HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 06:16
Christian Scargano
tollából született
Yesterday at 19:55
Damon Lloyd Reynolds
tollából született
Yesterday at 18:51
Braden Scargano
tollából született
Yesterday at 00:16
Damon Lloyd Reynolds
tollából született
2018-12-11, 22:27
Kurosawa Zen
tollából született
2018-12-11, 21:36
Xylia Graham
tollából született
2018-12-11, 20:15
Tristan
tollából született
2018-12-11, 20:00
Xylia Graham
tollából született
2018-12-11, 19:35
Xylia Graham
tollából született
2018-12-10, 22:32
Christian Scargano
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 
 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
I. Kölyök
Vasilisa Blake
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Mar. 06.
Age : 24
Hozzászólások száma : 11
Tollvonásainak száma : 9
Vasilisa Blake
2018-03-10, 08:16



Vasilisa Blake
Ha futsz, csak fáradtan halsz meg!


név: Vasilisa Blake
kor: 23
csoport: vérpuma
átváltoztatás ideje: 23
vérvonal: -
rang: I. kölyök
play by: Alaina Marie Beaton
KépességKitartóan tudja üldözni a saját farkát és a lézer pointer piros fényét.
Megjelenés168cm-ével és modell alkatával messziről kitűnik az átlagos vékony lányok közül is. Hátközépig érő félig szőke félig fekete haját rendszerint kibontva hordja. Melegítőben ritkán látni, csak ha épp edzőterembe igyekszik, amúgy inkább a vágykeltő testre feszülős dögös ruhák híve. Teste több pontját tetoválások díszítik.
(Amint megtörténik az első átváltozás) Állati alakban: Homokszín bundája fakó, kissé szürkés, még itt ott egy kölyök állat foltjai elő tűnnek hátán, főként ha vizes, mellkasa majdnem teljesen fehér színű ahogy pofája. Arcának az orrától induló sötétbarna sáv ad keretet, és szemei fölött két sötét folt helyezkedik el. Szeme szürkészöld, olykor kéknek tetsző.

JellemEgy maradéktalanul kedves és figyelmes lány, segítőkész és egy leheletnyit naív, Bátorsága nincs éppenséggel a helyzet magaslatán, nem ő az, aki a csatatéren magából kikelve rohanna az elsők között vért ontani, de a feladatteljesítése lelkes és kitartó. Nem szeret csalódást okozni, de ha megtörténik azért még rá dob pár lapáttal a büntetés előli menekülésével. Submisszív a jelleme, egy erősebb hím vagy nőstény könnyűszerrel ráveheti szinte bármire. Néha hebrencs és szeleburdi, állati alakjában az igazi rosszcsont kölyök, aki fület tép, lábat harap, és persze belemászik az első papírdobozba amit meglát.
Emberként imádja a csokit, és a zöldségevésre a legritkább esetben lehet rávenni, pumaként pedig csak a nyers hús érdekli, meg minden ami megrágható és széttéphető… wc papír guriga, ott hagyott papírzsepi rettegjetek!

ElötörténetNem szokásom, tényleg nem szokásom egy vendéggel sem elmenni, mert engem nem így neveltek, anyám nem ilyen példával járt előttem. Igazából tudom hogy apám vette, illegálisan, de megvette a szüleitől, én meg itt születtem már, szóval amerikai vagyok. A nyelvet beszélem, az oroszt is, de nagyszülőkből csak egy párral rendelkezem. Anyám csalódott, akkor is az volt mikor a balettet ott hagytam, mert úgy éreztem ebből nem fogok tudni megélni, mást akartam többet, de a pultos fizetés sem bizonyult megfelelőnek. Tisztességes munka éhbérért. Aztán jött az a pasi, csak letette a borravaló mellé a névjegykártyáját és azt gondoltam itt a lehetőség, amire vártam. A lehetőség, hogy az életem megváltozzon. De én nem így gondoltam az elején. Ujjai felsimítanak a combomon, nem érhetne hozzám, ha csak egy öltáncot kért volna, de nem, ő letett többet mint amit egy éjjel meg tudok egymagam keresni, és a lakbér határideje holnap lejár. Muszáj villantanom, csak ma, csak most az egyszer, igen csak egyszeri alkalom. A hátamon fekszem és számolok magamban, egy átlagos férfi három perc alatt el tud menni, persze van amelyik tovább bírja, de olyan is akinek elég 18 másodperc. Vegyük hozzá az előjátékot, amit ő most a tapizásában él ki, ha nagyon elnyúlna, akkor is csak negyed óra, csak ennyit kell kibírnom, Minden másodperccel kevesebb. Egy… kettő… három… négy…  ujjai felsiklanak a harisnyámon… öt… hat… hét… a hasamat nyalja végig, én pedig behunyom a szemem szorosan, nincs vele baj, gazdag és jóképű… nyolc … kilenc… eltávolodik és ahogy felpillantok csak a sötét mosolyát látom, ujjai a torkomra szorítanak, én pedig ösztönösen sikítanék, de nem kapok levegőt… nem emlékszem hol tartottam, rémülten figyelem a mozdulatot, ahogy felemelkedik és hasamra ülve a zsebéből egy fecskendőt vesz elő… istenem végem van. Érzem a szúrást, a lábaim megfeszülnek, majd ernyednek az izmok. Fáj, nagyon fáj, de nem tudok mit tenni, kezeim lecsúsznak a torkomat szorító csuklóról, légzésem lassul, a szorítás pedig enyhül… egy…. kettő… a sötétség puha takaróként ölel körül, látni akarom, de ólmos súly húzza le pilláim. Hallom a zajokat, ahogy beszélnek, érzem ahogy felfektet valamire, lógok, talán a válla, de nem tudok ellenkezni, a fejem zsong, zsibbad minden tagom. Próbálom két ujjam összezárni, de semmi, csak egy szétfolyt test, amibe bezárták a gondolkodni képtelen lényemet. Csalódást okoztam anyámnak, a balettben kellett volna maradnom.
Nem emlékszem mikor vesztettem el az eszméletem, vagy talán csak elaludtam … hideg vesz körbe, fázom, és csend van. Fekszem, az oldalam valami keménynek nyomódik, nem érzem mindenhol, csupán csíkokban. Ujjaim próbálom összeérinteni, működnek. Az öröm úgy árad szét bennem, mint tavasszal mikor a nap sugarai arcomat simogatják. Lassan nyitom ki szemeim és próbálom realizálni a helyzetet. Rácsok vesznek körbe, szűk kis ketrec, mint egy cella. Fejem felemelem hogy tovább lássak a magaménak tudható területen kívülre. Cella, de nem egy hanem vagy egy tucat, de mind üres. Hallgatózom, még a lélegzetem is visszafogva, de semmi, csak a csend, mintha itt felejtettek volna. Bár így lenne, de a léptek zaja mást mondd. Maszkos emberek jönnek, nem látom az arcukat, csak a jellegtelen fekete maszk, semmi egyéb, egyen katonai viselet, jelölések, név és bármi azonosítás nélkül. Fegyver az oldalukon, bakancsuk sáros. Felpillantok ahogy nyílik a ketrec, nem szólnak egy szót sem, én meg riadt nyúlként próbálok az egyik távolabbi sarokba simulni… Az esélytelenek nyugalma nem hat, ahogy megragadja a lábam és maga felé ránt. A filmekben ilyenkor a főhősnő mindig rúg egyet a másik lábával, hát én is megpróbálom, amire nem nagyon számított, mert az orrát fogva ül a seggére. Társa fegyverét rám szegezve lép előre, ha nem is használta volna arra pont elégnek bizonyul hogy elterelje figyelmem míg az előbbi leszorít a földre, és hajam megragadva fejem párszor a kemény padlóba veri. Nyögök és és kábán szemlélem az eseményeket, ahogy nadrágom térdemig rángatja, majd hasamra fordít… egy… kettő… csak túl kell élnem ... három… négy… öt… semmi baj Lisa, semmi baj… hat… hét… nyolc…
Térdeim ölelve gubbasztok egy sarokban, lábamnál koszos fém edény, benne valami pépes, hányásra emlékeztető állagú és színű valamivel. Nem nyúlok hozzá, inkább éhen halok. Megint a léptek, éjjel és nappal is hallom őket, még álmomban is. A szobának nincs ablaka, fogalmam sincs éjjel lehet vagy nappal, az egyetlen változatosság, mi az idő múlását mutatja az őrjárat, és a katona aki mindig kedvét leli bennem. Talán csak egy, talán többen vannak, képtelen vagyok megkülönböztetni őket, még csak a bőrszínüket sem látom, a fekete kesztyű és a maszk mindent takar. A hangok egyre közelebb élnek, mélyen szívom magamba a dohos levegőt, készen állok, hiszen nem tehetek mást, nem hagynak választást, nem tudok semmit és mikor kérdeztem csak egy pofon volt a válasz. Ezúttal hárman jöttek, a rács nyílik én menekülök, a jól begyakoroltak szerint, de nem rúgok nem próbálok meg harapni vagy karmolni, a zúzott bordám megtanította hogy az ellenkezés csak fájdalmat okoz, többet mint ami szükséges. Az ujjak megint hajamba túrnak és tépnek, felállásra kényszerítenek. Szívverésem megugrik, ez nem jó, mégis hova visznek? Egy őr előttem egy vezet egy mögötte, én meg alig állok lábamon. Az éhség mardos, a fáradtság kínoz, a zúzódásaim minden lépésnél emlékeztetnek rá, hogy nagyon elcsesztem ezt az egészet. Sötét van, ahogy kilépek az épületből, a csípős hideg beletép szakadt ruhámba, reszketek, de nincs megállás, a férfi tol előre egy másik kivilágított kocka ház felé. Katonának öltözött alakok mindenfele, se zászló se felségjelzés. Az egyik ház mellett egy nő áll és engem néz, mellette egy… nem hiszek a szememnek, egy medve fekszik, és a nő a fejét simogatja. Belöknek az épület ajtaján és kisebb gondom is hirtelen nagyobb lesz, mint az hogy mit láttam odakinn. Egy hatalmas ketrec van a terem közepén és körben katonák állnak, valami elektromos bottal tartják a bezárt pumát az egyik sarokban. Nem értem mi folyik itt, de a rossz érzés már a torkomat marja. A ketrec ajtaja nyílik, és a hátamon lévő kéz taszigálni kezd. Ellenkezem, ahogy csak bírok, hiszen ki akarna önként a vágóhídra menni, hogy vadmacska kaja legyen belőle? Tarkómon csattan a fegyver tusa, én pedig négykézlábra rogyom, majd a hátsómon megtámasztott lábbal löknek beljebb és a fém rács hangos csattanással zárul.
A másodpercek egész napoknak tűnnek, ahogy lelassul fejemben az idő, szívem üvöltő ritmusát hallom fejemben, az adrenalin égeti ereimet, és kezem segítségért kinyújtva a rácson csupán a levegőt markolássza. Hiába könyörgök, hiába zokogok és esdeklek, mind csak áll és nézi ahogy a homokszín szörnyeteg közeledik.
Torkom észveszejtő sikoly hagyja el, ahogy a karmok hátamba marnak. Fogai közé szorított lábamnál fogva kezd vonszolni el a rácstól, miközben tépi húsom. Ordítok, ahogy kifér, és a padló repedéseibe próbálok kapaszkodni, elmászni előle, menekülni akármerre, akárhogy. A hangok elmosódnak, nem érzem a lábam, szédülés lesz úrrá rajtam, és a lélegzetvétel is fáj, ahogy a hátamra fordítanak, és a fekete maszkok az arcomba lógnak. A pislogás nehezen megy, valaki beszél hozzám, aztán egy lövés hangja. Sípol a fülem, nem értem mi folyik körülöttem, felemelnek, véres a padló minden véres, egy férfi fekszik a ketrec másik végében, mellkasán tátongó lyukkal… rácsok… lábak… rácsok… hideg padló…
Csend van. Az idő, mint kézzel fogható mértékegység megszűnik számomra, csak fekszem a mocsokban egyedül és nem jön senki. Senki hogy enni adjon, senki hogy erőszakot kövessen el rajtam. Csak a csend lett társam, és az a csepegő vízcsap. Számolok, megint. Egy… kettő… egy… kettő… ordítás… egy… kettő… eldördül egy lövés, aztán még egy és még vagy tucat. Lassan térdelek fel, fura mód nem fáj semmim, és az eszméletlen éhséget leszámítva még azt is mondhatnám, hogy jól érzem magam. Ujjaim a rácsra fonódnak és szinte azonnal engedem is el és elhátrálok. Tenyerem vörös, és fáj. Nem értem mi folyik itt, de nem megyek a közelébe újra. A hangok csak nem csitulnak. A ketrec közepén gubbasztok és térdem ölelve figyelem a nehéz vasajtót, ami az egyik váratlan pillanatban kifordul tartó sarkaiból és hatalmas csattanással a földre zuhan. Nem mozdulok, követem a filmekben tanult példát, ha olyan nem ficánkolsz, talán bele tudsz olvadni a környezetedbe és a vadász nem vesz észre. Ez a vadász azonban más, mint akik eddig őriztek. Fekete hosszú haja függönyként keretezi arcát, szemei a legragyogóbb kékek, amiket eddig láttam. Ujjai játékosan simítanak fel a rácson, és szemmel láthatóan őt nem zavarja, hogy égetnek, vagy talán őt nem is teszik. Ajkán vészjósló félmosoly terül el, ahogy az ujjak zárnak és a zsanér enged. Lépései határozottak, ellenkezés legcsekélyebb fajtáját sem tűrik. Nem hajol le hozzám, csupán kezét nyújtja, én pedig olyan természetességgel simítok végig ujjbegyein, és szorítok rá kezére, hogy arra sem eszmélek rá, megmentőm egy vámpír. Kecses mozdulattal húz magához, gyengéden ölel és simít fel nyakamon, fogja meg állam és emeli feljebb fejem, hogy az igéző szempárba nézzek. A kék örvény, magával ragad, beszippant, körbe ölel, ahogy karjai is, hogy megtartsanak, ha már lábaim képtelenek. Ujjaim kétségbeesetten kapaszkodnának ruházatába, de az áldott tudatlanság túl gyorsan jön, túl korán… egy… kettő…
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Nastya
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Tartózkodási hely : Guilty Pleasures, Circus
Hozzászólások száma : 48
Tollvonásainak száma : 30
Re: Vasilisa Blake
2018-03-11, 11:07



Elfogadva!


Vasilisa...

Elolvasva a történetedet csupán a fejemet csóváltam. Kemény megpróbáltatásokon kellett átmenned és noha nem érezted azt, hogy a filmes kliséknek megfelelően küzdöttél, mégis hidd el, megtetted. Sokszor a néma tűrés és az életben maradás ténye nagyobb küzdelemről árulkodik mint gondolnád. Igaz, most egy új világban találod magad, de azok a katonák nagy fegyvert adtak a kezedbe. Tudod-e, hogy mit mondanak a bosszúról? Olykor édesebb, mint bármi más. Nosza, boldogulj hát, ismerd meg a természetfelettit kicsiny városunkban!

Üdvözöllek közöttünk!




Nastya


Vissza az elejére Go down
 
Vasilisa Blake
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Karakterek világa :: Karakteralkotás :: St. Louis lakosai :: Alakváltók-
Ugrás: