Scheise! Ez menekülőre fogta, de nem engedhetem meg neki. Ami az enyém azt magamnak követelem és nem engedem. Igazán kínos helyzet, de ha itt bukkantam rá akkor ideáig jöttem. Ráadásul sok az ember és mint mindig csak a jajgatás jönne meg a sikítás ha egy gólemet vagy az erőm használnám. Nem marad más, mert már így is néznek és ha hirtelen mozdulok teljes testtel az se lesz jó vége. Egy kézzel, gyors csapással odasuhintok a sétapálcámmal és siker. A zsírszegény joghurt megpattan és visszaesik a bevásárlótasakba amit szorosan tartok magamhoz. Ez közel volt... ahogy hallom egy gyermek meg is tapsolja bravúromat. Mitagadás mostanság elhanyagoltam a testem és a tudomány legnagyobbjai is jártak bevásárolni, miért én lennék a kivétel? Ez a pláza földszintjén lévő kis szupermarket meg igazi prémium termékekkel van ellátva. Még a kedvenc almalevem is forgalmazzák. Kész csoda. Ha a temető is a közelbe lenne, valahogy szereznék a környéken egy lakást. Báh... a gólemeket hova raknád te ütődött? Sebaj. Tele vagyok vérmintákkal szóval ma este semmi más nem vár rám, mint egy csodás 12. kötet az ír vadmágiáról, kísérletek és egy tál görög sali. Wunderbar!
Kiérek a boltból és a tömeg hihetetlenül sűrűvé dagad. Komolyan senki se dolgozik délután 2 kor!? Egy innen, egy onnan, de valaki mindig nekem jön. Oh mann, megáll az eszem. Kiküzdöm magam ebből a potenciális húskazalból és végre itt van Frederik.  Nem akartam behozni a boltba, legutóbb is furán viselkedett a húspultnál. Kirívó jelenség egy ballonkabátos, sapkás, fáslis arcú "ember" ebben is évszakban, de a segítség kell. Átadom a bevásárlást neki és mielőtt hazaindulnék egy kirakatban megpillantok valamit amire mindig is vágytam. Egy autentikus töltőtoll! Abba vért is lehet rakni és nagyon szépen szokott fogni. Nem hagyhatom ott. Ez a nap egyre reme... kebb? Hol a tárcám? Tapogatni kezdem magam. Nálam volt! Fizettem belőle. Mein gott... akkor legyen egy kis káosz. Koncentrálni kezdek, hogy az apróba elrejtett kis póklábas szemgolyót előhívjam és jól megnézzem magamnak a tolvajt. Kíváncsi vagyok ki is lehet ilyen szemtelen... most rajta lesz a szemem. Szemmel láthatóan szellemes vagyok, ehhez nekem van szemem. Ah... tényleg rám férne egy barát.

Ez a város nagyon bejön! Tele van élettel, emberekkel, és ahol sok az ember, ott sok a kihasználható balek is. Annyira jó, hogy azért Patric-et is át lehet néha vágni, és nem szereti a tömeget. Csóri, most biztos azt hiszi, hogy a helyi falka után keresgélek, vagy valami hasonló unalmas dolog. Hiszen, mi a francnak keresném én őket? Ahogy hallottam sokan vannak. Ha megérzik, hogy itt vagyunk, meg fognak találni ők maguktól, addig meg nyugodtan ellehetünk, csak nem szabad nagy feltűnést kelteni. Ami lényegében ebben a városban azért még nekem is kihívás lenne. A tegnapi kocsmabunyó is teljesen normális volt, senki nem szörnyülködött rajta, így gondolom az ilyesmi errefelé mindennapos. Szuper!
Nagy boldogságomban engedem, hogy a tömeg sodorjon magával, amerre megy, nem is figyelem merre, csak mikor már kicsit eloszlik körülöttem. Körbenézek, és ahogy látom valami szupermarketbe kerültem. Mellettem kocsival, és szatyrokkal mászkálnak az emberek nyitva maradt táskákkal és a farzsebből kiálló tárcával. Nem kell sokat erőlködnöm, egy-két lökés itt, még pár ott, és máris nálam van három tárca. Aztán kiszúrok egy igencsak szerencsétlen balekot a kasszánál.
Valahogy rossz előérzetem van, a hideg végigfut a hátamon és le is dermedek egy pillanatra, ahogy elmegy mellettem a kijáratnál. Aztán hamar el is hal ez az érzés, megrázom magam, és a kiszemelt példány után indulok. Könnyen lehet követni, szerintem nem teljesen van a jelenben. Sebaj, ez nekem csak kedvez. Egy könnyed csuklómozdulat, és a tárca már a batyumban landolt. Az egész mozdulatot egy véletlen lökéssel álcázom, ahogy elsietek mellette előrefelé futva, így arcom még véletlenül se láthatja meg, bár kétlem, hogy figyelne. A mozdulat közben ismét végigfut rajtam a borzongás, és farkasomnak se esik jól ez az érzés, amit továbbra se tudok azonosítani. Lehet csak a klíma, vagy ilyesmi.  Mindegy is. Irány kifelé, egy csendes helyre, ahol nyugodtan lehet számolgatni a szerzeményemet.
Egy félreeső sikátorban elbújok egy szemeteskonténer mögé a pláza közelében és guggolva előveszem a négy kis szuvenirt. Az elsőben alig van valami, így azt el is dobom, apró vadra nem pályázok. A másodikból már előbújik néhány kerek papírocska, amiket gyorsan zsebre is vágok. Épp a harmadikért nyúlnék, mikor abban mozgást veszek észre és kimászik belőle egy... egy...
- Mi a büdös franc ez?! - pattanok fel a konténer szélére a póklábakon mászó szem láttán, amitől ismét kiráz a hideg. - Ez meg milyen mutáns cucc? - hajolok közelebb, mert azért a félelmem ellenére érdekesnek is találom a mozgó és igencsak jó illatú húsdarabot - Te meg mi vagy? - mászok le, mivel láthatóan nem közelít, csak megfigyel, körbejárom, követi mozgásom, majd megindul felém, mire ösztönösen rátaposok, mint egy normál pókra. Sajnos ezt nem sikerült még a farkasnak se kiiktatnia belőlem. Aztán azonnal le is kapom róla a lábam és letérdelek a szétfolyt szemgolyót körbevevő ripityára tőrt lábak mellé.
- Jaj.. Bocsi, nem akartam.. Izé.. Ne haragudj! Élsz még? - böködöm meg az egyik csontszilánkot reménykedve, megfeledkezve környezetemről az újdonság miatt. - Légyszí ne halj meg!

Dudorodik a nyitott tárca zsebe, a harcot pedig a patent veszíti el. Kattan és kiszabadul belőle pici őrszemem. Csontos kis lábai kapaszkodnak a bőrbe, maga a szem vadul rángatózik és célt keres. Sajnos közvetlen nem látom mit is vesz szemügyre, ahhoz meg kell érintenem, de pontosan érzem a helyzetét és ha hátrahagyják vagy tönkreteszik is ki fogom nyerni belőle az infókat. Innentől sakk és matt tolvaj. Vagyis még megpróbálhatsz elfutni. Igen ez határozottan sok előnyhöz juttatná. Akkor mi a fenének álok itt egyhelyben? Ezt realizálva megiramodok.
- Baszki Fred futás mert meglép. - Csak annyira nézek vissza hogy lássam ő mit művel, de katasztrófa. - Freeeeed a joghurt! Szedd össze és tudod mit? Inkább te csak gyalogolj. - Én viszont rohanni kezdek amerről Tárcám őrét érzem.
Ez alatt az idő alatt kicsi hősöm bátran néz 'farkas szemet'. Derekasan állja az eltaszítást és néz. Szótlanul tűri a sértő kérdést és néz. Állja a kérdezősködést és néz.  Aztán megmozdul amire az a szívtelen szörnyeteg lábat emel rá, de ő csak áll és néz. Legalább szemhéjat meg szemöldököt kaphatott volna, hogy fenyegetően nézhessen. Jobban belegondolva kicsit több eszet is adhattam volna neki, meg egy fület is hogy halljon, de főként több eszet... mert ő végignézi ahogy rommá tapossák. Kár érte, jó ügynök volt. Dolgát viszont végrehajtotta hisz látott és feltartóztatta az engem kirabló aljas gyermeket. feléjük futva már a hangját is hallom, de mégis miféle sajnálat van benne? Hiányolja a gólemem? Ezen most nem agyalok, mert mögé érek. Picit zihálok, megtámaszkodok a sikátor falán, aztán ráemelem tekintetem és kérdőre vonom.
- Te kis pimasz...őőőő - Turkálok a zsebembe és előkapom a rúnakövem ami szürkéskéken világít. - Farkas! Te pimasz kis farkas! Add vissza a tárcám! Meg Jhonatant! - A szólított gólemem erőre kap jelenlétemtől és pillanatok alatt összeszedi magát. Újra kicsi, kerek és kíváncsi. Boldogan rohan el a bestiától fel a lábamon egészen a vállamra és végre szemtanúja lehetek annak amit látott az én apró vagyonőröm... Nem mintha már kéne, de látom. Ez is valami. Elé állok és felé tartom a sétapálcám, miközben Frederic sétálva beér minket szintén hősiesen őrizve a bevásárlás tartalmát. ha nagyon akarok tudok én mogorva is lenni. Innen már csak egy koppintás és kap egy szép átkot. Valami viszont fura a tekintetében. mintha nem lenne teljesen normális...

A kis lénytől valamennyire izgatottan, de valamennyire undorodva is figyelem, és hát lássuk be, az undor egyre kevésbé érzem, főleg, mert fincsi kajaszaga van, legalább is farkasom nyálelválasztása beindult a túloldalon. Egy darabig fentről figyelem, mire végre közelíteni kezdek hozzá, aztán jön az a véletlen baleset, aminek következtében a lény egy pukkanás és reccsenések közben eltűnik talpam alatt, és már csak egy cipótalp lenyomatos csomót találok a helyén, nagy bánatomra. Pedig annyira kezdett izgi lenni, csak hát a reflexek működnek..
Szomorúan konstatálom, hogy a kis csomó nem kel fel, bárhogy kérlelem, így egy nagy szusszanással kezdek felemelkedni mellőle, azonban ekkor megszólít valaki hátulról, mire odakapom a tekintetem. Az a fickó, akit a plázában raboltam ki. És igen, most is jön a borzongós érzés. És itt nincs klíma, amire foghatnám, tehát az már biztos, hogy az ipse nem egyszerű halandó ember.
Amikor még azzal is meggyanúsít tök jogosan, hogy farkas vagyok, csak pislogok értetlenül, aztán a többi szó is elér hozzám, mire felhúzom orrom, és kezeimet karbafonom mellkasom előtt.
- Kikérem magamnak! Nem vagyok kicsi! - a tárcát szagról felismerve felkapom, és odadobom neki. - Johnatan? - nézek rá értetlenül, majd az eltaposott kis szemgolyó maradványra mutatok - Mármint hogy ő? - aztán csak pillogok, mert az összetaposott kis lény újra a régi. Szemeim elkerekednek látványosan, és letérdelek izgatottan mellé, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, ahogy gazdájához rohan, majd elhelyezkedik annak vállán, ekkor felkelek és közelebb lépek, felváltva figyelve a fickó tekintetét és a kis pókizét. - Azta! Ezt.. ezt te csinálod?! Nagyon király! - közelebb nem tudok menni, mert a fickó sétapálcája megállít.
- Ne már! Csak hadd nézzem meg köze... - elkerekednek szemeim, mikor a hatalmas hústorony belép a sikátorba a bevásárlószatyrokkal, álcája jó lenne, ha nem lenne az orrom a helyén - Aztarohadt! - könnyedén kikerülve a hadonászó pálcát odalépek az embernek kinéző húscsomóhoz, majd ámulattal és izgalommal vegyes lúdbörzéssel körbejárom - Ez nagyon durva! De hogyan?! - motyogom, majd a fickóra nézek és visszalépek hozzá izgatottan, a pálcát könnyedén kikerülve hajolok az arcába.
- Ezek a te teremtményeid, igaz?! Mond, hogy a tieid! Ez.. ez nagyon király!!! - toporzékolok kislányos örömömben és izgatottságomban, majd ismét végigjárom a bevásárlószatyros monstrumot. - Hihetetlen, hogy ilyen létezik. Imádom ezt a várost!

Eeeh? Nézek rá és kóstolgatom a kijelentését. - Határozottan kicsi vagy! - Ragadom meg a lényeget és kötöm az ebet a karóhoz, de ő már megint másol jár. Figyelmetlen, bosszantó kölyök. Már leszúrni sem lehet rendesen!?
- Igen Jhonatan. Az én kicsi segédem. - Aki persze feléled és hazatér, ez pedig úgy néz ki halálra rémisztés helyett csodálattal tölti el, amit más esetben nagyon értékelnék, de ő egy kis tolvaj, aki még azt sem ismeri be, hogy a "kis" jelző tökéleten megfelelő jellemzés rá. Erre a tárcám is visszadobja. Ez határozottan enyhítő körülmény, főleg, hogy fél kézzel el is kapom. Na jó, megpattan és csak másodszorra, hadonászva kapom el, de megvan és úgy fest minden a helyén. Ki a fene ez?
- Igen. Én is imádom. Egyszerűen kiapadhatatlan forrása a kreativitásnak. Nem?- - Leesik kinek is fogadtam el a bókjait és azonnal visszazuhanok morgolódásban, határozottan felé tartom a pálcát is. Jobb ha az ilyen nem kerül közel, még a gatyámat is le akarja lopni, tuti. Zsörtölődne, de valami megint elvonja a figyelmét és már nekem is nehéz követni, pedig én kaotikus energiákat irányítok.
- Rohadt? - Utána fordulok, talán még nyúlok is. - Fredhez ne menj közel! - Ez meg van őrülve. Nem tudhatja mit rejteget a gólemem jobb keze. Egy közel 40 centis kiélezett kardot alkottam bele csontból. Ha picit is fenyegeti, előpattan és... hát nyissz. Nem kell ide most hulla. Ami tőlem végtelenül fura kérés, de most tényleg macera lenne és félek ha harmadszor is leesik az a joghurt, el fog repedni és kifolyik. Jajjjj katasztrófa... és semmi. Csak ámuldozva járja körbe Fredet, aki maga is picit mindig az ellenkező irányba lép. Konklúzió, a csaj tényleg ártalmatlan, vagy nagyon, nagyon hülye. Viszont úgy látom őszintén "bejön?" neki a gólemem. Egész érdekes teremtmény. Zsebreteszem a tárcám. Alaposan figyelve, hogy be is gomboljam. Aztán ráemelném a tekintetem, hogy válaszoljak neki, de már centikről liheg a képembe.
Első lépés, visszanyelem a sikolyom. Nem félek ettől a teleportáló, túlpörgetett, farkasbanditától, csak meglepett.
Második lépés. A mutatóujjam felemelem és az orrára helyezve kicsit hátrébb tolom visszanyerve a személyes teremet.
Harmadik lépés. Fellelkesülve az érdeklődésén, én is izgatottan magyarázni kezdek.
- Igen, ez itt mind mein és szerintem is rettentő minőségiek. Igazán örülök, hogy végre valaki más is osztja ezt a véleményt. - Húzom ki magam büszkén. Külön meglep, hogy a város iránti rajongáson is osztozunk. Már, már gyanús a kis farkas, de ki vagyok én, hogy elzavarjak egy a műveimért rajongó lényt? Ilyen lehet közkedveltnek lenni? Határozottan jó érzés. Fred meg csak figyeli az őt méregetőt és védelmezi a bevásárlást.
- Szóval. Tetszenek? - Hunyorgok rá. Miért is haragudtam? Körbenézek, de nem találom az okát. Akkor nem lehetett nagy dolog és mivel mindenem megvan és ép, megpaskolom a tárcás zsebem, amit valami fura oknál fogva be van gombolva, miért is ne szórakozhatnánk kicsit?
- Van kedved, igazi mókát látni... amm hogy is hívnak kicsit farkas?-

Felhúzom orrom a sértésre. Méghogy én kicsi! Oké, nem vagyok egy égimeszelő, de akkor is!
Sértettségem nem tart sokáig, hamar elvonja figyelmem teremtményeivel. Izgalommal tölt el ezeknek a lényeknek a látványa, és a tudat, hogy a fickó készítette őket. Az biztos, hogy nem szent életű a pasas, de ki az ezen a sárgolyón?
- Azt elhiszem... - ámuldozok - És ahogy látom, neked meg is van hozzá a kreativitásod.. Nagyon állati! - vigyorgok
- Fred? - nézek fel köröm befejezve az említett hústoronyra, még lábujjhegyre is állok, hogy a fejét jobban meg tudjam nézni, már ami látszik belőle. - Hűűűű....
Aztán ismét az alkotót veszem figyelmem középpontjába, de galádul eltol magától az orromhoz érintve, bár nem kell sokat erőlködnie, érintése miatt magamtól is elhátrálok egy lépést, valahogy nagyon nem esik jól, érintése fagyos és sötét. Kíváncsiságom mégis nagyobb a félelmemnél, főleg, mert láthatóan nincsen ártó szándéka. - Nagyon menők.. Bevallom, az illatuk is nagyon csábító, annak ellenére, hogy a hátamon feláll a szőr tőlük.. De mégis, hogy hoztad őket létre? Nem hiszem, hogy kis munka lenne egy ilyen lényt megteremteni.. Mi vagy te pontosan? Még sose találkoztam ilyen emberrel, mert hát.. - szimatolok a levegőbe - Ember vagy.. De közben mégsem. De nem is vámpír, a váltókhoz pedig még annyi közöd sincs. - jelentem ki határozottan.
- Nagyon tetszenek! - mosolygok rá vidáman, közben nem is tudom, melyikükkel foglalkozzak hirtelen, mert a két mozgó húson kívül maga a fickó is egyre érdekesebb.
- Móka?! Még szép! Imádok mókázni! - nevetek - A nevem May. És te ki vagy? És mit tervezel? - nézek rá egy megszállott rajongásával.

Jaaaaj. Rettentően jólesik, mikor kijelenti ember vagyok. Nem mintha efelől kétségeim lennének, csak már kezdtem megszokni a szörnyeteg, démon, ördög és egyéb cifra neveket azoktól akik rájönnek a gólemeim és köztem lévő teremtő-teremtmény kapcsolatra. Az emberek olyan könnyen mondják ezt ki, bezzeg a cigaretta feltalálója, vagy az első mekis étel megalkotója meg szent. Nagyon sűrűn kéne nekem démont idézni, hogy beérjem őket. Nah, miről is álmodozok. A nyomukba sem érhetek. Viszont lelkesedésem csak fokozza az akut bolond farkas kijelentése. Nem vagyok nyakig ismerősökkel, szóval nincs módomban válogatni. Hmmm... hány lény lakozik itt akivel minimum semleges kapcsolatot ápolok? Fraulein Rye, a tigris, meg az a nő akit fiatalabb kora óta ismerek. Igen... ez határozottan egy egész.
- Ja, határozottan ember volnék. Aki értékeli, hogy látod az én teremtményeimbe fektetett fáradtságot. A létrehozásról majd mesélek, de ha rettentően leegyszerűsítem, azt mondom varázslat. Én pedig egy tudós volnék akit kiemelten érdekel a mágia. A szagom meg könnyen magyarázható. A hentesnek húsillata van, a csatornamunkásnak meg ürülék szaga, hát nekem a felhasználta mágia illata, spektrál lenyomata, és auratorzító hazása ivódott be a ruhámba, lényembe és a lelkembe. Kicsit komplexebb és légfrissítővel nem orvosolható, de tök ugyan az, mint a másik kettő eset. -  
Tetszenek neki? Csak egy pillanata, de tényleg csak egy pinduri pillanatra bambulok rá. Tetszenek neki!  Még olyan fiatal, és lehet nem is olyan erős, lehet remek önkéntes és segítőkész kísérleti alany lenne a vér összeférhetetlenség tesztn... Fauuuuuuuust! Ezért nincsenek barátaid! Meg tengeri malacod! Meg kerülnek el még a legyek is! Maradjunk csak az alap gondolatnál. Kapcsoljunk kicsit ki. Mondjuk fél nap szabadság? Ja. Wunderbar. Akkor inkább pindurit idomulok a bolond bundáshoz, menjünk rendetlenkedni.
- Örvendek May, az én nevem Johann Georg Faust. Amit tervezek az pedig némi varázslat. Mivel téged úgy is érdekelnek a tárcák... - Öööö. Mein Got meg van miért is haragudtam rá. Ő a kis tolvaj! Micsoda dilemma. Ellenség vagy barát? Báh gondolok badarságokat, Baal sokkal csintalanabb volt nála és mégis szóba állok vele. Ejj, megint csak nézek rá. Gyorsan folytatom ott ahol elakadtam. - ...Arra a kis tévedésre fátylat.  Megmutatom milyen ha nem te mész érte, hanem az jön hozzád amit keresel. Kihúzom magam és kettőt koppintok sétapálcámmal. - Fred, kérlek vidd haza a bevásárlást. Én kicsit maradok. - Hűséges gólemem, nem nagyon tehet mást, mint hevesen bólogat és elindul haza. Nem tartom kizártnak, hogy neki mára elég lesz az idegenekből. Nem tudta hova tenni, May érdeklődését, általában nagy ívben elkerülik még a gyerekek is, meg úgy minden ami élő. Ezért nem indul rohadásnak. A fekete mágia "gonosznak" titulált része tényleg minden életet taszít, még a baktériumokat is, így sokkal nehezebben indul el a bomlás, amit így már könnyű kézben tartani.
Vigyorom kiszélesedik és elindulok vissza a plázába, egy fejbiccentéssel híva magam után újdonsült műértékelőmet.
- Szóval hatalmam van a holtak felett. Neked meg éles szemed az értékekhez. Sok ember teszi a tárcáját a bevásárolt dolgok közé. Ha vett nyers húst is, akkor én tudok teremteni belőle valamit ami feltűnés nélkül kihozza nekünk a szajrét. Nem etikus, de az inkvizíció se volt az és a vadászok se azok, hát miért legyen én mindig az? Annyival megfűszerezheted a dolgot, hogy ahol kiszúrod az értéket ott némi elterelést csinálsz és érezni fogod mikor a tárca szó szerint megkeres téged. - Ja, némi uzsonnapénz amúgy sem árthat, de nem pont azt csinálom amiért mérges lettem? Hé, én megbocsájtottam neki majd idővel ők is megfognak.

Ámuldozó szemekkel nézek rá, ahogy beszél, bár sajnálom, hogy a teremtményei pontos készítését csak később szándékozik velem megosztani, bár ebben is van jó.
- Akkor nem utálsz? Akarsz még velem találkozni máskor is, és beszélgetni? - örömömben majd ugrálni tudnék tapsikolva, mint valami tini szurkolólány.
- Persze, hogy értékelem. Csúcs, amit csinálsz! - vigyorgok rá teli szájjal. - És így a szagod is értem. Na meg az aurád.. Mágia... izgalmasan hangzik. - nézek rá. Egy pillanatra elmereng, és valami furcsa fényt látok megcsillanni a szemében, de csak egy pillanatra. Aztán visszatér a jelenbe, így nem is foglalkozok azzal, amit láttam. Lehet rosszul is láttam.
- Üdv! - kapom el kérdés nélkül a kezét és megrázom. - Hogy lehet szólítani? Ez így azért kicsit hosszú.. - És nehezen megjegyezhető is, de ezt csak magamban teszem hozzá.
Kuncogok a megjegyzésére - Van némi kleptomániám.. De mi azzal a baj? Mindenkinek kell valami defekt, nem? Egyébként, Te vagy az első, akivel szemben lebuktam. Bár ilyen segítséggel ez nem meglepő. - mosolygok a vállán lévő pókra, mintha valami cuki kisállat lenne.
Mondandóján többször is meglepődök. Megloptam, és megbocsát, aztán még ajánlatot is tesz további lopásra. Ez azért kicsit elgondolkodtat. Lehet csapda is akár.
- Így sincs túl nehéz dolgom ebben a városban, de kíváncsivá tettél! - próba szerencse. Ő se éppen egy szent a mozgó húskupacaival. Max lelépek, ahogy szoktam.
- Viszlát Fredy! - integetek is neki, aztán a maradék tárcákat gyorsan kiürítem és a konténer mögé szórom, majd pár lépést futva, mellészegődök izgatottan.
- Értem. - mondom beszédére, majd biccentek - Teljesen igazad van! - értek egyet minden szavával - Egy kis csínytevés még senkinek nem ártott meg. Viszont erre a módszerre kíváncsi vagyok. Nekem eddig a nyitott zsebből kilopás jött be, de ez az odamászik hozzám a tárca mókásan hangzik. - biccentek.
- Rendben, akkor induljon a móka. - lépek be a plázába, majd hamarosan már a hipermarket előtt kóválygunk, mint két nézelődő vásárló, bár kissé különcök vagyunk.
A megbeszéltek alapján lassan eltávolodok mellőle, és nézelődni kezdek. Hamar kiszúrok egy bevásárlókocsit toló nőt, akinek táskája a szatyrok között nyitva áll, enyhe hússzagot is érzek, ahogy elmegy mellettem. Nagyjából velem egykorú lehet, így már meg is van a sztori. Hirtelen utánaeredek és megérintem a vállát, mire megfordul, én pedig a legártatlanabb boldog mosolyom veszem elő.
- Evelin! Ezer éve nem láttalak! - fogom meg kezeit, ahogy teljesen felém fordul, hátát mutatva a kocsinak, totális értetlenséggel az arcán. - Hát nem emlékszel? Együtt jártunk alsó iskolába, csak el kellett költöznöm. De visszajöttem végre! Olyan jó a régi ismerősökkel találkozni! - az első döbbenet a körülöttünk lévők arcáról eltűnik, és mindenki megy tovább, hisz itt semmi érdekes nincs, csak két csaj beszélget. Ennek nincs pletykaértéke, így nem is érdekel senkit.
- Elnézést, de engem Katerin-nek hívnak. - szólal meg mikor kicsit hagyom, hogy ő is szóhoz jusson.
- Nem Evelin? - játszom a meglepettet.
- Nem.
- Ó... - engedem el kezeit bizonytalanul, mint, aki szégyenli tettét - Sajnálom. Biztos összekevertem valakivel. Elnézést! Csak hát.. annyira hasonlít.. Tudja jóban voltunk nagyon, és eléggé megviselt, mikor el kellett válnunk egymástól. - játszom a szomorút, és remélem ennyi idő alatt a kis húscafat intézkedett már a bábmester bűvöletében. - Nagyon sajnálom, hogy így magának estem.
- Ugyan semmi baj. - mosolyodik el. Hát ha tudná, mit művelek, nem lenne ennyire megértő. - Remélem hamar találkozni fognak.
- Igen. Én is bízom benne. Még egyszer elnézést, és szép napot! - távolodok el tőle, miután nadrágszáramban valami fura mozgolódást érzek, mintha valami belekapaszkodna a lábszáramba a szövet alatt.
Óvatos léptekkel megyek oda társamhoz, miután megtalálom.
- Nos, ilyesmit tudok még párat, csak nem túl sűrűn, mert feltűnő lesz. - jegyzem meg, majd érdeklődve nézek rá - Hogyan tovább?

- Igen? - Pislogok és az forog a fejemben milyen abszurd ez a helyzet. Általában én szoktam ilyesmit kérdezni. -  Vagyis... Igen. - Egyre inkább szimpatikusabb ez a mérhetetlen lelkesedés.
Csúcs... ezt a szót is rég halottam ilyen értelemben, de aki az eltorzult, lélektelen sötét energiák által átitatott teremtényeket szereti, rossz ember nem lehet. Reakciója az aurámra különösképpen jó jel. Valahogy rezonál a sötétséggel. Azt nem tudom mi az a kvalitása ami ezt teszi, de valami enyhén kaotikus van benne. Vagy épp ellenkezőleg tökéletesen semleges és külső nézőpontot képvisel a személyisége? Erre még vissza kell térnem.
- Ü..Üdv. - Megrázom a kezét és én húzom először el saját jobbom. - Egyszerűen csak Faust. - Kétségeim támadnak a valóságérzetemmel kapcsolatban. Ténylegesen baráti ez a teremtmény. Zsebemben rúnakövemre nézek, de az továbbra is csak a farkasok színében pompázik. Nagyon ajánlom Zephyrnek az ezerarcúnak, hogy ez ne egy trükkje legyen. Komolyan megidézem és frissen öltött testét megnyúzom ahányszor csak bírom, ha ilyen játékot próbál űzni velem.
- Akkor ketten vagyunk Fraulein. - Nevetek jókedvemben. Talán ezért is bocsánatos a bűne. - Én is szeretek dolgokat lopni. Hmmm kimondva igazán bűnös élvezetnek hangzik, de ez már csak így marad. - Azt nem fűzöm hozzá, hogy ezek a dolgok, holttestek és lelkek. A tudomány emberének valahogy be kell szerezni a kutatási anyagokat a mai világ pedig olyan fukar az ehhez hasonló erőforrásokkal.
- Ezt bóknak veszem. Te pedig az első aki ezt megúszta komoly sé... Aki megúszta. - Ne szegjük egymás kedvét apróságokkal. Olyan kedvesen mosolyog Jhonatanra. Szemöldök mellé némi bőrt is kaphatott volna, most elpirulhatna apró teremtményem.
Csatlakozik ajánlatomhoz és még Fredtől is elköszön. Ez eszembe juttatja milyen jó is lenne végre sikert elérni a lélekbeültetéssel és olyanná tenni egy gólemem ami ezt értékeli is.
A plázában bele is kezdünk némi, materiális erőforrás begyűjtésébe. Vagyis lopni készülünk.
- Örülök az egyetértésnek. Furcsálltam volna ha pont most bélyegezed meg az etikusságom mivoltát. Bízz bennem érdekes lesz. Induljon csak a buli. -
Ő pedig beveti magát az emberek sűrűjébe. Igazán fura élvezet élőlénnyel úgy jól érezni magam, hogy nem köti mágia vagy bármi egyéb érdek a társaságomhoz.
A farkaska keres és talál. A cél pedig könnyű. Amíg dönti a felesleges rizsát, én megszólítom a szatyor tartalmát. Alig egy kiló biomassza, de nem is kell több. Némi koncentrálással belevezetem energiám, a halott hús pedig engedelmeskedik. Csontosodnak az izomrostok, szabadon válik el önmagától a szövet. Tudattalan építőanyagként hoz létre egy új gólemet. Végső alakja olyan mint egy pók csak nyolcból négy lába pont az ellenező irányba hajlik. Nevet nem adok neki, kérészéletű teremtménynek felesleges. Pici segédünk a tárcára fog, éles csontlábaival felhasítja a szatyor oldalát és villámgyorsan kirohan. Első célja May nadrágjának szára, ahova betuszkolja a tárcát majd utána mászik. Fura dudor, de akkor tömegben ki fogja nézi? Elégedetten mosolygok a visszatérőre.
- Akkor együnk egy fagyit. Utána meg rémisszük halálra a hentest mit szólsz? Ja és te fizetsz. - Bököm meg a nadrágszárat, ahol teremtményem és a zsákmány lapul. Pici pókunk kimászik, el is pusztul, mert megvonom tőle a belé táplált sötétséget. Pálcám végére szúrom és kidobom a kukába. Sajnos ezt pár ember már észrevette és, hogy is mondjam, kétségeik támadtak.
- Elkóricált madárpók. Már agyonvertem... nincs baj. - Az ilyesféle rögtönzés nem az én tehetségem legjavát képviselik, így kínosan Mayre nézk. Valamit segítsen, aztán hagy menjünk fagyizni.

- Hmm.. Faust... - ízlelgetem a nevet, amit megad, mint egyszerűsítés, miközben elhúzza a kezét. Ezt valahol belül megkönnyebbülésnek érzem, hiszem érintésére ismét az a hidegrázós érzés fog el. Ugyanakkor úgy érzem, kicsit antiszoc lehet az ipse, de akinek ilyen teremtményei vannak, miért kellenének tömegével barátok? - Oké Johny! - biccentek vidáman.
- Vannak ezzel többen is Johny, csak ők szégyellik. Én ha lebukok, bevallom, hogy ez van. Legalább az őszinteség maradjon meg, nem? - vonok vállat mosolyogva. - Meg aztán, a falkán belül sokra nem megyek a hazugsággal, én se csípem, ha megpróbálnak megvezetni.
Halkan nevetek a megkezdett, de ki nem mondott mondatára - Fredynek volt már dolga ilyen esetekkel? - tippelek - Mert akkor szerencsésnek érzem magam. - kacsintok rá vidáman.
Ezután már pörögnek az események, amiben igazán elememben érzem magam, és hamarosan ott tartunk, hogy egy vadidegen nő pénztárcája mászott fel a nadrágom szárában, hogy aztán a kezemben kössön ki végül, mikor már Faust mellett állok ismét.
Átgondolva a dolgokat, ez a módszer kissé hátborzongató, és sajna nagyobb figyelem esik így a célpontra, nem lehet olyan észrevétlenül megcsinálni, mint eddigi megszokott stílusomban. Bár ennek is van előnye, hisz így biztos nem gyanúsíthatnak meg, mert a kosár közelébe se mentem.
Felnevetek kedves invitálására - Rendben. Benne vagyok! Menjünk! Ismerek is a közelben egy jó kis fagyizót, és a közelében még hentes is van. - kacsintok, majd esetlen rögtönzésére és a figyelem felkeltődésére csak sóhajtok. Ezt még tanulnia kéne, így át is veszem a fonalat. - Madárpók?! Ne védd már azokat a szemetelős idiótákat, akiknek maguknak is a kukában a helyük! Te meg ne játssz takarítót! Gyerünk! Dolgunk van! - mondom felháborodva, majd megfogom a karját, és magammal húzom a helyszínről, ezzel le is véve rólunk a figyelmet, hisz a szétszórt szemét bármi lehet, és mi ugye kidobtuk azt a valamit, amit ők úgy hisznek, hogy látták mozogni, de csak a szemük káprázott, azt csak a pláza légkondija és a bejövő huzat mozgathatta, de mi, tisztes polgárok kidobtuk a kukába, ahol a helye van az ilyennek.
Kiérve vissza is térek az eredeti gondolatmenetre - Műsoros fagyizás.. Egy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni! - nevetek tovább vidáman, majd megindulok az említett fagyizó irányába, ami nincs messze a plázától, és valóban egy hentessel szemben helyezkedik el, közte csak egy sétálóutca van.
Belépek a fagyizóba, ahol süteményeket is lehet vásárolni, ezen kicsit gondolkodóba is esek, de mivel ingyen van, így nem kell szűkölködni, kikérek két sütit és 3 gombóc fagyit, majd Faustra nézek, és megvárom, hogy ő is rendeljen, ezután fizetek. - Leüljünk kint? Igazán jó idő van, egy kellemes beszélgetéshez. Mit szólsz?

- Johny? - Kérdezek vissza mint aki nem érti. Egy kezem bőségesen elég megszámolni hány alkalommal kaptam becenevet. Értem úgy, hogy igazi becenevet, nem az amikor egy falunyi csürhe űzne valahonnan, mindent kiabálva. Nincs ellenemre csak felettébb szokatlan. Főleg ez a Johnyzás...
- Ismerem én a tolvaj becsületet, de az amolyan szállóige, nem pedig valós jelenség. Elég paradoxon beismerni a bűnösséget csak úgy a beismerés kedvéért. Vagyis... ez lenne a normális, csak, emberek. Ez nem egy jellemző vonásuk. - Ez a nőszemély valahol el van törve, vagy... vagy nem tudom. Lokinak kéne becéznem, de ez a név sajnos nemhez kötött. Ki kéne találni valamit ami megfelelően ötletes és jó visszavágás lenne, de ez ma valahogy nem megy.
A kérdése jogos. Megbotlott a nyelvem és a hülye is kiszúrná mire gondoltam, de mit veszíthetek? Őt biztos nem.
- Aha... Az életben maradásod is kész csoda. Nem tudom miért nem ment neked Fred. Lehet jobban érzi a tettek mögött lapuló szándékot mint azt én gondoltam. A legtöbb támadóm nem szokta megélni azt, hogy megvádolhasson vagy kiélvezze amit lát. Mindenképp érezd magad szerencsésnek. - A szemében látszik, kicsit őrült, de kivagyok én, pont én, hogy ezért elítéljem. Az a csillogás az ajánlatomra meg kifejezetten jó jel.
Sejtésem beigazolódik, tényleg meglovasítottunk egy alapvetően nem kizsebelhető tárcát és mind a ketten jól szórakoztunk.
- Das ist Wunderbar. Menjünk. - Sürgetném is, de jön a kis baki, amire reflektorfény kerül. Igazán kínos, én meg nem vagyok a magyarázkodás nagymestere, de ez a farkas bestiális módon hazudik és irányít. Nem szoktam meg, hogy csak úgy elrángatnak. Úgy alapvetően már elszoktam az emberi érintéstől is, így megint furán nézek rá mikor gond nélkül elcibál a helyszínről. Nem csak a nézelődök magam is értetlen vagyok, de valóban működik. Még csak a kukába se néznek bele. Attól sem zárkózok el, hogy oda vissza tanítsuk egymást, mert ennek a képességnek igen is hasznát venném.
- Hát egy hentes körül sok a halott hús. El tudod képzelni miféle mennyiségű aljasságot lehet ott művelni? - Hintem el neki a gondolatot, persze csak apró tréfára vágyok, nem valami halálosra. Még csak az sem kívánom, hogy különösebben megijesszem, attól még szórakoztató műsort lehet csinálni, de most fagyi. Követem befele és osztozom gyermeteg lelkesedésén, én is rajongok ezért a desszertért. Ellenben nem vagyok kreatív. 4 gombóc csoki, mert annál nincs jobb.
- Egy kis napfény nem árthat meg. - Az előtéren kényelmes székek vannak, és viszonylagos nyugalom. Emberek járnak kelnek, de elég messze a komfortzónámtól. Egy egy arra járó váltón látszik ahogy a hideg kirázza az aurámtól, de amíg nem hánynak nem leszek sértődött sem a túlzó reakcióért. Az meg, hogy az összes madár más helyet keres már megszoktam, de legalább bosszantó legyek sincsenek.
- Mesélj farkas. Mióta vagy itt, hogy így ismered a várost? -

- Így még is csak egyszerűbb.. - vonok vállat megszólítása visszakérdésére, remélem nem sértődik meg rajta, ha igen, akkor nagy nehezen majd átszokok a rendes nevére, de ez szerintem jobb.
- A természetfölötti közösségben jobban jársz, ha beismered lebukás után. Kisebb a büntetés. - kacsintok rá - Aztán így hozzászoktam. - közlöm egyszerűen. - Az emberek meg... ők emberek.
- Nos akkor tényleg szerencsésnek érzem magam. - mosolygok teli szájjal. - Én is csípem Freddy-t!
A szerencsétlen kamujából kirángatva végre nekiindulunk a cukrászdának. 
- Még nem láttam ilyet, így elképzelni se tudom, mire lehetsz képes. De biztos, hogy vicces lesz.
Fagyi terén nem egy gurman, de ki vagyok én, hogy megszóljam az ízléséért?
Fizetés után kiülünk a sétálóutcai asztalok egyikéhez. Hátradőlve élvezem a napfényt, és kényelmesen eszem az édességhalmot magam előtt.
Még valami furcsa okból a hátborzongató auráját is élvezem, főleg, hogy nagy valószínűleg ennek köszönhetően nem jön senki a közelünkbe. Ez valami szuper. Engem meg már szinte nem is zavar.
- Hmm. Kicsit több, mint egy hete érkeztem a városba. De mivel eddig egy lepukkadt kisvárosban éltem, így nagyon csábított az itteni forgalom, az élettel teliség, és a sok lehetőség minden téren. És mivel nem vagyok egy fenekemen ülő típus, így hamar feltérképeztem a legjobb helyeket. - mesélek.
- És te? Hogy sikerült a sötétség cinkosává válnod? - érdeklődök, közben lopva a hentes felé nézek, hátha meglátok valami, nem is tudom mit, mire számítsak. Talán a csirkék a kirakatban fognak marionettként táncolni? Vagy valami mást tervez? Mindenesetre izgatottan várom.

-Igen egyszerűbb de... - Vállat von.Nemes egyszerűséggel vállat von!? Miféle rebellis, kommunikáció legalját használó lény! De igaza van. - Akkor Johny. - Törődök bele, mert ahogy nézem ő nem a formaságok híve. Ami egyszerre bosszantó és elismerendő is. Egyre bonyolultabb ez a lény.
A morális iránytűje is elég semleges, erről szóban most, tettben nem is olyan rég tett tanúbizonyságot. ezt mindenképp megjegyzem, ki tudja mikor lesz szükségem egy apró szívességre. Valahogy azt súgják az ösztöneim, ő lesz az akihez ilyesmivel fordulhatok.
Nem tudom elégszer hallani, hogy "csípi" a teremtményeim és nem harcászatilag vagy gazdaságilag tekint rájuk. Talán egyszer dobok neki egy műsort az igazi teremtményeimmel is, nem csak egyszerű bazári ugratással szórakoztatjuk egymást.
Alig pár perccel később már a csokoládéfagylalt bűvöletében vagyok. Félelmetes találmány amire nem tudok ráunni. Ezt pedig a társaság csak fokozza. Ritkán fordul elő, hogy valakit tényleges kíváncsisággal hallgatok a kezdetektől, de a fura farkas megnyerte figyelmem.
- Meguntad a szülővárosod? Ez valahol érthető, bár engem mindig is vonzott a nyugalom. Nem mintha ezzel... - Mutatok körbe. - ...baj lenne. Csak a embereknek minimális része reagál úgy mint te, ami egy idő után fárasztó tud lenni.- Ő kérdez, de még mindig olyan szórakoztatóan faragatlan.
- Nem vagyok a cinkosa. Kutató vagyok aki megunta a könnyed tudományokat illetve több időre tett szert. Volt affinitásom a mágiához. Én ahhoz nyúltam amit tabunak tartottak és eladtam a lelkem. Csupán annyit kértem, hogy addig éljek míg minden tudást amire vágyok elsajátítok. A démon kicsit besérült hogy átvertem az öröklétért cserébe, de kiegyeztünk egy cserekereskedelemben. Én életeket és lelkeket szállítok, cserébe ő figyel a hosszú életemre. Azóta meg tanulok és tanulok. A mágia jól érdekesebb tudomány mint manapság bármi más. Lényegesen bonyolultabb kapcsolatokra alapul mint az ismert tudományágak. - Feltűnik merre jár tekintete. A hentesműsort egybekötjük a desszerttel. Legalábbis ez a döntés születik meg bennem. Türelmesen engedem ki energiám a szűk sétálóutca túloldalára. Lépésről lépésre akaratom alá vonva az ott meglapuló buta húst.Nem teszek vele semmit... azonnal. Várom a pillanatokat. Mikor a mester feldob egy oldalat a pultra hogy szeletelje míg késért megy én adok neki két csápot amivel elhúzza magát vissza a helyére, mintha ki se vették volna. Másodszorra mikor már felszeletelte szólítom meg újra a darabokat és a kirakatból futnak vissza a deszkára, majd válnak vissza eredeti állapotukba. Ennél a pontnál a hentes már elővesz egy termosz kávét és iszik keveset.
- Egy két ötlet. Mivel lehetne a mesterurat boldogítani? - Neki tuti lesz valami frappáns gondolata.

Azt hiszem sok mindenben megegyezünk, és mire a desszerthez érünk, már igazi kis cinkostársak vagyunk.
- Sajna nem engedtek volna el, ha csak egyszerű unalomról lett volna szó.. Konkrétan vadászok támadták meg a falkát. Én pont nem voltam a közelükben, jó szokásomhoz híven, és ezáltal szerencsémre, mert így éltem túl. Én meg még egy tag. Ketten jöttünk ide. De.. nos a társam inkább bébiszitter. Állandóan anyáskodna felettem, ha tehetné. Emiatt is ismerem a várost. Inkább mászkálok, mint hogy azt hallgassam, hogyan kéne és mit csinálnom... Fárasztó egy idő után, főleg, hogy nagyon nem egyforma elveket vallunk, és ő ezt nem érti meg! - fakadok ki kissé frusztráltan, majd észreveszem magam - Bocsánat. Nem akartalak ilyesmivel untatni..
- Én kifejezetten szeretem a tömeget. Minél többen vannak egy helyen, annál több a préda, és annál könnyebb dolgom van. - jegyzem meg saját észrevételem a témában.
Hallgatom történetét egyre elképedtebben.
Felnevetek helyesbítésén. - Nos.. ha nem is cinkos, de akkor is szerződtetek. És annak ellenére, hogy rögtönözni nem tudsz, ez az üzlet zseniális! Akkor te most lényegében sebezhetetlen és halhatatlan vagy? Vagy ez hogy működik? És milyen lelkeket szállítasz neki? Ilyen holdfáziskor áldozatbemutatás és társai? Vagy mit értsek ez alatt? Ugye nem lopkodsz gyerekeket?
Aztán rájövök, hogy izgatottságomban már az asztal fölé hajolok és hanyagolom is kicsit a hentesüzletet, és a millió kérdés is koppan, így kényelmesen visszadőlök székembe - Bocsika, csak hát... Nagyon izgalmasan hangzik számomra ez az egész. Sok közöm eddig nem volt a mágiához, és így nem kicsit érdekel. Pláne, hogy a te mágiád gondolom nem egy szent dolog, és engem mindig is vonzott kicsit a sötétség, a tiltott dolgok.. - magyarázom a sütimet majszolva, és most a hentest nézve látom ahogy a húsdarabok folyton visszamásznak, ezzel megzavarva szegény ipsét, aki már kávéhoz folyamodik. Erre csak hangosan felnevetek és tapsikolok. - Ez jó! Ez nagyon jó! 
- Hmmm... Lássuk csak. - elgondolkodok kissé - Mikor mondtad ezt az egészet, bevallom, olyan képek jelentek meg előttem, mint marionettbábúként táncoló csirkék. Repkedő szárnyak és szteppelő combok és kaparók.. De lehet ez sok lenne szegény párának.. - nézek érdeklődve Johnyra, hogy ő mit mond, ez mégiscsak az ő szakterülete.

- Csak nyugodtan...Ez egy elég szomorú történet, de végül is a sors neked kedvezett. A kedélyed pedig hibátlan mutatja, hogy nem is kötődtél te úgy ahhoz a falkához. Ha így van, ne szabadkozz. Teljesen érthető, mert a falkát nem mindenki választja. Van aki csak belekerül. Az őrződ pedig ékes példája ennek. Mostanra igazán örülök, neki, hogy leráztad. Elrontaná a bulit azok alapján amit most megosztottál velem. - Még én is felhúzom magam dolgokon, mit várhatnék el ettől a hektikus energiabombától? Kimondja, megnyugszik és talán beszámíthatóbb lesz tőle. Ebben reménykedni pedig elég meglepő számomra. Általában ezt tőlem várják el.... Tehát ilyen érzés.
-Ízlések és pofonok kisasszony. Én irtózok tőlük. Élnek, meg nekem jönnek és kérdéseket tesznek fel a kérdések kedvéért. Szörnyű. - Az udvariasságot szeretem, a felesleges fecsegést és fizikai kontaktust nem. Se értelmük, se jogosultságuk, csak vannak, mert kitalálták,hogy kellenek.  
Értetlen nézek rá. ennek a lánynak valahol valami vagy elkattant vagy nem tudja miféle dolgokat kérdez. Még akkor is ha lényegében a témába vág.
-Öööö ezt nem szokták ilyen nyíltan kérdezni. De..de..de nem baj Csak szokatlan. - hadonászok mert miért ne meséljek neki, ha kíváncsi? Mondandóm közben süllyedek a székbe, mert ő közeledik. Mintha nem mondtam volna ezt a magánszférás dolgot. Ezt azért kérés nélkül észreveszi és újra teret ad. - köszönöm az elismerést, de sebezhető és ölhető is vagyok. Egyszerűen csak sokáig élek, ha ezért cserébe pár havonta lelkeket küldök mesteremnek az meg pont olyan mint ahogy mondtad. Rituálék, szerződések meg miegymás, de gyerekeket nem lopok. Inkább bűnösöket keresek. Akikért szerintem nem kár. Úgy könnyebb őket áldozni, vagy csapdába csalni. - Pár apróságot kihagytam, de minek is kössem az orrára, hogy olykor ártatlanok is kerülnek a listára ha nincs más? Meg ha elengedek egy démont az nem válogat szóval mindent megöl, a gyereket is, ami technikailag az én saram.
- Ne sajnáld, ennek kimondottan örülök. Tudod kevesen éreznek így az én hatalmam és kutatásaim iránt. Általában futni szoktak az emberek. Nem lenyűgözve több tudást akarni. Szóval ha ennyire érdekel szívesen megmutatok neked pár alap trükköt amit te is alkalmazhatsz. -
Határozottan meg kell próbálni beállítani magam mellé. May igazán egyedi kissé fura elme. Még számomra is és nem azért mert normális.
- Hát, ha ez így tetszik, egy kicsit feszegethetjük a határokat. Csak némi figyelmesség kell hozzá. Az úriember meg reméljük nem szív gyenge. -
Megint elengedem az erőm és szólítom a formálható húst. A mai menü a káprázat elhitetése. Amikor a hentes belenéz a pultba valami megmozdul. Egyre több hús mozdul, amitől csak ide oda kapkodja szerencsétlen férfi a fejét. Végül egy eltorzul csirke fut el előtte amitől ordít de eltűnik és nem találja sehol. Ekkor kiönti a kávét, de amint felnéz, vele szembe áll a démon csirke. Pillanatokkal később ordítva fut ki az üzletből azt rimánkodva, hogy ott járt az ördög. Szerintem kitettem magamért.

- Nos, mondhatjuk, hogy sokszorosan volt szerencsém. Igen. Jól mondod! A falkát nem mindig lehet megválasztani. De most végre jó helyre kerültem. - mosolygok vidáman - És jó társaságba is. És én is örülök, hogy leráztam. Fapofa.. nem tudja élvezni az életet.. borzasztó egy alak! - jegyzem meg, és örülök, hogy végre valaki megért. Ilyen se volt még túl gyakran. De ez a fickó... egyre jobban kedvelem.
- Nem vagy egy társasági lény. De nembaj. Van ilyen. - vonok vállat. - Én is inkább a bő választék miatt szeretem. Nagyobb tömegben több a lehetőség és kisebb a feltűnés.
Aztán csak hallgatom és hallgatom, amit mond, és nem győzök betellni a hallottakkal. Egyre jobban érdekel ez az egész. Egyre érdekesebb és egyben egyre csábítóbb is.
- Hmm szóval ilyen magányos igazságosztó vagy? Nem rossz meló ezért a hatalomért cserébe. Kellemest a hasznossal. - vigyorgok.
- Kár, mert igazán izgalmas és hasznos dolgok ezek, de az ő bajuk, ha nem tudják értékelni. - az ajánlaton meglepődök, de igazán feldob - Komolyan? Ez szuper lenne! Milyen trükkök? Már most várom! - ha most bundában lennék, farkam propellerként járna, annyira bezsongtam ettől a pár szótól, és ismét azon veszem észre magam, hogy az asztalon hasalok szinte, hogy minél közelebb legyek hozzá, így kicsit visszaveszek, is ismét a hátsómra ülök. Mikor álltam fel?
- Bízzunk benne, hogy bírja. Legfeljebb elmegy aludni, rosszabb esetben pszichológushoz. - mosolygok, és figyelem a műsort. A végén még meg is sajnálom a szerencsetlen balekot. Ha nem tudnám, mi történik, gyanítom én is így menekülnék..
- Nem semmi egy erő. De gondolom komolyabbra is képes, mint kikergetni egy hentest az üzletből.. - nézek rá kíváncsian, miközben sütim utolsó morzsáit fogyasztom. A fagyi már rég felszívódott bennem.
- Kíváncsi vagyok, mikre vagy még képes.. nem sétálunk egyet?

-Szívesen lennék az, de egy kutatónak áldozatokat kell hozni és idővel... a társaság jellege ellene fordul ha nem értik a dolgok lényegét. Mondhatni korán elvették a lelkesedésem, hogy bárkivel szívesen osszam meg a tudásom. nekem ezen a nagyobb tömeg nem segít mert az én műfajom feltűnő. Nem úgy mint neked. Bár ha jobban belegondolok valami extra csurran cseppen a tömegből.-  Mindkettőnknek meg van a maga baja, bár egy mérges felvigyázó is lehet kellemetlen, de nem hiszem hogy a spanyol inkvizíció törődésével lenne egyenértékű. Ők valahogy tudták hogyan kell elrontani mások napját. Ellenben May... ő valahogy bearanyozza az enyémet. Nem vitás, hogy ezt a társaságot is megpróbálom megtartani, aztán valószínűleg valahogy úgy is elveszítem.
- Nein... nem osztok semmit, főleg nem igazságot. Elég nekem a kutatás és a fejlődés. Az emberek... már egy ideje közömbösek. A hatalmam meg magam szereztem. Én csak időt kértem, mert az idő a legértékesebb alapanyag. - Mosolygok rá és a végtelen naiv lelkesedésére. Meg kéne próbálnom klónozni.
Az ajánlatom nem várt sikert hoz. Nagyon értékelem a rajongását de megint az arcomban van. Első lépés az orra hegyénél érintve visszatolni, aztán a széket amit felugrásomba felborítottam visszaállítani és ráülni. Rettentő hirtelen ez a teremtmény. - Natürlich komolyan. Kezdjük egy napkvarccal. Ehhez erő se kell. Tessék.- odaadom neki a szép áttetsző kvarcot. - Ha a rávésett rúnán végighúzod az ujjad, a magába zárt fényt ki fogja engedni. Csak arra figyelj el ne törd, akkorát villan meg is vakíthat. Viszont amennyi időt napon tölt annyit világít és  ebbe úgy kb 24 óra el is fér. Nem kopok az aksi és a napfény bántja a vámpírokat ha komoly bajod lenne. Igazi kis csecsebecse. A többit meg majd még gyakoroljuk. Ha nincs affinitásod pár vérrel aktiválható dolgot akkor is tudni fogsz használni. - Magyarázok neki és kicsit mutogatok is közben. Lehet én is belelkesedtem. Ha még ráadásul affinitása is lenne... báh ne álmodozz Faust.
A lány szereti a műsort én meg nem tudom mikor is báboztam utoljára valakinek. Emlékeztet a régebbi időkre ahol még erősebb varázstudású közösségek voltak. Mint az az egyiptomi bazár amiről Ryének meséltem. A hentes kifut ő pedig a lényegbe tapint bele.
- Igen ez amolyan... szórakoztatás. Megfelelő társaságban viccelődés. -
Amit pedig most hallok, nem is tudom szavakba önteni az érzést.
- Ezer örömmel Fraulein. - Pattanok fel és indulok hazafele. Szinte viszem magammal azt se érdekelva hogy nekem maradt mmég csokifagyi.
- A város szélétől mehetünk Zeusal a mocsárig. Mindent megmutatok. Alles! -
A város szélén az erdőben egy torz lény lapul. Lő is lehetne méretei alapján de az állkapcsa ragadozó szerű és hat lába van meg egy csontos pengében végződő  farka. Illetve a szokásos kilógó bordák kevés szkadt bőr és rendezetlen csontok. Zeus gyönyörű...

Örömteli új és érdekes kapcsolatokra szert tenni. És az elmúlt órában nagyjából ez történt. Johny egy igazán érdekes tag, akivel biztos vagyok benne, hogy valami felsőbbrendű hozott össze. Mondjuk Loki, vagy valamelyik tréfásabb hajlamú isten. Mert hogy józan ésszel minket nem eresztenének össze, az ziher. Mindegy is, én minden percét élvezem, és hol vagyunk még a napnak? Előttünk van még egy csomó idő. És igazából engem nem köt semmi. Oda megyek, és addig maradok, míg akarok.
És az nem kérdés, hogy akarok. A tag már ezzel a kavicsizével megvett magának. Forgatom ujjaim között a kvarcot.
- Szóval csak cseppentek rá egy kis vért és éjszaka is napozhatok? - kérdem, csak hogy biztos jól értettem-e. De ha igaz, akkor ez a kis kavics tényleg kihúzhat a kalamajkából, ha nem sikerül magam kidumálni.
A műsor végén nehezemre esik visszafogni magam, hogy meg ne tapsoljam az elért eredményért.
- Nos, akkor a viccelődést tegyük félre, és kanyarodjunk az izgalmas és komoly dolgok irányába. - indulunk el. Vagyis ő olyan lelkesedéssel indul meg, amilyennel én követem.
- Nem sokan osztják a nézeteidet, ha jól gondolom. Örülök, hogy összehozott minket a véletlen. - jegyzem meg csak amolyan mellékesen, aztán a lószerű kreálmányt meglátva még a szám is eltátom.
- Azta! Nagyon komoly, hogy mikre vagy képes. És a fantáziád is igencsak élénk! - nevetek vidáman a lényhez lépve, végigsimítva a csontos, bőrös húson. Izgalmas szaga van. Aztán már pattanok is fel rá kérdés nélkül.
- Gondolom Zeus egy kezes bárányka. - vigyorgok le rá, és kezem nyújtom, hogy felsegítsem saját állatkájára, bár gondolom megvan erre a saját módszere.
- Induljunk! Már nagyon várom, miket fogok tanulni tőled barátom! - mosolygok - Vagy inkább a cinkostársam a jó szó rá? Mindegy is, hisz illik mindkettő. Na de gyite paci! Induljunk már! - kiabálom hangosan, vidáman

- Nein Nein! Ezen elég ha a belevésett rúnán áthúzod az ujjad.. mint egy kapcsoló. Majd Adok olyat is amit vérrel lehet működtetni. Azok ein picit komolyabb dolgok már. Áldozat kell nekik.Nem sok, de áldozat. - Csóválom a fejem. A lelkesedése nem társul szakértelemmel, de ezen hála az égnek, esetemben másnak, de lehet rajta változtatni. Mondjuk tanulással!
Van amit tökéletesen meglát, igaz ezt nem nehéz, vagyis... bonyolult. Az mein... mind egy. Legalább húzni nem kell, fut ő magától is.  - Ez remek meglátás Fraulein. Rettentő kevesen. Vagy akik osztják... finoman fogalmazva is tévhitben élő megszállottak. Meg ott az inkvizíció vagy az egyház. Ők a végletekig megértenek, de a rossz oldalról nézve. - Ezen tovább felesleges is agyalni. Ma a gyermeki oldalamnak hódolok és hosszú idő után mondhatni barátokat. ehh. Nagy szó. Barátot szerzek. Pláne olyat, aki értékeli még Zeust is. A bókokra csak csendesen vigyorgok, hű gólemem meg nem tudja mi is most a helyzet, de aki nem támad, nem ellenség, így nem ellenkezik. Ugorjon csak fel a lány. Ezen felbátorodva magam is felugrok. Felugranék, de csak szökkenek és a hátamon landolok. - Igen csak kicsit magas lett. - Zeus már rutinos, nem ez az első eset, csak most elég ha lehasal, mert a kéznyújtást viszonozom és nem csak talpra de "Lóhátra" is kerülök. - Kö... - De már belém is fojtja a nyughatatlan természet a szót. Valahol a bosszantóval határos amit művel, mégis jólesik. Fiatal kori önmagam kicsit túltekert másolata. Nein... nagyon megpörgetett változata. A lényeg, hogy ez a gyermek érdekes és kellemes társaság. Vagy barát, tőle hallva más súlya van a szónak.
- Sofort... csak kapaszkodj. - Kel fel akaratom követve a gólem és galoppozni kezd. Se ügetés, se semmi, azonnal kiugrik és teljes gőzzel megy, sokkal simábban mint egy ló. Ez a hat láb előnye. Gyorsabb és kevésbé rázós az út. Sokkal inkább egy kissé zötyögős siklás mint egy ütemes vágta mit a hátán érezni. Nyereg sincs de a csontlemezek pont úgy nőnek hogy még egy 3. utas is elférne. Ez is tervezési apróság. Összkomfortos hullacsomag tökéletes formába öntve. Vagyis Zeus.
Percek kérdésen és a város már a múlt, az erdőben is tökéletesen cikázik, mintha csak a lételeme lenne, így érkezünk meg egy régi házhoz ami most már az én birodalmam. - Akkor irány befele. - A közelből őrgólemek, kutyaszerű lények és megannyi alkotásom kerül elő. Mind kíváncsi személyesen is arra akit már láttak a közös tudatok keresztül. A ház tele van kutatási anyagokkal, idézőkörökkel, könyvekkel és bármivel ami egy rituáléhoz kellhet. Más azt mondaná hogy ami bent van az horror, én azt mondom... otthon.

- Még vér se kell? Mennyire fejlettek már ezek a cuccok is. Az ember azt hinné, hogy valami áldozatszerű kell minden ilyen hókusz-pókuszhoz. Erre kiderül, hogy elég, ha hozzáérsz. - jegyzem meg kissé csalódottan, de hamar túlteszem magam a dolgon, mikor mondja, hogy azért komolyabb cuccai is vannak. - Az egyházat hagyjuk, és a fanatikusokat is.
Azt eddig is sejtettem, hogy újdonsült haverom enyhén szerencsétlen, de a lovas felszállása után már tutira mondhatom, hogy nagyon béna. Nem baj. Kell ennyi. Senki sem tökéletes. Viszont így legalább jókat fogok rajta mulatni. Mint például most is, bár nyíltan azért még nem merek az arcába röhögni, de egy elfojtott nyögés azért kiszökik belőlem, majd segítek felhúzni őt a lóra.
Átkarolom derekát, ahogy a jószág felkel, majd nekiiramodik. Nagyon kellemes a mozgása. És a gyorsasága is.. Szinte már kedvem szottyan leugrani, és megkergetni farkas alakban. És ez az illat. Mélyet szippantok a lény enyhén rothadó hús szagából, és megindul a nyálam. Az a fagyi semmire se volt elég, én meg már elég rég ettem. És itt az erdőben az egész.
Mielőtt nagyon elszaladna velem a ló, megállunk. Ez valahol csalódottsággal tölt el, valahol viszont megkönnyebbülök a házikó látványára. És egyre több felől érzem a már az orromba ivódott étvágygerjesztő illatot. Farkas énem már tombol odabent, így mikor leszállva azt mondja irány befelé, csak egy teliszájas "Ühüm" érkezik válaszul.
Miközben lecsusszantam Zeusz hátáról nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és egy nagyobb húscafatot kiszakítottam belőle, amit most a földön mellette ücsörögve nyammogok.
- Bigyá begyek. Egy berz! - mondom teli szájjal, vigyorogva és élvezve az ízkavalkádot, ami megnyugtatja bensőmet és farkasomat egyaránt. - Ez mennyei! - sóhajtozok elégedetten.

- Nein nein nein, Fraulein. Ez nem ilyen egyszerű. Ez olyan mintha a késdobálóra a cirkuszban azt mondanád, hogy semmiség. Meg kell tanulni és kell hozzá tehetség is. Onnantól könnyűnek látszik, de a legtöbb hússzobrász megőrült vagy felemésztette a lelkét a hatalma és meghalt. Amúgy meg az áldozat maga a nyers hús és vér, ezt járja át az általam vezérelt energia és ezért van beleszólása magának az energiának a külsőbe, mert jogot formál az áldozat felett. Ez az egyszerű kő is igényel áldozatot csak előre kapta meg és onnan már könnyebben engedelmeskedik, nem kell neki annyi macera. Praktikus. - Elsőre bonyolultan hangzik, de amúgy pofon egyszerű. Nincs lelkem és én picit sem vagyok hibbant. Kivételes szerencse és áldás, cserébe pedig mindenféle remekműveket lehet alkotni. Ez a kő pedig kész termék. A bonyolult részen már túl vagyok a működtetés része meg felhasználó barát.
- Tökéletes meglátás!- helyeselem a véleményét. Tényleg nem kell bele az egyház és ha ő is így látja jól az külön öröm nekem.
Kevésbé öröm az esés, de legalább ő mulat. Én meg égek mint egy máglyára ítélt. Nah... keine bánat mások is jártak már így. Nem vagyok egy atléta.
Minden tökéletesnek látszik. Megérkezünk, baj nélkül és invitálom befele, mikor a gólemek agressziója a testembe mar. pont úgy mint amikor támadó van a területen. Elsőként a vendégemre néznék, de hamar kiderül mi is történt. - WAAAAS!? Köpöd ki te bolond jószág! Te kerge ebadta! Te isten csapása! Az a hús Zeusz része, nem eheted meg jó...ízűen. - Állok meg és velem együtt az összes támadó gólem lenyugszik még Zeusz sem torolja meg a lopást. Állok és nézem. Oké, farkas. Annak a döghús csalogató, de hogy bele is harapjon az már ritkaság. A fenébe is fekete mágia járja át azt a testet. Ennek az érintése is zavarja az átlag halandót, az íze meg eddig csak nekem nem volt zavaró, de ez a saját erőm, én kivétel vagyok. Ez meg itt áll, zabálja a lovam és azt meri mondani Mennyei!? Felejtsük el a terveim.
- Akarom mondani csak bátran. Nyugodtan harapj bele Zeuszba, nincs fájdalom receptora. Mindössze nyugtalanítja hogy veszít a testéből. Csak bátran.. noch ein. Legyezgetek felé és bátorítom hogy harapjon. Ha tényleg ízlik neki és nem hányja ki pillanatokon belül, az csak egy dolgot jelent. Valami érthetetlen módon egy szinten rezonál az erőmmel. Ehhez pedig a varázs affinitás kevés, ez valami sokkal csodálatosabb dolog jele. Lehet hogy May egy ideális jelölt...Familiárisnak?

Figyelem a magyarázatát, és így már megértem. - Világos! Akkor ebben már benne van a hókusz-pókusz, és működtethető. Értem. Így tényleg logikus a dolog. - mosolygok vidáman. Egészen kezd úgy magyarázni, hogy én is értsem. Alakuljnk. Jó haverok leszünk mi, már látom.
Hamar megérkezünk oda, ahova meg kell érkeznünk. Még jó, hogy ilyen gyorsan, mert egy futó lovat nehezebb megenni úgy, hogy rajta ülsz, mint azt amelyik mellett állsz.
A harapásomra érzem, hogy valami mrgmozdul, valami sötét, bele is borzongok egy pillanatra, majd meghallom Johny haragos hangját, mire kicsit összerezzenek. Azt hiszem ezt nem kellett volna. A parancsra kiejtem a fogaim közül a még kilógó darabot, de a megrágottnak már nincs visszaút, egy pillanat alatt lecsúszik a torkomon. Azonban ez még csak az előétel volt, és gyomrom panaszosan korog a folytatásért, így kénytelen vagyok a kunyizó kiskutya tekintetet elővenni.
- Ne haragudj.. Nem akartam bántani Zeuszt, de... - megsimogatom a harapásom helyét - egyszerűen nem tudok ellenállni.. az a fagyi semmi volt, én meg húsevő vagyok, és hát az izgalom, meg kábé egy napja nem ettem... ő meg olyan... csábító.. van benne valami sötét aroma, de attól még hús... - motyogom bűntudatosan, hátha megesik rajtam a szíve és kapok még kaját.
Úgy néz ki a kiskutyaszem megint bevált, mert pár pillanat múlva már ő maga unszol, hogy egyek a kreálmányból. Azért furcsa, mert ennyire könnyen nem szokott senki megtörni, és a pizzából max odadobja a lerágott szélét, Johny meg szinte az egészet, dobozostól tolja le a torkomon. Igazából gyanúsnak kéne lennie a dolognak, de mivel Johny eléggé flúgos, így betudom annak.
- Köszönöm!!! - nézek rá boldogan, majd folytatom az evést.
Telnek a percek, meg a hasam is, azért jól nem lakok, de éhes már nem vagyok és azért a vendégszeretettel se illik visszaélni, így felkelek és odamegyek társamhoz érdeklődve.
- És most? - amint ezt kimondom, gyomrom hallhatóan megmozdul, és igen különös hangot ad ki. Mint mikor elcsapom a hasam. Aztán ez a hang megismétlődik, majd újra és újra egyre mélyebbről, mígnem egy alulról érkező, megállíthatatlan, nehezen félreismerhető recsegéssel távoznak belőlem a zavaró gázok, és innentől csend.
- Ejnye Freddy! Társaságban ilyet nem illik! - jegyzem meg a gólem felé fordulva teljesen nyugodtan, majd visszanézek kedvenc sötétvarázslómra.
- Hol is tartottunk? Ja igen! Mehetünk be! - mosolygok vidáman.

Megköszöni és falja tovább. Szabályosan felzabálja Zeusz egyik sonkájának a felét. A hús nem mérgezőbb a normál döghúsnál. A ő bestia gyomra gond nélkül megemészti, de ... de az erő ami átjárja.  Na annak ebben a dózisban már nem csak hánytatni kéne, rendesen fájdalmat okozni, de úgy fest neki meg se kottyan. Ő egy hullámhosszon van az én kaotikus energiámmal. Lenyűgöző. Ezt a mennyiséget a gólememből egy alfa se tudná megenni anélkül, hogy a földön kuporogjon és élete legrosszabb gyomorgörcsén menjen keresztünk ami nem csak fáj, hallucinációkat is okoz. Ő meg megtörli a vigyori arcát és rákérdez hogyan tovább.
- Most várunk pár pillanatot. - Alig közlöm vele már hallani valamit. Figyelem a mimikáját, várom a sikítást. Lehet csak késett a hatás? Valahol szenteltvizet lefetyelt és eddig bírta megvédeni de most... most ki fog jönni belőle és durva lesz. Oh mein got. Nem, nagyon nem erre gondoltam. Ezen a modoron még csiszolni kell. Értem én, hogy ő az erdő, szabad bestiája de valami kulturált viselkedést azért fel kell venni. Ráadásul van pofája Fredre kenni.
- Ugye a Fraulein teljesen jól tudja, hogy a gólemeknek nincs emésztőrendszerük? - Nézek rá picit hunyorogva, de ő, mintha mi se történt volna töretlen jókedvvel folytja.
- Ja.. ja... befele. - Indulok is de megtorpanok. Leesik, hogy mint is vártam pár másodperce, mert valami elég durva anyagot tolt le a torkán. Oh Lucifer... ez megevett vagy öt kiló halálosan mérgező energiával átitatott húst és mindössze csak fingott! Megrázom a fejem és szaporázom a lépteim befele. Ez így már tagadhatatlan jele az immunitásnak. Vagyis a rezonanciának. Nyitott az erőre... Kerekedik ki a pupillám és lehetőségek és kérdések áradata önt el. Oké Faust... türtőztesd magad.
- Giiiiiiiiiiiiiihhh - Nem nem sikerült... Megragadom a kezét és rohanok befele. Az ajtót nyitó gólemet is fellököm ajtóstul. Fred csak néz utánunk. A levegőbe szagol, majd hulla fején fintor jelenik meg és inkább ő is jön befele. Nem válaszolok, rohanok egyenesen a raktárház közepén lévő laborba egészen egy asztalig ahol egy transzmutáló kör van. Ideje kísérletezni. Útközben fellobbannak a gyertyák, most nem leszek teátrális. Ezek önműködőek is lehetnek, nem csak a pálca koppanására működnek, de az olyan menőőő. Most mindegy csak legyen fény.
- Majd válaszolok, majd megmagyarázom, de most kell a véred, harapd, vágd, valami csak csepegtess bele a kör közepére egy keveset. Schnel. SCHNELLL!!! - Sürgetem és a gólemek sem értik mi a franc lehet. Én meg remegek az izgalomtól. Elemezni akarom. tudni akarom, hogy tényleg alkalmas e. Meg se fordul a fejemben hogy majd ő az akar lenni vagy sem. Most a lényeg a kompatibilitás. Nem tudok várni...

Ha várunk hát várunk. Kicsit morgolódik a gyomrom, talán erősebben, mint szokott, de semmi kirívó.
Hogy a gólemeknek mije van vagy nincs, arra csak lazán megvonom a vállam, vidáman nézelődnék tovább, de egyszer csak eszébe jut valami és rohamtempóban indulunk befelé. Csak ő tudja, mi kavaroghat jelenleg a fejében. Vagy talán még ő se.. Az előbb még várjunk, meg kivárni, meg egyek nyugodtan, most meg rohamtempó. Ki érti ezt?
- Minden okés? - kérdek rá a torkán kiférkőző érdekes hang hatására. Az energiája is megváltozott. Hirtelen vibrálni kezdett az eddigi nyugodtság. Vajon mi történhetett? Vajon azon kattant be ennyire, hogy a húst megettem? De hát ez az élet rendje. Ettől miért kell bediliznie? Na mindegy, eddig se volt normális gondolom. Lehet ez teljesen átlagos nála. Idővel majd kiismerem. Vagy nem. De az biztos!
Na azért, mikor menet közben fellobbannak a gyertyák csak úgy.. Na az azért kicsit hátborzongató, meg az is, amikor egy pingált körhöz érünk.
- Ez ilyen varázskör szerű izé? Itt szoktál mindenfélét alkotni? - nézek körbe érdeklődve, ez azért már sokkal menőbb. Itt sokkal komolyabban néz ki minden, még Johny is. Talán most először nem egy szerencsétlen baleknak tűnik, hanem egy izgatott őrültnek. Mennyivel másabb. még ő is.. hátborzongatóbb. Talán most jön a komoly oldala?
- Vér? Őőő.. Oké! Jól van! Nyugi már. Jesszus, mi van veled? - mondom kicsit értetlenül, de azért a körhöz lépek, megharapom egyik ujjamat, és megnyomva pár csepp vért csepegtetek az adott helyre. Érdeklődve figyelem egy pár pillanatig a kört, majd Johnyra nézek magyarázatért.
- Minek kell ez? Valami van a véremmel? - most hogy így belegondolok, remélem nem most írtam alá önként a halálos ítéletemet ezzel a pár csepp vérrel. May, kicsit használhatnád az eszed legközelebb. Na mindegy most már megtörtént, lássuk, mi lesz belőle.

- Ja ja.. zauber und alles! A vért! -  Lehet kicsit túlpörögtem, de ezt meg kell tudnom most és azonnal. Ha ő képes ha ő alkalmas az azt jelenit akár ő, de más is lehet. Létezik ilyen. VAN! Lehet familiárisom... huh huh. Langsam Faust még nem tuti. Mély levegő. Felnézek rá mieőtt cseppenne a vér.
- Semmi gonosz, csak teszt.- Hadarom és nézem a zuhanó cseppet. Amint eléri a kört az vörösen felizzik és a ráhullott vér burjánzva fekete csápokat növeszt ami összecsavarodik és fát alkot. Kisvártatva pár szem is megjelenik az ágakon de ez már nem érdekel már őrjöngök.
- Igen! Működik! Igen!! huh huh..  a tüdőm. Többet kéne futnom. - Kicsit köhögök és Frederic hoz nekem egy pohár vizet. Amit felhajtok és megköszörülöm a torkom.
Biztos hogy válaszokat akar, hát nem hagyom szótlan.
- Szóval... először is Schuldigung ein picit elragadtattam magam. Másodszor. Ez egy teszt volt arra hogy létezik e olyan lény ami velem képes egy tartományban rezonálni. Az a mágia amit ti feketének hívtok egy ideje átjár és közelebbi a kapcsolatom vele mint gondolnád. Egészen eddig senkit sem találtam ilyen vérrel. Nem volt olyan lény ami ha... - Lehet előre szaladtam, egy kicsit vissza. Csak két fokozat. Langsam.... lassaaaan.
- Hogy értsd. A mesékben a boszorkányoknak macskájuk van. Ez a valóságban is működik és familiárisnak hívják. Csak a valóság kicsit másabb. A familiáris lehet állat ember vagy a kettő vegyítése, de a lényeg hogy passzolnia kell a boszorkányához. ha ez megvan akkor szerződés és onnantól megvan a kapcsolat. Egy familiáris jelenléte felerősíti mind a két felet. És hosszú évek óta... pontosan 254 nap 2 hónap és 13 nap, az órát nem tudom, te vagy a második aki alkalmasságot mutat erre. Aki valahogy befogadja vagy rezisztens az erőre. Úgy hogy ha más nem ein pici vérmintát kérnék tőled úgy egy két decit. Leheeet? - Nézek rá boci szemekkel. Amm... amik lehet karikásak, eresek és kicsit őrülten csillognak. Oké tuti nem a várt hatást hozom ki belőlük, de nagyon kell a vére.
Azt meg sem merem kérdezni hogy akar e familiáris lenni. Fred és a többiek is körénk gyűlnek, egész kis húshad fogadja azt akiről kiderül közénk való is lehetne.  Nem, nem a hullákra gondolok. Vajon... vajon érdekli a mágia annyira hogy  a felelőtlenséget új szintre emelje?
- Amúgy asszisztenst keresek. Érdekel a pozíció? - Vigyorgok rá teli pofával.