HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 10:35
Moyra O'Ciaragain
tollából született
Today at 08:31
Alexander
tollából született
Today at 08:04
Alexander
tollából született
Today at 07:46
Alexander
tollából született
Today at 07:29
Alexander
tollából született
Today at 07:14
Storm Lawre
tollából született
Today at 00:19
Axelle
tollából született
Yesterday at 23:07
Min Jae Adams
tollából született
Yesterday at 22:35
Mitsuko Ayame Takahashi
tollából született
Yesterday at 22:09
Mitsuko Ayame Takahashi
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 4
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 3 0
Összesen 26 24




Share | 

 Add el a lelked az Ördögnek

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-05, 17:26



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

A harmadik nap. Azt hiszed ha a fájdalom már eléggé elviselhetetlen akkor az elméd majd megadja végre magát és belesüppedhetsz a várva várt eszméletlenségbe. Hogy amikor már fogalmad sincs róla a tested melyik részét kínozzák, mert a fájdalom egyszerűen mindenhonnan ostromol, majd szépen besokall az agy és megszűnik a kín.
Én is ezt hittem, pedig korán sincs így.... vagy csak az én elmém ilyen makacs?
Harmadik napja folyik a tortúra. Eleinte úgy gondoltam kitartok, mert akkor egy idő után feladják, ha nem török meg, kénytelenek elengedni. De ez a gondolat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozott. Nem ez volt az oka, hogy nem mondtam ki amit hallani akarnak. Pedig a vádak igazak, legalább is az én esetemben. Öten voltunk eleinte. Mára csak én árválkodom ebben a húgy szagú, hideg cellában a város romjai alatt. A többieknek elég volt fél óra... noha Hans kitartott, közel egy napig. Jól ismertem, barátok voltunk, de aztán... egy golyó gyorsan töröl egy életet, olyan mint a britek parancskezelő rendszerében a Cancel gomb. Ó a technika. Micsoda fejlődésnek kezdett indulni. Egy kicsit sajnálom, hogy nem láthatom mivé növi ki magát.
Újabb hullám és én rekedten ordítok megint.
A hang mindig megelőzi kicsit a fájdalmat. Na nem az ordítás hangja, hanem azé, ahogy törik a csont. Mintha belülről hallgatnád, a dobhártyád belső oldaláról.
- Zählen!
Hangzik a parancs, s bár a torkom száraz és az üvöltésektől megkínzott hangszálak alig bírják már, de számolok. 99999-től nyolcasával visszafelé immár harmadik napja. Ha elakadok, vagy nem emlékszem... elölről kell kezdenem. De egyszer sem akadtam el. Ezt még egy gyerek is kiszámolja és lassan a nullához érek.
Egyszerű módja annak, hogy az elmét gondolkodásra kényszerítsék. Így nincs ideje pihenni és kisebb a lehetősége annak, hogy valaki túl hamar elveszíti józan eszét. Először csak ezertől számoltattak, de hamar rájöttek, hogy az én elmém egy kicsit máshogy működik, így kaptam a nagyobb számot.
Újabb üvöltés...
- Zählen!
Miért hagyom ezt? Nem a hazabecsület vezérel, az biztos. Elvégre hazaárulással vádolnak... megjegyzem jogosan. Ha már az elején elismertem volna, már rég Hans mellett pihennék egy tömegsírban. Ehelyett... elment az eszem, még is csak. Ezt a kínt!
Ha látnám magam egy tükörben elszörnyednék, le merem fogadni, hogy anyám sem ismerne rám. A lábaim feketék a véraláfutástól. Mindkét lábfejem eltörték ma reggel, most folytatták a sípcsontjaimmal. A szakad rabnadrág véres, koszos, bűzlik az izzadságtól. A rabkabát már rég eltűnt, jobb is, jó lesz másnak... mondták. Egy lánc csüng le a plafonról, a csuklóim ehhez vannak bilincselve magasan a fejem felett. Eddig a lábaimon álltam, de reggel óta csak csüngök... kiugrott az egyik vállam mikor feljebb húztak, de azóta nem érzem... talán az egyetlen pontja a testemnek amit nem érzek... kellemesen zsibbadt, ami jó, mert így a körmöm alá szúrt tűket sem érzem. De hátam húzódik így... a felszabdalt, korbáccsal roncsolt bőr még mindig úgy ég mintha tüzes vassal piszkálnák.
- Genug... bitte... ich... ich gestehe...
Vége. Eddig bírtam. Eddig vitt a makacsság, mert ez csupán az volt. Valaki okosabb volt, gyorsabb volt nálam, valaki feltörte a tökéletesnek hitt kódrendszerem. Valaki... bár tudnám ki. De már nem érdekel. A makacsság tartott életben eddig, a sértett büszkeség, hogy valaki jobb volt nálam és ezt nem akartam beismerni, mert ha beismerem a hazaárulást, akkor elismerem azt is, hogy van ott kint valaki, aki okosabb.
Ostobaság, tudom...
Később megismételtem a vallomást tanúk előtt, a felvételt elkönyvelték.
- Dein Durchhalten ist bemerkungswert Krauss... aber es ist um sonst. Erschiesst ihn!
Végre... végre nincs több kín, elmém már a lövés előtt megadta magát a sötétségnek, csak félig hallottam ahogy odakint felharsant a sziréna és a tisztek az őrökkel együtt futólépésben távoztak. Majd hajnalban... mondták.
Hajnalban... nekem úgy is jó. Addig is végre... végre csend van ebben a ráccsal zárt, mocskos cellában.

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-06, 05:50





Himmel oder Hölle?




Véget ért a háború, itt nem terem már számomra több babér, pedig mennyire élveztem az egészet, a néhány menekülős éjszakán kívül. Csupa izgalom, csupa félsz, élvezet és halál. Bár a legtöbb halál értelmetlen volt, testeket bombáztak szét, és égettek el. Táborokba hurcolták őket és valamiféle gázzal tömegeket mészároltak le. Mennyi pazarlás, mennyi kiontott vér feleslegesen, valamiféle ostoba eszmény hatására. Ahogy fejlődik a világ, úgy érzem, hogy az emberek annál ostobábbak lesznek.
Nem számít, elmegyek keletre, ott még vannak helyek, ahol a régi korok szelleme él, azt mondják. Ez az új világ számomra túlságosan ismeretlen, túlságosan modern egy magamfajta régi vámpírnak. Csak a pokol kapujának őrzője, ki látja a múltat és a jövőt tudná megmondani, hogy mi lesz a fajtámmal, ha az emberek ilyen léptékben fejlődnek. De mielőtt indulnék, gondoskodnom kell magamról, és melyik hely lehetne megfelelőbb erre, mint a hadifoglyok börtöne. Ők már úgyis mind halottak, csak még nem tudják.
Kilépek a sötétből, immáron a második éjjel, és figyelem Őt. Eric Rafael Krauss. Már mindent megtudtam róla, amit lehetett, egy kiskatonától. Olyan könnyedén másztam az eleméjébe, mint forró kés a vajba, vagy hogy szokták mondani az emberek? Népének árulója, a hírszerzés kémje, aki hírszerzésnél tevékenykedett, megfejthetetlen hitt kódok tömkelegével, és az új világ vívmányaival karöltve árulta el hazáját. Már azon az első éjen, elmém hátsó részén körvonalazódni kezd egy terv, egy terv mely új távlatokat nyithat meg nekem. De vajon elég erős lenne az én világomba? Vajon képes lenne megbirkózni a rá váró újabb és újabb kihívásokkal? Vajon képes lenne mindent feladni az élni akarás oltárán? Vajon eladná a lelkét az Ördögnek, ha az megcsillantaná előtte a remény egy sugarát?
Második éj, ismét szolgálatban a kiskatona, most előttem térdel, kezem a fején és én közben figyelem, ahogy a fehér hajú ária gyermeket ismét kínozzák. Sikolya megtöri az éjszaka csendjét, de még kitart, még ott van benne a makacsság, a többiek már kihullottak mellőle, mert öten voltak. Egy újabb sikoly, és úgy élvezek bele a kiskatona szájába az árnyak közé bújva, hogy le nem veszem a szemem Herr Kraussról.
- Az enyém! – suttogom halkan, és a válasz egy boldog mosolyú arc, mi felnéz rám, ahogy a hajába markolok.
- Ich bin dein! – jön a felelet, a kis butától, olyan kis naiv, hogy azt hiszi kell nekem. De én tucat árut nem gyűjtök, nincs rá szükségem, csak egy ideig. Csókot lehelek az ajkára, és távozom, meghagyva elméjében, hogy holnap esete mit kell tennie.
Az embereket olyan könnyű befolyásolni, olyan nagyon egyszerű irányítani, ha ilyen kevés akarattal bírnak.
Harmadik éjjel várok a sötétben, mint megtudtam most adta fel, most jött a el végpont számára, vagy az új lehetőség, de vajon él-e vele?
Szirénák harsannak fel, olyan közeli a háború szele, hogy erre, mindenkit mozgósítanak, még ott él bennük a rettegés, hogy előről kezdődik az egész. Mennyire sajnálom ilyenkor, hogy nem a félelemből táplálkozom.
Lassan bontakozom ki a homályból, és tépem ki a rácsot, mi elválaszt minket. Öltönyt húztam ez alkalomra, hiszen neves esemény, megkell adni a módját. Nem sietek, mindenki valami mással van elfoglalva, a kiskatona jó nagy banzájt csap odakint.
Közelebb lépdelek, kezem a selymes hajzuhatagba túr, ami most mocsoktól ragadós, és arcára tapad, felemelem a fejét. Alig van magánál, de azok az azúr kék szemek. Milyen varázslatosak, milyen magával ragadóak, kár lenne értük.
- Leben oder Tod? – hangzik a halk suttogás ajkaimról. Olyan sokáig kitartott, olyan nagyon makacs volt. Szeretném szájába adni a szavakat, szeretném, ha azt mondaná, amit hallani akarok. De mi értelme lenne egy olyannak, aki tényleg feladta? Pátyolgassam a lelkét? Alattomos mosoly kúszik a számra, mert a lelke a döntésétől függően, ma örökre elveszik, így vagy úgy, de nem lesz többé.




Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-06, 15:56



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Az áldásos sötétség peremén ingadozom, de képtelen vagyok átlendülni. Képtelen vagyok teljesen az érzéketlenségbe merülni. Mindig jön egy újabb és újabb hullám, ahogy elkínzott izmaim akaratlanul is összerándulnak. Ahogy a vér a hátamon lassan szárad és egyre csak húzódnak a sebek. Tegnap -vagy tegnap előtt? összefolytak a napok- még felkötötték a hajam. Csodálkoztam... azt hittem egyszerűen csak levágják majd, leborotválják, hogy ne legyen útban mikor a pálca vagy az ostor a hátamba mar. Ma már nem bíbelődtek vele, így a szálak a sebekbe hullottak és a bőrre száradtak az alvadt vérrel. Kellemetlen... ez mind csupán kellemetlen ahhoz a tényleges pillanathoz képest amikor a bőr hasad, a vér serken. Olyan sokszor láttam már, de fogalmam sem volt róla milyen érzés. Hátborzongató, fájdalommal teli.
Ahhoz képest ezek az utó-hullámok már szinte semmik, még is elegek hozzá, hogy ne engedjék elmém az ájulásba szökni.
Hallom a szirénákat, hallok robbanást is... de ez a hang valahogy túl közeli. Inkább robaj, mint az a tipikus hang ami a kézigránátokra oly jellemző. Fém karistolása, csörömpölés majd... léptek.
Hallom a cipő sarkak hangját. Már hajnal lenne? Talán még is csak eltűnt néhány óra anélkül, hogy észleltem volna.
Ahogy az ujjak a hajamba siklanak, testem ösztön szerűen rándul össze és belenyögök a fájdalom újabb hullámába ahogy lábaim mozdítom, majd hagyom magam ismét összecsuklani, hogy csak a lánc tartsa súlyom. Mindjárt vége. Már nem kell sokat várnom. Gyors lesz, fejlövés. Azzal aki már vallott, nem bíbelődnek sokat.
Hosszú kínos pillanat és nem történik semmi. Csak az ujjak koszos tincseim közt.
Az elme ismét dolgozik, még a fájdalom ködén át is felsejlik a kíváncsiság szikrája. Kényszerítem a szemhéjakat, hogy mozduljanak, s a tekintetem lassan felkúszik a látóterembe került öltöny gombjairól a hajtókára, s onnan a nyakra, majd az arcra.
Az a szempár!
Nem tudom miért önt el a forróság, de úgy járja át egész testem, mintha puha takaróba burkolnának. A fájdalom egy pillanatra tova tűnni látszik.
Mozognak az ajkak. Telt, rózsaszín ajkak... valahogy tudom, hogy ha csókot lehelnék rájuk, puhák lennének. Hívogatóak...
Mi ütött belém?
Egy férfi áll előttem, látom, még is miért támadnak ilyen abszurd gondolataim?
De még is, el kell ismernem, hogy a sötét tincsek, a markáns arcél... s még is olyan puhák a vonások... ez a férfi gyönyörű.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is akad olyan hímnemű egyén akire ezt a szót használnám, de ő az. Ha ő lesz a kivégzőm, még a halálba is mosollyal megyek.
Az imént, kérdezett valamit.
Koncentrálj elme... gondolkodj Eric...
Élet vagy halál?
Miféle kérdés ez egy halálra ítélttől?!
Rávágnám, hogy halál, még ha hangom alig lenne több suttogásnál, akkor is elég határozottnak hatna. Igen, halál... legyen már vége! De hát úgy is elítéltek, bevallottam... kivégzés következik, nincs más. S ha van kérdés, akkor ez már gyanúra ad okot.
Igyekszem jobban fókuszálni, feljebb emelni fejem még ujjai fogságában is, ahogy arcát fürkészem. Gyönyörű...
Nem, koncentrálj Eric... koncentrálj.
Így jobban megnézve már azt is látom, hogy nem hazafi. Nem Német. Valami sokkal, egzotikusabb, a bőr árnyalata, a haj ébensége és azok az ajkak...
Koncentrálj Eric... miért tenne bárki is fel neked egy ilyen kérdést mikor csak a golyót várod? Talán a Britek bejutottak? De nem... nem tűnik Britnek sem. Az akcentus sem hasonlít amivel kérdezett.
Csapda.
Ha a válasz rossz, talán tovább kínoznak, talán sosem hagyják abba. Nem! Nem akarom! Elég volt! Elismertem, hogy az az átokfajzat okosabb volt... nem voltam elég jó, elismertem! De melyik a jó válasz? Halált kérjek, vagy életet?
Testem ismét megrándul, mert a gondolat elborzaszt, s menekülnék. A szemeket fürkészve elfeledkeztem fájdalomról, láncokról, törött csontokról, s most ahogy mozdulok, újabb hullám zúg végig elgyötört tagjaimon és én nyöszörgök, keservesen, mert üvölteni már nincs erőm.
- W..er... bist... du?
Gondolkodnom kell.. mindegy mennyire fáj. Vagy ez is csak újabb kínzás? A testem megtörték, most a lelkem következik?
NEM!
Azt nem adom. Büszkeségem már nem maradt, becsületem sosem volt, de az elmém, a lényem nem töritek meg! Tekintetemben ül az elhatározás, az elszántság.. még ha megtépázott is, hogy nem adom magam egykönnyen, bármi következzen.
De tekintetem félre siklik, valahová válla fölé, A rácsokat látom. A cella ajtaját a földön heverni, de nincs itt más, nincs füst, puskapor... de az a cella ajtó még is a földön hever, kitépve, az illesztésekkel együtt, meghajolva, mintha egy bontósúly ütközött volna neki.
Szemöldököm ráncolom, nem sok dolog van, amit nem értek meg azonnal, amire nem sorolom fel a lehetséges válaszokat, de... nincs itt más, hiányoznak a körülmények. Csak ez a férfi áll itt előttem... és az a cellarács nincs a helyén.
- Wie...?
credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-08, 18:23





Himmel oder Hölle?




Milyen szép színű a szeme, csak ezen jár az eszem, még akkor is, amikor a robbantások hangjából már kihallom a Machinengewehr géppuska hangját. Érzékeny a fülem, így tisztán meg tudom különböztetni, ez egy MG42-es. Ahogy a háború kitört kénytelen voltam néhány fegyvert megismerni, mert a golyó bizony gyorsabb tud lenni a vámpíroknál. 1942-ben állították hadrendbe a németeknél ezt a típust. 7,92 mm-es kaliberű géppuska, amit a MG34-es alapján fejlesztettek ki. A korábbi típustok gyártási tapasztalatait a Lengyelországban zsákmányolt műszaki elképzelésekkel ötvözték, melyből megszülettet ez a végeredmény. A tára 50-75-250 darab töltény, hatótávolsága pedig ezer méter. Volt szerencsém látni, ahogy egy vámpírt kettészeltek vele törzsnél, olyan gyors a tűzgyorsasága, hogy megkapta a „villámgéppuska” becenevet. És még csak célon sem kell tartani, hiszen lég csak körülbelül bemérni vele a célt. A tárcsere pedig 5-6 másodperc alatt megy végbe.
Nekünk sincs időnk, sietni kell, a fiúnak gyorsan kell döntenie, különben itt fog érni engem is a halál vele együtt.
Szólnak a szirénák is, és nehezen veszem ki, hogy az emberek már az épületben vannak, vagy még csak azon kívül.
Kit érdekel, hogy ki vagyok? Csak az számít, hogy élni akar-e vagy meghalni, itt. Megvillantom neki a szemfogaim egy mosoly kíséretében.
- Entscheide dich schnell!  Örök élet vagy halál! – Már itt vannak, a lépcsőn hallom a bakancsok kopogását, legalább hat pár láb, ha nem több. Felkapom a fejem, hogy bemérjem a távolságukat.
- Dönts! – elengedem a haját, és felkészülök az érkezők fogadására, nem lesz könnyű menet, de talán meglephetem őket, ha gyorsan cselekszem.
Szemeim kéken izzanak fel, ahogy az erőmet küldöm előre, ezt megzavarhatja őket, hiszen a hirtelen semmiből érkező szexuális vágy még ilyen helyzetekben is felizzik. Pont leérnek a lépcsőn, az elsőket már látom is, az előbb kitépett súlyos vasrácsot kapom fel, és hajítom feléjük, letarolja őket, mint a tekebábukat, és beleáll a falba, ami jó, mert így elzárja az utat, rossz, mert a miénket is. Valamelyik a ravaszon hagyta az ujját esés közben, és eltalálja a vállam, a kósza lövedék. Sziszegő hangot hallatok, úgy fújok akár egy macska, szemfogaim felfedve előttük, de mit számít, az égető érzés, ami a húsomba mar, felülír minden szabályt.
Fene megeszi a döntéseket, majd később megölöm én magam, ha nem akar élni, visszasuhanok a cellájába, és feltépem az ablakot védő rácsot, vakolattal együtt jön ki a falból,
Felkapom az elgyengült testét és felemelem az ablakhoz, csak remélni tudom, hogy van benne még annyi erő, hogy felhúzza magát a segítségemmel, mert ketten együtt nem férünk ki a rácson.
Az egyik válla ki van fordulva, de a másik kezének minden ujjával igyekszik kihúzni magát, a földbe vájnak körmei.
- Guter Junge!  Schnell! – muszáj sürgetnem, mert kezdenek magukhoz térni a tekebábúk, ahogy annyira kint van, hogy ki tudjam tuszkolni a maradék centiken, már mászom is kifelé én is az ablakon.
Nyílt terepen vagyunk, de az éjszaka a mi javunkra játszik, mert az éj teremtménye én vagyok. Hiába a reflektorok pásztázó fénye, azt ki tudom kerülgetni, de olyan sok katona rohangál mindenfelé még mindig.
Felkapom a testét és a legközelebbi felállított rakomány kupac mögé ugrok vele, ahogy a reflektort másfelé irányítják.
Már csak kiutat kellene találni, de a repülés veszélyes most, mert a toronyból megláthatnak.
- Leuchten deine Haare! – gyorsan kibújok a zakomból, és a fekete ingem tépem el, hogy a fejére tekerjem, egyrészt gyorsabb, mintha levágnám, másrészt sajnálnám is megszabadítani az ékességétől.
De most vajon merre tovább? Kipillantok minden irányban katonák állnak, és a homokzsákok mögött is ott vannak a katonák a géppuskákkal.




Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-09, 13:50



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Puskaropogás, robbanások. Megint bombáznak? Vagy egy gyalogszázadot küldtek? De hiszen már semmi nem maradt a városból... a csatáknak vége, a kormány megdőlt, új rendet állítottak fel... már nem lenne szabad nekik, nem tehetik meg..
De végül is mit foglalkozom én ezzel egy ilyen cella mélyén láncra verve? Talán még is megsínylette az ép eszem a kínzást, csak még nem vettem észre.
Pedig szinte biztos, hogy nem vagyok normális. Ahogy az ajkak szétnyílnak... azok a fogak... mint egy bestia tépőfogai. Hogy? Nem értem... mi ez? Mi folyik itt?
Német, majd... angol? Értem amit mond, megtanultam néhány nyelvet, egy kémnek ugye sosem árt, csak a váltás volt hirtelen. Döntsek? De hiszen már eldőlt. Miről határozhatna valaki, aki csak egy halálra ítélt rab?
De elmém képtelen tovább gondolkodni. Azok a szemek! Mintha kék tűzben izzanának és ekkor testem ismét összerándul. A fájdalom hulla felcsap, de alatta ott izzik valami más. Alhasam görcsösen szorul össze és nem értem saját testem reakcióját, mert olyan képek kergették egymást fejemben egy pillanatra melyek még ágyékomra is kihatottak. Te jóságos ég, már semmit sem értek!
Csak bámulom ezt a különös idegent, amint úgy kapja fel a rácsot könnyeden, mintha vas helyett szivacsból lenne. Nem hallottam a lépteket, csak a kiáltásokra leszek most figyelmes ahogy az ajtószerkezet feléjük lendül. Nem látom őket cellám rejtekéből, de el tudom képzelni a törött csontokat a bezúzott fejeket is akár ha a vas úgy tarolta le őket... de, hogyan? Hogyan képes erre egy ember?
Nem, ez nem ember. Úgy néz ki, úgy beszél de nem az, nem lehet az! De akkor mi?
Eszembe villan egy ostoba kis pletyka amit még a lövészárkoknál hallottam. Állítólag valami elragadott pár katonát az éjszakai őrségből és a halott testüket ott hagyta. Csak két seb volt a torkukon de vér egy csepp se maradt bennük. Butaság. Ostobaság. Sosem adtam a mendemondákra, nem is érdekelt... de ez a férfi... ez a valami.. nem ember. Hisz a golyó sem lassította le még egy pillanatra sem!
Kitépte a rácsot az ablakról! Kitépte! Kézzel!
Ne pánikolj Eric, ha elveszíted a józan eszed, nem marad semmid! Szakad a lánc mi a mennyezethez rögzít, elpattan a bilincs... a vasbilincs! Oh Gott... az ördögöt magát küldted értem. Fogalmam sincs, hogy megtisztelve érezzem magam ettől a gondolattól, vagy sikítani kezdjek...
De felsikítok rekedten ahogy karjaim hirtelen testem mellé hullnak és kifordult vállamra már nem nehezedik saját súlyom. Három napig voltam felkötve ide, s erre az érzésre összeesnék... ha nem kapna fel azonnal és tuszkolna az ablak irányába.
Nem is tudom miért húzom magam feljebb, miért élem fel utolsó morzsányi erőmet, hogy kikúszhassak az udvar száraz porába. S már ott is van mögöttem, úgy kap fel, mintha semmi lennék.. de a vasrács után miért is csodálkozom ezen?
Nekem most rettegnem kellene... még sem teszem. A félelem messze jár, szabadságra ment.
Hiszen mi értelme lenne félnem? Saját népem szánja nekem a golyót, jogosan. Akkor már nem mindegy, hogy ennek a gyönyörű szörnynek leszek az áldozata? De miért ez a nagy erőfeszítés, hogy kihurcoljon innen? Miért nem öl meg most?
Élet vagy halál, ezt kérdezte, s most először makacs kis tüskeként furakodik be a gondolat a fejembe, hogy... esetleg... talán... még is élhetek?
Ép karom ösztönösen kapaszkodik a nyakába ahogy a reflektorok kutató fényét kikerüli. A fedezékben ismét mondd valamit. Töri a németet, talán nincs annyira hozzászokva. Igen.. az imént angolul szólt még hozzám odalent.
Ó istenem, minden mozdulat fáj, lábaim használhatatlanok, a vállam lüktet és a pálca nyomai a hátamon akár az izzó vas okozta sebek égnek, húzódnak. Friss vér serken belőlük. Szédülök, az ájulás olyan közel, mint az elmúlt három napban soha. Pont most.. most nem lehet. Lehet nem jutnánk ki...
Ahogy fejemre tekeri az anyagot erőlködve emelem fel ép kezem és mutatok egy kisebb melléképület irányába ami alig pár méterre van.
- Áram... elosztó...
Lehet meg sem hallja, mert suttogásnál nem telik lassan többre. De átváltottam angolra, talán az jobb neki. Ha azt elérnénk és azt az egy szem őrt észrevétlenül ki tudná iktatni ez a... férfi... szörny? Mindegy is mi. Ha sikerül, akkor odabent rövidre zárhatnám a teljes áramellátást. Se reflektorok, se fények.
- Három... percet nyerünk..sötétben mielőtt... a pótgenerátor... bekapcsol.
Három perc talán semmi lenne, de láttam hogyan mozog ez az idegen, láttam milyen erős és gyors. Esetleg... neki ez a három perc is elég... talán... talán.
Nehéz a fejem, le-lebukik míg végül megállapodik a vállán. Talán onnan már eljutnánk a kerítésig. A belevezetett magasfeszültség már nem állná utunkat. Amilyen erős, egyszerűen feltéphetné az egészet.
Szédülök... fázom... nem jó jel. Augusztus van, nem fázhatok, még is, hideg veríték csapódik ki bőrömön, homlokom forró a láztól, odabent pedig mintha parázs izzana s még is vacogok.
- Ne hagyj.. itt.... kérlek...
Olyan öznő dolog ilyet kérni, de magára vessen. Ő ajánlott még egy esélyt és bár már azt hittem beletörődtem a halálba, most még is... csak még egyszer. Ezúttal én leszek a legjobb, nem lesz nálam agyafúrtabb, senki nem győz majd le... csak még egyszer...
credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-12, 05:37





Himmel oder Hölle?




A régi korok csatái közel nem voltak ennyire zajosak, mint ezek az újak az új hangosabb, gyorsabb és hatékonyabb fegyverekkel. Szinte már sértik a fülemet, de attól még mindent tisztán hallok. Hallom a lépteket, bemérem, hogy merre tartanak. Már nem lőnek a katonák, hiszen egyelőre nincs mire, csak parancsokat vakkantanak a sötétben. Olyan pattogós ez a nyelv, olyan kemény, mintha még sima beszéd közben is parancsokat sütnének el.
De fülem tisztán hallja az elsuttogott szavakat, még a szívem is beledobban ebbe, hát mégsem hagyta el a remény, még élni akarna?
„Áramelszotó” – közli alig hallhatóan. Nagyon okos fiú, ha kikapcsolná a reflektorokat, akkor a levegőbe emelkedhetnénk, és eltűnhetnénk a szemek elől. Mint megtudtam a radarhoz, amivel a repülőket bemérik, túlságosan kicsik vagyunk. Meg azon kívül, ha nincs áram, akkor nincs radar sem.
- Három perc – ismétlem meg suttogva, egy örökkévalóságnak tűnik, de nekünk bőven elég lesz a szökésre, még talán sok is. Kipillantok a rejtekünkből, hogy figyel-e valaki, az az átkozott ajtó, annyira a szem előtt van.
És ha betöröm az ajtót, azt most túl nagy robajjal járna, ha finomodok, akkor meg észrevesznek.
Egyetlen lövés dörren hirtelen, amitől egy pillanatra még a szívverésem is eláll, viszont ettől meg nevethetnékem támad, hiszen nem minden nap képesek megijeszteni. De azért nem nevetek, csak halkan kuncogok egyet.
Mennünk kell, időben elérni az ajtót, nincs több időnk. Nem suhanok, csak futok, igyekezvén az árnyékban maradni, és bízni benne, hogy a sötét ablakokból most nem figyel senki sem.
Mondjuk a riasztásoknak nagy előnye, hogy mindenkit mozgósít, és nem igen maradnak az épületekben, legfeljebb a civilek. Taszítok az ajtón, és egy reccsenés hallatszik, már bent is vagyunk.  Ahogy becsukom magunk után, kell még pár másodperc, hogy fürkésszem a fészerszerű építmény belsejéből vajon merre is vannak a katonák.
A résen át látom, hogy előző búvóhelyünkre ér egy fénypászba, ezek szerint már felfedezték a szökést, és a kintieknek is egyértelmű lett, hogy a fogoly nincs a cellájában.
Terhemet nem rakom le egy pillanatra sem, olyan hűvös a bőre, és nyirkos, nem túl jó jel, remélem lesz elég időm, hogy átváltoztassam, kínos lenne, ha előbb halna meg, mint az szükséges.
Végignézek a szerkezeten, és fogalmam sincs miket kellene megnyomni rajta, de ez csupán röpke hezitálás semmi több, megragadok egy halom vastag kábelköteget fél kézzel és kitépem, de annyi eszem még nekem is van, hogy ne tapogassam sokáig, mert rázhat, és ugyan a szívem nem állítja meg, tudom milyen kellemetlen tud lenni, ha megráz az áram, van olyan ismerősöm, aki hasonló képességgel bír.
Egy pillanat műve az egész, ahogy elsötétül odakint minden, és nekünk megint csak sietünk kell, hiszen ha itt maradunk, akkor megint csak veszélyben leszünk, mert ez lesz az első hely, amit meg fognak látogatni.
Újra a szabadban, egy pillant műve és az arcunkba süvít a szél, ahogy a levegőbe emelkedek. Az időjárás ma nekünk dolgozik, és olyan magasra repülök a figyelő szemek elől, hogy meg lehet érinteni a felhőket is. Bár azoknak nincs valóságos fizikai valójuk, átsiklunk rajtuk, aminek köszönhetően vizesen tapad a hajam a fejemre, és a ruhám is átázik. Hűvös és nedves mutatvány, de legalább biztonságos, mert a vastag felhőtakarón úgysem láthatnak át.
Egy egész örökkévalóságnak tűnik most az a tíz perces utazás, míg elérek a biztonságos bunkerhez, ami a fajtámnak szolgál menedékül, és annak a néhány alakváltónak, akik velünk maradtak, valamint a halandó szolgáknak. A háborúban az a baj, hogy az emberek is a föld alá menekülnek ilyenkor, és kevés a hely, meglehetősen szűkösen vagyunk idelent. A folyosón végighaladva, kuporognak a falak tövében, azok a fiatalabb vámpírok, akik túlélték a bombázásokat, a harcokat. Túl fiatalok még, nekik nem jár saját, külön bejáratú kripta. És mind felkapja a fejét a karomban tartott fiúból áradó vérszagra. Népem éhezik, azt hiszem még vár rám egy csata, ha meg akarom tartani őt. De nem fogom feladni, most hogy a tervem kész, senki nem veheti el tőlem őt.
Bélelt koporsóba helyezem, nem sokkal a kanyar utáni beugróban. Valami halotté volt, de őt már rég kiszedtük belőle, és úgy betétet kapott. Egyébként nem mintha számítana, nappal úgyis halott vagyok, de jobb a tudat, hogy kényelmesen halok meg.
- Bring Wasser! – szólok az egyik alakváltónak, aki már körülöttem sündörög, ők is éheznek, de egy harapás a vámpíroktól, és már is boldog nihilbe költözik az elméjük. Nem véletlen hát a maradási szándékuk, és a harapás még jobb, ha én adom.





Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-17, 11:12



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Három, igen. Tudom nem sok, sőt, egyetlen embernek sem lenne elég, legyen bármilyen gyors is. De ez az idegen itt... ez a férfi. Már biztos, hogy nem ember, de hiába próbálom láztól ködös elmémben kiötleni minek a karmai közé kerültem, egyszerűen képtelen vagyok. Pedig a nyelvem hegyén van, ott sündörög a válasz megtépázott elmém peremén.
De nem őrültem meg, ebben biztos vagyok, noha megfordult a fejemben, hogy ez az egész csupán egy kerge álom, melyet élvezhetek hajnalig, mikor is megkapom azt a golyót a homlokom közepébe. De nem álom. Nem lehet álom ami ennyire fáj!
Ó egek, az egész testem egy merő fájdalom ahogy nekilódul és azzal a hihetetlen sebességgel az épülethez visz. Egy ilyen ajtó sem állhatja útját, hát persze... ha odalent a csuklónyi vasrácsot úgy tépte ki mint száraz gallyakat, ez miért is lenne akadály?
S már bent is vagyunk.
~Most szedd össze magad Eric... csak még egyszer... muszáj~
De nem, még sem muszáj. Nyúltam volna a kapcsolók felé, hisz csupán gyerekjáték az egész, de azok a hihetetlen kezek veszélyt nem ismerve tépnek a magasfeszültséget rejtő izolált kábelek közé. Fehér izzású szikrák pattognak, apró villámocskák a drótok végén ahogy egymáshoz csapódnak, s sötétség borul mindenre. A helyiségre, az udvarra, az egész táborra.
S neki ennyi kell, de megint csak olyat tesz, amit elmém képtelen feldolgozni. Nem a kerítés felé veszi az irányt, óóó nem.
Ahogy felemelkedünk, bent reked egy sikoltás torkom mélyén, s ujjaimmal görcsösen kapaszkodom vállaiba ahogy testünk pillanatokon belül egy felhő mélyére rejti. Egy felhő!
~Oh Vater unser im Himmel! Geheiligt werde Dein Name.~
De itt az ima sem segít, mert az Ördög maga jött el értem... vagy talán... még is csak egy angyal. Hiszen repül, noha szárnyai nincsenek.  
Azonban idefent, ilyen magasan... kevés a levegő... a hideg nyirkosság megtapad mindenemen. Szédülök, s valahol félúton az áhított tudatlanságba csúszik elmém. Testem elernyed, nem mintha eddig lett volna erőm kapaszkodni, az egész súlyt ő cipelte, mintha meg sem kottyant volna neki.
De nem túl hosszú az ájulás fájdalommentes állapota, mert amint lefektetnek, hátam ocsmány sebeibe, s törött lábaimba késként hasít ismét a fájdalom, mert kirángat belőle. Szemeim még csukva. Olyan nehezek a szemhéjak, képtelen vagyok felnyitni őket, csak kezem tapogatózik esetlenül, gyengén.
Mi történt? Káosz az egész. Még is csak álom volt? Hol van az angyal? Álmodtam...
Nem, mégsem. Kezem rátalál az övére, s bár csukva még mindig a szemem, egyszerűen tudom, hogy ő az. Megmagyarázni nem tudnám honnan tudom, de biztos vagyok benne, s a tudat megnyugtat. Hideg van itt, remegek, vacogok, de a fájdalom már egy állandó tompa lüktetés, s így elviselem.
- Jobb...leszek...okosabb...legk....legközelebb...én nyerek...ígérem.
Igen, én fogok nyerni. Senki nem lesz nálam agyafúrtabb. Jobb rendszert építek ki, olyat amit senki nem tud feltörni. De a motyogásom valószínűleg nem sok értelemmel bír egy angyal számára. Csak ne hagyjon itt! Ne hagyjon meghalni ha már megcsillantotta a lehetőséget!
credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-03-31, 10:33





Himmel oder Hölle?




Megérkezik a víz, amit az imént kértem a medvétől. Ezen a vidéken ez a leggyakoribb fajta, nekem vajmi kevés közöm van hozzájuk, de a Város Urának hívóállatai, ami azt jelenti, hogy Lennard már értesült arról, hogy halandót hoztam a búvóhelyre.
- Hívd ide Sonja-t, szükségem van rá! – utasítom újra, az alakváltót, egyébként is túl éhes szemekkel néz Ericre, nem lenne szerencsés, ha itt váltana alakot, nem biztos, hogy vissza tudnám most verni a támadását, meglehetősen kimerültnek érzem magam.
Fogok egy tiszta inget, a félrerakott darabokból, amiket sikerült szerezni, és nem törődve azzal, hogy milyen nehéz most beszerezni, felhasítom a puha, fehér, pamutot és a vízbe mártom.
De még mielőtt elkezdhetném letisztogatni a testét motyogni kezd, aminek nem sok értelmét találom, de egy valamiben biztos vagyok, hogy igazat mond.
- Hát persze, hogy okosabb leszel. – És én meg fogom neki adni a lehetőséget, hogy ő legyen a legokosabb. Neki adom az örökkévalóságot, hogy tanulhasson. De azt nem tudom, hogy hallja-e egyáltalán, amit mondok neki, túl forrónak érzem a bőrét, a láz dolgozni kezdett, és csak remélni merem, hogy túl tudja élni az elkövetkezendő három éjszakát, és nem viszi magával a láz.
Kicsavarom a rongyot, és elkezdem lemosni a testére ragadt koszt, port és rászáradt vért. Óvatosan haladok, hogy ne okozzak neki nagyobb fájdalmat, mint az feltétlenül szükséges. A törött csontjait meggyógyítani jelenleg képtelen vagyok, de ha a külső fertőzésekről gondoskodom, akkor már egész jó vagyok.
Ahogy végzek vele előről, a hasára fordítom, hogy a hátát is lemossam, és még én magam is felszisszenek, ahogy meglátom milyen roncsot csináltak a hátából.
Ezt a pillanatot választja Sonja, hogy belépjen a kriptába.
- Mindig is tudtam, hogy szereted, ha trancsírozhatsz, de ezt még én sem gondoltam volna rólad. -  Furcsán ejti az r hangokat, keményen megnyomva, mégis elharapva. Idegen számára az angol, de mégis egészen jól beszéli a nyelvet. De sokkalta jobban, mint én a németet, vagy bármely másikat.
Közelebb lépdelve, mellém áll, és az ostor nyomok marcangolására néz, látom a tekintetében, hogy ő is éhes, úgyhogy késztetést érzek, hogy előre figyelmeztessem a nőt.
- Segíts lezárni a sebeket, de ne harapd meg! Ő az enyém! – és nem, senkinek nem vagyok hajlandó átadni, ha nem lehet az enyém, az életemnek úgyis mindegy, mert azon áll vagy bukik minden, hogy ő életben marad, és hozzám tartozik.
Sonja valamit láthat a tekintetemben, mert aprót biccent, tisztelete jeléül, és közelebb lép a koporsóhoz.
- Azt tudod, hogy Lennard számon fog kérni, és meg fog büntetni, amiért most akarsz vámpírrá változtatni valakit? – hangzik a figyelmeztetés, teljesen feleslegesen.
- Számoltam vele, de azzal is, hogy szüksége van rám, és nem fogja megtagadni, mégha meg is büntet. Túl fogom élni, és megkapom, amit akarok. – volt lehetőségem átgondolni a tettemet, mielőtt még véghezvittem volna, hiszen napokig figyeltem, hogy lenne-e értelme egyáltalán megmenteni a táborból a fiút.
Sonja körbepillant, és érzem, hogy kiterjeszti az érzékeit, csak mikor megbizonyosodik róla, hogy nincs senki a közelben folytatja suttogva.
- Meg is ölhetnéd, és te lehetnél a Város Ura! – majd lehajol, és elkezdi nyalogatni az egyik seb szélét, pici rózsaszín nyelvét táncoltatja a felhasított bőrön.
- Tíz éve próbálsz rábeszélni, és a válaszom még mindig ugyanaz. Nem akarom ezt a várost magamnak. – Nem, nekem sokkal nagyszabásúbb terveim vannak. Egy sokkalta nagyobb és távolabbi várost akarok, de ahhoz olyan erősnek kell lennem, ami kevés Bellének adatik meg. És annyi szövetségest tudni magam mellett, amennyit csak lehet.
Én is lehajolok, és elkezdem Eric hátát nyalogatni, hogy a nyálam lezárja és fertőtlenítse a sebek nagy részét, ezzel elvagyunk egy darabig, csak később szólal meg, mikor már majdnem végeztünk. Véresen maszatos szájával pillant fel, rám.
- Szeretlek Alexander, kár lenne elveszíteni téged, de Lennard-dal nem tudok szembeszállni érted. Biztos, hogy megéri? – aggódó tekintet, egy ősi vámpír gyermekétől, akinek elég nagy a hatalma, mégsem fejlődött ki még teljesen. És hívóállatok híján, nem lehet elég erős.
- Talán nem most, de egy napon majd meglátod, hogy megérte! – felelem a kérdésre, és befejezem a sebek nagyjának lezárását.
- Most pedig segíts kiszedni a golyót a vállamból! – betakarom egy lepedővel Eric testét, nyílt sebet már nem ér, úgyhogy nem fog beleragadni az anyag szerencsére. Majd később, ha végeztünk velem, megmosom a haját is. Azt a gyönyörű haját.





Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-05-24, 23:23



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

A sötétség nem tart sokáig. Átalakul valami képlékeny szürke masszává ami hol beszippantja, hol a felszínre löki elmém. De akárhányszor a felszínre kerülök, a fájdalom visszataszít a mélybe. Nem akarom elengedni azt a kezet, magam sem értem miért. Talán attól félek, ha elengedem, többé nem tudok a felszínre kerülni.
De egyszer csak elveszítem horgonyom a kavalkádban, s helyette hűs simogatásként ér a vizes anyag a bőrömön. Fázom, még mindig, de ez a három nap szenvedés után olyan jól esik, hogy még néhány könnycsepp is utat talál magának lezárt szemhéjaimon át.
S ugyanígy egy sikoly is elhagyja torkom amint a hasamra fordítanak. A törött lábak mozdítása az oka és a húzó, égető érzés ahogy hátam elválik a koporsó puha anyagától.
Hangokat hallok amint elmém ismét utat enged a külvilág ingereinek. Egy nő beszél. Hová kerültem? Mi ez a hely? Ki ez a nő?
De az angyal hangja is eljut tudatomig, nem hagyott hát magamra. Lassan, de biztosan tűnik el a fájdalom a hátamon és bár lábaim még mindig kínoznak, s a láz is emészt, még is megkönnyebbülve sóhajtok fel.  
Valaki betakar, s ez sokat segít a hidegen, olyannyira, hogy szépen lassan kinyitom a szemem. A látvány furcsa... fehér posztó. Ennyit látok csupán így hason fekve, s próbálom kissé mozdítani fejem, de nincs hozzá erőm. Csak a zsibbadtság marad, így hát figyelek, fülelek, s próbálom elmém a felszínen tartani, bár újra és újra visszasüppedek kicsit a semmibe.
Érdekes. Nemrég még az ájulás áldásáért imádkoztam, most pedig minden lelki erőmmel azon vagyok, hogy éber maradjak, hogy lássam merre van, itt van-e még. Az angyal... vagy ördög, magam sem tudom. Elmém még mindig próbálja feldolgozni mindazt, amit látott és tapasztalt. Azt ahogy kitépte a rácsokat, azt ahogyan repült... szent ég! Repült! A fogak... a meghosszabbodott szemfogak.
Vámpír!
Végre eszembe jutott a szó, így nevezték azt az izét ami megölte az éjjeli őröket. Vámpírról szólt a pletyka.
- Vám...pír..?
Préselem ki magamból a kérdést félhangosan. Ha itt van, talán hallja, bár még mindig szkeptikus vagyok és kétlem, hogy ezek a mendemondából előlépett szörnyek tényleg valóságosak lennének.
Pedig repültem... repült velem. Akkor meg mit nem hiszek el?!
credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-06-03, 10:28





Himmel oder Hölle?







Ahogy Sonja kiszedi a golyót a vállamból, én az arcát figyelem végig. Mesteri precizitással csinálja az egészet, de nem kerüli el a figyelmem az élvezet a szemében, ami a kegyetlenkedés élvezetét nyújtja számára.  Sonja szereti kínozni az embereket, vérállatokat, vámpírokat. Még engem is szívesen látna kifeszítve, és olykor, amikor együtt töltünk néhány órát az éjszakából az erejét is szívesen használja közben. Nem mondom, hogy kellemes, sőt egészen kellemetlen érzés, amikor mintha villámcsapás cikázna át rajtad, talán nem olyan erős, de képes megbénítani. Sonjával csak az van együtt, aki nem fél attól, hogy meghalhat, hiszen a nő a bénultság ideje alatt nyugodt szívvel mosolyogva tépné ki bárki szívét. De az elmúlt tíz évben már megismertem annyira, hogy ne tudjam, nekem nincs félnivalóm tőle. Legalábbis egyelőre nincsen.
A sebem lassan fog gyógyulni ezt tudom, főleg, hogy Lennard valószínűleg gondoskodni fog róla, hogy ne jussak megfelelő mennyiségű táplálékhoz. De ez most csak másodlagos kérdés, ha kell, akkor nem eszem addig, míg Eric Rafael Krauss át nem változik, és nem lesz ő is vámpír. Már elég idős vagyok hozzá, hogy ezt kibírjam, és igen ezzel is számoltam, akkor, mikor a döntésem meghoztam.
- Küldök neked vért! – közli Sonja és távozik, ezt a pillanatot választja Eric, hogy megszólaljon. Ez elég bíztató szerintem, még akkor is, ha a hangja elég bizonytalan és halk. Felállok a fal tövéből, ahol eddig ültem, és vártam, hogy a fájdalom elmúljon, vagy legalábbis enyhüljön kicsit. Magát a lövedéket bekapni sem kellemes, de bizton állíthatom, hogy az eltávolítása kellemetlenebb érzés. És még én sem vagyok immunins a  fájdalom érzetére, hogy el is telik pár másodperc, mire odaérek a koporsóhoz és óvatosan megfordítom a férfit.
- Kérsz vizet? – nézek a fakó szemekbe, amik vagy a láztól vagy a fájdalomtól csillognak annyira. De csak három éj, a maival együtt, csak ennyit kell kibírnia, és a gyógyulás meg fog indulni, bár gyanítom, hogy az sem lesz túl kellemes. Igazán nem tudhatom, mert én egészséges voltam, mikor Teremtőm vámpírrá tett. És nem is sokra emlékszem már abból az időből.
Ahogy felette állok, végigsimítok az arcán, kisöpörve belőle a hajat, ami a fordítás nyomán megint oda akart kúszni. Rakoncátlan tincsek, jegyzem meg magamban. A golyó kiszedését a felső ruházatom nélkül végeztük, így állok ott felette, de a vállamba fúródott sebből vér nem csorog ki, hiszen még nem ettem rendesen, így utólag belegondolva, lehet ennem kellett volna az egyik katonából, még a táborban. Bár én ma úgyis Ericből fogok falatozni, és már alig várom, hogy az ütőerére szoríthassam az ajkaim.






Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-06-12, 10:59



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Vért... vért..? Igen, ezt mondta a női hang. Hoz nekem vért? Talán túl sokat veszítettem? Meglehet, a hátamat valószínűleg cafatokra roncsolták. De már nem fáj, csak kellemesen bizsereg. De várjunk csak, valami nem stimmel. Vámpír, igen, ez jutott az előbb az eszembe. De akkor nem nekem hozzák a vért. Igaz is, meglőtték, láttam, hogy golyót kapott a válla lent a cellában. Bár se akkor, se utána nem mutatta jelét, hogy foglalkozna vele az angyal... nem angyal. Vámpír.
Te jó ég, de fáradt vagyok! Micsoda képtelen álmok! Mert ezek biztosan azok, vámpírok csak a rémmesékben léteznek. Megkockáztatom valószínűleg még mindig ott lógok a láncokon a cella mélyén és csak elgyötört agyam ontja magából ezeket a nevetséges képeket. Bár... egész logikusan gondolom végig éppen ezt is.
Még sosem volt ilyen, fogalmam sincs mi valóság és mi álom. Ezen még nevethetnékem is támad és egy fáradt mosoly öntudatlanul is ajkaimra csúszik, pont mikor maga felé fordítja arcomat.
Milyen gyengéd... az én jóképű angyalom... vámpírom.
- Me..lyik...vagy?
Hmm ezt azt hiszem hangosan is kimondtam. De akkor viszont nem érti mire is gondolhatok. Vagy talán olvas a fejemben is? Mit is kérdezett? Milyen szépen ívelt ajkak...már-már nőies és még sem.
Víz?
Most érzem csak igazán mennyire kiszáradt a torkom, cserepes a szám. Mikor ittam utoljára? Nem emlékszem. Tegnap talán? Milyen nap van ma? Egyáltalán milyen napszak? Olyan sötét van itt... vagy csak megint lehunytam a szemem. Zsibbadok... és olyan forróság van. Nem rég még fáztam, most olyan, mintha élve sütögetnének nyárson. Erre megint mosolyognom kell.
- Szom...szom..jas va...k
Valóban, mintha a Sahara homokdűnéi vonulnának a torkomban minden szóra, minden nyelésre.
De felemelem a kezem, bár csak másodszori próbálkozásra sikerül. Meg akarom érinteni a hibátlan mellkast, olyan valószínűtlennek tűnik. Ott... a vállánál, mintha seb lenne. Ja igen, a golyó. De nincs bekötve, be kell kötni különben kivérzik. De... nem vérzik. Lőtt seb de nem vérzik. De attól még biztos fáj. Muszáj tudnom, meg kell kérdeznem. Istenem milyen hideg a bőre! Olyan kellemesen hűsíti forró tenyerem, legszívesebben bevackolnám magam a teste alá, mintha takaró lenne.
Milyen képtelen gondolat... hiszen egy férfi.
- Angy..al vagy...vámpír?
Kérdezem végre és kezem visszahanyatlik a szövetre melyen fekszem. Még ez az apró mindennapi mozdulat is rengeteg energiámba került, szemeim ismét lecsukódnak, az álom... vagy ájulás hívogat.
credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-06-17, 10:05





Himmel oder Hölle?







Állok felette, és nézem a férfit, aki nem is olyan régen, még láncokról lógott le, bár az eddigi eseményeket tekintve az idő tréfát űz velem is, mert olyan érzés, mintha több napja történt volna. Mindig ez van, ha ennyi történés ilyen rövid időbe zsúfolódik bele, de még csak most telt el az éjszaka egyharmada, pedig több napnak tűnik az egész.
- Mi melyik vagyok? – nem értem a kérdését, bizonyára lázálma lehet, és a homlokát forrónak érzem a kezem alatt, de lehet csak azért, mert ma még nem ettem, és az enyém a sír hidegét tükrözi vissza. Egy újabb érzék csalódás ez is, mint az idő.
És valóban vizet kér, amiről nem tudom eldönteni, hogy jó jel-e vagy sem, hiszen a harctéren elesettek is folyton vizet kérnek, de azért hozok neki, és a fejét megemelve, segítek neki inni. Az emberek előbb halnak szomjan, mint éhen, az ivás legalább annyira fontos számukra, mint számunkra, csupán a mit a változó.
Felemeli a kezét, és a mellkasomra simítja, talán a sebet akarja megnézni, nem tudhatom.
- Hagyd csak, be fog gyógyulni. – ami igaz is, csak táplálékhoz kell jutnom, mivel nem ezüstből van, holnapra már nyoma sem lesz az egésznek, mintha meg sem történt volna.
A kérdése meglep, de rögtön nevetni is kezdek, és a nevetésbe erőm is belevegyül, mert micsoda képtelen gondolat. Olyan naiv, olyan fiatal, még mindig mosolyogva simítok végig az arcán.
- Angyal? – hajolok le az arcához és visszakérdezek. Hiszen megmutattam neki a szemfogaim, és bár angyallal sosem találkoztam, mégsem hiszem, hogy nekik lennének megnőtt szemfogaik.
- Nem vagyok angyal. – Egyébként még talán sértésnek is vehetném, ha lennék annyira kegyetlen. Rendben vagyok annyira kegyetlen, de ilyenen megsértődni nem fogok. Az emberek szemében az angyalok, gyönyörűek és oltalmazók. Talán ő is azért kerget ilyen kósza gondolatokat.
Félresöpröm a haját a nyakából, és a takarót lehúzom róla. Végigsimítok a mellkasán, le a hasáig, és szemeimben kék izzás jelenik meg, kieresztve az erőmet, megcélozva vele.
- Vámpír vagyok. – suttogok a nyaka felett, és belemélyesztem a fogaim, de csak pár kortyot iszok, amúgy is gyenge, nem akarom teljesen kitüni őt, és még két éjszaka, amit túl kell élnie emberként. Legyen másfél, mert a harmadikon meg kell halnia, hogy feltámadhasson.






Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 49
Tollvonásainak száma : 45
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-06-20, 15:03



1949 Augusztus 2.
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Jól esik homlokomnak és tenyeremnek is a hideg bőr tapintása, de még mennyire! El tudnék veszni most ebben az egy érzésben.
Mi melyik? Mármint... mi? Nem jó, valamit kérdezett, de mit és miért? Várjunk, nem, én kérdeztem ő csak épp úgy nem értette, mint én most.
Érzem mennyire nehéz nyitva tartanom a szemem, de most nem akarom behunyni. Ha megteszem, talán eltűnik örökre, vagy rosszabb... abban a cellában fogok ébredni a pisztolycsővel nézve farkasszemet. Nem akarom. Azt hittem beletörődtem, de most, hogy van talán remény, még ha csak egy álom is az egész, élni akarok!
Hűvös folyadék érinti számat és ráébredek, hogy időközben még is lehunytam szemeimet. De most, hogy megint felnézek, az idegen még mindig itt van. Nehezen nyelem le az első kortyot, de ahogy végigszánkázik nyelőcsövemen, a mohóságom felülkerekedik rajtam. Most érzem csak igazán mennyire szomjas voltam! Néhány korty után félre is nyelek, a köhögés egész testemet rázza és törött lábszáraimba ismét belehasít a fájdalom, nem feledtetve, hogy nem vagyok ép.
De nem csak én sérültem meg, s az ő sebén csodálkozva tovább hirtelen szavaira sem figyelek, csak amikor már közelebb hajolt. Ez a hang... mintha mindenütt simogatna... mindenütt!
- Akkor... mi..?
Ostoba kérdés, belátom, hisz már tudom a választ, ha nem az egyik, akkor csak a másik lehet, de muszáj valami megerősítést kapnom. Ahogy közelebb hajol szívem hevesebben kezd dübörögni mellkasomban, de a félelem még mindig távol áll tőlem. A közelsége okozza és... a szemei.
Érzem hűvös tenyerét a testemen, más esetben tiltakoznék, hiszen egy férfi! Nem lenne szabad fogdosnia, de a hideg olyan jó érzés, mintha jégkockák csúsznának végig bőrömön egy forró nyári napon.  
Képtelen vagyok elfordítani a fejem ahogy azokba a szemekbe tekintek, s mikor felsejlik bennük a kék tűz felnyögök. Gerincem megfeszül ahogy a vér ágyékom felé zubog és hirtelen azt kívánom bár lejjebb is hozzám érne azokkal a hűvös ujjakkal. Képtelen kívánság! Mi ütött belém! De ez a vágy!
Lehelete cirógatja a nyakam ahogy beszél és megadja a választ amitől... tartottam? Nem, nem hiszem, hogy így lett volna. Hiszen még ha egy szörnyeteg is, kihozott abból a mocskos lyukból. Ha csak egy jó vacsorát akart csinálni belőlem, nem kockáztatott volna ennyit. Na... ez már elég logikus elgondolás, talán a víz segített kicsit kitisztítani az elmém.
De ennek ellenére... ahogy hozzám ér, bizsereg a bőröm, többre vágyom bár magam sem tudom mire. Az ajkai... olyan közel a nyakamhoz, kívánom, hogy megcsókoljon, de...
nem ez történik. Apró szúrás, kellemetlen kis szúnyogcsípésnyi, szinte semmi a tűkhöz képest, melyeket a körmeim alá szúrtak be. De abból a pontból kiindulva forróság kúszik végig ismét testemen, másfajta, mint a lázé, ez sokkal borzongatóbb, sokkal őrjítőbb. Mi történik?
Nem bírok magammal, pedig erőm akár egy bolháé, még is, nagy nehezen felemelem a kezemé s végigsimítok oldalán, amennyire csak elérem. Válla az arcom felett s micsoda képtelen gondolat, de kíváncsi vagyok az ízére... tudni akarom... érezni akarom... kielégülést akarok! Jóságos ég!
De amennyire csak lopva lehet, ajkam végigsimítom azon a vállon, épp csak icipicit és belenyögök az egyik mély kortyba.
Tényleg vámpír hát... hisz épp a véremet issza!
- Megölsz...?
credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 188
Tollvonásainak száma : 159
Re: Add el a lelked az Ördögnek
2018-06-30, 10:37





Himmel oder Hölle?





Milyen kis akaratos állapítom meg magamban, hiszen szemmel láthatóan, alig van magánál, mégis tudni akarja, hogy mi vagyok. Ez persze érthető is, de a legtöbben ilyenkor csupán a túlélésre játszanak, és csak a fájdalmukkal foglalkoznak. Ő mégis rögtön tudásra szomjazik, és még csak alig pár órája szabadult a halál árnyékából, hogy egy újabb sötétség szippantsa magába, ami az éj gyermekévé teszi. Azaz én.
És még így is azt gondolja, hogy angyal vagyok, pedig már megmutattam neki a szemfogaim egyszer, talán nem volt eléggé magánál ahhoz, hogy fel is fogja, amit látott.
Ahogy az erőm felbugyog, és végigszáguld rajta, megérzem a vágyának illatát, vérében a zamatát, a férfiasságom egyből magához tér, és kényelmetlenül kezdi feszíteni a nadrágom. Csak pár korty a véréből, de alig tudom megállni, hogy ne folytassam, amikor ilyen közel a fülemhez, felnyög, keze végigsimít az oldalamon. De még nincs itt az ideje, még nagyon sok dolgom van ma éjjel, ahhoz, hogy nyugtot hagyjanak nekünk.
- Ellenkezőleg! Örök életet adok neked! – felemelem a fejem, elszakadva a nyakától, lenyalva róla az utolsó kibugyannó vércseppeket is, és újra a szemébe nézek.
Kezem lejebb csúsztatom, marokra fogva ágaskodó merevedését, és végigsiklik rajta a kezem.
- Mondj nekem igent! – suttogom a szájába, bár tudom, hogy nem lehetek együtt vele, több okból is. Az egyik, hogy túl gyenge hozzá, a másik, hogy valószínűleg ma olyannal kell lennem, akivel nem akarok. Lenard csak ürügyre várt, hogy megbüntethessen, és ez az ürügy, most itt fekszik a koporsómban.
De erőt meríthetek belőle, hogy könnyebben viseljem a megaláztatást, ami rám vár, hogy továbbra is akarjam, hogy az enyém legyen, ez a megtört férfi.
- Mondj nekem igen! – ismétlem meg, és a szám finoman érintik az ő ajkait, ahogy az imént tette ő is a vállamon.





Vissza az elejére Go down
Online
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: Add el a lelked az Ördögnek


Vissza az elejére Go down
 
Add el a lelked az Ördögnek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: A múlt árnyai :: Régmúlt-
Ugrás: