HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 06:16
Christian Scargano
tollából született
Yesterday at 19:55
Damon Lloyd Reynolds
tollából született
Yesterday at 18:51
Braden Scargano
tollából született
Yesterday at 00:16
Damon Lloyd Reynolds
tollából született
2018-12-11, 22:27
Kurosawa Zen
tollából született
2018-12-11, 21:36
Xylia Graham
tollából született
2018-12-11, 20:15
Tristan
tollából született
2018-12-11, 20:00
Xylia Graham
tollából született
2018-12-11, 19:35
Xylia Graham
tollából született
2018-12-10, 22:32
Christian Scargano
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Élite - Ancienne sourdre de sang
Trevor Estacado
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jun. 01.
Hozzászólások száma : 2
Tollvonásainak száma : 0
Trevor Estacado
2018-06-06, 21:18



Trevor Etacado
Vannak sebek, amik nem gyógyulnak be. A hegek tesznek azzá, aki vagyok.


név: Trevor Estacado
kor: 2645
csoport: Vámpír
átváltoztatás ideje: 20 évesen
vérvonal: Trevor Etacado
rang: Sourdre de sang
play by: Johnny Whitworth
KépességAkinek az életét vérivással veszi el, a lelkét is magába vonja. Amíg él, őt szolgálja egy végtelen agóniában. A lelkek fizikális sebzést nem okoznak, de rombolják a józan elmét, az életkedvet és a gyengébb lényeket perceken belül megőrjítik.
Megjelenés190 cm magas, arányos, néhai római katona. Jól látszik rajta, hogy nem a bingó klubban töltötte idejét. Arcát, csakúgy mint testét vadászfegyverek által ejtett hegek borítják, amik kicsit sűrűbbek a szíve környékén. Írisze ugyan olyan fekete, mint pupillája, földöntúli hidegséget kölcsönözve tekintetének. Ha belenézel érzed a hívogató mélységet vagy a késztetést hogy fuss, függően attól milyen bátor is vagy. Haja fakó, hosszú, általában zilált, nem nagyon foglalkozik vele. Ruházata csak akkor változik, ha muszáj. Alapvetően egy fekete farmer valamilyen pólóval és bőrkabáttal a szokványos megjelenése. Mivel testhője nincs, évszaktól független így öltözik. Valami eszköz ami alkalmas a bántásra, mindig lapul nála, bár nem azért mert szüksége lenne rá, inkább csak saját szórakozásai kedvére tartja magánál őket.  

Jellem Meglehetősen egyedi a dolgokhoz való hozzáállása. Az embereket szívből gyűlöli, de minden természetfeletti lényt megtűr, amíg ki nem derül róla, hogy ember és békepárti. Onnantól elássa magát előtte, fajárulónak tekinti. Bipolárisokat megszégyenítően tudja változtatni hangulatát akár egy köhögésre is és rajong a véletlenszerű hülyeségekért vagy a fekete humorért. Kedveli a klasszikus zenéket és nagy érdeklődést mutat a zilált vagy hasadt elmékért, főként tanulmányozási céllal. Kedvelője bármilyen ember vagy váltó kísérletnek és tetemes gyűjteménye is van a témában. Jó szándékát csak a hozzá közelebb kerülők ismerhetik meg, illetve azok, akik osztják világnézetét, de velük meglepően rugalmasan is tud viselkedni. Amire számítani lehet tőle, az a kevés diplomatikus megoldás az erőszak javára, a fekete humor és a vérontás.  

Elötörténet Több, mint két és fél évezred alatt volt mit csinálni, szóval ülj csak le… hosszú lesz.
Állok és hitetlenkedek. Nincs többé. Egyetlen társam… szerelmem… a nő aki a világot jelentette vérben ázik. Előtte a suhanc, akinek arcát jól ismerem. Cassus a Consul gyermeke. Kezében véres tőr, arcán jól ismert tekintet. Eleget harcoltam a hazámért, hogy tudjam milyen egy őrült pillantása. Elég vért ontottam ahhoz, hogy tudjam milyen könnyű lenne megölni. Mégsem így tettem. Hű katonája vagyok a császárnak, példaként kell viselkednem a nép előtt. Gyenge suhintását kikerültem és könyököm egyetlen sújtása elég volt őt kiütni. Bosszút sem álltam tettéért, pedig halálért, még a jog is halált ígér. Én mégis érte sietek. Teste élettelen, szemei üvegesen nézik otthonom tetejét, nekem meg marad a gyász. Szorítom tetemét mintha ezzel saját életem áldozhatnám érte, persze hiába. Ő már nem tér vissza én meg könnyeimmel küzdve veszítem el a fejem és ordítom bele fájdalmam a világba. Nem tudom mi történt az után. Az órák összefolytak én pedig igazán csak harcostársaim érkezésére szedtem össze magam. Bíztattak, hogy az igazság egyértelműen az én oldalamon van. Tévedtek, mind tévedett, sőt volt aki állította, hogy sose mondott ilyet. Megvesztegettek vagy megfélemlítettek szinte mindenkit. A Consul fia amúgy is a helyi élet bálványa volt, mindenki imádta. Hamar elkezdtek hinni az emberek abban, hogy én tettem hiába bizonygattam még azoknak is akik szinte ott voltak, mikor elhurcolták a suhancot. Hátat fordított nekem a nép amiért harcoltam én pedig elvesztettem mindent azért amit más tett. Bajtársaim nem adták kezük. Rokonaim nem hittek saját vérüknek, én pedig nincstelen senki lettem.  Hát… ennél a pontnál halt meg a lelkem. Mint minden igaz férfi, én sem az életem vetettem el. Ha a világ nem hallgat meg, majd megkötözöm, és fülébe ordítom mennyire utálom. Így is tettem. Esténként tőlem voltak véresek a sikátorok falai. Megtanultam hogy kell ölni, csak kamatoztatnom kellett. Polgárról polgárra osztottam az igazságot, nem hallgatva ők mit gondolnak. Aki hátat fordított nekem az vesszen el, még ha egész Rómát is le kell égetni érte. Könnyű volt lezülleni azzá a gyilkossá akinek megbélyegeztek, mert az volt a kényelmesebb választás. Elhanyagoltam magam és bele is őrültem bosszúmba, ami akkor még lehetetlennek tűnt. Nem voltam más csak egy elvadult bestia, aminek dühét csak az emberi vér csitította. Ahogy telt az idő egyre többen próbáltak tetten érni, én pedig egyre figyelmetlenebb lettem. Elkerülhetetlen volt a nap amikor elkapnak és halálra ítélnek. Nekem bezzeg volt tárgyalásom. Maga a Consul vezette le és ítélt halálra. Innentől lesz érdekes a dolog. Mert mégsem öltek meg… vagyis valaki meghalt és eltemették, akit nekem kiáltottak ki. A Consulnak más tervei voltak azzal aki szeretett gyermekét bántotta és elmondta az igazat. Velejéig romlott ember volt. Ezt nem első pillantásból mondtam meg, hanem hosszú hetek kínzásból, az ő kis privát tömlöcében. A napok múlását nem tudtam követni , de az ő megjelenéséből tudtam valahogy követni az időt. Gusztustalan ember volt, egy igazán kirívó tányérnyalóval. A kínzómestere csak éjszaka jelent meg és valami extrát is vállalt. Elsőre csak beteg fétisnek hittem, mégis csak Rómában voltunk, de a vérivás nem megszokott dolog, főleg nem agyarak segítségével. A szörnyeteg beszélgetett is velem. Gazdája kérésére még az emlékeim is felelevenítette a napról, amikor odaveszett a lelkem. Teljesen tönkre sikerült tennie, de valami mégis egyben tartott. Az pedig a bosszúvágyam. A célom… Rómának égnie kell. Meglepő módon egyre barátságosabb lett napról napra. Mintha szimpatizálni kezdett volna velem. Míg végül kiderült… A consul fia az ő unokája és sakkban van tartva. Nem tudtam rábeszélni, hogy elengedjen el, bármit is ígértem. Egy este azonban nem csak ivott belőlem. A fülembe súgott valamit, amitől nekem el kellett mosolyodnom. „Megölte mert túl bajos volt. Adok én neki bajt.” Rég nevettem ilyen jót. Akasztották a hóhért és ha nem szúr hasba… maradt volna még hangom. Ennél a pontnál a testem is oda lett. Kipihenten ébredtem, egyedül egy barlangban egy pergamennel mellettem. A tartalma tisztázta, hogy az ismeretlen jóakaróm szörnnyé tett. Leírta az alapokat, mire figyeljek, mi mivel jár és végül az aljára oda bökte, hogy ha annyira bosszút akartam, először álljak meg a lábamon vagy pusztuljak. Ismeretlen erő járta át nem is olyan rég elgyengült testem és földöntúli éhség. Eddig is öltem a polgárokat, most annyi változott, hogy időkorlátra csinálom. Hamar eldurvult a helyzet és kicsit messzebb mentem mint kellett volna ezért futnom kellett. Másodszorra nem kaphattak el. Magam mögött hagyva a várost, aminek tüzet ígértem, elkezdtem megismeri határaim, ami egyedül, segítség nélkül kínkeserves volt. Őt se találtam és a városokból is elhajtottak sajátjaim. Ismét kívülálló lettem, másodszorra is. Nem voltak olyanok, mint hittem. A legtöbben a békét vagy a háttérből irányítást választották. Hát én nem. Az első pár évem után elkezdtem fejlődni. Kicsit késve, mint azok akiket úgy neveltek ahogy azt kellett, de a célom mindig erőt adott, hogy folytassam. A mai világban már nem hiszem, hogy túléltem volna, hogy bestia módjára járjam a Róma körüli vidéket, sűrű túlkapásokkal. Az első hegem is fiatalon kaptam… egy régi bajtársamtól. Marcus, jó katona és barát volt. Csak kiállni nem mert mellettem, mikor kellett volna. Bezzeg az új helyzetemben kardot rántott rám, ő és két fős kísérete. Mind meghaltak… majdnem én is. A nappalt egy ólban a szalma alatt éltem túl, máig nem értem hogy. Az évek teltek, a pergamen koszos gyűrött ronggyá lett kezemben. Egyetlen támaszom arról miket tudhatnék, ha nem nekem kéne kibogozni hogy is kéne. A sors viszont mellém állt. Előbb vagy utóbb megéreztem képességeim és egyre csak fejlesztettem őket. Olyan akartam lenni mint ő. Az elme mestere aki pillantásával kínoz. A világ ellenem volt, de akkora már rég hozzászoktam. Mindenki a békét kereste, mindenki megvetette az én gondolataimat. Azt mondták lehetetlent akarok. Én pedig az arcukba nevettem és mentem tovább. Hol máshol lehet megerősödni mint a háborúban? Követni kezdtem a seregeket. Mivel én fényes nappal nem harcolhattam, így vagy a szunnyadó táborokra csaptam le, vagy bíztam egy éjszakai rajtaütésben. Egyre többet sajátítottam el képességeimből és imádtam széthasítani vagy saját belátásom szerint csavarni az elméket. Az évek múlásával egyre nagyobb hatalomra tettem szert. Alig telt el 100 év és már fel is figyeltek rám. Találóan keselyűnek becézgettek sajátjaim, mert követtem a bajt és a halált. Sok vizet nem zavartam. Egy bolond, megtört, őrültnek tartottak, aki majd elesik valahol, vagy rávirrad. Tévedtek, mind tévedtek. Megéltem a 300 életévem és egyre több meghívót kaptam városokba. Nyíltan közölték, hogy mire kellek. Egy feláldozható bolond, aki szeret ölni. Erre fájt a foguk és egy csak egy ajánlatot fogadtam el. Róma mesteréjét.
Vad bestiából, eszelős szörnyeteggé értem és Rómában ismét otthonra leletem. Letettem az esküt egy feltétellel. Meg kell halnia annak aki teremtett. Meglepő módon feláldozhatóbb volt mint én. Egy kellemes estén kegyetlen fájdalomra éledtem. Valami baj volt, ezt a csontjaimban éreztem, de arra nem számítottam hogy őt látom újra… vagyis a levágott fejét. Innentől nem volt visszaút, tartanom kellet az alku rám eső résztét. Nem mintha nem vágytam volna. Vallási vezetők, hadvezérek és szörnyvadászok halálát hoztam el. Minden feladat merészebb és élvezetesebb volt. A halottakkal egy ütemben gyűltek rajtam a hegek. Volt amikor csak az utánam küldött csicskák mentették meg az életem, azzal, hogy elvonszoltak a nap fénye elől, de én mindig megöltem akit kellett. Se félelem, se kétely, csak a gyilkolás csodája. 500. évem környékén lehettem mikor úgy döntöttem kell egy név. Mindenki keselyűnek hívott jobb híján és meguntam. Az nem kellett akiként meghaltam, így játszottam egy játékot. Az első embert akinek elvettem az életét azon az estén, megfosztottam a nevétől is. Egy tehetős kereskedő lett az áldozat. Kérdezni se kérdeztem, csak míg élettelenre ittam testét elméjéből kiszaggattam amit meg akartam tudni. Onnantól nevet adtam magamnak. Trevor Estacado.
Végre teljesen újjá születtem. 500 évembe került, de nevet rangot és tiszteletet szeretem magamnak. Nem beszélve az erőmről, amit folyton folyvást próbáltam fejleszteni, növelni. Nem maradt más mint várni a tökéletes alkalmat, hogy beteljesítsem sorsom. Ennél a pontnál már csak komoly kihívásokat vállaltam el és ha valakinek kellettem a legközelebbi harcmezőn megtalált. Akárhány év is telt el a háborúban csak örömem leltem. Ember, embert öl és én csak élvezem amit látok vagy bele is avatkozok. Tökéletesség, gyönyör és félelem. Egyre inkább éltetett a félelem. Mintha erővel töltött volna el maga a rettegés. Szokatlan érzés volt, de mégis ki vagyok én, hogy elutasítsam a férgek halálában lelet örömöm? Azt hiszem innentől kezdett táplálni a félelem… és a dolgok csak gyorsultak. A full kamu mesehős fia, neketek valószínűleg Jézus, elpatkolása utáni 64. évben eljött az én napom. Elég erősnek éreztem magam, hogy megkerüljem a város urát. Megöljem a császári palota őreit és Magát Néró császárt vegyem célba. Micsoda pompa volt feldúlni az elméjét. Felőrölni a tudatát és elrendeltetni vele azt amit évszázadok óta vágytam. Gyönyörűen lángolt a város én pedig végignéztem az egészet. Az volt a feloldozásom. Az volt az ígéretem, ami beteljesült és hirtelen céltalannak éreztem magam. A lángok, az okot is felperzselték ami eddig hajtott. Ezen maga Mordecai változtatott. Mint kiderült ő nem értékelte amit tettem a városával. Pedig mindig szidta az embereket. Most mégis az én szívem próbálta kivágni. Azt hitte mert 400 évvel idősebb, minden az övé, de míg ő kurvák között lebzselt, én harcoltam. Míg partikon vett részt, én vérben gázoltam. Ami neki könnyed szórakozással telt el, az nekem a célom dédelgetésével és saját életem semmibevételével. Alá becsült. Ennek pedig ára volt. Azt hiszi mindenki hogy valami látványos harc jönne. Pedig olyan csak a mendemondákban van. Néhány csapás és valaki vét egy tizedmásodpercet. Ő volt,n én pedig átszúrtam a mellkasát és vérét vettem az utolsó cseppig. Dühös voltam rá. Mérhetetlenül dühös, hogy miért én, mikor az emberek döntik a világot romba, én pedig csak őket akarom eltüntetni. Azt akartam, hogy szolgáljon engem, mint én tettem vele. Vágytam, hogy vakon kelljen követnie a parancsaim bármilyen őrültek is. Akartam, hogy szenvedjen. Ekkor valami olyan történt, amit nem tudtam hova tenni. Ott kezdett ordibálni bennem. Félt, de félelme még sem táplált, dühöngött, de mégse élveztem. Ritkán ijedek meg, de ez még engem is váratlanul ért. Azon az estén még nem tudtam, de valami többé váltam. Megteremtődött saját vérvonalam.
A tanács figyelmét felkelteni kemény munka, de egy leégetett főváros és egy halott úr azért megteszi. Nálam sokkal erősebb fajtársak kényszerítettek a találkozóra alig pár nappal tettem után. Nem mutattam sok ellenállást. Mordekai lelke megtette a hatását. Fáradt, zilált és gyenge voltam. Egyszerű árnyéka a nem is olyan régi önmagamnak. Ordibált, szidott szüntelenül. Még nekem is sok volt. A meghallgatáson is nagy erő kellett, hogy észnél maradjak. Semmit nem rejtettem véka alá. A célom, az életem és a világnézetem, nem hatotta meg őket. Mégis kegyelmet kaptam. Kikötések persze voltak. Amit Mordekainak tettem azt mostantól a tanácsnak fogom és figyelembe vége a lángoló gyűlöletem az emberek iránt, nem lehetek soha egy város ura sem. Ezzel el lettem engedve. Pontosabban ezzel meg, hogy keresnek ha dolgom van.
Minden rosszra fordult. Akiket úgy öltem meg, hogy vérük vettem… ottmaradtak bennem. Nem tudtam mit kezdeni. Egyre nagyobb vont a hangzavar és már a maradék eszem elvesztése is kilátásban volt, mikor megvilágosodtam. Nem Rómát kell leégetnem, hanem a világot. Én leszek az emberiség végzete, csak meg kell ismernem a módját. Igazából, ez minden természetfeletti végzete. Az emberek vérével vagy húsával táplálkozunk és akarattal kell felülkerekedni az ösztönön, hogy ne öljünk.  A gyengék sírása pedig ének… ami ölésre buzdít. Valami igazság volt benne, mert ha valaki szenvedett a bennem kínlódók pillanatnyi megnyugvásra leltek. Ezt követve, dőzsölve a háborúkban, mire feloszlott a római birodalom, már tökéletesen uraltam az új erőm és hívottam is lett. Valamiért a hiénákat mindig is imádtam, és bár erre fele egzotikumok voltak, ők kerültek ki mint engem szolgáló faj. Talán az önfejűségük, esetleg a szívósságuk az ami miatt közelinek éreztem őket. Sokat nem találtam belőlük, de a legtöbbjükkel némi meggyőzéssel pajtik lettünk. Ekkor kezdett megfogalmazódni bennem az ötlet, hogy kéne pár saját beosztott. Inkább harcos. Viszont egy falka macerás. Mindenkinek kedveskedni… meg elviselni a gondjaikat. Nekem harcosok kellettek, nem teher. A megoldás kézenfekvő volt. Elkezdtem keresni a sorstársakat. Azokat akiket kitaszított a társadalom, az elárultak kiknek nem maradt más célunk csak sodródni az árral vagy kaparni az után ami maradt. Meglepő mennyi természetfelettit tettek tönkre az emberek, mégsem vágyja a vérbosszút. Azért sikerült egy év alatt egy egész kis hasznos csapatot összeütni. Innentől teljesedett ki a buli. Az új hobbim a zsoldoskodás lett. A háborúban nagy pénz volt és rengeteg ereklyét lehetett lenyúlni. Ezt, azt, eltenni gyűjteményekből és elkezdeni őrizni. Én úgy is örökké élek, azok a vackok meg minden száz évvel drágábbak. Nem beszélve a többi pénztől ami a melóért jött. Hát mit lehet mondani, innentől csak élveztem a háborúkat. Tatárjárás, törökök, Waterlo, kisebb meg sem énekelt ütközetek… mindet akartam. Persze a hülyeség is fejlődött… jött az inkvizíció aminek mindig is imádtam a tyúkszemére lépkedni. Életem legszebb művének Gavrilo Princip-et nevezném. Az agymosás remekül sikerült és egyetlen lövéssel elindította az első világégést. Verdun, Ipern és a többi gyászos nap ami beégett a könyvekbe legszebb pillanatai öröklétemnek. Szeretném ha a második is az én művem lenne, de sajnos nem. Ennek ellenére imádtam minden pillanatát elejétől a végéig és fantasztikus barátra tettem szert. Josep Mengele igazi lángelme volt és az ő ihletésére vettem részt ténykedéseiben és kezdtem bele tehetséges tudósok gyűjtésébe. Ha a világ azt keresi, hogy pusztítson ki minket, én azt fogom kutatni, hogy tegyem fajunkat tökéletessé. Ez az utolsó hobbim, ami maradandó is volt. A mai napig gyűjtöm a kutatásokat és kutatókat, keresve a radikális megoldásokat.
A modern világot is kedvelem. Az emberi találékonyság csodákat szült, ami egykor megkérdőjelezhetetlen erőmet is ócska petárdává zsugorítja. Nem keseredtem el. Megtanultam használni őket és mit nem mondjak… jó ideje a nitro-cellulóz és a lángszórók rabja vagyok. A modern világ háborúiból is kiveszem a részem… vagyis kivettem. Az utolsó húzásom a Szíriai gáztámadás volt és tökéletes lett. Amerika és a Ruszik egymásra morogtak, de a tanács simítani kezdte a dolgot, engem meg nem túl udvariasan megkértek, hogy kicsit pihenjek le. Úgy egy emberöltőt. Utálom a kispadot… de rég látogattam már meg a fiam. Ideje hozzá beköszönni.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Nastya
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Tartózkodási hely : Guilty Pleasures, Circus
Hozzászólások száma : 48
Tollvonásainak száma : 30
Re: Trevor Estacado
2018-06-07, 00:10



Elfogadva!


Trevor,

Mind tudjuk, milyen kegyetlen volt a régi Róma valósága. A jog egy dolog, a szuperbirodalom fenntartása egy másik. Nagy utat jártál be egy olyan vérvonal képességével, amit ép ésszel túlélni sem lehetett egyszerű. Különös a kettősséged, egyes történészek pedig egymást ölnék azokért az információkért, melyekkel rendelkezel.
Ugyan a hidegháború véget ért, van még helyed a világban.
Mesterem bizonyára szívélyesen fog fogadni megérkeztedkor...

MT,





Nastya


Vissza az elejére Go down
 
Trevor Estacado
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Karakterek világa :: Karakteralkotás :: St. Louis lakosai :: Vámpírok és Halandó szolgáik-
Ugrás: