HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


Helló idegen
regisztrálj vagy lépj be
név:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
csevegj kedvedre másokkal



Ki van itt
BEJELENTKEZETT KARAKTEREK

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (45 fő) 2017-12-30, 23:13-kor volt itt.

Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív

Today at 23:08
Tennessee Woods
tollából született


Today at 23:08
Celia Crimson
tollából született


Today at 16:15
Oakley Thompson
tollából született


Today at 15:20
Alec Mason
tollából született


Today at 15:19
Tennessee Woods
tollából született


Today at 12:41
Élie Perec
tollából született


Today at 11:07
Tennessee Woods
tollából született


Yesterday at 19:32
Kyrill Miller
tollából született



Yesterday at 09:55
Becca Tamming
tollából született

Statisztika
AVAGY HÁNYAN VANNAK AZ OLDALON
Fajok
Emberek
4
1
Vértigrisek
2
2
Vámpírok és halandó szolgák
10
2
Elit vámpírok
2
0
Vadászok és Halottkeltők
3
1
Véroroszlán
4
1
Természetfelettiek
7
6
Vérhiénák
2
1
Vérfarkasok
2
3
Összesen
36
17


Share

Semyon Morgan

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
avatar

Vendég
Hello Darling, my name is

Vendég

Semyon Morgan
» beküldték: 2019-12-29, 22:27

Semyon Morgan
Think it's gonna make a trendy revolution
Quite the contribution to the unnatural selection


név: Semyon Morgan
születési idő: 180. szeptember 19.
születési hely: Brit szigetek
kor: 1820
csoport: Vámpír
rang: IV. Mestervámpír
beállítottság: offenzív
átváltoztatás ideje: 207
vérvonal: Padma
play by: James Crabtree





Egyszer volt, hol nem volt...

Drága Mesterem!

Tudom arra kértél, hogy ne írjak neked, ám mert meg sem tiltottad, nem tartom féken magamban a vágyat, ami hetek óta kísért a halálok hajnalával és az ébredések alkonyával. Olyan élesen látlak magam előtt Pripjaty utcáin magányosan kóborolva, mintha csak ott lennék veled, hogy a doziméter csipogásától megbűvölten kövesselek végig az előirányzott pontokon, ütemterv szerint. Szinte érzem a gyomromban kavargó éhséget ami téged kínozhat most ott, ahol olyan ritkásan élnek alakváltók, emberek pedig túl messze ahhoz, hogy kényelmesen vadászhass, magadhoz közel nem tarthatod őket, mert belepusztulnának a sugárzásba amit vizsgálsz olyan elhivatottan, amiért nem lehet elég hálás majd ez az egész nagy emberiség.
Tudod itt St. Louisban bőség fogadott. A kijevi erdőséghez képest, ahol csak néhány elvadult alakváltófalka, vétkesek és mártírok bujkálnak és néha komolyan küzdenek a véradás ellen ebben a városban az emberek és alakváltók önként kínálják magukat táplálékul. Egészen más elveket vallanak a magunkfajtáról, mint régen! Tudom-tudom fogságom idején sok mindenről lemaradtam, és azután is elrejtettél a világ szeme elől, hogy megvédj engem, de egyáltalán nem túloztál, amikor azt mondtad csodálatos változásokon ment keresztül az emberiség az átváltozásom ideje óta. Éppen olyan, amilyennek leírtad, tündöklőek az éjszakák és az utcáknak vérszaga van már szenny helyett, a történelemkönyvek középkorról szóló lapjai közé száműzték azokat az időket, amikor találkoztunk. Mohó vagyok, bevallom, mindenbe belekóstolok, amibe csak tehetem, lenyűgöz ez a város, meg az összes többi is, amin áthaladtunk csendes kíséretemmel. Azt kell mondjam az a halandó nem ismeri a tréfát, de nélküle menthetetlenül elvesztem volna a repülőgépek és vonatok, csekkolások és jegyváltások rengetegében. Minden körülményesnek tűnik, pedig az egyes városok már nem szednek vámot a kapuban, és nem a poroszlók őrzik a rendet. Néha mintha egyáltalán senki nem őrizné a rendet, mégis minden a lehető legnagyobb rendben van.
Bocsáss meg, elragadtak a gondolataim, szóval engedelmeddel könyvet írnék a történetünkből. Nagyon népszerűek a halandók körében az olyan megható vámpír igaz történetek, amikben a magunkfajták feltárják a sorsukat. Valami különös mazochizmussal vegyes saját fajuk iránti kegyetlenséggel olvasnak arról, hogyan bántak el a cselesebb éjgyermekek az övéikkel, vagy éppen a szent emberek mesterkedéseinek hála hogyan szenvedtünk mi, örökkévalók az uralmuk alatt. Egyáltalán nem zavarja őket az, hogy az emberek rendre gonosznak, korlátoltnak tűnnek ezekben a művekben! Mintha attól, hogy egy más korban születtek volna más lények is volnának, gyakran mélyebben elítélik a saját őseiket, mint arra én valaha is képes volnék! Biztos vagyok benne, hogy a mi történünk sokakat megérintene. Regény formában gondolkodom, de magazinokban és újságcikkekben is hódítanak a misztikus mesék. Rólad szólna, elsősorban, természetesen, a kelta harcosról, aki voltál, bár csak a történeteidből hallottam róla, elmeséltetném veled mindazt, amit megéltél, mielőtt találkoztunk, hogy beleszőjjem az elbeszélésbe, de úgy kezdeném, ahogyan megláttalak téged. Ahogy a városunk ura, az a porosz zsarnok végigrángatott kötélen a főtérre. Emlékszem holdfényes, sötét éjszaka volt, és akkor még semmit sem tudtam a vámpírokról, azt sem, hogy a mi urunk és parancsolónk is egy volt közülük, de rólad tudta mindenki, hogy miféle szörnyeteg vagy, mert kidoboltatták. Boszorkányság, megrontás, vérivás, sorolták, emlékszel? Én emlékszem, apám mellett álltam a fivéreimmel, fejünkön a csuklya, bomló vér szaga volt, de már megszoktam, a történelemkönyvek csak úgy emlékeznek a hóhérok gyerekeire, mint szegény kis áldozatokra, akik nem tehettek semmi mást, ezért beteg lett a lelkük, de nincs abban semmi rossz, ha felakasztod, felnyársalod, kerékbetöröd a bűnöst, ahogyan nincs rossz a beteg jószág leölésében sem. Egy idő után megszokod a kalimpáló végtagokat és az akasztottakból potyogó ürüléket, utána már megy minden, mint a karikacsapás.
Az utolsó szó jogát megtagadták tőled, azt mondta a gróf, hogy megbűvölhetnél mindannyiunkat a hangoddal, de engem így is megbűvöltél. Olyan voltál, mint egy fehér istenség, nem írom le minden gondolatom, mert az első fejezetre tartogatom őket. Csodáltalak, és csodállak most is, úgy hiányzol nekem mesterem, mintha nem én rángattam volna le a tested arról a véres karóról amivel keresztülvertek a fivéreim és az apám, hogy a hajnal legyen a végzeted, hogy a bírálód mondta, ő persze addigra már elbújt a koporsójában. Emlékszem hogy kapkodtam, nehéz voltál és gyorsan világosodott, szakadt testedből alig folyt valami vér, éheztettek, fogságod hosszú volt, a szenvedésed könnyeket csalogatna az olvasók szemébe. Vagy inkább ne térjek ki a részletekre? Lehet taszítaná őket a hús cuppogása, a kifordult belek színe, a hajnalban elpusztult tested méla tehetetlensége, a szemeidre boruló sár szaga, amivel elfedtelek a fény elől egy kanális aljában, mert messzebbre nem jutottam veled? Nem tudom, olyan jó lenne, ha már itt volnál, és megmondhatnád a véleményed. Mondd mesterem, meddig akarod még elásni magad a világ abban a távoli zugában? Tudom nagy reményeket tápláltál a Harmadik Birodalom iránt, de a náciknak már végük, ellenben a világ igenis megérett már arra, hogy a tudásodat ne csak titkos csatornákon keresztül oszd meg velük.
Azt is tudom, hogy hosszú út vezetett számodra azokig a napokig, amiket az atomkatasztrófa romjain töltöttük. Emlékszem tökéletesen fekete, csillagtalan éjszakákon meséltél nekem azokról az időkről amikor még egyáltalán nem voltak fények, vagy ha fel is gyúlt egy-egy reszketve várta, hogy kihunyhasson. A történelem a lábaid előtt hever, és bár fehér köpenyben látlak magam előtt, úgy beszélsz a kardról, mint a szikéről, mint egy szerelemről, egy ágyasról, amivel a háborúk lepedőit gyűrted össze. Mindennek találnék helyet a könyvben, de arról még nem akarok írni, hogy mit érzek most, hogy látom, milyen forrong, élénk, nemes az élet ebben a városban. Úgy érzem vezekelsz, mint egy megbolondult pap, egy hitében megtört remete. Eltemetkezel a világ végén és az egész fajunkat megmented azzal, hogy felméred, mit tehetünk majd, ha a következő háború sugárzásba borítja a földet, de eltávolodsz a fajtádtól, elfelejted, hogy milyen az élet. Magányos akarsz lenni? Ezért küldtél el magadtól? Ne tedd. Tudom, egy teremtményed tanácsa sem érdekel, csak a fejlődésükben megtalált tapasztalataid, de kérlek, nagyon kérlek ne maradj el soká. Már amúgy is előrevetítettem az érkezésed. Ó igen mesterem, igazak a hírek, a város ura a csodaszép szőke Séaghdha (fogalmam sincs hogyan vagy képes ezt a nevet kiejteni, nekem a Kárhozottak Cirkuszának katalógusát kellett fellapoznom, hogy egyáltalán leírhassam neked anélkül, hogy szégyenben maradnék) a vérszomjas Moroven-gyermek. Hogy csillogott a szemed, amikor arra oktattál hogyan menjek és tegyek esküt neki, olyan körültekintő és alapos voltál, hogy irigy lettem, de mégis amikor ott állt előttem és elmondtuk a szöveget, és hozzám ért dús, buja szájával egyszerűen csak magamhoz öleltem és megpusziltam az arcát! Olyan karcsú, olyan törékeny! Képtelen voltam magamban tartani az örömöt, hogy találkozhatom valakivel, aki ilyen hatást váltott ki belőled, persze aztán csak hebegtem és habogtam rémesen kellemetlen volt az egész, és az ajándékod sem segített sokat, az az ősi ír istennő képeivel díszített kupa, amit a kincseid közül szereztél elő neki lehetséges, hogy nem volt a legjobb választás. Mit nem mondasz el nekem mesterem ezzel kapcsolatban? Ki ez a vámpír? És ki az a másik, aki itt volt, és csak elismerősen szóltál róla az elutazásom előtt, a lelkekkel kufárkodó őrült? Annyi mindent nem tudok rólad, pedig a mesteremnek nevezlek, azért kelek és fekszem, mert életet adtál nekem.
Titokzatos szép szörnyeteg szerelmem kérlek gyere utánam, kóstolj bele St. Louis ízeibe, ez a macskák és farkasok városa, az eleveneké és a holtaké. Megfelelő szállásról és laboratóriumról természetesen gondoskodtam.

Hidegen is forrón ölel,
a hóhér leánya,
szerető ivadékod



Ez vagyok én
Középmagas (178 cm), izmos alkatú testében hatalmas, haragos, energikus, ellentmondásos lélek feszeng. A személyisége nem vészelte át egységesen az évszázadokat, amiket a egyenes tartású teste változás nélkül végigpergetett, darabjaira hasadt kaleidoszkóp, ami nem egyszerűen elszédíti azt, aki beletekint, de kiforgatja önmagából. Megtévesztő megjelenése egy magabiztos, megnyerő férfié szőkésbarna hajjal, amit hosszúra engedett nőni a korának szokása, kék szemekkel, markáns arcvonásai nem árulkodnak arról, hogy ő a Torkosság a bűnök közül, az Irigység, a Bujaság, a Harag, a kevélység pedig eszközök a kezében, hazug, mézes-mázas szavaiban. Csak amikor féloldalasra húzza a mosolyát és a szeme szinte világítani tetszik a vágytól, akkor válik nyugtalanítóan kézzelfoghatóvá az a szégyentelenség és gátlástalanság ami ő maga. Mindent tud a viselkedési normákról, olyképpen lehet elbűvölő, mint mocskosan trágár, undorítóan közönséges, csipegető sznob, vagy éppen kemény üzletember. Igazi otthona a laborok valamelyike, ahol a kutatásai folynak, vérállatok, emberek, gyengébb vámpírok hódolnak be a belőle áradó kézzelfogható, viccet nem ismerő hatalomnak, kérlelhetetlen, könyörtelen tudásszomjnak, ahogyan a saját testét is számtalan furcsa heggel díszítette fel az idők folyamán, amióta az érdeklődése a misztikus orvostudomány és az élet nagy kérdéseinek megfejtése felé fordult. Jobbára orvosi köpenyben jár. Hiú, nagyképű, egoista. Vagy éppen szerény, áldozatos, szorgalmas, az év dolgozója. Mint minden ilyen öreg lénynek számolatlan arca van, bár teste csak egyetlen, szemfoga pedig már egyetlen egy sem, ezért jobbára vágott/karmolt sebekből iszik, illetve ha ideje engedi horzsolt sebeket nyalogat.


Vissza az elejére Go down
 
Semyon Morgan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Temetõ :: Törölt/archivált karik-
Ugrás: