HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Yesterday at 18:25
Méchante
tollából született
Yesterday at 18:08
Min Jae Adams
tollából született
Yesterday at 14:58
Elisabeth Leighton
tollából született
Yesterday at 13:17
Arnold 'Samael' Blackwell
tollából született
Yesterday at 11:50
Alexander
tollából született
Yesterday at 11:36
Arnold 'Samael' Blackwell
tollából született
Yesterday at 11:10
Alexander
tollából született
Yesterday at 10:58
Elisabeth Leighton
tollából született
Yesterday at 10:16
Amber Hill
tollából született
Yesterday at 05:50
Eric Rafael Krauss
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
1
0
Vérfarkasok
2 2
Vérhiénák 2 2
Vérleopárdok 3 3
Vérpumák 3 5
Vértigrisek 2 5
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 5 5
Emberek 2 0
Összesen 23 23




Share | 

 A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-22, 00:37


Lehunyom a szemem. A vér szaga mindent beborított. Vérrel pöttyözött fák szagát hozta a szél, nyomában az átáztatott levelekkel, avarral. S mindeközben semmi zaj nem hallatszott, csak a szívem heves dobbanásai. Bumm-bumm szünet, bumm-bumm szünet, egyre lassabban. Most csattantak bele a semmibe az első üvöltések, egy tömeg. Rengeteg éljenző, buzdító hang és morgás, és sokkal kevesebb ellenzés, lehurrogás.
Már érzem, fekszem. A vérem sem a fejemben zubog már, nyugodtabb, lassabb, s vele együtt mintha az erő is elhagyna. A szemem felpattan. Mozdulok, hirtelen árnyak szaladnak a látóterembe.A hold ezüstös sarlóként magasodik felettem. Itt fekve olyan, mintha csak arra várnék, hogy meglazuljon a szög ami tartja és rámzuhanjon. Megszabadíthatna az élettől, a vérszagtól, a kiáltásoktól, a bajoktól.
Mintha ezer év telt volna el mióta kinyitottam a szemem, lassan felülök, felállnék, de féltérden jobb, annyira azért nem sietek, vagy nem is tudom. Vérben térdelek, a kezem is beborítja, s még látom, ahogy emberi kézbe húzódnak vissza karmaim. Felnézek, de, mintha ott se lennék. Csak kívülállóként szemlélem a mészárlást, vagy ez csak rendteremtés? Fajtárs üt fajtársat, testek a földön vérben rángva. Fehér, vörös, fekete, kék... elkap a hányinger, rángatózom, de csak egy végeérhetetlen üvöltés hagyja el a torkomat...

Megint a padlón ébredtem. Zihálva, leizzadva, az ágynemű szerte szét szaggatva, dobálva a szobában. Jó "reggelt" nyomom a fejem a hideg kőhöz egy beletörődő sóhaj kíséretében. Pár perc múlva a hideg zuhany alatt kuporogva próbálom összeszedni a gondolataim. Már ha lennének gondolataim, vagy bármi fogalmam arról miért kínoznak újabban ezek a rémálmok. Összefoglalva az életem itt eléggé.. szabad. Bizonyos keretek között. Bár a határokat csak úgy tessék-lássék módon állítgattam magamnak, latolgatva mit engedne meg Abel, vagy mit nem. A környezetemben vámpírok, alakváltók, változó mennyiségben és minőségben. A legjobb az egészben, hogy olyan vagyok mint egy hímestojás, nem mindenki tudja, hogy meddig mehetne el velem szemben, így a legtöbben békén hagynak, vagy semmibe vesznek. Néha én is elhiszem magamról, hogy csak egy dísz vagyok, egy trófea. Mindent összevetve elég szórakoztató szinte következmények nélkül mindenkinek az agyára menni. Legalábbis az volt, amíg el nem kezdtem érezni a hívást.
Találkoztam én már tigrisekkel, nem is eggyel, de hiába hívtak, úgy gondoltam, hogy ha megtehetem, hogy nem tartozom a falkájukhoz, akkor minek menjek? Ott oda lenne a "biztonság" és a móka. De főleg a móka. Beletelt pár évbe mire bevallottam magamnak, hogy félek elhagyni az ismerős terepet, a mester közvetlen területét. Elvégre odakint ha rossz embernek szólok be akkor pofán vágnak és megnézhetem magam. Másfelől viszont.. ott a kihívás, kipróbálhatnám magam bárki ellen, megtudhatnám mit érek ha kilépek a nagyobb árnyékból. Ha pofára esem maximum visszajövök, vagy, lehet nem is adnám fel egy kudarc után. Ki tudja míg nem próbálom?

Azonban, más elhatározásra jutni, és más ezt előadni a város urának. A kapcsolatom vele olyan.. meghatározhatatlan. Hol ilyen, hol olyan. Nem az a tipikus apafigura, bár én honnan is tudhatnám, az enyém eladott egy visszaútért az öreg kontinensre...

A nagyterem előtti folyosót koptatom már vagy fél órája. A legjobb szövegeim sorban mentek a kukába. A legegyszerűbb még mindig az lenne, hogy benyitok, benyögöm, hogy: Cső Abel, elmentem, majd jövök. Aztán gondolom tiszteletlenségből lekaparhatnám magam a falról. Aztán mehetnék átgondolni az életem. Miért ilyen nehéz összeszedni magam? Még ezt a dögöt se hatottam meg annyira, hogy ma előtolja a karmait az odujából. Mire jó ez a szörnyeteg, ha magasról tesz arra mi történik körülöttem, s csak akkor szól közbe ha épp olyanja van, vagy telihold van? Na igen, ez a hívásféleség még őt is zavarja néha, nem tud rendesen lustálkodni egész nap, ha valaki így dorombol a távolban.

Meguntam. A fülemet az ajtóra tapasztom. Vér nem folyik, ízület nem roppan. Mint egy koporsóban. Csend és halál. Aztán megint. Felzengg a hívás. Mérföldekre lehet, mégis, ha sokáig hallom tudnám követni. A szörnyeteg lustán mozdul bennem. Ő is érzi, és én rajta keresztül, mégis, őt nem izgatja mi lehet, csak a pihenésben zavarja valamennyire. Az meg az én agyamat bassza fel, hogy ennyire nem érdekli. A haragomra persze már felkapja a fejét, körülnéz, nyugtázza a helyzetet. Mivan? Ja csak ez? Hát akkor dögölj meg! És akkor benyitok. Hirtelen felindulásból.


Már a nyelvem hegyén volt a nyitószöveg, de még időben leállítottam magam. Sokat segített, mint mindig, a terem nagysága és akkusztikája, ahogy az első lépést elhaló viszhangként dobálják a falak ide-oda. De, talán az a vesébe látó pillantás forrasztotta ajkamra a szót ami a terem túlvégéről pont engem vett célba, szemügyre. Na, most gyorsan össze kéne szednem némi komolyságot. Csak a miheztartás végett. Becsukom a kétszárnyast a lehető leghalkabban, majd elindulok a város ura felé. A tigris minden lépéssel egyre több és több energiát párologtat ki magából. Kis erőlködésbe kerül ilyenkor visszafogni. Nem szereti ha meghunyászkodok valaki előtt.

Még illőnek gondolt távolságban megállok, kissé meghajolok köszöntésképp.

-Szép estét. Azt reméltem elrabolhatok pár percet az életedből. Volna egy kis problémám, remélem nem zavarok.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-22, 10:51


Nyomasztó érzés ha a világ minden porcikája ellened van. Míg én addig koptathatom ennek a sárgolyónak a felszínét amíg csak kedvem tartja, úgy ellenben körülöttem minden véges. Bosszantó egy tulajdonsága az életnek a megingathatóság, az elmúlás és váratlan fordulatai. Miért is ez jár a fejemben? Kit szeretnék átverni... Most is érzem a gyűlöletet és rettegést ami hetek óta csak erősödik az én kis poros fészkem környékén. Azok a nyavalyás csíkosok nem férnek a bőrükbe. Egy egyszerű kihívó mégis hogy tudja így felkavarni az álló vizet? Drága Rajám... kellett neked az a Sanakut életben hagyni.
Hiába vannak a város külterületén, egyszerűen érzem, ahogy az utolsó szál is elpattant ami a káoszt tartotta féken és a félelem véglegesen feltölti a környezetet. Ezt persze mohón szívom magamba, mint valami ambróziát. Bármit is teszek a vérvonalam nem törölhetem el. Érzem magamban a felbolydulást, a pusztítás mámorító hívogatását, mégsem válaszolok apám hagyatékának. Először mérjük fel a kárt.

Lassú léptekkel járom körbe az egykor oly magasztos falka valaha békét és erőt sugalló területét. Testvér testvért öl... és mondanám, hogy undorító, de jól érzem magam, akkor is ha a helyzettől felfordul a gyomrom. Végeláthatatlan katlan módjára nyelem magamba a félelem tengerét minek hatására magam is önuralmam határára kerülök. Intéztem el piszkos ügyeket, de évtizedek óta nem voltam csatamezőn és most a vérem hívogatóbb mint valaha. Egy pillanatra meg kell állnom, csak egy kicsit hagy koncentráljak. Meg kell találnom a Raját míg nem késő. Talán helyre állíthatom a rendet. Talán leverhetem a lázadást. Senki sem mer meg megtámadni, pedig előttem tépik darabokra egymást, de az ösztönük megsúgja nekik hol vannak a korlátjaik. Percekig bolyongok a csábító káoszban, míg megtalálom őt. Sérülten, egykori fényétől rútul megfosztva. Erőt veszek magamon és megszólítom.
Halihó kincsem. Ahogy látom elfogyott a kávétok. - Egy keserédes mosoly és kétségbeesett szempár a válasz. Így a vállamra veszem a legyengült macskát és kicsit távolabb megyünk. Nem sietek, erőm inkább őrjöngés helyett arra használom, hogy több tízen méteres körzetben minden elme elől eltakarjam kettőnk jelenlétét. Ez lefoglal annyira míg biztonságban lesz a falka tőlem. Ő is kérlel. Engedjem vissza, tegyek rendet, ne hagyjam meghalni a fiát stb. Hiába mondom neki, az én erőn nem válogat csak pusztít, ő kérlelhetetlen.
Pedig ezt a helyzetet az ő népe fogja megoldani, ha kell saját vérükbe fulladva.
- Strips kisasszony, az ön ideje a végéhez ért. Ahogy nézegettem a lázadók egyre többen vannak és a hozzád hűek csak hullanak. Téged már halottnak hisznek és lássuk be, nem nagyon tévednek. Hívd magadhoz férjed és keressetek egy helyet ahol visszavonulhattok. - Természetesen az első dolog amit hozzám vág a gyermeke épsége, de erre is an egy tervem. - Ő az enyém. Élni fog és övé lesz majd a falka, hisz a vér nem válik vízzé, de most vagy elfogadod az ajánlatom vagy leveszem kezem sorsotokról. - Megvetés undorral keveredik tekintetében, mivel engem vádol, de a véges lények sose látnak tovább az orruknál. - Ki tudja, pár év múlva talán újra együtt teázgathatok. Legyetek jók. - Ezzel útnak engedtem és időszerű volt megkeresni azt, ki talán majd egy kezelhetőbb úr lesz.
Az este vérbe fulladt, a holtak mocskából pedig új vezér emelkedett, de a királyi család sorsa homályba veszett és ez így volt helyén...

Ezt követve évek teltek, mondhatni, szinte nyugalomban. A tigrisek új vezére kénytelen, kelletlen, de esküt fogadott ahelyett, hogy távozzon falkájával együtt, mit sem sejtve saját végzetéről. Az ő sorsán halálos pecsét hűlt ki, minek címerét vérbe nyomták. Ma pedig megjelent az első repedés, ahogy a kölyök szemébe néztem. Kíváncsian várom, vajon beteljesíted e végzeted, Kierran...

Kellemes félhomály vesz körül és csend. Az elmúlt napok problémáktól mentesek voltak, amit bizony sokra becsülök. Hiába élhetünk látszólagos, törvények védte békében, az ember és a természetfeletti mindig is összeférhetetlen volt. Illúzió az állóvíz, mert annak felszíne mindig is fodrozódik, csak közel kell hajolni, hogy láthassuk. Csendesen nyílik termem ajtaja, épp annyi fényt és zajt beengedve ami felkelti érdeklődésem, de nem zökkent ki nyugalmamból.
Kit látnak... mit látnak szemeim!? Első pillantásom az övébe merült, majd lelkének kapuján keresztül az elme is feltárult, elém tálalva a ki nem mondott szavakat. Kellemes borzongás fut végig rajtam. Kő... nem is, szikla hullik az álló vízbe, olyan áradatot gerjesztve mi birodalmakat dönt romba. Tenyerem unalmas mozdulattal emelem arcomhoz. El kell takarnom mosolyom. Először hagy szóljon. Illetlen lenne csak úgy tudatni vele egy egyszerű nem-et. Ennek a hullámnak még erősödnie kell míg partot ér, de egy királynak küzdenie kell.
Kérdését követve, már nyugodtam vigyoroghatok rá. - Az én életemből te bizony már időt nem tudsz lopni, de halálom rendelkezésedre áll. Mondjad csak mi nyomaszt... Kierran. -
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-22, 21:17


A szavaira mintha egy méretes szikla kezdené meg utazását egy magas párkányról lefelé. Elsüvít mellettem egyre gyorsulva, s kell pár tizedmásodperc mire hatalmas robajjal nekicsapódik a védtelen földnek. Rendben, arcomra mosoly kúszik, tekintetem a padlót kémleli, hátha megpillantom a becsapódás helyét, vagy meglátom a rezgéseket. Ott a pont Abel... a mosoly vigyorrá szélesül, ezek szerint ez egy jó nap. Talán tényleg elég jó nap arra, hogy előadjam mit is szeretnék. Csak ne lenne ennyire megfogalmazhatatlan a téma. A vigyor halványodni kezd.

-Érezted már úgy, hogy minden frankó, de valami mégis hiányzik az összképből?-Na ezt jól megmondtam.. lejjebb csavarom a tigris erejét pár fokkal és járkálni kezdek hogy oldjam a kezdődő feszültséget.- Úgy értem semmi okom panaszra, nem is nagyon szoktam ugye.. panaszkodni. Gondtalan az életem. Mondhatni. És ezért nagyon hálás vagyok, meg minden, csak... senki sem elégedhet meg azzal amije van... -Megy ez, semmi gáz, rátérek a lényegre talán még hajnal előtt...-

-Igen, szóval van egy álmom. -De érdekes életmintája van annak az asztallapnak..- Egy visszatérő álom, amiben tigrisek harcolnak egymással. És ott vagyok a forgatag közepén, mindent beborít a vér, de lehet nem is én vagyok, hisz én nem is.. -Megállok egy pillanatra, tekintetem a kezeimre mered. Nem is vagyok képes rá, tehát nem én vagyok... Akkor az álomnak talán nincs is jelentősége..- Mindennek a tetejében, ott van ez az érzés, valami hívás a távolból. Azt tudtam eddig is, hogy van valahol kint egy tigrisfalka, de eddig még egy királynő hívását sem éreztem... Jó, nem is igazán hívás, azt csak egy tigristől hallottam, hogy van valami ellenállhatatlan hívás amire felelni kell, ez inkább olyan mint egy jelzés, amit meg tudnék találni. Ha akarom. De, nem tudom, hogy akarom-e.

Vérge megállok, kell egy kis levegő. a mellkasomon keresztbe fonom a karom, nehogy megint elkezdjek gesztikulálni velük egy hasonló monológ közepén. Nem tudom eldönteni, hogy eddig mennyire voltam érthető. Ha belegondolok semennyire. De, már ez is megnyugtat, hogy kimondhattam végre pár dolgot.

-Én.. vértigris vagyok, tudom hol a helyem-Nagyjából- a te falkádban. De, nem tudom, hol a helyem odakint... sőt, azt sem igazán tudom milyen lehet egy vérállatfalka tagjának lenni. Nekem, kell, hogy megtudjam hol a helyem a ranglétrán, nem úgy mint most, hogy vagyok valahol, mert te vagy a Város Ura...

Nem emlékszem mikor szorult ökölbe a kezem, ahogy arra sem, mikor bújt elő a tigrisem az erdőből. Érdeklődve, s annyi energiával, hogy már szinte éreztem úgy állok ott mint egy élő bekapcsolva felejtett párologtató.. De, azt is tudtam, hogy most tényleg átléphettem egy határt, nem csak súroltam őket mint eddig.

Aztán beúszott egy kép. Vajon hogy festhetek most? Itt állok, elmúltam húsz, lassan tisztességes szakállat is növeszthetnék, velem szemben meg az évszázadok tapasztalatával megáldott vámpír, a túlélés mestere, a Város ura, az itteni abszolút hatalom megtestesítője, és épp most kérdőjeleztem meg a hatalmát magam fölött... Halott ember vagyok... A hirtelen előkapart magabiztosságomon megjelent az első nagyobb repedés. Pont középen.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-23, 10:32


Türelmesen hallgatom a kibontakozást, minek nyitánya egy egyszerű vallomás a kapzsiságról. Egy érzésről ami akkor sem hagyja nyugodni a lelket ha a világ a lábai előtt hever. Ez tett engem szörnyeteggé, ez lett sokak végzete és valószínűleg ez is része lesz a lavinának ami már alig várja az indulást.
Még mindig csak kerülgeti... - Igen senki... A lényegre kérlek. - Előbb utóbb ki kell mondania minek szenvedjem át a puhatolózós részt? Nem mintha nem lenne időnk, de könyörgöm...
Csak előjön a lényeg. Álom ide oda, beismerted, hogy hívnak, csak cseppet még korán. Semmi kedvem elküldeni téged meghalni. Arra vannak értéktelenebb embereim is. Neked uralkodóvá kell válni és az nem úgy megy mint a mesékben. Bekopogunk és meg gyepáljuk azt akinek évtizedekkel több tapasztalata van. Ráadásul ha a falka csak megsejt kit is rejtegetek, az egyértékű egy árulással az oldalamról. Ha csak ki nem dumálom magam .. mondjuk, hogy cuki volt, vagy fellángolt az egzotikus jószágok iránti gyűjtőszenvedélyem.
Szólnék a pillanatnyi szünetbe, de hajt a kíváncsiság. Tudni akarom, hogy tálalja a lényeget befolyásolás nélkül. Azt is tudni akarom, melyik hullajelölt okította a tigrisek szokásairól, de az legyen egy másik nap fejfájása.
Óóóóóó... jaj. Hát tényleg a szárnyát szeretné próbálgatni. Viszont ahol repülni óhajt, az pont a sasok fészkelőhelye.
Veszek egy mély levegőt és kissé bánatos tekintettel kifújom.
- Hát, ezt már nem tudom megoldani egy bögre kakaóval, mint anno. - felemelem fejem és rá szegezem tekintetem. Semleges talán kicsit bágyadt kifejezéssel nézek felé és lassan felkelek székemből. - Keirran. Van valami halovány fogalmad miért kellett itt maradni? Miért nem mehettél vissza a falkádhoz? - Hagyok pár pillanatot egy heveny válaszra, majd folytatom egyre rosszkedvűbb tónussal hangomban. - A falka nem egy csokigyár. Nincs látogatás ami után gondolkozol, tetszik vagy nem. Arra nem gondoltál mi járhat az egér fejében, mikor a csapda előtt már elviselhetetlen a csali illata? A te helyed a ranglétrán nem létezik, mert neked azt a bitófára szögezték. - Kimért lépésekkel indulok meg felé. Minden apró koppanás bezengi az üres teret. Minden lépés egy ütése a harangnak, mi menekülésre buzdít. Végül megállok előtte és felnézek rá.
- Nem vagyok kegyetlen uralkodó, így jár a lehetőség a bizonyításra. - Jobb kezem a hátam mögé emelem, kihúzom magam és elvigyorodok.
- Ha csak egy sebet is tudsz rajtam ejteni most azonnal indulhatsz. Ha viszont alul maradsz, addig foglak ütlegelni míg az összes csontod el nem törik. Ha vállalod a kihívást ne szólj csak cselekedj. - Majd síri csend lesz úrrá a szobában. Vajon méltó lesz döntése a neki szánt ranghoz?
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-23, 12:36


Talán tényleg jólesne egy kakaó, de elhesegetem a gondolatot, később, ha már minden visszarendeződött. Ha van még lehetőség visszarendeződésre. Minden izmom megfeszül, ahogy felemelkedik a székből. Az ösztöneim azt súgják baj lesz, és el kéne húzni a csíkot, mégis olyan természetesnek tűnik a mozdulat. Jeges marok kúszik a gyomromba, de a következő szavak hatására el is múlik. Harag kap lángra bennem. Olyan ami mindig itt ég belül, mélyen eltemetve, takarékon. Persze, hogy tudom miért...

-Mert a szüleim gyáván elfutottak, és itthagytak engem... neked...

Egér? Préda? Bitófa? Nem értem, hogy jön ez ide? Meg akarnak ölni? Nem is ismernek, miért? Rengeteg kérdés merül fel bennem. A harag,  vagy dac már csak emlék, elfújta az értetlenség. És Abel elindul. Végtelen magabiztossággal. Most jön a büntetés? Önkéntelenül is hátrálok egy fél lépést. De, mintha a szörnyetegem csak erre várt volna. A mindig nyugodt, világra érdektelen lusta tigris előlép s várja mi történik. Az erő, az erőm nyugodtan leng körbe, várakozón. De, az ösztöneim még mindig azt súgják, hogy hamarosan rámszakad a mennyezet...

A vér megfagy az ereimben ahogy megáll előttem és kimondja a szavakat. Bizonyítani akartam, de nem így, hallottam pletykákat, eszemben sincs harcolni a város urával. Talán nem is kapok másik lehetőséget. De, kit érdekel? Jobb ez az élet, mint ez az élet törött csontokkal.

Még mindig csak bámulok rá. Tágra nyílt szemekkel. Egér és csapda. Hiába döntöttem el a menekülést, mégsem tudok most elmozdulni. Talán ha azt akarná, harcoljak az egyik hiénájával, az menne. Gondolkodás nélkül. Vagy ha képes lennék arra mint az álomban. Azok az emberi karmok talán elérhetnék, vagy ha átváltoznék... persze amíg vergődök simán kirugdossa a szuszt is belőlem.

Szólnék, de a szavak a torkomra fagynak, a vérnyomásom az egekben, az elmémben is csak két lehetőség pattog. Megfutamodás, vagy fájdalom. A harmadik lehetőség meg túl abszurd. Megint egyedül. Vagyis nem, mert a tigris még mindig itt feszít bennem. Ő vállalná a kihívást. Ha lenne egy kicsivel több tapasztalatom a harcban... De, még mindig telnek a másodpercek. Ha tényleg meg akarnak ölni a tigrisek, ennyi habozás pont elég lenne hogy négy darabban találjam magam.

Lehunyom a szemem egy pillanatra, visszanyelem a félelmem míg megtehetem. Mikor újra kinyitom furán aranyszínben úszik minden. Csak az tűnik fel, hogy mennyire védtelen is most az előttem álló vámpír. A tigris felüvölt bennem, újabb energialöket borít el. Balra mozdulok, hogy a védtelen oldalára kerüljek, jobbom ütésre emelkedik, egy pillanatra felmerül bennem, hogy Abel az akit megütni készülök, de a további gondolatokat elsöpri az adrenalin. Ütök, de a gondolataim már a kitérésen járnak.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-23, 17:43


Erre a válaszra kicsit elhúzom a szám. Leheletnyi élet ez övé, mégis eddig abban a hitben töltötte, hogy elárulták. Veszélyes gondolat kezd bennem körvonalazódni. Eddig a pillanatig csupán meg kellett volna próbálnia megütni és én elégedett lettem volna. Most már viszont többet akarok.Talán ideje lenne a valóságból csepegtetni neki.  Vélhetően ez lesz az út kezdete ami akár már itt és most elbukhat. Valami amit ha kettőnk közül bárki is elront, sokan fognak meghalni. Ez érdekes... vajon ez lesz az ő történetének kezdete?  Hát vágjunk bele.

Állok előtte a csöndben. Minő külső nyugalom. Alig látszódik a belül vívott harc, de érzem ahogy hullámvasút módjára ingadozik benne a félelem. Tisztában van az erőviszonyokkal és egy átlagos halandóra váró következményekkel ha engem kihív, de most én szólítottam őt. Én adtam az ultimátumot. Én teszem próbára az ütőkártyám egy stabil falka érdekében. Viszont a jutalom oly távolinak hathat az ő helyzetébe és szinte biztos a bukás. Pedig nincs sok dolga. Csak... meg... kell... sebeznie.

Tekintetéből árad az akart. Sárgás izzása még engem is feltüzel. Csak rá tudok fókuszálni. Meg fogja tenni, ez már szinte biztos. Halovány mosolyom erősödik egy eszelős vigyorrá, tigrisének ereje hatására és kevés kell, hogy felnevessek mikor látom a lassú, könnyű, de igenis akaratból megindított támadást. Az ütést ami itt elindult szinte biztos a megfelelő helyen fog majd landolni. Csak idő kell. Hát még is jó kártyát húztam ki a pakliból...

Hiába támad a védtelen oldalamon, bőven több erőre van szüksége. Ezt viszont most előcsalogatom akkor is ha nekem kell majd takarítanom.
Könnyedén lépek ki ütése elől még körbefordulni is van lehetőségem, hogy balommal ragadjam meg fejét. Féltérdre ereszkedek és őt magammal rántom koponyájával feltörve a vastag járólapot. Durranás rázza meg a termet, minek vízhangja csak még csontba maróbbá teszi a recsegve összezúzódó márvány látványát. Igen, tényleg vele van a bestia. Ha nem így lenne... hmmm... kicsit a milánóira hasonlítana az összhatás, sok hússal.

Érzem a megtorpanást, de jár a jutalom. Hisz az első lépést megtette mit tőle vártam. Lejjebb hajolok közel a füléhez, majd súgom neki egy apa büszkeségével.
- Cselekedtél... úgy ahogy egy király fiához illik. - Felkelek, kihúzom magam és kényelmesen odébb lépkedek, várva, hogy erőt gyűjtsön. Elegáns öltönyömön egyetlen hiba a vérrel és márványporral szennyezett fehér kesztyű. Több kell a következő lépéshez. Magából kell a hatalmat felszínre hozni. Adok is neki okot folytatásra. - Őket vádolod ugye? Pedig én voltam az aki rákényszerítette őket a távozásra... - Visszafordulok egyenesen a szemébe akarom mondani. Járja csak át a gyűlölet, a pusztításvágy. Tomboljon ha akar!
- ...és én nem engedtem, hogy vigyenek, kölyök. - Nem várok sem bocsánatot, sem megértést. Ez nem az a pillanat ahol meg kéne indokolni a tetteim. Ez csak a hideg zuhany egy kíváncsi cicának.

Jobbom még mindig hátam mögött feszül, magam pedig egyenesen várom a következő rohamot. Van még bőven esélye. Csak éljen is vele.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-24, 09:11


Már előre éreztem, hogy ez kevés lesz. nagyon kevés. megint egy olyan pillanat mikor a világ lelassulni látszik. Könnyedén kitér az ütésem elől. A mozdulatait csak látom, nincs időm cselekedni. Kesztyűs kéz telepszik meg a fejemen, majd hihetetlen gyorsasággal közelíteni kezd a padló. Ez fájni fog villan át az agyamon, majd a következő pillanatban felrobban a világ.

Nem látok, csak vakító fehérséget, nem hallok csak sikító zúgást, de érezni érzem ahogy a csontjaim elvezetik azt az iszonyatos erőt, érzem a hullámokat, a kettős reccsenést, a padlóból, és a koponyámból. A levegőm rég elfogyott, de ha lenne sem biztos, hogy tudnék üvölteni...  

Érzem ahogy a kő bölcsessége, mibe belecsapódtam átáramlik belém. Évezredek, korok tapasztalata, hűs, nyugodt, mindent túlélő megfigyelő. Kedvem lenne ezt felhasználva itt feküdni még egy két világkorszaknyit, de a fejem mindjárt szétszakad, de a világ egy második robbanással újra feltárul. Elborítja arcom a vér, levegőért küzdök, hörögve próbálom összekaparni magam. Hallom a szavakat, de az agyam még annyira egybe van olvadva a márvánnyal, hogy felfogni nem tudom. Köhögés szakad fel tüdőmből ahogy eltolom lassan magam a földtől.

Végre a szédülésen keresztül valamennyit stabilizálódik a környezet. Az első és legfontosabb a tény, hogy élek. Kinyitom a szemem, imbolygok, ülve elesem. Csak egy pillanat, nyújtom a két láb felé a kezemet.

-Te..?-Vagy kimondtam, vagy csak gondoltam, nem tudnám megmondani ebben a káoszban. Kezeimet a fejemre szorítom, s már szinte egy fokkal jobb is a helyzet. Gondolat, visszatértek a gondolataim... Hatalmas előrelépés... -Ez mind..- Zihálva meredek a cipőkre. A kép összeáll, vagy legalábbis már nem csúszik szét. -Ez mind..-Már majdnem összegyűlt az akaraterő, hogy felálljak.-Ez mind..- Minden kimondott szó csak egyre több erőt ad.- csak azt... bizonyítja, hogy.. feladták. Akár benne volt a kezed... akár nem...

A végére felálltam. A fájdalom nem múlt el, a vér miatt még mindig ködösen látok, de a határokat kezdi elmosni a fájdalom és a fenevad ereje. Sokkal gyorsabb mint én, mérem fel újra a helyzetet. Nincs értelme megverekedni a vámpírral, csak azonnali válaszcsapást kapok. De, ha elkapom akkor már mindegy milyen gyors. Vér-borította képemből egy torz vigyor emelkedik ki, a szemfogaim megnyúlnak, megváltoznak, a látásom is kissé élesebb lesz. Hamarosan át kell változnom, nyugtázom magamban. Lejjebb engedem a súlypontom, elrugaszkodom, nekifutok. Csak pár méter a távolság, de nem számít. Az utolsó pillanatban nem lendül a kezem, fejem lehajtom, karjaim széttárom. Tisztára mint az amerikai foci a tv-ben. Abelnál a labda...
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-24, 11:05


Nagyon rég véget ért birodalmak idejére emlékeztet az esetlen erőgyűjtés. Valahol lenyűgöz ez az akarat erő, mélyen egy kicsit meg is rémiszt. Bár magában kevés, mégis mindennek alapja az elszántság.
Végeláthatatlan mezőt oltalmazó fához hasonlóan én is csak állok és mozdulatlanul figyelem őt felkészülve bármire, legyen az szellő vagy vihar.  

Felszalad a szemöldököm szavai hallatán. Nem is tudom hová tenni a friss információt. Nem tudom kezelni a kialakult helyzetet. Látom készülni a következő támadáshoz de én még fejben nem vagyok kész. Nem ezt a választ vártam. Tényleg küzdhettek volna halálukig feladva egyetlen gyermekük életét és egész vérvonaluk. Dicső  vég lett volna. Dicsőbb, mint nyomtalanul eltűnni egy felettük álló erő utasítására.

Nem maradt időm agyalni mert már fut felém közel félalakban. Gyorsabb, sokkal gyorsabb, de még több rejlik benne. Felkészülök a kitérésre és hoppá... nem maradt időm elhajolni tehát vegyük fel ami jön. A felém lendülő test kitérni úgysem fog így bátran lendülök én is irányába. Visszafogottan megfejelve őt közben alkarjaira markolva. Amit meglassul a koppanástól tovább rántom karjánál fogva és eldobom a terem végébe.

Hirtelen keletkezett időmben ismét agyalni kezdek. Tanácstalan vagyok. Pár másodpercig csavargatom szakállam míg döntésre jutok.
Jobban átgondolva, az, hogy tiszteli őket tettükért oly mindegy. Csak akarnia kell a trónt. céljának hajtóereje lehet bosszú, hatalomvágy akár múló szeszély is. Amíg elég erős akar lenni az uralkodó címre addig felesleges a saját látásmódom erőltetni.

Nézegetem a pár méterre fekvő férfit és fura mód kényelmetlennek érzem balomon az öltönyt. A kurva életbe... ez bizony egy több centis szakadás, alatta egy halovány karcolással. Ebből előserken pá csepp vér is. Nem is folyik, csak kiül a karcolás peremére. Úgy néz ki nagyon el voltam foglalva gondolataimmal és nem volt tökéletes a fogás. Vajon mikor pattanhattak ki a karmai? Szándékos csapda volt, vagy csak vak szerencse? Igazából el is hallgathatnám hisz már be is gyógyult, de ennél következetesebbek vagyunk. A lényegen nem változtat és azon se, hogy most csalódni fog.

- Hát tényleg sikerült megsebezned. Rohadt picit, de a sors a te pártod fogja. Én viszont nem. Nem mész a hívás után amíg én nem látom azt jónak. A vitát itt lezárom. Távozz. - Sarkon fordulok, irány vissza a pihe puha székbe. Ezt a dolgot több irányból is át kell gondolnom. A hiénák is mozgolódnak. Ejj... több frontos vihar várható.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-26, 18:00


Az újabb fejre érkező megrázkódtatás után, már az sem számított, hogy hogyan lett a nekifutásból hirtelen repülés. A becsapódás már egész elviselhetőnek tűnt az eddigiekhez képest. Legalább nem hagytam még egy krátert a márványpadlón. Valamikor repülés közben veszthettem el a kontrollt a szörnyeteg felett, nem mintha számított volna, talán csak ennyi kakaó volt bennem. Az erő elszállt, a tigris visszahúzódott, és nincs bennem most elég erő és indulat, hogy előhívjam. Pár napig tuti hulla leszek...

A padlón fekve nézem a plafont. Már egy ideje stabil alakban lóg felettem. A szavak is elértek hozzám, most végre van időm mindent átgondolni. A fejem elfordítom, fájdalom hasít bele a mozgástól, de legalább látom, ahogy visszasétál a székéhez. Az első gondolatra ami stabilan megmaradt, felé emelem a jobbomat.

-Ez nem ér.. használtad mindkét kezed!

Beugrik a kép is, ahogy rámarkol karjaimra, hatására egy kisebbfajta győzelemhullám visz könnyedséget a testembe, feledtetve a becsapódások fájdalmait. Az arcomra is egy megkönnyebbült sóhaj után mosoly ül ki.

-A hívás nem számít, ez.. sokkal többet ért...

Kezd összeállni a kép. A szüleim, s hogy miért is nem mehetek vissza. Nem is gond, ha egyből szétkapnának, vagy valaki komolyabb ártó szándékkal lépne fel ellenem most kikapnék. A vereség egy dolog, de a halál...

-Megismételhetnénk... időnként.

Tudom, hogy elbocsájtott, de, még nem nagyon akaródzik fölkelni. Végigsimítok a fejemen, a fájdalomtól felszisszenek, a vér már majdnem megalvadt, alatta csak duzzanatok, talán nem tört el semmi. Nem mozdulok, nem fogok csak úgy kikúszni az ajtón. Főleg egy ilyen fájdalmas sikerélmény után.

-Talán kereshetnék valakit, akivel gyakorolhatok. Aki nem félne fájdalmat okozni, aki komolyan venné.. Mielőtt visszajönnék ugyanezzel a kéréssel.. Nem lenne rossz művelődni egy kicsit a tigrisfalkáról..

Érzem a késztetést, hogy felüljek, így meg is teszem, egy pillanatra megbolydul a világ, de aztán  megnyugszik minden. A szemébe akarok nézni mikor kimondom.

-Én köszönöm Abel...

A szavakat, a gondoskodást, hogy itt lehetek, még a verést is, s hogy még épek a csontjaim. Megvan az új cél, a múltam egy eddig ködös darabja, mely vért kíván. Erősebbé kell válnom, hogy megmutathassam mindenkinek, igenis van helyem, rangom ebben a világban. Nekem. És nem egy nagyobb hatalom rámvetülő árnyékának. Egyszer én is állva fogok maradni egy csatánk után. Csak addig kéne túlélni valahogy.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-11-27, 15:30


Ülök és szavait emésztgetem. Mindig azt hiszem, hogy a kezemben tartott szállak szépen egyenesen feszülnek, úgy mozgatva mindent mi felett hatalmat érzek. Most ismét furcsa érzés mikor egy damilon visszafele érzem a húzást. Gyorsabban és önállóbban cselekszik mint azt reméltem. Szerencsémre úgy néz ki talán megegyezik a célunk, ha nem is minden pontjában.
A csúzli megfeszül, pillanatokkal később repül a kő is. Pontosan a cél feje felé. Az, hogy orcán vagy homlokon csapódik be, már csak részlet kérdés. Mint ahogy az ő motivációja is, amíg hű véréhez és hozzám.

Ismét rá szegezem tekintetem. Mintha csak most kezdődne előröl az egész kis jelenetünk.
- Ha csak egy fontosabb lény is jelen lenne, meg kéne, hogy öljelek a szófogadatlanságodért, kóbor tigris. - Szigorom enyhül, ború derűre vált, mégis csak egy trón várományosával beszélek. Csak ezt, se ő, se a jelenlegi úr nem tudja. Meg úgy senki, rajtam kívül.
- Végtelen szerencsédre, engem a mai napig lenyűgözöl. -

Most nézem mennyire helyben hagytam. Szívem szerint becipelném a szobájába, de ahhoz sok a szemtanú. Nem marad más, kérek két hiénát az őrségből. Ők majd segítenek és nem is kérdeznek felesleges dolgokat. Viszont még van időm, nem futólépésben jönnek.
- Van pár vállalkozó kedvű az őrségből, aki szívesen fog veled viaskodni. Mellé mondjuk kéthavonta egyszer különösebb felelősségre vonás nélkül kihívhatsz ha egyedül vagyok. Erre viszont neked kell figyelni, mert bárki rangos előtt meg foglak ölni. Gondolkodás nélkül. A fajtád megismerésére is szerzek valami tanár szerűt, az viszont nem lesz tigris. Indokolnom nem szükséges. -

Mire befejezem meg is érkezik a két őr.  Egyiküknek egy hangos füttyszó is elhagyja ajkait a széttört márvány láttán. Dolguk tudják, cselekszenek. Még mielőtt visszavinnék szálására, megállítom őket egy búcsú erejére.
- Amúgy meg ne merészelj bármit is megköszönni. Olyasmiért felesleges, amiért megküzdöttél. - Végül intek, vihetik.

Ismeretlen idővel, de több kihívással később.

Rég nem találkoztam vele, pedig ideje lenne. Leéli a testőrségem ha így folytatja a fejlődést. A végén még prémiumot kell adnom annak aki rendszeresen kiáll ellene. A hideg rideg folyosó vagy a csend hatása, de bizonyos gondolatok nem hagynak nyugton. Vajon mi járhat mostanság a fejében? Egyszerűbb lenne kiolvasni, de régimódi vagyok. A szavakat hallani szeretem. Személyesen tőle.
Benyitva egy kevesebbek által ismert tágasabb betonszobába ismét eszembe jut miért csak havonta hívok ide mesterembereket. Pénzkidobás lenne mindent azonnal kijavítani.
- Nem fecsérled az időd... Hogy szolgál az egészséged Kierran? -
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-12-03, 13:32


Mintha valami végső tartalékokat élnék fel, úgy küzdöttem belül azért, hogy magamnál legyek, értelmezzem a szavakat. Pedig a sötétség oly bársonyosan, melegen hívogatott. Az életemre tett megjegyzések elsuhannak az éterbe, hisz épp most nyertem. mondhatni nyertem. Az első kis győzelem, még ha részéről nem is volt komoly a harc. Ez is csak erősítette bennem a vágyat, hogy elhagyjam ezt a helyet. Mert ennél sokkal több van az életben.

Aztán leesett az állam. Edzőtársak, újabb kihívások, és egy tanító, hogy ne legyek síkhülye a saját fajtámhoz... A nagy lehetőség új tüzet lobbantott fel bennem. már szóltam volna, de két hiéna már be is jött. Torkomra fagyott a szó, eszembe jutott mennyit is szívóztam velük.. Ezek meg fognak ölni, futott át az agyamon miközben felnyaláboltak a padlóról.

-Legközelebb... nem is. Nem okozom több csalódást. -Mondom még egyszer a szemébe nézve ígéret gyanánt. Még erőn felül egy mosolyt is kipréselek magamból, majd hagyom hogy tisztességgel kivonszoljanak a teremből...

---


Eleinte úgy gondoltam, ez egy nagy lehetőség nekem. De, a hiénák is ajándékként tekintettek erre a lehetőségre. Feszültséglevezetés, mondták néha röhögve. Elsőre úgy összevertek, hogy egy hétig döglődtem utána. S később sem lett jobb. Ki is vertem a fejemből Abel ajánlatát, a kéthavi kihívást. Mit gondoltam? Véletlenül ejtettem egy karcolást egy fél kézzel védekező vámpíron, és máris össze tudom majd pakolni a testőrségét?

Majdnem fél év kellett, hogy rájöjjek, ez... azon kívül, hogy jó móka volt nekik behozta az eddigi lemaradásomat. Ők ebben nőttek fel. Az állandó dominanciaharcban. Később felálltak a szabályok is. Átváltozásig, vagy összeesésig. Átváltozás esetén az a két három megfigyelő is becsatlakozott, hogy kivehessek pár napot a dokinál.

De, előnye is volt. S pont emiatt nem hagyhattam abba akárhogyan is irritált a röhögés. Jó, megértem én, hogy vissza akartak fizetni minden sötét poént, de, az volt az érzésem, hogy élvezték a dolgot. Nagyon is. Azonban minden verés után hamarabb gyógyultam fel, és minden újabb harc tovább tartott. Ők igenis komolyan gondolták, nem fogták vissza magukat. Amikor csont tört, akkor csont tört. Összeforrt az is.

Nem is gondoltam, mi mindent túl lehet élni. Ez az alakváltó lét egyik nagy előnye. Odavágnak a falhoz, hogy úgy érzed kiszakadsz a másik oldalon, aztán három-négy nap múlva ugyanúgy lefejelheted a padlót, hogy aztán egy elvétett kitérés közben eltörhessék a bordáidat. Mindenből föl lehet állni, de kemény lecke volt. Az tartott legtovább, mire megértettem, hogy én is nyugodtan szabadon engedhetem az erőmet. Nem kell visszafognom magam, ha túlzásba esne valaki a megfigyelők közbelépnek. Szóval semmi halálos, de azon túl... rengeteg dolgot túlélünk mi alakváltók.

A testi fejlődés egy dolog. Az, hogy tudom állni és adni az ütéseket kevesebbet számít mint az, hogy megtanultam kordában tartani a bennem élő tigrist. Eleinte, ha elszaladt velem a ló, és átváltoztam volna mind nekem estek. Ezért meg kellett találnom a kiskaput. Érzésből harcolni, együtt a tigrissel, eggyé válni vele, és a határon megállni. Mára már teljesen én irányítom az átváltozást.

Aztán, mikor már én törtem fel velük a padlót, változtak a szabályok. Ha előnybe kerültem, valaki mindig beszállt. Végül eljött az idő, amikor már az átváltozás határán sem ugrottak rám, míg megtartom az emberi alakom. Akkor vált izgalmassá az egész, mikor az egyik legyőzött hiéna átváltozott, s úgy folytatta a harcot. A többi meg sem mozdult, csak izgatottan várták mi lesz. Sokkal gyorsabb lett, erősebb. Alig bírtam tartani a lépést. Ott, akkor nem érdekelt, hogy a többi mit fog lépni.  Hagytam, hogy az erőm elszabaduljon, csontjaim megnyúltak, ropogtak, ujjaimból karmok kúsztak elő, majd mintha csak folyékony lenne, beborított a bunda. Együtt üvöltöttem fel a tigrissel. Az ellenfeleimre. Addigra már két vérhiéna állt előttem. Kisebbek voltak így. Sokkal. De, nem, én lettem nagyobb. Sikerült tönkreverni az edzőtermet. Győztem, kiütöttem mindkettőt, mire vagy féltucatnyian beözönlöttek az ajtón a nagy zajra. Visszaváltoztam, kimerülten rogytam a földre, és csak vártam az újabb támadást, vagy a kómát a korai alakváltás után, de egyik sem jött. Fasza. Ha kiverem belőlük a szuszt kivívok egy kis tiszteletet. Milyen jó tudni. Volt még erőm elvánszorogni a szobámig mielőtt kidőltem volna. Itt a pont. Végre. Megérte a rengeteg időt, szenvedést, fájdalmat... Hamarosan megmutatom mennyit is fejlődtem...

Kicsit több mint egy évvel később

Már megint a teremben. A második otthon a szobám után. A napok egyre egyhangúbbak, már nagyon kezdem unni. Nincs nagy választék, ha van energiám megnézem a cirkuszi előadást. A rengeteg ember, a tömeg illata, sokszinűsége, a feltörő érzelmek jelentik szinte az egyetlen igazi kikapcsolódást itt. Azon kívül vagy a szobámban döglődöm a tv előtt, vagy a dokinál egy hevesebb küzdelem után, vagy itt az edzőteremben. Kell a kihívás, a változás,  ki kell törnöm innen mielőtt beleőrülök. Ez hajt előre nap-nap után. A mai menü a kitérés, és hogy fájdalmas is legyen a lecke, most nem test-test elleni a harc. Ted vigyorogva forgatja az ezüstkést. A penge úgy táncol a kezében, mintha külön életet élne.

Felveszem az alapállást, már ezredjére, vagy ki tudja. Kisterpesz, bal láb elöl jobb egy tenyérnyivel hátrébb. Ökleim mögül nézem a penge röptét. Készen rúgásra, ütésre, Látom a lelki szemeimmel, hogy előrelendülök, kirúgom a kezéből a fegyvert, majd megpördülve egy gyomros és egy bal horog. majd mehetnék kajálni. Ezért választottam a Thai boxot... de ma nem ez a feladat. Több karcolásból vérzem. az ezüst kellemes csípős érzése feltüzel. Figyelem a testet, ahogy mozog, hozzá igazítom magam. Mikor mozdul, mozdulok. Előre lendül, már látszik az ezüst ív, ahogy a gyomrom felé hasítja a levegőt. A keze megnyúlni látszik, de ez csak egy kis ugrás volt, hogy áthidalja a távolságot. Elengedem, el kellett engednem a gondolatokat. Túl gyors a támadás, s én is túl gyorsan reagálok, ha leállok elemezni a helyzetet megint megkóstolom a pengét. Hátraugrom, majd elvetődöm balra. csak egy pillanatra vesztem szem elől Tedet, nyílt az ajtó. Felállok, már biztosan tudom, hogy a harcnak vége. Alig engedem le a kezeimet, az érzékeim jeleznek. A hiéna nem látta, vagy nem érdekelte, hogy ki  nyitott be az ajtón. Egyenes vonalban tartott felém a penge. A karom pont az útban volt, éreztem, ahogy végigkarcol. Az égető érzésre még várni kell egy kicsit. Elfordulok. A penge tovább szánt, de, már eléggé elmozdultam. Jobbom hirtelen rámarkol a késtartó kézre, a forgás még mindig tart, mostmár végig kell vinni az ütést, a bal könyököm van lendületben hátrafelé, pont a bordák felé. A test megrándult, kicsit megemelkedett, ezzel egy időben fogást váltok jobbal, kicsapom kezéből a pengét, majd szitkozódva arrébb ugrom a friss vágást vizsgálgatva.

-A kurva élet... -Letépem a pólóm, s az alkaromra tekerem, közben próbálom átadni magam az égő, viszkető érzésnek, hogy minél hamarabb elmúljon.- Ha nyoma marad, legközelebb én fogok késsel hadonászni...

-Legközelebb inkább ne bambulj el..-Nyögte ki Ted vigyorogva, két köhögés között a földön..

Fejemmel intek az ajtó felé, hogy ő is lássa a belépő Abelt. Vicces volt látni, ahogy hirtelen megpróbálja rendbe szedni magát, hogy tiszteletteljes üdvözlést produkálhasson.

Felálltam. A fájdalom alábbhagyott, de csalóka ez, ha ezüsttel történik a vágás. Még jó ideig érezni fogom. Megemelem a pólót, felszisszenek, Ölteni talán nem kell, nyugtázom magamban, majd Abel felé fordulok. Nem is tudom mikor láttam utoljára, kicsit összefolytak az elmúlt hónapok. Azt, meg nem is számolom, mikor ki voltam ütve.. Szóval régen volt, akkor is azt hiszem, az edzőterem javításai miatt kellett felelnünk pár hiénával. Néha tényleg túlzásba estünk. Sikerült összehaverkodnom a testőrök nagy részével, bár még így sem mondható barátságosnak amit egymással műveltünk a falak között. Most csak egy oldal volt leamortizálva. még mindig fáj a gerincem, ha belegondolok, hogy is került az a nagy lyuk a falba..

-Igyekszem Abel..- Talán tényleg ideje lenne kivenni egy kis szabit..- Amint látod.. eddig még mindent sikerült befoltoznom magamon. Bár, a hiénák nagyon igyekeznek, hogy ez megváltozzon.-Mondom vigyorogva. Már ezt is kezdem átvenni tőlük.. Görcsöt kötök a pólóra, és elindulok a vámpír felé. Vajon mit kellene mondanom? Rengeteg idő telt el, mióta utoljára hosszabb beszélgetést folytattam le a város urával. Annak is a végén a hiénák cipeltek ki. De, az megadta a kezdő löketet, a célt, hogy eltűrjem a fájdalmat és fejlődjek.. Talán azért jött, hogy leteszteljen? Semmi kedvem felnyalni a vért és az izzadságot a padlóról. Végigmérem a pótapámat, egy pillanatra megcsillan az ötlet és a lehetőség, hogy talán most más lenne a végkifejlet, de jegelem az ötletet. Legalábbis még egy kicsit.

-Elnézést kérek a megritkult látogatások miatt, de amint látod, még mindig le tudnak kötni a testőreid.- Felkapok egy törölközőt az ajtó melletti műanyag asztalról, és megtörlöm az arcom. Műanyag.. az emlékre mosolyognom kell. Az első berendezés volt amit összetörtek velem, az a díszesen faragott faasztal aminek a helyén már csak ez a pillekönnyű és persze olcsó műanyag asztalka  kapott helyet.- Minek köszönhetjük a megtisztelő látogatást? Mármint, tudom, hogy egyre több a sérült testőr, igyekezni fogok, hogy ez ne okozzon hmm.. kényelmetlenséget. Eddig ők vigyáztak rám, most én vigyázok rájuk. -mondom kicsit zavart vigyorral.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2017-12-31, 10:48


Nem hazudik, tényleg szemmel láthatóan jó erőnek örvend, de a kijelentése miatt muszáj viszonoznom a vigyort. Valóban igyekeznek és eddig is nagyon sok lendületet adtak bele. Bár személyesen ritkán figyeltem meg az edzéseit nagy sűrűséggel követeltem meg a jelentéseket fejlődéséről. Azt pedig nem is kell mondanom, hogy olykor magam is megjelentem a teremben érdeklődve nézve az eseményt. Nem különösebb kihívás néhány feltüzelt, adrenalintól pörgő elme elől eltakarni a jelenlétem és ki hagyna ki egy testközeli lehetőséget valami megfigyeléséből ami nagy valószínűleg bele lesz írva a falka történelmébe? Ez azon kevés dolgok egyike amiért megéri elviselni az örök létet. Végigtudom nézni azt a mindent söprő áradatot, mit egykor egy egyszerű kis fodrozódásként láttam indulni.
Mosolyom elhalványul és némi büszkeség veszi át helyét. - A szerénység sose volt probléma. Bár ahogy a falakat és a gyengélkedő kihasználtságát nézem, lassan talán tudatosan is tudnál rajtam sebet ejteni. - Minden jó érzésem ellenére ideje felfedni látogatásom valódi okát. Valamit ami nyomasztott már egy ideje és most már egyedül kevésnek érzem magam a probléma vér nélküli elsimítására. Ez a gondolat tekintetemen is tisztán látható, nem rejtem el valami pókerarc mögé.
- Keirran. A mostani helyzetben még az én időm is véges, a tiéd viszont aggasztóan száguld egy szakadék felé. Még a zuhanás előtt látni akarom, hogy legalább a szárnyaid megvannak, repülni majd megtanulsz a föld felé zuhanva... -

Ez így elsőre homályos lehet, de mindent tisztázzunk csak le. Pár éve volt szerencsém összefutni egy csíkos cicával. Fiatal teremtés, nagy szájjal és legalább akkora bajjal ami követte. Természetesen az egérutat megmutattam neki, ami talán nem teljesen önzetlen volt, mert egy tartozás bizony bármikor bevasalható. Főleg abban az értékben amiben mi ketten játszottunk. Mégis ki lenne jobb egy lázadó herceg pártfogójának mint egy számkivetett, aki sehol sincs otthon? Valaki akinek ténylegesen érdekében áll Keirrant erőssé tenni. Így egy kellemes, hűvös éjjelen, hazakísértem munkahelyéből szívrabló kisasszonyt és feltettem egy kérdést amire csak igen lehetett a válasz.
Pontosabban megkértem, hogy csendestársai mellet az én bundás pártfogoltam is boncolgassa, kicsit más értelemben. Ryenne kisasszony természetesen jól leplezve, de örömmel vállalta a feladatot. Milyen csodás is a mentori munka, még mellékállásban is.
Valódi célom ennek a folyamatnak az ellenőrzése lenne.

Mély levegővétel után folytatom. -... Látni akarom meddig tudsz tartani egy tökéletesen kiegyensúlyozott félalakot. Előtte még szívesen meghallgatnék egy kis helyzetjelentést a mentoroddal való haladásokról. Szívrabló kisasszony ugyanis nem valami közlékeny teremtés. -
Ennek ellenére élve van rá szükségem. Jobban mint valaha. Mozgolódnak a tigrisek és egyre nehezebb eltitkolni a cirkuszban növekvő erőt. A végjáték közeledtével el fog jönni a pont ahol fény derül majd mindenre és ez bizony egy 22-es csapdája. Erősödnie kell, de minden szilánkkal egyre nehezebb rejteni a csillogását.
Ezért abban reménykedek, hogy mikor a kíváncsi szemek már túl közel vannak akkor még egy nagyot lökünk az egészen, vakítson el mindenkit a csillogás, hogy mire észbe kapnak a lehető legtöbbet fejlődjön és már ne lehessen ellent mondani akaratának. Eddig viszont el kell jutni, amiben sokat segítene a nagy erő és annak a tudatos elrejtése ami viszont megint a szikezsonglőr ismerősön múlik.

Egyre izgalmasabb a játék ahogy növekszik a tét. - Szóval hallgatlak.
Keirran...
-
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-09, 20:48


Az elismerés öröme szétterül az arcomon, hiába gondoltam már rá én is, hogy talán itt az alkalom, megérett már az idő egy újabb kihívásra, még mindig nem szántam el magam rá. De, mielőtt túlságosan is örülhettem volna magamnak jött a következő mondat. Ami hatalmas kérdőjelek tömkelegeként öltött formát fejemben. Miii? Valami történt? Sietni kell? Repülni? Na azt nem. A földön, vagy a föld alatt nagyobb biztonságban vagyok.

-Ez azt jelenti...-Kezdem összeszedni a gondolataimat, de elhallgatok, igen azt...

-Ami azt illeti..-Vakarom meg a fejem miközben nagy szemeket meresztek Tedre aki épp kilopakodik a teremből.- Még régen voltak oktatóim, bár már akkoriban is mással voltam elfoglalva, így nem maradt meg bennem sok abból amit tanítottak. Akkor még a tigrisem sem volt meg, valahogy nem érdekelt. Most meg..-Rye az első kudarcbafulladt próbálkozások után elkezdte leadni a letisztultabb verziót a történelmünkről. Kezdem élvezni a társaságát, fajtárs, tigris, bár teljesen más a világképe mint az enyém, vagy az enyém más a normától? Mindegy is, amit mondott nem jött be. Az én tigrisem nem vágyik a közelségre, a társaságra, nem úgy mint az övé... De hol is..? Jaa..- Voltak nehézségek... de, igyekszem, egyre több marad meg bennem a tanultakból, mondjuk, ezek csak beszélgetések. Leckefelmondásból nem vagyok jó, azt ne várdd.-Adok ki egy zavart mosolyt-De, a lényeget tudom. Hol a helyem, mihez van jogom, a többit ráérek még megjegyezni. Vagy, annyira ugye nem sietünk?

De-de különben nem lenne most itt. Nekidőlök a műanyag asztalnak, a halántékomat maszírozom, majd beletúrok a hajamba. Egyszer. Eddig egyszer sikerül úgy visszanyomnom a tigrist részleges alakváltás közben, hogy ne változzak át. És akkor is csak azért, mert az alatt a kemény fél perc alatt majdnem letéptem a pólót Ryenne-ről, és az elterelte a figyelmem. A többi próbálkozást inkább hagyjuk is. Kész katasztrófa. Harc közben még arra is figyelni, hogy teljesen kordában tartsam a tigrist? Szinte lehetetlen. Így is csak azért próbálkozom mert ő olyan könnyen képes rá.

-Nem garantálom, hogy nem fogsz csalódni.-Felállok, kifújom a levegőt. Hogy is volt? A szörnyeteg mindig ott lapul a mélyben, a lusta dög, ezért is nem volt vele sok gondom régebben, magamhoz hívom, most kijöhet az erdőből. Az energiája, az én energiám. Feltöltöm magam míg a bőröm bizseregni nem kezd. Lehunyom a szemem. Az energia zizeg, pattog, legalábbis így érzem. Egyszerűbb a kisebb dolgokkal kezdeni. Szemek. Onnan tudom hogy sikerült. Mintha forróság öntené el arcomat. Ez az. kinyitom a szemem. Sokkal élesebb. Az alakok csak lebegnek. Semmi sem mozog, nincs préda. Lenézek a kezeimre. Oda is leküldöm az energiát. Érzem ahogy pattanásig feszül, túlcsordul. Először a körmöm kezd el vérezni. Kis cseppekben hullik a vér ahogy utat enged a karmoknak, s vele együtt nyúlnak meg az ujjaim. Fájdalom keveredik a hangokkal. Gyomorforgató. Ahogy lassan cuppannak helyükre az ízületek, ahogy roppannak a csontok, izmok szakadnak és épülnek újjá. A póló leszakad a karomról, de az ezüst okozta seb még mindig vérzik. Fájni nem fáj, nem vészes. Lassú folyamat, és ezért is fáj ennyire, idő kell mire csak úgy zsebből elő tudom majd kapni. De. Megállni is könnyebb így. Szinte már érzem, hogy kipattanásrakészen gyűlik a bunda a bőröm alatt, így megállok.

-Tessék..-Mondom csapzottan, kicsit lihegve. Most veszem csak észre, hogy a fogaim is megindultak. Némelyik élesebb és hosszabb lett. Az asztal felé fordulok. Karmaim könnyen szántanak bele a műanyagba. felemelem, s szét is törik. Az energia még nyugodt, csak fodrozódik félgőzön. Még mindig nem tudnám eldönteni, hogy mennyit bírnék így a harcban. Elég egy kis hiba és nincs visszaút, átvedlek...

-Azt hiszem így, ezt meg tudom tartani egy ideig. De, harc közben már más kérdés... -Mondom vigyorogva az új fogaimmal, karjaimat széttárva, megmutatva a fejlődésem Abelnek.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-13, 18:10


Végtelen türelemmel hallgatom a beszámolót, de közben Ted-et nem engedem ki a teremből. Tevékenységem sem lepleződik le, mert a tudatommal hívom és kényszerítem cselekvésre a hiéna őrt.
Ami elhangzik az meg is marad fejemben, mégis valami hiányt érzek. Ez pedig a magabiztosság. Ez nem egy király monológja. Egy egyetemista dadogja mi maradt meg benne másnaposan a prof szavaiból.
Ujjam köré csavarom egy tincsét hajamnak és azt figyelve, morzsolgatva Válaszolok neki.
- Ez attól függ. Nem ártana ha a tudásod a bicepszeddel együtt alakulna. Úgy gondolod hogy fizikális fejlődésed egy szinten van a tanultakkal? Ha a válaszod nem, akkor erről egy szót sem akarok hallani, csak a következő alkalomkor mikor megkérdem ezt, egy határozott, gondolkodás nélkül rávágott igent. Valaki inkább oktatója melleit stíröli okulás helyett. Ha nem lennénk idő fogytán ez nálam bónusz pont, de sajnos a helyzet több szigort követel tőlem. Nem fenyítem meg. Ismerem annyira, hogy tudjam, a szóból is ért.

A miniatűr monológot bemutató is követni. Nem vagyok jós, de ha valaki már előre jelzi, hogy ne várjak sokat az nem a legjobb eredményt fogja produkálni vagy szándékosan fel akar vágni. Ezen agyalva nézem végig az átváltozás minden apró mozdulatát. Már a lassúság sokat elárul. Nem tud csak úgy beleugrani. Minden mozzanat egy előre megtervezett lépés. Mintha csak sakkozna a fenevadjával keresve a tökéletes ablakot a támadásra végig védve minden lépését. Látványos, de elkeserítő.

- Jól festesz, de igazad van. Amit hallok az kiábrándító, de ezért is vagyok most itt. -
Ekkor hívom Ted utolsó mozzanatát amivel hozzám vágja a kést. Jól illik kezembe a markolata és tudván hogy ezüst, ez a tökéletes eszköz a mai est felkonferálására.
Egyetlen gyors mozdulattal vágom a hatalmas testes falnak, időt sem hagyva reagálásra mellette termek a kés élét torkának feszítve. Kényelmetlenül közel a penge, még a bőrt is felsérti a minőségi él csak puszta hozzányomásra. Pár csepp vér kiserken és folytatom. - Most pedig gyakorolni fogunk. Ahányszor kibillensz, annyiszor kezdjük újra egészen addig amíg fel sem tudsz kelni a kimerültségtől. - Nem hagyom gondolkodni. Elrántom a kést előle és már sújtok is le rá. Bár ösztönszerű, barbár mozdulatokkal operálok. Minden lépés jól ki van számolna és nem megsebzésére, inkább csak irritálására indul. Ideje egy minőségi edzésnek.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-14, 19:21


Mi értelme van a tanultaknak? Sok ősrégi mese, mikor még a klánok együtt éltek. Kínában? Abszurd, de az elgondolás jó. Az egész faj, a fajtám kihalásra van ítélve az elmaradott elitista gondolkodásmód miatt. A legnehezebben átadható likantrópia a miénk, mégis, halál, területi viták, még több hatalomféltésből bekövetkezett halál és elnyomás kíséri a történelmünket. Mi értelme ennél többet megjegyeznem? Nevek, elfeledett jelentéssel bíró címek, és minden más. Nem értem miért fontos, de próbálkozom. Csak őszinte akartam lenni. Olyan kevés emberrel lehetek őszinte. De Abelnek valahogy zsigerből nem merek hazudni. Miért mutassam ki, hogy minden fasza amikor ha magamba nézek csak káoszt és kérdéseket látok?

Kiábrándító. Csak ez ver viszhangot a fejemben. Ennyit érne az a rengeteg szenvedés? Nem engedhetem, hogy így távozzon. Ezzel a tudattal. Mozgás, oldalról. Kitisztul a kép, a penge ezüstös csíkot húz a térben. Megcsillan rajta a neonfény. A penge Abelnél landol. Az idő meglassul, még a mozdulatot is látom, a felismerést az apró mozzanatokból, hogy támadni fog. Mégsem teszek semmit. Kiábrándító... egy villanás, a pillanat elszáll, repülök vele én is egyenesen a falnak. A levegő kiszakad belőlem, de a fájdalmat elmossa a falaknak feszülő bestia. Ahogy újra levegő jut a tüdőmbe, mélyről jövő földöntúli morgás szakad fel a torkomból. Csak a penge tart még a falnál, ahogy a nyakamnak feszül.

Az újabb szavak csak még jobban feltüzelik a tigrist és a jellememnek azt a részét amit sikerült majdnem teljesen eltemetnem magamban. Felveszem a ritmust, a mozdulatokat már látom, de nincs helyem a kitérésre. Minden vágás mintha csak a ketrecet érné ahol a tigris is harcol. Meg akar torolni minden sértést. Kitérek egy vágás elől és meglátom a lehetőséget. A penge visszakanyarodik, hogy újra lesújtson. A testem reagál rá. Ellököm a kezet és a keletkezett résen át a faltól elrugaszkodva a terem közepe felé vetődöm.

Négykézláb érkezem, tekintetem Abelre fókuszál. Több kisebb sebből vérzem, de nem ez vonja el a figyelmemet. Ott van a bestia. Már nem sok választ el a kitöréstől.-Nem érted Abel...-lihegem-Vért akarok, húst, valamit amibe belemélyeszthetem karmaimat. Ölni akarok... Ha ezt elengedem, nem tudom mi lesz...-Közben sikerült egy kisebb belső harc árán visszanyomni a tigrist.- Legutóbb tudtam, hogy nincs esélyem ellened. De, most úgy érzem van, és ez.. megrémít.

Várom a választ, de nem bízhatok benne, hogy megérkezik. Izmaim pattanásig feszülnek, szemem a pályán, csak a pótapám van a fókuszban, ha mozdul, mozdulok. Most van helyem kitérni. A vérszomj elmúlt, de nem akarok több sebet szerezni. Ezüsttől főleg nem, már így is az viselhetőség határán van az érzés.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-15, 17:21


Valami motoszkál abban a tesztoszteron fűtötte fejben. Üvegesen néz és valamin agyal, mert hogy nem az első pár mozdulatomra figyelt az szinte biztos. Elég harcot és vérontást láttam már. Csak kattog, vagy valami hihetetlen zavarja. Ez nem a nem tudom irányítani a tigrisem kifogás.
Minden mozdulatom precíz apró sebet okoz. Mint egy csengő amit a bestia füle mellet rázok teljes erővel. Ébred! Ébredj és ellenkezz, mert, hogy leszel te láncra verve ha sosem mutatod ki fogad fehérjét még saját gazdádnak sem. Újabb gyors mozdulat, újabb halovány, ép, hogy serkenő vágás.
Ez nem az a tigris ami félholtra csépeli az embereim. Ez egy szeppent cica.

Talán elkalandoztam, vagy egy pillanatra cserbenhagyott az éberségem, de kitért és elugrott. Lehet végre komolyan fogja venni a mi kis játékunk? Időszerű lenne felébredni. Ha nem tudja tartani az alakot, látni akarom, hogy küzd a teles át vagy vissza változással. Érezni akarom a harcát önmagával.
Ehelyett ahogy kiugrik, szóra nyitja száját, én pedig rezzenéstelenre dermedek a vágás mozdulatának kellős közepén. Nem is kérdezek csak hallgatom, de milyen jót nevetek rajta. Még a kést is belehajítom a vastag tölgy ajtóba. Úgy sem kivéreztetni akartam azzal a vacak pengével. - Kicsit tigrisek vagyunk és máris megrettenünk tőle? Egy kicsi vérszomj, csipetnyi vadsággal? Kierran, ez csak a jele annak, hogy nem mész teljesen a rossz irányba. - Húzom eszelős vigyorra a szám és elengedem az erőm, hagy járja át a szobát. - Nem árt ha úgy érzed, hogy van, mert most szükséged lesz ár. - Morgom jókedvűen.
Vártam a pillanatot mikor kicsit szabadabban küzdhetek meg vele, nem csak óvatosan, figyelve minden mozdulatom. Nem indulok meg azonnal, egy pillanat töredékére csak őt vizsgálom és testhelyzetét. Mivel úgy döntöttem aljasan kezdek, egy tisztességes erővel megindított hallucinációval nyitok. Az sem egy elnyújtott látomás, csak egy helyben tartja képmásom, míg igazából már mögötte állok.
Ugrásra kész illúzióm eltűnik, én pedig a vakfoltról rátámadok. - Hopika... - Figyelmeztetem udvariasan, mielőtt nem túl visszafogva oldalba térdelem. Legalább a védekezésre legyen ideje.

Fel kell tüzelnem. Előbb, utóbb át fog alakulni, ide vagy oda és akkor megint és megint és tovább.
Minél többször essen át a kontroll vesztésen. Gyűljön a tapasztalat, a düh és a bizonyítani akarás. Nem mondhatom el neki mennyire szorít az idő, csak bízhatok benne, hogy a Strips család vére nem válik vízzé. Még ha ezért kegyetlennek is fog tartani. Az ő ellenfelének kevés lesz egy "Nem garantálom, hogy nem fogsz csalódni." Így én sem érhetem be kevesebbel, mint, hogy kidőljön vagy lenyűgözzön.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-19, 22:16


Nem érti, még mindig nem érti, és nem is tudom elmagyarázni. De most nincs is időm. Ugrásra készen várom mi lesz, nem beszélgetni jött, talán mégis komolyan kellene vennem a dolgot, mégha ő is az egyetlen családtagom...

Hirtelen megváltozik valami. Hideg futkos a hátamon a jelenlétére, a szóra ami mögülem jön. Reflexből mozdulok bele a térdelésbe, hogy tompítsam az ütést. Az oldalam sajog, kivédtem az ütést, arrébb ugrottam, a csatát mégis elvesztettem. A tigris diadalittasan tör ki a ketrecéből, én meg feloldódok a hirtelen vadságban.

Még itt vagyok, kicsit távolabb, kicsit közelebb. Mintha valaki összekuszálta volna az irányítást. A világ elsötétül és kitárul, a vérszomj elborítja az agyam, a gondolatok ellobbannak. Üvöltök, a tigris is így adja ki a feszültséget, de ez más, inkább fenyegetés. Vicsorgok, az energia meg kavarog, és csak egy lény van a teremben aki bírhatja haragom.

Karmaimat kimeresztve állok fel. Ahogy a vámpírra nézek képek villannak fel, de azonnal tovaszállnak. A vicsorgás folyamatos morgásba torkollik, ahogy eldöntöttem, halnia kell. Mozdulok, egy lépés, kettő. A hasa felé kapok, s kis csalódottság lesz úrrá rajtam mikor nem láthatom kiomlani a beleit, a következő csapás az arca felé indul, hogy letépje azt. Az az arc.. A karja, a lába, a teste, mindegy csak lefoszthassam a hideg húst a csontjairól. Ösztönből küzdök, de valami kizökkent. Az az arc, nem ellenség. Ennyi elég volt, hogy visszahúzhassam a karmaim mielőtt az utolsó ütés betalálna.

Egy pillanatra éreztem az egyensúlyt. Pedig annyit szívtam ezért...  Tudom irányítani, mégis... Elhátrálok, a tigris meg nem érti mit jelent a család. Nem volt neki, neki csak én voltam. Fájdalom ül ki az arcomra ahogy végigengedem magamon a tombolást. A bőr leszakad a testemről, valami átlátszó folyadék teríti be a környéket.  Térdre esem. Karmaim végigszántanak a padlón. Majdnem bántottam Abelt, pedig nem akarom, nem komolyan. De, itt most tényleg én irányítok. Az ösztönök, a tigris itt így félalakban velem együtt van. Miért nem tudom elérni ezt máskor is?  És miért nem tudom...?  Nem, a bestiát még csak nem is hibáztathatom, hogy olyan lett amilyen.

Felnézek, Abelt keresem tekintetemmel, egy pillanatra találkozik a tekintetünk, majd vicsornak beillő vigyor terül szét pofámon. -Azt hiszem vesztettem, nem erre az alakra vagy most kíváncsi-mondom dorombolva basszushoz közelítő hangszínnel.

Lihegve, kicsit megtörten állok fel, most jön az egyszerűbb rész. Nyugalmat erőltetek magamra. Elképzelem azt az árnyas, élettel teli erdőt amiben a tigris otthon érezné magát, ahogy a nyugalmam átjárja a bestiát az visszasétál területére és leheveredik. Mire visszaváltozom én is ott állok egy szál faszban... Megszédülök, kell pár pillanat, vagy pár perc mire megint használható leszek. Bármire is.

-Remélem tudod, hogy nem csak úgy gombnyomásra működik. Már nem dőlök ki, de adj egy kis időt kérlek. Nem... sebesültél meg?- Kérdezem még a visszaváltozástól remegő tagokkal, Abelt figyelve.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-21, 16:24


Végre simogató dühvel telik meg a terem. Mint egy tökéletes testű balerina ring körbe, cirógatva összes porcikám. Már ezért a szimpla elemi érzésért is megérte felkelni, de nincs időm élvezni, mert végre támad. Mozdulatai lassúak és koordinálatlanok. Elemezni is marad időm az esetlen csapásra amit felém intéz. Rengeteg fejlődésre lesz szüksége, de legalább tartja a formáját ami egy pozitív előre lépes.
A következő ütés a fejem felé irányulna, de érezhetően megtorpan. Másodpercek töredéke, még is, mintha örökké tartana. Ennek pedig a szeme az oka. Milyen igaz rá, hogy a lélek tükre. Nem kell halhatatlan erőkkel bírni, bárki olvashatja egy élet tekintetét. Amit pedig látok megdöbbent. Egy éles szűk pupilla nyeri vissza emberi mivoltát és nyílik szélesre. Megtorpant az arcom láttán? Ez annyira meglep, hogy a felém repülő mancsról is megfeledkezek. Szerencsémre, már csak egy puha mancs talál el nem egy karmokkal teli buzogány. Méretes a pofon, bár talán még a rosszabbik verzió se okozott volna maradandót, de ezt nem szeretném kipróbálni.
Arcom torzul, fejem is oldalra vágódik. Húúú egy embernek szerintem nem hogy foga, álkapcsa sem maradna. Kettőt lépek hátra, vagyis tántorgok. Kicsit összeszedem a gondolataim és figyelem tovább őt.

Már a földön fekszik és magával küzd. Tényleg a puszta létem felismerése zökkentette így ki? Méregetem a testet míg végre megszólal. Erre nem lehet okosat mondani, hisz igaza van. - Bizony. Nem ezt. - Látom, még fűzne hozzá mást is, de elkezd alakulni. Marad a várakozás a csontropogásra és valami használható alak elérésére.

- Remélem komolyan gondolsz hülyének, mert viccnek erős.Egy laza pofon kicsit kevés nekem. Legaláb bemelegítettem nyakra. Persze megvárom míg összekaparod magad. Aztán jöhet a következő kör. Ne érts félre, nem adom a világ minden idejét. Negyed óra és újra próbálkoznod kell. Majd újra és újra amíg ájultan nem visznek be a szobádba.- Mély levegőt veszek, ha már úgy is várni kell rá, addig beszélni akarok vele. Az a tekintet nem hagy nyugodni.
- Harc közben szinte pánikba estél egy pillanatra. Hallani akarom miért. A te szavaiddal.- A kiadós harc reménye szertefoszlani látszik, de a tanulás érdekében mindent.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-22, 16:59


Sóhajtva huppanok le a hideg kőre, elvégre nem nagyon van más ülőalkalmatosság a teremben. Lassan múlik a remegés, a sejtjeim üvöltenek a túl gyors oda és visszaváltozástól. Nem tudom, mennyi kakaó van még bennem, bár a kakaóról eszembe jut, hogy tudnék enni. Valamit. De nincs itt az ideje. A szavain gondolkodom. Szóval megütöttem, megint. De ez a vad kontrollálhatatlan düh, ezt nem engedhetem el megint.Újabb sóhaj után felvigyorgok rá.

-Pánikba? Lehet ez a jó szó rá, de.. Meg tudod mondani, miért kellene úgy harcolnom ellened, mintha meg akarnálak ölni? Lehet túlélted már száz szeretted halálát, de én még nem, és ami azt illeti nem is szeretném.

Fintorba rándul az arcom, de elhesegetem gyorsan.

-Tudod, Azért is akartam elmenni, mert szerettem volna tudni, hogy azt a mérhetetlen haragot a tigrisben csökkenti-e a fajtársainak jelenléte... Lehet ki is próbáltam volna ha nem mondod, hogy a véremet akarják, a halálomat.

Hátrébbdőlök, kezeimmel támasztom magam, hogy a tekintetem a plafonra emelhessem.

-Lehet, hogy furcsán hangzik, még nekem is furcsa, de nem hiszem, hogy tudnék ellened úgy harcolni ahogyan azt szeretnéd. Nem akarlak megölni, az egyetlen lény vagy akihez valamilyen szinten kötődöm... Ez adta vissza a kontrollt. Élvezem az edzéseket, mert játék, fejleszt, kontrollálva van, van lehetőség súrolni a határokat. De, amit akarsz, ahhoz el kellene felejtenem az elmúlt éveket.

Újra az erdőben vagyok, ujjaim az aranyszín bundába túrnak. Édes lustaság és perzselő harag keveréke áramlik belém. Mosolyogva paskolom meg az oldalát, mire az egész helyzet szertefoszlik. Még mindig a plafont bámulom.

-Szóval.-Kelek fel egy új ötlettől vezérelve-Először célt adtál, egy ütés, és mehetek. Nem kellett azon gondolkoznom, hogyan is fogom azt kivitelezni, csak a cél volt meg. És hiába tudtam nincs esélyem, mégis, jó móka volt.-Ellököm magam a földtől-A hiénákkal azért működik, mert elfogadtam a szabályokat. S megmutatták, ha megszegem őket megbánom. És akkor most itt van ez az új dolog-nézek le a kezeimre és járkálni kezdek-Itt nincs cél, csak használdd, harcolj! De mi okom van rá? Ez már nem bizonyít semmit. Ha sikerül mi van? Majd lesz egy újabb elvárás. Tőled, vagy Ryenne-től. Ok, kilátások, minden nélkül.

Nem dühből beszéltem, vagy elkeseredettségből, Ennek csak, ki kellett jönnie. Valahogy megkönnyebbülve állok meg, veszem szemügyre Abelt.

-Csak a helyemet keresem. De nem a múltam törmelékein akarok kimászni a fényre. Ezért nem engedhetem, hogy a düh annyira elvakítson, hogy még a hozzám közel állókat sem ismerjem fel. Mert ez a forma amit akartok csak ölni van, pusztítani... mutass valakit akire ráereszthetem.
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-01-29, 17:03


A fejemet vakarom kérdése hallatán. Valami velős indokkal kéne előállnom, de teljes mértékben igaza van. Nincsenek szeretteim csak körülöttem létező lények tömkelege. Bárhogy is kedveskedek valakinek nem tudom a sajátomnak érezni hisz az idő úgy is elsodorja mellőlem. Ez valahogy megkopott, valóban pedig sosem volt. Nem érző lénynek születtem újjá, végképp nem olyannak, ami más életet tisztel. Saját akaratomból váltam azzá ami ma vagyok, minden lépését tanulva az empatikus viselkedésnek. Most pedig kérdőre vonnak amire én talán sose fogom tudni a helyes választ.
- Ezzel az érvvel nem tudok szembe szállni. Számomra természetes a halál és olykor el is felejtem, hogy véges világ vesz körbe. Vakon követtem a célom nem számolva az esetleges érzelmekkel. -
Problémás lesz ha nem mer nekem jönni. Nem tudok csak úgy keríteni egy erős és vállalkozó szellemű lényt aki még titkot is tud tartani.

- Azt a dühöt csak meglovagolhatod amíg a bestia elégtételt nem nyer. Ezt ellenkezés helyett akár kérdezhetted is volna. - Tekintem semmitmondó. Nagyon úgy fest, nem tudom kihozni belőle erejének valóját. Túl sok a felesleges érzelmi szál.

Hirtelen megüt az isteni szikra. Szavai lecsapódnak tudatomban és édes nektár ként gyűlnek össze. Egy tökéletes mondatot adott a kezembe amit ki kell használnom, hogy juthasson egyről a kettőre a szükséges sebességgel.
- Teljes mértékben igazad van. Nem várhatom el ellenszenved megutáltatni magam veld a célunk érdekében, pedig rövid távon sem vezetne jóra. Keresni fogok egy megoldást. - Közben szakállam pödröm, mintha mélyen azon a megoldáson törném a fejem, pedig itt van a kezemben a kulcs már csak ki kell nyitni vele annak a bizonyos nőnek a szelencéjét és meglelem a választ.

-Ha kicsit homályos is a cél. Messzinek tűnik és megfoghatatlan is, ott van. Az erőd viszont fejleszteni kell, ennek a célja, hogy kimehess a tieidhez. Egy számkivetett pedig csak nyerhet vagy bukhat, de ne aggódj. Ne veszítsd el az akaratod, hisz már fogytán az idők és ha kikerülsz arra a bizonyos fényre, szükséged lesz mindenre amit itt kaptál.-
Nyugalmat sugározva lépek mögé, hisz megfáradt és ráadásul az ellen akartam fordítani aki még egy kicsit is számít neki. Türelmesen hallgatom végig az utolsó szóig. Nem marad más mint egy ki színjáték és indulhat a folytatás.
- Fáradt vagy és ez kicsit elcsüggeszt, de ne aggódj, minden rendben lesz. -

Mialatt ezeket a szavakat mondtam nem volt nehéz beférkőznöm elméjébe. Fáradt és elkeseredett, most aztán tényleg semmi sem óvja egy magamfajta erejétől. Egyszerűen körbenéztem és tudata mélyén arcokat kerestem. Olyanokét akik a sajátjai, még is ártó szándék emléke lengi be őket. Olyanokét akik azt a bizonyos estét tönkre tették. Most pedig előhívom őket. Ezért még mérges lesz, de az csak a holnap problémája.

Már azt látja amit én akarok. Az pedig egy beszakadó ajtó amin két megtermett férfi lép be az ő múltjából. Nem kérdeznek, vagy parancsolnak, cselekszenek. Előkerül egy revolver minek króm csövén vakítva csillog a lámpák fénye, torkolata pedig tüzet okádva repít fejembe egy golyót. Képmásom engedelmes báb módjára hullik össze. Szájából vér ömlik, fejében lyuk tátong, agyának darabkái pedig beterítették a szobát és Keirran arcát is.
A valóságban én nemes egyszerűséggel ellépek hátra, bezárom a terem ajtaját és a lehető legtávolabbra kerülök.
Viszont a két férfi szemében megcsillan egy bestia tekintete, hegyesedő fogaik között pedig csak annyi szűrődik ki. "Vesszen az áruló."
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-03-19, 22:19


Szóval mégis érti. Szakad ki végül a levegő belőlem egy sóhajjal. A szavai is elérnek, leülepednek, persze értem hogy mit akar még azt is, hogy miért, de ez a harag, ez a forma. A tigris bennem teljesen közveszélyes. Ha teret kap már csak a pusztítást vágyja és így is nehéz kordában tartani. Ebben az új alakban pedig ott rejlik a lehetőség, az erő és a féktelen tombolás. Ha nem érezném úgy, hogy felemészt ha elengedem, vagy ha legalább irányíthatnám minden más lenne. Ryenne mellett más a gyakorlás. Ott a tigrise, az energiája valahogy megzavarja a szörnyetegem, könnyebb kezelni ha fogalma sincs mit kéne tennie. Mintha nekem lenne fogalmam hogyan is kell viselkedni egy másik tigrissel. Jó, van. Elméletben. De gyakorlatban ő az első mióta teliholdanként előrobban belőlem az állat.

A cél nem ködös. Ki kell mennem és harcolnom kell a helyemért, mindazért amit elvettek tőlem. Azt hittem elég sokat fejlődtem, de a mai nap megint kudarc. Mi van ha ott blokkolok le? Ha bezavar a tigrisek kavargó energiája? Ha ott elbukom nincs mese, meghalok. Szabályok, korlátok nélkül. Egyszerre várom és félem a napot mikor megtörténik. És a falka? Mi lesz ha nem fogadnak el? Ha félni fognak? Elkalandoztam a szavak hatására, elhesegetem a gondolatokat, Abelre figyelek megint, most maga a megtestesült nyugalom. A szavai elérik a célt, pont ez kellett, Ezt kellett hallanom most. Minden rendben lesz igen. Valahogy csak megoldom.

Roppanva szakad be az ajtó, a tekintetem odasuhan. Elég egy pillanat mire lepereg és felfogom kiket is látok. Ezért siettetett volna? Az emlékekből előszivárgó félelem hátrálásra késztet, emelkedik a fegyver, s én Abelre meredek. Mintha kimerevedne a kép. Lövés hangja viszhangzik a teremben és Abel összeeseik. Darabkák csapódnak az arcomnak, s helyükön mintha megrepednék. Torzul és törik a kép miközben lassan a tudatomig jut minden részlet. A fegyver, a régi gyilkosok akik épp most fosztottak meg az elmúlt évek legfontosabb személyétől. Letörlök pár darabkát az arcomról, de az ösztöneim már üvöltenek, hogy mozduljak, mert kifutok az időből.

Abellel ez.. megtörtént. Valahol ez a tény megmarad és új halomba állnak össze a darabkák. Ahogy felnézek a közeledő alakokra, megérzem az erejüket, új szikra gyúl a lelkemben. Gyűlölet és harag robban lángra hidegen s egyszerre perzselőn, amitől a tigris céltalan dühe is messze elmarad. Hátrálok, hogy szemmel tarthassam mindkettőt, de a terem véges, valamit tennem kell. menekülni lenne esély, de értelme nem lenne. Úgyis megtalálnának. Reflexből térek ki a bal oldali karmokat növesztett alak ütése elől, ellépek,s arrébbugrom, hogy megint mindkettő a látóterembe kerüljön. Közben hívni sem kell, a tigris ereje kiáramlik belőlem, mélyről jövő morgással tudatom velük, hogy felveszem a harcot.

Iszonyat gyorsan reagálnak. Csak épphogy el tudom kerülni az összehangolt támadásokat. Jobbról ballró, elölről és hátulról. Minden irányból, és szögből. Pattanásig feszül minden idegszálam ahogy rájuk koncentrálok, a környezetemre, az érkező ütésekre, a térre, hogy most ezt még elkerülöm, hátraugrom, jön a másik oldalról támadva. Még élvezném is a harcot, ha nem életre-halálra menne. Észre sem vettem, de felvettem az egyre gyorsuló tempójukat. Mégis, valahogy minden visszatámadásom eleve kudarcra van ítélve. Ujjaim a levegőt markolják, pedig egy pillanattal azelőtt még egy szabad torok volt ott, karmaim a levegőt szelik miliméterekre a bőrük fölött, de akkor sem.

Ahogy belemelegedem egyre bizonyosabb a kitérés, csoda, hogy ők sem találtak még el, pedig az erejük, a tekintetük, minden mozdulatuk a halálomat ígérik. Ez felizgat, hisz lépést tartok velük. Ha felülemelkedni nem is tudok de legalább állom a sarat. Lassan de biztosan sasszézva indulok meg, vetődök oldalra a korábban széttört asztal felé.

Visszatámadok, mire a magasabbik kitér, elhátrál. Így van egy fél légvételnyi időm utánahajítani az asztalt, meg se várva mi történik már a közelebbire koncentrálok. Csak most körvonalazódott az ötlet, hogy ha én sem tudom elkapni, és ő sem engem, akkor csak egy lehetőség maradt, ezért kellett egy pillanatra megzavarnom a másikat.

Várom a támadást, rideg mosolyra, vicsorra húzódnak ajkaim a már-már tépőfognak nevezhető fogaim is előbukkannak. Felkészülök a fájdalomra. S karmaim is útnak indulnak az utolsó pillanatig mozdulok, mintha kitérnék, de aztán beleállok az ütésbe s diadalittas üvöltéssel csapok az ellenfelem arcába.

A fájdalom elmarad, az arc viszont szertefoszlik. A lendület viszont visz tovább, karmaim a padlóba kaparnak új mintát ahogy megállítom a lendületet és a másik támadó felé fordulok. Ott kell lennie, az izmaim pattanásig feszülnek. Elszántan nézek körbe, hisz mindjárt lecsap, de semmi, a terem csendes, csak a saját zihálásom hallatszik. Mindenre készen figyelek még pár pillanatig majd feltűnik. Abel, Abel teste eltűnt. Lazítok az izmaimon, felemelkedve meredek a helyre ahol nemrég még terjedő vértócsában Abel feküdt. Teszek pár bizonytalan lépést a helyszín felé, elfog a félelem. Meghalt, de.. mi volt ez az egész? Összezavarodva törlöm le az izzadságot a homlokomról. Rá se kell gondolnom, a karmok visszahúzódnak ahogy még mindig értetlenül lépkedek a terem közepe felé. Ott megállva kusza gondolataim rendeződni látszanak. Végre Abel felé fordulok, az igazi felé. Remegő tagokkal hullok térdre. Nem tudom, hogy most meg kéne-e könnyebbülnöm, vagy sem. Most semmi sem fix, mintha szétestem volna. Végül elnapolva a végeláthatatlan kérdőjelek halmát ahhoz nyúlok ami már nem okoz problémát. Vigyorra rendezve vonásaimat nézek fel rá, s felnevetek.

-Mégiscsak veled kellett volna edzenem a hiénáid helyett.. ez valami fenomenális volt.

Az arcára nézve felrémlik a szétloccsanó feje, s az izzadtság belecsöppen a szemembe. Letörlöm kézfejjel, és visszanyelem azt az égő, viszkető érzést. Szétterülök a földön. Kurvasokat kell majd gondolkoznom ezen, de ráérek. Valami megváltozott, végleg, érzem, de még nem forrt össze újra a kép. Most még azt se tudnám megfogalmazni, hogy mit érzek. Mondjuk Diadalt, hisz győztem. De nem is voltak igaziak.. Vagy fáj? Űrt hagyott a kép, s a fejéből agydarabokat szétreppentő golyó? Hisz most meg ott áll. megkapaszkodom az egyetlen biztosnak érzett pontban magamban. Mosoly és móka. Hisz eddig ez mindig bejött a cirkuszban..

-Mikor lesz a következő menet? Még jópár órám van, mire Ryenne jön folytatni az oktatást...
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 60
Tollvonásainak száma : 62
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-03-20, 16:10


Szememben tükröződik az összes mozdulata annak amit művel. Valami fenséges látvány először tényleg megcsodálni küzdelmét. Nem játék, vagy visszafogott baráti harc. Neki ez most vérre megy. Semmi sem ékesebb bizonyítéka ennek, mint az az alak amit most rezzenéstelen önfegyelemmel tart, szinkronban a bestiával.
Gondos bábmester vagyok, nem hagyom, se neki, se a fantomoknak az érintkezést. Lehet könnyűnek látszik, de piszok nehéz úgy mozgatni őket ahogy Kierran a tempót diktálja. Nem a ritmus a probléma, hanem a gyorsaság. Most sokkal, de sokkal sebesebb és kimértebb minden mozdulata. Ezt pedig gondosan megkomponált harcban elkerülni kemény meló. Még az is megfordult a fejemben, hogy egy valódi harcban a vérem is elcseppenne.
Repül az asztal és nekem félre kell állnom, a bábom nem tudom elhúzni, így a szétroncsolt bútor átrepül rajta. Itt lenne a vég? Bizonytalanodok el egy szívdobbanásnyi időre, mire feltűnik, a harcos csőlátása. Csak aki előtte volt arra koncentrált időt nyerve nekem. Huh a mocskos mindened, de megcombosodtál gyerek. Sebaj most megfingat a két... Okos húzás volt. Őszinte vigyor jelenik meg rajtam. Nem tudtam megvédeni a képeket tőle. Ezt nyugodtan elkönyvelhetem egy vesztett csatának.

Lassan neki is körvonalazódik a valóság elméje mélyén, kiszakítva magát az illúzióból mi már feleslegesen tartja rabláncon. Tekintete üveges, nem is tudom, megkönnyebbült vagy még csalódottabb lett. Mind a két kimenetel érthető, hisz az ő szemszögéből elég mocskos trükkhöz nyúltam, de mégis még itt vagyok.
Vigyora hamis, nyugalma mégis őszinte. Én pedig elégedetten hallgatom szavait.
- Nincs neked szükséged ilyesfajta stresszre. Ha meg tudod, hogy nincs tét, fabatkát sem ér az egész hókusz pókusz. Ez nem sokszor ellőhető mutatvány. Ráadásul kreatívnak kell lenni a helyzettel is, de elégedett vagyok. -
Rám néz és könnyen megérzem miféle káosz járja most át, még ha megérteni teljesen sose fogom. Még most sem bánom amit tettem. Remek példája volt, hogy saját képességet is láthassa és ha abból a nevetésből csak egy hang is igaz. Jól döntöttem.
- Nem kell következő menet. - Tekintetem fakó, mégis akaratom ellenére, halovány büszkeség sugárzik belőle. - Olyan jól elvoltál a kis fantomjaimmal, hogy fel sem tűnt meddig tengődtél fél alakban. Pihend ki magad, míg ide ér Ryenne. Nekem már tanúbizonyságot tettél az erődről. Innentől kezdve már minden csak rajtad és rajta fog múlni. -
Nyújtom neki jobbom, szándékomban áll felsegíteni a földről és attól függően mennyire van ereje, elkísérni vagy eltámogatni szobájáig. - Azt hiszem ma bezárult egy kör Kierran. Elém járultál egy kérdéssel én pedig szabtam egy feltételt. Ma pedig teljesítetted. A vérem nem vetted,
de bőségesen megmutattad mire vagy képes, ami meglepett. Már nem csak a karmaid próbálgatod.
- Biccentek neki és még mindig kezem nyújtom. - Ideje pihenni. Egyre közeleg az utolsó nap.-

//Köszönöm a játékot//
Vissza az elejére Go down
avatar
V. Raja
Kierran Strips
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 78
Tollvonásainak száma : 60
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
2018-04-16, 15:48


Káosz, félelem, a diadal érzete, harag, és vágy a megnyugvás felé. De még tartom magam. Olyan mint egy elcseszett logikai játék, ha elhesegetek egy gondolatot egy másik jön a helyére, talán csak a sorrendet kell megtalálnom. A helyes sorrendet. ÉS akkor minden olyan lenne mint régen volt? Nem. Nem is akarom, hogy olyan legyen. A szavaira megjelenik a bizonyosság bennem. Kinyílt egy új ajtó. Megvolt az ára, de most nyitva áll. Mehetek, s vissza se nézzek? nem, az még messze van, bármi megeshet.

Felnézve rá, a kezére, az arcára végre meglátok valamit amire régóta vágytam, de magamnak sem vallottam be soha. Ezért a nézésért, hogy valaki így nézzen rám, megérte az a rengeteg szenvedés. És nem érdekel a tigris, majd lesz időm megbékélni vele, ha meglesz a következő cél.

Kezem az övét érinti, rámarkolok s felhúzom magam. Egy őszinte mosoly is kiül az arcomra szavak nélkül mondva köszönetet, s hogy miért? Mindenért. De, ez a harc megmutatta, hogy vannak még komoly dolgok amikkel foglalkoznom kell.

-Azt hiszem Abel.. én ilyen vagyok. Mutattál egy célt amiért érdemes küzdenem, és most megmutattad azok arcát akik évekig kísértettek, akiktől féltem.. De már nem. Drága és ritka vért ontottak, és az ősi jogon az ő vérük is hullni fog. Én leszek a kihívó, és megteszem azt amire a szüleim képtelenek voltak. Mindazt ami elől elfutottak.. Majd én rendet teszek, és utána..

Utána mi? Eddig terjedtek a gondolataim, ott valami áthatolhatatlan köd állja megint az utamat. Majd jön egy újabb cél ami megnyitja a jövőt előttem, hisz a falak ledőlni látszanak, Vár a harc, és utána a szabadság..

Megkapaszkodom a kezében, és csak most jövök rá, hogy az mindig ott volt nekem. Terelgetett az úton, nem járni tanított, hanem repülni, s most el fog tűnni. Nem lesz ott, vagyis nem mindig. Segáz, az első fal majd megállít ahogy az lenni szokott. Aztán majdcsak áttöröm valahogy.

-Ha nem haragszol meg Abel.. kell egy kis idő, hogy megemésszem azt amit tettél...-Indulunk meg a szobám felé. Nem vagyok fáradt, testileg nem, a harc felpezsdítette a vérem, mégis az elmémet olyan súlyok húzzák amikre megoldást csak a vér jelenthet. Kezem az ajtólapra siklik, majd megállapodik a kilincsen.-Legközelebb Raja-ként állok eléd.-nyitok be.-Vagy hullaként látsz viszont-nevetek fel és belépek a szobámba.-Addigis. Köszönöm az útmutatást.-nézek vissza rá az utolsó mondat erejéig, majd súlyos fatuskóként dőlök az ágyra.


//Köszönöm a játékot//
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]


Vissza az elejére Go down
 
A kölyök próbálgatná a karmait...[A régmúlt]
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: A múlt árnyai :: Régmúlt-
Ugrás: