HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (45 fő) Vas. 31 Dec. - 0:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 17:15
Oakley Thompson
tollából született


Today at 16:20
Alec Mason
tollából született


Today at 16:19
Tennessee Woods
tollából született


Today at 13:41
Élie Perec
tollából született


Today at 12:07
Tennessee Woods
tollából született


Yesterday at 20:32
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 10:55
Becca Tamming
tollából született


Csüt. 2 Ápr. - 16:49
Séaghdha
tollából született


Csüt. 2 Ápr. - 10:36
Séaghdha
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

Long ago...

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Long ago...
» beküldték: Pént. 17 Jan. - 21:09
Még látni az ablakon beszűrődő nap utolsó sugarainak halovány fényét. Még ha akarnám kezem felé nyújthatnám, elbúcsúzhatnék tőle, könyöröghetnék hozzá, hogy mentsen meg, de már nem hiszem, hogy ez valaha is megtörténne. Fogalmam sincs hányadik nap ez. Valahol elvesztettem az időérzékem, és katatón módon csak egyik napot élem meg a másik után. A kandallóba épp egy pasi pakolja a fát és gyújt be. Hidegek errefelé az éjjelek, és habár nappal meleg van a radiátorok miatt, Anatolij megveti a modern dolgokat. Anatolij… a név ami szitokszó, ami rettegést kelt, ami a legszörnyűbb rémálmunk. Pillantásom a másik lányra vetül, aki a földön fekszik. Épp úgy van a gránitból faragott trónhoz láncolva, ahogy én is. Nem tudom a nevét, talán nincs is, hiszen szükségünk sincs rá. Nem nagyon beszéljük egymás nyelvét, már amikor meg merünk szólalni. Anatolij… vámpír… fogalmam sincs mennyi idős lehet. Megölette a családom, elrabolt, és… rabszolgaként tart, négy másik lánnyal. Nincs ruhánk, szereti nézni a meztelen testünk, szereti megérinteni… szeret rajtunk élve… elrohadni…

Fejem a kőlapnak nyomom, a hideg ráz, könnyek gyűlnek a szemembe. Ha engedetlenek vagyunk, ha dühös valami miatt, ezzel büntet. Elmondhatatlan érzés, a szaga, az érintése, a hangja… és ez csak a kezdet… ha a trónhoz vagy láncolva, biztonságban vagy alkonyatkor… ha a kő koporsójához… lehet téged választ reggeli szórakozásnak. Nem eszik belőlünk, arra az embereit használja, a… patkányokat. De nem veti meg a testi örömöket.

Az emberei nem nyúlhatnak hozzánk, megtiltotta nekik, persze amiről nem tud nem fáj nekik, megesik, hogy a vágyak a józan észnél erősebben hatnak, akkor valaki meghal. Legutóbb a lány volt, akit széttépett az átváltozó dög.

Érintésre összerezzenek. A lány mögöttem hozzám simul. Itt már nincsenek tabuk, mindent láttunk, és minket is láttak. A takargatás bűn amúgy is. Libabőrös a teste. Kezem a kezébe simul, és közelebb mászunk a ropogó tűzhöz. A lánc elég hosszú, a nyakunkon lévő fém gyűrű nem folyt, inkább dekoráció, de kihúzni nem tudjuk a fejünk belőle.

Valami zavar támad, mert a szobában lévő egyik patkány fegyvert ránt és kifele indul, de még vet egy pillantást ránk, és fura hangon morog, a másik három marad a szobában, őrzi a pince felé vezető lejáratot.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 17 Jan. - 21:20
A kisbuszunkban remek a hangulat. Sok régi ismerőst látok. A felső osztály, nem a legtágabb kör, nem elég csak ölni hozzá. Erős lényt kell elejteni, nem is kicsit erőset és többet mint egy. Emiatt akik bekerülnek, azért ismerik egymást, ha nem is valódi névről vagy arcról. Néha találkozunk valami igazán durva meló keretein belül, örülünk hogy élünk és felkészülünk hogy lehet ma köszöntünk egymásnak utoljára. Ilyen ez az élet, de akik itt vagyunk tagadhatatlanul szeretjük. Nézzük csak kiket hoztak mára össze a gazdagok, mert hatunkat felbérelni bizony kemény pénz lehetett. Elsőnek itt van Torben. Dán úriember, még Csecsenföldet is megjárta. Mára már öreges, de ha valaki tud robbantani az ő lesz. Most is ő az utászunk. Ha valahova be lehet jutni erőszakkal és atombomba nélkül... ő be fog. A következő alak Lilith. Démoni név démoni fegyverekhez. Nagyon ért a kémiához. Gázok, mérgek amit ki lehet keverni ő ki tudja és persze felcser is. Itt van egy régi ismerős új baráttal... a kettejük közti dolgot mindenki sejti, de senki se mondja ki. Én se fogom Samael orrára kötni, hogy az ott tényleg Mazikeen e mellette. Nem tartom etikusnak hogy egy vadász a prédájával éljen közös életet, de mióta Európába menekültek az Oba dühe elől csak pozitívat hallottam a duóról. Gondolom ők velem lesznek a behatoló csapatban az ék. 3 előre, a hiéna lány úgy is bírja a gyűrődést, ugyanis nem a ranglétra aljáról ugrott ki. Rossz nyelvek szerint a falka másodikja volt. Fura páros, de nekem is vannak dolgaim. Pont úgy mint az utolsó alaknak Hellsing-nek. Igen... így hívatja magát, de valahol jogosan. Ő a vámpír specialistánk és metahumán. Elég ügyesen tudja kizárni a vámpírok akaratát és a fejébe mászni is állítólag kemény dió. Nem egy remek harcos, de a képessége miatt szép lajstromot tud maga mögött vérszívókból és ez ami most kell. Aztán a közvetítő megszólal.
- Oké hölgyek urak... Eddig csak annyit tudtak amennyire szükség volt, most jön a pontos eligazítás. A célpont neve Anatolij. Cirka 650 éves vámpír. Igazi rohadék, szó szerint a rohadók közé tartozik. Hívóállata a patkány, az épületben maximum két tucat lehet. Csillagászati naplemente előtt 2 órával érkezünk ETA 15 perc. Elsődleges cél a vámpír kiiktatása másodlagos az összes patkányé. Ha valamelyik elmenekül nem hajtjuk, nem osztjuk meg az erőnket. Ha marad, szerencséjük van és a másodlagos cél fizetését is megkapják. Az épületet fosztogatni tilos. Ha fogvatartottakat találnak azokat a feladat végeztével mentsék ki és helyezzék biztonságba. Mi gondoskodunk az elszállításról és persze a túlélők hazajuttatásáról. Minden más technikai adat ott van a székük alatti tableten. Az eszközöket megérkezéskor kisütjük, felesleges megpróbálni másolni vagy adatot lopni. Sok sikert. -
Ezzel mindenki készülni kezd. Fegyvereket ellenőrzünk, taktikát beszélünk meg. Jól sejtettem Mazikeen megy elöl Samael és én a két oldalán.  Hellsing van középen és Torben zárja a sort Lilittel. Fegyvere mindenkinek van és most komoly kaliberekről beszélünk. 7.62 és afelettiek meg sörétesek kombitöltetekkel. Ezt a házat bizony ki kell söpörni. Ezen felül tartalékok, gyógyszerek, robbanóanyagok és gázok. Hozzá gázmaszk, infra és éjjellátó. Még van fény, de az áramot behatoláskor elvágjuk, generátorról nem tudunk. Ez még előny lehet ha elhúzódna a harc. Megérkezünk a céltól 2 km re lévő végállomáshoz. Innentől gyalog haladunk végig. Őrök a kapuknál, és látható járőrözés is az ablakokon keresztül.
Szavak nélkül számolunk vissza és a két őrt szinkronban lőjük ki, a hangtompító végzi a dolgát, már csak akkor leszünk feltűnőek mikor az ajtóra breach töltetet teszünk és berobbantjuk. Innentől nem a lopakodás a fő cél hanem a a zűrzavar kihasználása és minél előbbi kiirtása az ellenséges céloknak. Szobáról szobára haladunk. Nem kérdezünk csak lövünk le mindent ami nem kuporodik le a földre, azonosítás után azt is ha patkány. A nagyobb terekbe ahol fedezék lenne, ezüst dúsított könnygázt dobunk ebhatolás előtt. Nagyon jó érzés végre élesben is azt csinálni amit 3 hétig gyakoroltunk közösen. Még bőven van hátra az időnkből mikor a pincelejárat előtti főterembe hatolunk be. Előre a gáz és utána a füstön át mi. Közel megyünk a köhögő célokhoz egy fej egy szív és tovább. A nagyterem biztosítása közben a mikor már a gáz kezd elülni kiszúrok egy trónszerűséget aminek karfájához két nő van láncolva feltehetően foglyok. A többiek jeleznek hogy a terem üres és 19 halottnál járunk. A maradék feltehetőleg a vámpír szobáját őrzik, hát annyi luxust megengedek magamnak, hogy melléjük guggoljak és annyit mondjak. - Még egy kicsit irritálni fog a gáz, de semmi bajotok nem lesz. Visszajövünk értetek kitartás. - Mást egyenlőre nem tehetek. Ha szabadon szaladgálnak ránk és magukra is veszélyesek. Irány a pince, ahol előkerül a maradék pár patkány is. Őket Lilit intézte el ezúttal halálos gázzal. Amíg Torben a páncélajtót vizsgálja én visszamegyek a többiekkel a főterembe hátha jön erősítés, meg a lányok is mondhatnak valami hasznosat. - Vannak még foglyok?
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 17 Jan. - 21:22
Minden valamirevaló horrorfilm úgy kezdődik, hogy a fények kialszanak, akkor tudod hogy a gyilkos az épületben van, ő tutira lát téged, de te nem fogod őt.

Egy robbanással kezdődik, a pulzusod az egekben, igyekszel minél gyorsabban fedezéket, búvóhelyet keresni, és rövid idő alatt a legtöbb imát elmormolni, hogy bárki is közelít, az inkább legyen barát mint ellenség. A fények kialszanak, csak a kandalló narancsvöröses lángjai tudatják hogy ez a valóság, és nem egy agybabra, amit Anatolij szokott unalmában művelni. A lánnyal a trón mögé húzódunk, lapulva a földre, ha lőnek, márpedig ha jó fiúk ha rosszak, mindig lőnek, ne végezzük darálthúsként valamelyik falon. Az ajtón berepül egy gránát, ami tejfehér füstöt okád minden nyílásából, és gyorsan ellepi az egész szobát. Folyik nyálam könnyem, fuldokolva kuporgom és igyekszem a lehető legkevesebbet belélegezni, de még csak egy rongy sincs a közelben amivel védhetném az arcom. Nem látok semmit, csak a lövések hangja, nyüszítés, és halálhögés. A szívem igyekszik átszakítani a mellkadomat, ahogy megpillantom az ülepedő fehérségben a fekete ruhába öltözött alakokat. Olyan kommandósfélék, ordas nagy puskákkal, és az egyik kiszúr minket. Rémülten húzódunk összébb, de csak leguggol elénk. Értelmes nyelven beszél, értem amit mondd, ami meglep és reakcióként csak egy igenlő bólogatásra telik tőlem. Ott hagynak minket én pedig szemügyre veszem a szobát. Az őrök halottak, a tűz kedélyesen ropog, a pince felé vezető ajtó tárva nyitva, néhány villanás és csend. Vajon bejutottak hozzá? Mindenkit megöltek?

Mozgás, és visszalapulok a háttámlához. Újra egy kommandós… a hangja ugyanaz. Semmit nem látok belőle még csak a szemét sem. Nem bízta a véletlenre, a gázmaszk torzít a hangon, és ijesztővé is teszi. Egy kérdés… újabb igenlő bólogatás.

-Hárman…. – suttogok, mert a berögzült dolgokat nehéz levetkőzni. Látom magam a lencse tükröződésében, a bőröm még így a félhomályban is tisztán kivehetően zúzódásokkal teli. Habár a hajam kifésült, a szemeim alatt a fáradtságtól sötét árok, mint valami drogosnak. Katasztrófális…

-Anatolij…. – a név kimondása is rettegéssel tölt el – koporsójához… láncolva… nem… nem beszélik a nyelvedet… - talán ez segít, talán megmenekülünk, olyan hosszú idő óta ez az első reménysugár.

Hatalmas dörrenés rázza meg a házat. A bőrömön a hideg verejték csorog végig. A lány felsikít, és ajkára tapassza saját kezét. Ismerjük ezt az érzést, ismerjük a pillanatot, amikor Anatolij ...

-Felébredt - folynak végig arcomon a rettegés könnyei. Némi por kíséretében sétál fel egy kommandós fazon, de feje fura szögben áll, ruhája kitépve a nyakánál, és sötéten csillog a kandalló fényében. Lép még párat, aztán térdre rogy, és előre bukik. Nem mozdul. Mögötte egy lány áll, meztelen, testén kék zöld foltok, nyakában ezüst lánc, aminek alján egy jókora gyémánt foglal helyet.

-Nem szép dolog, hivatlanul a házamba lépnetek, édesanyátok nem tanított titeket jómodorra? –
a szája mozog, a hang az övé, de a pillantása … nem… ezer közül is ismerném azt a vizslató szempárt. Azonnal lesütöm a szemem és lekuporodom megalázkodóan.

-Öld meg! – hallom a parancsot, de a kéztetés nincs meg, viszont a mellettem lévő lány mozdul és a kommandósra veti magát. Túl közel van, a lánc pedig elég hosszú.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 17 Jan. - 21:29
Választ kapok ami megváltoztatja a dolgok menetét. - Még három civil a vámpír termébe! Nem robbanthatjuk be. Készüljetek. Ez rázós lesz.- Osztom meg az információkat és fülelek tovább a lányra. Nagyon le vagy gyengülve. Te jó ég, hogy tartotta ezeket az elveszett lelkeket? Ráadásul a koporsója mellett is vannak! Ha mi nem megyünk be akkor majd az ajtót drótozzuk be, hogy rárobbanjon ha ő kijön. Több tervünk is van a probléma megoldására. Sam a fejét csóválja, míg Mazi láthatóan jókedvű. Ő az elejétől sem az álmába akarta megölni a vérszívót. Valamiért nagyon rühelli a vámpírokat, de ez nálam csak jó pont. Lilith már pakolja ki a szentel vizes füstgépet. Perceken belül el fog szabadulni a pokol és erre készülni kell.
Megremeg minden és a lány is elszomorodik, egyenesen könnyezni kezd és sokkos tüneteket produkál. Felébredt, ezt az erőlöketet én is érzem, de jobb ha a lány szavait követem nem az én ütőkártyáim teregetem. - Azt mondja felkelt!- Ordítom amire Sam kiadja az utasítást. - Vészterv indul! Mindenki célra. - A pincelejáróra célzunk miközben beindul a füstgép is, a dög számára alig látható de, veszélyes párával elárasztva a termet. Hellsing pozícióba áll. Ő elméletileg láthatatlan az érzékei számára így jókor lehet jó helyen. A por elül és Torben jön elő, láthatóan holtan. Már egy emberünk halott. Jó harcos volt, legalább az vitte el amit szeretett. Remélem mosolyogva halt meg. Az előbukkanó lányra még senki sem lő. Ha irányítja is, ő kicsi és törékeny ahhoz hogy ilyen könnyen elintézze a Dán vikingünket. Ezt ő maga tette és most húsfalat küld, mert egy gyáva féreg. A hangfalnak használt lány szavaira még válaszol is Sam. Persze az ő sajátos stílusában.
- Nem volt welcome drink! Ezek után mit csodálkozol? Még az ezüst villád is hazaviszem és csak 2 csillagra értékelem a helyet. - Meglepő módon még nevet is hozzá. Komolytalannak látszó húzás, nem figyelni és ezalatt kifut egy parancs amit mi sem veszünk fenyegetésnek míg rám nem ugrana az egyik trónfogoly, de Mazi reflexei nem emberiek, talpal rúgja vissza ahonnan jött. Ezek után kicsit távolodunk, figyelni kell úgy látszik a lányok elég legyengültek hogy pillanatok alatt bábok legyenek. Sam persze csak folytatja. - Ha a következő 50 kilós, kisírt szemű lányod sem hoz átütő siker felhívod anyut is hogy jöjjön érted, vagy feltolod ide a pofád? Esetleg van még egy alultáplált félig vak nagyfaterod is akit még nekünk tartogatsz? Értem én, hogy Rohadék  vagy, de naaaa....- A rohadékot jól ki is hangsúlyozza. Rászólnék Samre hogy fegyverrel bántsa a célpontot ne szavakkal, de ekkor veszem észre hogy amíg szájkarate megy addig a levegőnél nehezebb gőz szépen lassan szivárog le a pincébe. Szóval ez is csak taktika. Hmmm talán kéne nekem is egy időhúzós dumálós megoldás vészhelyzetre. Bár ezt a spontán paraszt viselkedést nem tudom csak úgy utánozni. A lányokra nézek, szerencsétlenül járt sorsok. Kellemetlen emlékek törnek fel saját múltamból. megrázom a fejem mert erre most nincs időm, most koncentrálni kell. Legalább személyessé vált az ügy. Még egy vámpír aki bőségesen rászolgált arra hogy megdögöljön. A gőz szivárog le, már szenteltvizes párától csillognak az ablakok és falak. A nap lassan teljesen lemegy. Az a rohadék fél órával előbb kelt, tényleg erős. Mindenki feszült és céloz, ha az ajtóban álló lány nekünk ugrik őt is lelőjük nem kockáztathatunk, hogy mögötte kisuhanjon a vámpír amíg rá figyelünk. Sajnos ha az a gerinctelen falnak használja, nekünk erősnek kell maradni. Sokkal több veszhet el egy lelken, mint azt gondolnánk és nem csak azok akik itt maradnak.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 17 Jan. - 21:31
Egyetlen gondolat kering a fejemben, mind meg fogunk halni… Ha engedelmeskedünk azért, ha nem hát azért. Hogy maga Anatolij végez e velünk vagy a vadászok, mert potenciális veszélyforrásnak fognak minket látni az teljesen mindegy. A vége úgyis ugyanaz. Ezen megállapításomra csak még jobban ráerősít, ahogy az egyik kommandós csajnak tűnő alak, lerúgja talppal a mellettem lévő lányt. Értem hogy az rátámadt a másikra, de… nem tehet róla. Anatolij képes a fejünkbe mászni, parancsolni, és kényszeríteni, ha a szemébe nézünk. Nem vagyunk önmagunk. Eltávolodnak tőlünk, ami nem jó nagyon nem jó, a végén az egész házat felgyújtják és minket is benne hagynak. A szőkeség négykézlábra vergődi magát és megkerülve a trónt próbál közelebb jutni a célpontjához, hogy elérje, de a nyakát folytja a karika, mégis küzd. Nem mozdulok, nem akarok a pince felé nézni, nem akarom hogy a figyelme középpontjába kerüljek. Valamit elkezdenek kipakolni, ami olyan mint a discoban a füstgép és párásítják a levegőt? Nincs semmilyen szaga, sőt igazi füst sem, ahogy elhagyja a gépet már nem is látszódik. Az egyik fazon élesen bírálja és gúnyolódik rajta, de a lány a pince lejáratában csak áll és figyeli, csendben, míg egy éles sikítás nem jön alulról. Összerándulok és még jobban a trónhoz préselem magam. Szőkeség is megdermed egy pillanatra és a hang irányába fordítja a fejét. Orrlyukai kitágulnak, meredten nézi a sötétséget, és remegve térdel a szőnyegen.

Felemelem a fejem és megpillantom az ajtóban álló lány csuklóján, az apró vérmaszatot. Annyiszor hallottam Anatolijtól hogy legyünk rendes kislányok, és akkor elnyerhetjük az örök életet, hogy akkor megajándékoz minket a vérével, amivel soha többé nem fogunk öregedni, nem fog rajtunk se betegség se halál. Talán csak rosszul látom, így közelebb mászom amennyire csak tudok és amilyen halkan csak megy, de tényleg egy elmaszatolt vérfolt az, mintha valaki a száját törölné meg a kézfejében, csak… azt is mondta hogy akkor fog csak belőlünk inni… és ehhez tartotta is magát, soha egyikünket sem sebesített meg ilyen módon. A fekete hajú lány rám pillant, de Anatolij szemei néznek rám. Elfull lélegzetem, érzem hogy lát, érzem hogy tud mindent, tisztában van vele mit csinálnak a vadászok. Okkal nem jött elő, mert nincs szüksége rá, hiszen… a lány… a szolgája lett… az örökéletű szolgája, és tudja hogy már tudom.

A mozdulat lassú, kezét emeli, ujját a szája elé tartja és a csitítása egyértelműen nekem szól. Mosolya félelmetesebb mint eddig bármikor volt, kezét nyújtja felém, én pedig elfogadom, nem tehetek mást, a lánchoz ér, és leoldja a nyakörvem a függelékről. Csak ennyi kellett, a döntés hirtelen, hogy ne olvashassa, hogy ne számítson rá, én magam sem hiszem el hogy megteszem, de a túlélés legapróbb leghalványabb reménysugara adott elég lendületet a lépéshez, amit a vadászok felé teszek, és igyekszem fedezéket találni a testük személyében és eszembe sem jut hogy a hirtelen kitörésem talán támadásnak vehetik, és veszik is. Hallom a feküdj parancsot, de elsiklok felette.

-Az övé… mindene… örökké… - nem tudom értik e mit akarok, de nincs időm magyarázkodni. A golyó viszont nem téveszt célt, a fájdalom a lábamba tép, aminek hatására felfogom mit jelent a feküdj, mert orra bukva nyalom fel a padlót. Remegve nyögök és zihálok sokkosan az egyik vadász lábánál.

Mindeközben egy újabb lány lép elő a sötét pince lejáratból, véres nyakkal, sápadtan, összekarmolt mellkassal, és a vadászok felé lépked. Szemei előre merednek, nem pislog, nem sikít, nem könyörög segítségért.

-Ejnye… Alice… hát nem tanultad még meg, hogy az ellenszegülésnek büntetés a vége? Úgy fest ezt a nézetet az újdonsült vendégeink is osszák. – a fekete hajú lány lép egyet hátra a pince irányába, hogy fedezékben legyen, míg az új felküldött lány lefoglalja őket.

A fájdalom pokoli, elviselhetetlen, kitölti az agyam, a testem. Arcomat a szőnyegnek nyomom, ki kell jutnom innen, próbálok távolabb kúszni, bármerre, csak ne legyek Anatolijhoz közel, ha kell hát meghalok, már az sem számít, valaki úgy is végez velem, és inkább egy golyó gyorsan, mint a vámpír elrohadva rajtam… Golyó… ez nem gyors… ez kurvára fájdalmasan szenvedős… A megmentők nem jó fiúk szoktak lenni? Az egyik rám lőtt!!!!
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 17 Jan. - 21:36
Figyeljük mi történik. Most a kivárás rész jön. A földkábeleket elvágtuk, a mobilhálózatok 500m-es sugarú körben zavarva vannak. Segítség nem jöhet, a szenteltvíz pára szivárog lefele hozzá. Vagy kijön, vagy bent várja meg míg rá nappalodik és lesz megint 10 óránk még így télen is, hogy kiszedjük onnan. A tűzszerészünk oda, de a benti háromból már egy lányt ide kiküldött és szerintem küldi a többit is. Egy emberért meg már rárobbantjuk azt a nehéz ajtót max túl sokat adunk és beton alá temetjük. Ha ráomlik minden akkor is ki lehet ásni, vagy otthagyjuk egy őrszemmel figyeltetve, hogy senki se szabadítsa ki egy örök életű élve eltemetésből. Nincs más logikus választása mint felvenni a harcot velünk. Patkányai nincsenek már, és a játékszereinek is a java már itt van fent. Mégis csend van. Csak a trón foglyai beszélnek és matatnak valamit. Késsel vágható a feszültség, ezt töri meg az egyik lány aki beszéli a nyelvem és együttműködő volt. Mindenki fegyvert fog rá és nincs időnk gondolkodni mit mondott. Vagy menekül vagy hatás alatt van és terelni esetleg ölni próbál. Nem lövöm agyon azonnal. Megérdemli a tesztrutint. Rászólok ami hatástalan, hát a vádlijára leadok egy lövést és azonnal felrántom a fegyvert szívmagasságba, majd ráduplázok. Füstöl a cső, de a reddot lézerpontja mögött nem a lány holt alakja van, hanem a trón és azon két lyuk. Vagyis nem volt megszállás alatt mert akkor a sebtől nem esett volna össze. Így viszont egy vértócsa van a szőnyegen ő pedig hasra vágódott a találat fájdalmától. majd bocsánatot kérek tőle ha túléljük. - Tiszta! Stabilizálom! - Ha lesz lányom emlékeztess, hogy sose bízzam rád.- Sam megjegyzését semmisnek veszem. Inkább a sérülttel foglalkozok. Elég közel van hogy két lépésből nála teremjek és adjak neki egy kombinált szérumot. Számítottunk civilekre és sérülésre is Ez a gyógyszervegyület fájdalmat és vérzést csillapít, mellékesen erősen nyugtat is. Mindenkinél van ebből két fiola civil kárra vagy harc utánra magunknak. Most ő kapja meg, illetve a biztonság kedvéért a kezeit hátra kötöm nejlon gyorskötözővel. Ezt használja a SWAT is, nekünk is jó lesz. A legfontosabb hogy ez nem csörög rajtam és könnyebb. A teljes művelet végén visszahúzom mögénk.
Újabb alak kerül elő a pincéből, rá figyel mindenki más, én a lánnyal foglalkozok. A többiek ledöbbennek. nem szól senki és a maszkok minden érzelmet elfednek, de ettől független a csapat megrökönyödik a lány látványán. Ők már a lány nevét is tudják akit elkaptam, de én pont nem arra figyelek hanem Alice faggatására. - Ha túl akarod élni, akkor most nem ficánkolsz és minél több infót adsz át nekünk amit jó tudni, ez annál inkább így is marad. Ki örökre az ő... - leesik. - Szolgákat gyárt magának! - Adom át az infót, és hallgatom az ismeretlen lányt, de ekkor sorozatok rázzák meg a szobát. Aki előjött lány azonnal meghal. A fejét lőtték szét, amint az infó kiderült és ő megindult a felénk a többiek tüzet nyitottak. Ahogy kinéz a teste, lehet hogy jobb is neki így. Nem tudom mi maradt az elméjéből, de nem hiszem hogy boldog teljes életet élhetett volna ha ezt a kalandot túléli. legalábbis mindenki ezzel fogja lerázni a halála terhét. Hellsing a másik után fut lenézve a pincelejáróba próbál utána lőni, elhagyva az őrposztját. Mondtam hogy nem jó harcos, csak a képessége áldásos. Mindenki egy ként ordít rá hogy azonnal jöjjön vissza. Ennyi ésszel hogy lehet valaki életben és II. osztály besorolásban? Meg sem érdemli az erejét.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Szomb. 18 Jan. - 0:59
Arccal a puha, de nedves szőnyegen hasalok, fázom, eddig nem éreztem, itt tényleg hideg van? Zihálva kapkodom a levegőt, nem teljesen egyértelmű hogy a könnyeimtől vagy a szőnyegtől nedves e az arcom, remegek a sokktól talán. Már semmiben sem vagyok biztos, csak abban, hogy hülye ötlet volt, minden, a futás, hogy elárultam beszélem a nyelvét, hogy egyáltalán eszembe jutott segíteni nekik. Meg fogok halni. Meg fogok halni?  
Lépés zaja, tompa puffanás, de én hallom, és fejem oldalra fordítva látom is.
- Könyörgöm ne, nem akartam rosszat, nem ártok senkinek... - Ösztönösen húzom összébb magam, bárki is az már nem hiszem hogy azért jött hogy nekem jobb legyen. Egy szúrást érzek a combomban, felnyögök, kúsznék messzebb tőle, de a zsibbadás eluralkodik rajtam. Elönt a melegség, és tompának és nehéznek érzem a fejem, a karjaim esetlennek, így semmibe nem kerül a fekete fazonnak hogy hátra fogja a kezeimet. A kötele szoros és belemar a bőrömbe. De aztán nem érzem a fájdalmat. Azt hiszem lebegek, vagy csúszok… húznak a földön… eddig is láttam a ködöt?
Az arcomba hajol, hallom a hangját, a maszkon át is, de nem mozog a szája… lehet hasbeszélő… nagyon tehetséges.
- Mind meghalunk... nem ismeri a kegyelem fogalmát. - mindezt olyan higgadtan mondom, hogy ha nem lennék ilyen könnyed, talán meg is lepődnék rajta, de azt hiszem ez most nyomós okok miatt baromira elmarad. Lövések hangja veri fel a házat, de én nem rezzenek össze, olyan távoli az egész. Fejem oldalra fordítom, látom ahogy egy test a földre rogy, hát ő nem egyet kapott és nem lábra. Ez az igazi pech… Az egyik fekete ruhás a pince felé vetődik, kezem nyújtanám, de nem mozdul. Miért nem mozdul?
Tisztán hallható ordítás, de ez közelről jön, aztán kórusban, amire válaszként a pince felől is jön egy ordítás, majd kirepül egy sokkal kisebb darab, azt hiszem egy kar… vérrel beterítve a közel állókat, érkezik a második versenyző egy láb személyében, aztán egy fej is kigurul, egyenesen a szőke lábaihoz, aki sikítva rohan a sarokban álló fekete ruhás felé.
Ez nagyon beteg sorozat, én kitenném a 18-as karikát, a mai gyerekeknek tutira nem kellene ilyeneket nézniük, hogy adhatják ezt főműsoridőben?
-Segítsééééééééééééég… neeeeeeeeeeee – sikítás a pincében, én pedig csak a fejem ingatom, nem szabad oda lemenni. Aki oda megy meghal, ez tuti, minden filmben ez van. Csapda vagy elterelés, és érzem a baj csak eztán fog tetőzni, mert ahogy mindenki a sarokban álló vadászra vetődött lányra figyel, az én pillantásom a bejárat felé, ahol meglátom Anatolij alakját, aki ajkai elé teszi ujját, és komoly fenyegetés ül a szemében. Nagyon szeretnék kővé válni, csak egy szobor, vagy egy cserepes növény lenni, egy fikusz... csendesen a sarokban.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Szomb. 18 Jan. - 2:06
A nap teljesen lemegy. Mint mindenre erre is készültünk és mi fény nélkül éjjellátókra váltunk. mindenki egymás után sorra húzza a maszk elé a nagy látoszögű negyedik generációs masinákat. Közben a lány önkívületben hadovál. Még, hogy meghalunk. Hellsing is csak kicsit idióta. Sípolnak a műszerek és mire képet adnak az emlegetett sehol. Vagy utána ment ami nagy baj, vagy valami lerántotta ami még nagyobb, de van más is amivel foglalkozni kell. Ismét indul a káosz és a másik trónfogoly is menekülni akar hisztérikusan, minket zavarva. Ő Lilithet találja meg magának aki bár nem fegyverforgatásból erős, de nem utolsó lövész, hát ugyanazt a technikát alkalmazza mint én. Előkapja a pisztolyát és rezzenéstelen arccal, amit a maszk és éjjellátó úgy is takar, egy láb lövést ad le és vár a következményekre nehogy felénk lőjön testmagasságban, de a lány elesik és jajveszékel. Ő sóhajt mert ez kockázatos volt és nem a lányra nézve. Sokat tett fel hogy ránk és ne magára vigyázzon. Közben repülnek ki a titkos fegyverünk végtagjai és a feje. Ijesztő lenne, ha nem ehhez lennénk szokva. Halljuk a segélykiáltást és az elhaló sikolyokat de nem tehetünk semmit. Rutinosan követjük a kirepülő darabkákat, és várjuk a tett gazdáját. Aki hülye, az bizony így veszik oda. nevetségesen, fájdalmasan és értelmetlenül. Torbenen legalább rajtaütött a dög. Ez a marha meg lesétált hozzá hogy megöljön egy friss szolgát amit alap esetben hátratett kézzel is agyon pofozna ha a gazda már harcképtelen ha halott meg lehet már hozzá se kell érni belehal a léleklánc megszakadásába. Innen is látszik hogy nem tehetséges hanem kiváltságos vadász volt. Akkor is a mi emberünk és már kettő esett ki, de én azt sem tartottam lehetetlennek hogy innen senki se megy haza. Mégis csak idős a cél még falkája is volt és ráadásul felkelt. Láthatóan A kémikusunk is megpróbálja ellátni az ő kvázi támadóját úgy mint én. Emberséges nő csak ne legyél a célpontja.  Akkor a legalattomosabb fegyvereket veti be amik rettenetesen hatásosak és kegyetlenek. A vámpír is tuti miatta van ilyen csonkolós kedvében. A bőrét már marhatja a szenteltvíz pára. Ha vastagon van öltözve is idő után áteszi magát a szöveten. Azt meg nem hiszem hogy gumiruhákat. Az éjjellátó nem szabad szem, de cserébe még mindig teljes fénnyel látjuk a szobát nem a kandalló parazsának gyenge, szinte semmi fényében. Mire A másik lány is le van szedálva és meg kötözve előkerülhetne a vámpír is. Nem tudom mire gondolt. Majd ott éjszakázik? Nincs teljes alaprajzunk de amit helyet láttunk azt átfésültük. Szobáról szobára bejártuk a villát, de mindig számítani kell a meglepetésekre. - Sam. Lehet van ismeretlen vészkijárata. Akár már el is szökhetett az a gyáva féreg. Lilit, gyere velem kerülünk. Folyamatos rádiókapcsolatban leszünk. - Nem örülök az ötletnek, de igazad van. Folyamatos rádiókapcsolat percenként életjel adás. - Bólintok a kémikusunk meg otthagyja a lányt és indul felém. Elővesz egy gázgránátot hogy a kutatás alatt is előnyben legyünk. Ez a tér már így is dugig van szenteltvíz párával. Én is fordulok irányba. Még mielőtt kimegyek a térből úgy is deaktiválni kell a mozgásérzékelős aknát amit az egyetlennek vélt kijáratunk mellett tettünk le egy patkányhulla alá.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Vas. 19 Jan. - 9:22
Az idő elveszti jelentőségét ahogy a csend rám telepszik, nem tudom azért nem hallok e, mert begyógyszerezett az az alak, vagy azért nem mert sokkot kaptam. Utoljára akkor volt ilyen, mikor Anatolij először változott át rajtam. Vagyis nem átváltozás inkább…
Van az a helyzet amikor nagyon szar minden, amikor elkeseredett vagy, amikor dühös és dacos, akkor az ember lánya hajlamos butaságokat tenni, butaságokat gondolni, de leginkább butaságokat kérdezni. Ilyen gyakori kérdés a mi jöhet még.
Nyugodt este volt, otthon tévéztünk, szombat révén senkit nem érdekelt sem a lecke, sem az hogy másnap munkába kell menni, kinn havazott és mi a meleg házban összebújva élveztük egymás társaságát. A kopogás aztán megváltoztatott mindent. Apám volt aki felkelt, aki elsőként pillantotta meg a vámpírt, aki elsőként esett össze holtan. Anyám sikított, a bátyám fegyvert ragadott, de bejött az alak a házba és a falhoz vágta. Egyszer kétszer… annyiszor, hogy Derek végül ernyedten csúszott a padlóra. A férfi mellkasában két golyó is volt, mégsem lassította le. Anyám próbált a testével védeni, de elragadta őt is. Láttam a megfeszült izmokat, ahogy felnyög mikor a nyakába harapott, a vért ami spriccelve terítette be a függönyt. Aztán rám pillantott, miközben egy könnyed mozdulattal engedte el anyám. Semmi kedvesség, semmi tisztelet a halottak iránt, csak felém nyújtotta véres kezét. Minden szavára pontosan emlékszem, még akkor is ha fogalmam sincs mit jelent.
-Ты мой выбор. – hangja mély, szinte borzongató, egy telefonközpontban biztosan ölnének érte, csak hogy náluk dolgozzon. A szemei olyan hívogatóan ragyogtak, hogy önkéntelen tettem egy lépést felé, aztán még egyet és még egyet, míg azon kaptam magam hogy a karjaiba zárva ernyed el a testem és szűnik meg a világ.
Amikor magamhoz tértem meztelen voltam, egy pincébe zárva, egy hosszú láncon, aminek a végén egy faragott kőtömb volt. Az a fajta mint a régi filmekben, a királyoknak a sírhelyei, a tetején az elhúnyt szobor mása, ahogy az igazak álmát alussza. Az egész abszurd volt, azt hittem álmodom, de a csipkedés nem segített, a legvalóságosabb pillanat viszont csak akkor jött el, mikor felébredt és kimászott a fedlap alól. Egy férfi jött le, és önként kínálta neki a nyakát, majd dolga végeztével távozott is, Anatolij… pedig a második kedvenc időtöltésének kívánt hódolni… bebizonyítani hogy mindig lehet rosszabb.
Talán ha hagytam volna magam, ha engedelmes szolgája lettem volna, ha nem vergődöm, ellenkezem, sikítok és próbálom megütni, talán kedvesebb lett volna… talán… de mint minden valamire való fogoly akiben még van életösztön, én is a szabadságomért küzdöttem.
Első alkalommal csak megerőszakolt, megvert, és magamra hagyott, aztán kaptam egy arany láncot a bokámra, bocsánatkérésképp, és újra megtette… minden alkalommal mikor szerinte túl lőtt a célon a bántásommal kaptam valami csecsebecsét, ami szép csillogós de hasznát nem tudom venni. Aztán lettek más lányok is. Egyik a másik után, és már hárman olykor négyen is feküdtünk alkonyatkor a pince padlóján.
Nem én voltam az első… nem… a szőke, aki most a sarokban álló katona lábainál fekszik lőtt sebbel és megkötözött kézzel. Vehemens volt, megtartott egy csontot az egyik étkezésből, és nappal a padlón élesítette. Aztán mikor leszállt az éj és felkelt a fogvatartónk megsebesítette. A vére sötét volt és sűrű… bőrét fehéres hólyagok tarkították, ahogy elkapta a lányt, és lassan kifakadtak, iszonyú szaga volt. Emlékszem a sikolyra, a látványra, a szörcsögő hangra, ahogy málik a bőre, ahogy nyúlik és szakad… mint egy oszló vizihulla…
Velem is megtette… meg akartam szökni… de az emberei elkaptak… esélyem sem volt ellenük. Mikor végzett velem, képtelen voltam megmozdulni. Órákig feküdtem a földön, meredt tekintettel, némán, és csupán az újra és újra legördülő könnycseppek tudatták hogy az idő nem állt meg, hogy senki nem nyomta meg a pause gombot.
Megint csak fekszem, az események rajtam kívülálló dolgok lettek, és fogalmam sincs hogy van e jogom beleszólni azok alakulásába.
Anatolij alakja csupán káprázat talán, annyira rettegek tőle, hogy csak odaképzelem. A mozdulatot is ahogy némaságra int, majd az emelet felé indul mosolyogva.
A világ mintha egy késsel hasítaná fel a burkot amiben vagyok, a hangok visszajönnek, a mozgást követem, a szavakat értem. Szóval van egy Sam és van Lilith, ez valami beteg supernatural sorozatrész? A fazon aki rám lőtt, valamit matat az egyik hullánál, talán a fegyverét keresi.
-... a házban van… - motyogom, azt hiszem elzsibbadt az arcom. – vadászik rátok… - majd szemmel amennyire csak tudok felfele pillantok majd vissza a katonára. Ha kimondom meghallja, marad az activity. – Mindőtöket meg fogja ölni… - jöhet a tátogás, hang nélkül: emelet .
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Vas. 19 Jan. - 14:10
Mitől is nehéz vámpírra vadászni? A képességeitől, a szokásaitól, hatalmától. Nem is maga a vámpír csak a veszélyes. Az idősebbeknek méretes testőrsége a fiataloknak mentora van. Képesek levitálni, hosszú méteres sugarú körökben illúziókat létrehozni, gondolatokat olvasni és esetlegesen a vérvonaluk is rettentő veszélyessé teheti őket. Két fő megoldás van a kiiktatásukra. Az alattomos és a brutális erő. Alattomos a mesterlövész és a robbanó csapdák. Ezekkel a baj hogy mindig várni kell a tökéletes alkalmat ami lebukással jár és végül saját csapdánk alakul a mi kalitkánkká. Nem fogja mondani a cél, hogy látlak, holnap ne gyere mert elkaplak. Ugyanez a baj a robbanó csapdákkal is ha nem jön be megint kockáztatni kell. A közvetlen pusztító erő szerintem hatékonyabb de semmiként sem költségkímélő. Egy vadász ritkán engedheti meg magának hogy annyi felszerelést, lefizetést, terelést és anyagköltséget  megengedjen magának ami ehhez szükséges. Így aki magányosan csinálja vagy kezdőbb a csoport és semmiként sem tehetős, az az előbbit csinálja. Az utóbbi már úgymond elit szórakozás. Bár ha megkérdezném Hellsinget milyen ha valaki végtagjait kitépkedik és elvérzik, lehet nem értene egyet. Ez a munka jól kiszámolt volt rettentő anyagi háttérrel. Ezt már csak az állami rajtaütés űbereli de ott kimegy egy harci helikopter vagy egy tomahawk cirkáló rakéta és rákenik gázrobbanásra. Viszont az állam gyakran kéz a kézben sétál a leghatalmasabbakkal, így maradunk mi vadászok mint elérhető legbiztosabb alternatíva. Aztán ki mit engedhet meg magának azt dob össze. Nekem nincs panaszom. Felszerelkeztünk terveztünk és minden simán ment, aztán jött egy apró hiba és ébredés után álltunk szembe vele. Mondhatnánk hogy jajj fényes nappal kellett volna menni. De akkor nehéz elfedni az akciót. Így is vastagon napfényben érkeztünk és nagyon óvatosan kellett haladni, mert egy rosszkor csinált fotó egy erdőjárótól vagy arra járó szolgálótól és már lehet várnak minket. Mindenesetre így is már a vészterveket lapozgatjuk. Az egyik legrosszabb a szétválás, de ha már eddig eljutottunk ismeri a jelenlétünk lenyomatát a vámpír. Innentől vagy ő vagy mi de valakinek meg kell halnia. Most ez a helyzet állt fent, de az a lány megakadályozta, hogy bekövetkezzen. Nem mással mint azzal hogy intelligensen és fedve vitális információt ad át. Helyzetet. Leállítom a jelzőbombát és Samaelre nézek. Kicsit köhögök hogy rám is figyeljen és nekiállok duma közben Kézjeleket adni. Az alsó szintet fésüljük a túszokat Mazira bízom. Ő tudja cipelni őket és így talán nem lesznek ők is halottak. Már így is van három.- Ami kézzel jön kicsit törtebb. Egy csapat. Célpont emelet. Túszok velünk. Innentől Sam nyugtázza a dolgot. - Ha neked így jó. Akkor majd kivonuláskor Mazi cipel. - Az említett nem szól, csak pofákat vág, de messze ő a legerősebb ő neki a legkisebb teher a két sérül lány. Magukra hagyni őket szinte biztos, hogy halálos ítélet, ráadásul az a fekete hajú nagyon közlékeny. Megvan a lélekjelenléte.. so so. A kamu és a valódi terv is kész, ideje kivitelezni. Sam és Én ketten haladunk elöl, középen Mazi vállain a két biztosított tússzal és a sort Lilith zárja. Mindenki kapott gázgránátot. Ez a végső időnyerés vagy mentsvár ha nagyon közel kerül a dög. Sokan vagyunk és zavarjuk, remélem kevés ideje lesz illúziókkal szórakozni. Azért egy adag orosz harci drog velem van. ha nagyon a fejeket járja akkor beadom és bízok benne hogy nem tud mit kezdeni egy agresszívvá és kezelhetetlenné vált elmével. Azt hiszem Sam is tart magánál egyet csak a hölgyek tartották őrültségnek. A kis csapatunk elindul fölfele együtt és bár én indítványoztam a szétválást, nagyon örülök, hogy mégse kellett ezt meglépni. Ha a lány túléli ezért már jövök neki eggyel. Sötét van, már csak mi látunk. A túszok biztos hogy teljesen vakok. Sajnos a vámpír nem, de se telefon se semmi kommunikáció. Már csak mi vagyunk a házban és végre ismét kicsit lépéselőnyben. Talán... talán innentől már megoldjuk további veszteségek nélkül. Így is híre lesz az esetnek. Két felső kategóriás már csak a Winchester feláról néz vissza ránk.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Hétf. 20 Jan. - 7:42
Elképesztő ötletem támadt, mi lenne ha én is azt csinálnám amit ezek? Mármint nem arra gondolok, hogy menekülő embereket lövök lábon, hanem felkutatom a rosszakat és jól seggberúgom őket, úgy hogy a másvilágon is maradjanak? Lehetne cuki fekete ruhám, meg gázmaszkom, én is ilyen betyár ijesztő lennék. Tudnék lőni, értenék a csapdákhoz, a mérgekhez, a robbantáshoz, többé egy vérszopó seggfej sem bánthat, nem rohadhat el rajtam, és nem érinthet az engedélyem nélkül, arra meg várhatnak ítélet napig.
Köhög és már majdnem ajánlok neki hársfateát, amikor meglátom hogy a másik felfigyel és mutogatnak egymásnak. Az egyezményes melegebb éghajlat jele hiányzik, és igazából ha ez az activity döntője én a hűtőben felejtett uzsonnára tippelnék, aki most kimászott és világuralomra tört, de ők azt hiszem értik egymást, mert csak egy apró bólintás és minden le van zsírozva. Újabb név, Mazi… a focista, aki úgy rúgta fel szőkét hogy csodálom nem tört el semmilye. Sam és a lövöldöző elől… akinek még mindig nem tudom a nevét, nem mintha baj lenne, csak a hivatkozásomat könnyítené meg. Amúgy mért is beszélgetek magammal? Talán a gyógyszer hatása? Jó lenne tudni mit adott be, szinte ne is érzem a lábam, csak ha mozdulni akarok, mert hát ez az izé vágja a csuklóm, és idegesít hogy a földön fekszem, a puha szőnyegen, ami nyálkás valami cucctól amit szétfújkáltak a szobában. Egy pálmaházban nincs ekkora pára komolyan. A nő hozzám lép és egy kézzel felemel.
-Mi a… - mennyit gyúrt ez? Vagyok vagy… fogalmam sincs, de fél mázsa biztos és egy kézzel úgy hogy szőke a másik vállán. A lábam lóg, a válla belefúródik a hasfalamba, nyögök és nem túl szimpi ez a helyzet. Mögöttünk az utolsó csaj, akit figyelek. Fegyvere kezében, és szemmel láthatóan nincs ínyére már a helyzet, talán közel állt az egyik halotthoz, vagy az a baja hogy ott hagyták a hullákat? Nem szokás itt hazavinni őket? Akkor ők nem is katonák? Lehet valami szabadúszó vadászok? Összeverődtek mert nincs jobb dolguk, srácok menjünk és vadásszunk le valami dögöt. Egyáltalán honnét jött az ötlet hogy ide? Talán van fél éve is hogy itt vagyunk, vagy több, de csend volt mindig. Vagy tett valamit Anatolij amivel felhívta magára a figyelmet? Vagy rossz akaró. Vajon van neki ilyen halál listájuk? Felkerültél rá… megdöglesz.
Fejem felemelem, kicsit ficánkolok, baromi kényelmetlen így. Ahogy átlépjük a küszöböt, a sötétség beborít, de a szobából áradó tompa félhomály még megvilágítja Lilith alakját, ahogy egy árny lerántja, és többször is arcon és nyakon szúrja egy késsel. A vér a széttört gázmaszkon át is fröccsen ahogy a penge kifele siklik, a csont reccsen, roncsol mindent amit ér. Szőke sikít, én nem jutok levegőhöz.
Sikít én pedig pislogok… Lilith még mindig mögöttünk hátrál, fegyvere jobbra balra pásztázza a szobát. Nem bíz semmit a véletlenre. A lány még mindig sikít, ész nélkül, mintha ő látna valamit amit én nem, megbomlott az elméje?
A fegyver ropogása szakítja ketté a figyelmem, egy sötét árny, penge villan, a lángcsóva fényében ami elhagyja a puska csövét. De az a valami nem áll meg, lesújt, csak aztán rogy össze. Lilith is felnyög, és féloldalasan állva látom, vagy csak vélem látni a kulcscsontjából kiálló pengét?
Nem tudom mi folyik itt, bedrogoztak? Lilith mögöttünk hátrál… fegyvere jobbra balra pásztázza a folyosót.
-ты не можешь взять то, что мое! – a hang mindenhonnét jön, körbe vesz, ölel, simogat, megfojt.
Mért nem hiszi el senki ha azt mondom mind meghalunk?
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Kedd 21 Jan. - 20:55
A halál a legocsmányabb dolog. Mindenki tudja, hogy létezik és elkerülhetetlen, mégis a legváratlanabb mikor utolér minket. Kevesen tudják pontosan mikor jön el az idejük, de vajon el lehetne kerülni ha így lenne? Vagy csak rosszabb lenne.

Utolsó csókját leheli egy ötvenes éveit taposó alak. - Nem tetszik, ez a meló Torben - - Sigi... voltam már ilyenen. Talán ez az utolsó. Még egy nagyobb összeg és biztos, hogy meglesz Daniel egyetemi alapja, nekünk meg a jól megérdemelt nyugdíj valahol máshol egy másik néven. Visszajövök. Mint mindig. - Mosolyog párjára a férfi, miközben végigsimítja arcát. Bátor dolog az ő pozíciójában családdal foglalkozni, de bizonyos ösztönöket nem lehet a végtelenségig leküzdeni. Beszáll a kocsijába és elindul valahova. Egy helyre ahol régi ismerősökkel találkozik, tervet sző, közös gyakorlatokon összehangolódnak és egy csapattá kovácsolódnak. Az ő motivációja a pénz. Anyagi háttér egy nyugodt boldog élethez. Mellé tartozik az adrenalin függő vadász vér, ami igényli a veszélyt és nem tud nemet mondani egy profi küldetésnek. A  csapat vén rókája és a bobmák Mozart-ja. Röviden összefoglalva talán a leghidegebb vér volt már amennyire ebben a foglalkozásban valaki ez lehet. Most is övé a leghidegebb vér. Holtan fekszik egy ismeretlen épület hideg márványpadlóján. Se dicsőség, se fanfárok, csak egy ocsmány hulla és egy be nem tartott ígéret.

Ő még mindig jobban járt, mint az akit elkényeztetett a rutin és az önbizalom. Hellsing...
Született tehetségnek lenni mindig is nagy teher volt. Irigylendő, hogy különösebb erőlködés nélkül jut valaki oda amiért mások vért izzadnak, de így fontos lépcsőket hagy ki a fejlődéséből ami veszélyes lehet. Ma látta utoljára a naplementét. Pontosabban letépett fejének üvegesen csillogó szemén még tükröződött a vöröslő égbolt. Ez volt ő. Fiatal, jóképű és ki tudja zárni a vámpírokat a fejéből. Thomas, később Hellsing. Egy srác Cunecticat-ból, egy férfi akinek tömérdek árva köszönhetett, szép karácsonyt és más ünnepeket, mert minden melója 15%-át átutalta ilyen gyerekekkel foglalkozó szervezeteknek. Családja sose volt, de biztos hogy sokaknak fog hiányozni. Úgy néz ki, a vadászok különös életutat járnak be. Elvesztik emberségük, amit csak egy bizonyos szint után kezdenek újra visszanyerni. Tisztelet a kivételnek, mert ugye van aki sose változik.

Úgy néz ki Lilith is tárasihoz fog csatlakozni, akárhogy nyomom a kötszert a vállára nem csillapodik a vérzés. Nevetséges véletlen. Nem csak dicső módon lehet odaveszni. Neki a fejébe nyúlt egy vámpír és egy ropogósan friss szolga kést szúrt a kulcscsontja alá míg ő rémképekkel és egy sikollyal foglalkozott. Természetesen lelőtte a lányt. Legalább ennyit gyengített Anatolij erején.  Egy hozzákötött lelket kitépett belőle. Sajnos túl friss a szolga, hogy végzetes legyen számára a csapás, de valószínűleg ő is csak beáldozott egy gyalogot, némi előnyért. Lilithen már nincs maszk se semmi, nehezére esik lélegezni. A hosszú kés tüdőt és artériát is sértett. olyan ponton ahol ha mentő nem látja el azonnal, akkor vége. Hát most cigizik. Ő a felcser, pontosan tuja mit szenvedett el és milyen nevetséges vég ez. A kevlár nem késálló. Sokan meglepődnek ezen, de mint egy téli kabátot úgy át lehet szúrni. Golyó ellen van kitalálva, teljesen más fizikai behatás. Nem kér többet, minthogy jelentsük a St. Lousi kórházban hogy több beteget már nem fogad. Ott volt doktornő, pontosabban a kevésbé ismert váltókkal foglalkozó részlegen. Az ő elmondása szerint két irányban próbálta jobbá tenni a világot. Az arra érdemeseket megakarta menti és a férgeket kigyomlálni. Azokat akiket hatalom véd. Most már semmi több csak egy vöröslő pont a sötétben és füstszag. Köhög, ami mellé hallhatóan nehezen veszi a levegőt, mégsem sem küzd, nem szitkozódik, mosolyog és még elszív egy cigit. Nemsokára a férjével lesz aki miatt anno ebbe az egész második életbe belevágott. Gondolom ez azért vigasztalja.

Már csak hárman maradtunk, így kénytelenek vagyunk megosztani a súlyt. Mazinak is kell szabad kéz. - Az egyiket átveszem. - Nyúlok az informátorért és átkapom a vállamra. - Csukd be a szemed és csak akkor visíts ha érzed, hogy libabőrös a hátad. - Javaslom neki. A fejébe be tud mászni. Képeket mutathat neki és hangokat hallhat, de mikor felkelt is megborzongott. Azt pedig nem lehet beletenni a fejébe. Talán így tud némi utat mutatni és lépéselőnyt szerezni. Nem maradtunk többen már, csak  mi hárman és a két lány. Most pedig irány az emelet. Mazit nem fogja átvágni, Sam meg én megyünk előre és bízok az ismeretlen lányban. Még nem fogytam ki minden trükkből, de vannak kockázatok amiknek a vállalásához át kell lépni egy határt.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Hétf. 27 Jan. - 9:03
Nézem kicsit ahogy a lány térdre rogy, megtámaszkodik, és a tócsa gyűlik alatta. Megsérült? Súlyos lehet. Aztán a hordárcsaj megfordul és megint csak a seggét látom. Zsibbad a kezem… megpróbálom összeérinteni a mutató és a hüvelyk ujjamat, de ahogy összeérnek nem érzek semmit. Wooo… Kezemet az arcom elé emelem, és látom hogy közeledik, aztán sötétség… de semmi… én… lebegek?
Hülye ötletem támad, de mért ne, hátha csak magamra lettem immunis. Fokuszálok, hogy ne tévesszek célt, majd tenyerem rásimul az engem eredetileg tartó lány fenekére és belemarkolok… semmi… lehet itt sincs? Hűűű… bedrogoztak? Markolászom mintha egy macska lennék aki csak a takarót gyurmázza hogy a fekhelyét puhábbá tegye.
-Melyik gyógyszerész csinálja ezt a cuccot? Uhhh de kerek...
Fordul a világ és egy másik fekete asztalon fekszem… én vagyok a frissen mosott ruha… lengedezem a szélben. Csukjam be a szemem, hát jó, ha nem látom nem félek… Ahogy reccsen az első lépcsőfok, eszembe jut egy dal és nem bírom magamba tartani.
-Benned ég a szikra… bár kinn sötét az éj, a szíved gyújtja lángra, és árad ránk a fény… Szerte széled sok csúf rém… szerte foszlik a sötét… a bűverő, mit szíved rejt, ezernyi hanggal árad széééét…
Nem érzek semmit, csak a lépések zaja, az egyetlen ami körbe vesz, ahogy elhallgatok, aggasztó a csend, aztán a lépések zaja is megszűnik, totál csend lesz, nem az a csend mikor csend van, hanem az amikor semmi mást nem hallasz, mint a saját szívverésed, a véred üvöltő hangját ahogy áramlik az ereidben. Kinyitom a szemem, mert megőrülök, nem látok nem hallok, nem érzek semmit, ez nem a valóság, ez nem lehet.
Ahogy megteszem, velőtrázóan felsikítok és vergődve menekülni kezdek, az előttem termett kéken izzó szempár előle. Nem tudom nem értem, nem akarom, csak ne érjen hozzám, de megteszi. Elfulladok, kapaszkodok abba amibe csak tudok, de kezem megcsúszik, vértől sikamlós? Véres a kezem.
-Jézusom… vér… véééééééééééér… – sikítok torkom szakadtából, nem számít hirtelen semmi, csak jussak ki innen. Felkapom a fejem, és meglátom a földszinten, de mire ordítanék hogy lenn, már nincs ott. Reszketek mint a nyárfalevél, mégis izzadok ahogy prosti a templomban.
- охотник… охотник… ты не на том пути – hallom a szavakat, és értem… nem lehet, nem érthetem én nem beszélek oroszul, én sosem értettem, amit mondott, csak mikor az én nyelvemen tette, de ez orosz, határozottan orosz.
-Valamit csinál velem… ne… könyörgöm ne… nem akarom érteni… nem akarom látni… - jobb volt süketen és vakon, faszért nem maradtam úgy. Az adrenalin úgy fest elnyomja a hatást, vagy valami van amiről lemaradtam, mert a lábamba fájdalom hasít, és megbillenve zuhanok a falnak fejjel. Lövések hangja, én meg küzdök a szédüléssel. Valami meleg folyik a lábamon.
-Folyik a nyálad? – motyogom, kezdem elveszíteni a kontaktot a külvilággal. –Mindenhol érzem… most kell sikítani?
Sikoly... de nem az én számból...

*Anatolij a lépcső tetején álló Mazira támad, és letaszítja egy talpassal az emeltről, vállán a lánnyal, aki az eséstől nyakát szegi*
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Hétf. 27 Jan. - 21:54
Mazi... hiéna. Nem különösebben zaklatja fel a tapi, ha más lenne a helyzet nevetne is, vagy tovább vinné. Ki tudja, ez a vérükben van. Formában tartom... azt meg egy orosz úriember. Csak a nevét nem tudom, most pedig hallgass.- Zárja rövidre a dolgot és örömmel adja át a lányt nekem, aki rajtam az instrukciók ellenére dalra fakad. Megmaradt két társam csak egy pillanatra néz rám és tudom, hogy elegük van a csajból. Azt várják hogy üssem ki, de még mindig értékesebbnek érzem így. Végül lehet marad egy jól irányzott öklös, amit majd később meg kell magyaráznom, most még nem.
A rövidke dal elhallgat és ezalatt nem ért minket támadás, nem neki falaz. Bólintok és indulunk, recsegnek a léptek, elektronikus kép a látható világ, kiteljesedett a vaksötét. Neki előnye van, most már túl sok. Aztán ismét felsikít a vállamon, de pánikba esve közel sem boldogan. Mind megtorpanunk és célt keresünk, de semmi.
- Sok lesz neki a cucc. Ráadásul ha nem, akkor külön rájuk vadászik. -
- Az jó, akkor tudjuk hogy itt marad. - - Valahogy nem tudok osztozni az örömödben, de rendben. Nem hagyjuk őket hátra. - - Véletlen sem. - Nem mondom ki, de saját múltam élem újra. Nem tudnám itt hagyni őket. Akkor azok tetteire hoznék szégyent akik ugyanezt tették akkor értem. Vagy leküzdöm a célt vagy belehalok a próbálkozásba, ez most kivételes eset. Most nem a túlélés a cél.
Újra szól a lány és tudjuk hogy közelít. Éreztem, hogy jobb ő ébren. Ekkor látunk egy suhanó mozgást, de hiába nyitunk tüzet rá Sammel, max ha könnyed sérüléseket okozunk neki és engem felborít. Szerencsére mást nem bántott, kivéve akit védek és ez nagyon bosszant. Ha specifikusan őt támadja akkor kell neki és nekünk csak üzenget. Azonnal látszik a lábán a seb és a vér, amire ő... a maga módján rá is kérdez. - Nem.- Közlöm, de még valamit hozzáfűz, helyette inkább a társaim figyelmeztetem.
- Megint jön! - Alig mondom ki, Mazi reagál és lő, de kevés volt még az ő reflexeinek is. Elzuhan mellettünk és a túsz azonnal jól láthatóan belehal a zuhanásba. Neki is azt kellett volna de most megtérül hogy váltó. Ez nem vigasztalja Samet aki azonnal leszalad engem a fordulóban hagyva., elsegíti és állapotot már fel. - Ez túlnőtt rajtunk! Ki kell vonulni. - - Izzítsátok a füstöt és kifele. Én... feltartom. - - Megvesztél? - - Meg. - A páros némán figyel, míg pár pillanattal később Sam töri meg a csendet. - Köszönjük... Black. - Indítják be a szenteltvizes füstgránátokat és kivonulnak a házból. Őket most nem tudja megtámadni az a dög, cserébe egyedül maradtam. A saját eszméimért nem kérhetem hogy pusztuljanak velem. A tervemhez amúgy is csak mi kellünk. Magam mögött a talpára állítom a lányt és hátammal a sarokba nyomom. A fegyverem eldobom, ilyen helyzetben az a szarházi túl gyors. Egy teljesen ártatlannak látszó kést veszek elő illetve bekapcsolok egy funkciót az éjjellátón amit eddig féltem tesztelni, de innentől már úgy sem számít. Egy elektronikai extra segédlet mozgásérzékelőként kiemeli a felém mozogó testek infra képét. Elméletileg ha tömegbűbájjal hatna rám is látni fogok egy kékes alakot ami nem ő hanem az agy nélküli érzékelő által generált kép. Remélem bejön ez is és a terv is. - Hárman maradtunk Anatolij. Gyere ide és mutasd magad te gyáva féreg! Azt ne hazudd hogy egy embertől is félsz. -
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Kedd 28 Jan. - 8:51
Nem… nem nyál… talán… valami szenteltvizes cucc… a szenteltvíz jó ellenük nem? A filmekben mindig az volt, ráföcskölték azt meg eliszkolt messzire. Templomba kellett volna járnom…
A zajok tompává vállnak, mintha a kezem a fülemre szorítottam volna, pedig szemmel láthatóan lógnak, megint egy segg előtt. Ez a nadrág nem előnyös… túl sokat takar. Sziszegés… valaki kiengedte a kígyókat a zsákból? A talpam éri a talajt, a fájdalom bele nyilal majd tovaillan, mielőtt még felnyöghetnék tőle. A sarokba préselődöm, mint jó hering a szardíniás dobozba… öhhh hogy is jönnek ezek össze? Halak… szeretem a halat… mindig is szerettem… kellene halat enni, csak macerás… sok a szálka… szálka… leskelődöm amennyit látok a széles hátától. De jó lenne magasabbnak lenni, meg ruhában lenni… ruha… én… meztelen vagyok… ohhh te szentséges.
-Mi? Megvesztél? Ne… neeeee… nem akarom hogy idejöjjön, meg fog ölni minket… - azt hiszem a pánik kezd úrrá lenni rajtam, a fájdalom újra a lábamba nyilal, mintha az a cucc veszítene az erejéből, egyre intenzívebben érzek mindent.
-ты один – a hangot hallom de nem látok senkit, csak a nagy sötétséget. –Azt mondja egyedül maradtál… - gondolom nem beszéli az oroszt, egyáltalán én hogy a fenébe tanultam meg ennyi idő alatt?
-Алиса моя…
-Meg egy nagy büdös francot vagyok a tiéd! – kezem a számra szorítom, fogalmam sincs hogy mit művelek, mintha nem is én… mi van ha csapda, ha… oké kussolok de a nyelvemen vannak a szavak… érzem hogy közeledik, a karom megborsózik, a testem reszket. Jobb ötlet híján az ajkamba harapok, hátha a fájdalom segít, de nem érzek semmit. Nem terelhetem el a vadász figyelmét, ez az egyetlen esélyem, de mar belülről, látom magam előtt tisztán, ahogy jön lefele az emeletről, de sötét van és a pasi is előttem, nem láthatom és mégis.
Taps hangja töri meg a hirtelen jött csendet.
-Gratulálok Vadász… ötből egyet még mindig életben tartasz, noha a barátaid jobbnak látták elmenekülni, te nem adod fel… ez becsülendő. – próbálok kilesni de nincs hely, beszorított, és szemmel láthatóan eszében sincs ezt a posztot feladni.
-Ajánlok egy üzletet Vadász… átadod Alice-t és én kegyesen kiengedlek a házból élve, sértetlenül, a barátaidhoz…
-Aztán a kertben végez veletek… - nyögöm.
-заткнись рабыня! – mintha a lélegzetem úgy söntött volna hogy kinn marad, képtelen vagyok levegőt venni, képtelen vagyok kilélegezni, az izmaim megfeszülnek és görcsösen megrándulok.
-Dönts…
Lehet e a sötétnél is sötétebb? A pillanat igen, mikor azt hiszed mindennek vége, mikor már csak arra tudsz gondolni hogy a halál majd felszabadít, hogy mindjárt elmúlik a fájdalom, hogy mindjárt megkönnyebbülsz, hogy mindjárt…
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Kedd 28 Jan. - 20:52
Érthető a félelme, de ő nem látja a helyzetünket. Innen már nincs elfutunk, vagy kijutunk. A többiek is csak annyi előnyt kapnak míg velem végez és utánuk megy. Nem sokkal fényesebb mint itt maradni, de a semminél több. Félreértés ne essék, nem adtam fel, csak realista vagyok. 80%-ra teszem, hogy ma itt meghalok, mert szentimentális voltam és valakinek viszonozni akarom amit akkor értem is tettettek.  - Ha már futni felesleges... akkor inkább így menjünk ebből a világból. Szemtől, szemben. - Kicsi vidámság szűrődik ki a hangomból, még most sem tudom leplezni, hogy ilyenkor vagyok csak igazán a lételememben. A bőröm alatt érzem a vámpír erejét és imádom minden pillanatát. Nem öregen akarok meghalni, hanem harcban, így szinte mindegy mikor jön értem a vég, de fejjel  azért megyek a falnak. Élni a célom, csak meghalni is boldogító ha a harc ilyen minőségű.  
- Téved. Mi ketten vagyunk. Ő volt mindig is egyedül és úgy is fog megdögleni. - Törődés, ez hiányzik a legtöbbjükből. Önzetlen segítség, amit sose nyújtanak ezek a hatalmas lények, csak saját szórakozásuk élvezik. Tisztelet a kivételnek, csak eddig azzal nem találkoztam. Most is a legfontosabb baja a játéka, amit ép elvettem. Akiket próbáltunk kimenteni. Nem is az zavarja, hogy őt jöttünk megölni, vagy oda az összes patkánya. Csak a kibaszott játéka. Határozottan mérgesnek érzem magam ebben a pillanatban. Szokatlan tőlem, talán a helyzet ami kiválthatja. Vajon azért lettem ingerült mert Kevin akarok lenni? Ha ő nem ment meg és csak valahogy kijutok onnan, most itt állnék életem árán is védve a lányt akiben a saját sorsom látom, vagy elé lökném és menekülnék? Nem akarom tudni a választ. Most itt vagyok és küzdök az utolsó leheletig, mert ezt érzem helyesnek, legyem bármi is az indok.
Valószínűleg a fejében matat ez a szarházi, azért ordibál a lány a semminek. Nem szólok bele a válaszába, ez a küzdelem az övé is és semmi jogom kisajátítani pedig Samék evakuálásával pontosan ezt tettem. Vagy önfeláldozó idióta vagy győztes, de már csak én vagyok itt aki szembeszállhat ezzel a lénnyel.
Végre megjelenik a díszvendég. Kiugrik a szívem a helyéről mégsem tudom ez izgalom vagy félelem. Vagy netán a félelem hozza magával az izgalmat?
- Ötből négyet megöltél, a csicskáid már érted nem rohannak. Barátokat nem feltételezek, hogy léteznek. Benned pedig semmi sem az... semmi. - Válaszolom amilyen röviden csak tudom. Nem tisztelem őt, sem azt amit képvisel. Magam is kéjgyilkosként tartom számon, mégsem érzem hogy egy kalap alá vagyunk rakhatóak. Valamiért ő taszító, és nem a lénye... inkább a tettei.
Alice felfedi a nevetséges ajánlat valóságát, amit valószínűleg segítség nélkül is kitaláltam volna. Ettől független ez a szembenállás jele, ami tetszik.
- Ezen mit kell gondolkodni? - Nevetek, mert röhejes amit felkínál. Halál vagy behódolok és halál. - Alice... fuss. Te meg gyere és tépj szét. - Most, hogy már a nevét is tudom használom, ahogy ellépek Alice elől a kezébe nyomom a saját gránátom és élesítem.  Így 2 percig aktívan védi a füst és míg ki nem szellőzik a környéke védeni fogja tovább is, de ennyi idő nem lesz szükséges. Most minden eldől, mert a vámpír felé lendülök és nincs más bizalmam csak egy vékony cérnaszál. A remény, hogy dühös rám és megtámad, mert mégis minek tartson egy embertől?
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Szer. 29 Jan. - 8:58
Bekattant… talán a sok adrenalin, vagy a harc, kiégett, belefásult, felfogta hogy nem nyerhetünk, talán csak elege lett, és valami elcseszett viking módra, harcban akar meghalni, nem öregen párnák között. Hangjában vidámság… mondom én hogy agyára ment a vadászósdi.
-Ketten – ismétlem, mintha ennek erőt kellene adnia, mintha ténylegesen számolna azzal, hogy érek valamit, hogy hasznos lehetek egy harcban, hogy nem csak a veszteség rubrikájában lehetek még egy vonal a többi mellett. Lelkesítő beszédnek rövid volt, gyászoló kommentnek meg túl sok. Ennyi nem fér ki a sírkövemre, már ha lenne olyan. Gondolom az itt felejtettek, a pincében sem kapnak semmit. A végén felgyújtják az egész kócerájt és jól van az úgy.
Fejem a vadász hátának nyomom. Nem akarom így végezni, habár egy ideig volt bennem vágy hogy végre a családommal legyek, de már nem vágyom oda, egyszerűen élni akarok, szabadon, emberien, mint előtte, békében, rettegés és elnyomás mentesen. Jó, megértem, nagyok az elvárások, de hajlandó vagyok lejjebb adni ebből, mondjuk megtartanám az élve részt, meg a rettegés menteset, kezdetnek megteszi, aztán onnét még lehet fejlődni felfele.
A levegő hiánya meggyőz hogy a rettegésmentességről is lemondanék, csak maradjon meg az élve dolog. A vadász a nevemet mondja, ami kizökkenti a vámpírt, és a lélegzés képességét visszakapom. A kezembe nyom egy gránátot, de én a suliban sem voltam jó dobó… meredten nézem mi a francot csinál, kitépi azt a kis gyűrűs izét, az meg hányni kezdi a füstöt, aminek nincs szaga. Fussak? Mi van? Egyedül akar megküzdeni Anatolijjal? Diliházba kellene zárni az ilyet. Csak egy ember, egy kicseszett ember, hogy lenne esélye ellene?
Szedem a lábam, rohanok le a lépcsőn, és úgy szorítom a hideg gránátot mintha az életem múlna rajta. Dulakodás hangja a hátam mögött, az áhított szabadság ajtaja előttem. Kinn két másik vadász, tutira nem mentek messze, nem nézem ki belőlük hogy… gyávák… én az lennék?
Kezemmel meg tudnám érinteni a kilincset, de nem teszem. Gyáva lennék ha kilépnék rajta? Ők idejöttek, kinyírni Anatolijt, megmenteni minket, és meghaltak hogy ezt véghez vigyék, én pedig csak fognám magam és elszaladnék? Ez lennék én Alice? A túlélő? Az áldozat… a rabszolga… a lány aki nem fizetett meg mikor megtehette volna?
-Basszad meg! – hogy kinek szól, magamnak amiért szót fogadva futottam, vagy a vadásznak amiért azt hitte itt hagyom egyedül vagy Anatolijnak amiért következmények nélkül szórakozhatott velem, fogalmam sincs, de jól esett kimondani… - Basszad meg! – motyogom magam elé, és egyre dühösebben rohanok a szoba felé, ahol a szétszórt testrészek és köd áztatta szőnyeg szörcsög a talpam alatt. A parázs alig világít, de a szemem már hozzászokott, vagy a vámpír babrált velem valamit, de némi kotorászás és találok egy ormótlan puskát. – Basszad meg! – újra és újra, mert így is gondolom. Egyik kezemben még mindig a füstöt hányó gránát, másikban a megnevezhetetlen, és baromira remélem nem fossa össze magát, van benne lőszer, és nem a vadászt fogom lepuffantani. Az adrenalin és a düh elég hogy elbírjam a terhet, amire a gondolat sarkall. Visszarohanok az előtérbe, ezek meg még mindig egymással hadakoznak, és a vadász nem épp áll nyerésre, a kése messzebb van Anatolij testétől mint az szerintem tervben volt, a dög meg olvadni kezd.
-Анатолий… - kivárok egy pillanatot és felé hajítom a gránátot, ami permettel hánnya tele a környéket - ебать тебя! – két kéz célra tart… még látom ahogy hátrál ki a füst alól, de nem várok, elég a táv… talán… meghúzom a kis pöcköt, a fegyver meg felordít a kezembe. Nem eresztem, nincs kegyelem, míg el nem hallgat szorítom. Ajkam remeg, a könnyem folyik arcomon, a harag olykor rossz tanácsadó azt mondják… üzenem nekik hogy ez lehet így van, de akkor is kibaszott jó érzés.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Csüt. 30 Jan. - 0:18
Egy fut, egy marad, én pedig vetődök. Ritkán érzem magam teljesen logikátlannak... mondjuk ki, bolondnak. Mindig van vésztervem, legalább 3-4 és mellékes opciók amiket követhetek. Az elsődleges a túlélés, máskülönben mi tenné izgalmassá a harcot, ha biztosak vagyunk a halálban? Az életért való küzdelem, a rettegés a holnapért, ez hozza az izgalmat. Most mégis bolond vagyok. Őrült, mert az ő arcában a sajátom néz önmagamra. A szentimentalitás öl, ez mindig is arany szabályom volt. Első a logika, második a helyzetfelismerés harmadik a gyors adaptáció. Ebben a felsorolásban nem volt érzem, nem véletlenül. Most mégis egy félévezredes feletti múlttal bíró lény felé ugrok, késsel, levetkőzve segítségem mert innen mindenkit ki akartam hozni, mégis úgy fest senkit sem fogok. Ha logikusan cselekszem és saját életem megóvása az elsődleges , akkor ez nem így alakult volna.
Nem látom hogy harcolni akarna. Azt se látom ki ő. Már a puszta versenybeszállás lehetőségéért is el kellett dobni az emberi érzékeket. Minden képességünket mesterségesen növelni, csapatot gyűjteni, tervezni és ölni. Rengeteget ölni, hogy eddig eljuthassunk. Halandók vagyunk akik természetük ellen cselekeszenek. Bárányok vagyunk akik farkasfogat növesztettek és hiába nincs olyan izomzatunk, harapni attól még tudunk. Ez nem a győzelem záloga, ez csak a lehetőség egy halovány esély felé. Egy gyenge lépés. Levetkőzi a félelmet. Kéjjé és lételemmé alakítani, mégis megtanulni mi az a mennyiség ahol ezek ellenére is futni kell. Ez billent ki. Ezt nem idézte elő most semmi, mert tompítja józan ítélőképességem a múltam, és Alice. Most Anatolij felé ugrok ő pedig mindez ellenére elfoghatatlan gyorsan toron ragad, falhoz csap és az oldalát célzó kést is megfogja ideje korán. Nem becsült alá. Nem helyezte magát kényelembe és ejtett hibát. Biztosra ment, mindent beleadott, ezt a hátamon és a repedt vakolaton érzem. Levegőt is alig kapok a spec műszer is felmondta a szolgálatot a becsapódástól, csak az éjjellátó működik. Így legalább jól láthatom mire készül. Némán néz. Csendre, csend. Élettelen tekintetére gépi szemek néznek. Egyikünk sem ember, csak másképp szörny, de ő az erősebb. Mindannyiunknál erősebb, mégsem félek. Sam és Mazi evakuáltak. Segítség nem jön, maximum a remény marad egy visszatérő erősebb, még jobban felszerelt, még nagyobb csapatról. Nekik élni kell, mint a lánynak is. Ha már őket meg tudtam óvni, akkor a másodlagos feladat és az opcionális feladat is megvan... kár hogy pont a fő céllal nézek végzetes farkasszemet. Mégsem félek. Nem érzem okát, mert nem látok kiutat. Anatolij bomlani kezd. Átlag embernek ijesztő módon mállik le a bőr és hús az arcáról. Haja mintha szálanként hullana ki, szemei felülete opálosodik, bőre alól foltokban előkerül a koponyája, ezt megkoronázandó szélesre tárja az állkapcsát megmutatva mi vár rám. Gondolom megharap és gondoskodik arról hogy élve elrohadjak. Nem hittem, hogy Hellsing halálánál van rosszabb is, de ő most ezzel kecsegtet. Mégsem érzek semmit, még mindig nem. Talán ezzel bosszantom... talán ezért nem ölt még meg. Oda a félelmem és ki akarja csikarni belőlem újra. meddő vágy, hisz én a túlélést féltem, nem a halált. Ez egy vadász sorsa, ölni amíg meg nem ölik. Nincs okom meglepődni, vagy szomorkodni. Valamitől mégis újra megérzem, hogy emberi szív ver a mellkasomban. A fekete hajú lány.. Alice... igen Alice szólal meg oroszul és az utolsókat köhögő füstgránát landol előttünk.
Az eleven bestiális hulla mérgesen nézi a felfelé terjengő fehér maró gőzt. Rondább már nem lesz, de biztos fáj neki. Ennek legjobb példája szorításának enyhülése. Elenged és kilépne a lány felé, ekkor hallom meg az egyik eldobott Scar-H hangját. Bal vállamba fájdalom mar, azt hiszem eltalált. Nem várhatom el tőle hogy egy .308-ast automatát olyan gyenge és kimerült, tapasztalatlan testtel használhatóan uraljon. A füst gomolyog de valaki visszaugrik rajta keresztül. A nyomjelző láthatóan őt is eltalálta. Alkarját vitte át, de kevés volt hogy rendesen lángra kapjon. Ellenben arra bőven elég volt, hogy megijedjen a kigyulladás lehetőségétől. Ez pedig az én pillanatom. Eddig is szótlan volt a párbajunk, nem pazarlok levegőt egy csípős vagy szellemes mondatra. Így is kiszúrja, hogy suhan a kezem, de már csak felém fordulni van meglepettségéből lehetősége. A magnézium penge átszúrja a fejét alulról. Kilyukasztja az állát, a szájpadlását és valószínűleg a koponyájáig is eljut egyenesen az arccsontja mögé. Így hiszem mert a késem keresztvasa a foszló húsba ütközik. Ezzel a szúrással tátott pofáját nyitott helyzetbe ékeltem. Undorító szemfogai mögött még a sötétben is csillog késem pengéje. Sorvadt szemeiben az élettelenség ellenére is félelem gyúl. Megragadja két kézzel a nyakam, feltételezem el akarja törni, vagy kitépni a gigám, de a markolatot elcsavarom, az pedig halkan sercen. Egy másodperc töredéke az egész. A kés belsejében a gyújtószál felizzik és belobbantja a magnézium ötvözet pengét, ami bizony még a víz alatt is eloltathatatlanul vakító fehér fénnyel ég. Két dolog történik. Ő elenged és ordít a fejéhez kapkodva én pedig reflexből lerántom a fejemről az éjjellátót, mert nem látok semmit csak egybefüggő fehér étert. Anatolij üvöltésével együtt csapnak ki a lángok bevilágítva a szobát. Pár pillanat és a szemei is kiégnek. Kínlódik a bestia,  elrohadt arca lukacsosra égett így a fehér vakító izzás kivilágít  a lyukakon, a száján és a szemei helyén. Az a pár másodper amíg agonizál végtelennek érződik, de végül eljön a csend. Térdre rogy és narancssárga lángokba borul. Először a feje, majd a mohó tűz végigterjed testén ahogy eldől, szépen lassan beborítva az egész vámpírt. Előtte állok, a füst már sehol csak a fényes tűz amitől most mind a ketten jól látjuk a szobát, egymást és magát az elpusztult szörnyeteget is.
Mikor bejutottunk a terembe, már akkor is rosszul festett Alice, meg a többi lány. Most kimondottan leharcolt, lábából még friss vér folyik, testén régi és friss hegek, haja zilált, tekintetében megmondhatatlan káosz kavarog.  Visszanézek a vámpír tetemére még mindig némán, majd ismét a lányra és felé is indulok. Le a lépcső aljába. Mutatóujjam begörbítve letörlök arcáról egy csíknyi könnyet és végre megszólalok. - Feladat teljesítve. - Ennyi. Se magyarázat, se összeborulás, visszahajtom az éjjellátót, mert a hevesen lángoló vámpír fent jól világít, de a házból kifele és körülötte sötét van. Alicet a vállamra kapom és kifele ment letépek a függönyt amivel betakarom. Hideg van, meg ne fázzon szegény.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Csüt. 30 Jan. - 8:16
Az érzés mikor rájössz nincs minden veszve, csodálatos, az érzés mikor felfogod hogy tehetsz azért hogy jobb legyen, tettekre sarkall. A érzés mikor megtapasztalod hogy a tetteidnek következményei vannak… van hogy jó… Én most csak állok, kezemben üresen kattan a fegyver, leengedem, idáig is alig bírtam el, most már minek erőlködjek. Fáj a vállam, a lábam, a testem és úgy általában minden egyes ici pici négyzetcentiméterem amire rá bírok bökni, meg az is amire nem. Füst és gőz, fehér és szürke, gomolyog a gyér fényben, nyögés és morgás. Mindenki beleképzelhet mindent amit csak akar, ami engem illet, a legsötétebb véget. Talán lelőttem a vadászt is, és most Anatolij végez velem, vagy megjutalmaz hogy ügyes voltam, és aztán végez velem. C opció nem jut eszembe, csak rossz dolgok és halál vagy jó dolgok és halál. Egy biztos, örök és változatlan.
A fegyver landol a földön, nehéz én pedig fáradt vagyok, szeretnék térdre rogyni, összekuporodni és némán zokogni. Fázom és nagyon éhes vagyok…
Vakító fény tölti be a teret, karommal eltakarom a szemem, de az ordítás és az égő hús és bőr, a haj szaga mindent betölt. Óvatosan kilesek, a szemem ég ahogy a fehéren izzó sikítozó vámpírt nézem. Hunyorgok, de nem azért mert álom lenne, ez a valóság. A vadász… felgyújtotta, ez most már biztos, ott áll vele szemben és nincs baja, nem lőttem le, nem, cseppet sem.
A legtöbb ember azért sír, mert fáj valamije, akár fizikai akár lelki dolog, azért mert meghatja, mert érinti. Ha boldogok mosolyognak, ez a normális. Nem vagyok normális, a harag után most a boldogság, a halál tudata miatt sírok, de azért mert megkaptam amire vágytam, mert az amire évek óta várok, amivel éltem a mindennapokat most eljött. Eljött annak ellenére hogy már lemondtam róla. Anatolij összerogy, narancsvörösesfehér lángokkal ég és kedvem lenne szalonnát sütni a hullája tüzében.
A vadász felém indul, lesétál a lépcsőn. Földbe gyökeredzik a lábam, hátrálnék, de nem merek. Ketten maradtunk, és vajon tudja hogy én én vagyok? Hogy nem szolgálom őt, hogy nem vagyok a tulajdona, hogy nem irányít, és nem vallom hogy az ő nevében ostobaságokat kellene csinálnom?
Az arcomhoz ér, letöröl egy könnyet, mintha csak a bátyám lenne, vagy az apám, a nagybácsi aki vigyáz rám, aki eljött értem, hogy ne rohadjak tovább ezen az átkozott helyen. Várnék valamit, valami vígasztalást, egy ölelést, egy ügyes voltál, vagy nélküled nem ment volna, szeretném azt hinni én is tettem valamit, szeretném ha valaki csak úgy megölelne.
Feladat teljesítve… ennyi, nem több. Nincs vígasztalás, nincs magyarázat, nincs kérdés, faggatás, mese a jóságos tündérről, csak teljesítve. Csak egy feladat voltam, talán nem is én, csak Anatolij likvidálása, én pedig csak a járulékos… extra… egy… semmi.
A vállára kap, amibe belenyögök akaratlanul is, majd anyag reccsenés és egy vastag meleg szövet borul rám. Nem hagy itt… hogy ez jó vagy rossz nem tudom. Nincs senkim, nem tudok sehova menni, nincs pénzem, irataim, kajám, ruhám és még csak TB-m se. Hajléktalan vagyok, egy csöves, akinek az egyetlen kincse az élete, amit megtarthatott.
Kilép velem a házból, én még nézem az égő tetemet a lépcsőfordulóban, miközben a sötétség és a kellemetlenül hideg szellő körbevesz minket.
-Mi lesz most velem?... – talán a kérdés nem is neki szólt, inkább magamnak, terveket kellene szőnöm, célokat állítanom, de fáradt vagyok hozzá… túl fáradt, kimerült, csüggedt… éhes… de élő...
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Csüt. 30 Jan. - 20:49
Halk ropogás, tűz kezd elharapódzni a villában. Anatolij régi vágású lehetett, de egy oltórendszer elfért volna egy ekkora létesítményben. Lehet a modern megjelenése zavarta? Vagy a pincében csak a létfontosságú helyeken volt? Ezt már nem tudom meg. Vissza akartam menni. Tárasak és elveszett lelkek testei vártak elhantolásra, amire az éjszaka leple még adott volna némi időt. Most alig teszek meg harminc métert és az első ablak már kitört a hőhatástól. Visszafordulva nézem az egyre hevesedő tüzet. Ezt ki fogják szúrni és jönni fog valami oltó csapat, de az még akkor is idő... Nyugodjatok békében, Torben, Hellsing és Lilith. Tenni fogok róla, hogy híretek maradjon. Az ismeretlen lányok... róluk csak megemlékezni tudunk majd. Maradtunk fele csapat és egy túlélő... de a patkányok mind oda és a mesterük is halott. Őket most a tűz emészti el közöst sírt kapva olyan emberekkel akiknek a cipőjüket sem voltak érdemesek bekötni.
Alice logikus kérdést tesz fel. Ezzel nem váratom meg. Megérdemel némi figyelmességet. Mégis csak ő mentett meg és tette lehetővé a győzelmet.
- Megnézzük ki vagy. Onnantól pedig minden simán fog gördülni. - Alice... gondolom ez a valódi neve. Kiderül majd mennyire végzett jó munkát a vámpír csapata vagy akit megbízott. Vajon mennyi mindent törölt róla. Van e keresett személy a rendőrség archívumában ami illik rá. Valamit kihámozunk róla. Elvisszük rokonhoz, családhoz vagy akihez kell. Vagyis ez nem az én melóm. Én csak megvárom a járműnél hirtelen mit talál róla a rendszer. A megrendelő azt mondta a túszokat elintézi ha vannak.
- Innentől minden rendben. Ne aggódj. - Dobok be egy extra nyugtatást, majd recseg a rádió amit kifele menet bekapcsoltam és leadta a kommunikációt kereső jelet.
- Itt Samael. Black jelentkezz. Rádió Check - - Itt Black, szitsza és érthető vagy. - - Bazdmeg ez ő. - - Már adásban vagy te mafla. - - Faszom... Huh... tényleg Blacknek hangozol. Erre iszunk! - - Nem alkoholizálok. - - Igen... ez tényleg ő. - A terület? - - Biztosítva. Nincs több mumus. Ismétlem nincs több mumus. - - ETA 15 min, DZ cold. Out - - Rgr. On stand by. Out -
Ezzel ez is elintézve. Mindjárt felvesznek minket és irány a nyugalom. Durranások zaja szűrődik ki a lángoló villából. Ezek szerint már elérte Lilith testét a tűz és berobbant a lőszere. Egyre több a fény, ismét felhatom az éjjellátót. Már ahhoz is elég, hogy egymást értékelhetően lássuk. Alicet is leteszem magam elé, hagy érezze a házból áradó hőjét a lángoknak. Biztos jólesik majd neki némi forróság, itt kint hűvös van.
- Kicsit segíts nekünk. Mesélj magadról. Neved, honnan jöttél, hol vannak rokonok, család, kb mióta vagy itt. Szeretnénk visszaadni az életed és könnyebb segíteni ha van kapaszkodónk. - Míg én őt hallgatom a többiek a távolban már felénk igyekeznek. A szállító jármű és mögötte egy technikai csapat Jeep-ben. A megjósolt idő szerint megérkeznek, társaim pedig előkerülnek. Nem ölelkezünk, Mazi visszafogottan Sam teli pofával vigyorog. A technikusok, műszerekkel nézik át a terepet és a megbízó képviselője is előkerül. - Eddig szép munkának látszik, de azért mi is leellenőriznénk. - Erre bólintunk. Méregessenek csak, az a szörny és a talpnyalói halottak.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 31 Jan. - 7:57
A fásult fáradtság lassan úrrá lesz rajtam, izmaim elernyednek, ahogy lógok a válláról lefele, a vastag brokát függöny egy ideig melegen tart biztosan. A sötétség körbe vesz, az egyetlen biztos pont, a lassan teljesen lángba boruló ház, narancsvörös fényével bevilágítja a kiégett gyepet. Úgy fest, ahol a halál uralkodik, ott nem teremhet élet. Összerezzenek, ahogy az egyik ablak kitörik és a meleg megcsapja nyakamat. Kellemes, hívogató, üljek mellé és hagyjam, ahogy elringat, de most nem én irányítok, nem mintha eddig én tettem volna. A kérdésem magától érthetődő, a válasz pedig nem egyértelmű. Mégis mit ért az alatt hogy onnantól pedig minden simán fog gördülni? Ne aggódjak… jön az újabb biztatás, ami az események fényében megnyugtatóan kellene, hogy hasson az ő szájából, de mégsem az. Amennyit láttam belőle a ne aggódj, minden rendben lesz, jelenthet egy gyors, tiszta tarkón lövést is.
A rádióval babrál, majd a vonal túlvégén megszólalnak a kiküldött vadászok. Akkor élnek, nincs bajuk és nem volt titkos plusz serege Anatolijnak sem. Talán tévedtem, és mégsem halunk meg mind. Újabb robbanás hangja ijeszt meg, nem akarok aggodalmasnak tűnni, de a fél testét kitakarom, és rajta van golyóálló mellény, rajtam… függöny. Nem arra gondolok, hogy nekem kellene őt cipelnem, csak ez így még mindig félelmetes kicsit.
Letesz és látom a fekete ruháját, a karján szivárgó nedves foltot. Megsérült. Remélem nem én voltam. A melegség átjár ami a házból felénk árad, a függöny meg elég nagy hogy kicsit a talpam alá gyűrjek belőle, mielőtt megfázom úgy hogy nem egy vámpír hanem a tüdőgyulladás végez velem.
-Alice… Norton… és… Virginia állam, Richmondban éltem. A nagyszüleim… ők… talán még élnek. A családomat lemészárolta Anatolij, azon az estén mikor… elragadott. – ekkor érnek hozzánk a vadász társai, a távolban pedig két autó is felénk tart. Szorosabbra fogom össze a függönyt. Gondolom a méregetést végző pasi a főnökük. Egy fehér köpenyes fazon lép mellém és azonnal két kézzel a fejemért nyúl, de én elhúzódom, mit taperol.
-Maradjon már nyugton, csak megvizsgálom. Eressze le a függönyt. – zavartan nézek a megmentőmre, hogy ugye ezt nem gondolja komolyan ez az aktakukac.
-Eszemben sincs, hagyjon békén.
-Nem tehetem, biztonsági kockázatot jelent, ha a befolyása alatt állt, vagy megfertőztette, vagy megharapta. Meg kell vizsgálnom. – két fegyveres lép a doki mellé és engem méregetnek. Én pedig a fekete ruhás vadász mögé bújok.
-Nekem meg eszem ágában sincs ezt hagyni, nem gondolja hogy majd hagyom hogy a nulla fokban álljak magának anyaszült meztelenül egy kertben türelmesen, míg megállapítja hogy nem fogok elégni a napon és nem változom undorító fekete szőrös patkánnyá. Jogaim vannak!
-Ami azt illeti nincsenek… - szólal meg egy másik terep ruhába öltözött fazon aki kilép a dokiszerű seggfej mögül. – Az arcfelismerő szerint, maga Alice Norton. Született 1995. 01.21-én, Richmond, Virginia államban. Anyja neve Emilia Scarlett Gray, apja Williem Norton, egyetlen fiútestvér Seth Norton. –zavartan nézek rá és bólintok – Magát 2015ben halottá nyilvánították az eltűnése okán.
-Hogy mi?... halott? – felém fordítja a tabletjét amin a fotóm és egy halotti anyakönyvi kivonat szerepel az adataimmal.
– A családját lemészárolták 2013. október 4-én, a maga holttestét nem találták. Két év után kérvényezték a nagyszülei Gracy és Adam Norton, hogy had temessék el. – könnyek szöknek a szemembe. –Tehát maga nem létezik. Nincs a közelben élő rokona aki hazavárná még. Ilyen formán mint holt test, az amerikai egyesült államok tulajdonát képezi. Engedje le a szövetet, hogy Mr. Morris megvizsgálhassa. Ha végzett, és kockázatot nem jelent, bevisszük a városba, kap ellátmányt, ruhát és új személyazonosságot, hogy élhesse emberi életét.
Mereven állok és nem engedem le az anyagot, azt hiszem sokkot kaptam, vagy csak nem érdekel az egész. Tudom hogy ember vagyok, egy kimentett ember, egy áldozat… egy… halott… élek mégis halott vagyok, nem várnak haza, már nem számítok senkinek, ha itt helyben agyonlőnek, parancsmegtagadásért, akkor is az egyetlen ami megtörtént, hogy elhasználtak egy lőszert. Járulékos veszteség egy takarítás során...
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Pént. 31 Jan. - 21:57
- Köszönöm. - Nyugtázom az információkat, amiket probléma nélkül átnyújtott. Elég szomorú háttér bár különösebben nem üt el a hasonló esetektől. Elrablás és a múltja ellopása, de erről többet tudok meg amikor félrelépek a doki elől és az informátor erre kijelölt emberével lefuttatunk egy gyors adatbázis ellenőrzést. Elég hamar dob adatot a tablet, de mire visszaérünk már a lányt piszkálják és a hangulatára a másik fazon se ép emelően hat. Magam se lettem volna finomabb, mert a tény az tény, de vannak itt félreértések.
- Ha holtest lenne is a nagyszülei tulajdona míg hivatalosan le nem mondanak róla. A doki meg vegyen vérmintát és csinálja a valódi dolgát, ne a helyzetével éljen vissza. A fognyom nem árul el semmi, csak a lehetőséget a fertőzésre. Tudtommal van tesztcsík nekünk is és engem még nem akart vetkőztetni. - - Ön más eset. - - Mert én nyugodt szívvel betöröm az orrát ha a ruhámból próbál kibújtatni. Szóval hivatalos mintavétel és laborpapírt kérünk. Amíg ez nincs meg addig én vállalom a felügyeletet és a felelősséget, úgy is vadász vagyok, ha szörny lett, jobb őrt nem is kaphat. Amint megjött a papír és van eredmény, utána a kedves hulla dönt majd mit akar kezdeni az életével. Még mielőtt mondja hogy akkor már nem fog ön segíteni... kérdezze meg a lány mit akar. - Biztatóan megpaskolom oldalamon a pisztolyt, jelezve, hogy irritál a hozzáállása és engem ugyan nem zavar hogy milyen és hány hulla ég el ma este az épületben.
Miatta állhatok itt. A legkevesebb, hogy kiállok kicsit mellette. Természetesen jönne a további magyarázat, de Mazi és Sam is megjelenik mögöttem, hasonló arcot vágva mint én, csak az övék látszik is. Kapunk egy fejcsóválást és a doki tényleg előveszi a fecskendőket. Mindenkinek egy szúrás, ami alól már a lány se bújhat ki de legalább az átmeneti ruházata megmaradt. Végre hasznosak a segédek és kap egy melegítőszettet és cipőt. Igaz minden vagy 3 számmal nagyobb, de most megteszi. Jobb mint a fedetlen test és kicsit szabadabb is lesz. A méréseket is befejezik, ami után a megbízó képviselete gratulál és egyetlen hívással elintézi a tranzakciónkat. Állítása szerint kapunk 10% extrát minden halott társ után, ami Sam szerint spórolás mert a teljes gázsit kéne köztünk szétosztani, szerintem meg jó dolog mert a + 30% nem volt benne a szerződésbe. Mindegy ki hal meg a papír az papír az extra meg extra. Mivel én és a hiéna se morgunk a harmadik is elcsitul.
Ezután pedig irány haza. Alice mellénk ültetem be, úgy is lett üresedés. Jobb ha szemelőt tartom, mert nem bízok benne, hogy a megbízó emberei elengedik ha elválasztják tőlem. A legtöbb megbízó nem sokkal jobb mint akinek a fejére vérdíjat tűz, én pedig nem akarom, hogy cseberből vödörbe kerüljön.
Jobb itt velünk. Két túlélő társam a pénzről és a hazaútról, meg magánabb ügyeikről enyeleg. Én szokás szerint csendben vagyok. Most Alicet figyelem kicsit. Ugyanazt a lehetőséget meg akarom adni neki mint amit kaptam. Választhat, merre és mit, nem pedig kijelölöm, hogy erre tessék és legyél vele boldog. Ez így van helyén. Ezt megérdemli nem csak azért mert megmentett. Ennek a gondolatnak a szellemében  megtöröm a kialakult csenet.
- Biztos fáradt és éhes vagy. Az hogy felügyellek az eredmény megérkezéséig nem jelenti hogy fogoly vagy. Van kedvenc ételed? Valamit berendelek, mire hazaérünk. - Nagyon más komforttal nem tudom kényeztetni. Van egy ezer éves tv-m, amit mióta megkaptam a lakásom ott van és nem kapcsoltam be. Be van kötve az internet de elég komoly vpn hálózaton jön és több szűrő szoftver is van a routeren, nem hiszem hogy tudna róla játszani. Szóval marad a kényelmes ágy és valami elfogadható étel mint kényelem.Meg a sebei ellátása. A luxus kategória meg az lesz hogy innentől szabad akarata van. A szállító jármű rázós úton halad és csak a város szélénél tesz le minket, ahonnan saját eszközeinkkel haladunk tovább. Én természetesen először körbejárom a kocsim és átellenőrzöm tetettek e rá bombát. Ki tudja hátha elvarrnák a szálakat. Szerencsére semmit se találok, indulhatunk tovább.
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Vas. 2 Feb. - 13:11
Fogalmam sincs mit hittem, hogy mindenki megértő és segítőkész egy ilyen esetben? Hogy számít valamit egy túlélő lelkivilága? Naivitás… ez a baj a világgal, hogy hiszünk a mesékben, hogy hiszünk az empátiában, a barátságban, az összefogásban meg abban, hogy a szivárvány tövénél tényleg vár egy törpe egy kondér arannyal.
A fekete ruhás… segít, nem tudom már biztosan hogy annak szánta e, de segít, úgy kiossza a két faszkalapot hogy csak hebegnek, majd a pisztoly megpaskolására kicsi acsarkodás kezdődne, de a másik két vadász is mellénk áll, és így már nincs apelláta. Lehet hogy ők az állam, vagy a helyi nagykutyák, de ezek a fazonok mosolyogva tépnék ki a gerincüket, és még csak a pocijuk se fordulna fel a látványtól.
Előkerül egy fecskendő. Egy… mindenkinek. Utálom az injekciókat, a tűket, a fecskendőket… az orvosokat… ezt a fazont meg kifejezetten. Nem akaródzik elsőnek lenni, hát nem is tolongok, hogy vállalom, de miután a vadászokat letudta unottan lép hozzám. Azt mondják segít, ha elfordítod a fejed, persze hogy ne lássam mikor jön a fájdalom? Meg mit ad be vesz ki és hogyan… francokat. Nézem és megfogalmazódik bennem, hogy ha trükközik vagy ok nélkül fájdalmat akar okozni, mert sértette az egóját az előbbi jelenet, biz isten a szabad kezem ökle csúnyán bele fog mászni az arcába. Elegem van, azt hiszem kibaszottul kezd elegem lenni.
Az egyik katona mellém lép és a másik kocsihoz kísér, ahol kapok egy melegítőt meg egy pár cipőt, ami pár számmal nagyobb, de jobb mint a semmi, bár ez a függöny kezd hozzám nőni. Várakozom, csendben míg mindenki végzi a dolgát és a vadászok megkapják a jussukat. Van némi morgás, amit nem értek, meg nagyon közöm sincs, de a Sam nevű nem tűnik elégedettnek a helyzettel, végül azonban a két társa nyugalma meggyőzni hogy jól van ez így. A megmentő vadász állja a szavát és nem hagy ott a helyi seggfejeknek, akik elég méregetően nézik minden lépésünket, ami talán csak nekem tűnik fenyegetőnek, talán nem, de jobb nekem azokkal akikről tudom hogy tényleg azért küzdöttek hogy még legyen aki lélegzetet vesz a következő percben és nem holmi szeszélyből hanem fiziológiai szükségletből.
A csapatszállítóban félhomály van. A filmekben mindig díszkivlágítás, a valósághoz nagyon köze sincs. Egyedül ülök az egyik oldalon, kicsit feszélyez a távolságtartás. Nézek magam elé, ugyan a lábamon a karmolásokat ellátták, de zsibbad, és ég, a fájdalomcsillapítót fel sem ajánlották, lehet tényleg megbántottuk őket. Sam meg a nő, akinek fura neve van, és nem igazán emlékszem rá mi is volt, de ijesztő a mosolya, elvannak magukban, így csak egyfelől jöhet a hang, amire kicsit összerezzenek.
-Fogoly… - elmosolyodom- pedig abban már van gyakorlatom – próbálom elviccelni a dolgot. Azt hiszem ez a szabadság dolog még nem megy annyira, vagyis, érzem csak nem élem, vagy fordítva? Az a pillanat mikor a fogságban tarott állat ketrecét kinyitod, de ő csak áll ott és néz hogy most mi van. Amit az utóbbi időben ismert és megszokott eltűnt, és alkalmazkodnia kellene nagyon gyorsan az új helyzethez, de az nem olyan egyszerű. – Szeretem a pizzát… sok hússal, és sok sajttal. – az elsőt mondtam ami eszembe jutott. Kedvenc, igazán nincs, bár ha választani kell akkor húst hússal és körítésnek is húst kérek. De senkinek nem lehet egy rossz szava sem, hiszen a pizza zöldségként van nyilvántartva, szóval nesze nektek egészséges étkezés.
Megállunk és kiszállunk a csapatszállítóból, megy a pacsi meg a szép halált mondatok, amire oda sem figyelek, aztán körbejár egy másik kocsit, benéz alá, keres valamit. Remélem nem vagyok elvarratlan szál.
-Kellene aggódnom, hogy kinyírhatnak minket? – nem a szörnyekre gondolok, inkább az emberekre, bár nem tudom már ki a szörny és ki nem az. Nem talál semmit és fejével int hogy szálljak be. Megszerzem az anyós ülést, és gondosan bekötöm magam.
-A Black valami fedőnév? –vágok a közepébe ahogy elhagyjuk az első métert. – Így hívott Sam amikor rádióztatok. – megfigyelés jeles – elég találó, ami a fekete hacukád illeti… A karod hogy van? Ugye nem én lőttelek meg. Most csináltam először és fogalmam sem volt igazából hogy mit teszek, csak… olyan reflex volt, hogy valamit muszáj, nem futhattam el, valami nem engedett. – megvonom a vállam, mert tényleg belső kényszer volt, és nem valami agybabra. – Mi történik ha a vérvizsgálaton kiderül hogy nem vagyok… már ember, vagy nem is tudom… - nehéz ezt megfogalmazni, mert nem érzek semmit, amit szerintem kellene, minden normális, szóval aggodalomra meg pánikra semmi ok, mégis rágódom ilyeneken. –Nem akarok belerondítani az életedbe, hogy a bébiszitteremnek kell lenned, nem akarok kellemetlenséget okozni… - könnyek gyűlnek a szemembe, és az L-es kabát ujját gyűrögetem az ölemben lehajtott fejjel. – Ha minden normális… kiraknak az utcára és ennyi… csak én gondlom erről hogy egyenlő egy halálra ítéléssel? Nem azért mert nem a tavasz lenne a következő évszak, de a megjelölt ellátmány nem hiszem hogy kitartana egy hétnél tovább, aztán kéregetsz vagy éhen halsz… egy férfi esetében még járható… de én… esélyem sincs egyedül életben maradni… vagy elkap majd egy másik szörny… - legördül a kövér könnycsepp – tudod az a legszörnyűbb hogy lenne hova mennem, de nem tehetem… igaza volt a köcsög katonának… nem tehetem meg velük hogy a lezárt múltjukat bolygatom. Azt hiszem… - tanácstalanul nézek felé. – Köszönöm hogy befogadsz az eredményig. Ígérem nem okozok sok gondot.
Vissza az elejére Go down
Black

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 28
. :
Long ago...  Giphy

Hozzászólások száma : 110
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Hétf. 3 Feb. - 0:12
Jobbra billentem a fejem. Ez vicc vagy irónia, talán légnyomást kapott? Sajog a vállam amit ha két centivel beljebb lő meg akkor telibe viszi a csontot és most egy kézzel kevesebb lennék. Lassan a saját vegyszerem is elveszti a hatását és érezi fogom mit is művel egy puskakaliber a puha szövettel. Nincs okom nagyon panaszkodni. Nem expanzív lövedék volt, így nem puhította teljesen konyhakészre húsom a találat. Mindenesetre a humorra nem mondok semmit, csak az értékelhető információra.
- Rendben. Akkor azt rendelek hazafele. Talán meg is hozzák mire odaérünk, de utána valami használható étrendben kell megegyeznünk. - Kicsit talán mosolygok is rá, csak egy futó felfele görbülés amiből semmi nem látszik. Egyedül Mazekeen vet rám egy megrökönyödött pillantást. Feltehetőleg ő kiérzi a szagomból a hangulatom, talán még többet is mint amit én tudatosan érzek és elismerek magamnak. Ezt a nézés én szinte e bőrömön érzem, Sam pedig csak pislog a teljes jelenetre. Bizonyosan megszakítottuk ezzel az ő beszélgetésüket. Akkor is csak annyit teszek, hogy a nőre nézek és hagyom hogy a vízorom tükörképében észrevegye önmagát. Ez elég is ahhoz, hogy megtartsa csak magának a véleményét és a mindenki a saját folytatásával törődjön felállást kövesse. Én sem próbálom meghallani a közös terveiket, ne éljen vissza az erejével. Szerencsére ez ennyivel le is zárul mehetünk tovább.
Alice a vártnál jóval beszédesebb, pedig feltörték az elméjét, a testét, én lelőttem ő pedig lelőtt engem és Anatolijt egyszerre, majd végignézte elrablója halálát ami után nem sokkal tudatták vele, hogy a világ szemszögéből halott és senki se várja sehol. Ez egy meglett férfit is megtörne. Talán pont azért nem reccsen mert túl naiv ennek a sűrű forgatagnak a felfogásához. Áldott dolog az elme. Ekkora zuhatagban annyi inger érte, hogy egyik se tudta kifejteni a hatását és egymást mosták el. Vagy ez vagy teljesen őrült és nihilista. Ha valaki én ismerem az utóbbi érzést.
- Neked nem. Senki se hinné, hogy velem fog látni. Nekem kell aggódni, hogy senki se próbál kinyírni és ezzel együtt véletlen téged is megölni. Igaz önszántán kívül, de attól még velem együtt. - Próbálom tudatosítani, rá elméletileg senki sem vadászik. Amíg velem van viszont ő is azok célpontja akik engem akarnak. Leírják mint járulékos veszteség a nagyobb "jó" érdekében.
Beülünk a kocsiba és úgy néz ki eddig sokkos volt, mert most oldódik csak igazán. Ez így hosszú lesz.
- A hívójelem, a nevem és a névjegyem. Black. Nekem ennyi jutott és boldog vagyok vele. - Megmozgatom a bal kezem és kicsit sziszegek. Azt hiszem még kéne egy kis csillapítás, hogy hazáig vezessek és elviseljem azt amit önként vállaltam, csak nem voltam tisztában a szociális oldalával. Szóval lehet hogy testi és lelki sebre is kell az a fájdalom csillapító.
- Fogalmazzunk úgy, hogy kvittek vagyunk. Én szétlőttem a vádlid, te a vállam. Egyikünk se talált csontot az a lényeg. A hús jól gyógyul. Ha már itt tartunk a combtokomban van egy  automata fecskendő és egy fém doboz tele fiolákkal. Lesz benne  még 3 rubinvörös ciril betűs fiola. Fekete filccel az van rajta, hogy Vinca. Na abból egyet tegyél bele. Elcsavarod a tetejét, kinyílik egy kis ajtó ott bepattintod visszacsavarod, kicsit nehezebb lesz és utána belém szúrod a tűt. Addig nyomod a combomba míg nem kattan. Elszámolsz 5-ig és kihúzhatod. Ha neked is fáj a lábad a másik fiola lehet a tiéd. Az egyiket már megkaptad, neked kicsit lehet erős az anyag. - Veszélyes gondolat, ettől az ő nyelve is megeredhet. Bár elképzelésem sincs hogy lehet ezt fokozni.
- Semmi. Nem kell meghalnod mert megfertőztek. Amilyen állattá váltál vagy lénnyé azoknak a falkáknak vagy csoportoknak a gondjára bízunk. Nem te lennél az első alkalom. Ha engem kérdezel... patkánykarmolást nem láttam rajtad, a vámpír nem tud ennyi idő alatt besorozni saját oldalára. Max pár jelet tudott feltenni, de mivel ő már hamu azok is elillantak rólad. Szinte biztos, hogy ember maradtál. - Némi biztatás sose árt. Ezt reméltem, de neki a normális is egy negatív lefolyás és csak a rosszat látja benne. Ezért nem hibáztathatom.
- Még ők se tennének ki az utcára. Ha ez járna a fejükben akkor minek foglalkoznának veled? Csak kiraknak és kész. Most engem sem zavarsz. Tele vagyok zúzódásokkal és egy lőtt sebem is van. Droid nem vagyok, se természet feletti így nem cserélhetek ki magamon sérült részt és gyógyulni is emberként gyógyulok. Ráérek egy darabig. - Micsoda hasonlat... azért rám is hat a szer. Ez egy várható mellékhatás volt, de könnyebben viselem ezt, mint a vállamba hasító fájdalmat minden kormánymozdulatnál.
- Ne csüggedj. Több út is áll előtted és választhatsz is majd közülük. Ne terheld magad negatív hozzáállással. Egyrészt kicsit sem realista képet vetítesz magadnak a jelen helyzetedről, másrészt nem tudod mi vár rád pontosan. Pihenj, mert az rád fér. Ahova megyünk ott biztonságban leszel és egy darabig biztos hogy hívhatod úgy, hogy otthon. - Már ha az én lakásom egy fiatal lánynak beleesik az otthon szó kereteibe. Mondjuk... higiénia van, rend van, meg egy halom fegyver és pár szabály. Ha civil oldalról közelítem meg határeset... igen  határozottan, határ eset. Remélem szereti a fegyvereket. Tényleg. Hova tegyem őket, hogy ne tegyen magában kárt? Eddig nem kellett őket elzárni elég volt a biztonsági ajtó a lakásomon. Jól átgondoltam én ezt vagy vagy érzelmi szinten döntöttem? Azt hiszem hosszú idő után nem a logikus hanem valami más utat követtem. Érdekes fejlemény...
Vissza az elejére Go down
Alice Norton

Vadász
Vadász
Hello Darling, my name is

Lakhely : St. Louis
Kor : 25
Hozzászólások száma : 89
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték: Hétf. 3 Feb. - 21:53
Az események sodrásában, hol elvesztem magam, hol megtalálom az utam, vagy csak azt hiszem hogy ez az, hogy a következő pillanatban ismét térdre borulva csússzak és másszak, az életemért küzdve, a jövőmért harcolva.
Minden másodperccel közelebb vagyok a szabadsághoz, még akkor is ha ez csak egy vélt, talán soha nem is létezett dolog. Az ember sosem lehet szabad, ha nem a társadalom, hát saját vágyai szabnak köré rácsokat, akasztanak a nyakába hurkot, szorítják béklyóba csuklóit, verik láncra lábait. Az idő a mi urunk, rohanunk hogy ne késsünk el sehonnan, hogy röpke életünkbe mindent is bele tudjunk sűríteni, amit a társadalmunk elvár tőlünk.
Kezem nyúl a combtok felé, kihúzom a fecskendőt és pontosan követem az utasítását. Fém doboz, ciril betűs felirat, amit már nem tudok elolvasni, pedig eddig olyan egyértelmű volt, de most csak nézem és fogalmam sincs még csak arról se hogy kellene kimondani. Hát akkor az a tudás csak kölcsönbe volt. Csak azért mert befolyással volt rám. Tető csavar, kinyit, bepattint, visszacsavar. Pillantásom feljebb siklik, oda ahol az arcának kellene lennie, de csak a maszk, a szemüveg van. Tele szívom a tüdőmet, gyűlölöm a tűket és ebbe beletartozik az is hogy mást szurkáljak vele. Belenyomom a combjába majd megvárom a kattanást.
-Egy… kettő… három… négy… öt… - lassan húzom ki – erős? Fogalmam sincs hogy ez miatt láttam e fura dolgokat, vagy tényleg ott voltak… a nő azt mondta valami orosz doki csinálta. – ujjaim rásimítanak a fiolára ahogy kiszedik, és a bordó löttyöt nézem forgatva. Bármi is van benne, tudtam járni, tudtam létezni, sebezhetetlen voltam, ha úgy vesszük segített, ha úgy vesszük megint segíthetne, mert a lábam egyre jobban fáj. Mondhatni az nem seb ellátás hogy lefújom fertőtlenítővel aztán körbe tekerem mullpólyával hogy megmarad. Végülis amíg van ami ott tartsa elhagyni nem fogom. A fiola bepattan, de csak nézem az eszközt. Le kellene győznöm a fóbiáim, mi rossz történhetne? Csak ötig kell elszámolnom, majd négy évet voltam fogságban, mi az az öt másodperc? Hova nekem örökkévalóság?
-Mi van ha dupla adagot kap valaki? – hogy arra gondolok neki adom? Megfordult a fejemben, vajon kiütné annyira hogy megnézhessem ki fia borja ez a fazon? Vajon gyorsabban kapnék olyat az arcomba hogy eszem vesztem, mint elszámolnék ötig? Az eszköz kattan én pedig számolok. A szúrás fáj, a tű nem nagy de hegyes, a kettőnél már nem érzem a helyét, talán nem ürült még ki a másik, a világ egy pillanatra megbillen, a nyögés kiszakad torkomon, ajkaim között reszketegen szívom be a levegőt, majd alsó ajkamra harapok. A tű elhagyja testem, és az elhasznált fiolát kiszedem belőle, rend a lelke mindennek, visszateszem a combtokba ami oda való.
Beszél hozzám, hallom, értem, de… nem tudnám megismételni, a fekete maszk nem tűnik már olyan ijesztőnek, sőt… mintha… talán… ismerős? Meglőtt… bedrogozott, csalinak használt, megmentett… haragudnom kellene rá, de nem tudok, megnyugtat hogy itt van, hogy ő van itt. Black…
-Black…. – a hangom furán cseng még magamnak is – köszönöm – ez járt, talán már mondtam, vagy csak akartam? Ha nem lenne én sem lennék, ha én nem lennék, már ő sem lenne. Talán ez most egy ördögi kör, önmagunkat, vagy egymást generáljuk. Megszűnnek a zajok, csak a saját szívverésem hallom, a légzésem, ami olyan mintha az övé lenne. Keze a kormányon, vezet és előre figyel, olyan tökéletes, hideg és kemény, mint egy harcos, aki tényleg erre termett. Erre képezték ki, érzelmek nélkül, követni a parancsot, megtenni amit meg kell. Csodálom? Talán egy kicsit, én csak játékszer vagyok hozzá képest, és a kezemben még egy brutális fegyver is max fű kaszálásra jó, míg ő egy töltőtollal tutira megölne.
Az izmaim elernyednek, a biztonsági öv tart a helyén, azt hiszem, mert azt sem érzem, az ülést se a seggem alatt, látom a hangokat, vagy hallom a színeket? A sötétséget ami körbe vesz minket, ami elfed, aminek meg kellene rémítenie, de én mégis úgy menetelnék belé, mint aki sosem ismerte azt a szót hogy félelem.
-Elvarratlan szál, talán plusz információ, láttam hogy néztek, méregettek, ha ott hagysz már szétszedtek volna, hogy megtudják amit tudok, ami a semmi, és minden ami már tutira nem használható… már az oroszt sem tudom elolvasni. Mr. Morris amúgy is egy seggfej, egy perverz disznó… miért is nem kezdett azzal hogy vérvétel? Mert túl macerás, vagy mert nem is számítottak arra hogy kell ez, nem volt tervben hogy marad túlélő. Szóval ember… hát nem lettem szuperhős, se szörny… bár az utóbbit nem zárnám ki… mind azok vagyunk… csak az erkölcs és a társadalom ami visszafog minket, de szomjazzuk a bosszút, a vért, a harcot. Kiraknak… ha meg van amit akartak, mindig ezt csinálják a filmekben, nincs érdekükben hogy tudják mi történt, vagy mi nem … én még mindig a fekete nejlon zsákra szavazok. Bárcsak tőlem is úgy félnének mint tőled… láttam ám… tele lett a naci nutellával amikor mögém álltatok. – elnevetem magam, mert igen, élveztem, szívem szerint keresztbe fontam volna a karom hogy na most pattogjatok kisköcsögök.
-Több út? Negatív? Én nem vagyok negatív, négy év a pokolban, és most azt hiszem szabadságra mentem, hála nektek, végre beinthettem és azt tehetem amit csak akarok, beszélhetek, sikítozhatok, nevethetek és énekelhetek, bármit és mindent amit eddig tiltottak. Nem kell attól tartanom hogy alkonyatkor megerőszakolnak, megvernek, vagy elrohadnak rajtam, nem kell félnem hogy egy koporsóhoz láncolva ébredek, hogy azok a fogak… - megborzongok és könnyek folynak le önkénttelen az arcomon, nem én irányítom. Mereven nézek magam elé, látom az arcát, ahogy a családom vérétől vöröslően fordul felém. Testem elszorítja a gyűlölet és a harag. Vissza akarok menni, belerúgni, addig taposni a csontjain míg por sem marad belőle. Kezeim ökölbe szorulnak, a belső feszültség hajtana előre, mennék mindenen át, csak hogy kitépjem puszta kézzel a romlott szívét, hogy többé senkinek se árthasson, hogy ne rabolhasson el lányokat, hogy… az összes hozzá hasonlót kinyírjam a picsába.
-Mi vár rám? – szegezem neki a kérdést, itt az alkalom, ha ő mindentudó, hát ki vele, menjünk csináljuk, vagy ne, vagy mégis… a szívem úgy ver hogy a bordáim megérik visszatartani. Kapkodom a levegőt, zihálok, mégsem jut elég a tüdőmben. A zsibbadság elönt. – meleg van… kérlek… kapcsold ki a fűtést… - alig kapok levegőt, lever a víz, ajkaim kiszáradnak, szédülök. Ujjaim görcsösen kapaszkodnak az ülés szélébe, izmaim megfeszülnek.
-Remélem van ásó a kocsiban… - szemeim szorosan behunyom és előre görnyedve, egy kézzel támaszkodom a kesztyűtartónak, a másikkal a testem ölelem. – Állj meg… állj meg… - suttogom magam elé.
Vissza az elejére Go down

Hello Darling, my name is

Ajánlott tartalom
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next
Re: Long ago...
» beküldték:
Vissza az elejére Go down
 
Long ago...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: A múlt árnyai :: Régmúlt-
Ugrás: