HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


2018-10-19, 20:13
Adriane Mendez
tollából született
2018-10-19, 20:07
Adriane Mendez
tollából született
2018-10-19, 13:03
Lucas A. Blackheat
tollából született
2018-10-17, 20:29
Braden Scargano
tollából született
2018-10-17, 12:55
Lucas A. Blackheat
tollából született
2018-10-17, 11:16
Narui Kazuya
tollából született
2018-10-16, 18:55
Ryenne Keith
tollából született
2018-10-16, 14:40
Narui Kazuya
tollából született
2018-10-13, 22:02
Xylia Graham
tollából született
2018-10-13, 12:35
William Carxon
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 

 Let's play the game of Endurance

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Vendég
Vendég
Hello Darling, Please call me
Let's play the game of Endurance
2018-05-23, 13:48



Abel & Méchante
"My Soul is a Wasteland... but it isn't Dead"

*Lábujjhegyre állva, fehér szoknyám finoman fodrozott szélét ujjaim közé csippentve emelem meg kissé, de a fehér selyemtopánka már így is bánja. Képtelenség elkerülni a mocskot, így az óvatos mozdulatok melyekkel a vörös és egyéb színű tócsákat kerülgetem már rutinosnak nevezhetők. Van itt valahol egy a sok közül, aki kibírta. Aki nem öklendezte fel saját beleit is, nem kaparta sikítva a falat, míg ujjaiból csak roncsolt húscafatok maradtak mielőtt a szívroham elvitte volna.
Igen, ott. A lépcső aljában, a fal mellett kuporogva a sarokban, térdeit felhúzva. Lefelé indulok, s a nyöszörgése hangosabbá válik. Sípol tüdőin át a levegő, minél közelebb érek, annál szabálytalanabbul. Hiperventillálás, így nevezik manapság szaknyelven. Mikor az elme sokkot kap és képtelen megbirkózni a stresszel, a pánikkal. Állítólag fájdalmas. De nekem nem a fájdalma kell. Csak a vére.
Gyorsnak kell lennem, s amennyire csak lehetséges, visszanyelem magamba erőmet, de tudom, sosem zárhatom el teljesen. Még nem találtam meg a módját. Átkarolom a fiatal fiút, talán tizenöt lehet… nem érdekel. Felvisít, ahogy hozzáérek, öklendezni kezd, de visszafogja. Menekülne, de ezekben a gyermeki kezekben több erő lakozik, mint amivel három felnőtt elbírna. Képtelen szabadulni, s mikor az apró fogak átszúrják az ütőeret a szív szabálytalan verdesésbe kezd, az izmok görcsbe rándulnak, ahogy az elme végleg elborul. Még néhány korty, de sosem élvezhetem ki igazán. Sosem töltekezhetem el, mert a szív nem bírja. Görcsbe rándul, s megáll, mielőtt elegendő vért szolgáltatna a sebhez. Még egy korty… aztán elengedem az élettelen testet. Örök éhség, sosem csillapodik, s ennyi vér csupán arra elég, hogy erőm ne lepje el a város utcáit. Egyetlen egyszer engedtem ki magamból, egyszer emeltem fel „Pandora ládájának” tetejét. Parancsra tettem, s egy város pusztult bele. Betudták fertőzésnek… pestisnek, vagy minek. Pedig csak puszta iszonyat volt. Irtózás, mely rettegésbe csapott át, s az elmét őrületbe hajszolta, hogy sokan magukkal végeztek, míg mások teste egyszerűen feladta a küzdelmet. Parancsra tettem... mint mindent eddigi másfél évezredemben.
Kivéve most. Most önszántamból érkeztem St. Louise határaihoz, s mielőtt még beléptem volna a városba, magamhoz vettem a vért melyre szükségem van. Egy ódon kollégium diákjai pusztultak bele néhány csepp vér megszerzésébe, de az én szívemet nem mozgatja meg semmi. Nem érdekelnek a halandók. Nem érdekelnek a holnap gyásztól tört szívek, a síró szülők. Járvány söpört végig a házon, vagy akár az egész utcán… ezt fogják majd mondani, s csupán néhányan lesznek, kik ismerik a jeleket, s tudni fogják valójában ki járt erre.
Bête Méchante - Az Ocsmány Szörnyeteg megérkezett, ahogy előre jeleztem is. St. Louise határait átlépve céltudatosan suhanok az utcákon át, negyedeken keresztül, míg el nem érem a Cirkusz robusztus sátrát. A bejárat előtt várakozom, apró gyermeki testem fehér ruhában, fehér csuklyámat mélyen szemembe húzva. A biztonságiak tartják a távolságot mióta egyikük túl botor volt, s háromlépésnyi távolságon belülre merészkedett. Nem tettem semmit, csak ácsorogtam ott tovább vérmocskos topánkában. Egyszerűen csak erőm érte el a hiénát, s az kezét szájához kapva nyüszített fel és lépett vissza társai körébe. Azóta szegeződnek fegyverek rám, de én csak türelmesen várok. Várom a Város Urát, mert nincs itt olyan, aki ne érezte volna meg, hogy egy Szörnyeteg áll az ajtó előtt.*


credit
Vissza az elejére Go down
avatar
V. A város ura
Abel Milai
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Hozzászólások száma : 66
Tollvonásainak száma : 68
Re: Let's play the game of Endurance
2018-06-10, 22:04


Nyomasztó az este. Ennek oka egy üzenet. Egy újabb arc a múltból, újabb rémálom jön utánam. Nem az a bajom, hogy én mit kezdjek vele, hanem, hogy a városom mit sínylődhet meg tőle. Tovább forgatom kezembe az üzenetet és végül levágom az asztalra. Meg fogom érezni ha érkezik ha pedig rossz szándékkal jön... nem fogok erőt fitogtatni. Ezzel a gondolattal párhuzamosan egy 500. S&W Magnumot tárazok be. Minek a csiribá ha egy jól irányzott ezüst fejlövés hatásosabb és semmi erő nem tudja hárítani? Ezen kicsit el is gondolkodok... A modern világ még minket is lefutott. Nézegetem a fegyvert ahogy kezemben csillog. Bár... nem. Fiatalon is kedveltem a kardot. Csak vadabb lett a kiegészítő attól még kiegészítő és nem puszta kéz. Az este további részében nem teszek semmit... jön amikor jön. Már készülök rá.

2 nappal később

Itt kevés a komoly probléma. Inkább nappal kell félni egy merénylet kísérletétől, mint az este kellős közepén, mikor én is fent vagyok és ha valaki pattog, arra rá tudok szólni. Ennek okán este az őrség is kevesebb és lazább. Ellenben az emberi forgatagban a cirkuszi dolgozóknak az esti műszak a kelendőbb. Kevesebb baj, több nyugalom. Zek is így volt vele, mit a legtöbb őr. Lepacsizunk, mert pár lakóval ellentétben nem lebegek 10 centire a föld felett, amit itt akár szó szerint is lehet érteni.
Na Zek barátom a mai este már nem tudott rádiózni, hogy baj van, mert közelebb ment ahhoz akit eddig vártam. Ebből a hívásból két dolgot tudtam meg. Egy, nem akar senkit komolyan bántani még. Kettő, nagyon közel van ha már a cirkusz előtt jár és észre is vettem volna ha nem egy rajongóval töltötten volna az este kezdetét. Kicsit kínos otthagyni, de még kínosabb lenne ha megváratnék egy ezer fölötti vámpírt aki általában nincs a helyzet magaslatán. Bár már rég láttam, lehet azóta szedett egy kis civilizációt magára. Kiérve a Cirkusz elé kellemetlen látvány fogad. A hófehérkére fegyverek és emberi tekintetek merednek. Az előadásra jöttek mint a VIP vendég akinek eddig a társaságát élveztem és sok ígéretembe került elszakadni tőle. Meg önfegyelembe, hogy nem fejezhetem be amit elkezdtem... Gondolkozzunk mi a megoldás,  be is ugrik valami.
- Hölgyeim és uraim. Köszönöm, hogy megjelentek. A kárhozottak cirkusza ma is nyitva áll és ha a kis közjátékot feszültnek érik, várják meg a borzongást ami odabent vár önökre. - Kezemet leintem és a fegyverek a helyükre kerülnek vissza az öltönyök alá a srácokat meg betessékelem, mert most nem őrök, hanem színészek. Maradok én, Chante és az esti lébecolók.
- Kérlek fáradj beljebb és kövess. - Invitálom magam után meg sem állva a fogadószobámig, ahol nagyot sóhajtva ülök le. - Te semmit nem változtál mióta utoljára láttalak. Mi járatban erre fele, bukott isten a templomból... Méchane.-
Vissza az elejére Go down
avatar
Vendég
Vendég
Hello Darling, Please call me
Re: Let's play the game of Endurance
2018-06-13, 13:03



Abel & Méchante
"My Soul is a Wasteland... but it isn't Dead"

Káromkodás és két lépés hátra. Mindig ez jellemez mindenkit aki megtapasztalja milyen a közelemben lenni. Ez így van rendjén, tartsák csak a távolságot. Az erőm bár átok, de a hosszú évszázadok alatt megtanultam, csak ez az egyetlen, ami megvéd. A vámpírok ugyan fizikailag is erősek, az érzékeink kifinomultak, de... egy gyermeki test, mint az enyém, sosem veheti fel a versenyt a hozzám hasonló korú, felnőtt testben létezőkkel. Megszoktam. Ez az elfojthatatlan, kiszivárgó vámpírerő mely bennem lakik erősebb mint mesteremé valaha volt és ez távol tartja az ártó szándékkal felém fordulókat.
Az egyetlen problémát csak a modern világ lőfegyverei okozzák. Emlékszem az első, golyó által ütött sebre testemen. A meghökkenés sokáig még a maró, égető fájdalmat is kirekesztette. Most is fegyverek szegeződnek felém. Egyre nagyobb a halandók serege kik minket figyelnek, de ez is hidegen hagy. Egyetlen személy iránt viseltetek némi érdeklődéssel, talán először hosszú életem során, s az az egy úton van felém. Érzem. Minden lépéssel közelebb és közelebb.
A vámpírok legtöbbje elvárja a méltó fogadtatást, gyűlölik, ha megváratják őket... én nem vagyok a legtöbbjük. Én csak egy öleb vagyok a Tanács lábánál, s ez jól van így.
Csak egy lopott pillantás, ennyit engedélyezek magamnak ahogy kilép fogadásomra, de első szavait nem hozzám intézi, hanem a halandókhoz. Minő furcsa dolog ilyet tenni. Kicsit oldalra billentem a fejem. Nem értem, hiszen ha útban vannak, alig néhány másodpercbe telik eltakarítani őket. Igazán nem nagy megerőltetés.
Már épp elhatároznám, hogy segítek kicsit, de erőm végül ott marad, ahol van, szorosan magam köré vonva, de így is érezhetően jelen. Befelé invitál, s én követem a fogadó teremig. Nem köszöntött azonnal, s most hellyel sem kínál. Hiányzik belőle a Tanács merev illemtudata... de ezért még nem nevezném selejtnek, noha ezzel már megsértett volna másokat. De én csak egy öleb vagyok. Ez itt csak egy eszköz, megtűrt förmedvény.
Szoknyám szegélyét ujjaim közé csippentem és pukedlizek fejem leszegve, s továbbra is csak valaha fehér topánkáimra szegezem tekintetem.
- Üdvözlet a Város Urának, Abel Milainak. Ez itt értesített érkeztéről, s most itt van, de ezúttal nem a Tanács utasítására. Ez itt... most először... kíváncsi.
Ugyan azt a beszédstílust használom, mint az udvarokban. A gőgös és arrogáns urakat és úrnőket elégedettséggel tölti el, ha a magamfajta még saját magát is semmibe veszi, vagy pusztán eszközként, kutyaként kezeli. Meghagyom őket ebben a hitben... meghagyok mindenki mást is, lássák csak az illúziót, sokkal biztonságosabb a számomra így.

credit
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: Let's play the game of Endurance


Vissza az elejére Go down
 
Let's play the game of Endurance
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Temető :: Befejezett Játékok-
Ugrás: