HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 17:29
Narui Kazuya
tollából született
Today at 14:56
Narui Kazuya
tollából született
Today at 13:47
Maximilian Lassen
tollából született
Today at 12:08
Narui Kazuya
tollából született
Today at 11:09
William Carxon
tollából született
Yesterday at 07:08
Alexander
tollából született
2018-12-15, 20:33
Caius Rhegal
tollából született
2018-12-15, 12:10
Genevie Bertrand
tollából született
2018-12-14, 22:39
Cain Nowik
tollából született
2018-12-14, 20:21
Cain Nowik
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Vendég
Vendég
Hello Darling, Please call me
Sophia Argyris
2018-07-22, 17:59



Sophia Argyris
A történelem nem dátumok, helynevek, háborúk halmaza. Az emberekről szól, akik kitöltik közöttük a tereket.


név: Sophia Argyris
kor: 25 év
csoport: Alakváltók (bagoly)
átváltoztatás ideje: 13 évesen
vérvonal: -
rang: -
play by: Anastasia Tsilimpiou
KépességTökéletes memória: Minden szóra, minden pillanatra tisztán emlékszem és fel tudom idézni. Ez időnként áldás, időnként átok. Kiváló éjszakai látás, hallás még a szaglásom is egész tűrhető. Azt hiszem a repülés nem annyira különleges képesség, ha szárnyaid vannak, de azért jegyezzük meg.
MegjelenésSzexszimbólum vagyok! Na jó, csak vicceltem. Nem gondolom, hogy különösen szép lennék, a világos hajam, a világos szemeim ráadásul abszolút nem egy görög szépségideált képviselnek. Olyan vagyok, mint bárki más, vagyis... képes vagyok úgy öltözni, hogy észre se vegyél az utcán, de felvehetek egy bombázó szerelést is, hogy utánam fordulj. Mindez a kedvemtől függ, de az utóbbi időben inkább a visszafogottság a jellemző rám. Az utóbbi két évben. Szeretem a praktikus darabokat, és néha még a divatirányzatokat is követem, igen ott van az a bizonyos csizma, a pumpkin spice latte a kezemben, ami minden második egyetemista lány tipikus öltözete és itala mostanában. Kékes szemeim színét nem is olyan régen vesztettem el, helyette sárgás íriszeim egyértelműen árulkodnak arról, hogy nem feltétlenül tartozom az átlagos emberek közé, de... éppen ezért szeretem a kontaktlencséket, csak hát eléggé gyengíti a látásom, főként ha a pupilláim az esti sötétségben kitágulnak. Mindegy, nap közben jobb a békesség, este pedig az emberek amúgy is rosszul látnak, simán elmennek azok világosbarna szemeknek is.
Van persze más alakom is, de ez is éppen olyan átlagos, mint bármelyik Bubo bubo-é a világon. Ezzel az az aprócska bibi, hogy amúgy Eurázsiában honos, de szerencsére könnyen összekevernek, pláne a laikusok az erdei fülesbaglyokkal. Nem mintha nem lennék impozánsabb és nagyobb, de... nem is akkora baj, nem igaz?

JellemKíváncsi. Ez az, ami mindenkinek eszébe jut rólam. Kérdezek és válaszokat várok. A kíváncsiság miatt lettem újságíró, a kíváncsiság miatt jelentkeztem egy amerikai egyetemre, és 18 évesen elhagytam a családi fészket. A kíváncsiság hajt egy-egy ügynél, ami után nyomozok, és hogy megőrizhessem a névtelenségem nem köteleztem el magam egy lap felé sem.
A családom az első, mindig és mindenben a szeretteim javát keresem, még ha távol is van a görög hon. Mostanában persze inkább én szorultam a segítségükre és a támogatásukra, de egészen biztosak lehetnek abban, hogy ezt viszonozom is, ha eljön az ideje.
Amúgy nem sokat látnak belém az emberek, én vagyok a lány, aki sokat tanul, könyvtárakba jár, vagy a barátaival kávézni. Az a lány, akivel mindenről el lehet beszélgetni, de valószínűleg baromi unalmas élete van. A lány, aki kedves és mindig igyekszik segíteni, akár jó tanáccsal, akár azzal, hogy meghallgatja az embert. Hallgatásban jó vagyok!
Ennek a lánynak azonban van egy "sötét" oldala is, bár én ezt egyáltalán nem találom annak. A megértést talán jobban segíti egy történet.
Egyszer történt, hogy valami kisebb politikus után nézelődtem. A szenátusi választásokon szeretett volna indulni, de volt valami... furcsa benne. Ő volt a tökéletes férj, apa, vezető mintapéldánya, ami mindig gyanús. Egy ember se lehet tökéletes, senki, még a magukat nagyra tartó vámpírok se azok. Korrupcióra, vagy hasonlóra gyanakodtam, szóval kényelmesen elhelyezkedtem az elkövetkezendő pár éjszakára a házuk közelében álló fán. Vártam. A türelem is nagy erény, hiszen néha csak várni kell, és mint ebben az esetben: a történetek megtalálják a maguk fonalát. A férfi családja nagyszülőknél, ő persze a sok munkája miatt nem tarthatott velük. Na persze. Szóval megállt egy kocsi a ház előtt, és a testőrök kiraktak belőle egy prostit. Távoltól is jól lehetett látni, hogy valami útszálról szedték össze a csajt és nem egy luxuskényeztetőt hívtak, de hát... így kevesebb is a nyoma, nem? Szóval ment minden, ahogy egy ilyen dolognak kell, a politikus nem teketóriázott sokat, a nő egy kis kötözésben is benne volt, mert hát valakinek a normális már nem elég. Aztán a férfi megragadta a nyakát és nem eresztette. Nagyon sokáig nem eresztette. Úgy tűnik a drága férfinak már ennyi is kevés volt, hogy hamar végezzen. A nőnek viszont túl sok, hiszen a teste egy ponton elernyedt, és tekintve, hogy utána se jutott levegőhöz, már nem is kelt fel többet. Megmenthettem volna. Ott ültem, és nem lett volna sok, egyszerűen berepülök és leszedem róla a férfit. Megtettem? Nem. Miért? Mert nem tehetem meg. A szabályok nem azért vannak, hogy megszegjük őket. Sajnáltam, hogy nem mentettem meg a nőt? Nem, egyáltalán nem éreztem azt, hogy ez rossz lenne, vagy hogy tennem kellett volna valamit. A történések rendjébe nem szólhatunk bele, nem bolygathatjuk meg azt, amihez nincs közünk. Ezt a cikket mondjuk meg se írtam, mert egy vesztegetésről még könnyen talál az ember nyomokat, de azt hogy magyarázza meg, hogy szemtanúja volt egy gyilkosságnak, de nem lépett közbe? Persze, csak hogy tudjátok, hogy jó vége lett a történetnek, a nyomokat nem sikerült teljesen eltüntetniük. Kiderült, hogy a drága sosem-lesz-szenátornak nem ez volt az első áldozata, a testőrök pedig most hanyagabb munkát végeztek, így lebukott. nem sajnáltam őt sem.
Szóval persze, kedves vagyok, segítek, amennyire emberként lehetséges, és a barátom vagy. De jobb, ha vadidegenek nem számítanak tőlem semmire, ha pedig csak azért vagyok ott, hogy figyeljek, még az életed megmentése sem érdekel.

Elötörténet- Egy melange-ot legyen szíves. - Mosolyog a pincérre miközben leteszi maga mellé az étlapot, majd megvárja, míg a vele szemben helyet foglaló férfi is kér valami frissítőt. Persze pontosan tudja, hogy nem egy könnyed csevegésre találkoztak, szinte már felkészül a kötelezően elhangzó kérdésre.
- Hogy vagy? - Pillant rá a férfi a családjukra oly jellemző kedves, semmit mondó mosolyával. Mit gondol, mégis mi lenne? Hiszen alig két napja találkoztak, ami a család aggódását tekintve még ritkának is mondható. A bátyja semmit se változott, pedig már oly sok éve nem látta. Telefonon és a face-en sokat beszélgettek, és mindig nézegette a barátnőjével közösen készült képeit, de mégis...
- Úgy mint két napja Agapios, jól. Semmi szükség arra, hogy itt legyél velem. Menj haza, a barátnőd már nagyon régóta vár. Majd két éve itt vagy. - Ingatja meg a fejét és mély levegőt vesz. - Nem szükséges pátyolgatnod. - Gyerekként se tették. Persze mindig számíthatott a bátyjaira, mindkettőre, valahányszor az iskolában kinézték maguknak más gyerekek céltáblának. Senki más nem ugráltathatta csak ez a két idióta. Hosszú időbe telt, amíg megértette, hogy mindezt csak szeretetből teszik, hogy az egész huzavona a testvérek között egy játék, semmi más.
- Hazudsz. Látom, hogy hazudsz. - Húzza el a száját a férfi, amire csak egy szemforgatás a válasz. De tényleg, mi mást mondhatna? A szülei mindig is aggódósak voltak, óvták a gyerekeiket, megpróbálták mindaddig távol tartani őket a rossz dolgoktól, amíg megtehették. Emlékszik, ahogy az anyja vagy az apja leült az ágy szélére, hogy egy új mesébe kezdjen. Sosem mondták el kétszer ugyanazt, minden este egy új világ, egy új történet tárult fel a kíváncsi, csillogó szemű kislány előtt és ő cseppet se bánta. Ez a család... összetartó, ilyennek látják mások őket, de ő annál sokkal többnek érzi. Aztán persze eljött az idő, mikor a Titkok ősi kapuja előtte is kitárult. Kiskamaszként sokkoló az egész, hiszen csak apróságokkal indult. Érzékeny lett a nappali fényre, időnként szédült, fájt a feje, hülyeségeket álmodott, legalábbis... azt hitte hülyeségek. A szülei persze azonnal tudták, mi a válasz a kérdéseire. Ő még orvoshoz akart menni, azt hitte van gyógyszer, hogy mindez elmúljon, de tévedett. Nem is hitt nekik, először egyáltalán nem hitt nekik amíg meg nem mutatták... és onnantól kezdve már csak várnia kellett. Várni, hogy vele is megtörténjen. Talán a legnehezebb, amit az egészben meg kellett tanulnia nem a titok megtartása volt, hanem a repülés.
Nincs szánalmasabb látvány egy földön vergődő bagolynál, legalábbis ezt vette le a mögötte huhogó két szárnyasból. Egy élesebb rikoltás hallgattatta el a két hímet, akik nevetés helyett inkább a húguk segítségére indultak. Újra felvitték az ágra, hogy ismét elrugaszkodhasson... és újra összetörje magát. És újra, és újra és újra egészen addig amíg nem volt képes anélkül földet érni, hogy arccal egy fába vagy bokorba csapódna. De megérte, hiszen nincs csodálatosabb érzés, mint amikor a szél a tollai közé kap, mint amikor a fák, mezők felett suhan prédára, eseményre lesve. Megérte az a sok esés, és azóta is megéri, ha pofára esik talpra áll. Általában. De ez most más eset, itt nem csak egyszerűen lezuhant a mélybe, hanem szorosan fojtogató indák tartják ott.
- Nem tudsz többet segíteni. Innen már magamnak kell... megoldani. - Sóhajt fel. - Tudod, a bánat elszáll... - Mosolyodik el.
- Azért keresed még mindig? - Fogja meg a lány kezét és megszorítja, de kénytelen elvenni a kezét, mert megérkeznek a kávék. Valahogy ezeket az asztalokat mindig olyan apróra készítik, hogy az italokon kívül más ne is maradhasson meg rajtuk.
- Nem azért jöttem el, hogy távol legyek a családtól... - Próbálja inkább másfelé terelni a témát. Még fáj, még oly sokáig fájni fog, talán egész életében, mert... képtelen felejteni. Képtelen elfelejteni az arcot, a tekintetet, a mosolyt, a nevetést... De tényleg nem azért jött el otthonról tizennyolc évesen, mert nem szerette őket. Imádta a családját, de úgy érezte Görögország neki nem elég, neki új hely kellett, új élet, izgalom és történés. Nem egy csendes kis falu ahol nem történik semmi. Így aztán a világ másik felén folytatta tanulmányait. Az egyetemen pedig nem csak önmagára talált rá, hanem Rá is.
- Most nincs erről szó... csak biztos akarok lenni abban, hogy itt hagyhatlak. - Rázza meg a fejét és feszülten a hajába túr. Menne már, persze hogy menne, hiszen otthon várja valaki, de szerencsére a környezetében mindenki megérti, hogy a család az első. Ez a kis ostoba, de imádni való hugica az első, akinek most nagyobb szüksége van rá, mint bárkinek a világon.
- Nem csinálok hülyeséget, becsszó! - Emeli fel a kezét majd kezébe veszi a kellemesen langyos üvegpoharat.
- Amikor legutóbb ezt mondtad minden előjel nélkül hozzámentél Moyrához. - Emelkedik magasra a szemöldöke, ó nem, még nem mehet el innen, vagy ez a kis kotnyeles nagy bajba keveri magát. A lány arca megrándul a név hallatán. Igen, mikor legutóbb azt bizonygatta, hogy nem csinál őrültséget... megházasodott, ki sem kérve a családja véleményét. De az a lány...
Mikor bemutatták őket egymásnak, Moyra még máshoz tartozott. A jegyese hozta be kis társaságukba, aztán... valahogy elindult egy ár, ők csak sodródtak túl hosszú beszélgetéseken, sétákon, elcsattant csókon, bűntudaton, bűnös vágyakon, szakításon, veszekedéseken, gyönyörön és boldogságon, majd esküvőn át. Happy End? Egy darabig. Képtelen felidézni a pillanatot, márpedig ez nála még sose fordult elő, de képtelen felidézni a pillanatot, mikor a barátságuk átfordult valami egészen másba.
- Nem, most... tényleg nem csinálok hülyeséget. Elköltözöm innen. Egy másik városba. Új életet kezdek. - Sóhajt fel, majd lassan kinyitja a szemét és elmosolyodik. - Szükségem van a változásra.
- Ha úgy gondolod, hogy ez segít... - Bólint a báty, még mindig kicsit aggodalmasan.
- Remélem. Nézd, már... nem járom az éjszakákat, hogy keressem, a munkára koncentrálok, barátokra, arra, hogy... éljek. - Vagy legalábbis úgy tűnjön, hogy nem megy haza minden este zokogni a párnáján.
- Nehéz hinni neked. De lassan nincs más választásom, igaz? Amúgy is tudod, hogy hol találsz. - Törődik bele az elkerülhetetlenbe. A húgának fel kell nőnie, még ha gyermeknek is néz ki, elég idős, hogy a bajaival maga foglalkozzon,


Az ablakpárkánynak támaszkodva néz körbe, még egyszer, utoljára. Nem is olyan sok a doboz, persze a kilencven százaléka könyv, vagy teleírt naplók. Szeret naplót írni, nem mintha nem emlékezne minden egyes pillanatra, de talán egyszerűbb lesz így tovább adnia a tudását a bátyja gyerekeinek. Ez a sok emlék viszont... Ilyenkor olyan szívesen felejtene, de... ha elfelejti a rosszat, nem emlékszik majd a jóra se... Mikor először töltötték itt az éjszakát, Moyra pillantása... a sok boldog kacaj, a kedveskedő, romantikus reggelik...
És sajnos kaptak nehézségből is, jó sokat. Nem volt baja azzal, amivel Moyra foglalkozott, még ha tudta is, hogy a verekedés veszélyes. De aznap... aznap szívesen otthon tartotta volna, ha tudja, hogy mi fog történni. „Amúgy te meg ki a faszom vagy? „ Még mindig a szívében visszahangzik ez a mondat. Mikor tudatosult benne, hogy nem emlékszik... Rémálomba illő pillanat volt, főleg számára, egy lénynek aki nem felejt szembesülnie azzal, hogy a párja nem emlékszik rá... még a saját nevére sem.
Nem az amnézia volt azonban a legborzasztóbb, az orvosok biztatóak voltak ezzel kapcsolatban, de Moyra teljesen összetört. Az, hogy nem tudott lábra állni, hogy nem is emlékezett semmire kikészítette. Ő próbált erősnek mutatkozni, próbált mindent megtenni a nőért az inzultusok ellenére. Az más kérdés, hogy éjszakánként azért sírva fakadt a kanapén, de volt remény. Egészen addig a napig volt remény, hogy egyszer minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
AZNAP. Az a borzalmas nap, mikor Moyra eltűnt. Szőrén-szálán. Bejelentette, járta az utcákat, körberepült, megfordult mindenhol... Nem találta. Kétségbeesetten kereste, égen és földön, mindent megtett, de nem volt elég. Akkor jött a bátyja, pontosabban akkor jött, amikor már egy hete nem tudták elérni, mert... bagolyként járta a várost és a környéket hátha megtalálja a nőt. A bátyja rángatta vissza emberi állapotba, és azóta van egyértelmű jele annak, hogy más, mint az emberek. Pedig korábban nagyon vigyázott, de akkor... akkor minden mindegy volt már, nem vágyott másra, csak hogy megtalálja Moyrát. Kudarcot vallott. Ennek már két éve, ideje lépnie, tovább, messzire ahol nem kísérthetik az emlékek.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Sanaku
Ryenne Keith
Hello Darling, Please call me
Join date : 2017. Nov. 27.
Age : 30
Tartózkodási hely : St. Louis
Hozzászólások száma : 48
Tollvonásainak száma : 44
Re: Sophia Argyris
2018-07-23, 21:34



Elfogadva!


Kedves Sophia!

Érdeklődve vártam a lapod, a történeted hisz nem szokványos alakváltót hoztál közénk, nagyon érdekes faji tulajdonsággal. Itt akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy ehhez gratuláljak! Nagyon tetszik, hogy a baglyok ennyire mások mint mi, többiek. Ráadásképp ilyen nehéz képességük is van, mint a maradéktalan emlékezés.
Kicsit nekem szokatlan volt az E/3-as történetmód elbeszélése, de szépen levezetted. Sajnálom a társad, az amnéziáját és azt is, hogy elvesztetted. A nulláról indulni soha nem könnyű, de hé, a bátyád szárnyai alól kikerülve vár rád a nagy világ és megannyi új történés, melyeket megfigyelhetsz, elraktározhatsz. Csak vigyázz, nehogy egy kedvtelős ragadozó a vacsorájává tegyen!

Köszönöm az élményt!




Ryenne


Vissza az elejére Go down
 
Sophia Argyris
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Temető :: Törölt/archivált karakterek lapjai-
Ugrás: