HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


2018-10-17, 20:29
Braden Scargano
tollából született
2018-10-17, 12:55
Lucas A. Blackheat
tollából született
2018-10-17, 11:16
Narui Kazuya
tollából született
2018-10-16, 18:55
Ryenne Keith
tollából született
2018-10-16, 14:40
Narui Kazuya
tollából született
2018-10-13, 22:02
Xylia Graham
tollából született
2018-10-13, 12:35
William Carxon
tollából született
2018-10-13, 09:26
Alexander
tollából született
2018-10-12, 19:56
Adriane Mendez
tollából született
2018-10-11, 11:01
Amber Hill
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
IV. Mestervámpír
Nastya
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Tartózkodási hely : Guilty Pleasures, Circus
Hozzászólások száma : 39
Tollvonásainak száma : 23
Dmitrij
2017-12-30, 17:16



Dmitrij
No excuses, no apologizes, no regrets


név: Dmitrij
kor: 1235
csoport: Vámpír
átváltoztatás ideje: 782
vérvonal: Vaszilij
rang: IV. Mestervámpír
play by: Jonathan Rhys Meyers
KépességVérvonalunk sajátossága, hogy képesek vagyunk az érzelem manipulációra. Az én szememben a te érzelmeid egy halászhálóhoz hasonlatosak, melyet ha kedvemre átcsomózok az leszel, amit én megálmodtam. Dühöngő őrült, szerelmes szamár, romantikus Rómeó. Persze amilyen jó, legalább olyan veszélyes is. De legtöbbször kis módosításokat hajtok végre, hogy olyan kedved legyen ami nekem jó. Ennél fogva, belenyúlás nélkül is értem, mit érzel.
MegjelenésA magam 183 centijével nem nőttem nagyobbra egy átlag férfinál. Egy oroszról persze nyilván él némi téves kép azzal kapcsolatban, hogy bundásnak kellene lennem, égig érnem és mancsokkal lapátolnom be az ételt. Ezzel valahol egyet is kellene értenem, ha megnézem a nagy átlag orosz masszát. Az én anyám azonban német földről származott, így tőle örököltem a világos szememet és a hajszínemet is. Apámtól leginkább a virtus az, amit magaménak tudhattam emberként. Vámpírként persze ezen tulajdonságaimat elkoptatta, megmásította az idő kérlelhetetlen mozgása. Kedvelem az elegáns darabokat, hisz attól mert egy sztriptízbárért felelek, nem kell egy szál tangában szaladgálnom a halandók között. Ékszert nem viselek, csupán egyetlen zafírral ékesített karikagyűrűt, amiért első kézből vágom le a kezed ha hozzányúlsz.
A ruhatáramért Angelica felel, aki a saját kárán tanulta meg párszor, hogy a gazdával nem vicceskedünk.

JellemSzívem szerint ide egy ömlengő zsoltárt íratnék a szolgámmal, melyben isteni jellememet magasztalja, de a sors úgy hozta, hogy e sorokat nekem kell ide bevésnem. Nem vagyok őszinte, nincs miért. Egy személy felé tartozom ilyesmivel és az Abel. Nem vagyok őszintén érdeklődő.
Miért lennék? Valószínűleg csak egy alkotóeleme vagy a rendszernek, egy csavar pedig rögzíteni hivatott, nem sírni. Tartom az ígéreteimet, csak nem kell meglepődni, ha nem tudsz elég pontosan alkudni. Majdnem 800 év után a szavak sokszor pártolnak mellém.
A modern kor emberei rettenetesen egyszerűen működnek. Nem gondolnak arra,
hogy a mondataik olyanok nekem akár a kártyalapok. Valaki azt mondja van humorom.
Miért megy a vámpír szoláriumba? Nem tudom. Mivel a Mester jobb keze vagyok,
villámhárítóként is funkcionálok, hogy az ő füleit ne zargassa akárki akármivel. Ez nem sajátos tehetség, egyszerűen diplomáciai érzéknek nevezném. Valaha úriembernek neveltek. Vagy olyasminek.

ElötörténetBújva, rettegve hallgatom apám üvöltését.
Nem megbocsátó, nem megbánó és soha nem sajnálkozik. Bojár, így nem is kell.
Meg kell védenem az öcsémet, ahogyan anyánk mondta. Torz dolog a házasságtörés,
de ha ilyen házasságban kell élned, mint amilyenben ennek a törékeny asszonynak,
talán megérthető. A kiáltásai visszhangot vernek a súlyos kőfalakról. Tenyerem Alekszej szájára szorítom. Nem szabad. Nem szabad sírni. Soha nem szabad sírni.
Atyám ökle lesújt. Egyszer. Kétszer. Anyám üvöltése pedig megszűnik. Örökre elnémul.
A nő, akinek törékeny szeretete jelentette a mentsvárat. Akinek hangja, éneke szebben szólt, mint a madaraké. Súlyos léptek zaja, ziháló lélegzet. És a tenyér, ami benyúl értünk. Nekem élnem kell, mert én vagyok az idősebb. Alekszej? Egy vándor fia. Egy idegené, aki hetek alatt több érzelemmel fordult anyánk felé, mint atyánk tizenhárom év alatt. Bünteti, ahogy büntette a nőt is, aki világra hozta. Ő azonban gyenge és túl törékeny ahhoz, hogy állja azokat az ütéseket. Vállalom hát. Vállalom az ő büntetését,
mert ígéretet tettem. Mindig és minden körülmények között megvédem az öcsémet.
.
.
.
Leporolom a port a kesztyűmről és végignézek az egykori étkezőcsarnokon.
- Ez mind? - kérdezem a lánytól, kit szolgámnak nevezek - Egy halom kőre vagy büszke? - sétálok beljebb.
A hideg szél átsüvít a néhai vár romjai között. Ez, mit magaménak mondhatnék, ha életben lennék a Birodalom nagy listája szerint. De nem vagyok. Fogalmam sincs,
miért jegyezte meg egyáltalán. Vagy miért hitte azt, hogy nekem fontos, hogy ez a feketéllő föld és rajta a kőtömb jelent még valamit. Akkor sem jelentett. És mondja,
mondja, hogy milyen jó vétel volt és mégis csak orosz föld. És az embert kell, hogy valami a gyökereihez kösse. Felújítható, lakhatóvá tehető akár. Felvont szemöldökkel fordulok felé.
- Ha egy sziklába zárva kívánsz élni, megoldható, hogy valahol a hegyekben bevágjalak egy verembe Angelica. Ez itt - mutatok körbe - felesleges volt.
Visznek a lábaim, fel a düledező toronyba, ahol egykor a szobám volt, melyet öcsémmel osztottam meg. Magam sem értem, hogy miféle reflex, miféle erő visz oda. Akár egy durcás gyereket, aki összeveszett az anyjával. Belépve nem találok semmit. Semmit,
ami arra emlékeztetne, hogy egykoron kik lakták ezt a kőhalmot. Nevünk már talán régen a feledés homályába merült. Nem számít már senkinek a történészeken kívül,
hogy valaha is léteztünk. Kinézek a falon tátongó lyukon. A vidék sötétlő, szele még mindig ugyanolyan hideg, erős és céltalan mint régen volt. Itt kellett volna leélnem az életemet. Itt kellett volna, hogy szülessenek a gyerekeim. Ez az, amit meg kellett volna tartanom, védenem, hogy örökül maradhasson a vérvonalban. Visszatérek a csarnokba.
Egyszerű reflexből gyújtok rá de már nem nézek körbe. Annak az egykori úri asztalnak a helyét nézem meredten, ahol anyám életét vesztette. Apám halála után elégettem.
- Ha már kizsaroltad, hogy eladják, te felelsz érte. Addig marad tulajdonban, amíg össze nem omlik. Semmi több. És nem élhet itt senki. Ez a hely még arra is érdemtelen.
Elhagyom a helyet, udvarán sétálva az egykori kriptához lépdelek. Igen, a holtakat nem kell bolygatni. Tenyerem a felmenőim földi maradványait rejtő kőkupacra simul. Itt.
Valahol a föld mélyén nyugszik a csontjuk. Elvileg az enyém is.
- Az ígéretemet teljesítettem. - súgom a földnek, annak a lénynek, akit valaha őszintén és ártatlanul képes voltam tisztán szeretni - Alekszej túlélte. Túlélte azt, akit apjának hitt. Boldogan élt. Békében nyugodhatsz. - sóhajtok mélyet - Anyám.
Nem várom meg, hogy Angelica beérjen. Azért teremtettek neki két lábat, hogy használja is őket. Lóra ülök de már nem fordulok vissza. Nem nézek hátra, ahogy sosem tettem. Anyám halála után apám harcosnak nevelt. Katonának, aki vakon követi a parancsokat. Akire büszkén mondhatta, hogy a fia. Megtanított ölni. Arra, hogy semmi sem fontosabb annál, minthogy a saját szívem dobogjon az ütközet végén. Még gyerekcipőben járt az, amit ma Oroszországnak neveznek. Észre sem vettem, hogy lassanként, de önmaga reprodukciójává próbált engem nevelni. Talán anyám emléke,
talán valami más tehetett arról, hogy ez nem sikerült neki. Ez még a nagyfejedelemség idején történt, mikor a népünk minden finomságot és európai szemléletet mellőzött.
Az öcsém lett az apródom, így vigyáztam rá. Legtöbbször ugyan leginkább az idegeimre ment a folyamatos szánakozó tekintetével és vigasztaló szavaival, de mindig is hithű romantikus lélek volt. Eszelősen próbálta bizonygatni minden bokornál, hogy milyen jó ember vagyok, hogy mennyire vigyázok rá. Ehhez ha még hozzáillesztette volna, hogy éjjelente nőnek öltözöm és férfiakkal hálok, akár le is fejezhetett volna.
Egy valamit kerültem mindig. Az elköteleződést. Semmilyen nőt nem akartam arra kárhoztatni, hogy az én gyerekemet hordja ki. Apám vére nem érdemelte meg, hogy továbbvigyék. Épp ezért csak élveztem a nőket, de házasságra nem voltam hajlandó.
Nem adtam örököst a névnek, ami olyan fene mód fontos volt nemzőmnek.
Moszkvába mentem, elvállaltam minden kiküldetést, minden ügyet, csak hogy távol maradhassak a kötelezettségeimtől. Az oroszoknál pedig a katonai, hadászati és hűbéresi szolgálatokat tisztelni szokás. Vagyonom volt, birtokokat kaptam. És egyik sem érdekelt. Reméltem, hogy azelőtt meghalok, hogy a fejedelem komolyan felfigyelne rám. Így is történt.
Megválva a lótól és rábízva Angelicára a szálláskérdés megoldását egy bordély felé sétálok. Ha tudod kiknek szavára kell figyelni, mindig el lehet jutni a legjobbhoz, ámbár nem a szex az, ami arra késztet, hogy belépjek azon az ajtón. Hogy felmenjek az emeletre és kopogás nélkül benyissak. És ott ül. Ő. Aki hóhérom volt, de teremtőm is. A Mesterem. Vagyis már csak egykori mesterem.
- Vaszilij. - hangom hidegen cseng, nem érzek már semmit ha ránézek. Semmit.
- A tékozló fiam hazatért. Rebesgettek valakit, aki hasonlatos hozzám, de nem gondoltam, hogy újra vissza fogsz térni.
- Átutazóban vagyok csupán. Az illem úgy diktálta, hogy.. - erre leint.
- Az illem úgy is diktálta volna, hogy értesítsd a város urát jöttödről. Kihívásnak is vehetném, hogy az engedélyem nélkül jársz-kelsz a városban.
- És annak veszed? - csillan némi érdeklődés a hangomban.
- Még nem döntöttem el. Nem szeretem az engedetlenséget, Dmitrij. Ne feledd, hogy amit adtam, könnyedén el is vehetem tőled. Erősebb kapcsolatod van velem, mint bármilyen bugrissal, akit szolgálsz.
Széttárom karjaimat, arcomon pökhendi mosollyal. Már akkor megölethetett volna, amikor a városba léptem. Nem tette. Mert ahogy régen, úgy most is pontosan tudja, hogy keblemre ölelném a halált. Számomra mindig mindegy volt, hogy élek-e vagy sem.
- A minimális tiszteletet sem sikerült magadban kifejlesztened? - hallatszik nevetése.
- Nem szokásom. Ha megengeded.. - foglalok helyet - Okkal jöttem. A lányért.
Látom a szeme villanásából, hogy pontosan tudja kire gondolok. Arra, aki az öcsém leszármazottja. Ígéretek. Mindig gúzsba kötnek.
- A legjobb lányom. Nem fogom odaadni holmi elvek miatt, amiket a rég halott öcséd felé kívánsz bizonyítani. Elbuktál. Elmentél és nem védted meg. Én igen.
- A lányt akarom. - nyomatékosítok.
- Egy darabka belőled is. Érezlek a vérében. Érzem azt az édes mellékízt amit az anyádnak köszönhettek mindketten. - nyal végig ajkain.
- Ha ezzel kiborítani szándékozol, jelezném, hogy lepereg. Nem érdekel az se, ha egy nevetséges érzelem képzetbe lovaltad bele magad vele kapcsolatban. A lány kell.
- Felajánlod magad cserébe? - hangzik a kérdés.
- Egy halandóért a halhatatlan létem? Nem vagyok már gyerek. Piti trükkökkel nem tudsz befolyásolni. Ára mindenkinek van. Neked is. Mondd, mit akarsz.
Sikoltozás hallatszik a falakon át, nők kétségbeesett hangja száll fel hozzánk az éjszakában. Kapkodó léptek, melyek nem jutnak ki az utcára. Teremtőm arcán nem látszanak érzelmek, de figyelmeztetően villan meg tekintete.
- Azt hiszed ha felgyújtod a bordélyt minden megoldódik? Hogy ezt elfogadom ostoba erő demonstrációnak?
- Nem, nem hiszem. De ha benn ég is teljesítettem az ígéretem. - hallom kintről a farkasüvöltést.
- Lám csak, farkasok? - teszi fel a hiábavaló és mellesleg semmitmondó kérdést.
- Megkímélheted magad némi kellemetlenségtől az elkövetkezendő hónapokban. Csak ki kell adnod. Minden helyet ismerek ebben a városban. És sokat tudok Vaszilij.
.
.
.
- Képes voltál játékbabát csinálni és rátűzni a fogait? - nézek felé a kabin mélyéről - Mondtam már, hogy hajítsd ki.
- Ez a történet tetszik. Olyan elvhű, családhű. - pillant rám a nagy szemeivel.
- Inkább menj és öltözz át a vacsorához. Én befejezném amit elkezdtem. - futtatom végig a tenyerem az előttem fekvő szobalány ájult testén - Fantáziálni ráérsz később is.


A hozzászólást Dmitrij összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-01-13, 19:29-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Oba
Amber Hill
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 07.
Age : 29
Tartózkodási hely : St. Louis / NeverLand
Hozzászólások száma : 143
Tollvonásainak száma : 101
Re: Dmitrij
2017-12-30, 18:23



Elfogadva!


Dmitrij

Meg kell vallanom őszintén, nem lennék egyetlen farkas helyében sem, meg ami azt illeti a szolgádat is csodálom a türelméért. Erős személyiség vagy már már bicska nyitogató amit mosolyogva nyomsz le bárki arra járó torkán... és ez nagyon tetszik. A történet magával ragadó volt, egyszerre rettenetes és mégis vártam az újabb sort, az újabb bekezdést, hogy még még még, majd olyan könnyedén toltad arrébb az arcom, mint ahogy a kisgyerektől szokás elvenni a nyalókát. Nem tudom mit gondoljak, szeresselek, gyűlöljelek, vagy csak szimplán tartsak tőled, mindenesetre üdv St. Louisban és ha felénk jársz bármikor kerítünk neked harapnivalót...

Elfogadva, lepecsételve.






Amber Hill


Vissza az elejére Go down
 
Dmitrij
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Karakterek világa :: Karakteralkotás :: St. Louis lakosai :: Vámpírok és Halandó szolgáik-
Ugrás: