HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 10:25
Alexander
tollából született
Today at 09:29
Alexander
tollából született
Yesterday at 12:11
Arnold 'Samael' Blackwell
tollából született
2018-05-24, 23:23
Eric Rafael Krauss
tollából született
2018-05-24, 22:51
Eric Rafael Krauss
tollából született
2018-05-24, 22:33
Seraphine
tollából született
2018-05-24, 22:04
Seraphine
tollából született
2018-05-23, 22:01
Michael Barr
tollából született
2018-05-23, 17:38
Alexander
tollából született
2018-05-23, 17:01
Xylia Graham
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
1
0
Vérfarkasok
2 2
Vérhiénák 2 2
Vérleopárdok 3 3
Vérpumák 3 5
Vértigrisek 2 5
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 5 5
Emberek 2 0
Összesen 23 23




Share | 

 Beatrix (Trixie) Greer

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
IV. Ingenio
Trixie Greer
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Mar. 06.
Age : 28
Hozzászólások száma : 19
Tollvonásainak száma : 13
Beatrix (Trixie) Greer
2018-03-06, 13:45



Beatrix (Trixie) Greer
Egy férfi szívéhez a bordák között vezet a legrövidebb út, egy jó tízcentis bökővel!


név: Beatrix Greer
kor: 28
csoport: Vérfarkas
átváltoztatás ideje: 23 évesen
vérvonal: -
rang: Virgil
play by: Anastasia Sidorov
Képesség-
Megjelenés178 centi magas, ez a nőknél égimeszelőt jelent, hiszen a mai hímsoviniszta világban az ember lánya legyen csak maximum egy hatvan, vagy egy nüansznyival kevesebb. Aki ezen felül túllő, az már boszorkány. Vagy egy nagyobb küklopsz csápokkal. Ha már csápok, combközépig érő, természetes vöröses, rőt haja van. Ami úgyszintén beskatulyázza őt a nem átlagos emberek csoportjába. Meghökkentően kék szemei pedig szinte világítanak az arcából. Rendszeres áldozata azoknak, akik nem tudják őt hova tenni. Tippelgetnek, hogy svéd, ír, norvég, vagy német? Maradjunk annyiban, hogy a felmenői között voltak svéd és német nagybácsik meg nagynénik. De soha nem tartotta magát különösebben kirívónak. Arra viszont elvetett pár keresztet, hogy nem szeplős. Szerinte az már csak-csak túlzás lett volna.
Nem majmolja a divatot, de szeret öltözködni. Túlzásba azonban nem szokott esni. Neki a meztelenséggel sincs problémája, egészen megszokta már. Úgy öltözik, amilyen kedve van. A kisugárzása miatt, így is úgy is a figyelem középpontjába kerül, ezért teljesen mindegy, hogy miben döcög az utcán.

Jellem //Kis kacagás következik.// Elviekben a falkában a Virgil szerepét tölti be. A Virgil a falka védője, a mentális képességeivel óvja a hordát, és ezzel öleli őket egységbe. A posztot nem ő választotta, a muninok osztották rá ezt a szerepet, a klán ősi szellemei. A vargamor őt jelölte ki, vagyis a falka hivatali boszija, és ez ellen nem sokat tehet. Ha látják benne a képességet, és a szörnyetegében az erőt, arra az útra lökik, amelyet ők jónak ítéltek. Viszont van egy nagyon nagy DE ebben az egészen. Trixie se nem óvó, sem nem védő személyiség. Csapodár, forrófejű, és borzasztóan cinikus. Éles meglátásaival, és szúrós, kételkedő tekintetével kiugrasztja az ellenségeit a bugyijából. A falkában sokan félik őt. Soha nem hátrál meg, mindig eléri amit akar. Az élet tette ilyenné, és ez edződte meg acélkemény szívét. Nem riad vissza a kihívásoktól, sőt, ha kell elébe is megy .Azt viszont nem tagadhatja meg amivé vált. A rőt farkast, aki a bőre alatt hömpölyög mint a nyugtalan folyó. A horda a családja, valahol legmélyen, féltve őrzi őket óvó odaadással.

Elötörténet
- Beatrix Greer, álljon fel kérem! – A bíró az emelvényen szúrós, barátságtalan szemmel nézett. A hangja betöltötte a tárgyalótermet, amire hullacsend lett úrrá a tömegen.
– Tekintettel arra, hogy maga kiskorú, és a XXII/9. paragrafus értelmében nem vonható felelősségre, pénzbüntetést szabok ki. Szeretném figyelmeztetni Ms. Greer…amennyiben bármikor is találkoznánk, biztosíthatom róla, hogy nem ússza meg ennyivel. Ms. Preston a felügyelője kifizetheti a bírságot a titkárságon. – Azzal egy lendülettel megsuhintotta a bíró kiskalapácsot, és lezárta az ügyet. Ms. Preston pedig sietősen elhagyta a tárgyalót, és egyenesen a titkárságra viharzott, hogy kifizesse a rám rótt büntetést. A papírmunkálatok után ugyan azzal a sietős mozdulatokkal citált ki a bíróság épületéből, be a kopott zöld furgonjába. Ott egy pillanatig csend honolt, majd felém fordult, és akkora sallert nyomott az arcomra, hogy az állkapcsom is belesajdult.
Remegő tekintettel néztem rá, a számból egy kis vér szivárgott a tenyerembe, a vértől pedig felbozdulva dacosra váltottak a vonásaim. Nem szóltam, ő sem szólt hozzám. Beindította a fáradt motort, és kikanyarodtunk a parkolóból. A St. Louis-i ragacsos nyár beszivárgott az ablakon, és közénk telepedett. Onnan sompolyogva a bőrünkre, és így tovább, amíg be nem járta az autó fenyőillatú kárpitját.  A fák engem néztek a júliusi kókadt utak peremén. A rádió felharsogott, és betöltötte az űrt ami a forró guruló dobozban nyomot hagyott.
// Mindenkinek szép napot kívánunk! Itt Lucyl Smell – férfi hang – és Fred McNair. – egyszerre a két hang. – Ez itt a 123.01 St. Louis Roud Rádió. – Aztán egy monoton, gépi hang következett. – 2001. július 18. délelőtt 10:32. – Kézi autómosó reklámjának szlogenje csendült fel a gépi hang után. Aztán zene. //
Mi időközben bekanyarodtunk a St. Louis-i Megyei Nevelő Intézet udvarára. Másnéven St. Julien Leány Otthon. A hely barátságosan nézett ki kívülről, parkos udvara pöffeszkedően elterült a rácsos ablakú több emeletes épület előtt. Ódon padok elvétve csücsültek a park jobb odalán. Súlyos, méteres fa ajtaja előtt pedig autók sorakoztak. Ms. Preston kiszállt az autóból, és a bejárat felé sétált. Az ajtó kinyílt, és a belső udvart úgy tárta fel, mintha kincseket rejtett volna. Visszasétált a furgonhoz és behajtott a macskaköves belső parkolóba. A visszapillantóban láttam, hogy egyszerre csukódik be az ajtó, a kalitkám nehéz fa ajtaja. A középső teraszos folyosón az igazgatónő állt Ms. Musso. Nekünk csak Mussolini néni. A gúnynév nem szokatlan az intézet falai között. Fekete zubbonya a földet súrolta, okuláréja pedig az orrán arisztokratikusan feltűnősködött. Maga előtt határozottan összekulcsolta a karjait. Amikor megálltunk, felénk indult, és az éppen kiszálló Ms. Preston felé nyújtotta a kezét. Egy fejjel magasabb volt a felügyelőmnél, és szélesebb is. Valamit susmorogtak egymásnak, és sűrűn bólogattak aztán mind a ketten rám szegezték a tekintetüket.
- Beatrix, várj meg bennünket az irodában. – Szólt az igazgató asszony cseppet sem kedvesen. Hangja ellenkezést nem tűrően figyelmeztetően hangzott.
Én az autóból kiszállva, rendre vissza is csuktam annak ajtaját. Vállamon a régi barna szütyőmmel felsiettem a kőlépcsőkön az intézet bal szárnyába, a tanári szobákhoz. A falak fehérre meszeltek voltak, világos narancs szegélyt húztak a széleihez. Két karosszék árválkodott az igazgatói iroda előtt, én pedig engedelmesen leültem az egyikre. Előttem tablóképek, és naptár lógott a falon. Mellette AIDS plakát, és egy gyermekrajz. Magam elé roskadtam, a cipőm orrát bámultam. Eszembe jutott amikor elsőnek voltam itt. Öt éves voltam, akkor adtak be elsőnek állami gondozásba. Előtte egy kertvárosi ideiglenes otthonban éltem, miután anyám ott szült meg, és ott is hagyott. Akkor is ezt éreztem, ürességet.
Amikor felpillantottam a múltból, Ms. Musso állt előttem és intett, hogy kövessem az irodájába. Nem elsőnek járok itt, ebben az évben, ez a hetedig alkalom, hogy behivatott. Az ablaknál állt meg, én pedig az ajtóban. Kifelé bámult a nyári hőségbe. Kezeit a háta mögött összefogta. Rám sem nézett amikor beszélni kezdett.
- Beatrix, súlyosan megsértetted több alkalommal is a házirendet. Nincs még egy olyan felelőtlen, csapodár lány ebben az intézetben mint te. Sokszori megfontolás után…eltanácsollak. Ittlétem alatt, ez még soha nem fordult elő. – Felém fordult, és tekintetében szomorúságot láttam. Ahogy magamba néztem, döbbenetet.
Kérdezni szerettem volna, hogy hova küldenek, de nem volt rá időm.
- Az állami nevelőintézetbe küldünk. Még ma. – Felnézett a papírkupacok felett. Egyenesen rám.
A másik intézet hírét már mindenki ismerte. Nem volt koedukált, sem barátságos. Köztudott volt, hogy az intézet falai között erőszakos fiatalok élnek. Mindennapos a drog, a szexuális bűnözés, az erőszakos bűncselekmények. A fegyelmező tisztek agresszívak, hatalmaskodóak. Aki oda kerül, kis időn belül inkább az utcán folytatja a „karrierjét”. Az államnak nem volt elég pénze, hogy megfelelő otthont adjon az ide-oda citált kölyköknek. Ezért szemet hunyt az intézmény ügyei felett.
Csak álltam az ajtóban, mint akit elítéltek. Azt hiszem ez volt a legjobb szó rá, elítéltek. Többször is kiszöktem az otthonból, loptam, és illegális szerekhez nyúltam. A mostani eset tette be a kaput mindenki előtt. Nem jött ki a számon egyetlen hang sem. Némán hápogtam.
A beszélgetésünk után az igazgatónő összepakoltatta a holmijaimat, és még aznap este elküldött az új otthonomba. Nem köszönt el, nem nézett többet rám. Valószínűleg azt a kis reményt is elveszítette amit bennem látott. Én pedig azt veszítettem el ami bennem volt.


Futok, de úgy futok, hogy a lábam sem éri a talajt. Egy kéz ránt magához egy szűk sikátorban és a számra teszi a kezét. Őrült iramban dobog a szívem, és a szemem előtt pici fehér pontocskák úsznak. Sípol a tüdőm a kezek szorítása alatt. A sötétben egy piciny világgá zsugorodott a létezésem. Nem voltam senki, és én volt a minden. Hangos kiáltásokat hallottam, léptek zaját. A rendőr a sikátorba, rám szegezte a pisztolyát. Nem vett észre, még a szemem is lehunytam. Tovább sietett. A távolodó CB hangjából tudtam csak, hogy már nincs ott. A kéz elengedett, én pedig összecsuklottam, és a térdeimre támaszkodtam. Forgott velem a világ annyira féltem. Közben pedig annyira élveztem. Egy ideges nevetés hagyta el a számat. Felnéztem a sötétben Giante alakjára. Fekete szemében izgalom vegyült ahogy engem nézett. Felrántott magához, a falhoz nyomott, félig letolta a nadrágomat és a bugyimat. Aztán belém vágta álló farkát. Újra a számra tette a kezét, én pedig nyögtem, nyögtem a feszítő orgazmus miatt. Bevettem a számba az ujjait és szopogattam, egyre jobban amíg már csak az orgazmust éreztem. A szemem kipattant a túllőtt adrenalin után, homlokom az érdes sikátor falának nyomódott. Felnevettem halkan, Giante is a fülembe dörömbölt elégedetten. Mire összeszedtem magam már felöltözve álltam. Giante sürgetett, hogy mennünk kell. Összekötöttem a loboncom amíg Giante a sikátor előtt engem nézett. Mosolyogtam rá, ő volt az első szerelem az életemben. Ő segített át a nehézségeken, és sokszor önmagamtól is megvédett. Ahogy néztem, tudtam, hogy örökké szeretni fogom. A szemében láttam a bizonyosságot, hogy ő is engem. Aztán a szeme elkerekedett, a szája megtelt vérrel, már csak a többszöri lövés hangját hallottam. Felém nyújtotta a kezét, de nem tudtam elkapni. Térdre esett előttem, én pedig magamon kívül a nevét sikítottam. A fájdalomtól ami a szívem helyét nyomta elmosta a valóságot az álmoktól. Kiszakadt belőlem valami, annyira fájt, hogy levegőt sem kaptam. Nem voltak könnyeim, nem jutott el odáig az a mérhetetlen szomorúság, hogy könnyeimet áztassam. Sokkban voltam. A fogdában  tértem magamhoz a nevemen szólongattak. Amikor felnéztem egy őr nyújtotta felém a kávésbögréjét. Megráztam a fejem, és visszahanyatlottam az öntudatlanságba. A bíróságon is hasonló kietlen űrt éreztem. A narancssárga börtönruha félelmetesen kiemelte a hajam színét, fehér bőrömet, és vakító kék szemet. A lábaimat összebilincselték, ahogy a kezeimet is. Csak a bíró hangja visszhangzott a fejemben és Giante sötét tekintete belső szemhélyamon.
- Beatrix Greer. Többszörös visszaeső bűnöző. Lopás, kisebb testi sértés, drogfogasztás, jelenleg feltételes, felfüggesztett szabadságát tölti. A felsorolt vádak alapján, hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélem. Fellebbezésnek helye nincs. – Kalapács hang. Aztán a sötét cella. Ennyi amire akkor emlékszem.
Még aznap egy rabszállító buszon ültem. A rács mögül megint az utat kémleltem, mint akkor sok-sok évvel ezelőtt Ms. Peterson furgonjában. 21 éves vagyok, és nem vagyok senki. Nincs semmim. Végtelen egyedül voltam ebben a világban. Ahogy végignéztem magamon, egy marék szar is többet ért mint én egymagam. A mellettem ülő elmebeteg arcú nők is többet értek mint én. Legalábbis akkor, úgy éreztem. A buszról leszállva sorban mentünk mint a vadlibák. A fekete arcú tömegből én voltam az egyetlen akinek nem volt tetoválás a karján. A fegyőrök megvizsgáltak, meztelenre vetkőztettek, benéztek olyan helyekre is, ahova még egy zabszem sem fért volt be. Megkaptam az egyen ruhámat, és a tisztálkodó szeremet, egy pléddel és annyi. A cellám előtt a B22 állt. Beléptem rajta. A felső ágyon szőkehajú csaj feküdt. Amikor rám nézett szinte éreztem a feszültséget kettőnk között. Ő sem szólt, és én sem. De akkor este, nem hunytam le a szemem. Ha le is hunytam volna, akkor is Giante fekete szemét láttam volna, a szájából kiömlő vérrel együtt.

A börtön feslett falánál álltam egy szál szatyorral. Az őrök mögöttem kísértek ki a kapun. Két év két hónap után szabadultam, "jó magaviselet miatt" Persze nem emiatt, de az engem már nem is érdekelt. Valami volt a tartásomban ami tiszteletet követelt. Szerintem senkinek sem fogok beszélni az elmúlt két évről. Mert nem tudtam volna elmondani. Ami kicsit elromlott bennem, ez alatt az idő alatt végleg odaveszett. Egy dühös, makacs, senki előtt nem térdelő vörös szörnyeteg nézett vissza rám az előttem terpeszkedő pocsolyában. Zuhogott az első, engem viszont nem zavart. Imádtam. Ebben az esőben keltem ki hosszú föld alatti rabigámból. Középső ujjamat felmutatva intettem az őröknek. Hogy aztán gyalogszerrel elhagyjam a börtönt. Annyi pénzem volt, hogy egy hamburgert meg egy kólát vegyek. A személyes irataim voltak nálam, és egy kép anyámról. Ennyi volt az össz vissz vagyonom. A gyorskajálda parkolójában az előttem elterülő utat néztem. Nem féltem, valahogy életemben először nem rettegtem. Bizonyos voltam abban, hogy most jön a szabadság, és nincsenek több korlátok az életemben. Ahogy a szél felkavarta a hajam, én pedig vele együtt a karomat kitártam, én volt a madár. Repültem, és boldog voltam.
A szabadulás első napjai a legfelemelőbbek voltak és a legszokatlanabbak számomra. Előtte sem tartoztam senkihez, és soha nem kellettem senkinek. Egyedül Giante emléke volt az ami a múltra emlékeztett. A börtönben töltött idő alatt elástam magamban, nagyon mélyre azokat a gondolatokat és érzéseket amik miatt a legtöbb ember picsog a szaros kis életében. Egy bárban melóztam, és ott is éltem. Nem volt hova mennem, nem volt otthonom. Tökéletesen érzelem, gondolatmentesen életem. Volt pénzem, és szabad voltam. Nem tartoztam senkinek, és úgy érzem, nekem sem tartozott senki. Főleg nem az élet. Leróttam az adósságom, mostmár hagyjon békén örökre. De ezt nem mindenki gondolta így. Amikor elsőnek találkoztam Loussal 23 éves voltam. Nagyon megnyerő volt, lehazudta nekem a csillagokat is az égről. Én pedig nem szóltam érte. Szerettem a magam beteg, feslett módján, és úgy gondoltam, hogy ő is engem. Együtt éltünk, és martuk egymást ameddig csak lehetséges volt. Amikor farkassá tett majdnem belehaltam a sérüléseimbe, rögtön azután el is hagyott. A horda akkori Fenrirje volt a vérkeresztapám. Ő segített az első átváltozásomkor, és ő tanított meg mindenre. Nem szólt akkor sem amikor saját kezüleg öltem meg Louss-t. Végignézte ahogy a vörös halál egyenként tépi szét azt aki szörnyet csinált belőle. Szerintem nem is értette, hogy egy ilyen nőből hogy nem lett szociopata. Tekintve ezzel a múlttal a hátam mögött. Én sem értettem. Bizarr volt, de a rőt, vagyis a farkasom és én, nagyon jól megvoltunk együtt. Mi több, rajongtunk egymásért. Csendes szörnyetegek voltunk mi ketten, mégis együtt. A falka a családom lett, életemben először tartoztam valahova úgy, hogy közben valóban önmagam lehettem. Nem viselt meg, hogy oda a halandó életemnek. Előtte sem volt virágos mező. Még mindig a St. Louis-i Thronnos Rokke Klán hordájának tagja vagyok. A Virgil, aki nem egy megtestesült nyugalom, nem híres a türelemről, és arról sem, hogy éjszakákon át sírjon egy elhunyt társa iránt. De a vargamor kijelölt, és e szerint kell a továbbiakban megtanulnom élni.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Nastya
Hello Darling, Please call me
Join date : 2016. May. 02.
Tartózkodási hely : Guilty Pleasures, Circus
Hozzászólások száma : 34
Tollvonásainak száma : 21
Re: Beatrix (Trixie) Greer
2018-03-06, 22:10



Elfogadva!


Ms. Green...

Látom domináns személyiséggel akadt dolgunk, de örülök a jelenlétednek. A farkasfalkában sem árt meg ha a nőstények megmutatják mire is képesek. Valahogy az ordas hímek egója magasabban lengedez sokszor, mint a város felhőkarcolóinak tornyai. Noha sajnálnom kellene a lányt, aki intézetben nőtt fel és akinek gyilkosság áldozata lett az első szerelme, mégsem teszem. Úgy vélem a farkassá válásod volt az, ami megmutatta neked is, hogy nem szükségszerű egyedül lenned. A Vargamor pedig? Ő mindig tudja kit mire kell kijelölni.
Nem szaporítom, köszönöm az élményt!

MT,





Nastya


Vissza az elejére Go down
 
Beatrix (Trixie) Greer
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: Temető :: Törölt/archivált karakterek lapjai-
Ugrás: