HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Yesterday at 14:25
Lucas A. Blackheat
tollából született
Yesterday at 00:12
Nastya
tollából született
2018-11-11, 20:56
Xavier Graham
tollából született
2018-11-11, 20:08
Xylia Graham
tollából született
2018-11-11, 19:51
Xavier Graham
tollából született
2018-11-11, 19:19
Alexander
tollából született
2018-11-11, 16:15
Min Jae Adams
tollából született
2018-11-09, 14:03
Rowan
tollából született
2018-11-09, 13:35
Angelica
tollából született
2018-11-09, 12:51
Storm Lawre
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 

 Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Élite - Ancienne sourdre de sang
Tristan
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jun. 06.
Hozzászólások száma : 16
Tollvonásainak száma : 13
Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-07-08, 17:10


Fáradtságos munka örökké fenntartani, bővíteni a hálót, de akarom, kell. Csak ez maradt, ez a kontinens, a folyton változó, a hamu és láng. itt még mindig folyik a harc álnokul a farkasok között, és a nyáj.. az emberek itt már eleve annyira le vannak butítva, hogy manipulálni őket szinte gyerekjáték. A fenntartás, a létfenntartás egy önmagát generáló kör. Bővül, de összezuhan roppant súlyába ha nem foglalkozom vele. Egy stadion, az egyik csapat nyert épp. Mindegy melyik, érdektelen. Valaki mindig veszít, csak nekem mindegy melyik fél nyer, mert azzal én is nyerek. Az éljenzés, a vihar mely feltámadt odacsalja érzékeim, rá se kell gondolnom már, magától beépül az energia a hálózatba. Fenntartja magát, az egész már önfenntartó. Csak lennem kell, léteznem és növekedni fog a hatalmam által. Újabb életek sora pereg végig tudatom peremvidékén, lehetséges források százai. Valaki mindig találkozik valakivel akiben ott él a lehetőség. De mindez csendben, a lehető legnagyobb csendben. Hisz a felfedezés tönkretehet mindent. Nem véletlen nem vágyom a hírnevet. Egy koncert valahol távol. Ebből már nekem is jut, mohón hívom magamba, csak egy cseppel többet veszek el mint amit adhatnának. Korán véget ér így a buli, de nem számít. Az érzéseik új élettel töltenek meg, s rajtam keresztül áramlik minden az enyéimbe. Ébredjetek, s tegyétek a dolgotok. Felkelnék én is, de dolgom van, rengeteg dolgom. Vér. Valakinek a vére kell. Nem kell szó, mert a vágy végigsugárzik az aurámon mely lusta fellegként járja be a birtokba vett épület szobáit és folyosóit. Mozdulnak, de még mennyire hogy mozdulnak. Kell nekik, ez a dolguk. Etessétek a vámpírjaim. Egy leány járul elém, nem is tudom mikor került a hatás alá, a legtöbbjük annyira feledhető. Végigmérem, megfelelő lesz. Felállok s elveszem tőle ami kell, s ő készségesen nekemadja.

Vissza a mindenhez, a zsibongáshoz. Kizárhatatlan alapzajként rezonál elmémben minden elérhető elme a szálak végén. Ideje, de minek is? Ideje megosztanom ezt valakivel. Meg kell növelni, uralni kell, mozgatni és begyűjteni mindent. Ismerős energia, mint annyiszor. Gondoltam rád, vajon megfelelsz már? Nem, nem ő vagy, de hozzá tartozol. Megrángatom a szálat ami hozzá vezet, kinyúlok, és magamhoz húzom. Angelica.. elvigyorodom mikor rájöttem mit is csinált. Megint. Tudtam jól egy ideje, hogy egyre jobban érzi magát a farkassal. Most pedig eljött az idő, hogy megnézzem pontosan mi is folyik ott.


Körmei a hátamba marnak miközben testünk édesen megremeg. A fájdalmat elmossa a beteljesülés. Jólesik a siker, ahogy most egymáson pihegünk. Nem szégyen. Megpihenek elégedetten, fejem a keblek közt talál menedékre miközben fájón, lassan megszakítom a közvetlen kapcsolatot egy utolsó remegéssel. Azt hiszem hazaértem újra. Felnézek rá, az arcára, a buja hívogató tekintetébe merülök mint annyiszor. Mosolyogva tolom fel magam, kúszom a célig egy csókért mely megillet ily hatalmas döntetlenre vívott csata után.  Majd oldalra hemperedem a párnákon. A hátsó termekben vagyunk, mint mindig, és ő még most is olyan gyönyörű. Hogy is érdemeltem ezt? Fejemet jobbommal támasztom, kis háromszöget alkotva, így figyelhetem minden rezdülését, balom hasának selymes bőrét cirógatja. -Eszméletlen vagy..-és kicsit komolyabbra veszem a hangsúlyt-Angelica.. azt hiszem sze..-valami közeleg. Nem emlékszem rá, mégis ismerős. Mintha lenne itt még valaki, a szobában, de nem. Tekintetem a lányét keresi, olyan hirtelen minden, megkapaszkodnék, de mintha távolodnék. Reflexből. Nem is a szobában van, hanem bennem, belőlem jön. Már olyan mintha csak egy ablakon keresztül szemlélném a történéseket. Fura, de.. ez így van rendben? Igen, suttogja egy hang a fejemben, és belenyugszom mert ez tényleg így van rendjén..

Az elmúlt percek eseményei még mindig kristálytisztán lebegnek az elme felszinén. A feltétlen engedelmesség még nem kopott meg, háttérbe húzódik. Jó kisfarkas. Jobban kedvelem a természetfeletti lényeket. Sokat tartok belőlük szerte a világon, de inkább csak ezért a lüktetésért. Az élet túlteng bennük, mintha végtelen energiájuk lenne, de ezt a bennük élő entitás, a szörnyeteg adja. A vadság mindig megpróbál birokra kelni az uralommal, de ha a gazdatest nyugodt, nem tud mit kezdeni.
Végre a képek is megjönnek. A mezítelen test, a szőke tincsek, s a jégkék szemek.. Legutóbb nem fekete voltál? Balom felfelé indul a testének domborulatain, elérve a nyakat, majd végül ujjaim vége a tarkóját támasztja, tenyeremben pedig arca foglal helyet.


-Mindig is különös érzéked volt hozzá, hogy magadhoz vonzd az enyéimet. S mind boldogságra lelt kebleid ölelésén. Még mindig ez az egyetlen jó tulajdonságod.

Futó remegés halad végig arcára símuló kezemen, egy pillanatra megmérem az erőt amit e test rejt, a szorítás.. megfelelő. Végül elengedem, ez a póz nem méltó. Felülök, próbálgatom az ujjakat, a testet, egy mosollyal nyugtázom, hogy teljes a kapcsolat. Elengedem az erőm, vigyázva nehogy túl nagy feltűnést keltsek. Az lágy lepelként hull alá, beborítva a szobát, majd ujjak módjára kúszik fel a nő testén a feje felé.
-Angelica..-mondom, s s az ujjak szinkronban vésik a betűket az elméjét körülvevő falakra.-Mily meggondolatlan ez a farkas, pár beteljesülés és máris kitárná neked a szívét? Valóban érsz te ennyit?-Az ujjak ráfeszülnek a falakra, keresik a rést, az utat befelé.-Nem, még mindig nem látom, hogyan is lehetnél hasznomra. Azon kívül, hogy idehívod őt. És ezt is fogod tenni.- Egy utolsó komolynak tűnő próbálkozás után a hatalmam visszahúzódik, békénhagyva őt.-Hívdd ide! Ideje elbeszélgetnem a legígéretesebb teremtményemmel.  
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Creatura Mortalis - Nastya
Angelica
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 08.
Tartózkodási hely : St. Louis - Kárhozottak Cirkusza
Hozzászólások száma : 18
Tollvonásainak száma : 19
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-07-17, 19:28


Élek! Az elégedettség árad szét testemben, minden lökésével… Élek! Az elmúlt évszázadok alatt leginkább csak ilyenkor…
A farkasok különleges helyet foglalnak el tes… izé a szívemben, amióta Nastya mondjuk szépen maga mellé fogadott. Egy kettő mindig velünk tartott, vigyázott ránk, törékeny nőkre, leginkább rám, a nappali órákban, nem mintha Nastya valaha is rászorult volna bármilyen segítségre. Amióta ismerem, azoknak kell az istápolás, akik szembe kerülnek vele. Szóval farkasok… remek szeretők, kitartó vehemens és az én ízlésemnek pont megfelelően territoriális állatok. St. Louisnak pedig saját falkája van, nem kellett máshonnét hozni megfelelő példányt, van itt szép számmal és egy halhatatlan test örömére a legtöbb vevő. Ujjaim cirógatják a puha tincseket, teste megremeg felettem, én pedig vele reszketek, hogy melleimre omolva a plafont bámuljam, és csak arra bírjak gondolni hogy nem akarom hogy ennek vége legyen. Talán megkedveltem, noha nem lenne szabad, egyiket sem lenne, hiszen bármikor tovább állhatunk, és ha nem is, én még is csak tovább élek… Szarul hangzik, bizony ritka szarul, de az ember sem bírja ki hogy ne tartson kutyát, csak a jelenre figyel és, közben a saját lelkét pusztítja azzal hogy kötődni kezd, érzéseket táplál felé, magához láncolja, családjává válik, és végül egy darab belepusztul belőle is az elvesztés kínzó érzésébe.
Szavaira elmosolyodom, és fejem felé fordítom, ujjai gyengéden cirógatják hasam, és a pillanat aminek meg kellene történnie… de félbe marad.
-Azt hiszed… sze… - várnám hogy befejezze, hogy folytassa, hogy valami legyen, hallani akarom, mért nem mondja hát? Ujjai felsimítanak testemen és tarkómra simulnak, arcom tenyerébe dörgölöm. Csak mondd ki… mondd ki… aztán a lélegzetem is bennszakad. A hang… ugyanaz a hang… de a színezete, az éle… minden ami emberivé teszi tova tűnik, helyette pedig más veszi át az uralmat, és nem csak a test felett, felettem is. A felismerés jeges karmokként mar az agyamba és azonnal mentális védelmem magam köré csavarom, elzárva magam mindentől, hiszen csak így óvhatom meg őt, hogy eljusson hozzá.
Nem merem kiejteni a nevét, de már tudom hogy tudja, hogy tudom kicsoda. Ő valahogy mindig mindent tud, olyan mint egy kibaszott Yoda, csak épp sokkal magasabb, kevésbé zöld, és azok az árnyak lófaszok ahhoz képest hogy ő maga mennyire baljós saját testében megjelenve.
Ujjai megszorulnak nyakamon, a rémület hullámai pedig felcsapnak bennem, muszáj nyugodtnak maradnom, de mégis hogyan, ha az ember lánya egyik pillanatban még a szeretőjével kefél, a következőben meg a gazdája teremtője foglalja el a testet, amivel enyelgett. A szorítás amilyen gyorsan jött úgy távozik is, én pedig kicsi karjaimon próbálok meg távolságot eszközölni közénk, nem mintha sok értelme lenne, de a gyerekek is azt hiszik a lámpafény visszatartja a szörnyeket, a távolság is csak másodperckekkel hosszítja meg az életem ha magamra haragítom.
Tévedtem, másodperceim sincsenek, ereje elér és lassan kúszik fel rajtam, mint egy puha meleg takaró, ami a következő pillanatban képes megfojtani. De nem támad, koránt sem, csak tapogatózik. A nevem.. hogy én mennyire gyűlölöm ha ő mondja ki. Eddig még nem jelentett jót, egyáltalán mit keres itt, mit akar tőlem, miért most… mért ebben a testben? Érzem az ujjait, hozzám sem ér, de érzem az agyam hátsó szegletében, érzem hogy a védelmi vonalam mellett áll és keresi a rést a pajzson, keresi a gyenge téglát a falban, hogy bejusson. Költői kérdéssel bombáz, talán a figyelmem próbálja megosztani, meggyengíteni, de nem felelek, nem magyarázkodok, mert aki leáll vele beszélgetni az könnyen kajaként vagy hullaként végzi… ahh a kettő majdnem ugyanaz. Beszél, nem eszében sincs velem beszélgetni, csak beszél, elmondja amit akar és azt várja hogy ügyes és okos bólogatós kutyaként majd azt teszem amit épp mondott. Ohh igen, benne van a pakliban, de persze az is, hogy nem fogok azonnal rohanni … dehogynem fogok én rohanni…
Mozdulok hogy felkeljek az ágyról, miután már nem érzem a fojtogató hatalmát.
-Úrnőm rettenetesen elfoglalt mostanában… - kezdnék bele a rizsába, de hideg pillantása belém fojtja a szót. Oké nem kell a hablaty akkor én lépek is.
-Megyek… ide… hozom… - hazudok, hát hogy ne hazudnék, ő sem gondolhatta teljesen komolyan hogy megjelenik és … de… teljesen komolyan gondolta, én pedig épp makacskodom reflexből, mert megszoktam hogy hosszú pórázon vagyok, míg nem csinálok balhét. Régi szép idők mikor a halandó szolgákon még nyakörv volt, és az engedelmességük védte csupán életüket.
Meg fogom ütni a bokám, de védem Nastyat amíg csak bírom. Aztán majd utána elgondolkodom rajta hogy tényleg jó e nekem széllel szembe hugyozni.
Vissza az elejére Go down
avatar
Élite - Ancienne sourdre de sang
Tristan
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jun. 06.
Hozzászólások száma : 16
Tollvonásainak száma : 13
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-09-20, 18:40


Az érzés, a nyugalom elmúlt, helyét átvette valami belső sötétség. A semmi, a végtelen semmi, érdektelenség, vagy belső béke? Egyik sem illik rá erre a mindent beterítő érzésre. Hidegnek sem hideg, csak úgy.. van. De, látok. Látom, ahogy mozdul a testem, ujjaim az arcát érintik, s a hajába túrnak, és érzem is. Selymes, puha. Mi ez? Félelem a szemében? Mitől fél, hisz nem is kell. Ez csak játék, add meg magad, s ha elborít téged is, együtt lehetünk. Tedd meg, hívnám, de más szavak hagyják el ajkaim. Nastya, Úrnőm? Igen, jönnie kell, éreznie kell neki is...

A farkas gondolatai, érzései, a mélyebb régiók összevisszasága undorral tölt el, hisz elhanyagolja a kötelességét. Nem csak ez, hanem mindkettő. A nő itt múlatja az értékes időt, az éjjt, mely csakis a mesteréé. Vajon tényleg ennyire elgyengült? Anastasya, a legígéretesebb teremtményem? Ez, mindez elfogadhatatlan egy olyan lénytől mely öröklétét egybeköti egy vámpírral... Puszta önzés, melyet ha érkezésem lesz rá gyökerestül irtok ki ebből a gyarló elméből. De, nem engedhetem át a haragot a kapcsolaton, nem érezhetik, még nem. De hamarosan minden megváltozik, mert több szem figyel a városra mint azt bármelyik lakója is gondolná... Vajon most más lesz? Érdekesebb? Vagy minden alakul a tervek szerint?

Szavak, szavak, melyek újra a szőkére irányítják a farkas szemeit, a mélyben megint elcsöppen valami, ahogy megállapodok rajta, s fürkészés közben a fej is félrebillen gondolkodón.
-Úrnőd elfoglalt, hisz Témoin.. a város gondjainak fele a vállát nyomja, érdekes hogy te mégis ennyire ráérsz. Erre..-mozdul a kar, s végigsimít a testen. Nyaktól a hasfalig- Nem igaz? ANGELICA!

Az utolsó szó, a név először csak enyhe fodrokat kelt a szobában elterülő energián, majd viszhangként erősödik, mígnem már-már fortyogva csapódik a leány elméjét óvó falakba. Aztán mintha csak elzártak volna egy csapot, újra elcsendesedik minden, s csak a nyugalmat, a rideg semmit terjeszti a férfiból áradó vámpírerő.

-Menj.-Intek felé elbocsájtón. A fehérnép szolga akárhogyan is gondolja most, az megváltozik, nincs olyan helyzetben, soha nem is volt, hogy visszautasítson egy közvetlen parancsot. Az ifjú Ana megtudja, hogy keresem. Így, vagy úgy. Az engedetlenség, vagy a késedelem mindig csak ront a helyzeten. Ezt, s úgy tűnik még oly sokmindent fel kell majd idéznem Angelicában.-Addig is.. ezt a farkast vissza kell terelni a helyes útra... Túl.. kiábrándító ez a tekintet, s mindaz amit a látványod kelt benne...


-Angelica.. azt hiszem sze...

-..ret..lek.. szeretné ha hallod, ha tudnád. Legalább egyszer. Siess hát..! mert minél tovább kell hallgatnom ezt, annál kevesebb fog fennmaradni ebből a férfiból...
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Creatura Mortalis - Nastya
Angelica
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 08.
Tartózkodási hely : St. Louis - Kárhozottak Cirkusza
Hozzászólások száma : 18
Tollvonásainak száma : 19
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
2018-11-09, 13:35


Az emberek megannyiszor sopánkodnak, hogy az élet túl rövid, hogy semmire nincs idejük, hogy mindig csak a rohanás, a kapkodás és az idegbaj. Akkor most felvilágosítanék minden kedves egy emberöltőt élő hisztis lúzert. Ha egy vámpír halandó szolgája vagy, az életed hosszabb lesz, több időd jut arra, hogy elmerengj rajta, miért nem voltál képes megbecsülni azt a röpke 60 -80 évet, ami jutott. No nincs azzal baj ha valaki többet akar, még egy kicsit élvezkedni, meg csábító az örök fiatalság is, mind amellett hogy nem leszel egy lélektelen szörny, de soha bizony soha senki nem számol azzal hogy emberként is a táplálék lánc alja vagy, és halandó szolgaként is jobb ha nem kötsz bele a medvébe. Tudom, hogy fiatalon mindenkiben benne van, hogy ami nem öl meg az megerősít, nos még most szólok ezek bármikor egy mozdulattal megölnek.
Nastyaval van egy olyan ki nem mondott alkunk… vagy csak összecsiszolódtunk én nem megyek az agyára ő meg hagy nekem mozgásteret, vagy ezt mind beképzelem a kicsi buksimba és leginkább csak elfoglalt és van elég szolga körülötte, hogy megkapja mindig, amire vágyik. Szóval nem nagyon zavarjuk egymás köreit, én táplálom őt az energiámmal, meg a természetfeletti erőmmel, ő örök ifjúsággal ajándékoz meg minden nap, és persze gyors gyógyulással, meg mindennel, ami menő, de most itt van… a teremtője. Ez pedig totál felforgatja a nyugodt életünk. Időnként megjelenik, amolyan szülői felügyeleti jogot gyakorolva, eljátszva a csodás, gondos apát, miközben valaki mindig megsérül.
Most sincs ez másképp, bár egyenlőre az a kis energia hullám amivel az elmém ostromolja kevésbé ártalmas mint amit a kölcsön testével tehet. Szeretem a fiút, vagyis azt hiszem, nem tudom, jól esett vele lenni, kedves volt és törődő, de ilyenkor az ember lányának rangsorolnia kell a dolgokat, mi számít és mi nem. Mi az ami elengedhető mi az amit feledni nem lehet soha. Jelen esetben Nastya az. Ő és a biztonságunk, amiért most nekem kell tenni.
Elbocsát, nem erre számítottam, de megteszi és, ha most megtorpanok ki tudja hogy mit fog tenni. Igyekszem figyelmen kívül hagyni szavait, tudomást sem venni róla, láttam már miket művel, tudom hogy egy pillanat alatt megölheti az elmét és a test maximum egy nyálcsorgatós zombira fog hajazni és oda lesz minden ami azzá tette a farkasom ami volt. Farkasom, na tessék már kötődni kezdtem.
A szavai összeszorítják szívem és egy pillanatra könnyek szöknek szemembe, ez tényleg kegyetlenség, hogy tehet ilyet?  Sietve hagyom el a szobát és az épületet is, a kocsiban engedek meg magamnak egy reszkető sóhajt aztán szinte padlóig nyomom a gázpedált míg a cirkuszt el nem érem.
Nem ötször és nem is húszszor próbálom el magamban és hangosan hogy mit is fogok mondani Nastianak.
- Úrnőm… Tudjuk ki… itt van… - nem, ez túl baljós.
- Úrnőm… Tristan a városban… téged akar látni – ez meg olyan szolga hopp.
- Nastya… baj van, itt az apád… Luk… je suis ton papa.
Még akkor is próbálkozom mikor belépek a cirkusz hátsó ajtaján és a farkasok végig mérnek, de én ügyet sem vetek rájuk. Csak egy pillanat hogy kapcsolatot nyitok és már lépek be az ajtón ami mögött…
-Úrnőm – mégis csak fontos megszólítás -  a teremtőd látni óhajt – nyelek egy nagyot – késlekedés nélkül… - oké kimondtam, és most jön az, hogy keressünk baromi gyorsan valami fedezéket. Nastya amióta ismerem sosem volt az az irányítható személyiség, sem az aki elviseli ha parancsolnak neki vagy dróton akarják rángatni. Csak ne hívjon magához, csak ne akarja az emlékeimet…
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan


Vissza az elejére Go down
 
Az egyesítés. Angelica&Nastya&Tristan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Kertváros :: Telihold Kávézó-
Ugrás: