HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


2018-10-17, 20:29
Braden Scargano
tollából született
2018-10-17, 12:55
Lucas A. Blackheat
tollából született
2018-10-17, 11:16
Narui Kazuya
tollából született
2018-10-16, 18:55
Ryenne Keith
tollából született
2018-10-16, 14:40
Narui Kazuya
tollából született
2018-10-13, 22:02
Xylia Graham
tollából született
2018-10-13, 12:35
William Carxon
tollából született
2018-10-13, 09:26
Alexander
tollából született
2018-10-12, 19:56
Adriane Mendez
tollából született
2018-10-11, 11:01
Amber Hill
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
IV. Mestervámpír
Axelle
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jun. 09.
Hozzászólások száma : 92
Tollvonásainak száma : 90
Axelle
2018-06-09, 01:02



Axelle
Lehet, hogy a bosszú börtön. De a saját börtönöm.


név: Axelle, Axel
kor: 1592
csoport: vámpír
átváltoztatás ideje:  i.u. 426
vérvonal: Belle Morte
rang: IV Mestervámpír (oroszlánok)
play by:  Mario Di Vaio

KépességHarapása random orgazmust vált ki
Megjelenés
Mindig is vonzott az ápolt külső, az elegancia és a stílus. Mióta újra megtehetem, nagyon sokat adok a megjelenésemre, úgy öltözöm, hogy bárki, bármikor rám néz vagy lencsevégre kap, akkor az olyan legyen, mintha éppen modellként pózolnék. Hajam és szakállam fivéreméhez igazítottam, ruhák terén én is imádom az öltönyöket, bár én a lezserebb viseletet is előszeretettel választom, hogy jobban mutogathassam tökéletesen feszes fenekem vagy a hasamon lévő izmokat, bicepszem és tricepszem. Bőröm érintése bársonyos, hangom kellemes tónusú, szemem színe, mint a szabadságot idéző árnyékos, mély vizű lagúna. Kevesen képesek ellenállni nekem, amit örömmel ki is használok, de ehhez az kell, hogy mindig kifogástalan legyek, így teszek is érte.

Jellem
Mindig is megvetettem az embereket, már halandóként is. Mióta több lettem náluk, teljesen jogosak az ellenérzéseim velük, elvégre csak azért vannak, hogy legyen mit ennem. Ettől függetlenül elhozom nekik a kielégülést, mondhatjuk hálának is, amiért kioltom életük. Ha nagyon szükséges, akkor viszont bármilyen szerepet eljátszom, akár azt is, hogy tisztelek, szeretek, becsülök valakit, el is fogja hinni, mert mindig is élveztem a megtévesztést, hogy látszólag mindent megadok, de igazából csak elveszek. Birtokló vágyam titkolom, bár testvérem iránt érzett érzéseim néha utat törnek maguknak. Nem állhatom, ha nem hódolnak be nekem, ha ellenkeznek, ha semmibe vesznek, mivel akarnok és kicsinyes vagyok, csak az a jó, ahogy én látom, ahogy én akarom. Ha valakinek adok a szavára, akkor azt bizony hosszú úton érte el és maradandóan. Általában ritkán szólalok meg, de akkor célom és okom van vele, a fecsegés ne az én asztalom, csak ha valamely más érdek vagy cél miatt, mint eszköz fel nem használom ezt az idegesítő szokást. Betörhetetlennek és rettenthetetlennek vallom magam, erre úgy érzem némiképp rá is szolgáltam…

Elötörténet
Sokan azt hiszik a múlt nem határoz meg minket, csak a jelen, de ez ostobaság. Az hogy én most épp St. Louisban vagyok, annak a múltra visszavezethető okai vannak. Akár halandó létemben is kereshetjük az okokat. Hogy emlékszem-e még bármire is belőle? Ó, igen. A gyarló, gyenge halandóságra még emberként. Testvéremmel már akkor is kitűntünk, kivételesek voltunk, kelendőek, sokak kedvencei. Mindig is gyönyörűségnek gondoltam, hogy a mi isteneink vérünket vegyék és végre többnek érezhessem magam. Bár én ennél is többet akartam… mindig is többnek éreztem magam ennél, a puszta emberekből kiemelkedve. Salome valószínű érezte ezt bennünk, így hogy két egyforma tökéletes halandót birtokolt nem is volt kérdés hogy így vagy úgy, de elhagyjuk a pórnépet.
A beölelés egyszerre volt gyötrelmes és mámorító. Soha nem dolgozott úgy a libidóm, mint előtte bármikor, mert noha azt kaptam meg akit akartam, de mindig is válogattam. Újjászületésem követve azonban kontrollálatlan tomboló vágy emésztett, csillapíthatatlan éhség, nehéz volt eldönteni mit is akarok jobban, melyik kielégülést érzem sürgetőbbnek, a szexuálist vagy a táplálkozás követőt. Először az éhség nyerte a csatát, a fiatal férfi, akit kaptam ínycsiklandozó manna volt. Azonnal követeltem még, mint akinek egyetlen halandó nem elég. Salome kinevetett és hozott egy még egyet, csak úgy belökte az ajtón, én pedig mint a prédára leselkedő vad rontottam az áldozatra, hogy megerőszakoljam és vérét vegyem. Ezután újra eljött és egyszerűen ledobta ruháit. A férfi test számomra mindig vonzóbb volt, tudta Ő ezt jól mielőtt új életet adott, de neki én sem bírtam ellenállni. Mire észbe kaptam már előtte térdeltem és szomjazva vártam egyetlen csókját, egyetlen érintését. Durván lökött a padlóra, de annál elegánsabban foglalt helyet lüktető ölemben, hogy elhálja első nászunk. Megtanított, hogy olyan szinten tudjam imádni a nők testét is, mint a férfiakét, de számomra egyetlen test volt, amit bármikor, bárhol, bárhogyan imádni tudtam: a fivéremé. Saját képmásom, érzéseim víztükre, olthatatlan vágyai… hiába tanultam meg kezelni hamarabb vérszomjam, ha be kellett várnom Őt, hogy végre megkaphassam. Salome sajnos hasonlóan érzett, mint én…  túl sokszor akarta magának Alexandert, amiért bennem napról napra nőtt a gyűlölet iránta. Előszeretettel sugdosta a fülembe testvérem nevét, ha épp készült hozzá, féltékenységemben harapásaimmal olyan kirobbanó és hangos gyönyöröket okoztam semmirekellő, mocskos halandóknak, hogy Salome érezze, nem tesz féltékennyé. Pedig megtette, minden egyes alkalommal. Csak akkor éreztem kielégülve magam, ha Alexander mellettem volt, ha együtt táplálkoztunk és egyszerre csillapítottuk másokkal szexuális vágyaink. Az egész lényem körülötte keringett, mint bolygók a Nap körül, szüntelen gravitációval, elemi erővel. Én nem vágytam a nagyvilágba, tökéletes volt ez a sziget, hiszen istenként tiszteltek, Alexandert pedig minden éjszakán érinthettem. Persze mikor fivérem utazni vágyott elkísértem, kedvére tettem, ahogy tudtam, noha gyűlöltem, ha mások is vágyakozva néznek rá, hogy megkapják. Érzéseim mindig jól titkoltam, kivéve Salome előtt, aki átlátott rajtam, mint tiszta vizű tavon. A változást az istenverte vulkán hozta el, ami mint haragvó óriás ébredt fel, kiokádva nem tetszését, hogy megzavarták mély álmát. A hajó imbolygó mivolta, Alexander kiolthatatlan szenvedélye Salome iránt és a tudat, nem tudjuk pontosan hogyan és merre, mint hegyorom telepedett mellkasomra, dühös vad szexbe és könyörtelen táplálkozásba kényszerítve. Sosem érdekeltek a halandók, csak az számít, hogy a testem igényei kielégítésre kerüljenek, de az új világ nem azért létezett, hogy minket szolgáljon, így minden komplikáltabbá vált.
Salome mindig gondosan felmérte a terepet, mielőtt bemerészkedtünk egy városba. Gyűlöltem, de csodáltam is, hiszen Ő olyan nő volt, akit elfogadtam, akinek adtam a véleményére és aki akkor kapott meg amikor akart… addig sem Alexanderrel volt, csak ezért. Európa szerte sokat utaztunk, kezdtem élvezni a veszélyt, a kihívást, hogy kedvemre kereshetek szép férfiakat és kipróbálgassak nőket is, ha Salomet akartam felcsigázni – vagy épp fivérem. Salomenak sok kapcsolata volt, így kerültünk Franciaországba is. Imádtam. Egy este volt, hogy egy tucat férfival háltam, buják és kíváncsiak voltak, haláluk még így sem sajnáltam, bár nem öltem meg mind. Hagyni akartam másnapra is. De nem jött el a pillanat, ugyanis Belle Morte hívatott, valahogy megtudta, hogy létezünk, hogy Salome a teremtőnk… Rövid, de velős találkozó volt. Egyértelmű célzattal, hogy Belle túlzottan is érdeklődik irántunk. Salome persze nem volt ostoba, azonnal szervezni kezdett, hogy elhagytuk a kastélyt. Mind hiába… Belle Morte megszerzi, amit akar. „Megszerzem, amit akarok.” Ez a mondat szabdalta elmém minden éjjel, mivel lecsaptak ránk, túlerőben voltak és pontosan tudták merre menekülünk, kilátástalan volt a helyzet. Hiába küzdöttem, az ezüstözött ostor úgy tekeredett nyakamra, mint egy alattomos kígyó, majd még egy a kezemre, egy a lábamra, mintha futóhomokban ragadtam volna. Salome meghalt, nem könyörültek rajta, de Alexander? Amíg Ő velem van, addig rettenthetetlen vagyok, csillapíthatatlan forgószél, de akkor megláttam… futott. Itt hagyott. Alig tudtam elhinni, hogy nem segített nekem, hanem elmenekült. Nem kellett sok, hogy kapjak egy ezüst tőrt a hátamba is, csak hogy fizikailag is érezzem a hátba döfést. A dolgok ezután összefolytak, a csalódottság, a szabadság felvillanása és elvesztése Salome halála miatt, a magány Alexander nélkül…. Úgy éreztem repedeznek szilárd világom falai. Belle pedig csak ennyit mondott, mikor bejött a szűk cellányi szobába, mikor megnézte úgy játékszerét: „Megszerzem, amit akarok.”
Hiábavaló is volt várnom, hiszen testvérem nem tudott kivinni innen. Sőt, Belle Őt is akarta, így nem is vártam a csodára. Amiatt tartottam magam, hogy így vágya egy része teljesült, itt volt Salome egyik gyermeke. A gondolat, hogy elszakítottak az éltető erőmtől, fivéremtől gyötrelmes volt. Bellel dacos voltam, nem adtam könnyen magam. Persze mindig elérte amit akart, esélyem sem volt nem követni egyértelmű parancsait, vágyait, hol azt üvöltsek a fájdalomtól, hol azt hogy meredező hímtaggal elmélyeszthessen magában olyan eufóriában, hogy ne emlékezzek mégse semmire. De mindig kellett az ereje, magamtól túl akaratos voltam bármit is megtenni, pedig azzal kecsegtetett, kimehetek a zárkából és a kastélyban is lehetek. Sosem mondtam igent. Már egy évszázada nem láttam mást csak a négy falat úgy, hogy nem tudtam ez az éjszaka mit tartogat. Kínzást? Kéjt, mely csupán testem tudatta velem, megtörtént, elmém ködén át homályba vész? Tudta, hogy számomra ez szörnyű gyötrelem, a kéj éltetett, feltöltött, csillapította belső indíttatásom, de általában csak akkor látogatott meg így, mikor már hangosan szenvedtem libidómtól, férfiasságom kegyetlen feszítésétől. Ó mert önkielégítést nem tudtam végezni, gondoskodott arról, hogy csak nézhessem meztelen, elnyűtt testem. Hajam porlepte, csak akkor mosdattak meg, ha már túl zavaró volt számára is koszos testem és nem elég igényes mikor úgy döntött csak megnéz magának. Emiatt mosdattak csak, fésültek, de aztán bejött Ő, lelakta testem és hetekig, hónapokig felém sem nézett, hogy saját igénytelenségemben poshadjak. Gyűlöltem magam így tudni, megkönnyebbültem, ha valaki felfrissített, de gyűlöltem, hogy nem én tehetem ezt. Gyűlöltem, hogy ez a hárpia kihasznált, de én nem tudtam tenni amit akarok, nem lehettem fivéremmel, nem volt szabad akaratom. Mégsem adtam magam, nem hódoltam be, emiatt vonta meg a vért is tőlem egy idő után. Nem jöttek megmosdatni, megmosni szakállam és hajam, hanem hagytak elrohadni. Olyannyira összeaszalódott már a testem, hogy kicsúsztak csuklóim bilincseiből, mozdulni sem bírtam. Nehezen viseltem a szűk kis cellát, hát még kisebbre cserélte számomra Belle, betetetett egy koporsót és abba helyezett gyötrő pihenésre. A fedelet még nyitva hagyta, de tisztán hallottam a hangját, mikor közölte élvezzem ki, hamarosan a sötétben rohadok majd, míg nem gondolom meg magam. Lehet, jobban hasonlítok Salomere, mint gondoltam, nem tudom, de nem akartam behódolni. Ellenben a vágy, hogy tudathassam fivéremmel még élek, még nem öltek meg úgy izzott bennem, mint annak idején szigetünk vulkánjában a magma. Fogalmam sincs milyen évet írtunk, és hogy érezte meg ekkora távlatból a hívásom, de hála a Salomeval és Alexanderrel  töltött hosszú időnek minden tudás a fejemben volt ahhoz, hogy tudjam, oly’ erősen hívtam ezt a leányt, hogy nem tudott ellenállni. Ahogy megéreztem kezének éltető melegét, vérének száguldását a bőre alatt mint egy vipera csaptam le rá és vettem el mi engem illetett. Kisebb csoda volt, hogy nem okoztam kárt benne, de megfékeztem magam Alexander miatt. Ha be tudott jönni, ki is tud menni. Vérének hála visszanyertem küllemem, tudtam mozogni és beszélni. Hálás voltam Neki, amiért felszabadított a mozdulatlanság kínzó bugyraiból. Meggyőztem, hogy sokkal többet is adhatnék Neki, de így bezárva nem lehetek a kellően hasznára. Hívásomra mindig felelt, örömmel fogadta, amit adni tudtam Neki, mert kéjt és bujálkodást töménytelen mennyiségben szolgáltattam számára, hálám már-már kézzel fogható volt, hogy megtörte magányom acélbilincsét. Papírt és tollat hozott, így írni tudtam Alexandernek. Nem tudtam hol van, mit csinál, de Storm igen. Elvégre eléggé meglepte, hogy engem lát a televízióban, noha az nem én voltam. Gyűlöltem és imádtam testvérem továbbra is, de a tudat, hogy levelet váltunk is elég lendületet adott folytatni. Belle évekig felém sem nézett így nem is sejthette, hogy látogatóm van néha napján, mikor nagyon gyötört a magány. Arra kellett csak vigyáznom, hogy ha esetleg a folyosón gyertyát gyújtanak, akkor a koporsómban legyek, csendben.  Egyik este azonban mégis rám nézett, valami szeszélyes ötlettől vezérelve. Éktelen dühében majdnem megölt, kevesen múlott. Mindkét karom és lábam szilánkosra törte és azt akarta tudni ki adott vért. Én Stormot sosem kérdeztem semmiről, még a nevét sem tudtam akkor, direkt. Mivel semmi érdemi információja nem volt, így ott hagyott, de rögtön hívtam is a leányt, hogy látogasson meg. Elvégre egy véroroszlánt fog keresni, leányt, idő kérdése, hogy megtalálja. Hála Stormnak kaptam annyi vért, hogy a kezem helyre tegyem és egy utolsó levelet tudjak írni. Egy ideje terveztük Alexanderrel hogy kihoz, de sajnos meg kell sürgetnem…
-Vidd ezt a levelet! Ez az utolsó, Ő tudni fogja, hogy mit kell tenni. Nem jöhetsz ide vissza! És a családodhoz sem, mert már mindent tud! Most pedig fuss, ahogy csak bírsz, majd Ő vigyáz rád! – Szerencsére azon nyomban elindult, nem kérdezett, vissza sem nézett. Csak arra tudtam gondolni, hogy legalább Ő találkozik vele, ha lehet, hogy én már nem. Hogy szerencse-e vagy Belle szeszélye, hogy életben maradtam mire Alexander eljött, nem tudom. Az pár év elég gyötrelmesen telt, minden éjjel mikor Belle eljött azt hittem meghalok. Szerintem minden este így is indult neki, de aztán meggondolta magát, mert túlságosan élvezte a gyötrelmeim. Mikor először kiléphettem a friss, élettel teli éjszakába Alexandernek és hírnevének hála, majdnem térdre rogytam a sok zajtól és a fényektől, a sok embertől körülöttem. Éreztem beszédem régies, idejétmúlt, küllemem megviselt, elmém nem különben. Alexander első dolga volt, hogy helyet biztosítson, ahol rendbe tehetem magam, ahol kiélhetem szexuális és vér iránti étvágyam. Ha nem teszi is kibírtam volna, elég nagy önuralomra kényszerültem szert tenni, hogy megtartsam józan eszem. Minden szavát és mozdulatát lestem, másoltam testvéremnek. A világ olyan szinten megváltozott a nagyjából 150 év fogságom alatt, hogy újra kellett tanulnom bizonyos dolgokat, másokat elsajátítani, noha a számítástechnikával hadilábon állok. Egyszerűen még túl sok, túl tömény és arra is oda kell figyeljek, ne beszéljek úgy mint valami előző századból szabadult… nem mindig megy. Csendesebb és óvatosabb vagyok, de több hatalmat akarok és bosszút… Alexander tervei levelei alapján közel állnak hozzám, hiányzik eredeti otthonunk idilli mivolta. Míg újra tanulom a dolgokat és kiépítjük a helyem St. Louisban próbálom helyretenni az érzelmeim, nem akarom hogy elködösítsék bosszúvágyam. Alexander még mindig vonzz, Ő éltet, de haragom is ott lappang a mélyben. Storm is fontossá vált, meg akarom hálálni, hogy segítette kiszabadulásom, de ehhez szükségem lesz több véroroszlánra. Nem érem be kevesebbel, mint a Rex, Stormnak sem akarnék kisebb szövetségest nyújtani. Egyszerűen rengeteg teendő van még, de nehéz nem beleveszni az éjszakába, hogy a szabad ég alatt állok, nézem a csillagos eget. Lehet szentimentálissá váltam, de azt hittem sosem fogom már látni. Meg akarom hódítani az új világot, hogy uraljuk és teljes legyen a szabadságom, az uralmam és a lelkem békéje.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Nastya
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Tartózkodási hely : Guilty Pleasures, Circus
Hozzászólások száma : 39
Tollvonásainak száma : 23
Re: Axelle
2018-06-09, 19:39



Elfogadva!


Kedves Axelle,

Érdeklődve olvastam a történeted, hogy vajon milyen körülmények közül érkeztél. A pofid azonban jó alappal ismerős is volt és nem véletlenül. Én magam nem tudom milyen érzés ha van valaki, aki a teljes másod és ahhoz ennyire vonzódsz, de Belle Morte-ról már mind hallottunk. Nem volt könnyű életed, sőt, a sok bezárás és a kínzások után csoda, hogy elmédnek sikerült épnek maradnia. Nem szaporítanám különösebben, üdvözöllek St. Louisban és kívánom, hogy találd meg a helyed a testvéred mellett.

MT,




Nastya


Vissza az elejére Go down
 
Axelle
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Karakterek világa :: Karakteralkotás :: St. Louis lakosai :: Vámpírok és Halandó szolgáik-
Ugrás: