HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Yesterday at 18:57
Damon Lloyd Reynolds
tollából született
Yesterday at 01:04
Xavier Graham
tollából született
2019-01-18, 21:20
Xavier Graham
tollából született
2019-01-18, 20:32
Genevie Bertrand
tollából született
2019-01-18, 20:20
Min Jae Adams
tollából született
2019-01-18, 19:51
Alexander
tollából született
2019-01-17, 22:28
Axelle
tollából született
2019-01-17, 19:54
Cain Nowik
tollából született
2019-01-17, 18:43
Alexander
tollából született
2019-01-17, 14:18
Séaghdha
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 

 Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Élite - Ancienne sourdre de sang
Tristan
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jun. 06.
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 19
Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-07-08, 17:10


Fáradtságos munka örökké fenntartani, bővíteni a hálót, de akarom, kell. Csak ez maradt, ez a kontinens, a folyton változó, a hamu és láng. itt még mindig folyik a harc álnokul a farkasok között, és a nyáj.. az emberek itt már eleve annyira le vannak butítva, hogy manipulálni őket szinte gyerekjáték. A fenntartás, a létfenntartás egy önmagát generáló kör. Bővül, de összezuhan roppant súlyába ha nem foglalkozom vele. Egy stadion, az egyik csapat nyert épp. Mindegy melyik, érdektelen. Valaki mindig veszít, csak nekem mindegy melyik fél nyer, mert azzal én is nyerek. Az éljenzés, a vihar mely feltámadt odacsalja érzékeim, rá se kell gondolnom már, magától beépül az energia a hálózatba. Fenntartja magát, az egész már önfenntartó. Csak lennem kell, léteznem és növekedni fog a hatalmam által. Újabb életek sora pereg végig tudatom peremvidékén, lehetséges források százai. Valaki mindig találkozik valakivel akiben ott él a lehetőség. De mindez csendben, a lehető legnagyobb csendben. Hisz a felfedezés tönkretehet mindent. Nem véletlen nem vágyom a hírnevet. Egy koncert valahol távol. Ebből már nekem is jut, mohón hívom magamba, csak egy cseppel többet veszek el mint amit adhatnának. Korán véget ér így a buli, de nem számít. Az érzéseik új élettel töltenek meg, s rajtam keresztül áramlik minden az enyéimbe. Ébredjetek, s tegyétek a dolgotok. Felkelnék én is, de dolgom van, rengeteg dolgom. Vér. Valakinek a vére kell. Nem kell szó, mert a vágy végigsugárzik az aurámon mely lusta fellegként járja be a birtokba vett épület szobáit és folyosóit. Mozdulnak, de még mennyire hogy mozdulnak. Kell nekik, ez a dolguk. Etessétek a vámpírjaim. Egy leány járul elém, nem is tudom mikor került a hatás alá, a legtöbbjük annyira feledhető. Végigmérem, megfelelő lesz. Felállok s elveszem tőle ami kell, s ő készségesen nekemadja.

Vissza a mindenhez, a zsibongáshoz. Kizárhatatlan alapzajként rezonál elmémben minden elérhető elme a szálak végén. Ideje, de minek is? Ideje megosztanom ezt valakivel. Meg kell növelni, uralni kell, mozgatni és begyűjteni mindent. Ismerős energia, mint annyiszor. Gondoltam rád, vajon megfelelsz már? Nem, nem ő vagy, de hozzá tartozol. Megrángatom a szálat ami hozzá vezet, kinyúlok, és magamhoz húzom. Angelica.. elvigyorodom mikor rájöttem mit is csinált. Megint. Tudtam jól egy ideje, hogy egyre jobban érzi magát a farkassal. Most pedig eljött az idő, hogy megnézzem pontosan mi is folyik ott.


Körmei a hátamba marnak miközben testünk édesen megremeg. A fájdalmat elmossa a beteljesülés. Jólesik a siker, ahogy most egymáson pihegünk. Nem szégyen. Megpihenek elégedetten, fejem a keblek közt talál menedékre miközben fájón, lassan megszakítom a közvetlen kapcsolatot egy utolsó remegéssel. Azt hiszem hazaértem újra. Felnézek rá, az arcára, a buja hívogató tekintetébe merülök mint annyiszor. Mosolyogva tolom fel magam, kúszom a célig egy csókért mely megillet ily hatalmas döntetlenre vívott csata után.  Majd oldalra hemperedem a párnákon. A hátsó termekben vagyunk, mint mindig, és ő még most is olyan gyönyörű. Hogy is érdemeltem ezt? Fejemet jobbommal támasztom, kis háromszöget alkotva, így figyelhetem minden rezdülését, balom hasának selymes bőrét cirógatja. -Eszméletlen vagy..-és kicsit komolyabbra veszem a hangsúlyt-Angelica.. azt hiszem sze..-valami közeleg. Nem emlékszem rá, mégis ismerős. Mintha lenne itt még valaki, a szobában, de nem. Tekintetem a lányét keresi, olyan hirtelen minden, megkapaszkodnék, de mintha távolodnék. Reflexből. Nem is a szobában van, hanem bennem, belőlem jön. Már olyan mintha csak egy ablakon keresztül szemlélném a történéseket. Fura, de.. ez így van rendben? Igen, suttogja egy hang a fejemben, és belenyugszom mert ez tényleg így van rendjén..

Az elmúlt percek eseményei még mindig kristálytisztán lebegnek az elme felszinén. A feltétlen engedelmesség még nem kopott meg, háttérbe húzódik. Jó kisfarkas. Jobban kedvelem a természetfeletti lényeket. Sokat tartok belőlük szerte a világon, de inkább csak ezért a lüktetésért. Az élet túlteng bennük, mintha végtelen energiájuk lenne, de ezt a bennük élő entitás, a szörnyeteg adja. A vadság mindig megpróbál birokra kelni az uralommal, de ha a gazdatest nyugodt, nem tud mit kezdeni.
Végre a képek is megjönnek. A mezítelen test, a szőke tincsek, s a jégkék szemek.. Legutóbb nem fekete voltál? Balom felfelé indul a testének domborulatain, elérve a nyakat, majd végül ujjaim vége a tarkóját támasztja, tenyeremben pedig arca foglal helyet.


-Mindig is különös érzéked volt hozzá, hogy magadhoz vonzd az enyéimet. S mind boldogságra lelt kebleid ölelésén. Még mindig ez az egyetlen jó tulajdonságod.

Futó remegés halad végig arcára símuló kezemen, egy pillanatra megmérem az erőt amit e test rejt, a szorítás.. megfelelő. Végül elengedem, ez a póz nem méltó. Felülök, próbálgatom az ujjakat, a testet, egy mosollyal nyugtázom, hogy teljes a kapcsolat. Elengedem az erőm, vigyázva nehogy túl nagy feltűnést keltsek. Az lágy lepelként hull alá, beborítva a szobát, majd ujjak módjára kúszik fel a nő testén a feje felé.
-Angelica..-mondom, s s az ujjak szinkronban vésik a betűket az elméjét körülvevő falakra.-Mily meggondolatlan ez a farkas, pár beteljesülés és máris kitárná neked a szívét? Valóban érsz te ennyit?-Az ujjak ráfeszülnek a falakra, keresik a rést, az utat befelé.-Nem, még mindig nem látom, hogyan is lehetnél hasznomra. Azon kívül, hogy idehívod őt. És ezt is fogod tenni.- Egy utolsó komolynak tűnő próbálkozás után a hatalmam visszahúzódik, békénhagyva őt.-Hívdd ide! Ideje elbeszélgetnem a legígéretesebb teremtményemmel.  
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Creatura Mortalis - Nastya
Angelica
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 08.
Tartózkodási hely : St. Louis - Kárhozottak Cirkusza
Hozzászólások száma : 19
Tollvonásainak száma : 20
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-07-17, 19:28


Élek! Az elégedettség árad szét testemben, minden lökésével… Élek! Az elmúlt évszázadok alatt leginkább csak ilyenkor…
A farkasok különleges helyet foglalnak el tes… izé a szívemben, amióta Nastya mondjuk szépen maga mellé fogadott. Egy kettő mindig velünk tartott, vigyázott ránk, törékeny nőkre, leginkább rám, a nappali órákban, nem mintha Nastya valaha is rászorult volna bármilyen segítségre. Amióta ismerem, azoknak kell az istápolás, akik szembe kerülnek vele. Szóval farkasok… remek szeretők, kitartó vehemens és az én ízlésemnek pont megfelelően territoriális állatok. St. Louisnak pedig saját falkája van, nem kellett máshonnét hozni megfelelő példányt, van itt szép számmal és egy halhatatlan test örömére a legtöbb vevő. Ujjaim cirógatják a puha tincseket, teste megremeg felettem, én pedig vele reszketek, hogy melleimre omolva a plafont bámuljam, és csak arra bírjak gondolni hogy nem akarom hogy ennek vége legyen. Talán megkedveltem, noha nem lenne szabad, egyiket sem lenne, hiszen bármikor tovább állhatunk, és ha nem is, én még is csak tovább élek… Szarul hangzik, bizony ritka szarul, de az ember sem bírja ki hogy ne tartson kutyát, csak a jelenre figyel és, közben a saját lelkét pusztítja azzal hogy kötődni kezd, érzéseket táplál felé, magához láncolja, családjává válik, és végül egy darab belepusztul belőle is az elvesztés kínzó érzésébe.
Szavaira elmosolyodom, és fejem felé fordítom, ujjai gyengéden cirógatják hasam, és a pillanat aminek meg kellene történnie… de félbe marad.
-Azt hiszed… sze… - várnám hogy befejezze, hogy folytassa, hogy valami legyen, hallani akarom, mért nem mondja hát? Ujjai felsimítanak testemen és tarkómra simulnak, arcom tenyerébe dörgölöm. Csak mondd ki… mondd ki… aztán a lélegzetem is bennszakad. A hang… ugyanaz a hang… de a színezete, az éle… minden ami emberivé teszi tova tűnik, helyette pedig más veszi át az uralmat, és nem csak a test felett, felettem is. A felismerés jeges karmokként mar az agyamba és azonnal mentális védelmem magam köré csavarom, elzárva magam mindentől, hiszen csak így óvhatom meg őt, hogy eljusson hozzá.
Nem merem kiejteni a nevét, de már tudom hogy tudja, hogy tudom kicsoda. Ő valahogy mindig mindent tud, olyan mint egy kibaszott Yoda, csak épp sokkal magasabb, kevésbé zöld, és azok az árnyak lófaszok ahhoz képest hogy ő maga mennyire baljós saját testében megjelenve.
Ujjai megszorulnak nyakamon, a rémület hullámai pedig felcsapnak bennem, muszáj nyugodtnak maradnom, de mégis hogyan, ha az ember lánya egyik pillanatban még a szeretőjével kefél, a következőben meg a gazdája teremtője foglalja el a testet, amivel enyelgett. A szorítás amilyen gyorsan jött úgy távozik is, én pedig kicsi karjaimon próbálok meg távolságot eszközölni közénk, nem mintha sok értelme lenne, de a gyerekek is azt hiszik a lámpafény visszatartja a szörnyeket, a távolság is csak másodperckekkel hosszítja meg az életem ha magamra haragítom.
Tévedtem, másodperceim sincsenek, ereje elér és lassan kúszik fel rajtam, mint egy puha meleg takaró, ami a következő pillanatban képes megfojtani. De nem támad, koránt sem, csak tapogatózik. A nevem.. hogy én mennyire gyűlölöm ha ő mondja ki. Eddig még nem jelentett jót, egyáltalán mit keres itt, mit akar tőlem, miért most… mért ebben a testben? Érzem az ujjait, hozzám sem ér, de érzem az agyam hátsó szegletében, érzem hogy a védelmi vonalam mellett áll és keresi a rést a pajzson, keresi a gyenge téglát a falban, hogy bejusson. Költői kérdéssel bombáz, talán a figyelmem próbálja megosztani, meggyengíteni, de nem felelek, nem magyarázkodok, mert aki leáll vele beszélgetni az könnyen kajaként vagy hullaként végzi… ahh a kettő majdnem ugyanaz. Beszél, nem eszében sincs velem beszélgetni, csak beszél, elmondja amit akar és azt várja hogy ügyes és okos bólogatós kutyaként majd azt teszem amit épp mondott. Ohh igen, benne van a pakliban, de persze az is, hogy nem fogok azonnal rohanni … dehogynem fogok én rohanni…
Mozdulok hogy felkeljek az ágyról, miután már nem érzem a fojtogató hatalmát.
-Úrnőm rettenetesen elfoglalt mostanában… - kezdnék bele a rizsába, de hideg pillantása belém fojtja a szót. Oké nem kell a hablaty akkor én lépek is.
-Megyek… ide… hozom… - hazudok, hát hogy ne hazudnék, ő sem gondolhatta teljesen komolyan hogy megjelenik és … de… teljesen komolyan gondolta, én pedig épp makacskodom reflexből, mert megszoktam hogy hosszú pórázon vagyok, míg nem csinálok balhét. Régi szép idők mikor a halandó szolgákon még nyakörv volt, és az engedelmességük védte csupán életüket.
Meg fogom ütni a bokám, de védem Nastyat amíg csak bírom. Aztán majd utána elgondolkodom rajta hogy tényleg jó e nekem széllel szembe hugyozni.
Vissza az elejére Go down
avatar
Élite - Ancienne sourdre de sang
Tristan
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jun. 06.
Hozzászólások száma : 26
Tollvonásainak száma : 19
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-09-20, 18:40


Az érzés, a nyugalom elmúlt, helyét átvette valami belső sötétség. A semmi, a végtelen semmi, érdektelenség, vagy belső béke? Egyik sem illik rá erre a mindent beterítő érzésre. Hidegnek sem hideg, csak úgy.. van. De, látok. Látom, ahogy mozdul a testem, ujjaim az arcát érintik, s a hajába túrnak, és érzem is. Selymes, puha. Mi ez? Félelem a szemében? Mitől fél, hisz nem is kell. Ez csak játék, add meg magad, s ha elborít téged is, együtt lehetünk. Tedd meg, hívnám, de más szavak hagyják el ajkaim. Nastya, Úrnőm? Igen, jönnie kell, éreznie kell neki is...

A farkas gondolatai, érzései, a mélyebb régiók összevisszasága undorral tölt el, hisz elhanyagolja a kötelességét. Nem csak ez, hanem mindkettő. A nő itt múlatja az értékes időt, az éjjt, mely csakis a mesteréé. Vajon tényleg ennyire elgyengült? Anastasya, a legígéretesebb teremtményem? Ez, mindez elfogadhatatlan egy olyan lénytől mely öröklétét egybeköti egy vámpírral... Puszta önzés, melyet ha érkezésem lesz rá gyökerestül irtok ki ebből a gyarló elméből. De, nem engedhetem át a haragot a kapcsolaton, nem érezhetik, még nem. De hamarosan minden megváltozik, mert több szem figyel a városra mint azt bármelyik lakója is gondolná... Vajon most más lesz? Érdekesebb? Vagy minden alakul a tervek szerint?

Szavak, szavak, melyek újra a szőkére irányítják a farkas szemeit, a mélyben megint elcsöppen valami, ahogy megállapodok rajta, s fürkészés közben a fej is félrebillen gondolkodón.
-Úrnőd elfoglalt, hisz Témoin.. a város gondjainak fele a vállát nyomja, érdekes hogy te mégis ennyire ráérsz. Erre..-mozdul a kar, s végigsimít a testen. Nyaktól a hasfalig- Nem igaz? ANGELICA!

Az utolsó szó, a név először csak enyhe fodrokat kelt a szobában elterülő energián, majd viszhangként erősödik, mígnem már-már fortyogva csapódik a leány elméjét óvó falakba. Aztán mintha csak elzártak volna egy csapot, újra elcsendesedik minden, s csak a nyugalmat, a rideg semmit terjeszti a férfiból áradó vámpírerő.

-Menj.-Intek felé elbocsájtón. A fehérnép szolga akárhogyan is gondolja most, az megváltozik, nincs olyan helyzetben, soha nem is volt, hogy visszautasítson egy közvetlen parancsot. Az ifjú Ana megtudja, hogy keresem. Így, vagy úgy. Az engedetlenség, vagy a késedelem mindig csak ront a helyzeten. Ezt, s úgy tűnik még oly sokmindent fel kell majd idéznem Angelicában.-Addig is.. ezt a farkast vissza kell terelni a helyes útra... Túl.. kiábrándító ez a tekintet, s mindaz amit a látványod kelt benne...


-Angelica.. azt hiszem sze...

-..ret..lek.. szeretné ha hallod, ha tudnád. Legalább egyszer. Siess hát..! mert minél tovább kell hallgatnom ezt, annál kevesebb fog fennmaradni ebből a férfiból...
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Creatura Mortalis - Nastya
Angelica
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 08.
Tartózkodási hely : St. Louis - Kárhozottak Cirkusza
Hozzászólások száma : 19
Tollvonásainak száma : 20
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-11-09, 13:35


Az emberek megannyiszor sopánkodnak, hogy az élet túl rövid, hogy semmire nincs idejük, hogy mindig csak a rohanás, a kapkodás és az idegbaj. Akkor most felvilágosítanék minden kedves egy emberöltőt élő hisztis lúzert. Ha egy vámpír halandó szolgája vagy, az életed hosszabb lesz, több időd jut arra, hogy elmerengj rajta, miért nem voltál képes megbecsülni azt a röpke 60 -80 évet, ami jutott. No nincs azzal baj ha valaki többet akar, még egy kicsit élvezkedni, meg csábító az örök fiatalság is, mind amellett hogy nem leszel egy lélektelen szörny, de soha bizony soha senki nem számol azzal hogy emberként is a táplálék lánc alja vagy, és halandó szolgaként is jobb ha nem kötsz bele a medvébe. Tudom, hogy fiatalon mindenkiben benne van, hogy ami nem öl meg az megerősít, nos még most szólok ezek bármikor egy mozdulattal megölnek.
Nastyaval van egy olyan ki nem mondott alkunk… vagy csak összecsiszolódtunk én nem megyek az agyára ő meg hagy nekem mozgásteret, vagy ezt mind beképzelem a kicsi buksimba és leginkább csak elfoglalt és van elég szolga körülötte, hogy megkapja mindig, amire vágyik. Szóval nem nagyon zavarjuk egymás köreit, én táplálom őt az energiámmal, meg a természetfeletti erőmmel, ő örök ifjúsággal ajándékoz meg minden nap, és persze gyors gyógyulással, meg mindennel, ami menő, de most itt van… a teremtője. Ez pedig totál felforgatja a nyugodt életünk. Időnként megjelenik, amolyan szülői felügyeleti jogot gyakorolva, eljátszva a csodás, gondos apát, miközben valaki mindig megsérül.
Most sincs ez másképp, bár egyenlőre az a kis energia hullám amivel az elmém ostromolja kevésbé ártalmas mint amit a kölcsön testével tehet. Szeretem a fiút, vagyis azt hiszem, nem tudom, jól esett vele lenni, kedves volt és törődő, de ilyenkor az ember lányának rangsorolnia kell a dolgokat, mi számít és mi nem. Mi az ami elengedhető mi az amit feledni nem lehet soha. Jelen esetben Nastya az. Ő és a biztonságunk, amiért most nekem kell tenni.
Elbocsát, nem erre számítottam, de megteszi és, ha most megtorpanok ki tudja hogy mit fog tenni. Igyekszem figyelmen kívül hagyni szavait, tudomást sem venni róla, láttam már miket művel, tudom hogy egy pillanat alatt megölheti az elmét és a test maximum egy nyálcsorgatós zombira fog hajazni és oda lesz minden ami azzá tette a farkasom ami volt. Farkasom, na tessék már kötődni kezdtem.
A szavai összeszorítják szívem és egy pillanatra könnyek szöknek szemembe, ez tényleg kegyetlenség, hogy tehet ilyet?  Sietve hagyom el a szobát és az épületet is, a kocsiban engedek meg magamnak egy reszkető sóhajt aztán szinte padlóig nyomom a gázpedált míg a cirkuszt el nem érem.
Nem ötször és nem is húszszor próbálom el magamban és hangosan hogy mit is fogok mondani Nastianak.
- Úrnőm… Tudjuk ki… itt van… - nem, ez túl baljós.
- Úrnőm… Tristan a városban… téged akar látni – ez meg olyan szolga hopp.
- Nastya… baj van, itt az apád… Luk… je suis ton papa.
Még akkor is próbálkozom mikor belépek a cirkusz hátsó ajtaján és a farkasok végig mérnek, de én ügyet sem vetek rájuk. Csak egy pillanat hogy kapcsolatot nyitok és már lépek be az ajtón ami mögött…
-Úrnőm – mégis csak fontos megszólítás -  a teremtőd látni óhajt – nyelek egy nagyot – késlekedés nélkül… - oké kimondtam, és most jön az, hogy keressünk baromi gyorsan valami fedezéket. Nastya amióta ismerem sosem volt az az irányítható személyiség, sem az aki elviseli ha parancsolnak neki vagy dróton akarják rángatni. Csak ne hívjon magához, csak ne akarja az emlékeimet…
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Nastya
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Tartózkodási hely : Guilty Pleasures, Circus
Hozzászólások száma : 53
Tollvonásainak száma : 33
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-12-18, 15:49


A Cirkusz olyan nekem, mint halandó nőnek egy doboz fagylalt. Finom és imádott. A halandók egyáltalán nem tudják magukat sem kontrollálni sem visszafogni. Éreznek, örülnek, boldogok, a gyerekek sírnak én pedig lefölözöm ezeket, mint egy örökké éhes macska. Megoldhatom a vérrel is, persze és nem kell senkiben keresgélnem semmit, de az az igazság, hogy szórakoztat. Különösen tárgyalások alkalmával ha valaki nem figyel, könnyedén kezdhetem a kirakómat játszani, hogy végül az legyen belőle amit mi akarunk. Lelkes rajongó? Egy szende nyuszi? Bármi lehet, annyira végtelen a lehetőség, hogy sokan el sem hinnék.
Nem használok hipnózist, így mindaz amit kapok csupán a halandók kicsiny ajándéka. Nem nyúlok hozzájuk, nem akarom, hogy mást érezzenek mint amit szeretnének, mint ami bennük van. Persze, azért is vagyok én itt, hogy ha netán történne valami akkor uraljam a pánikot, hitessek el velük mást, mint ami történik. Teszem is, amennyiben fontos. Sosem kedveltem az indokolatlan bezárást, rabszolgasorba hajtást, sem a mindennemű és végleges elfogadást. Angelicától sem kérem pedig már régóta velem van. Az ő személyiségének a része még mindig, hogy olykor meggondolatlanul lép, noha tisztában van bizonyos következményekkel. Nem tudom túlélném-e a halálát, ő biztosan nem élné túl az enyémet. Kétszer annyit éltem meg, mint ő és ez az, ami talán az én javamra írna bármit ami történik.
Energiája most is úgy csapódik belém, mintha eddig egy rés lett volna rajtam, egy hiányzó darab amibe pont ő passzol bele. Nem véletlen, hogy jobb úgy, ha a közelemben van, mert belé vezetek át mindent, ami nekem esetleg egy adott helyzetben kényelmetlen. Nyílik az ajtó és be is lép. Zaklatott. Talán fél. Szerencsétlenségére engedélyt kell nekem adnia ha valami enyhülést szeretne. Nem immunis rám, de elzárhatja magát ha akarja. Ez mondjuk mindkettőnket meggyengíti.
- Angelica.. - hangom kíváncsi, de nem szólítom fel, mondja úgyis magától. Mondhatni ez a dolga. A szemem és fülem amikor nem járhatok odakint. Szavaira szoborszerűvé válnak a vonásaim. A teremtőm? Az én teremtőm? Látni óhajt. Egy pillanatra kételkedni kezdek a lány épelméjűségében. Tristan Európában van, netán Ázsiában, de nem az Államokban. Vagy mégis? Pörög bennem emlék, hogy mintha éreztem volna egy fuvallatot, egy rezgést a kettőnk közötti kötelékben, ami már annyira régen le van zárva, hogy hittem azt is valahol naivan balgán, hogy nem is fog működni többé.
- És te idejöttél, hogy parancsot közvetíts nekem? - fordulok meg végül, hogy ránézhessek. Ha itt van, ha valóban itt van akkor Abel engedélye nélkül nem lehet jelen a városban. Biztos nem, azt észrevettem volna. Előlem nem tudná magát elzárni teljesen.
- Hadd lám. - ez ugyan rövid utasítás, de a parancs világosan ott van benne, igazából mondanom sem kellene és lapozom is fel az emlékeket. Egy farkas, mégis mesterem szavai. Feddése őt illetően. A viselkedését. A farkas érzelmei. Kimászok a fejéből. Annyi bizonyos, hogy nem fogok odamenni. Legígéretesebb teremtmény. Hát persze. Akkor ez nem véletlen, amelyben amúgy sem hiszek. Ez itt megint valami körmönfont ostobaság ami csak az ő fejében létezhet.
- Mesterem jól tudja, hogyha látni kíván annak megvan a maga módja. Nem az, hogy a halandó szolgámmal üzenget. - szavaim szinte jéghidegek, de most üzenetet címzek - Visszamész hozzá. Meg nem ölhet téged, bántani sem bánthat, mert az nyílt kihívásnak minősül. Ilyesmire pedig nem vetemedne. Megmondod neki, hogy amennyiben találkozni kíván velem, úgy azt személyesen kell megtennie. Auidenciát kérve a város uránál. Ez itt az ő területe. - ezzel tudom, hogy csúnyán vágom rövidre az egészet, de azoknak az időknek régen vége, mikor Tristan egyetlen szavára ugrottam. Milyen rég is nem láttam? 300 éve. Tudtam, hogy nem pusztult el, annál sokkalta nagyobb túlélő. - És te pedig, komolyan képes voltál ideszaladni, mint valami gyenge halandó lény? Angelica, te St. Louis témoinjának vagy a halandó szolgája. Ha bárki hozzád ér, az olyan mintha engem sértene meg. - hangomból már feddés hallatszik - Ennyi évszázad után még mindig ennyire féled őt? - amit valahol mélyen meg is értenék ha még a régi időkben lennénk. Így azonban nem megy. - Visszatértedkor ezt még megbeszéljük. Most pedig menj hozzá és óvd meg a szeretődet. - mert az emlékekből a farkas is valóságos lett. Nevet kapott és arcot. Érzést, melyből talán már semmi nem marad, mire visszatér. Tristan elég hathatós jelenlévő, pedig nem is közvetlenül találkozik a farkassal. Beszélnem kell az Ulfriccal. Minél előbb.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Creatura Mortalis - Nastya
Angelica
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 08.
Tartózkodási hely : St. Louis - Kárhozottak Cirkusza
Hozzászólások száma : 19
Tollvonásainak száma : 20
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-12-20, 10:15


Reméltem, annyi elcseszett év után még mindig reméltem… csak tudnám mit igazán. Hogy minden jóra fordul? Hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, aha, valami olyat. Rohadtul megérdemelném hogy valaki istenesen arcon suhintson egy téglafallal. Ennyi ostobaság egy milliós városban nincs, mint az én fejemben. Persze erre csak azután döbbenek rá mikor ajkaim elhagyják a nem épp megfelelő szavak. Azt kellett volna mondanom, hogy jelentem a városban van valahol a teremtőd, és épp a szeretőm testében rohangál, meg hogy megfenyegetett hogy ha nem szólok neked árt neki meg persze burkoltan nekem és ha megharagszik úgy az egész világnak. Persze az ő kapcsolatuk más, Nastya jó ideje nem úgy kezeli az apját ahogy azt kellene, mert tudjuk amit tudunk. Tristan kibaszottul háklis egy vénember. Mindig csak a régi értékek, az ezer meg ezer meg kitudja hány ezer éves monológok a hűségről, az elhivatottságról, meg a dolgok helyén kezeléséről. Hát köszönöm, két szék között a pad alá, és ha lehet még egy csapat amerikai focista is ráül nehogy már felkelhessek.
Angelica… de imádom a szájából hallani. Pontosítok, imádom ha mondja napnyugtakor, ha épp a haját fésülöm, ha épp kedvére van valami és mosolyog… de most mégis inkább lennék máshol mint itt. Teste olyan lesz mint egy szoboré, nem mozdul, nem lélegzik, és még csak a megszokott apró rezdülések sincsenek, és igen ez a pillanat amikor azt kívánom süketüljek meg, váljak láthatatlanná, vagy csak csapjon belém egy villám mielőtt bármit tesz, de nekem nem jutott jóságos tündérkeresztanya. Számat nyitom, hogy tiltakozzak, hogy nem úgy van és nem azért meg én nem, de végülis ja… idejöttem hogy az üzenetét közvetítsem, ami tényleg úgy hangzott mint egy parancs. Ahogy felém fordul, lehajtom a fejem, noha az új kor szerint élünk és nem követel meg tőlem semmit amit mások esetleg a szolgáiktól igen, most mégis úgy érzem sokkal helyénvalóbb ha baromi alázatosnak és bűnbánónak tűnök, mert még ennél jobban megüthetem a bokám.
Ellenkezés nélkül engedem le a pajzsom, ami még tőle is távol tart, hogy ne mászkáljon csak úgy, és óv hogy véletlen én se lássam amikor az Ulfric döngeti.
Szavai vágnak mint a jégből formált penge, hideg és éles, és áldom a helyzetem, hogy nem jött közelebb, hogy mindezt nem úgy tette hogy megérintett. A közelében oda minden megmaradt emberségem, és óhatatlanul is maga köré tud csavarni, mint egy meleg takarót, és akkor semmi más nem létezik mint ő, az ő védelme, az ő kényelme. Utálom magam miatta, és biztosra veszem, hogy pontosan tudja az érzéseim, amiket igyekszek elrejteni, hogy mindezt most önzőségből tettem, mert etikett ide, etikett oda, meg hogy sértés és stb, Tristan elég hatalmas hozzá hogy az előtt megöljön, hogy a nevét kimondjam, akkor pedig soha többé nem láthatom Nastyat.
-Visszamegyek.- Visszamegyek? Ne…. neneneneneeeeee… Fenéket nem ölhet meg, bántani is bánthat anélkül, hogy hozzámérne, és aztán fényesen tisztára nyalja az elmém, arra sem fogok emlékezni, hogy mit tettem 300 éve, mintha érdekelné azt a vérszívót, hogy mi kihívás és mi nem. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy Nastya akkor is az ő pici lánya lenne, ha épp New Yorkot vezetné.
Felelnék a kérdésére, de csak egy apró bólintás, és egy még mélyebb szégyenérzet lesz úrrá rajtam. Nem tehetek róla, volt szerencsém látni és érezni is az erejét, volt hogy éveket töltöttünk a társaságában, és cseppet sem élveztem a szigorát, még akkor is ha nem az ő tulajdona voltam, túl gyakran kezelt közös szolgaként, és ha önérzetemre találtam épp… maradjunk annyiban utána jó darabig a jelenlétében a számat sem mertem kinyitni.
Visszatértem? Ha… egyáltalán lesz visszatértem…
Igenlően bólintok és teszek két lépést hátrálva mielőtt megfordulnék és pajzsomat a nyakamba húzva kilépnék az irodából. Szeretnék térdre borulni, szeretnék rimánkodva könyörögni hogy ne kelljen visszamennem, ne kelljen látnom ahogy porrá zúz mindent amit szeretek, csak azért mert megteheti, és ezt rendszerint előszeretettel az arcomba is tolja. Mért nem írhatunk neki egyszerűen egy levelet, hogy kösz nem, szia?
Egyik lábam teszem a másik után, kényszerítem magam, hogy lépjek, mert parancsba adta, hogy vissza kell mennem, de olyan érzés mintha a máglya felé sétálnék.
Nézem az ajtót és remeg a testem. Kezem emelem és bekopogok, most hogy tudom ő van odabenn, nem merek csak úgy jönni menni, muszáj megvárnom az engedélyét.
-Az… Úrnőm… azt üzeni, hogy amennyiben találkozni kíván vele, úgy azt személyesen kell megtennie, audienciát kérve a város urától, mert ez itt Abel Milai területe. – nyelek egy nagyot, és nem pillantok fel, nem akarom látni, nem akarom érezni, nem akarom hallani. Lépek egyet hátra, üzenet átadva, ideje eltűnni, nem lesz semmi baj, csak… hazamegyek… vissza a Cirkuszba, Nastyahoz, a karjaiba, a biztonságba…
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan


Vissza az elejére Go down
 
Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Kertváros :: Telihold Kávézó-
Ugrás: