vele beszélni. Ép csak elállt az orra vére és folyamatosan az elalvás ellen küzd, valószínűleg, ha megjátssza, hogy észnél van is mindenre igent motyogna és menne amerre vezetem. Üres a város ezen része, élet csak a vámpírok fészke felé lehet most. Ezért hálás is vagyok. Fura mód most én se a szokásos harci lázban égek. Aggaszt hogy ő a főszereplő, aggaszt hogy nagy bajba kerülhet minimális felkészüléssel és aggaszt, hogy ezek a tények aggasztanak. Valamit változtam, ha mást nem hát foglalkozni kezdtem egy élettel, ami mintha többet jelentene mint egy másik zsák hús, fegyverrel a kezében. Szeretem a meglepetéseket. Egy rajtaütés, több ellenség, komplikáció amitől komoly veszélybe kerülök. Ezek mind megmosolyogtatnak. Ez a fajta váratlan változás, viszont a személyem érinti és gyengít. Mégsem érzem úgy, hogy ki kéne vágni a hibásnak vélt részt. Na ez ami leginkább ijesztő.
Hazaérünk és most legalább felvihetem lifttel. Tényleg vezetgetnem kell mint valami élőholtat és ha néha szól is inkább idegi alapú és érthetetlen.
Ma este már a fizikai valóját is másképp kezelem. Csak fehérneműig vetkőztetem és a minimálisan átmosdatom ott ahol koszos vagy összevérezte magát. Figyelembe veszem, hogy ő zavarba jönne ha semlegessé válok? Igen, határozottan igen. Zavarba jönnék ha teljesen átöltöztetném? Nem. Inkább az ő kényelmetlensége zavarna, ami megint fura és megmagyarázhatatlan. Törődés... apró, értelmetlen dolgok számontartása mert a másiknak fontos.
Apróságok, mint hogy mellé fekszek és nem jó messzire, hanem közel hozzá. Önként nem teszem magamra a kezét, de minimálisat kell moccannia. Ezek után bámulom a plafont. Aludni kéne, de én még pörgök és úgy is 3 max 4 óra múlva kipihenten kelek, nem látom okát a sietésnek hát elkezdem tervezni a holnapot és a lehetőségeket. Valahol a "k" és "n" opció között kiráz a hideg. Nem szimplán libabőrös leszek, megfeszülök és figyelek, a levegő bennakad, én pedig mozdulni nem bírok. Miért ezt a nevet használja? Lehetetlen hogy rám gondoljon... nincs senki aki ezt átadta volna neki. Talán családtag talán ismerős, kutya... vagy egy filmből idéz. Az nem lehet, hogy tudja, álmában meg nem találgat az ember. Nem kéne, hogy zavarjon de most amikor hozzám ér jön a második hullám. Ő alszik tovább én meg itt maradok és feszülök keresztbe. Akármivel is mentegetőzök... csak a vén vas mondhatta neki ha ez nem egy véletlen egybeesés. Most a racionalitás kedvéért vegyük véletlennek és a második alkalomnál ha lesz olyan, visszatérünk rá.... most megpróbálok aludni.
Ma nem ölelésre ébredek. Az érintés enyhe fogássá alakult, ami közel sem a világ vége még nekem se.
Kikelek mellőle és kezdődhet a nap. Nem rutin, arról szó sincs.  
Amint vége a kötelező dolgoknak, szerelkezni kezdek. Ellenőrzöm a fegyvereket, és az estére szánt puskákat. Előkészítem a tárakat, válogatott speciális lőszert kapnak, ami ha kell átmegy egy könnyen páncélozott motorburkolaton is. Apropó motor. Lemegyek a garázsba és ellenőrzöm hogy a crossmotor is üzemképes, nincsenek fáradások, hibalehetőségek.  Nem szeretem mert nem terhelhető, nyitott az utastere és csak egy előnye van. Bárhol, bármin átmegy. Arra meg ma este szükség lesz. Be is tolom a kocsi rakterébe kipakolva a felesleges arzenált és még egyszer átnézek mindent. Aggódok mert nem én csinálom. Nem szoktam ennyit ellenőrizgetni. Inkább felmegyek és várom, hogy ébredjen. Hideg kaját készítek elő és az ő felszerelését. Mire kel tényleg csak mennie kell jobbról balra és készülődni. Én meg várok... várok... nem telik az idő. Miért vagyok ilyen ideges miatta? Még délelőtt van mikor végre mozgást hallok és megtörhetem a kínzó tétlenséget.
- Üdv újra az élők között. Ha fáj mindened az természetes, majd adok rá valamit. Szedelőzködjünk, reggeli és irány vissza a lőtér. Összepakolunk, és kicsit meditálunk utána jöhet az este. Gyakorlásra már nincs szükség. Most fejben készülünk. Mennyire vagy hulla? - Amint megvagyunk a kötelezőkkel irány újra a lőtér, a lehető leggyorsabban.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-20, 22:26
A tudatom lassan kúszik vissza a testembe, olyan elképesztő csiga lassúsággal, mintha egy épp szomjan halni készülő vonszolná négykézláb magát a sivatagban. Fekszem… a hátamon, légzésem visszafojtva hallgatom a környezetem de semmi. Az egyetlen zaj a konyhából jön. Fejem lassan fordítom oldalra és tényleg nem fekszik senki mellettem, még kell idő, kell hogy összeszedjem magam. Itthon vagyok, az ágyunkban, biztonságban és… ez már az a nap.
Ujjaim görcsösen markolják a takarót, nem akarok felkelni, nem akarom, hogy elkezdődjön a nap, nem akarom, hogy egy perc is teljen el. Talán ha itt maradok, elfelejt a világ…
Nincs szerencsém… ráérez vagy van valami titkos jeladója, vagy jó a füle… fogalmam sincs, de megjelenik az ajtóban.
-Szia… Black… - pillantok rá és a takarót feljebb húzom, apropó takaró, melltartó és bugyi van rajtam, nincs pizsama tehát nem vetkőztetett le. Tényleg tiszteletben tartotta az erkölcsi dolgot, amit mondtam neki? Még úgy is hogy semmire sem emlékszem onnét hogy kocsiba ültünk? – fáj… a vállam… - vallom meg neki, és tényleg érzem azt a jó néhány ráesést, és a lábamba is bele nyilal időnként a fájdalom, de az már egyre ritkább.
Azonnal kiadja utasításba, hogy szedjem össze magam és irány a lőtér, ugyan nem gyakorlásra, de össze kell pakolni, ami teljesen érthető, de… valahogy még sem akarok megmozdulni elsőre.
-Azt hiszem… egy kicsit… - enyhe túlzással, vagy épp alábecsüléssel. Tekintetében minden bizonnyal sürgetés lenne, ha látnám… azokat az elképesztő szemeket, de csak a testtartásából tippelhetek, hogy nem épp arra vár, hogy megegyem a reggelit.
Szótlanul mászok ki az ágyból és keresek elő a zsákomból pár ruhát, mert valljuk be odáig még mindig nem jutottam, hogy beköltözzem egy szekrénybe, valahogy mindig valami közbejön. Némasági fogadalmam kitart a fürdőig, alatta és utána is míg fel nem öltözöm, és újra a nappaliba nem lépek.
-Csináltam vagy mondtam valamit az este… vagyis… az éjjel amire emlékeznem kellene? – mert hogy nem emlékszem semmire, konkrétan arra igen hogy bekötött, hogy valamit beszélgettünk de a témáját nem tudom és hogy azt hiszem a liftben is voltunk.
Megint a kocsiban, a csend nyomasztó, mintha valami zavarná, vagy talán csak az este miatt aggódik… én is aggódom, rettenetesen.
-Valami baj van? – csak megkérdezem, nem is én lennék, ha nem tettem volna, olyan kis közlékeny volt amikor felébredtem, ennyi mondatot még sosem mondott hacsak nem fegyver volt a téma vagy a szörnyek. – Mit értettél meditálás alatt, gondolom nem az igazit, én sosem csináltam még és nem hiszek a hókuszpókuszokban…. azt hiszem tényleg kellene valami – mozgatom meg a vállam és belenyilal a fájdalom. – Hánykor találkozunk velük? – csapongok ide oda, magam sem tudom mi érdekeljen, aztán leesik hogy minden, igazából csak helyszín meg az időpont a lényeges. Legyen az itt és most.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-21, 12:58
Arany szabály, tilos kapkodni. Egy harchelyzetben a legnehezebb időt hagyni a gondolkodásra. Félsz, izgulsz, élni akarsz és kapkodsz. Ebbe a legkönnyebb belehalni. Ezért kincs a hideg vér. Csak akinek van az képes megállni a lavina elől futás közben és választani logikusan 3 út közül, nem pedig a szerencsére bízni. Csak aki átgondolja a fedezékben, hogy merre is haladjon támadjon vagy meneküljön él túl. Se a kapkodás se a vesztegelés nem jó tanácsadó. Miért is fontos ez? A jelenlegi helyzet miatt. Alice fáradt és a legjobb lenne minél többet gyakorolni és minimalizálni az alvást, de ha nem hagyok időt neki akkor meg lehet kimerült és demoralizált lesz. Okosabb kicsit hagyni, és utána frissebben, valószínűleg hatékonyabban és gyorsabban haladni a nap többi részével.
Köszön, elismeri, hogy volt már jobb napja is és aktivizálódik. Jóval fürgébb a tegnapnál, feltehetően most nincs benne dac és lehet ő is haladni akar. Feltételezem már ő is érzi a helyzet súlyát és az idő szorítását. Bár belekérdezni a dolgok legjavába még mindig profin tud. Kicsit meg is ráz a hideg az emélkre, de ezt nem kötöm az orrára.
- Kidőltél, és semmi említésre méltót nem produkáltál. Kicsit motyogtál, gondolom elég hamar jött egy álom. Aztán meg bújtál picit és aludtál. Mennyire emlékszel? Szerintem a kocsiban már nem voltál magadnál szóval nem sokra miután eleredt az orrod vére és indultunk haza. - Azt viszont nem hányhatom a szemére, hogy nem volt kitartó. Teljesen felélte a tartalékait, ma jól fel kell töltenie. Magam szándékosan nem számolom bele. Nekem ez egy rutin nap leszámítva azt a minimális aggodalmat amit az ő biztonsága miatt érzek. Ami rettentő fura, de közel sem olyan esemény, hogy némi csodálkozáson kívül több energiát fordítsak rá. Minden rendben lesz.
-Azt leszámítva, hogy el akarnak rabolni egy csellel, semmi különös. Elfogyott a mustár, de ha jól emlékszem neked az nem fontos. Szóval csak a készülődés köt le. Minden bevetés olyan mint egy ideges ember tárgyalása. Mindent tökéletesen a helyén akarok tudni, és a legrosszabbra is felkészülni. Meg talán valahol bosszant ez az alacsony színvonalú aljas trükk. Nézek végig rajta és le se tagadhatná, semmi kedve ehhez a naphoz, amit meg is tudok érteni. Ki akarja hogy elvigyék onnan ahol jól érzi magát?
- Átveszünk mindent lépésről lépésre. Fejben felkészülünk a legrosszabb és legjobb esetekre és az azokra adható reakciókra. Utána mivel felmérésem szerint még nagyon érzékeny vagy csinálunk valami emberi tevékenységet, hogy lelazítsam az ideged  végül meg mehet a műsor. - Valahogy így lenne a legjobb. A gyakorlaton bemutatta, hogy menni fog. Összepakolunk beszélgetünk és kicsit hagyom kiszellőzni a fejét. Úgy is egyre idegesebb lesz ahogy fogy az időnk.
- Este 10.00 a régi katonai raktárak előtti tisztáson. Nyugodt, jól belátható hely, töredezett kátyús aszfaltúttal. Nincs ok az egészségesnél több izgalomra le lesznek gyűrve. - Közben kinyomok a levélből egy fájdalomcsillapító tablettát. - Nem tudom, hogy iszol e... de erre ne önts le semmi alkoholosat. - Teszem elé a bogyót ami nem olyan mint a vénás szereim, de komolyabb mint egy algopirin. Aztán várok. Várom hogy egyen, várom hogy leérjünk és csak a kocsiban szólalok meg.
- Vegyük át az első lépéseket. Pont egy témakör belefér az útba míg oda érünk. Először is félni felesleges. Rossz dolog fog veled történni elkerülhetetlenül, akkor minek izgulni. Megtörténik és te uralni fogod. Bármi baj lesz én ott leszek. Figyelek rád ezer szemmel. Nincs olyan opció, hogy téged sikeresen elvisznek és én soha többé nem akadok a nyomodra. Annak csak matematikai valószínűsége van. Mesélj te hogy érzed, hogy fogod fel a helyzetet. Mi a te perspektívád. Mit érzel gyenge pontnak, mint szeretnél javítani? Ja és tanulj meg féligazat mondani. Lehet lesz velük váltó. Azt át kell verni. Nagyjából sejted mire gondolok? -
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-22, 09:24
Minden rendben, már amennyire rendben lehet bármi is. Nem tettem nem mondtam és nem gondoltam semmit, ami azt illeti nem is nagyon rémlik, hogy mi is történt.
-Foszlányokra emlékszem, azt hiszem az utolsó körnél… nem nagyon voltam magamnál, emlékszem a vér szagára… ragacsos… meleg… és Reinhardt tekintetére… aztán a kocsira, nem szeretem a lifteket… de azzal mentünk… és… valami langymeleg dologra, ami után hideg volt… megmosdattál? – szándékosan hagyom ki a rémálmot, nem tudom hisz e a jelekben, hogy a mágia vagy akármilyen hókuszpókusz az élete része e azon kívül hogy vadászik rá és megöli őket. Még rossz előérzetnek hiszi, hát maradjunk csak ennyiben.
-Nem szeretem a mustár ízét… - nem mintha számítana, és csak elbagatelizálja a kérdést, de egy fél mosolyt csal vele az arcomra. Megmagyarázza, jobb benne, mint én, néha tudok érvelni, ha épp nem vagyok ideges, akkor csak hetet meg havat összehordok, de ő mindig tökéletesen összeszedett… azt hiszem egy kicsit irigy vagyok rá.
-Emberi tevékenység? – a többi csak bla bla, de pihenni akar, velem, mert szükségem van rá, ezt jól látja, nem akarok az estére gondolni, csak túl akarok lenni, mint a liftezésen, mint egy orvosi szarságon, csak azt akarom, hogy felkeljen újra a nap, hogy a karjai között legyek biztonságban, most már végleg.
-Már készen vagyok – minden értelemben, de leginkább abban, hogy elegem van ebből az egészből. Mért nem lehet egyszerűen egy olyan távolsági rakéta vetős izével felrobbantani őket? Tutira van olyanja, vagy tud szerezni, vagy azzal a biztonsági izével Alízzal darált húst csinálni belőlük?
Bíztat, fitoktatja, hogy mindent tud a helyről, mégis a pulzusom már most kirándulni akar egy vidámparkba bármennyire is nem akarok vele menni. Felém nyújt egy kör alakú tablettát, baromi nagy és cseppet sem tűnik eper ízűnek, vagy olyannak, amit könnyedén lenyel az ember.
-Nem iszom… mármint alkoholt… ember vagyok… nekem árt az ilyen… - meg persze a drogok, a verés, és úgy általában a lélegzés is. A nyelvemre teszem a pirulát, és megpróbálok kemény csaj lenni, és lenyelni, de tapad, és fulldoklani kezdek. Az éjjeli szekrényen hagyott pohár víz épp elégnek bizonyult, hogy ne legyen ennek a napnak máris vége.
Túlélem, és túljutok a felöltözésen, viszonylag gyorsan, a reggeli elmarad, azt hiszem a gyomrom akkora hogy egy almamag sem férne el benne. Nem vagyok éhes, ha rágondolok is kiráz a hideg. A kocsiban szól hozzám végre, de nem azt amit vártam, hiába mondtam hogy készen vagyok, hiába bizonygattam hogy ne erőltesse a mentális tréninget.
Ha valaha lesz gyerekem, és olyan ötletem támadna, hogy Black mondjon neki estimesét, állítsatok meg. Az őszinteség jó… legyünk őszinték a gyerekkel, de attól még senki nem nyugodott meg hogy azt mondták neki nyugodj meg, és a félelem sem múlik el annyitól hogy közlöd elkerülhetetlen de ne félj, totál felesleges, úgyis elrabolnak… az ilyenekből lesznek a rémálmok… és rohadt mázlista vagyok hogy a nagy fináléig már nem kell aludnom.
-Félek… - az igazságot olyan egyszerű kimondani, csupán annyi kell hogy levetkőzzük az önérzetünket, a megfelelni akarásunkat, azt hogy mások mindig erősnek és határozottnak lássanak, ez a nehéz az igazságban, nem maga az igazság. – Nagyon félek… minden ellenére… félek hogy elszúrom, hogy lefagyok, vagy hogy valami hiba lesz és… valamelyikünk ott marad. Én… nem értek a gyenge pontokhoz… azt hiszem én vagyok a gyenge pont, te profi vagy, neked ez csak egy átlagos nap, egy munkával töltött óra, egy rutin feladat… én… kevésnek érzem magam ehhez… talán csak kishitűség, talán okom van azt hinni tényleg ez az igazság, és nem vagyok… én nem vagyok képes egyedül életben maradni. – talán egy kicsit érzékenyen érint ez, a mellkasom sajog, pedig a gyógyszer már hatott, a vállamat nem érzem, most mégis azt érzem belül alig kapok levegőt, a bőröm ég és könnyek gyűlnek a szemembe, amit igyekszem pislogással eltüntetni, és kibámulok jobbra az ablakon. – A váltók megérzik a hazugságot, mert akkor az embereknek más a szaguk, ha az ember elhiszi, hogy az amit kimondd tényleg a valóság, a váltókat is át lehet verni… de erre nagyon nagyon kevesek képesek… elolvastam pár tanulmányt… - a pihenés sok mindenre jó, és habár lány vagyok, nem épp az online shoppingolás volt a legfőbb dolgom. Ami azt illeti az uzi is majdnem megy… fejben legalábbis tudom mit kellene keresnem, ha tényleg úgy néz ki az belül mint a videoban.
A kocsi megáll a lőtér parkolójában.
-Black… - fordulok felé és keresem a szavakat, de bármennyire is próbálom, fejben mindig jobban hangzik mint a valóságban. Mintha búcsúznék pedig nem annak szánom, csak mi van ha. – köszönöm amit értem tettél és teszel… te vagy hosszú idő óta az első aki kedves velem. Nagyon jó ember vagy… hálás vagyok neked.
Nem várom meg hogy feleljen, csak kiszállok a kocsiból és a bejárat felé indulok, útközben letörlöm a könnyeimet, csak a szél… csak a szél volt… egy francokat!
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  - Page 5 Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték: 2020-03-22, 13:23
-Igen... - Jön a kézenfekvő válasz. De hirtelen leesik mi lehet a hátérben. - Nem éltem vissza a helyzettel, csak a kritikus pontokat mostam át. Ami nagyon szennyezett volt. Mégsem aludhatsz el véresen, koszosan.- Javítok a kijelentésen. Minden hiába, ma kényelmetlen kérdések napja van. Vagy ezek lennének a normálisak? Erre se érzek semmiféle indíttatást. Jó sok kérdést hagyok a mai este utánra, lesz mind rágódnom az egyedül töltött hajnalokban.
Ha nem lenne rajtam maszk, most látná milyen furán nézek rá. Pont nekem kellene erre használható választ adni? Ennek ő a szakértője. - Nem tudom mi izgat téged. Mozi, séta a parkban, vásárolgatás... Valami. Nekem erre csak minimális rálátásom van. Neked kell megválaszolni mit akarsz és merre, én meg megyek veled és megpróbálom élvezni. A lényeg, hogy ne olyasmit mondj ami fizikailag kimerítő. Szükség lesz az erődre. - Meg az ép eszére. Nem kicsi kihívás, hogy megkeressem az egyensúlyt, de én azon vagyok.
- Ez természetes... - Főleg az újoncoknál. Majd alakul, gondolom én, míg nem folytatja.
- Én is voltam kezdő, nekem is dobogott a szívem a torkomban. Nehéz, főleg most, de már egy vámpírt lelőttél. Egy 600 éves bestiát már segítettél hidegre tenni és megmentettél engem.  Azt még meg sem köszönte az a profi akinek ez a káosz egy hétköznap, egy körömvágás, vagy reggeli kávé. A profi aki most azért él mert visszajöttél fegyverrel a kezedben. Ha akkor mindent legyőztél ami hajtott onnan minél messzebb és szembenéztél a sorsoddal, most is menni fog.   - Hagyok egy kis szünetet, mert ezt fel kell fogni, meg hallania kell hiszen tényleg tartozok vele. - Köszönöm, hogy visszajöttél és beleavatkoztál. - A hangom most sem változik, de én már csak ilyen maradok. Remélem azért átérzi a helyzet fontosságát. Ha egyszer a józan ésszel szembe tudott menni, akkor másodszor is sikerülni fog. Ez az ami a szememben alkalmassá tette hogy vadász lehessen. Ott van benne a motiváció, a lehetőség. Vadászvér folyik benne, csak ki kell tisztulnia és nagyon jó úton jár. Kicsit más a motivációja, a felfogása, de nem vagyunk egyformák. Egy kis csiszolással még lehet közismert vadász. I. osztályú árnyék amivel a kezdőket riogatják a másik oldalon.
Kicsit váltunk és szakmaibb témára evezünk. Örülök a fordulatnak mert nem vagyok túl jó ezekben a témákban... úgy semmi témában ha nem az ölésről van szó, de egyre jobban kondiba hoz a lány.
- Értékelem a dedikációd. A lényeg a féligazság. Azt nem kell elhinned mert igaz. Például... megkérdik hogy te vagy a gyilkos. A válasz az igen, de persze mi nem ezt akarjuk elhitetni. Akkor kicsit ködösítesz. Például azt mondod hogy az én késemhez nem tapad egy barátod vére sem. Ha figyelmetlen akkor elhiszi mert igazad van. Lelőtted az egyedet, nem megkéselted. Ha rákérdez hogy a pisztolyodhoz tapad vér? Akkor nyugodtan mondhatod hogy ahhoz se mert a lövedék végzett vele, csak az lett véres. Pici gondolkodás, picit bőbbre engedett válasz és már menni is fog a terelés. Persze ez nem bombabiztos, de olyan helyzetben ahol nincs idő vallatni tökéletes megoldás és itt működni fog, ha  egyáltalán szükség lesz rá. Gyakoroljunk egy példát.  Bántottál már valaha vámpírt?  - Egy kis teszt, egy kis elmegyakorlat. Ez az egyik utolsó része a felkészülésnek. Én pedig kíváncsian várom mit hogy fog lereagálni. Agyafúrtan, tud érvelni és meggyőzően mondja a magáét, még engem is meg tud billenteni, szerintem sima ügy esz neki.
Kiszállnánk de megfordul, én meg megint lecövekelek.
- Igen?- Billentem oldalra a fejem. - A társam vagy, nem kell megköszönni. Akkor is megtenném ha civil lennél, de így még nyomós okom is van rá. Hiszen papíron a családom vagy. Ráadásul te meg az első ember vagy aki embernek hív és annak is gondol. Túl leszünk ezen a marhaságon és kiképezlek rendes vadásznak. - Nevetek halkan, ami engem is meglep. Úgy fest fertőző az ő viselkedése, vagy csak meg akarom nyugtatni azzal, hogy én viccesnek mutatom a véresen komoly helyzetet? Fura...
Adok neki egy zsebkendőt. Tanultam a tegnaptól, már ez is az ECD része. - Nem kell megsiratni semmit. Minden rendben lesz. Bízz bennem és magadban. - Kísérem befele. A lőtéren minden úgy áll ahogy tegnap hagytuk, senki se nyúlt bele. Első körön rendet csinálok. A fegyvereket összepakolom a mellénnyel és a többi kütyüvel, meg persze a kabáttal.
- A füllentés rész megvan, ideje átmenni a következőre. A vallatás. Ártatlan, aranyos lány vagy és imádsz kérdezi. Ugye el tudod játszani, hogy pár kérdésre választ vársz hisz úgy se vagy veszélyes. Ezzel tudod kicsalni az infót ami nem csak téged véd meg extrában hanem az eljövendő lehetséges áldozatokat is. Mutass valamit kérlek. - Győzködöm és terelem. Menni fog ez is és utána már csak pár dolog van és jöhet a szellőztetés. Amint megvagyunk a renddel, cipelem fel a cuccunk és fizetek is a lőtér vezetőnek.
Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Re: Long ago...
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
Long ago...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: A múlt árnyai :: Régmúlt-
Ugrás: