HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Yesterday at 18:57
Damon Lloyd Reynolds
tollából született
Yesterday at 01:04
Xavier Graham
tollából született
2019-01-18, 21:20
Xavier Graham
tollából született
2019-01-18, 20:32
Genevie Bertrand
tollából született
2019-01-18, 20:20
Min Jae Adams
tollából született
2019-01-18, 19:51
Alexander
tollából született
2019-01-17, 22:28
Axelle
tollából született
2019-01-17, 19:54
Cain Nowik
tollából született
2019-01-17, 18:43
Alexander
tollából született
2019-01-17, 14:18
Séaghdha
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 

 I'm chained by smell of your blood

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
IV. Mestervámpír
Séaghdha
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Dec. 18.
Age : 1879
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 23
I'm chained by smell of your blood
2018-12-31, 10:00


Dylan & Séaghdha
I'm chained by smell of your  blood
Előbb érzem meg a levegőben a furcsa vibrálást semmint látnám meg a férfit, pedig azt nem lehet elmondani, hogy szarul látok. Ki látott vár szemüveges vámpírt?
Találkozóm lenne ma itt, ami azt illeti kicsit nekem sem ártana elvegyülni a tömegben. Most mégis elfog az a furcsa érzés, ami miatt megéri eltolni magamtól a lány kezét, noha arra sem emlékszem, mikor engedtem meg neki, hogy tapogasson. Hangja a fülembe duruzsol, már nem hallom meg. Úgy hagyom magára, mintha ott sem lenne.
Emlékek önti el az agyam, múltat idézek, lusta léptekkel felé indulok, átvágok az emberek tömegén, egyenesen a pulthoz, ahol úgy ücsörög, mint aki vár valakire, talán pont rám.  Fél évvel ezelőtt találkoztunk, vagy lehet kicsit több, az idő a gyengém, úgy folyik, akár egy vérszínű folyó. Tegnap, ma holnap, tavaly, vagy jövőre, mindegyik csak kis címke. Ő is része a múltnak, folyékony, illékony, mégis maradandó a maga nemében. Haragszom rá? Nem dédelgetek ilyen kisstílű érzéseket, nem vele kapcsolatban, de nem felejtem el,  hogy kirángatta a kezeim közül a vacsorámat egy brassói bárban, ahova neki jószerivel belépnie sem lett volna szabad, már az is ügyes elmére vall, hogy bejutott abba a lebujba, ahol a nők és férfiak semmi más nem keresnek, mint éles agyarakat, hogy a bőrük alá fúródjon és ők kéjt kapjanak jutalmul.
Igaz, hogy kicsit vergődött a szuka az ölelésemben azon az ominózus estén, de ő maga kérte, hogy mutassak neki valami igazán rémisztőt, gondolom azt várta, hogy előveszem a farkam  és ő méretétől elalélhat, vagy nem tudom, ez a része nem izgatott. A rémisztő pedig benne lakozott, nem is túl mélyen, nekem kissé unalmasra sikeredett.
A férfi azonban nem volt  rest a hős lovag szerepébe bújni és kivonszolni a karjaim közül a bíborajkú nőt, még csak bele sem ízlelhettem. Had tegyem hozzá, hogy a hercegkisasszony sem vágyott annyira a megmentésre, ő sokkal jobban szeretet volna, ha feltűzőm a falra, miként egy pillangót, ha lehet, akkor minden szempontból.
Egyetlen intéssel küldöm el a halandó melletti bárszékről a csinos lányt, aki szemmel láthatólag vele próbál szóba elegyedni, azonban csak abból a hűvös kék pillantásból kap, melyet túl jól ismerek.
A helyére ülök, oldalt fordulva felkönyökölök a pultra és gonoszkás mosolyom villantom Mr. Lee felé. Nem üdvözlöm, nem köszöntöm, csupán csak jelzem, hogy jelem vagyok. Ma nem szeretném ugyanazt lekottázni, mint abban csehóban, ahol végül két helyen is belém mártotta a kését, az egyikkel a karom szögezte az asztalhoz, a másikkal végig kaszabolta a mellkasom. Véres egy pillanat volt, pár helyen neki is bánta a teste, főleg, hogy a túlfűtött energiarohamban kialakult egy kisebb csetepaté, megannyi fájdalommal, szenvedéssel, engem pedig feltöltött, mint a durcallnyula.
- Kicsi ez a világ. - végül mégis megszólítom, mert savanyú arcát tekintve itt szemezek a profiljával hajnalig.
Idebent nem bűvölhetem el, nem is bánthatom, de odakint sem, mert a város faszom ura arra nem képes, hogy maga elé engedjen, de ahogy a hírek jönnek vissza nem csak engem, de mást sem. Már kezdem azt hinni, hogy valami miatt konkrétan bujkál.
Bőrének esszenciája jól érződik még a többi test körében is, bárhol megérzem, pattog róla valami, valami, amit nem tudok megfogni, pedig lenne kedvem hozzá.
Ujjaimmal a pulton rajzolok egyedi képet, de tekintetem le sem veszem róla, nekünk elszámolatlan ügyünk van, ha más nem jön nekem egy kevéske vérrel, lehetne a sajátjából? Elízlelném.
Annó Brassóban már megtapasztaltam, hogy gyors, okos észjárású, nem fél, nem retten, pedig ami az ő lelkében van az nekem desszert lenne, habos csokis torta és még minden más is, aminek az ízére már nem is emlékszem. Ha nem tévedek, de nem úgy néz ki, mint, aki járta meg a poklok poklát.
Nyakán siklik le a pillantásom, megfeszülök a széken ülve, olyan egzotikusan dudorodik ki az a forró ér, mely az élet hordja magában, mely a szívet hivatott jelképezni, a vér íze a számba szökik, az övét magamról kóstoltam, mert a fogam ugyan nem mélyesztettem bele, de fröccsent rám, készségesen elnyalogattam. Még mindig fel tudom idézni, valami miatt oly különleges.
Alkohol, megbánás, keserűség illata van, egyrészt az ölembe vonnám és elvigasztalnám míg csak jobban nem lesz, a másik részem pedig ízekre szedné, hogy az utolsó korty vére se menjen kárba. Elraktároznám, hogy megfürödjek benne.
A pultos figyelmeztető pillantást vet rám, felé pillantok, fiatalka még az este, nem kéne máris félnie, hogy bajt keverek, hát én csak ismerkedek, vagy mi a szösz?
Szeretném, ha felém fordulna, ha bőrére kipárologna a félelme, mert annak isteni illata van, azonban pont ő az, aki nem retteg tőlem, de persze mindent el lehetne érni, csak ahhoz kéne nekünk egy édes kettes, ami amúgy is kijár, le kéne rendezni a dolgunkat.
Testemen feszül a fekete bőrnadrág, megreccsen, ahogy közelebb csúszom hozzá, kicsit csak fel akarom hergelni. Sötétkék ingem felső gombjait a nő már megkezdtem, mintha én lennék az előétel és nem ő. Tudom, hogy emberként is érzi az illatom, főleg, hogy felé mozdulok.
Gyere, kicsit csak gyere közelebb!

_________________
Open up   the door
I only want to play a little
Vissza az elejére Go down
avatar
Vadász
Dylan H. Lee
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 14.
Hozzászólások száma : 15
Tollvonásainak száma : 13
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-02, 02:05


Az addig oké, hogy keresek egy magas szőke, kék szemű vámpírt, Kék szemű? El kell vele beszélgetnem a vámpírokról, de még Ryenne sem gondolhatta komolyan, hogy ennyiből, megtalálom. Egy gyűjtőt, aki tele van háziállatokkal, és velük utazik. Feltűnő lehet. És megtalálható, ha megmutatkozna és lencsevégre kapnák az egyik érdekességével. De az utcai kamera felvételén feltűnő alak csak az első két másodpercben gondolkoztatott el. Vajon lehetne ő is? Merevítem ki a képet mikor egy vénség lábtörlőnek is alig nevezhető kutyája ráugat. -Te meg? Mi a faszt keresel ezen a földrészen?- A képet elmentem, mellégépelek egy üzenetet, arról, hogy az illető veszélyes, főleg a fiatal nőkre. Még pár, szigorúan szakmai infó és a lényeg a végére: ha balhé lesz NEM VÁLLALOM! Majd az egész megy vissza az informátornak. Keresse csak tovább a gyanús magas szőkéket, én mára befejeztem. A szemem kifolyik a képernyőre, elfogyott a pia, Pandit se láttam már vagy két hete, és ha nem hívna néha igazából már őt keresném, de még nekem sincs kedvem a saját húgomat pesztrálni egy vámpírdiscoban.. de ez egy másik mappa.

Pár órával később feltűnik a Nevető Holttest. Beparkolok a Jeeppel, motor leáll, de kiszállva megint jön a hullámzás. Jobbommal a bal csuklómra szorítok, és homlokkal megtámaszkodom a hűs kocsiajtón, míg elmúlik a remegés és a fájdalom. Azt mondták teljesen rendbejött, de így nem vagyok használható. Korántsem. Ez csak valami pszichés fantomfájdalom. Szerencsére saját receptem van töményre. Ha Rye nem hív az is van elég jó. Összekaparom magam, az órámra pillantok. Húsz perc múlva találkozó. Addig magamhoz veszek egy kis gyógyszert és mindenkinek jobb lesz.

Belépve végigmér a holtmerev biztonsági, egy intéssel elirányít a megőrző felé. Lecuccolok. Rövidebb lettem három feszülettel meg két pisztollyal, a cserébe kapott meglepett tekintet és a cetli a raktáros csajtól cseppet sem vigasztalt, erre is készültem. Ez a visszavonulás ára. Mondjuk hivatásosként legalább csak akkor kellett betennem ilyen helyekre a lábam ha volt egy végzés is a kezemben, de most? Lecsúsztam a szörnyszakértői szintre. Hivatalosan lófaszt se csinálhatok. Mondjuk, a késeim legalább megvannak. Csak pozitívan. Lépek be végre a közös helységbe, és kizárva az épp rám szegeződő tekinteteket a pult felé tartok, ahol meg is rendelem az első kör whiskey-t.
Kezemben a pohárral, körkörös mozdulatokkal bírom mozgásra a világosbarna löttyben úszó jégkockát, közben szét is nézek. Vagyis néznék, de az épp színpadon lévő vámpírt, vagyis a találkozóm tárgyát eltakarja egy mosolygós kis barna. Bólintok neki, majd egy vérszegény mosollyal fordulok vissza a pulthoz. Sosem voltam jó az ilyesmiben, és nem egy vámpírlebujban fogom újrakezdeni. Lehúzom az italt, volt valami mozgás a szemem sarkában, ez a csaj meg akárki is annyit megérdemel hogy legalább elküldjem, találjon valaki mást aki meghívja az este, vagy valakit aki majd őt fogyasztja el.

A nézéssel a mosolyig jutok és már be is kapcsol a túlélési ösztön. Hamar lepereg az előző pár óra, a képek böngészése, úgy belebambultam a keresésbe, hogy teljesen ki is esett honnan is jött a kép, melyik városból. Aztán a gondolatok felszívódnak, letisztul minden. Ennyi idő alatt már vagy hatszor megölhetett volna, vajon a hely miatt nem tette? Majd megszólal, a hangjára mintha hangyák százai masíroznnának végig a tarkómon. De ez csak az emlékek hatása, és erőszakkal tuszkolok vissza minden feltörő képet a dobozba. Megkocogtatom az üres poharat, szemmel keresem a csapos figyelmét, hogy kérek még egyet, mert kelleni fog, majd a mellettem ülő kellemetlenség felé fordulok. Nem változott semmit, miért is tenné. Mondjuk.. hiányzik belőle némi ezüst.
-Túl kicsi, ha engem kérdezel.-Egy-két heget még őrzök az emlékekkel együtt. Egyike volt az őrző-védő melóimnak, a kiscsajnak azóta már sikerült szárazra szívatnia magát apuci legnagyobb örömére, de az már pár hónappal utánam történt.- Hogy tetszik Amerika?-Teszem fel a semmitmondó kérdést, ami épp elég volt az újratöltéshez. Ballal emelem a poharat, jobbom az ölembe ejtem pont egy mozdulatnyira a jelenlegi legnagyobb pengém markolatától, de nincs okom. Hogy őszinte legyek magamhoz, esélyem se nagyon, túl közel van.
Szétnézek. Nem lenne szabad, még az idegszálaim is ellene vannak, őt kéne néznem a legnagyobb veszélyforrást a teremben, de végül pont ezért emelem le róla a tekintetem.  Messze az ajtó, a mai főviccmondó vámpírattrakció a maga 50 évével labdába sem rúghatna, nem mintha tehetne vagy tenne bármit is. A megállapodás információról szólt, nem védelemről. Azt a tulajnak kellene biztosítania a vendégek felé, de halálos ítélet lenne vakon megbízni egy vámpírban. Lelki szemeim előtt már ég. Arcába a whiskey, egy kis szikra és le is léphetnék. De ez a lötty az utóíze alapján a büdös életben nem gyulladna meg. Ha lesz rá lehetőség majd felnyomom őket, hogy hígítják a piát.

Jó ideje nem éreztem már magam kényelmetlenül a közelükben, mégis, ahogy reccsen a nadrág. A bőr a bárszéken, a megbontott gombok az ingen, az a magabiztos kisugárzás, és a tetejébe ez a parfüm.. Megrándul egy izom az arcomon, a jobbom önkéntelenül is mélyebbre csúszik, be a kabát alá. Meglehetősen kényelmesnek hat most a markolat a kezemben. Megnyugtat. Szusszanva űzöm ki az illatot az orromból, és már emelem is a poharat, az a szag már ismerősebb. Egy korty. Végigszánkázik a nyelvemen, majd megérkezik a helyére és a pohár a maradékkal vissza is kerül a pultra. -Én ezzel hódítok.-utalok itt a szagra.-Meglepődnél, de van amikor bejön.-mosolyra rendeződnek az izmok. Kell egy felszabadító este Ryenne-el, már kezdek lemerülni. Semmiség, csak túl kell élni az éjszakát. Ahogy eddig. Egyiket a másik után. Vér és végtagvesztés nélkül. Reményeim szerint nem haragtartó típus. És hol van az a kis barna amikor kéne? Egy ilyen műsorra a függők már benedvesedve billentenék oldalra a fejüket.. Egy kóstolót Mr. V?
-Remélem te is csak a szép emlékeket őrzöd.-Hajolok közelebb annak ellenére, hogy menni kéne, de gyorsan, és visszaveszek a hangomból is.
-Részemről kvittek vagyunk!-súgom, így csak a szörnyek, vagyis max a bent lévők fele hallhatja. Felesleges az egész, de igaz. Még az se biztos, hogy az államokban csinált valamit. Na persze a mennyekbe így se fog eljutni, de még én sem akarok.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Séaghdha
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Dec. 18.
Age : 1879
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 23
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-02, 14:32


Dylan & Séaghdha
I'm chained by smell of your  blood
Mondhatnám, hogy meglep a jelenléte még igaz is lenne, de én már semmin sem lepődöm meg. Na jó, ez enyhe túlzás lenne, azért van akivel szívesebben találkoznék, de nekem így sem rossz.
Mellé szegődöm, ha más nem, hogy felelevenítsem a találkozásunkat, mely nem volt zökkenőmentes, de még élvezetes sem, elfolyattam egy kevés vért, igaz nem a sajátomat, könnyedén pótolhattam, azonban a fájdalom nem barátom, nem szeretjük egymást. Adni mondjuk adom szívesen, megéri egynéhány sikolyért cserébe, na az már tud nekem élvezetes lenni, nem is kevéssé, ellenben szigorúan nagyon. Szemlélem a férfit, érzem a kedves kis kisugárzást, szinte örül nekem. Ma is helyén van a humorom.
Tekintetem elidőzik rajta, feltérképezem, iszom magamba. Kedélyes mosolyom pont olyan csalóka, mint a hízelgő, hazug és számító szavaim, mint azok a kérdések, amelyre a választ pontosan tudom, de felteszem őket, mert akarom, hogy kitérjenek rá, hogy feszengjenek, összezavarodjanak, kínlódjanak benne, mert a hazugságnak szaga van, szúrós, kellemetlen. Jobb vagyok, mint egy hazugságvizsgáló, de talán öregebb is, mint azok a szerkezetek.
Ó jaj, mégsem teszem boldoggá. Mi lesz most? Hova szaladjak?
A baj az, hogy én imádom, ha feszültséget generálok. Ma estére amúgy is tele vagyok, vérrel és félelemmel egyaránt, hiszen a nők hiába csúszna az ölembe, nem zárom el tőlük a kipárolgásom, hagyom, hogy érezzek, félni kell, sőt mi több rettenni. Lelapozok az elméjük mélyére, ahol sok esetben ömlik a mély fekete sérelmek hada. Fájdalom, verés, megalázás, kevésszer élvezetes. Mindegy, hogy nők vagy férfiak agyába túrok bele, mindenhol ugyanaz van. Melóban kiszolgálva, stresszelnek és félnek, akár a tegnaptól vagy a holnaptól. Idejönnek, akarnak valamit, leginkább szexet, kefélést, hogy legyünk őszinték. Aztán mindenki menne haza a sajátjához.
De vajon Ő mit keres itt? Viszket a bőröm, izgalom szalad szerte az ereimben, a bőröm melegnek tűnik, most akár embernek is elmehetnék, ha valamit kifejezetten szépen fejlesztettem, akkor ez az.
Megbizsergetem, érzem. Vadászkutya veszett el bennem, egyből egy falka. Nem hiszem, hogy miattam van itt, de akarom az éjszakáját így vagy éppen úgy.
Megrendeli a második italát, és felém fordul, a tekintetem le sem veszem róla, élére tűzöm, élvezze csak ki, ha igazán okos a szemembe nem néz, úgy bűvölöm el, hogy senkinek fel sem tűnik, ha akarom. Akarom? Nem. Még.
- Ne legyél negatív, örülj egy régi ismerősnek. - azok lennénk? Nem jellemző ez sem. Mosolyom szemtelen, suttyó, kekeckedő.
Be kell, hogy valljam én kifejezetten örülök neki.
- Egyre jobban tetszik. - ó igen, neki is köszönhető ez, egyenesen felvillanyoz.
Nem kerüli el a tekintetem, hogy jobbja mintegy véletlen az ölébe csúszik, megint csúnyán elvigyorodom. Mackó. Tényleg? Hát olyan közel vagyok, mire megmoccan a fejét ejtem az ölébe a keze helyett. Hozott be fegyvert a kis hamis?
- Elverik a segged barátom, ha valami kártékony rejtőzik a kabátod alatt. - mégis olyan vidáman mosolygok, mint, aki alig várja, hogy elővegye, amije van, villantsa csak meg. Mmm. Essen nekem, legyünk túl rajta, had teperem le ülök a hasára, hogy közvetlen a szemébe nézzek, mielőtt lecsapok rá és belevájom az agyaraimat. Milyen finom emlékei lehetnek, vágyom utánuk, azok kapom magam, hogy akarom.
Félre pillant, valakit keres. Még a végén segítek neki, csak nem abban, miben ő szeretné. Túl élénken emlékszem a kés harapására a húsomban, hogy olyan mélyen fúrta át a csontomon, hogy az asztalhoz szögezett vele. A roppantó fájdalomra, saját sikolyomra.
Közelebb csúszok, olyan intim közelsége, hogy egybe olvadjon az auránk, zavarni akarom, a figyelmét vágyom, osztatlanul Őt. Ilyen mohó kis geci vagyok, de nekem minden kell belőle, mert ellenáll, mert hiszi, hogy nem vagyok rá hatással, amikor még én is érzem. Finom, ízletes. A vérének is különleges zamata van, akkor kéne vennem, amikor minden tekintetben belé hatolok. A gondolat komolyságot csal a képemre. Megvillan a tekintetem, a keze beljebb csúszik a kabátja alá. Na most, vagy éppen koncentrikus köröket rajzolgat a köldöke köré, hogy önmagát nyugtassa, vagy tényleg nem hülye és tart tőlem. Teszem hozzá jól teszi, mert éhezem rá, minden, de minden tekintetben. Ha nem állna ellen, már nem is érdekelne.
Felszalad a szemöldököm.
- Én mással hódítok, de kinek mi jön be. - nekem elég egy tekintet, vagy elég csak annak lennem, aki vagyok. Noha az én teremtőm nem Belle, hogy ömöljön belőlem a szex utáni vágy, de ettől még nekem is sajátom, hogy misztikusnak látnak, ehhez annyit kell tennem, hogy elzárom a rettegés csapját, rábaszom a pinceajtót és nem hagyom kiülni a bőrömre.
Még közelebb csúszom hozzá, hogy ne tudja kivonni magát alólam, hogy betöltsem a tudatát, önző vagyok, én ezen sem osztozkodom.
- Voltak szépek is? - gúnyos kérdés, és ezzel mintegy elutasítom a békejobbot, főleg, hogy az a kabátja alatt markol valamire, aminek nem örülne a szervezetem. Nehogy én is a kabátka alá kutakodjak, barátom, mert akkor csuklóból harapom le a kezed és felnyomom a seggedbe.
Már olyan közel van hozzám, amit illetlennek is vehetnénk, egyszersmind erotikusnak, ha tudnám róla, hogy kőheteró, még félre is érthetném.
A szívem hevesen kalimpál a buja izgalomtól. Látványosan szívom be az illatát. Felsóhajtok, had idegeskedjen, legyen csak zavarba. A keze kerüljön elő a kabát alól, még az előtt, hogy bemorculok.
- Nem is tudom, nem is... - sebesen előrébb hajolok orrommal végig simítom az arcán a friss sebet, amit nem tudom, hogy szerzett be, de még recés a bőr rajta, a nyelvem kellett volna végig húzni a felületén. Mire észbe kaphatna már megint a helyemen ülök, közel hajolva hozzá. Ő privátkodna, én pedig az auráját szipolyozom ki.
- Sajnálom, de én nem kvitteskedek. - újabb gonosz mosolyt villantok, szinte emberit. Szemeiben tűz lobban, a gyomromban éledezik a vadállat, mely vérre szomjazik, pedig éhes kicsit sem vagyok. Visszaszorítom a mélybe, féken tartom, rövid láncot pörgetek az ujjaim körül, még ne vessük rá magunkat, még adjunk neki egy kis időt.
- Persze, ha jól sejtem, nem miattam vagy itt, kicsit még tudok várni rád. - hogy miért vagyok félre érthető? Mert akarom, hogy félre értsen, holott nekem minden szempont megfelel. Az is, ha megint összecsapunk, meg az összes többi is.
Megint látványosan a levegőbe szagolok előtte.
- Ümm. Elhiszem, hogy bejön a hódításnál. Mert az illatod olyan, mint egy finom vadé. Talán a nők is megérzik. Sajátos fűszer. - mély és édes, mint azoké, akik alkoholban fürdenek. Az is érezem, hogy bagózik, meg, hogy a nap folyamán evett hagymát, de már rég, már csak a lenyomat van benne.
Nyaka oldalán hívogatón lüktet a vastag ér, csakhogy nekem több kell, a minden.

_________________
Open up   the door
I only want to play a little
Vissza az elejére Go down
avatar
Vadász
Dylan H. Lee
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 14.
Hozzászólások száma : 15
Tollvonásainak száma : 13
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-03, 05:15


Ha eltekinthetnék attól a ténytől, hogy az egész éjszaka el lett cseszve, nem, az egész nap. Megtenném. Nyugtáznám szépen, aztán otthon egy sör mellett nyugodtan végigzongoráznám. Legyen inkább két sör, akkor még nyugodtan alhatnék is egyet rá. De nincs szerencsém, miért is lenne? Ennek az agyarasnak se mondta el senki, hogy közvetlen utána volt egy melóm Detroitban és.. végeztem, nem akarom ezt a mocskot örökké, úgy meg főleg nem, hogy láttam, éreztem milyen mélyen belém tudnak mászni. A fejembe. Kell ez nekem? A végén még eljutnak Pandihoz meg a volt asszonyhoz. Na mondjuk érte nem lenne kár, de a kölyök megérdemelne egy nyugodt életet.

Persze, nem így kell lezárni a múltat. A szörnyek nem felejtenek, főleg a vámpírok nem. komolyan elő kéne keresnem minden egyes vámpírt akihez valaha valami közöm volt, és pumpáljam őket ezüsttel addig míg el nem felejtik, hogy léteztem? Igen, nem lenne utolsó dolog, már csak egy barmot kéne találni aki fizetné az egész hadjáratot. Még ennél is egyszerűbb és olcsóbb lenne elhúzni Hawaii-ra. Le is barnulnék! Na persze.

Nem volt életem legjobb döntése, bemászni abba a lebujba a lányért. Pedig addig a pontig könnyű pénz volt. Csak pesztra, semmi több. Ezt csak a védenc öngyilkos hajlamai nehezítették meg. De ez még nem ismerettség. Ezért is szalad fel a szemöldököm a mondatra. Futó kaland. Inkább. Vagy a véletlen összeszólalkozás fedi le jobban az esetet. És, hogy tetszik neki a hely. Örülök. Annyira, hogy egy Ühümm is kicsúszik miközben teljes figyelmem leköti ahogy az ital lassan kitölti a poharat, csak egyetlen dolog tölt el elégedettséggel: A jég ehhez a körhöz még pont elég lesz!
-Nem tartok tőle, ami nálam maradt, még esélykiegyenlítésnek is csak nagy jóindulattal nevezhető.-Ha bárki kérdezne, persze nem teszik. Töltött, kibiztosított fegyverrel kéne itt ülnöm célkeresztben az épp aktuális beszélgetőtársammal. Az már egy fokkal egyenlőbb lenne. Ha elvigyorodan ott a két penge beépítve az arcába, másoknak meg szinte gombnyomásra előpattanó tépőfogak és méretes karmok. Egy ilyen helyre, ennyi természetfelettivel meg.. lángszóró kéne. Akkor talán lehetne egyenlő feltételek mellett beszélgetni. Őrláng ég, ujjam a kioldón.. mondjad barátom!
Na most, ha fegyver van a kezemben már lőttem volna. Szép kis lyukat, hogy ha belepislogok látom rajta keresztül a színpadot. Egy jó fél méterrel közelebb van a kelleténél, de ha tartana vagy öt métert akkor se lenne elég messze. Így csak a markolat érintése nyújt vigaszt. Egy keveset. És a tudat, hogy a penge pont olyan mint amilyet benne is hagytam korábban. mintha számítana. Az arcát elnézve ez a mai nem lesz olyan könnyű.
-Hát nekem nem..- Kezdeném, még cifrázni is tudnám rendesen. Az anyanyelvemen még vagy tíz percig tudnám osztani, hogy mi is az a magánszféra és hogy melyik felmenőjének a képébe másszon bele, de az igazság az, hogy nem vagyok hülye. Érzem, ahogy a szívem a torkomban dobban, ahogy az ereimben száguld az adrenalin, az izmok és inak mozgásért üvöltenek, tisztul a kép, a világ felgyorsul. Ilyenkor a legjobb célozni. De, még jobb lenne, ha nem kezdene ilyenkor mocorogni a lelkem mélyén palackba zárt szellem. Balom a pulton a poharat mozgatja, levegő beszív, lassan kifúj. Még működne is, ha nem egy vámpír szaga irritálná az orrom.
-Vannak is!-Szűröm a fogaim közt a saját kis belső bestiámmal küzdve, és nyernék is, ha hagyna egy percet gondolkodni, egy kis teret, levegőt kapni. Ehelyett még tetézi. Ha nem kapcsolnék hirtelen, a hátrahúzódásból csúfos esés is lehetne a bárszék mögött. még jó, hogy a hideg kiráz az érintésétől, ez pedig gyorsabban józanít ki mint egy vödör hideg víz. Az arcomba. Most még azt is vállalnám.
-Ha nem, nem. De nem ajánlom, hogy még egyszer hozzám érj!- Végre sikerült visszaküzdeni mindent, de nem tesz jót a lelkemnek az, hogy kvázi visszatáncoltam. Az a gyengeség jele. Még barátok között is nemhogy egy vámpírral szemben. A végén még elhiszem neki, hogy bármikor megehetne. És ha elhiszem neki akkor leszek bajban.-Ki mondta, hogy várok valakit?-na nem mintha bármikor is elhinné, hogy ide járok.. teázni, de na. Lazarus meg ez a zsenge vámpír is várhat. Közel sem lehetnek egy súlycsoportban az itt strázsáló döggel, aki épp most jelentette ki, hogy kellek neki. De jó is nekem. Iszonyat gyorsan kéne elhúzni, vagy előhúzni a pengét lesz ami lesz alapon. Baszott nagy mázli kéne hogy másodszor is odaszegezzem valamihez. A pult bőven megtenné, ráverném a két whiskeyt. Bőven meghívhat rá, és már lécelnék is le. Jó terv, dobjuk a kukába.
-Oké,-tekintek el attól, hogy még mindig szaglászik. Fél lábon túlélem míg nem jut eszébe pár sötétebb gondolat.-Azt hiszem, nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy kitárgyaljam veled a magánéletem, de ha ennyire izgat.. Találok fogamravaló nőt.-vigyorodom el mikor leesik mit is nyögtem ki.-Mindegy, érted. De nem ilyen helyeken keresgélek. -Ha már piaszag és szexepil a téma ideje letörölni a vigyort is a képemről. Jön is a pohár, figyelmem az ajkainál köröz, kicsit feljebb halad, és megáll az orránál. Ha csak rágondolok, hogy az előbb még hozzám dörgölte. Brr. Még egy korty. Csak az íze kedvéért, ha lehúzom még a végén a fejembe száll és az nem volna egészséges. Grimaszolva küzdöm le azt a pár cseppet is ami a nyelvemen landolt.-Langyos..-rakom a pultra míg a testem eldönti, hogy köhögőrohammal, vagy csak egy szimpla egész testes borzongással veszi-e tudomásul a helyzetet. Az utóbbinál maradtunk, jó neki, legalább így nem köpöm arcon. Elengedem a poharat és megtornáztatom az ujjaimat. Jobbom is előbukkan a kabát alól, a combomon feszülő nadrágon húzom végig vagy kétszer. Óvatosabbnak kell lennem.-Szóval?-khmm-Kíváncsi vagyok rá, hogyan akarod megünnepelni a találkozást. Hozzáteszem az én véleményemet is, aztán csak jutunk valahova. -Mondjuk ki. Persze közös nevezőre jutni egy vámpírral. Nem opció. Kár, hogy ezt hamarabb megérzi mint én az ezen a helyen keringő halott poénokat. A gyors menekvés reményében szívesen befejezném ami a múltkor elmaradt. Jobb híjján egy-két tár is megtenné. Mérem végig. Most alaposabban. Feladnám az utolsó kenetet. Megtérhetsz istenhez a feloldozásban, megcsókolhatod a keresztem, éghetsz a gyehennámban.. Minden lehetőség túl távoli, szép, de most még elérhetetlen.

-Igénybe venném a türelmed- ha már ilyen készségesen osztogatod. Szállok le a bárszékről arra fokozottan ügyelve, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Jól esik, hogy szakadnál meg. Ilyen izgalmak mellett még elzsibbadnék ültömben.-Megtalálom a mosdót, köszi!- Még mielőtt felajánlaná. Már nem tudom mit nem néznék ki belőle. Izgat. Mérhetetlenül a vágy, hogy eltávolodjak ettől a még az én mércémmel is fura vámpírtól. Terv, kell egy terv. Szeretem a terveket, főleg mikor jól alakulnak, és még nincs tervben, hogy kaja legyek.  Ha meg kell legyen legalább had vigyek magammal párat. Aztán jön a legnehezebb pillanat. Elsétálni, csak úgy. Minden mozdulatnál várom, hogy bemozdul, hogy utánam kap, hogy vicsorít, letépi a fejem vagy valami. Lassan fél éve nem volt nagyobb izgalmam annál, minthogy egy hirtelen mozdulat után a filézőkés reptében arconkarcoljon. El fogok durranni, és nem akarok még egy vámpírnak okot adni az érdeklődésre. Elég volt az utolsó. Azóta is van, hogy hideg verítékben ébredek a pörköltszagú lepedőn. Ez emlékre hezitálok egy pillanatot, majd úgy döntök nem érdekel. Utam a mosdóba visz, Legalábbis míg szabad az út.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Séaghdha
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Dec. 18.
Age : 1879
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 23
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-05, 14:07


Dylan & Séaghdha
I'm chained by smell of your  blood
Nincs és talán soha nem is lehet béke a halandók és a fenevadak között. Ez a világ rendje, az egyik mindig többnek érzi magát a másiknál, hiszen így vagyunk megteremtve. Mi vagy akár a likantropok  erősebbek, gyorsabbak, életrevalóbbak vagyunk, ettől a ragadozóktól övezett korszerű világban. Nem mert ezt akartuk. Vágytam én vajon Moroven ölelésre? Sem az elsőre, sem azt azt követő több százra nem voltam kiéhezve, megannyi kíntól megváltam volna. Meghaltam volna 40 évesen, mint abban a korban mindenki, elviseltem volna az uralkodó jogkör felsőbb hatalmát, a korbács csattogását, sérülékeny bőrömön. Lettem volna az, akinek ha fáj a foga kihúzzák, aki elkapja a szifiliszt, vagy pestist. Mert ebben a testeb, már vége lenne. Nem akartam Moroven ölebe lenni, de nem akarnék Trevoré sem, vagy Belle, esetleg  Morte D'amour, vagy a Vadak Ura pincsije sem lenni. A vámpír lét amolyan romantikus könyves nagy regényként van számon tartva. Szex, erotika, és kéjes harapás. Gőzük nincs, hogy milyen kegyetlen egy finom kis három hónapos elzárás, amikor összeszottyad a tested, vagy végig nézni, ahogy  Morte D'amour vendégségben a hatalmát mutogatja. Igaz milyen kedves is ez? Ilyenkor megadsz mindent, hogy ne kerülj a keze ügyébe, ezt csak a két kurva tudja élvezni, akikből hiányzik mindenfajta jó.
De visszaterelve a kisvasút kilengőről. Mi vagyunk a megvetettek, mi vagyunk mégis a csúcson és leszünk is. Hogy kegyetlenek lennénk? Kapcsold be a tévét barátom, nézz körbe, ne dugd a fejed homokba és szemléled meg a háborús sérülteket, a közel keletet, Kim Dzsongun diktatúráját. Nézz néhány ember szemébe, vagy menjünk tovább, egyenesen az elméjébe, mennyi kín és szenvedés, mennyi megalázás, mennyi ostoba nép és hülye gyerekek. A pénz és hatalom felosztása múlik az erőn, akaraton, erőszakosságokon. Egyik kutya a másik meg fenevad, ember pedig embernek farkasa és ez nem lesz jobb. Talán sokkal nyerőbb lenne átadni a hatalmat egy az egyben nekünk. Talán eljön az ideje, hiszen St. Louisban is káosz tombol, mert Abel szarik a világba, mert csak az Obát oboáztatja.
Szóval, igen. Az ember és a holtak is megjegyzik azt, akivel egykoron dolguk volt, ki a vérét vette, noha a buxa saját jóvoltából adta nekem az övét, rusnyacsúnya emlékeit, melyben az apja felavatja rajta a legújabb bőrövét, érzékenyre verve a seggét, többek közt.
Felszaladó szemöldöke megmosolyogtat. Nekem csak jó, ha nem egyezik a véleményünk, én imádok mások lelkivilágában kontárkodni, mélyen a sötétben.
Most én vonok vállat, még a szám is lefelé konyul. Leszarom, hogy mi rejtőzik a kabátja alatt, míg nem rántja elő és döfi a szívem hűlt helyébe, ami csak költői, mert valójában igencsak gyorsan válnék vissza nem térő főnixé. Lehet bozótvágót dugdos, vagy éppen egy Hattori Hanzó kicsinyített mását. Honnan is tudhatnám? Lehet csak egy kis tőr, de már tudom, hogy azzal is baszott nagy károkat tud okozni, kínlódtam tőle, mint a kutya, mellékesen még a drága úrnőm is elvert a port rajtam. Nem voltam éppen kiegyensúlyozott. Kicsit még belemarnék, ha nem haragszik, ha igen, akkor sokkal jobban.
Semmit nem tehetek ellene, hogy izgat a közelsége, hogy felborul bennem minden, zajosan ver a szívem, csak úgy, mint az övé. Imádok veszélyesen élni, talán magát a halált várom? Talán azt, hogy vége szakad az egészen? Lehet a sorsot hívom ki a személyében, a baj az, hogy belé akarok hatolni, benne akarok lenni, a fogaimmal és az elmémmel is. Olvasni akarok benne, tudni akarom mi húz felé, mint egy piros mágnest a kék.
- Szomorú, pedig már azt hittem őrzöl némi szépet belőlem. Én is csak a késed tettem el, egyszer szívesen visszaadom. - pont úgy, ahogy kaptam, mélyen a húsába döfve, hogy az értékes vér az arcomba fröcsköljön és belezabálhassak, nyalhassam a bőréről. Meghempergődznék benne, a saját testemre festeném fel a nevét vérvörössel. Akarom érezni a bőre ízét, ahogy a fogam átroppantja, izmokba fulladok.
Mélyen leszívom az illatát, hagyom, hogy megbotránkozzon, ha teszi. Direkt vagyok közel, egyrészt látni akarom az első mozdulatot, amit ellenem tesz, másrészt megfürdőm az energiájában, az ellenállhatatlan kísértésben, hogy kell nekem, akarom, ennyi a nyitja. Itt bukta el, hogy vonz hozzá valami sötét erő. Engedek neki. Előre hajolok, orrommal érintem a bőrét, megriasztom a mindenkiben élő őzikét. Meghökkentem a mozdulattal, ha sejtené, hogy legszívesebben végig nyalnám ugyane sebhelyet, hátha érzem még rajta a vére ízét. Szeretnék az elméjébe lapozni, hogy lássam hol szerezte. Biztos felállna tőle... a tarkómon a hajam.
Döbbenetén felröffenek, elfolytok egy kedélyes nevetést, csak nem röhögöm ki, a végén előkapja a kését és megint szumóznunk kell, másodszor nem engedem el élve.
- Megint milyen ünneprontó vagy, hát ideáig érzem, hogy csapkod a szíved, milyen forró lett a véred. - újfent a levegőbe szimatolok, mint egy kutya, ajkamon csúfos mosoly fut, nem csak mutatóba. - nem kell letagadni, hogy izgatott vagy. - pedig értem én, hogy fenyeget, azt sem mondom, hogy nem kéne számolnom vele. Tudom, hogy őrülten gyors, hogy valami figyelmeztető ficereg a bőre alatt, hát érzem, nem vagyok hülye, de ettől csak szeretnék még közelebb ülni és a nyelvem simítani a nyakára, mielőtt belemártom a fogaimat.
Ujjaimmal a pulton dobolok nagyon lassú dallamot, tekintetem le sem veszem róla, az összes érzékszervem rá összpontosul, illata nyomot hagy bennem, félek örököt. Várom a szemembe merészkedik-e pillantani?
Bizonyára nem látja, hogy megvonaglik a szemöldököm, így szavakká gyúrom a gondolatot.
- Talán nem vársz senkit? Lehet miattam vagy itt? - sejtelmes lesz a hangom, hagyom, hogy a fülébe rezonáljon, hogy lemásszon a gerincén és valami izgalmast súgjon a bőrére. Akarom, hogy felszínre hozza, ami miatt hozzá akarok érni, ami okot ad nekem arra, hogy foglalkozzak vele, amikor a desszert egy másik asztalnál várja, hogy minden szempontból nekem adja magát. Én meg itt szaglászok valaki mást, édes kis függés ez is.
Elnevetem magam a szavaira, ezt is neki szánom, végig a bőrén, sokat nem tehet ellene, nekem itt nincs megtiltva, hogy éljek a képességeimmel.
- Megint milyen ellenséges vagy, én meg csak csevegnék. - rosszalló a hangom, de elég jól szórakozom, míg a keze nem moccan és nem szúr gigán. Fürkészem az arcát, reakciókat lesek, kapok egy őszintének hazudható vigyort. Jól van, tán nem szögez fel az ajtóra.
- Vannak itt rendes lányok, csak kis izgalomra vágynak, te lehet pont tudnál adni nekik, legyél kicsit nyitottabb. - hogyne érteném, én sem itt keresgélnék, de ennem kell és ez itt egy kurva svédasztal. Miért is mennék messzebbre?
Nagyot nyelek, ahogy kortyol, mit nem adnék az ízéért, most a piának, kivételesen, már vagy 1800 éve nem ettem és ittam mást, mint vért, veszettül hiányzik az étel íze. Akkor is, ha langyos. Nem is tudja, hogy milyen szerencsés. Többek közt, mert birtokolja a figyelmem, noha neki ez átok, de nekem áldás. Elűzi az unalmam.
Előkerül a keze, még közelebb csúszok hozzá, mi a szarért kísértem én is a sorsot? De muszáj, hogy eltelítődjek, bár a közelség így is túl sok, már már romantikus, tuti kiborítom.
- Kössünk ma estére fegyverszünetet. Te nem bántasz engem és én sem téged, beszélgessünk. - dobom be az ötlet, amit egyikünk sem tud megígérni, én sem mert ha felbosszant, megeszem, ő pedig valószínűleg megmártja bennem a pengéjét. De azért felvetem, hátha lesz egy izgalmas estém, szeretek szócsatázni, főleg, ha a másik fél sem teljesen fogyatékos. És hogy mennyire akarok beszélgetni, vagy valami annál sokkal többet? Nagyon, de hajlandó vagyok paktumot ajánlani a jó ügy érdekében és mert egy mohó kis geci vagyok, aki érzi a benne lapuló sötétet, neki akarok simulni, minden kibaszott tekintetben, és ez baj, nagyon nagy baj. Neki.
Direkt előrébb moccanok, ahogy mozdul, én szeretnék hozzá érni, akarom, hogy feszengjen, hogy megérintse a bennem dúló vadság, mert tudom, hogy vonzza, mint irtandó tényt.
- Csak tessék. - halkan elnevetem magam, ültömben fordulok vele, a nadrágom reccsen a széken, ahogy követi a mozgásom. Előre mutatok, hogy hajár csak menjen, könnyítsen magán.
- Eszembe sem jutott elkísérni, nem hiszem, hogy félnél visszajönni hozzám- fordított pszichológia. Mond el, hogy gyáva, ha elmenekül és nem teszi meg, ha meg mégis, akkor nem él a paktum és a nyomába szegődöm, lesz programom.
Eltávolodik, szinte azonnal a helyére csúszik egy ígéretes kis barna bige, mérget, direkt a szemembe pislog, mit vár, hogy azonnal rávetem magam a lüktető ütőerére?
Zavartan a kezébe veszi a férfi maradék italát, belekortyol, szóba elegyedik velem, mesélni kezd, semennyire sem izgat, de leköt, míg a vadászom, így birtokossal, visszatér és kicsit kihozhatom még a sodrából. Addigra az itala is elfogy. Egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy valakit mégis utána küldök, de minek tenném? Bízom benne. Ha, ha ha. Sőt Haha.
Háttal ülök a pultnak, letámasztom magam a két könyökömre, lábaimat keresztbe pakolom, megóvás ez attól, hogy mégis utána mozduljak, mert valami hív, csal magához benne, és én szeretem tudni mi a vonzódásom tárgya.

_________________
Open up   the door
I only want to play a little
Vissza az elejére Go down
avatar
Vadász
Dylan H. Lee
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 14.
Hozzászólások száma : 15
Tollvonásainak száma : 13
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-11, 05:45


Értelmetlen dolog erről beszélni. Hogy mi volt, vagy mi lehetett volna. Lényegtelen. Igazából kiegyeznék egy hasonló eredményben, és még attól is eltekintenék, hogy beáldozzak még egy kést a menekvés érdekében. Jófej lennék, kár hogy ezt belőle nem nézném ki.
-Nem miattad mentem oda. Azt a kiscsajt kellett védenem. Ennyi, szóval semmi személyes. És ha jól tudom azóta már sikerült végleg csapra veretnie magát. -Csak egy kis infó amihez semmi köze nincs. Nem kellett volna az orrára kötnöm, igazából már engem sem érint, de talán lendít az ügyünkön. Még akkor is, ha talán ő már rég tisztában van a fejleményekkel, talán épp ő vitte túlzásba. De nem számít. Az elmúlt fél évben nem volt meló, és addig nem is lesz míg úgy nem látom, hogy teljesen a régi lettem.-A pengét meg tartsd meg nyugodtan. Ajándék.-A szavakat követő vigyort még épp idejében sikerül visszafolytanom. A végén még magára veszi és kénytelen lennék..
Most álljak le neki azt ecsetelni, hogy pont most nincs szükségem rá, hogy basztasson? Ne érjen hozzám, ne hajoljon az arcomba? Mégis mi van velem? Sose hagytam volna korábban, sose másztam volna be egy ilyen helyre fegyver nélkül, és jó okkal. Kezdem prédának érezni magam, és ez nagyon nem jó. A torkomban dobog a szívem és csak egy vékony szálnyi akaraterő tart vissza attól, hogy ne félelmemben cselekedjek. Pedig de. Az ösztön sokszor mentett már meg, máskor, mint most csak hasztalan kényszer, hisz elég csak engedni neki, az adrenalinnak, fellökném a széket, netalántán ráborítanék valamit, és elhúznék a vérbe. Szinte viszketnek az ujjaim, a lábam rugózna az izgalomtól, de mi értelme lenne? Csak felhívnám a figyelmet és el sem jutnék az értékmegőrzőig. Ezek kiszagolják a félelmet, sőt, még mást is. Ahhoz meg semmi kedvem, hogy itt szabaduljon el megint. Előbb dögölnék meg, vagyis, inkább haljak meg mintsemhogy újraéljem a pillanatot, az egyetlent amikor fura mód számított egy vámpír élete. Kizárt, ezért is áldom a saját szerencsémet, a tudást, az akaratot, tapasztalatot ami eddig hozott, és még vinne is tovább.
-Az lennék? Pedig azt hittem, az évek meg a rutin pontosabb diagnózist eredményez.-de miért kerteljek?-Nem tagadom, hogy már bánom azt hogy betettem ide a lábam. De ezt már elbuktam, nem igaz?-Ezaz, mondd csak meg neki, hogy legszívesebben menekülnél! Fess céltáblát a hátsódra, ennél már csak az lenne égőbb, ha egy apró sebbel jeleznéd, hogy terítve az asztal. Na jó, nyugi. Levegő be, ki. Ahogy az a banya tanította. Kezem a palackon, fél fordulat, ha elnyílik meglátjuk ki a gyorsabb, de míg nem, az én kezemben a gyeplő. Ez volt a handicap.. a Jokerkártyám amivel még csontpucéran is el lehetett magyarázni egy alakváltóbandának, hogy azonnal megölöm mind. Még el is hitték! Ez a baj a természetfelettivel, túlságosan is bíznak a képességeikben.
-Itt vagyok, mert ha egy vámpírt keresek ez van olyan jó hely mint a többi. Arra persze nem gondoltam, hogy egy olyannal hoz össze a sors akivel korábban már volt.. némi nézeteltérésünk.-Még csak nem is hazudtam. De attól még szövegelés közben futja egy grimaszra is. Nem árt, ha én is emlékeztetem magam a helyzetemre, ne csak ő élvezze ki a dolgot. A hangjára kellemetlen érzés fog el, a nőtémára meg egyenesen meglep a felcsengő nevetése, a gerincemen fut végig akár egy hűvös fuvallat, egy láthatatlan erő, ami mintha végignyalná a bőrömet. Behunyom a szemem, nehogy véletlen az övére akadjon az a végleges halált ígérő tekintet amit jobb perceimben a magaménak tudhatok.
-Ilyen a.. természetem. különben valaki már rég megevett volna. De még élek!-És a hangsúly a mégen van. Talán ez az oka annak is, hogy az utóbbi időn kívül nem voltam szerencsés a nőkkel, mármint, nem azért mert még élek, hanem mert alapból ellenséges vagyok. De nem jogos? Mit akar? Revansot, próbálkozzon. Mit tehetnék? Fogynak a lehetőségek, vészesen. És ezen a whiskey sem segít. Azon túl hogy undorítóan langyos még jelez is. Tényleg csak pár pillanaton múlt a dolog. Még szerencse, hogy nem párolgott el a pia. Azt már nem intézném el egy laza hoppával. Az érzés sem hagy nyugodni, hogy mintha folyna valami a tenyeremen, így végtelen a megkönnyebbülés, látni, hogy a tenyerem nem hagy semmi azonosíthatatlan foltot a farmeren. Ennél már csak a válasza volt meglepőbb. Ledöbbenek, teljesen. Pedig ezt vártam, volna. Egy halandótól, egy embertől akinek a homlokán ott villog az értelem felirat. De egy vad? Miért menne bele a játékba? A vérét vettem annó, a minimum az, nyelek egyet, hogy meg akar csapolni.
Mostmár kérlelhetetlenül is kibukik belőlem a nevetés. A fejem is megcsóválom közben hitetlenkedve. Abszurd az ötlet.-Te most szórakozol velem?-préselem ki a nevetés utórengései közben.-Nem.-Válaszolom meg a saját kérdésem.-Mégis miről szeretnél..-haha-beszélgetni?-Mi lenne a közös téma? Tárgyaljuk ki  a benne hagyott kés ezüsttartalmát? Vagy az ittlétem okát? Netán kedélyesen dumáljak el vele a nőkről? Úgy tűnik érdekli a téma. El kell tűnnöm innen!
A gondolatot az is erősíti, hogy minden második tette irritál. Mint egy ragadozó, aki bármit megtehet, még kegyesen beszélgatést is ajánl, hogy aztán.. mit aztán? Részéről úgyis csak vérben végződhet ez az egész. Ez az egy ami fix a vámpírokban, és ez az egy amit minden erőmmel igyekeznék elkerülni. Mint ahogy őt is, elkerülni. Mintha lehetne. Így is hozzám ér, pedig nincs kajaszagom. Tudtommal. Mintha logikát tudnék keresni egy többszázéves elmében. Nem vagyok jó ebben, de az fix, hogy nem a múlt századi a csóka. De szereti a feltűnést, hogy vele foglalkozzon, mindenki. És ez a reccsenés? Minek kell bőrben üldögélni egy kocsmában?
-Remek.-Hidd csak el, hogy nem mászom ki az első ablakon.-Mindegy.-Indulok meg, mielőtt kineszelik a zavartságot. Előbb a személyes tér nyugtat meg, másodszor az, hogy még élek. Amúgy, még bírnám is ezeket a dögöket, már amikor épp nem tukmálják rá magukat egy emberre. vagyis lényegében amikor halottak. Nappal. Vagy ha nagyon halottak. Éjjel. Túl sok a gondolat, kezem a kilincsre simul, visszanézek, egy liba máris elfoglalta a helyem. Megingatom a fejem, de a nemleges jelzést inkább a színpadi mókamesternek címzem. Majd máskor haver.

Beérve a mosdóba végre alkalmam nyílik egy hamis biztonságérzetbe ringatni magam. De nem tart sokáig. Máris megnyitom a csapot és a zubogó víz hangja mellett nyitom ki az első ajtót. Rács. Mármint az ablakon. Hogy baszná meg a lakberendezőjük! Fellépve a csészére megrángatom, de értelmetlen, látszik, be van betonozva. Csak pár pillanatra férkőzik a fejembe a gondolat, hogy vajon mennyi időbe telne felhevíteni. Cseppnyi büszkeség csupán, hogy elvetem az ötletet. Ehhez jobban kellett volna figyelnem, gyakorolni, nem pedig eltemetni, elzárni a képességet. Nem beszélve arról, hogy bármikor megszívhatom vele. Talpra érkezem, gyorsan felmérem a másik két fülkét is. Majdnem beleöklözöm a falba, hogy levezessem a keserűséget. Majdnem. Pár csepp vér és szűkössé válna a budi. Visszatérve a csaphoz kezeimet a hűs vízbe mártom, majd csak a frissesség kedvéért megmosom az arcom.
A tükörben szemlélem magam. Miért vagyok ennyire lepukkant? Merül fel a kérdés ami kellemes változatosság ahhoz képest, hogy eddig a vámpír szavain gondolkoztam. A kiút ott, ahol bejöttem. Mondjuk nem is baj, nem szívesen hagynék ott mindent. Egy keresztnek amúgy is hasznát venném. Ha legközelebb is a hangjával akarna megbűvölni legalább reflektorként izzana. Aztán az egész bagázs fülét-farkát behúzva kuporogna egy sarokban kezével takarva a szemét. Pont mint én az erős napsütésben. Szeretem ezt a hatást, ha más nem is, legalább ez bizonyítja isten létezését. Még, ha amúgy vaskosan tesz is a fejünkre, legalább a vámpírokat távol tartja. De visszatérve a helyzetre. Csapda. Nem csak az, hogy erre nincs kiút, de a szavak is. Miért ne lenne őszinte egy vámpír? Vagyis, miért lenne az? Csapda. Én az ő helyében szárazra szívnám magam. Már csak azért is, mert nem is egyszer emeltem fegyvert a fajtájára.

Még egy adag víz, figyelem ahogy a cseppek végigperegnek a borostámon. Ideje lenne.. á majd ha jön a hívás a szőke démontól. Összekaparom magam. Nyitom az ajtót, de egyből a pultra látok és ez egy cseppet letöri a lelkesedésem. Pedig az a kis barna megért volna egy patront. Lehet kettőt is. Mégis miből van ez a dög, hogy nem csapott le az önkéntes zsákmányra? Mehetnék haza, de mindegy is. Még mindig jobb idebent elviselni, mint odakint. Amilyen pechem van ő is tud repülni és akkor tökmindegy milyen messzire tudnék is elvezetni.  

Vele szemben állok meg, ciccentek egyet a csajnak, a szemem sarkából még elcsípem a lemondó unott grimaszt az arcán. Jóvan kislány, találsz mást, nemhogy örülnél az ingyenpiának.-Áll az alku.-közlöm jóval nagyobb lelki nyugalommal mint a korábbi beszélgetés során. A csaposra emelem a tekintetem.- Egy sört kérlek. Búzát, ha van! -Csüccsenek vissza az idő közben megüresedett helyemre. Azért, vagy tíz centit hátrébbhúzom a bárszéket, hogy még így, a vámpír felé fordulva se érezzem olyan kellemetlennek a közelséget.-Te nem akarod a vérem, és én sem a tiédet. Kíváncsi vagyok miért? Miért akarsz beszélgetni, és főképp.. miről?- Nyúlok a sörért ami időközben megjelent a pulton. Két hoszabb korty, majd visszatéve letörlöm a lehetséges habmaradványokat az arcomról.-Mi a neved, és mit keresel itt? Messze van Brassó.-Na igen. Miért vagy ilyen fura? Remélem ez a sör azért tovább bírja majd hidegen mint a whiskey. Még mindig el kéne húzni a csíkot, messze még a hajnal, de én legalább kisétálhatok a fényre. Vajon sikerül biztonságosa mederben elhúzni az időt? Esélytelen. De azért reménykedni lehet, nem?
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Séaghdha
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Dec. 18.
Age : 1879
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 23
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-12, 17:49


Dylan & Séaghdha
I'm chained by smell of your  blood
Lesokkolom, ami nem baj, hiszen a dolgok erről szólnak. Adj és kapj, én mondjuk sokkal jobban szeretek csakis elvenni. Az elmúlt 1800 évben megtanultam önzőnek lenni, vagy mindig is ez volt a vérembe oltva és Moroven csak lökött egyet rajta, már sosem tudjuk meg.
Azt mondják, hogy az alap jellemvonásunk a bőrünk alá vannak kódolva, miként a gének, örököljük őket, ki innen, ki onnan szedi össze, hogy aztán minden vonását felruházzuk jellemvonásokkal, kialakul az egyén, de vajon egy ember, egy lény, mennyire törhető össze? Mennyire lehet megformázni, mint a gyurmát, kiforgatni önmagából? Megölni az elveit? Mennyire lehetünk mások, mint, akiknek születtünk? Anyám vajon milyen embernek szánt? Szart rám, olyannak.
Hiszem, hogy mind változunk az évekkel, én mondjuk az utolsó ezerben túl sokat nem tettem, mert az elmém egy irányba pörög, hatalom és kín, ez kell nekem. A vagyon, az én koromban már olyan alapvető, hogy meg sem kérdőjeleződik benne, mi lenne nélküle? 1800 éven volt harácsolni, meg is tettem, mégse vagyok multicsilliárdos, de a vámpíroknak a pénz is másodlagos, mi  hatalomra hajtunk, erőt akarunk, azzal duzzasztani a testünk, lelkünket, mert az nekünk is van.
Elnézem a távolodó alakot, a nő mellém érve, szinte sem fel tűnik, a nyakát elém tárja, mint egy tárlatot, hogy jól lássam a bőre alatt lüktető ereket, szinte érzem vérének tüzelő forróságát, ám meg sem közelíti azt, amit a vadász magával vitt, azt a mindent eltorlaszoló hőbombát, ami magához rántana és hagyná, hogy belé olvadjak.
Ha lenne kedvem elnevetném magam a döbbent arcának mostani emlékén, ahogy fegyverszünetet ajánlottam, ő sem vette komolyan, én meg végkép, persze bántani nem tervezem, mert van benne valami, ami miatt szeretnék megint neki simulni, hogy jól felbosszantsam, hogy ennek mi az oka? Na ez a kérdés az, ami miatt ma szeretnék beszélgetni vele egy kört.
Mellettem a nőnek dorombol a vére, játszani hív, int magához, nekem pedig semmi kedvem elmélyedni benne, sem agyarilag sem sehogy máshogy. Könyökömmel a pultot támasztom és erősen bízom benne, hogy a partnerem nem lóg meg, ha vadásznom kell rá, mert megteszem,  annak rossz vége lesz. Valakibe ma megint belemártódik valami, vagy belém a kése, vagy belé a fogam.
Nincs kétségem afelől, hogy állapotilag kissé leromlott, mióta legutóbb láttam, akkor duzzadt a tettre kész erőtől, pezsgett benne valami, ami most is felfigyelt egy pillanatra, míg falhoz csaptam az agyát, már a jelenlétemmel is.
Tudni akarom mi az az erő, ami miatt itt pörgök a széken és várom, hogy visszatérjen és megejtsük a mi kis beszélgetésünket. Pedig csak puhatolódzni akarok, mi a szó belőle, mely ide rántott és most gúzsba köt, talán sajnos én is tenném vele, pedig nem szabad lebecsülnöm és nem is tesztem. Tisztában vagyok vele, hogy veszélyes, gyors és képzett. Márpedig az ösztönök élnek a whisky gőze alatt is, ott is pontosan ugyanolyan élénken lángolnak fel, és a magafajtának mindig van egy csöppnyi mázlija is, még akkor is, ha nem ő lenne az egyetlen és vélhetőleg még csak nem is az utolsó, aki végül holtan végezte a karjaim között, miközben kiszipolyoztam utolsó kínos emlékfoszlányaikat is. Itt őrzöm őket, magamban.
A nő pedig pofázni kezd, "tudtam, hogy"... mi vagyon én valami kibaszott lexikon? Nem is érdekel, hogy mi az, amit tudnom kéne, mert tudom, hogy ő mit akar, hogy a bőre alá fúrjam a fogam a farkam pedig a testébe, nem kétséges, ő sem nagyon palástolja, hiszen olyan készségesen tárogatja miniszoknyás combjait, hogy érzem a felajzott szuka illatát áradni belőle. Valaki ma már megbaszta, ez is kiviláglik belőle. Spermaszaga van, lehet csak a szájának. Mindenesetre nem támad gusztusom rá, pedig a vére forrón áramlik.
Szavakkal dobál, felé intek a kezemmel, mint egy Jedi trükkel kérem meg, hogy kussoljon be, míg szépen vagyunk. Újabb kortyot tol le az ingyen piából, és végre visszatér a vágyott. Lehet el kéne neki mondani, hogy vágyom rá, hogy kiakadna, milyen jól szórakoznék.
Már jóval azelőtt tudom, hogy visszajön, hogy elém állna, hiszen hallom a lépteit, érzem az illatát, és benne azt, ami veszettül vonz, ami lehet csak a lelkének egy darabja. Hiszek az újjászületésben, már a halandókéban, mi is azok vagyunk tulajdonképpen, de azt hiszem nekünk  már nem jár második, harmadik, sokadik esély, mi egyszerűen csak összeolvadunk a nagy energiával, mi nem jövünk többé vissza. Ellenben a halandók, az emberek, a vérállatok, ők visszatérnek, egy másik testben, egy másik tudatban és nekem a férfi túl ismerős. Olyannyira, hogy muszáj kicsit belekóstolnom, ha nem is a vérébe, de az elméjébe, mégsem bántom, mert nem pattant meg, adok neki egy piros pontot.
Lehiggadt, a pulzusa is lassabb lett, a szíve sem rohan versenyt önmagával, elvigyorodom, már nem érdekel a nő, rá koncentrálok. Végig mérem, mint aki azon agyal, milyen fegyver lehet még nála, közben persze ezerrel azon is valóban. Nem árt óvatosnak lenni, főleg nem vele, mert ömlik valami belőle, amire nem találom a megfelelő kifejezést.
Mellé tudom, hogy volt már dolgunk egymással a brassói találkozón kívül is. Régebben, a múltban.
A nő lemondó sóhajjal, elválik a széktől, még vet rám egy ígérő pillantást, én meg mindig azt hiszem itt én vadászok...
Visszafordulok a férfi felé, jól megmosolygom a távolodási szándékot. Menekülj csak kisember, míg megteheted.
Milyen kis bizalmatlan, hát egyem meg. De vegyük komolyra a figurát. Nem csúszom utána a székkel, hogy ne fusson ki a világból.
- Talán feltartalak? Miért kell mindig a miértekre szorítkozni? - mert nagyon kevés idejük van, értem én. Díjazhatná, hogy akarok vele beszélgetni. Azt mégsem mondhatom, hogy valami különleges vágy mozgat, valami belső feszülés, amire nem lelem a választ, de szeretném. Azt sem, hogy adja át magát a helyzetnek, mert valójában tart tőlem és jól is teszi. Mozgolódik bennem a bestia, vért szimatol, fájdalmat, a lélek gyötrelmét.
- Csak engedd el magad. - még rá is kacsintanék, ha esetlegesen a szemebe merne nézni, ám jobban teszi, ha kihagyja, lehet bármilyen hős, 1800 éves tapasztalás van az elmémben, akkor is megbabonázom, ha nem akarom. Mert akarom, csak nem tudom, hogy miért, de nem kutatom az okokat, minden titok feltárul ugyanis.
Megirigylem a kortyot tőle, gőzük nincs milyen kiváltságosak, engedjük el. Ujjaim a pulton pihennek, minden figyelmem az övé.
- Séaghdha. - válaszolok a kérdésre, hiszen azt ígértem beszélgetünk, mellé remélem ő is elmondja nekem a sajátját, hogy ne kelljen héjte-zni.
A következő kérdésen halkan felnevetek.  
- Sajnos ezt még a te orrodra sem köthetem, de jó oka van, hogy itt vagyok, na ne félj, nem tervezek palotaforradalmat, mészárszéket nyitni a városban és belőle sem. - nyugtatom meg íziben, de azt nem mondatom el neki, hogy mi okból vagyok itt, lévén magam sem tudom, de az biztos, hogy nem véletlen küldtek ide. Ám a hazugság nem cseng ki a hangomból.
- Miért lettél vadász? Önmagad gyűlölöd jobban, vagy minket? - biztos vagyok benne, hogy érti a kérdést, főleg, mert a gerincére folyatom, mint a langyos vizet egy borzongatóan hideg nap után. Sok vadász sokkal jobban féli a sajt démonát, mint sem gyűlöl minket, a blabla duma, hogy mert veszélyesek vagyunk.. nos remélem ezt a lufit nem fújja fel, mert nem szeretném felrobbantani. Arról sem akarok traccspartizni, hogy mennyivel jobban érdemlik meg a Földet, mint olyat, hiszen akkor  meg kell vitatni, hogy mennyire vigyáznak rá. Mint, ahogy azt sem kéne, hogy mi vérrel táplálkozunk. Ők meg tenyésztésre gyilkolt állatokkal. Egyik kutya, másik meg nem.

_________________
Open up   the door
I only want to play a little
Vissza az elejére Go down
avatar
Vadász
Dylan H. Lee
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 14.
Hozzászólások száma : 15
Tollvonásainak száma : 13
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-13, 18:18


Mennyivel egyszerűbb lett volna kimászni az ablakon. Pont úgy mint Brassóban, csak akkor bejárat helyett használtam ezt a lehetőséget. Ha tényleg érdeklődik nem állította volna meg ha kocsiba pattanok, értelmetlen lenne. Ha más nem, van pár hasznos dolog a Jeep-ben ami nagyban megnövelné az esélyeket. Miért nem lehet egyszerűen kiszállni? Ilyenkor irigylem a normális embereket. Felmondanak, más munkát keresnek és senki sem zargatja őket az előző helyről. Ez lenne a legjobb. Warren meghal, Dylan tovább él. Így képzeltem el a nyugdíjjazást. De sosem tudtam lemondani róluk sokáig. Az ardrenalin, az érzés, hogy a lény, aki a célpont bármikor eltehet láb alól, szerencsejáték ez, a saját életemmel, és élvezem. Nagyon is. Annyira, hogy elfeledkeztem a saját életemről, azokról akik számítanak rám. Ezért kellett köztes megoldás, ne találják meg a kölyköt, Pandit.. de folytathassam. Drogozhassak tovább míg nem lesz egy aki megszabadít.
Ez se más most. Élvezem, a halál közelsége már rég nem úgy hat rám mint reflektorfény a szarvasokra. Ezért is nem tehetem meg hogy elmegyek, ha itthagyom ő vadászna rám, egy szörnyeteg a sokból és idővel eljutna mindenkihez. Ha odáig jutunk meg kell ölnöm, vagy neki kell megölnie engem. A többi alternatíva nem játszik. Nem játszhat!
Semmi sem hozhatja gyorsabban vissza az emlékeket, a beidegződéseket, a reflexeket amiket fél éve koptatok, mint az, hogy önszántamból sétálok vissza. Csak így süllyedhet vissza az ember aki menekülne, és csak így lehet kezelni mindazt a szörnyűséget amit a való világ nyújt. Vér és hús.. ezt tudom kezelni, vagyis tudtam egészen az utolsó vámpírig. Elhesegetem a gondolatot, nem akarok arra gondolni, amikor féltem, rettegtem attól, hogy elvesztek valaki akinek a megölésére küldtek. Tessék, lehet megúszom egy egyszerű beszélgetéssel. Kár, hogy a remény hamarabb öl mint a vérszomj..
-Mert mindig van egy ok, jobb esetben egy-vigyorodom el, ennyire már ismerem őket.-Mindig kell valami. Egy korty vér, egy falat hús. Csak úgy időtöltésként nem állnál velem szóba. De itt a lehetőség, cáfolj rá ha tudsz!
Ha elengedném magam nem lennék itt. Mégis mit gondol?- Nem tudom, ez a kiscsaj az előbb-fordulok el, hogy szétnézzek, de hirtelen nem akad meg rajta a szemem, nem is bej. Talán talált egy partit mára. Kár, hogy nem volt érdekesebb a vámpír számára.-Ő elég laza volt, mégis elküldted. Talán ez kell?-Dörzsölöm meg ballal a nyakam miközben a korsó helyet foglal a jobbomban. Ajánljam fel magam és érdektelen leszek? Mehetek? A szórakoztató gondolat majdnem kikényszerít egy nevetést. de nem kéne kísérteni a sorsot, nagyon nem.
-Sé.. khmm-dazd meg ez milyen név?-Ségdha? Hmm.. a te szádból még hangzott valahogy. Szólíts Warren-nek!-árnyalatnyi a bizonytalanság, de ez is csak egy játék. Hazudj úgy, hogy ne hazudj. Mindig is ez volt a legjobb móka. Ennél már csak az jobb, ha egy alakváltó-fészekben fullpucéran teljes meggyőződéssel tudom mondani, hogy meg tudnék ölni mindenkit, abban a szent pillanatban. Kigúvadt szemek, és a szörny elhiszi, tudja, hogy nem hazudok. Ez a rengeteg képesség hátránya, megvezethetők, ezért is voltam jó abban amit csináltam.
Keserű a korty ami lecsúszik, a sör a pultra kerül, ahogy a bal könyököm is, hogy megtámasszam az arcom. Még jó, hogy nem kellett legyűrnöm a második whiskey-t nem hiányozna a terjedő tompaság, még akkor sem ha jótékony.
-Nézdd Ség..-beletörik a nyelvem, a végén még sértődésből fog felnyitni.-Nem lehetne csak Sé? Nem tudom honnan jöttél, de ez alapján nem lehet sok közöd az angol nyelvterületekhez. Szóval, engem ez már nem érint. Az okok a tieid.-ejtem a bal kezem a pultra mutatóujjammal koppantva egyet rajta.-Én itt csak kikapcsolódom.-csatlakozik a középső ujj-A neved még nem került fel egyetlen listára sem.-gyűrűs ujj-Szóval ez csak eddig érint engem míg én is ebben a városban tartózkodom.-lazán ökölbe szorul a kezem, majd újabb koppanás nélkül kerül a pultra.
Nem elég a kérdés, ami már önmagában is kizökkenthetne, megint ez az erő, a hang ami mintha a csontjaimon rezonálna, behunyom a szemem míg elmúlik ez a szőrmeresztő érzés.-Ez miért kell?-dörzsölöm meg a karjaimat a kabáton keresztül, hogy hamarabb múljon az érzet a bőrömről. Látnom kellene a tekintetét, hogy tudjam. Vagy hogy ő lássa az enyémet. De nem lehet. Az orrára fókuszálok, majd a szájára, a vállára takaró szénaboglyára.-Miből gondolod, hogy ez rád tartozik?-Az el innen újabb szólamait lassan elfedik az emlékek. A katonaság, nem arra készített fel minket, hogy a természetfelettit, hanem hogy embert öljünk. Olyan eszmékért ami nem véd meg minket, csak az országot, a vezetőket. Azt senki nem mondta, hogy alakváltók is lesznek a faluban. Elcseszte a hírszerzés, vagy csak nem érdekelte őket. Addig a pillanatig el sem tudtam volna képzelni, hogy két tár kell egy ilyen dögbe, a fellélegzés is csak addig tartott míg meg nem jelent két másik puma, hogy pillanatok alatt szétkapják az osztagot.
A korsóért nyúlok, de nem ízlelem meg megint, a térdemre teszem, tartom tekintetem még mindig a vállát fürkészi.-Csinálom mert képes vagyok rá.-mondom végül büszkeség és nagyobb meggyőződés nélkül. A falu leégett, de sosem felejtem el azt a tekintetet. Miután a karma az arcomba mart megjelent a rettegés, a kétségbeesés. Aztán csak sikolyok mindenfelől. Eleven hús édeskés szaga töltötte meg a levegőt, kiolthatatlan lángok, köhögésbe fúló könyörgések. Az emlékekre jeges karmok marcangolják a belsőmet, lassan visszatérek. Ez volt az első réteg kéreg mely az évek során egyre csak nőtt a szívemen. Visszanézek az arcára, két nagyobb korttyal próbálom leöblíteni a dolgokat, kevés sikerrel.-Ez olyan mintha megkérdezném tőled akartál-e vámpír lenni? Vajon elmesélte a teremtőd, hogy mi vár rád? Vér, hosszúra nyúlt évek, és az elvett életek? Te akartál szörnyeteg lenni?-Szinte köpöm a szót. Szörnyeteg. Azok mind, és én is. Egyikünknek sincs hely ezen a világon. Persze nem kell ahhoz semmilyen természetfeletti képesség, hogy valaki szörnyeteggé váljon. Nem is egy ember jutott már el eddig. A vadászok is, mindenki aki képes könnyedén ölni.
-Hány éve járod ezt a földet?-Egy átlag vámpír évente 8-10 de vérmérséklettől függően ennél jóval több áldozatot is szedhet. És mielőtt rivaldafénybe kerültek volna ez a szám jóval magasabb volt. Vajon mennyi lehet? Három, esetleg négyszáz? Százakat ölt, vagy ezreket?-Te is a megváltást keresed?-Egye fene. Válallak, ingyen. Különben miért akarna beszélgetni velem? Bármelyik értelmesnek mondható vámpír egy ilyen első találkozás után másodjára már kérdés nélkül cselekedne. Nem hiszem, hogy a hely, vagy az emberi törvények visszatarthatnák. Emberek hozták a törvényeket ami nekik csak egy jó vicc lehet.
Na mi lesz? Engedem el magam kicsit, hisz belefáradtam már ebbe. a beszélgetés sem az erősségem, nem is tervekről van szó. Hogy jussunk be egy adott helyre, hogy jöjjünk ki.. De kötetlen beszélgetés egy vámpírral? Hogy fogom így itt hajnalig kihúzni?
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Séaghdha
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Dec. 18.
Age : 1879
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 23
Re: I'm chained by smell of your blood
2019-01-17, 14:18


Dylan & Séaghdha
I'm chained by smell of your  blood
Itt ülni vele, olyan, mint egy időutazás, mégis van benne valami olyan jellegű izgalom, ami megrántja görcsbe a gyomrom. Én élvezem, hogy elutasító, hogy érzem mégis fél tőlem, finom íze párolog le a bőréről, én pedig mélyen leszívom, magamba fogadom és elteszem későbbre. Pedig biztos vagyok benne, hogy amennyire lehet készen áll rám, arra, hogy olyat teszek, ami nem a kedvére való. Pedig most nem vagyok a közelében, nem férkőzöm az aurájába, de nem bírom megállni, hogy elbabráljak vele, mert valami kétségbeesett erő húz magához, szinte odaláncol.
Elnevetem magam a levezetésen. Alapjáraton igaza van, most is, ebben sem téved, valóban kell belőle valami, csak nem tudom magam sem hogy mi, de leginkább rá van szükségem, őt akarom. Érzem a doromboló energiát, ami körül öleli, bennem pedig rálel az egyik csakrámra, ha van még olyan, és aranyszálon köteléket húz kettőnk között, kicsit bánt, hogy csak én érzem, de ő egy vadász, neki az a dolga, hogy megérezzen minket és villogjon a vészvillogó, jelezze, hogy baj van, eddig és ne tovább. Pontosan ez történik vele is, megérzi, hogy akarok valamit, vagy csak a tapasztalata vezéreli. Engem is ismer, ha nem is jól, de tudja ki vagyok, még ha nem is teljesen. Vannak elképzelései, tapasztalatai a fajtámmal, ki vethetne követ rá emiatt? Keresi a könnyebbik utat, a fejemre húzza a skatulya dobozt, emiatt sem haragszom, ma valahogy nem megy. Pedig a düh jó, izgalmas lobogást húz a szervezetre, feléleszti a lappangó szörnyet, ám ma nem ez a tervem. Ma azt szeretném megtudni, hogy mi az, ami miatt mellette ülök és érdeklődéssel feszülök neki az ellenállásának? Válaszok, és azok csak kérdések alapján kerülnek terítékre.
Pillantásom élére tűzöm, én megtehetem, hogy befogadok belőle mindent, nekem nem kell kerülnöm a pillantást sem.
- Vadász vagyok én is, engem nem izgat a kiterített vad. - vállat rántanék, ha számítana. De nem teszi, a nő sem számít semmit, ha úgy alakul még van pár órám, hogy megkeressem őt, vagy bármelyik másikat a fajtájából. Darab, darab. Nincs jelentősége.
Tekintetem leköveti a mozdulatot nyakának finom ívén, ó igen. Lenne kedvem belekóstolni, mert tudom, érzem az illatából, hogy nagyon finom lenne, emberileg meg tudom, hogy ellenállna és az még jobban felpörgetné amúgy is csak hobbiból dobbanó szívverésem.
- Ha a véred kéne, utánad mentem volna a wcre és elveszem, amire vágyom. Talán összecsaptunk volna, talán nem. Talán megleptelek volna, de az is lehet, hogy vártál rám. - naivság lenne azt hinni, hogy ennyit akarok tőle, de addig jó, míg nem látja azt a zúgató akarást, ami bennem tombol, de volt 1800 évem fejleszteni az önuralmam, nem rácsorgatni a bennem lakó fekete energiát.
- Persze, ha azt mondod vágysz rá, hogy beléd ízleljek, nem fogok nemet mondani. - jó lenne, ha megértené, hogy számolok vele, felkeltette az érdeklődésem, nem biztos, hogy ez egy jó dolog.
Lezajlik a bemutatkozás, már meg sem lep, hogy nem tudják a nevem visszamondani, pedig nem nagy ördöngösség, csak nem áll a szájuk rá, hiszen ősöreg, mint jómagam, manapság már nem adja senki a kölykének, lehet rossz ómen.
- Warren! - utána ejtem, az agyamba vésem, talán már el sem fér. Bőrömön végig fut a bizsergése, érzem, hogy minden pillanatban túlgondolja az álláspontot, milyen jól teszi, pedig nem tervezem felzabálni, nem így, nem most, nem ebben az állapotban. Én sajnos közben neki akarok simulni, hogy érezzem azt, ami ő.
Biccentek. Maradjunk a Sé-ben, mint mindenki másnál. Nem várom, hogy gyakorlatozzon, azt sem, hogy beletörjön a nyelve, nem számít, a név ugyan kötelez, és ha eljön az ideje, az elméjére rágom élénkvörös harapásokkal.
Szavaira elmosolyodom, nem erőssége a beszélgetés az biztos, de gondolom neki nem is ez a dolga. Mennyi szopás az udvarias üres társalgás, a vámpír etikett alapjai, oly nehezen tanultam meg, akár azt, hogy nem lehet mindenkit felkajálni. Pedig manapság sokkal szabadosabbak a törvények.
- Jól látod, de az én világomban sem rohangáltak anno Warrenek. - mi tagadás, mondjuk nem egy túl modern név, de attól még nem is olyan ősi, mint az enyém. Az én időmben sem voltunk sokan, de nem is nagyon emlékszem, pedig nem voltam már túl fiatal, amikor a zsarnok nő magához ölelt.
Követem a mozdulatait, érzem, hogy felizzik a vágy a gyomromban, miszerint azért csak belekóstolnék. Biztos sikeresen hatna rám a megivott alkohol mennyisége is, de nem tervezek becsípni és táncra perdülni, A gondolattól is elvigyorodom.
Nem avatom be, hogy honnan származom, nem kérdeztem, szimplán utalt rá.
Kikapcsolódik? Majdnem megint elröhögöm magam, óh sejtem, hogy egy ilyen helyre jött iszogatni, ami tele van mumussal.
- Ha jól értem, akkor kihívod a sorsot magad ellen. - most akkor, hogy is van ez? Aki korpa közé keveredik, meglepi, ha felfalják a disznók? Ilyen helyre olyan ember nem jön kikapcsolódni, aki nem keresi a bajt magának. Ez egy vámpír lebuj, ide halandók akkor jönnek, ha halálvágyuk van, vagy reménykednek egy kis potya kábulatban, de semmiképpen nem, hogy kikapcsolódjanak. Lássuk be, hogy a fajtánk nehezen lerázható, mi mind vérengzők vagyunk, vadászok, nekünk ha ellenáll a préda csak ízletesebb lesz és ő olyannak tűnik, aki képes az utolsókig küzdeni.
Ujjai a pulton visszaszámolnak, talán éppen a türelmét próbálgatja, engem pedig ez nem annyira hat meg, moccannia kell mert a közelségem hideg halál fuvallata a bőrén, akár akarom, akár nem, de igen akarom.
- Vegyem fenyegetésnek? - naná, hogy nem szerepelek a listáján, ha így lenne, mos nem beszélgetnénk, hanem éppen egymás vérében tocsognánk a padlón és valamelyikünk ma meghalna. Jobban hiszem, hogy ő. Hiába van teleírva az ösztön hevével, mégis ivott már, csak bátrabb lesz, meg vakmerő is a piától, én pedig túl közel vagyok, mire megmozdul kitépem a szívét. Hogy dobolna az ujjaim között. Mmm.
Hangom langyosan végig folyik a hátán, felpaprikázom vele, pedig nem is bántom, egyszerűen vagyok, aki vagyok, aki megteheti, és meg is teszi, mert én élvezem, neki meg nem fáj. Annak ellenére, hogy tudom milyen mélységesen zavarja. Befolyás alá került, megfosztom az önálló érzésektől, pedig az agyába nem turkálok, ahhoz elég lenne közelebb hajolnom és reflexből rám emelné a tekintetét. Nem adok választ, csak egy kósza mosolyt, hiszen a tekintete éppen az ajkamra siklik.
- Nem nagy titok, ugyan nem tartozik rám, de ti mind önmagatok elől futtok, eszményekben hisztek, vallásotok van, a lelketek hívása. Egyikőtök sem különb a másiknál. Csináljátok, mert azt hiszitek megvéditek a világot valamitől, ami gonosz és rossz. Pedig ti is állatok vagytok, a különbség annyi közted és köztem, hogy nekem megvan a fegyverem hozzá, míg neked érte kell nyúlni, az enyém a testemben van. - nem tartozik rám, ez tény, de nem is éppen vallatáson van, azonban ismerem az összes mesét már, hallottam a legtöbbet, sikoltották a fülemre, emlékbe férkőztem és lapoztam fel sokak gyermeknaplóját, minden barát és ellenség véset bele egy szép mondatot egy rajzzal, hogy emlékezzen rá honnan jött, merre tart. Ő sem különb. Gyilkol, mert ebben lelki a menedéket, a feloldozást, a nagyobb jó érdekben szolgálja egy letűnőben lévő világ nézeteit. Hiszen az emberiség el fog veszni, addig élnek, míg mi úgy érezzük, hogy szükségünk van rájuk, míg a vérük táplál minket és míg szórakoztatnak. Meg kéne érteni, hogy ahhoz, hogy egyedül uralkodók maradjanak, túl nagy csatába kell vonulni.
Mozdulatlanná dermedek, mint, aki itt sincs, akinek kiürül a teste és elveszít valami nagyon fontosat.
Csinálod, mert másra sem vagy képes.
Minden más emberi lenne, olyan, amibe a rengeteg feszültség benne maradna, a lobogó fűszer a bőre alatt csábosan int az érzékeimre, míg szemei a hajam vizsgálgatják. Nem mozdulok, hagyom, hogy elmélyedjen önmagába, pedig nagyon belekukkantanék, mert érzem, hogy süt belőle a keserű valóság igazsága. Már majdnem vigasz szót szúrok be, de tudom, hogy elpöccenne az agya tőle, ma még elérem, de nem most. Beleszimatolok a levegőbe, érzem, hogy elborítja a bús félsz, az illata a földére emlékeztet, a halálra, én pedig elemibb leszek, élőbb, lüktetőbb, s mégis halottabb.
- Nem, nem olyan. Nekem nem volt döntésem. - minden mozdulatát szemmel tartom, csüggedt szavait pont úgy, mint a hősugárzó testét, neki akarok préselődni ez a csúf igazság. És még csak nem is a szex jár a fejemben, ami szintén nem jellemző rám. A magam részéről csukva tartom az ajtót, hogy ne zúduljon rá, amit kivált a kérdése belőlem, mert fuldoklani kezdene, már nem cirógatna a hangom, hanem késként döfné a bőrét.
- De nem döntöttem volna másként, az én világomban - ami olyan messze van, lehet nem is jól emlékszem. - a halál mindennap ránk törte az ajtót, lándzsákkal, betegségekkel, elhasznált testtel, a szülök nem szerették a gyerekeiket, eszközök voltak a túl és megélhetésre. Megváltás volt kiszakadni. Öröm volt az Úrnőm ölelésébe bújni.  - akkor, azon a ponton, és, hogy mi lett később, az megint egy másik mese. Persze, hogy hazudott, nem mondta el, mi vár rám, az örök éhséget, a kiűzhetetlen szomjúságot, a megannyi kínt, amit egy halandó századrészben sem viselt volna el. Az örök korbácsütéseket a testen, melyek reggelre nyom nélkül tűntek, el, a strigulákat a bőrön, hogy aznap hány férfinak adott el, mert hibátlan a bőröm, mert 21 évesen még a magam idejében is viszonylag fiatalnak számítottam. Értéket képviseltem, a testét. Mitől hiszi, hogy tudja, hogyan éltem? Ha hagynám harag gerjedne a gyomromban, de egy mély sóhajjal elnyomom, mint ahogy nyugalomra simítom az éledő vadállatot is.
- Nem hazudom, hogy nem büntetés minden magam mögött hagyott évszázad, mindenki, akit szerettem így vagy úgy de elmúlt mellőlem, mégis szeretem ezt a létet, gondolom kiakadnál, ha életnek csúfolnám. - elmosolyodom, hangom lesiklik a nyakán, oda célzom a hűvös érintést, a halál leheletét, hogy értsen egy kicsit belőlem is, mégis nem vagyok az, akit sajnálni kell, nincs miért, én szeretem ezt, ez a csúf valóság.
- Szörnyeteg? - elnevetem magam. - Te nem vagy szörnyeteg? Ti emberek nem vagytok azok? Mitől vagytok jobbak? Mert nincs meg a kellő erőtök, ha meglenne, nagyobb fenevadak lennétek, mint mi. Rám húzod a szörnyeteg szót. - hangom lágy, puha, nem dühös, nem kioktató, csupán eszmét cserélek, valakivel, akinek elvakultak a szenzorai. Igen, vettem el életeket, ahogy ő is tette, és éppen a sajátjával bánik a legrosszabbul, nincs.-e nagyobb bűn, mint önmagunkat temeti  hűvös föld alá? - Mert könnyebb e mögé bújnod, ugyanakkor szó nélkül és kérdés nélkül ölsz. - lássuk a világot olyannak, amilyen, én mondjuk tagadhatatlanul az vagyok, mert engem hajt mások kínja, engem izgat a vergődés a vér szaga, a halál közelsége, szóval nem téved, szörnyeteg vagyok, de ő ezt honnan is tudhatná, nem igaz? Még mindig csak ülök a széken, ujjaim önmaguktól rajzolnak a pulton, a pincér felénk pillant, majd odébb is áll.
- Több, mint 1500. - én nem dönthettem, engem Moroven nem kérdezett meg, hogy szeretnék-e a szolgája lenni, a kutyája, akit zajosan kergethet a kínok között, akit testileg is többet bántott, mint abban kedve lett volna, azért tette, mert unatkozott, teszi mai napig a szutyok szőke kurva.
És ja, több, mint 1500 egy kicsivel, nem sokkal, mint nekem az a pár száz év.
- Megváltást? - gúnyosan felnevetek, ujjaim megállapodnak a pulton, közelebb hajolok hozzá, hogy menekülésre késztessem.
- Nekem ez a lét a megváltás. - egy percig nem akarok meghalni, nem mondom, néha eszembe jut, hogy kiszállnék, hogy csapjuk rá az ajtót, hellósziaszevasz, legyen vége, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék rá. Imádok létezni, imádok inni, imádom az erőt, az éjszaka hívó szavát, a sokrétű illatokat és most a belőle sugárzó, ős meleg bujaságot, aminek nincs neve egyelőre, érzem, hogy megsimogatja a lelkem egy részét és magához ránt, pedig az elmúlás szele lengi körbe, menekülni kéne tőle, futni, mintha rám is veszélyes kórság lehetne, de én szeretek kockáztatni.
- Te talán azt keresed? - még közelebb hajolok, hiszen bizalmas az információ, egy ilyen helyen arról ábrándozni, hogy megváltásra vágysz... nem tanácsos, valaki lehet leszedi a fejed, trófeának.
- Elfáradtál igaz? Kipukkadtál, mint egy lufi, már nem éltet semmit, már unod a harcot, unod a csatározást, már nem szereted feketének és fehérnek látni a világot, már nem hajt a tűz, igaz? - hangom megint végig szánkózik a gerincén, mert én azt akarom, hogy utat találjon a tüdejébe, a szívébe, hogy lehűtse, megérintse a széllel, ami én vagyok, a szorongás ereje. Résnyire nyitom az ajtót, hogy érezze, milyen őrülten elege van az életből, hogy milyen szomorú és rossz minden, hogy kín minden légvétel, van miből táplálnom, hiszen Warren maga a bús korom valóság, az élő lelki zúzda. Hagyom belefeledkezni, nagy kanállal tolom a nyelvére, hogy ne bírja lenyelni, talán be sem azonosítja, hogy belőlem sugárzik, esetleg a magáénak éli meg, ha nem elég rutinos a fajtámmal, az erő ezen fatájával.

_________________
Open up   the door
I only want to play a little
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: I'm chained by smell of your blood


Vissza az elejére Go down
 
I'm chained by smell of your blood
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Belváros :: A Nevető Holttest-
Ugrás: