HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 16:13
Lucas A. Blackheat
tollából született
Yesterday at 21:24
Xylia Graham
tollából született
2018-08-16, 11:29
Michael Barr
tollából született
2018-08-15, 13:33
Amber Hill
tollából született
2018-08-15, 13:25
Maximilian Lassen
tollából született
2018-08-15, 09:42
William Carxon
tollából született
2018-08-14, 21:09
Amber Hill
tollából született
2018-08-14, 18:09
William Carxon
tollából született
2018-08-14, 15:27
Xavier Graham
tollából született
2018-08-13, 20:21
Amber Hill
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 

 Take me back to the night we met

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
IV. Owl
Sophia Argyris
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 21.
Age : 25
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 6
Tollvonásainak száma : 4
Take me back to the night we met
2018-07-23, 23:59






Moyra & Sophia


"Vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd."

Új város, új kedvenc helyek, már csak meg kell találni őket. Főként egy olyan mozgalmas nagyvárosban, mint amilyen Saint Louis nincs az ember lányának könnyű dolga, de megígérte magának, hogy legközelebb a sarki Starbucks helyett tényleg beül valami helyi kis kávézóba. Aztán vagy fejre áll a kávétól, vagy nem. Nem mintha az éjszakai ébren maradással gondjai lennének, elvégre mégiscsak inkább éjjel aktív, emberként is és másként is. Ezért is szükséges, hogy ne olyan munkahelye legyen, ahova pontosan meg kell érkeznie minden reggel nyolckor. Elképzeli magát, ahogy becsekkol, leül a kis asztalkájához a kis bokszába, és lenyomja a nyolc óra, kőkemény, tömény unalmat. Egy sóhajjal engedi el ezt a látképet maga elől, és úgy dönt inkább élvezi a park zöld, lombos és nyugodt látványát. Nyugodt és csendes egészen addig, amíg egy hangosan nevetgélő társaság piknikezni nem érkezik. Nem haragszik rájuk, miért is tenné? Ő is volt fiatal, egyesek szerint a maga huszonöt évével még nem kéne vénséges vénnek éreznie magát, de... elmúltak már azok az idők, mikor a barátaival, szaktársaival kiültek az egyetemhez közeli parkok egyikébe piknikezni és... inni. Hát igen, sosem voltak igazán jó gyerekek, de nem is durvult el soha a helyzet. Kimaradtak azokból a híres „házbulikból” amiket a rendőrök rendszeresen, és persze nem önszántukból látogattak, inkább csak kellemesen eliszogattak, elbeszélgettek az élet nagy, vagy éppen lényegtelen dolgairól. Milyen szép idők is voltak ahhoz... ma már néhány barátja nem is tudja merre jár, persze akiből fotóriporter lett szép számmal tölti fel a képeit instára, meg milyen ilyen helyek vannak még, talán már a felét sem ismeri. Túl gyorsan változik a világ még ahhoz is, hogy ő követni tudja. A változás senkit nem kerül el, még a most fűben ülő alig huszonévesek is szétszélednek majd egyszer. Az a párocska, aki ölelgeti egymást talán elveszíti egymást hosszú időre, hogy végül mások mellett öregedjenek meg. Egy erősnek tűnő kapcsolatot is viharként rengethet meg az élet, ezt nála senki sem tudja jobban. Lehajtja a fejét, ahogy bevillan egy emlék.
Egy ismerős park, közel már a napnyugta ők mégis csak most gyülekeznek, hiszen az élet igazán a haldokló nap vörös sugarai után indul. Alig érkezett még meg ebbe a teljesen ismeretlen világba, a sors mégis szoros barátságok ígéretét vetette elé. Ő volt a csoport nagy szenzációja, az utazó, aki messzi tájakról érkezett. Mindig is utálta a rivaldafényt, de most az egyszer elviselte, hiszen tudta, hogy megkopik majd az újdonság varázsa, és az ismeretlen tájak is unalomig ismételtekké válnak egyszer. Ott ismerte meg, azon a napon, azon az éjen a sors fordítóját. Mi is volt akkor rajta? Ó igen az a bizonyos bőrkabát...

– Sziasztok. - Integetett kissé még félénken, hiszen csak pár napja ismerte meg Carolt, aki ma este is kirángatta a kis kuckójából, ahogy ő mondta „Lerója adóját a szocializáció oltárán”. - Mi lesz a program? - Próbál puhatolózni azzal kapcsolatban, hogy mire számíthat, illetve milyen menekülőutak és lehetőségek nyílnak majd meg előtte, ha esetleg nem érezné jól magát. Hiába, mindig felkészült arra, hogy gyorsan lépnie kell, ezt már egészen fiatal korában megtanulta, főként abban az időszakban, mikor teljesen kiszámíthatatlan módon tollasodott.
- Ej kislány, fázni fogsz ám az este abban a lenge ruhában. - Csóválja meg a fejét az egyik helyi nem sokkal a bemutatkozás után.
- Tényleg? Nap közben elég meleg volt... - Néz egy kicsit bizonytalanul a többiekre, akik viszont mind hoztak valami hideg ellen védő alkalmatosságot. Hát igen, még az időjárást is meg kell szoknia.
- Görögországban nem szokott hideg lenni? - Kérdezi az egyik lány meglepve, innen is látszik, hogy az amerikaiak mennyire nincsenek tisztában a világ többi részével. Emiatt persze nem hibáztathatja őket, elvégre ők is inkább Európával vannak elfoglalva, az USA pedig bőven van akkora, mit a Vén Kontinens.
- De, de inkább csak ősszel és télen, nem gondoltam volna, hogy így nyár közepén is hidegek lehetnek az éjszakák. - Vonja meg a vállát. - Mindegy, kibírom. - Mosolyog a társaságra, elvégre nem cukorból van, de majd azért úgy tesz, mintha dideregne egy kicsit, legalábbis akkor, ha tényleg hidegebbre fordul az idő.
- Szóval mi a program? - Kérdezi meg ismét, mert a nagy bemutatkozások közepette erre bizony még nem kapott választ.
- Semmi különös, iszogatunk, beszélgetünk... - Kezd bele az egyikük.
- Hoztam kártyát, lehet pókerezni! - Vág közbe a másik. „Ah a texaszi.” Forgatják néhányan a szemüket, de neki kifejezetten tetszik, hogy valami mögé elbújhat, bár a kártyalapok nem biztosítanak túl nagy fedezéket, azért a pókerarcra mindig lehet hivatkozni.
Letelepszik a leterített pokrócok egyik sarkára, miközben ketten a Közel-Keleti nyitás politikájáról kezdenek vitatkozni, egy másik társaság pedig a könnyűzene terén próbál éppen aktualizálódni, például, hogy kinek a dala vezeti a toplistákat.

_________________

We Never Forget

"Az emlékeim tesznek emberré. Nélkülük semmi vagyok. Nem több, mint egy állat."

Vissza az elejére Go down
avatar
II. Hiéna
Moyra O'Ciaragain
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 20.
Age : 26
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 7
Tollvonásainak száma : 5
Re: Take me back to the night we met
2018-07-24, 21:16



U & Me

"Nincs ki a fájdalmat önmagáért szeretné, ki törekedne rá és birtokolná, csupán a fájdalomért..."



Falkában sokkal jobb. Általában. Olyankor, amikor a területünkön vagyok, és semmilyen külső inger nem zavarja meg a nyugalmamat. Na, jó... Abban az esetben is vannak azok az ingerek, amik felkelthetik a figyelmemet, vagy a bennem lakozó szörnyeteg érdeklődését, de nem kell közben attól tartanom, hogy esetleg ártatlan emberek is megsérülhetnek. Nem mintha annyira érdekelne mások testi épsége, de nem szeretnék a címlapokra kerülni azzal, hogy széttéptem valakit. Az marhára nem tenne jót a nem létező karrieremnek. Aztán vannak ezek a pillanatok, amikor nem vagyok eléggé higgadt ahhoz, hogy egyedül mászkáljak a városban... És ilyenkor természetesen a nyakamon van valaki, hogy rosszabb esetben visszaterelgessen a helyemre, jobb esetben velem tartson. Bár az se annyira jó esett, hiszen ilyenkor az embernek folyamatosan moderálnia kell magát. Nem a viselkedésemre gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy mivel foglalkozom. Ezek itt pletykás népek, és... némely dolgokkal jobb vigyázni. Nem mintha annyira komoly okom lenne arra, hogy titkolózzak. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy van olyan dolog az életemben, ami nem tartozik másokra. Nem tudom, hogy ezt egyesek hogyan bírják, de... talán előbb-utóbb én is megértem, ha esetleg sikerül fejlődnöm egy kicsit. Bár az se kizárt, hogy sose leszek több... Erre a gondolatra azért összefacsarodik a mellkasom. Hát akartam én hiéna lenni? Bassza meg! A hátam mögé lesek a kísérőmre, aki csak megvonja a vállát, aztán megyek tovább a tömegben. Ismerős illat csapja meg az orromat, amitől minden idegszálam ráfeszül egy egyszerű parancsra: Keresd! Bármelyik kutya végre hajtja ezt a parancsot, persze nem mindegyik sikerrel, de a próbálkozást is díjazni kell, nem igaz? De nem keresni. Lehajtani a fejedet, és tovább menni, az sokkal nehezebb, mikor egy olyan lény lakik benned, akit az ösztönök vezetnek. Belépek gyorsan egy bolt ajtaján, és aztán a kirakaton keresztül mégis kipillantok a nyüzsgő utcára. Túl sok ez nekem az emberekből.
- Jó estét! - azonnal odasiet hozzám az eladó. - Miben segíthetek? - Közben újra csilingel az ajtó, és kísérőm feje bukkan fel az egyre táguló résben, ahogy beljebb lép.
- Jó estét! - köszönök én is. - Ebből a bőrnadrágból szeretnék felpróbálni egyet a méretemben. - Hozzáteszek egy kedves, de kínlódó mosolyt, aztán a "barátomra" emelem a tekintetemet. Csak egy gyors pillantást vetek rá, aztán már lépkedek is a nő mögött, hogy eljussak a próbafülkébe, elvégre nem a kirakatban kellene átöltöznöm, nem igaz? Aztán a függöny mögött hatalmasat sóhajtok, és előveszem a telefonomat, hogy kicsit pötyögjek rajta.
Nem akartam elhagyni. Egyiket se akartam elhagyni, csak valahogy megtörtént. Sophia volt az oka annak, hogy magamra találtam. Hogyan is lehetnék a közelében, ha újra elveszítettem azt, aki vagyok? Ráadásul kezd úgy tűnni, hogy ez egy végleges, visszafordíthatatlan állapot. Emlékszem, arra az estére, mikor először találkoztunk...

- Sziasztok! - Már javában folyt a póker party, mikor megérkeztünk. Senkit sem zavart, hogy nem jöttünk pontosan, hiszen általában elég kiszámíthatatlanok voltunk más elfoglaltságaink miatt. Én szinte csak akkor voltam pontos, ha meccsem volt, de néha még akkor se. Keaton... Keaton nélkülem általában az volt, de ha a közelébe akadtam, általában a prioritás megváltozott.
- Hey! - Gyorsan megölelgettük egymást páran, aztán jött volna a bemutatkozás, de az egyik szemfüles lány lecsapott rám. Elég vegyes társaság volt, ami az életkort illeti. A középpontját Keaton húga, Candice adta, aki nagyjából egy idős volt velem, félig-meddig barátnők voltunk, de az iskola elválasztott minket. Segítettünk, ha nagy volt a baj, de egyébként távol maradtunk. Keaton... Mi voltunk az álompár a suliban. Na, nem az, amelyikből bálkirály és bálkirálynő lesz, hanem az, amelyik nagyjából az első adandó alkalommal összejön, és együtt is marad... örökké. Azt hittem, hogy örökké. Azt hittem, hogy sose lesz vége. És egyáltalán nem azért, mert mindenféle rózsaszín köd volt, hanem azért, mert ez volt az evidens. Nagyjából öt éves voltam, mikor megismertem Keatont, és már a homokozóban eljegyeztük egymást, szóval... Mindenkinek egyértelmű volt, hogy együtt maradunk, még azt követően is, hogy Keaton főiskolára ment, és kicsit eltávolodtunk egymástól.
- Úramanyámmiez?! - Az egyik lány a elkapja a kezemet, és a magasba emeli. - Keaton?! Ez egy gyűrű? Meggyűrűzted? - Úgy meredt a pasimra, hogy nem tudtam eldönteni először, hogy féltékenység uralkodott-e el rajta, vagy inkább az öröm. De... nekik is evidens volt, hogy nálunk lassan ez következik. Elég idősek voltunk már ahhoz, hogy megtegyük ezt a lépést. Ideje volt végleg összebútorozni, szóval...
- Ezt úgy mondják, hogy eljegyezni. - Keaton vigyorogva javította ki az előbbi szavaira, majd belemarkolt a mogyoróba, és bedobott pár szemet.
- Hű... Hát gratulálunk! - Többen feleszméltek, hogy mit kellene ilyenkor mondani, aztán egyszer csak valaki benyögte, hogy:
- Na, de most komolyan! Hányszor kellett megverned, hogy megkérjen? - Szerettek csipkelődni Keaton kárára, ha az erőviszonyokról volt szó, hiszen kettőnk közül nekem volt sport ösztöndíjam, ami valljuk be, hogy nőknél elég ritka.
- Hé! - Felnevettem. - Egy szavam se volt. - Ellenkeztem. Egyáltalán nem én akartam ezt, sőt, ami azt illeti, igen hosszú szünetet hagytam a kérdés és az igen között. És azóta is görcsben állt a gyomrom. Egyszerűen nem akarta bevenni, hogy véglegesíteni akarom a jelenlegi helyzetemet. Ott benn a lázadó énem még szórakozni akart. De Julianne néni is azt mondta, hogy ez egy helyes döntés, szóval...

Nem sokkal később, mikor rendeződtek a kedélyek valahogy az új lány mellé keveredtem. Ez volt ő. Sophia.
- Szia! - A kezeimet nyújtottam, hogy megfoghassam az övét. - Azt hiszem, még nem találkoztunk. - Ami azt kellett, hogy jelentse, hogy tényleg nem találkoztunk, mert nem szoktam az embereket annyira jelentéktelennek tekinteni, hogy ne jegyezzem meg őket.
- Moyra vagyok, Moyra O'Ciaragain. - Bemutatkoztam, habár sejtettem, hogy a korábbi felkiáltások közben párszor már elhangzott a nevem, de azért a rend kedvéért, hogy helyre tegyünk mindent, illet kimondanom. Meg majd illeni fog még párszor kijavítani, mikor nem tudja kimondani a nevem. De már megszoktam.
Zene: Habits


A hozzászólást Moyra O'Ciaragain összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-07-25, 13:40-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Owl
Sophia Argyris
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 21.
Age : 25
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 6
Tollvonásainak száma : 4
Re: Take me back to the night we met
2018-07-24, 23:04



Moyra & Sophia


"Vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd."

Már egészen kisgyermek kora óta használta ugyanazt a parfümöt, amit persze nem olyan egyszerű beszerezni itt az Egyesült Államokban, de nem lehetetlen küldetés. Főként ha az ember felfedez egy görög kis mindenes boltot már az első héten, ahová vissza-visszajárhat ha honvágya támad az otthoni dolgok után. Van persze egy kis előrelátás abban, hogyha egy nem az orra alapján tájékozódó alakváltó parfümöt használ, hiszen sokkal nehezebben veszik észre az orrosok, hogy furcsa szaga van, és nem túl emberiek a kipárolgásai. Mindenesetre éppen ezt a kissé kecsketejre emlékeztető illatú parfümöt mutogatja az egyik lánynak, aki imádja az ilyen dolgokat, meg persze a különleges és nehezen beszerezhető, kérkedésre kiváló eszközöket. Mindezt úgy, hogy hamarosan az ő köre jön, hogy tartsa a tétet, vagy emeljen, szóval annak ellenére, hogy figyelnie kellene a játékra inkább az emberekre figyel, akik kérdeznek tőle. A társaság fokozatosan bővült és döngicsélt, mindig is akadtak későn jövők, így az új páros is csupán abban a pillanatban kelt nagy feltűnést, hogy a gyűrű előkerül.
Mintha a mániája lenne az amerikaiaknak minél korábban házasodni, nem is értette soha teljesen az egészet. A legtöbbjük még csak most kezdte az egyetemet, mindenesetre messze van még a vége, mégis úgy beszélnek a házasságról, a mikor jegyez már el a pasim panaszok is olyan gyakoriak, mintha csupán néhány évük lenne belelovalniuk magukat egy ilyen elköteleződésbe. Persze számára ez az egész sokkal nehezebb, szülei példájából és történeteikből okulva nagyon is tudatában van azzal, hogyha egyszer kiválaszt valakit párjának, akkor... a szíve nem lesz képes már mást szeretni. Egy életre fog párt választani, ahogy az elődei is. Persze ezerszer könnyebb lenne a helyzete, ha keresne egy magához hasonlót, de ahhoz nincsenek elég sokan a világban, hogy mindenféle útmutatás nélkül találjon egy számára megfelelő párt. Amúgy is, a szerelmet nem lehet erőltetni, legalábbis ezt mindig alapszabályként fogadta el. Halkan gratulál azért a minden bizonnyal csodás jövőért aminek a lány a kapujában áll, vagy legalábbis egy jó drága felhajtásnak mindenképpen résztvevője lesz majd, ha a jegyesség valóban tartós. Carol azért gyorsan pár mondatban összefoglalja, miért is olyan nagy esemény egy eljegyzés, mármint Keaton és párja esetében. A gyermekkori szerelem ilyesfajta kiteljesedése valóban ritka, és becsülendő, ezt elismeri. Barátnője azt sem hagyja ki, miért is tartják olyan mulatságosnak a „Hányszor verted meg” kezdetű szólamot, így mire egymás mellé kerülnek, és a bemutatkozásra kerül a sor, már többet tud az illetőről, mint az fordítva állítható.
- Szia, nem még nem találkoztunk. - Nyújtja ő is a kezét illedelmesen, és a mosolyt sem hagyja le a kézfogás mellé.
- Ó, talán Írországból jöttél? - Csillannak fel akkor még zöldes árnyalatú íriszei. Egy pillanatra elönti az öröm, hogy talán egy másik külhonira akadt, de valószínűleg ilyesfajta örömét egy pillanat alatt szertefoszlatja a másik igazsága.
- Ó hát, ír név mellé mondjuk tényleg furcsa a Moyra, hiszen a görög sorsboszorkák nevét nem sok helyen használják. - Szóval ebből az egyvelegből akár ki is találhatta volna maga is, hogy inkább ezen a földrészen született.
- Sophia te jössz. - Szólnak rá közben a pakli mellől.
- Ó igen, tartom. - Pillant a kezében tartott royal flush-re kissé zavartan. - Amúgy Sophia Argyris. - Fejezi be a bemutatkozást, mert közben teljesen elfelejtette, hogy a saját nevét is illene kimondania. Az sem éppen egyszerű eset, főként egy angol anyanyelvűnek.
- Szóval, Carol megsúgta, hogy sportolsz, pontosan milyen ágazatban? - Tesz fel egy gyors, általában hosszú választ kívánó, vagy a téma szerelmeseiből ódákat előcsaló kérdést.
- És akkor úgy tervezed, hogy az esküvő után abbahagyod a sportot, vagy vársz vele az egyetem végéig? - Ha már igent mondott a lány, egész biztosan végiggondolta a jövőjét. Persze lehet, hogy rosszul gondolja, elvégre van aki nem lát az orránál tovább, de szerinte egy sportoló alkat sosem ilyen.
- Ahm... viheted. - Rakja le a lapokat képpel lefelé maga elő, mikor kiderül, hogy már csak ketten maradtak a körben. Hiába, nem arra játszik, hogy nyerjen, bár igen csábító a felsorakoztatott nassolnivalók elnyerhető halmaza, de tényleg csak azért szállt be, mert úgy gondolta így egyszerűbb lesz beilleszkedni. Kicsit megdörzsöli a karját, azért az éj már kezd hűvösödni, még ha nem is érzi olyan drasztikusnak a helyzetet póló nélkül sem.

_________________

We Never Forget

"Az emlékeim tesznek emberré. Nélkülük semmi vagyok. Nem több, mint egy állat."

Vissza az elejére Go down
avatar
II. Hiéna
Moyra O'Ciaragain
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 20.
Age : 26
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 7
Tollvonásainak száma : 5
Re: Take me back to the night we met
2018-07-26, 00:05



U & Me

"Nincs ki a fájdalmat önmagáért szeretné, ki törekedne rá és birtokolná, csupán a fájdalomért..."



- Nem. - A fejemet ingattam a kérdésre. Még eddig a pillanatig senki se nézett külföldinek, de nem is találkoztam jelentős mennyiségű cserediákkal akkoriban az akadémián. - Második generációs amerikai vagyok. - Pontos választ adtam a kérdésére, mert... Nos, mert meglepett. Itt, ebben a baráti körben nem számít, hogy ki honnan származtatja magát, ezért nem is igazán szokott szóba kerülni.
Igazából írnek nem mondhatnám magamat, mert fogalmam sincs, hogy a szüleim ősei honnan érkeztek pontosan. Az biztos, hogy apai ágon rendelkezek ír ősökkel, de hogy csak azokkal-e? Az sosem érdekelt. Egyébként meg ennek mostanában annyira kicsi az esélye. Ki tudja, talán vannak még indiai őseim is? És most sem különösebben izgat, mikor a próbafülke magányában a facebook profilját nézegetem, akár egy titkos imádó. Egyszer talán újra találkozunk, ha már teljesen beszámítható leszek.
- Szóval nem tetszenek a neveim. - Összegeztem a lánytól hallottakat mosolyogva. Hát, ezen csak nem fogok megsértődni, nem igaz? Ezeket nem én választottam, hanem az egyik járt, a másikat meg kaptam, szóval... Egyébként meg igazán nem lehet okom panaszra, mert szeretem a nevemet. Nem is akarom lecserélni másra, még most sem, pedig biztos vagyok abban, hogy egyes alakváltók, mikor új családjukba "felvételt nyernek", lemondanak a régiről.

- Sophia... Ar-grey-s. És még az én nevemet nehéz kiejteni. - Állapítottam meg, hogy valakinek sokkal nehezebb vezeték neve van, mint nekem. Ilyennel is elég ritkán találkoztam annak előtte, de egyszer mindennek meg kell történnie.
- Nem vagy helyi? - Innen már egyenesen következett ez a kérdés, habár a válasz is teljesen egyértelmű. Habár a válasz logikusan nem volt, hiszen melyik amerikai honfitársam kérdezné meg tőlem, hogy amerikai vagyok-e, mégis fel kellett tennem, hogy aztán így folytassam:
- Honnan jöttél? - Annyira nem kíváncsian, mint inkább átlagos érdeklődéssel tettem fel ezt a kérdést. Egyenlőre ő senki sem volt, pusztán egy ember a sok között, és még csak nem is látszott különlegesnek.
- És mi szél fújt Amerikába? - Mennyire unalmas lehet újra meg újra ugyan azokat a kérdéseket hallani. Egy kicsit megingattam a fejemet, és szóban is kifejeztem a kérdéseimet:
- Biztos egész nap mindenki ezt kérdezgeti. Már unalmas lehet. - Megengedtem magunknak egy kedves mosolyt, és egy pillanatot, míg egymásra nézhetünk, míg kizárhatunk mindenki mást. Az eddigi pályámon, kvázi karrierem alatt megtanultam, hogy ha valakinek a szemeibe nézel, az egy életre megjegyzi a neved.
- A küzdőben. - Kicsit szórakoztatott, hogy ágazatokról kérdezett a csaj, így nem kellett pontos választ sem adnom. Nem mintha titkolni akartam volna, csak... Csak viccesnek tűnt. Lényegtelen. Jót mosolyogtam a kérdésén. Ez olyan, mintha egy kosaras azt mondta volna, hogy labdajátékban nyomul.
- Mi? - Meglepettségemben majdnem kiköptem az italomat, amit nem sokkal korábban szereztem meg magamnak az aktuális párom közbenjárásával. - Miért hagynám abba? - Úgy meredtem a lányra, mintha az valami szitokszót mondott volna.
- Kezd hűvös lenni, ugye? - Kibújtam a kabátomból, és a vállára terítettem a kabátot, amit aztán később nála is hagytam minden hátsó szándék nélkül. Eltelt egy kis idő, mire visszakerült hozzám. Aztán ki tudja, lehet, hogy éppen ez a kabát indította el a kapcsolatunkat? Közben megnézem magamat a tükörben, és... Állati jól néznék ki, ha nem lennék ettől a dologtól újra és újra összezuhanva. Nehéz ilyesmit titkolni, és tudom nagyon jól, hogy nem is megy tökéletesen, de...
- Én nem fázok. - Vállat vontam. Nálam rendben van minden benn, hiszen edzésben kell tartanom magamnak. Mi az nekem egy kis hűvös szellő? Egyébként is, ha csak összerezzenek, úgyis a segítségemre sietett volna a jegyesem, akivel történetesen akkor még azt hittük, hogy szerelmesek vagyunk egymásba... Pedig, még azt se tudtam igazából, hogy mi a szerelem.
Zene: Habits
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Owl
Sophia Argyris
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 21.
Age : 25
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 6
Tollvonásainak száma : 4
Re: Take me back to the night we met
2018-07-27, 23:53



Moyra & Sophia


"Vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd."

- Sajnálom, nem állt szándékomban túlságosan kíváncsiskodni. - Jön egy kissé zavarba, mert eszébe jut, hogy az amerikaiaknál az ilyen jellegű személyes kérdések még barátok között se dívik. A mosoly országa bizony felszínes, legalábbis eddigi tapasztalatai alapján az itt élők olyan könnyen sértődnek egy-egy egyszerű, nála megszokott kérdésen. Arról nem is beszélve, hogy egyenesen bunkónak tartják azt, aki nem mosolyog állandóan, egész nap, márpedig ez neki elég fárasztó, hiszen őszinte ember. Már amiben lehet őszinte, mert vannak olyan titkok amiket az élete árán se fecsegne ki.
- Nem ezt mondtam, a moirák amúgy is érdekes karakterek a mitológiában, csak nem gondoltam, hogy Görögországon kívül is hallani ezt a nevet. - Persze a kultúra elterjedt, de azért nem gondolta, hogy akár az ír dombokon is dobálóznak ennyire idegen nevekkel. Amerika más, az persze a népek nagy olvasztókemencéje, itt aztán minden előfordulhat.

- Ar – gee -ris – Segít a neve kiejtésében. - De elég a Sophia, tényleg. - Mosolyog rá kedvesen. Ezt se nagyon tudja megszokni, hogy itt a tanárok például a vezetéknevén szólítják. Bár ez talán a hazájában is így van már, mivel ott nem járt egyetemre, nem tudhatja, de az is tény, hogy nem igazán tudják az itteniek kiejteni, vagy megjegyezni a nevét, ami aztán humoros szituációkban teljesedhet ki. Mint amikor az egyik oktató folyamatosan szólongatott valami Miss Ares-t, mire kiderült, hogy valójában az ő jelenlétére és hozzáfűzésére volt kíváncsi. Nem baj, még mindig jobb, mint amikor szőkés hajzuhataga miatt valami északi népnek, általában finnek vagy svédnek nézik, mert róluk már hallottak.
- Nem, azt hiszem elég egyértelmű, hogy nem. - Pirul el halványan, mert azért még van egy kis akcentusa. Egy aranyos, brittes, görögös akcentusa amit az évek során valamennyire sikerült levetkőznie.
- Sophia egy gyönyörű Apollónia, a szerelem istennője. - Szól bele az egyik közelben ülő.
- Az Aphrodité... - Javítja ki kissé óvatosan a tévedést. - És görög vagyok. - Fordul vissza beszélgetőpartnere felé. - És tudom, egyáltalán nem úgy nézek ki. - Forgatja a szemét. Ez a dolog sokkal jobban idegesíti, mint a honnan és miért kérdések, hiszen miért kéne minden görögnek ugyanúgy kinéznie?
- Újságírást tanulok az egyetemen. Hogy miért éppen az Egyesült Államok? - Teszi fel a soron következő kérdést, mielőtt még a másik kigondolhatná azt. - Nem tudom, leginkább kíváncsiságból. - Vonja meg a vállát. - Szerettem volna valami távoli helyet megismerni, és a Földgömbön ide böktem. - Emeli fel az ujját, hogy imitálja az említett mozdulatot, majd felnevet.
- Na jó, először sikerült az Atlanti óceán közepére böknöm, de ott nem igazán vannak egyetemek. - Magyarázza meg hirtelen mulatsága okát.
- Jól bírom, és cserébe én is kérdezgetem a különlegesebb nevűektől, vagy akik érdekesen beszélnek, hogy nem-e máshonnan léptek erre a földre. - Szóval kölcsön kenyér, nyilvánvalóan neki is az lenne az első kérdésköre, hogy honnan és miért, szóval igazán nem zavarja, ha mások is ezen a gondolati fonalon haladnak.
- Küzdősportok... gondolhattam volna, ha már azt kérdezték hányszor kellett megverned. - És figyelt is, csak hát azt remélte a lány többet szeret erről beszélni. - Szabadkézi, vagy fegyveres? - Próbálja szűkíteni a kört, mintha csak barkochbáznának.
- Hát... ilyen fiatalon általában két okból szoktak házasodni... De nem akarlak megbántani, egyáltalán nem azt mondom, hogy bármelyik is fennáll. - Emeli fel a kezét, hogy még azelőtt bocsánatot kérjen, hogy folytatná.
- Szóval az egyik ok a pénz, amikor valaki könnyű életet szeretne, talál magának egy fiatal, pénzes srácot, aki melett kiélheti a nyugodt és biztonságos, vagy éppen hedonista vágyait. Az utóbbi a leggyakoribb. - Mármint a hedonista vágyakra gondol, azokat ebben a korban sok fiatal szereti kiélni. Ő mindig is egy kicsit visszafogottabb, felelősebb volt a korosztályánál, talán azért, ami. A szülei jól megtanították arra, hogy az ő szerepe figyelni, és továbbadni a jövő generációjának a történeteket.
- A másik ok pedig a terhesség. Nyílván egyiknél se igazán folytatnád a sportot, de amúgy... azt hiszem azért kérdeztem, mert ahogy ránézek Keaton-ra az jut eszembe... hogy ő olyan típusú fiú, aki szereti, ha a felesége otthon van, vezeti a háztartást, vigyáz a gyerekekre, várja a meleg étel az asztalon vacsoraidőben... De ne haragudj, ostobaságokat beszélek, szóval mindegy, ne is figyelj rám, se pénz, se terhesség. - Legyint egyet majd próbál eltűnni a pohara mögött zavart fecsegése után. Valaki viszont fél füllel mégiscsak jobban figyelt rájuk a kelleténél, mert a meglepett kérdés elég hangosan hangzik el mellőlük: Moyra te terhes vagy? A lányok fele persze rögtön újabb örömködési hullámba kezd, a fiúk pedig bölcsen próbálják csendben helyretenni magukban a dolgot.
- Uramisten, bocsineharagudj. - Hadarja meglepetten, egyáltalán nem akart ilyesmit elindítani szóval most még inkább zavarban érzi magát és legszívesebben elsüllyedne szégyenében.
- Ahm, igen, köszi. - Bár nem fázik, csak úgy tesz, mint aki igen, de... nem utasít vissza egy kabátot, ha a másik jó szívvel adja. Azok után is, amilyen galibába egyetlen másodperc alatt keverte. - És tényleg bocsi. - Kér sokadjára is elnézést.
- Azt hiszem az lenne a legjobb, ha meg se szólalnék az este hátralevő részében... - Persze képes rá, és valószínűleg nem sokan emlékeznének arra, hogy velük volt, de ez nem is zavarná. Majd bemutatkozik még egyszer a következő alkalomkor.
- Sophie, beszállsz még egy körbe? - Kérdezik a kártyák keverése közben, de a lány megrázza a fejét.
- Nekem úgyis jobb ötletem van Sophie részére. - Vigyorodik el Carol, majd felkel egy sráccal, hogy a csomagok közül előhalásszon egy gitártokot.
- Mi? Carol ne... - Vörösödik fülig a lány. Már bánja a pillanatot, mikor elárulta, sőt nem is elárulta, de meg is mutatta a lánynak, hogy szeret szabadidejében gitározni és énekelgetni.
- Ugyan, csak egy számot, aztán ígérem átveszem. - Teszi a szívére a kezét Carol fogadkozva, hogy nem kell sokáig élveznie a társaság kitüntetett figyelmét.
- Uhm... jó... de tényleg csak egy szám. - Kel fel és átveszi a hangszert a tulajdonosától. - Vagy egy fél... - Mert előfordulhat, hogy elmegy a hangja közben, elvégre nem szokta nagyközönség előtt művelni. Tényleg nem, csak magának játszik és énekel, maximum a családnak mutatta be, hogy mire is képes. Nincs kiváló hangja, de még senki nem szaladt ki a szobából, mikor nekilátott. Szóval kicsit ismerkedik a húrokkal és kigondol valami tábortűzhöz illőt. Persze angolt, mert amúgy is a legtöbb jó dal mondhatni ezen a nyelven született.

- Nem, megígérted, hogy nem lesz második. - Erőszakolja vissza Carol kezébe a gitárt, majd megköszörüli a torkát. Miközben leül, mintegy teknősként behúzza a nyakát és próbál minél kisebbnek látszani, holott mindenki elismeréssel tekint rá. Mindenesetre a srác visszaszerzi tulajdonát, és ha már más nem hajlandó, ő lát neki a csapat szórakoztatásának.
- Nem igazán szeretem a rivaldafényt. - Suttogja Moyra fülébe zavartan. - Úgy érzem, mintha felfalnának a szemeikkel.

_________________

We Never Forget

"Az emlékeim tesznek emberré. Nélkülük semmi vagyok. Nem több, mint egy állat."

Vissza az elejére Go down
avatar
II. Hiéna
Moyra O'Ciaragain
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 20.
Age : 26
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 7
Tollvonásainak száma : 5
Re: Take me back to the night we met
2018-07-29, 13:19



U & Me

"Nincs ki a fájdalmat önmagáért szeretné, ki törekedne rá és birtokolná, csupán a fájdalomért..."



- Segáz. - A vállamat megvontam. Nem az a baj, hogy büszke amerikai volnék, még csak az se, hogy nem vagyok büszke ír őseimre, hanem... Egyszerűen csak sose érdekelt ez a dolog. Valószínűleg nem véletlenül hagyta ott a kontinenst a családom egykor. A másik pedig, hogy nem volt ott az apám, hogy száj hagyomány útján tovább adja az életük nagy történetét, így aztán nem is lehetett volna bennem ezt a vonalat hogyan erősíteni.
- Hát,... a Moyra a Marie-Anne becézése. Szóval nem hiszem, hogy köze lenne a görögökhöz. - Zavartan pillantottam rá. Persze, nem csoda, ha valakinek hiányzik a hazája, könnyen lehet, hogy mindent igyekszik ahhoz kötni. A nemzeti büszkeség.

- Ar-géj-risz – Újra próbálkoztam, ami igazából számomra még mókás is volt, amitől aztán mosolyogni kezdtem. Becsszó! Még egy próbálkozás, és kimondom rendesen! - Az túl könnyű! - Viccelődtem vele, ha már ő is szórakoztatónak találta a nevemet, én miért ne tehetném ezt azt övével?

- Újságírást? - Meglepettség csillant a hangomban, ahogy ezt a kérdést feltettem. - Az ifjú Luise Lane életnagyságban. - Intettem egyet a lány felé. - És miért szeretnél újságíró lenni? - Lelki szemeim elé idéztem a minden lében kanál újságírót, ahogy újra meg újra bajba kerül, és csak egy valaki képes megmenteni az életét.
- Hiányzik a hazád, Ms. Lane? - Tovább faggatóztam, ha már ő is megengedte magának, hogy ezt tegye, akkor én is megtehettem. Egyébként meg a nap amúgy is unalmas volt, és Sophia, mint egyetlen izgalmas „dolog” jelent meg az életünkben. Ha ő nincs ott akkor, akkor talán végig alszom az egész éjszakát a pokrócon.
- Általában szabadkézi – megyek bele a barkocházásba én is. Elmondhatnám neki, hogy pontosan melyik műfajban futok, de az kevesebb izgalommal járva. Egyébként is.. Ő egy újságíró, ez meg egy interjú, nem igaz? Akkor küzdjön csak meg az információkért! - És igen, én vagyok az erősebb. Nem vicceltek. - Széles vigyor jelenik meg az ajkaimon.
- Lebuktunk. - Hagytam rá a többiekre, hogy azt higgyék, amit akarnak, közben a hasamra tettem a a kezemet, és hagytam, hogy felhördüljenek a helyzeten vagy éppen gratuláljanak a szerencsénkhez. - Nem érdekes. Előbb-utóbb úgyis kiderült volna. - Legyintettem egyet.

- Pedig egész jó volt. - Megvontam a vállát. De hát nem szerethet mindenki közönség előtt játszani. - Persze, nem egy Tarja Turnan, de klassz volt. - El kell ismernem, hogy tehetséges. Márpedig találkoztam már pár tehetséges zenésszel, hiszen szeretek koncertekre járni, és nem csak munkaügyben. - Magadtól tanultál meg gitározni, a saját örömödre? - Teszem fel kíváncsian ezt a kérdést. Hogy lehet, hogy valaki hangszeren akar játszani, de nem akarja, hogy mások hallják?




Zene: Habits
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Owl
Sophia Argyris
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jul. 21.
Age : 25
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 6
Tollvonásainak száma : 4
Re: Take me back to the night we met
2018-07-29, 19:49



Moyra & Sophia


"Vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd."

- Tényleg? Érdekes. - Alaki hasonlóság eszébe se jutott volna, azt hitte tényleg a görög sorsitennők nevéből származik a lányé, de tény, hogy mindenhol az otthoni dolgokat keresi. Már akkor is jól érzi magát, ha ehet egy kis görög salátát, de tegyük hozzá néha eléggé elcsodálkozik miket raknak még bele, mert van aminek szerinte semmi keresnivalója egy fetasajtos salátában.
- De amúgy a Moyra szebb. - Legalábbis az ő fülének biztosan.

- Nem szereted a könnyű dolgokat? - Kuncog fel. Ki szereti? Valószínűleg nem túl sokan ebben a csapatban. - Ar -gee – ris. Mintha... Ginevra kezdete lenne az ott középen, csak úgy, mint a go-nál. - Próbál hasonlóan ejtendő szavakat keresni.

- Ó nem, nem éppen Loise, és amúgy sincs Superman-em. - Nevet fel. - Nem vagyok olyan kotnyeles és idegesítő sem. - Ingatja meg a fejét még mindig szélesen mosolyogva.
- Azt hiszem... egyrészt kíváncsiság miatt, érdekelt mindig is, mi van a hírek mögött. A kamerákat nem szeretem, szóval maradt az írott sajtó, és az oknyomozás mindig is vonzott. Úgy értem, olyan, mintha az ember valódi nyomozó lenne, rejtélyes ügyeket oldana meg, de nem gyilkossági ügyek, Azokat nem bírnám. - Vonja meg a vállát. Persze elképzelhető, hogy fog ilyesmivel foglalkozni, még nem könyvelte el magában, hogy merre fog orientálódni.
- Ezen felül tudom, hogy figyelésben jól vagyok. Persze mehetnék pszichológusnak is, de tanácsadásban viszont borzalmas vagyok. Szóval ha lehet ne hallgass a tanácsaimra. - Talán erre se kéne, de nehéz úgy tanácsolni, hogy ne fogadják meg a tanácsait, hogy ne keveredjen ellentmondásba.
- Van egy kis honvágyam. - Bólint. - De tekintve, hogy egy kisebb faluból származom, már a város maga is idegen környezet. - És még más, nagyon messzi országba is költözött.
- Általában? Szóval többet is űzöl? - Mert hirtelen nem tud elképzelni olyan harcos sportágat ahol puszta kézzel és fegyverrel is küzdenek. Amúgy is eléggé furcsa számára, hogy egy nő hivatásos sportoló legyen.
- És ő olyan, aki szereti az erősebb nőket? - Vonja fel a szemöldökét, mert azért ha ránéz a fiúra nem éppen ez jut eszébe. Persze régen megtanulta már, hogy nem éri meg a borítójáról megítélni a könyvet, szóval elfogadja, ha tévedett.
- Oh, hát... gratulálok. - Azért még mindig erősen zavarban van, hiszen kissé degradálóan nyilatkozott a korai házasságról és teherbe esésről.
- Szóval akkor tényleg szünetelteted egy darabig a sportot. - Hiszen a harci küzdelmek akár veszélyesek is lehetnek a gyerekere nézve, már igen korai stádiumban is.

- Igen, magamtól tanultam meg. - Bólint. - Néhány youtube videó csodákra képes, aztán olyan számokat tanultam meg, amiket sokszor hallgattam, amolyan próbálgatás útján. - Szóval nem igazán tanult kottát olvasni és nem is szokott csak úgy gitározgatni mindenféle dallamot.
- Szeretek játszani, mindig öröm énekelni és a gitár segít, hogy jobban eltaláljam a ritmust. - Bólogat. - Te is szoktál zenélni? - Mert úgy kérdezgeti, mintha kicsit értene is hozzá, vagy csak úgy beszélgetnek? Végülis, van aki jobban szeret csevegni, ami őt nem is zavarja amíg nem neki kell többet beszélnie.

_________________

We Never Forget

"Az emlékeim tesznek emberré. Nélkülük semmi vagyok. Nem több, mint egy állat."

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: Take me back to the night we met


Vissza az elejére Go down
 
Take me back to the night we met
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: A múlt árnyai :: Régmúlt-
Ugrás: