HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  




Stars, hide your fires, Let not light see my black and deep desires.”
 
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Lépj közelebb
és ismerj meg minket


A város olyan erőket rejteget magában amit egy idő után nem titkolhat el. Az éjszaka hamar jön és nagyon lassan száll tova. Az idő nem áll meg, ám kínosan lassan telik. A jövőt nem olvashatja egyik kóbor lélek sem….St. Louisban minden és mindenki kinyitotta titkos szelencéjét és ami eddig fedve volt, hát már a múlté. A bizarr játékok és a megnyugtató tudatlanság összemosódott, és nincs többé határvonal valóság és képzelet között.



Utolsó posztok
avagy ki volt utoljára aktív


Today at 10:28
Seraphine
tollából született
2018-07-18, 16:02
Amber Hill
tollából született
2018-07-18, 08:33
Dominic R. Jensen
tollából született
2018-07-17, 20:12
Xavier Graham
tollából született
2018-07-17, 20:09
Nyx Lexand
tollából született
2018-07-17, 19:28
Angelica
tollából született
2018-07-16, 20:57
Narui Kazuya
tollából született
2018-07-16, 17:04
Eric Rafael Krauss
tollából született
2018-07-15, 21:57
Xavier Graham
tollából született
2018-07-15, 21:53
Axelle
tollából született


Chatbox
csevegj kedvedre másokkal





Statisztika
Avagy hányan vannak az oldalon

Fajok
Egyéb alakváltók, Term.felettiek
4
2
Vérfarkasok
2 3
Vérhiénák 1 2
Vérleopárdok 2 3
Vérpumák 3 2
Vértigrisek 2 4
Vadászok és Halottkeltők 3
1
Vámpírok és halandó szolgák 6 5
Emberek 2 0
Összesen 25 22




Share | 

 Véget nem érő tánc

 Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Véget nem érő tánc
2018-02-13, 01:08



Alex & Eric
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Belle Morte. A név számára rengeteg történet szalagcíme. Ámulatba ejtő, borzongató, felkavaró, erotikus, rémtörténeteké.
Pedig csak egy vámpír, épp olyan, mint ő maga. S ennél még sem lehetne soha messzebb tőle. A nő évezredeket megélt, vérvonala feje. Belőle árad az erő, minek egy elkorcsosult töredéke Ericben is megtalálható.
Sokat gondolkodott ezen az évtizedek alatt, míg innen-onnan összekaparta a morzsákat, s megtanulta történelmük egy részét. De mélységeiben sosem érdekelte. Pusztán azért kutatta a tudást, hogy megértse saját erejét. Az erőt, ami nemrég még láncként kötötte egy nőhöz. De a nő nincs többé, s a lánc elszakadt. Nem tűnt el. Darabjai ott hevernek lelke mélyén, ha a vámpíroknak egyáltalán maradt valami amit léleknek nevezhetnek. Ott is maradnak... sok-sok másik lánc darabjai mellett, ám ezek már halványak. Emlékek csupán. Hamis érzések hamis fájdalmai amik még is olyan valódi kínokat zúdítottak rá.
Mióta a városba érkezett és letette az esküt Abel előtt, az élete szinte kiegyensúlyozott. A Velvet igazgatójaként minden nap akad teendője. Embertömegek veszik körül, s ő kiszórakozhatja magát miközben az ügyes bajos dolgokat intézi, hogy a klub kifogástalanul fusson. Ért hozzá, sőt, talán nem is túl arrogáns azt állítani, hogy piszkosul jó benne, köszönhető persze annak, hogy bármilyen üzletből legálisat kovácsol papíron.
Egykor, évtizedekkel ezelőtt, mikor még halandó volt és találkozott az egyetlen férfivel akit nyíltan vonzónak mert nevezni... a férfi megkérdezte:
"Élhetsz... akár örökké is, ha megmondod mivel tudnál a hasznomra lenni?"
Nem volt semmije. Kivéve néhány órája még az életből, melyet egy pincebörtönben tölthetett lebilincselve, félmeztelenül, megkínozva. Hajnalban lett volna a kivégzése. Főbelövés. Tiszta és egyszerű, majd teste eltűnt volna egy tömegsírban. Ilyen a háború. Vagy bal oldalon állsz, vagy a jobbon. De ha a kettő közt egyensúlyozol, akkor jobb ha nagyon ügyesen csinálod, mert mindig van nálad gyorsabb, okosabb és gyilkosabb.
"Add el a lelked az Ördögnek és megoldom, hogy a végén ő tartozzon neked."
Ezt felelte Alexnek aznap éjjel és másnap hűlt helyét találták a pincében.
Elmélázott kissé a bőr irodaszékben pihenve. Csak bámulta a monitort, de nem igazán látta az egyre inkább megtöltődő sávot.
75%...80%...85%...
Elmacskásodott izmait egy nyújtózkodással átmozgatva pillant a másik monitorra. Az ő lakrésze nem az a rendhagyó vámpír lakosztály, mint a legtöbbeké. Ő hanyagolta az antik bútorokat, a giccset. Itt minden fekete és fehér, más szín csak akkor kerül a képbe, ha valamelyik éjjeli pillangó ruhái hevernek szanaszét a földön. A föld alatti szoba egyetlen éke a hatalmas ágy melyen az összegyűrt fekete szatén ágynemű mozgalmas együttlétről árulkodik. Egy szekrénysor az ággyal szemben szinte beleolvad a falba, fehér keretes ajtajai padlótól plafonig érő tükrök. A harmadik falnál az ajtó mellett közvetlenül két kényelmes bőrfotel egy kis asztalkával. A negyedik fal előtt viszont a szoba teljes magasságában fekete brokát függönyök lógnak. Örökös zizegés, halk csipogás, neszezés szűrődik ki mögülük.
Az ő saját kis világa, a Hacker Kingdom. A legerősebb processzorok dolgoznak szervergépeiben, a bal oldalon egy hatalmas hűtőrendszerrel így még a plafonig modernizált szoba hőmérséklete is általában húsz fok alatt van. Két nagy monitoron tartja szemmel Alex minden pénzmozgását melyet rábízott, s két másikon saját lassan épülő birodalmát. Van még egy ötödik kisebb monitor is. De az mindig ki van kapcsolva. Csak olyankor nyomja meg a gombot rajta, amikor szükségét érzi, hogy emlékeztesse magát rá miért nem tanácsos az erejét használnia.
...95%...100%
Transmission success. Ownership rights transferred to account LXNDR 001835.

- Add el a lelked az Ördögnek...
Do you wish to start a new Transmission?
- Good night Seherezade.
Activating status Sleeping Beauty. Good night, Eric.
A képernyők elsötétednek, a gépek halkabb működésre váltanak. A hang még egy kicsit gépies, de majd dolgozik rajta. Talán majd felveszi Xyliát beszéd közben és összehangolja a rendszerrel. De nem, ez a lágy, mély búgású női hang még is csak jobban tetszik neki. A függönyök mögül előlépve elnyúlik hátán az ágyon egy szál fekete bőrnadrágban. Felsőtestének fakó bőre és az annál is fehérebb, kiterülő hajzuhatag igen csak drámai hatást kelt a koromfekete ágyneműn. Fülére húzza a fejhallgatót és némi motozás után megtalálja a távirányítót. Egy gombnyomás és a trükkösen elrejtett világítótestek fénye tompa derengéssé szelídül. Egy újabb gombnyomásra pedig lehunyt szemmel élvezhet még néhány rövidke órát mielőtt a Velvetbe indul.

Remélem jó lesz így kezdőnek.◆ credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-02-14, 06:08





Felkérés keringöre!




Egy kézmozdulat, ahogy lesöpröm a lecsapódott párát, a fürdőszoba tükörről, ami a forró zuhanynak köszönhetően rakódott rá. Egyik karommal megtámaszkodom a mosdókagyló szélén, a másikkal végigsimítok az arcomon, de mivel egyáltalán nem szoktam energiát fektetni abba, hogy a szakállam nőjön, így még mindig tökéletesen megvan az apró szakáll és kevés borosta, amit mindig viselek. Bőrszínem meglehetősen emberinek hat, hisz most lakattam jól magam, mindenféle értelemben, így amíg nem nevetek teljesen nyitott szájjal, az egyszerű halandókat könnyedén téveszteném meg.
Felkapom a hajszárítót, meg a kefét, és gondosan beszárítom a hajam, nem magától szokott beállni ez sem, pedig mennyivel könnyebb lenne, ha még azt is tudnám szabályozni, hogy milyen irányba nőjön, ne csak a hosszát. De mivel nincsenek felesleges energiáim ilyenre, hogy növesszem a hajam, meg amúgy is megállapíthatom, hogy pontosan megfelel a mai kor elvárásainak, elégedett vagyok magammal, és pont. Belleként egyébként is arra teremtettem, hogy a külsőm a lehető legvonzóbb legyen, mindenki számára. Jó nem mindenkinek, mert ízlések és pofonok ugyebár, da ha nem én, akkor másik Bellét, egyébként is találni, és az árfolyamokat és az alkukat elnézve a legtöbb vámpír bármit képes lenne megadni azért, hogy maga mellett tudjon egyet az én vérvonalamból.
Főleg manapság, hiszen, mióta Amerikában néhány állam elfogadta, és emberi jogokkal ruházta fel a vámpírokat, azóta még nagyobb lett az értékünk, és minden Mester igyekszik megkaparintani egyet magának közülünk. Ami rosszabb esetben erőszakossághoz is vezethet, mi pedig nem harcra, hanem szerelemre és csábításra születtünk, ez a mi fegyverünk, ha nem vagyunk elég erősek, akkor máshol nem bizonyíthatunk, csak az ágyban, és azok kegyelmére vagyunk bízva, akik erőszakosabb képességekkel bírnak, nem csupán a bugyidat nedvesítik be.
Nem állítom, hogy nem vagyunk képesek kegyetlenkedésre, magam is hajlamos vagyok vért ontani, ha úgy tartja kedvem. Márpedig gyakorta megesik, hogy úgy tartja, nem hazudtolom meg magam, én is vámpír vagyok, sőt szeretem is bemocskolni a kezem, ha úgy adódik, de alapjáraton a politika híve vagyok, kivéve, ha nem hagynak más lehetőséget.
Egykori teremtőmnek hála szép kort sikerült megélnem az irányítása alatt, így mire őt elveszítettem, már elég erős voltam, hogy megálljak saját lábamon, az azóta eltelt majd hatszáz év alatt pedig, ez az erő csak fokozódott, és az egyébként párnák közé csalogató erőmet is képes vagyok fegyverként kihasználni.
Számtalan gyermekem szórtam szét a világban utazásiam során, akiket meglehetősen korán hagytam magukra a világban, hogy erősödjenek, fejlődjenek. De főként azért, hogy ne essenek az én hibámba, ami örök tüskét hagyott bennem, és amiről természetesen senki nem tud, aki tudott, az pedig már réges-régen por és hamu csupán. Egy emlék, ami már csak bennem él, és mások előtt titokban marad.
Kényelmes, kissé kopott és szakadt farmert húzok rá, pedig egy fehér inget, csupán félig begombolva, és az ajtóból egy utolsó pillantást vetek, az alvó ikrek felé. Xylia és Xavier már három éve élnek mellettem, mióta csak megfertőzték őket. Ikernek születtek, de jobban nem is térhetnének el egymástól, a személyiségeik. Míg az egyik szeleburdi, és vakmerő, a másik sokkal megfontoltabb, és visszafogottabb. De párosan szép az élet, így őket sem választjuk szét, főleg, hogy nagyon szeretem a szépet.
Ha már itt tartunk, megyek is és meglátogatom életem egy másik szépségét, akit szintén nem hagyhattam csak úgy elveszni az évtizedek maró fogának átadva, inkább én magam haraptam bele új életet, megőrizve, a gyönyörű csodát, ami időnként a világ legördögibb teremtményét rejti, márha az én bosszantásom a cél.
-Eric! – kopogok be az ajtaján, de nem hallok bentről semmi választ, pedig még biztos, hogy nem ment el a Velvetbe, csak később szokott indulni. Mivel egy újabb kopogásra sem reagál, önkényesen beengedem magamat, majd becsukom magam mögött az ajtót, ahogy végighordozom az ágyon elterülő félmezítelen testén. Csupán egy fekete bőrnadrág van rajta, bőre fakó, de enyhe arany derengésű, még nem veszett ki belőle teljesen az emberi élet formája, haja viszont akár egy fehér harmatos pókháló, úgy terül szét a fekete szaténon. Egyetlen szökkenéssel szelem át a köztünk lévő távolságot, és foglalok helyet, lovaglóülésben a csípőjén.
- Csipkerózsika!- olvashatja a számról a szót, ha kinyitja szemét, miközben fölé hajolok, szélesen vigyorogva.




Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-02-14, 21:12



Alex & Eric
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Néha... pár évente talán egyszer megtelik az a fekete láda amelybe a gondolataim legjavát söpröm. Olyan gondolatokat melyekre nincs időm, sem energiám, s mindig csak azt mondom rájuk: majd később. De az a láda egyszer megtelik és olyankor elmémben egy hurrikán tombol.
Régen mindig kiadtam magamból. Vagy így, vagy úgy, de mindig olyan véges eszközökhöz nyúltam amik vérbe vagy orgiába torkollottak. Vagy épp mindkettőbe. Persze Belle Morte leszármazottjaként ez talán nem meglepő. Csak hogy az én kontrollálatlan képességemmel a végeredmény sokkal drasztikusabb volt, mint az egészséges lett volna.
Most sem vagyok ura ennek az erőnek amit egyre inkább tartok átoknak, mint áldásnak.
De a tíz év alatt amit Portlandben töltöttem nagyon hamar megtanultam, hogy még ha meg is telik az a zsák, a tombolás csak szenvedést hoz. Érthető... adott egy Belle vámpír aki szabadjára ereszti az erejét egy rakás nő és férfi közt akik... rothadnak. Az emlékek még mindig felforgatják a gyomrom. De ha nincs aki tanítson, megtanulom én magam.
Azóta is meg kell valahogy küzdenem a hurrikánnal az elmémben. Olyankor vonulok kicsit el mindenkitől. Egy sötét zug, mint ez a föld alatti szoba éppen jó. Engedem most is, hogy elmém mindenfelé cikázzon, a gondolatok egymást kergessék, míg szépen lassan kibogarászom a fontosabbakat, s megpróbálok okosodni belőlük. Nem alszom. Lehunyt szemmel pihenek csupán, s pontosan ezért tudom, hogy valaki az ajtó felé közeledik, s meg is áll ott.
Érzem a jelenlétet, ismerős és hívogató. Gondolom most épp kopog, de nem hallom. A zenét hangosabbra állítottam, már szinte üvölt a kiváló minőségű sound rendszerből a fülesen át.
Nem akarok mozdulni. Most rendet kell tennem a fejemben. Alexnek is pont ilyenkor kell idetalálnia.
Milyen különös ez is. Annyi éven át megvoltam nélküle, még is, mikor megláttam abban a TV adásban, nem tudtam eldönteni nevessek-e vagy sírjak, így mindkettőt tettem. S amikor úgy döntött idejön én szó nélkül tértem vissza hozzá.
Miért?
Bárhol jobb, mint Protlandben, ezt tudom, de akkor miért nem mentem más városba? Vissza Európába akár? Miért jöttem azonnal hozzá...?
Egy test landol az enyémen és elhelyezkedik a csípőmön. Lassan nyitom fel szemhéjaimat, s tudom az azúrkék íriszekben nem láthat mást csak lusta pilledtséget. Visszasöpörtem minden gondolatot a ládába, hogy újaknak, sokkal aktuálisabbaknak adjak helyet. Csipkerózsika... hát még ha aludtam volna, de azt már régesrég nem tudok. Én csak meghalni tudok, minden hajnallal, s a pihenés inkább csak idő, rá, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak melyek a munkám útjában állnak.
Kihúzom egyik kezem a fejem alól és lassan nyúlok oda arcéléhez. Úgy érintem meg, mintha porcelánból lenne és félnék, hogy eltörik amint ujjam végigsimít rajta. Halvány mosoly siklik ajkaimra. De a zene még mindig hangosan tombol a fülemben. A távirányító mellettem hever az ágyon, de egyelőre eszembe sem jut érte nyúlni.
Olyan így, mint egy jelenés.
Érzem a tusfürdő és a parfüm illatának keveredését, de alatta érzem azt a jellegzetes, csalogató aromát ami Alex bőrének sajátja. Csak bámulok ezekbe a mélységes szemekbe és ismét eszembe jut a régmúlt.
Az egyetlen férfi, akiről nyíltan is elismertem, hogy vonzó. Az egyetlen férfi, aki valaha úgy érinthetett... senki más nem használhatta a testem kénye kedve szerint, csak is Alex. Akkor... régen. S azóta sem.
- Azóta sem...
Nem igazán vagyok tudatában annak, hogy hangosan is kimondtam a szavakat. Tekintetem lesiklik ajkaira és elmélázok rajta megcsókoljam-e. Rég nem tettem meg. Mindig csak a munka, s ha összefutunk is, néhány szót váltunk csupán. Mostanság másról sem beszél csak a leopárdjairól. Kezdett idegesíteni, de olyan dolog volt ez melynek szintén a ládádban a helye.
Aztán felemelem fejem, hagyom, hogy a fülhallgató a saját súlyánál fogva hulljon vissza az ágyra és egy pillanatnyi habozás után lecsókolom azt az ingerlő vigyort az ajkairól.

Hát remélem nem kavarodtam bele sehol ez E/1-be.◆ credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-02-16, 17:11





Felkérés keringöre!




Leszállt az éj, eltűnt a nap a látóhatárról, és felzúgtak a szirénák, 1945. február 13-án, Drezda városát bombázták. Élesen csendült fülemben a vijjogás, majd a repülők zúgása, ahogy a város felé közeledtek. Emberek tömegei igyekeztek biztonságosabb helyekre menekülni az utcákon, hogy az óvóhelyeken találjanak menedéket.
Háztetőkön, erkélyeken suhantak az éj gyermekei velem együtt, hogy kikerüljünk a bombázási területről. Ugráltunk, villámló szemekkel, olykor elkapva egy-egy menekülő halandót, hogy feltöltekezzünk egy kényes útra, amit a hirtelen jött támadás kényszerített ki. Nem voltak igazi célpontok, nem támadtak egyetlen bázist sem. Minden töltet véletlen célpontot talált magának, élők és holtak tízezreit pusztítva el. Mennyi szépség, mennyi élet veszett oda egy tökéletesen feleslegesen, megfosztva őket az örökké lehetőségétől. Milyen kár értük.
A fák rejtekéből figyeltem, ahogy a város semmivé lesz, egyenlő a földdel, mert teljesen elpusztították.  Több száz bombázó jelent meg az égbolton, eltakarva a holdat szinte, árnyékba burkolva mindent, de ezek csak jelzőfényeket és gyújtóbombákat dobtak a városra, hogy a később érkező hullám segítségére legyenek. A robbanószerkezetek hatalmas, hurrikánszerű tűzvihart gerjesztettek, amit aztán az éjjel fél kettőkor érkező körülbelül ötszáz repülőgép bombái tovább fokoztak. A RAF körülbelül nyolcszáz Avro Lancaster bombázója gyakorlatilag földig rombolta az Elba „Firenzéjét”.
Az a néhány vámpír, aki már elég öreg volt, hogy elmeneküljön, a földbe ásta be magát a nappali órákra.  Másnap éjjel, mikor felkeltünk halottainkból hírt kaptunk, az egykori város Urának halandó szolgájától, hogy délelőtt amerikai gépek is megjelentek, és újabb bombatámadás érte a füstölgő romokat.
Több, mint négy évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy véget érjen a mérhetetlen pusztítás, de a holtak száma még ekkor sem csökkent, csak most már úgy hívták, hogy igazságszolgáltatás háborús bűnökért. A hadifoglyok legtöbbjét megkínozták, addig míg olyat is bevallottak, amiről fogalmuk sem volt, végül pedig főbe lőtték őket.
Így találtam rá Ericre is, az egykori hadi hírszerzőre, egy börtön mélyén, a kínzáson már túl voltak, semmi veszítenivalója nem volt már. De ahogy megláttam, azokat az elkínzott fakókék szemeket, tudtam, hogy ez a szépség nem pusztulhat el a háború oltárán, így felajánlottam neki, az örök élet lehetőségét.
Most újra azok a szemek figyelnek engem, pilledten, mintha csak megfáradt volna, vagy most ébredne egy régi álomból. De már nem alszunk, hiszen a nap nagy részében, egyébként is holtak vagyunk, miért pazarolnánk hát, az időt ilyesfajta időtöltéssel?
Keze kinyúl, és olyan finoman érint meg, akár egy pillangó szárnyának rebbenése, minek hatására előjön egy olyan régi emlék, amit már eltemettem, az újjászületésem harmadik éjjelén. Napfényes tisztáson állok, körülöttem megannyi kék virág, feltámad a szél, és a virágok szárnyaikat bontva emelkednek az égbe. Több száz azúrlepke emelkedik a magasba, járja tömeges táncát, némelyik hihetetlen szárnyfesztávolságot mutat, melyek arasznyi nagyságúak. Visszatartom a lélegzetem, úgy figyelem őket, és a bátrabbak az arcomra szállnak, a vállaimra, a karomra, és a sót szívják a bőrömről.
Észre sem veszem, de a jelenben sem lélegzem, ábrándomból a mondat töredék ragad ki: „Azóta sem…”.
Mozdulata meglep, lassítva látom magam előtt, ahogy felkel, és a fejhallgatója lehull a fejéről, zenei aláfestést adva a csóknak.
Mióta csak visszatért nem adta jelét, hogy igényt tartana rám, semmi nem utalt arra, hogy csókra vágyna, pedig csak kérnie kellett volna. De nem volt több, futó érintés, kósza mondatok, csak üzlet és semmi más, „Azóta sem...”.
Alig rebben az ajkam az övé alatt, ismerős, ismeretlen, nem emlékszem az első csókjára, nem emlékszem az érintésére sem, elveszett az évtizedek megannyi ölelésében. Most új, kíváncsi vágy éled fel bennem, kezem a tarkójára csúsztatom, hogy mélyebb csókba vonjam, nem éreztem őt, "Azóta sem...".





Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-02-17, 15:47



Alex & Eric
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Gyakran visszagondolok még halandó életem mozzanataira. A gyerekkorra amit nem neveznék a legrózsásabbnak abban a korban. A családom vagyona elúszott, már-már koldusbotra jutottunk, de ennek ellenére sem nevezném olyan rossz gyerekkornak. Sok emlékem elhalványodott, de egy-egy kép még felvillan. Anyám égszínkék szemeinek gyengéd pillantása, apám búzaszőke, katonásra nyírt haja. Mennyit vitatkozott mindig anyámmal, mert a nő nem engedte levágatni a hajam. "Úgy néz ki mint egy lány!" - érkezett mindig a vád, de anyám hajthatatlan volt. Egy igazi német Aria család, tele szőke, kék szemű rokonokkal.
Aztán jött a katonaság és máig is meglep, hogy én voltam az egyetlen akinek engedték megtartani a hosszú tincseket. Talán még ők sem akartak megszabadítani "ékességemtől".
Nem emlékszem, gyűlöltem-e valaha bármit is halandó életemben. A katonaság is egyfajta morbid játék volt csupán. Ahogy a ranglétrán felfelé haladtam, ahogy az akkoriban technikai csodának számító rendszerekkel dolgoztunk a hírszerzésnél... ez mind csak izgalmas volt. Még azt sem bántam, hogy emberek halnak meg a parancsok következtében, bűnösök és ártatlanok... egyre ment.
De mindig is olyan természet voltam, akinek ez nem elég. Akinek kellett még valami borzongató, valami veszélyes ahhoz, hogy minden napnak újult kíváncsisággal induljak neki. A kettős ügynökség tökéletes játék volt ehhez.
De aki nem vigyáz, az elbukik. Én is így kerültem abba a cellába. Bármennyire is voltam hihetetlenül ravasz, mindig van aki jobb. Az egyik üzenetet végül sikerült dekódolniuk... sajnos pont egy olyat, melyben a nevem is említésre került. White Devil. Ez volt akkoriban a kódnevem amit a britek aggattak rám, de olyan ostobán egyértelmű volt ez a név, hogy igazán hülye lett volna aki nem találja ki.
Fájt... iszonyatosan fájt.
Állítólag a Britek kínzási módszerei sem voltak valami "finomak", de amikor egy SS tisztet a saját népe vádol árulással, nos... azt hiszem a britek még így is tanulhattak volna néhány új dolgot.
1949 nyarán tombolt a forróság a romok közt. Drezda a földdel vált egyenlővé négy évvel azelőtt, de a német egy alkalmazkodó nép, a romokat hadi bázisoknak és kínzótáboroknak használták. Egy ilyennek az udvarán voltam kiláncolva három napig. A nyakamra vízben áztatott bőrszíjat csatoltak ami nappal a melegnek köszönhetően kiszáradt és összehúzódott... mint amikor fojtogatnak, de hiába várod, hogy a levegő teljesen elfogyjon, mert mire megfulladnál levágják rólad a szíjat és kapsz egy újat... majd egy újat...
Éjszaka a pince cellába zártak. Véres csíkok húzódtak a hátamon a pálcaverés nyomán. Nem tudom hány tűt szúrtak a körmeim alá, egy idő után már nem számolja az ember. Amikor pedig azt hittem már nem bírom tovább és végre az öntudatlanságba süllyedhetek, egy vödör jeges víz és a talpam alá vezetett, enyhe áram messzire űzte az ájulást és az alvást. Három nap pokol. Sokan megtörnek már egy óra után is. De tudtuk, mindegy beszélünk-e vagy sem, a végén meghalunk. Csak az nem volt mindegy milyen gyorsan. Sokan ezért is vallottak be mindent, még olyasmit is amihez közük sem volt. Három napig kitartottam. Három napig egy merő fájdalom volt minden perc. Magam sem tudom miért nem beszéltem azonnal. Hazafiasság? Távol állt tőlem. Talán csak a makacsság volt az oka. Mert nem akartam elismerni, hogy volt nálam ügyesebb, nálam okosabb, aki megfejtette a tökéletesnek hitt kódrendszerem.
Augusztus másodikán éjjel, mikor egyesével törték ripityára a csontokat a lábaimban, már nem maradt makacs büszkeségem. A falhoz láncolva vártam a hajnalt, amikor végre megszűnik majd a fájdalom és egy durranással véget ér minden.
Azt hittem többé nem bántanak, hisz már mindet elmondtam. S ekkor egy öltönybe bújt férfi jelent meg a cellám ajtaja előtt. Nem emlékszem mire gondoltam először, de azt tudom, hogy képtelen voltam róla levenni a szemem. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy egy férfi lehet vonzó számomra, de ő az volt.
Néhány szót váltottunk és felcsillantotta előttem az élet lehetőségét. Azt hittem már eléggé megtörtek ahhoz, hogy csak a halált kívánjam, de ott még is azonnal kaptam a lehetőség után. Fogalmam sem volt, mibe vágom a fejszémet.
Aznap éjjel egy vámpír szeretője lettem és sosem gondoltam volna, hogy képes leszek úgy érintkezni egy férfival ahogy vele tettem. Azóta sem..
A harmadik éjjelen megszűntem halandónak lenni...
Ugyan az az arc néz most rám. Ugyanazokat az ajkakat érintem sajátjaimmal óvatosan. Nem fejeztem ki semmiféle igényt az együttlétre eddig, mert magam sem tudtam, hogy van ilyesfajta igényem. De elviseltem még Percyval ocsmány búcsúzását is csak azért, hogy visszatérhessek ehhez a férfihez. A teremtőmhöz, mesteremhez... egyetlen örök szeretőmhöz.
De talán pontosan Portland Urának búcsúajándéka volt ami eddig visszavonulásra késztetett valahányszor átsuhant a gondolat a fejemen, hogy elcsábítsam Alexet, mert bizony ilyen gondolataim is támadtak mióta itt vagyok. Még a féltékenység is kezdett pedzegetni, hiszen ott vannak a macskák, akiket ágyba visz... Amy, aki nyíltan fejezheti ki vonzódását. A rengeteg halandó, akik imádják Alexet. Kezdett sok lenni, bár magam sem tudom miért.
A csók most óvatos, már-már lusta és kutakodó, de a következő pillanatban már Alexnél az irányítás és ahogy elmélyíti az ajkak játékát, reszketeg sóhaj szakad fel mellkasom mélyéről. Ujjaim lecsúsznak arcéléről, végig nyakának vonalán, hogy tenyerem megpihenjen a mellkasán. Nem merem lehunyni a szemem, magam sem tudom miért, de még a hevesedő csók közben is fegyelem arcának rezdüléseit. Ölem reagál az érintésére, úgy ahogy még egyetlen férfiére sem, s erre megfeszülök. Egy kép villant fel emlékeimben. Egy nő ült ugyanígy csípőmön, de benne jártam már mélyen, s akkor elkezdődött amit már előre tudtam, hogy el fog. Nem hittem, hogy képes vagyok még hányingerre, de akkor éjjel forgott a gyomrom ahogy a vonagló test rothadásnak indult és tudtam, hogy nem menekülhetek, mert Percyval kezei bilincsként szorították karjaimat a hátam mögé.
Lehunyom a szemeimet és visszaengedem hátam a szaténra. Miért pont most? Annyi nővel szeretkeztem azóta, miért most bukik fel annak az ocsmány éjszakának az emléke?
De nem gondolhatok rá, elsöpröm, muszáj, hogy mikor ismét felnyissam a szemeimet, tekintetem semmitmondó legyen.
- Ritka ha meglátogatsz. Kíváncsi voltál ellógom-e a munkát?
Kérdezem végül, s sikerül hangom lustának és érzelemmentesnek feltüntetnem.

Hmm... kicsit lehet unalmasra sikeredett. ◆ credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-02-26, 07:44





Felkérés keringöre!




- Te sztahanovistának születtél, sosem tudnálak ilyesmivel vádolni. – mosolygok le rá, a csók után, de a mosoly közel sem őszinte, mégis annak hathat, kiváló színész vagyok. Évszázadok óta gyakorlom már, lehet, hogy képes sem vagyok már igazit mutatni, vagy én magam sem tudom, hogy milyen vagyok valójában. Folyton alkalmazkodni, folyton úgy tenni, hogy megfelelj mások elvárásainak. Teremtőm, hogy ez mennyire fárasztó tud lenni, főleg ennyi idő távlatából. Csak egy apró csók, de már vissza is utasított, fogalmam sincs, miért fáj ez ennyire. Mintha kés döfnének a szívembe, amit aztán meg is forgatnak benne. Talán sérti az egómat, és a büszkeségemet, hogy még úgy is visszautasít, hogy érezem vágyik rám. Talán hiba volt, akkor felajánlanom neki az élet lehetőségét, hagynom kellett volna veszni, hogy elragadja a halál, és akkor nem szenvedne attól, hogy a teremtője egy férfi.
De olyan gyönyörűségesen szépnek látom őt most, az azúr kék szempárt, a hosszú, szinte fehér haját, ahogy leomlik a fekete szaténra. Az ajkak, amik nedvesen fénylenek, most a rövidke csók után, amiken folyton ott bujkál az ördögi kis mosoly, ami nélkül, már olyan nehéz elképzelnem őt.
De azt is lehet, hogy csupán engem utasít vissza, és másokat az ágyába invitál, nem én vagyok az egyetlen férfi, hiszen eddig Portland uránál vendégeskedett, míg nem érkeztem az álmok országába.
Álmok, amik sosem teljesülhetnek be, hazugságok, amik körülvesznek mindenütt, vágyak, melyek sosem törnek felszínre. Egy csapda ez, az élet egy kegyetlen, és örök körforgása, teremtő és teremtménye között.  A beteljesületlen vágy, mit az erkölcsök gúzsba kötnek, kifordítanak önmagukból. Belle teremtménye ő is, így a vágya is csak annyi, amit az új élete kínál, hamis, törékeny hazugság, mit csak a teremtőjéhez fűződő kötelék táplál. Ez a gondolat keserű szájízt hagy maga után, alig pár másodperc, amíg végig gondolom ezeket, és már pattanok is le róla, távolabb húzódva, meghagyva a maga intim szféráját, mert bár képes lennék, rá, hogy mindent erkölcsi határát félredobva omoljon a lábaim elé, sosem kényszerítek senkit, hogy így tegyen, legalábbis azokat nem, akik az enyéim. Ők vagy szabad akaratukból térnek az ágyamba, vagy sehogy.
Ne tedd ezt kérlek, ne nézz így rám! Hát nem látod, hogy mennyire fáj, ez a jeges tekintet? Hogy is láthatná, az én álcám tökéletes, senki nem pillanthat alá, mert az még több fájdalommal jár.
- Szeretném, ha elintéznél nekem valamit! – sétálok fel-alá a szobájában, kezem már a hátam mögött összekulcsolva, mint aki gondolkodik, és megint a munka, csak a munka ami összeköt. De a vállaim feszesek, merev a tartásom, kínzóbb a vágy, hogy érintsem, mint bármely fogolytábor kegyetlen kínzása. A szív fájdalmát, nem lehet mérni, nem lehet megtestesíteni, és nem lehet leírni, mert belső kín ez, amit más semmi nem képes előidézni, és amit a viselőjén kívül senki nem érezhet.
De egy vámpír ilyen luxust nem engedhet meg magának, hogy érzelmeket tápláljon, mert az érzelmek, mind csapdák, melyekbe, ha belesétál, az életéve játszik, vagy másokéval, akiket meg kell védeni.
Erős pajzs szorul ismét, ahogy a töviseket szorosabbra fűzöm, mélyen marnak a szívembe, de ez a fájdalom jó, ismerős, és az új vér serkenése az elmém metafizikai részén, csábít és hívogat. Az én fájdalmam, ismerem, már évszázadok óta, erősen tart, és nem ereszt, megvéd engem, hálásan követelem hát ezt az érzést, gyere csak gyere! Nem veszlek le többé, ahogy „Azóta sem…”






Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-03-03, 18:49



"Azóta sem..."
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Felvonom szemöldököm, s kicsit talán vádlóvá válik a pillantásom.
- Egy nácit vádolsz azzal, hogy olyan, mint egy szovjet bányász?!
De nem igazi a sértettségem és megrándul ajkaimnak sarka, már-már majdnem az a megszokott ördögi kis vigyor. De csak majdnem. Még engedem kicsit, hogy a lustaság, pilledtség átjárja a testem míg rendezem gondolataimat, s félresöprök mindent mire most nincs szükség. Régi emlékek, érzések, borzongás... ez most mind felesleges.
Hosszúra nyúlik a csend és látom, csak az arcomat fürkészi, de ezt teszem én is. Mindhiába. Hiszen mindketten olyan jól megtanultuk már elzárni a gondolatokat, elrejteni az érzelmeket... Alex különösen is, mögötte évszázadok tapasztalata áll.
Mit meg nem adnék most, hogy beláthassak a tökéletes porcelán álarca mögé. Kutakodnék kedvemre emlékei közt, kipuhatolnám minden érzelmét, minden rugót ami mozgatja gondolatait.. terveit... vágyait...
De az élet és a másvilági sors másfajta képességgel áldott meg. S ez a képesség nagyobb átok számomra, mint amekkora áldás. De ez sem fontos most.
Egyre csak figyelem az arcvonásait és gondolataim elkalandoznak. Hogy teremthetett az ég valamit ami ennyire vonzó? Ráadásul, hogy pont engem sodorjon az útjába az élet...
Valami átvillan a tekintetén, de alig egy másodpercnyi időre, s már ott sincs. Ahogy ő sem. Már a szobát járja az ágy végében, le-fel, mint ketrecbe zárt vad. Látom rajta a feszültséget.
Ha belelátnék a fejébe... ismét csak ez a kívánságom.
Nos igen... ha csak sejteném, hogy mi okozta a változást, miért zárkózott el hirtelen, talán elsimíthatnám a kételyeit, elmagyarázhatnám neki mi miért történik. Hogy az elutasításom.. nos igen, csak neki szól, de nem azért, mert személyes sérelem lenne. Egyszerűen csak nem tudom hogyan kezeljem azt a mérhetetlen vonzódást, ami most is hajtana. Érinteni... igen, ezt akarom. Eltemetni a sok ocsmány emléket, újakat tenni a helyükre, forró, gyönyörrel teli élményeket, különös érzéseket amiket nem kaptam meg... Azóta sem...
De már megint üzlet, csak erről beszél, mint ahogy én is mostanság csak erről társalgok vele. Mintha felvontunk volna egy hatalmas falat, s úgy kiabálnánk át egymásnak felette. Ostoba hasonlat, még is annyira valódinak tűnik.
Feltérdelek, s végre rámarkolok a távirányítóra és a zene elhallgat, majd lassan lekászálódom az ágyról és megteszem azt a néhány lépést ami elválaszt tőle. Mögé kerülök és szorosan átkulcsolom karjaimmal derekát, arcom a nyakába fúrom.
- Bármit... de először is... tudod milyen nap van ma?
Igyekszem lépésre bírni mesterem anélkül, hogy elereszteném. A függöny felé irányítom, amit aztán széthúzva megállunk az öt képernyő előtt.
- Seherezade... good morning.
A hangfelismerő mindig aktív és a köszönés egybe van kötve az indítási funkcióval, így villannak az apró lámpák, pirosból zöldre váltanak és a két jobb oldali képernyő lassan kivilágosodik.
Deactivating Sleeping Beauty. Entering active mode. Good morning Eric.
Hangzik fel a kellemes, de gépiesen tagolt női hang én pedig még mindig Alexet ölelve, a nyakába fúrt arccal adom ki a következő parancsot.
- New order... List the last transaction on account LXNDR 001835
Felvillan egy táblázat, majd programok kezdenek futni a háttérben és végül az egyik képernyőn megjelenik egy tulajdoni lap, melyen Alex neve szerepel... és az aláírásának egy hibátlan hamisítványa amit merészeltem odabiggyeszteni. Az Intercontinental Hotels Group immár az ő tulajdona.
- Boldog Valentin napot...

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-03-08, 06:14





Felkérés keringöre!




- Tán megsértettem vele az önérzeted, drága ária gyermekem? – mosoly bujkál az ajkán, akár csak az enyémen. Mindketten tudjuk, hogy soha nem volt hű egyik félhez sem. Kettős kémet játszott a háború alatt, ezért is akarták őt megsemmisíteni. Ezt természetesen nem engedhettem, ilyen kincset elpusztítani hagyni, még mit nem?
De soha semmi nem tart ugye örökké, az én boldogságom pedig úgy tűnik, hogy mindig csak egy röpke pillanatra üti fel a fejét, épp csak annyira, hogy meglebbentse a lehetőség fátylát, hogy lássam, milyen lehetne a jövő, és hogy ne adjam fel a terveim, a vágyaim. De vajon meddig lesz ez még elég? Meddig tart fogságban a remény? Az mondják az hal meg utoljára, de vajon, aki halott, annak is az az utolsó? Vagy csupán illúzió az egész, ami fogva tart, és nem ereszt? Él-e még a remény vagy egy olyan álmot kergetek, ami sosem teljesülhet be? Lehet teremtőmnek igaza volt, és ez a mi sorsunk, hogy csupán a boldogság és a gondtalan élet látszatát hordozzuk magunkban, de az igazi az sosem jön el.
Ahogy fel és alá mászkálok a szobában ilyen gondolatok foglalnak le, és már el is felejtettem, hogy miért érkeztem valójában, talán nem is volt fontos, vagy ha mégis, akkor remélem, hogy eszembe jut.
Üzlet, hát persze, lassan semmi máshoz nem tudom kötni, mint ahhoz, de legalább ilyenkor rám figyel, és ismét bebizonyítja, hogy nem hiába hoztam meg az áldozatot, mikor vámpírrá tettem.
- Kedd – vágom rá kapásból, de elbizonytalanodom, aztán eszembe jut, hogy egy napot kihagytam, nos nem aludtam, de elvoltam a saját kis világomban, ezért is esett ki. – Nem, szerda van. – Már azt sem értem, hogy miért válaszolok ilyen készségesen, azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogy ne legyen az elméje sarkában feltüntetve a mindenkori dátum, mint a számítógépeknél, és még a téli- tavaszi napforduló is frissíti magát automatikusan.
Hagyom magam irányítani, igazán szép kis dögöt hozott létre, a női hangra, mosoly görbíti felfelé az ajkamat, egészen addig, míg a képernyőn meg nem jeleneik valami, amit többször olvasok át, mire az agyam ténylegesen értelmezni kezdi a szavakat.
- Ezt én…én semmit nem vettem. – ritka pillanat, amikor a szavam elakad. Fogalmam sincs min hatódjak meg jobban, hogy ilyen ajándékot kapok, amivel elmém már játszik is a háttérben, a lehetőségeket boncolgatva, vagy azon, hogy gondolt rám, egy olyan napon, amit egyébként nem szoktunk megünnepelni, mert minek?
Csak bámulom tovább a monitort, mozdulatlanságba dermedve egy darabig, majd hirtelen fordulok meg a karjaiban, és olyan szenvedélyes csókba vonom, hogy még a lábujjaim is belebizseregnek.
- Csodálatos ajándék! Köszönöm! – még a szemeimből is kiolvashatja, hogy milyen nagyszerű dolgot vitt véghez, és az örömöm felér egy boldog karácsonyi pillanattal is, még a maszkomra sem figyelek, mindent leolvashat az arcomról.
A csók után leülök a gép elé, és a megszokott módon pötyögök, de az meg sem moccan, ráncokba szalad a szemöldököm, majd Ericre pillantok és az ölembe húzom, pötyögjön ő, ha már ennyire védi a szerkezetét.
- Mutass meg mindent nekem Szerelmem! – karjaim a derekán pihennek gúzsba kötve, fejem a jobb karja mellett bámulja a képernyőt. Tudnom kell, mekkora, melyik országokra terjed ki az ajándék, és fel kell építenem a tervet.  






Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-03-08, 19:08



"Azóta sem..."
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Ugyan, ha igazi lenne a sértődésem úgy viselkednék, mint egy gyerek. Tudom, nagyon rossz tulajdonságom, amit egyszerűen képtelen vagyok levetkőzni. Ha duzzogok, akkor nagyon stílusosan teszem, de kiakasztóan.
Most viszont semmi ilyesmiről nincs szó és ezt ő is tudja, látom az arcán.
Valahogy sosem tudom eldönteni vajon melyik az igazi arca... vajon melyik érzelem őszinte. Az öröm, a csíntalanság, a komorság... vagy amikor magára ölti a távolságtartást. Talán mind?
Olyasmi ez, amihez évtizedeket kellene mellette töltenem, hogy kiismerhessem. Már megtehettem volna. Ha nem tűnik el nyomtalanul, ha nem hagy magamra ebben az új "életben". Ha nem kell magamnak kaparnom új utat, mások kedvére tennem, hogy túléljem.
Kellemetlen az a hirtelen, apró szúrás a mellkasomban. Mintha szilánkot nyeltem volna.
De amilyen hamar jön, olyan hamar el is múlik. Ismerem már jól... harag és csalódottság keveréke, de tudom, hogy félre kell söpörnöm. Nincs helye itt, főleg most, hogy visszatértem mellé.
Félelmetes, mennyire mélyre tud bennem süllyedni "Rafael", valahányszor a közelemben van. Igen, egyenesen ijesztő, hogy most is annyira jól esik egyszerűen a hátának simulnom, csak hozzáérnem.
Bármit kérhetne... nem hazudtam. Megadnám neki, még ha belepusztulnék is. Ez benne a legrémisztőbb. Túl jól ismerem ezt az érzést, de most nem foghatom az önkontroll hiányára, nem foghatom arra, hogy képtelen vagyok kordában tartani a képességem. Bármilyen más esetben ez lenne a helyzet, de ha róla van szó...
Apró borzongás fut végig gerincemen, de erőnek erejével teszem félre ezeket a gondolatokat. Majd akkor foglalkozom velük, ha egyedül leszek ismét.
Most viszont...egy apró meglepetés Alexnek.
Szerda... hát persze, hogy szerda van, Február 14. és ráadásul 23:26 perc... de nem esik le neki. Nos, akkor rávezetem.
Kíváncsi vagyok a reakciójára, s csak várok, amíg átfutja a bizonylatot. Persze ez csak egy amolyan mutogatni való része a teljes vételi szerződésnek. De a lényeget tökéletesen leírja. Bizony, Valentin nap... és igen, tudom, hogy nem szoktuk megünnepelni, de ha már egyszer egy átkozott Ámor lettem, akkor ez az én napom és kész. Ó és micsoda elégedettséggel tölt el, ahogy szinte hallom a fogaskerekeket kattogni, ahogy fogalma sincs erre hogyan reagáljon. Ő nem vett semmit... hogy vulgár legyek... ki nem szarja le?! Már ez a reakció is megérte a hónapokat amiket a jogszabályok bújásával töltöttem, hogy kitanuljam még azt is, hogyan tudok érdemben segíteni a fenntartásban és működtetésben.
Hirtelen a mozdulat ahogy fordul, meg is billennék, ha nem fonná rám azonnal karjait és nem vonna csókba. De még milyen csókba!
Végigcikázik gerincemen a vágy, a fejem is szédül bele. Igen, látom az arcát, látom mennyire boldog.. és ezt én okoztam. Most először én okoztam ezt a változást!
Oh scheisse... ha így néz rám, nem fogom megállni.
De hamar fordul és ül le a géphez, pár másodpercet adva, hogy összekaparjam magam. A továbbra is sötét monitorban látom saját tükörképem. Látom a halvány pírt, mire kikerekedik a szemem. Valahogy... valamit csinálnom kell.
Ekkor siklik tekintetem a kisebb monitor felé, s bár nincs bekapcsolva, a tény, hogy tudom mit mutatna ha benyomnám a gombot, már eléggé lehiggaszt.
De azt az elégedett örömöt akkor sem tudja elnyomni teljesen. El is vigyorodom ahogy Alex próbálna azonnal mélyebbre mászni az ügyben, de ez a gép nem olyan, mint a saját kis laptopja. Seherezade az én teremtményem, saját kis lelke van... legalább is olykor szeretem ezt gondolni. Arrogancia? Egy jó nagy vödörrel.
Lehuppanok ölébe ahogy lehúz és tovább mosolyogva megfogom kezét és a billentyűzet jobba sarkában lévő lapos kis négyzetre nyomom mutatóujját. Fehér fénycsík indul útnak a felületen, fel-le.
Fingerprint scanning complete. Hello Alexander.
Rajtam kívül Alex az egyetlen személy akinek bizonyos hozzáférése van a rendszerhez. Senki másnak, így a kis mesterséges intelligencia bigét ráprogramoztam már az ő hangjára is, csak a felismerés volt kikapcsolva, de most ezt is megoldottuk.
- Turn on screen 3. Replace personal data with account data LXNDR 001835
S már végzi is a munkát. Személyes üzleteim ablakai bezáródnak és helyükbe Alex üzletei villannak fel. Három hatalmas képernyő nagyjából elég lesz, hogy mindent láthassunk kényelmesen.
- Display revenue on screen 1.
Rearranging screen 1.
Én pedig kényelmesen hátradőlök, hogy hátamat Alex mellkasának támaszthassam. Igen, ez erre az ijesztő vágyra gondoltam az imént... csak a közelében... csak még egy kicsit. Talán ezért is tartom a távolságot tőle, fogalmam sincs.
- Tessék... ez az éves bevételi lebontás szállodánként. F&B, foglalások,
entertainment... és hasonlók. 5147 szálloda... plusz egy félkész. Több mint száz országban. Csak 8 tartozott közvetlenül a céghez, de az elmúlt hónapokban visszavezettük az összeset az anyavállalat tulajdonába. Még négy hiányzik, de azok elég jelentéktelenek. A cég székhelye Britannia, de kiköltöztettem Londonból Denhambe... úgyhogy az ottani fővámpírnak nincs joga hisztizni.

Mutogatok én is, adatokat, képeket, egyre inkább belelendülök, mert Alex izgatottsága rám ragadt.
- Keith Barr a jelenlegi helyettes igazgató, meghagytam ebben a pozícióban. De ha valamit intézni akarsz, a legegyszerűbb ha szólsz, majd Michael gondoskodik mindenről. .... Nos, min jár az eszed? Mert tudom, hogy már most kigondoltál valamit.

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-03-15, 07:29





Felkérés keringöre!




Szégyenletes, hogy mennyire naiv tudok még mindig lenni olykor-olykor. Hogy elhiszem, hogy más semmi nem lephet meg ezen a világon, mert már mindent tudok, és megtapasztaltam. És akkor itt van ez a fiatal fiú, aki egy reménysugarat adott nekem vagy nyolcvan évvel ezelőtt. Aki nélkül, nem lehetnék az, aki ma vagyok, mert még mindig valami világvégi városban poshadnék az öreg vámpírok megrekedtségével, akik nem haladnak a korral. Azokkal, akik annyi éven át elnyomtak, akik mindig kényükre-kedvükre játszadoztak velem, amit természetesen hagytam, hiszen tudtam, hogy el fog jönni az én időm. De aztán megismertem őt és egy csapásra újfajta értelmet nyert maga a létezés, és az életem.
És ennyi idő után is az, aki képes nekem utat mutatni, hogyan haladjon a tervem a jövőre nézve, hogyan vigyem véghez a feladatot, amit rám bíztak.
A vámpírok ritkán utaznak, legalábbis a legtöbbje, ott marad abban a koszos porfészekben, amit kikiált sajátjának, és onnan maximum akkor távozik, ha valaki leváltja, persze akkor is csak a pokol lesz az új otthona. A fiatalabbak, pedig akkor mennek, ha a mesterük elengedi őket, és találnak olyan helyet, ami befogadja, ellenkező esetben ostobaság lenne, más vámpír földjére tenni a lábat. A vendégszeretetet nem mindenki értelmezi ugyanúgy, mint ahogy a legtöbb dolgot nem, ugyanúgy értelmezik a természetfeletti világban. Vannak ugyan kimondatlan szabályok, ámbár, ha eleget csűrűnk rajtuk, akkor az összes kijátszható, megkerülhető vagy belemagyarázással új értelmet nyernek.
Engedelmesen hagyom, hogy a mutató ujjam a kis lapka fölé helyezze, és fénycsík száguld keresztül alatta. Hát persze, hogy véd mindent, a gépek Eric világai, mentsvárai. Én csak az alapokat tanulom meg, hogy használhassam, de ő ismeri minden porcikájukat, a lelküket.
- Ohh, hello! – még hangomból is kicsendül a boldogság, már-már viccesen köszöntöm a gépet viszonzásként, mosolyom még mindig ott ül az arcomon.
újabb képernyők villannak fel, rajtuk rengeteg adattal, és belefog a magyarázatba, én pedig iszom az összes szót, és raktározom őket. Te jó ég maga az árbevétel sem semmi, de a pénzt most nem annyira lényegi kérdés, eddig is volt, mit a tejbe aprítani, azonban a többi információ. Több mint ötezer szálloda, száz ország! Igen ez a fontos, a száz ország!
- Ezek közül hány országban van joga a vámpíroknak bármihez is? – gondolataim olyan szélsebesen száguldanak, hogy lassan beleszédülök. Szemem leveszem a monitorról, hátrébb húzódom, és homlokom megtámasztom Eric hátán, majd egy még lélegzetvétellel az egész arcom belefúrom, beszívva az illatát, kezeim szorosan a derekára fonódnak, míg igyekszem kibogozni legalább az új látomások felét, amik az agyamat ostromolják, és nem hagynak neki nyugtot.
- Michael? – fogalmam sincs, hogy ki lehet, még sosem hallottam a nevét, ami azt illeti Keith Barr nevét sem hallottam soha, bár lehet, hogy ezen nem kellene csodálkoznom, nem igazán foglalkoztam soha szállodákkal annyira mélyrehatóan, hiszen megszállni vámpír nem nagyon tudna bennük, mert nem biztonságosak.
- Ezen változtatni kell! – felelem szinte magamnak, persze Eric nem hallhatta a gondolat elejét. – A szállodákat, amik olyan helyen vannak, hogy a vámpírok szabadon kelhetnek-járhatnak, biztonságossá kell tennünk számukra.  Teljes átépítés az alagsorokban, biztonságiak, kiszolgáló személyzet felvétele. És fel kell vennünk azokkal a Város Urakkal a kapcsolatot, ahol helyileg találhatóak. Részesedést ajánlunk nekik a bevételből. A vámpírok üzletei ezzel, a mozzanattal kiszélesedhetnek, ha olyan szerződéseket kötünk, ahol is a szálloda lesz maga Svájc annak minden előnyével. – érzem, hogy közel sem lesz ennyire egyszerű a dolog, de valahol el kell kezdeni, és a tervek hangosabb kimondása segít rendszerezni az elmém agyszüleményét. – A szállodákon belül szavatolni kell, hogy sem a Városok Urának érdekei, sem pedig az érkező vendégek érdekei nem sérülnek. És el kell érnünk, hogy ha valaki megszegné az épület szabályait, akkor az megfizessen érte, de úgy, hogy soha többé senkinek ne legyen kedve hasonló szituációhoz. Meg kell keresnem Abelt, és a tanácsot is. – mert ki más tudná ezt szavatolni, ha nem maga a tanács, az ő pribékjeivel? De csak szép lassan, és okosan kell most lépni, mert egy rossz mozdulat, egy apró lengedező szellő, és a még fel sem épült kártyavár azonnal romba dől.
Több napot kell majd gondolkodnom az ügyön, nem kapkodhatok el semmit, gondos, precíz tervezést igényel minden folyamat.
- Kicsiben csináljuk, és Abel-lel kell beszélnünk elsősorban, a városban lévő szállodával fogjuk kezdeni az egészet, hogy lássuk működik-e a dolog, van-e rá igény. – talán ez lesz a legjobb kiindulási alap. – Később pedig… - tekintetem újra a képernyőn van, ahogy a listát bújom, hogy hol találhatok szövetséges vezetőre, akinek a városában már fellelhető egy kész szálloda, amit szintén alá lehetne vetni a folyamatnak. – San Francisco – bökök rá a monitorra. – Karennek jó üzleti érzéke van – és nem egyszer jártam már az ágyában, így közelebbről is ismerem. Ő tökéletes alany lehet arra, hogy elkezdjünk nagyban gondolkodni.
Új elégedett mosoly, ami az arcom felét beborítja, mert a terv egy része, legalábbis fejben, de készen van.
- Csodálatos vagy! – hajolok ismét közelebb hozzá a nyakába mormogva. – Csodálatos, csodálatos… - ismételgetem, minden szót egy puszival megtoldva.




Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-03-31, 19:05



"Azóta sem..."
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Néhány jó hosszú perce csak figyelem arcának tompa tükörképét az egyik sötét monitoron. Mintha megfagyott volna az idő a szobában. Talán ugyanekkora ámulattal néztem akkor is, mikor kitépte fogdám rácsait. Igen, akkor is így rácsodálkoztam, bár más okból. Akkor még csak sejteni véltem, hogy mi is lehet, mostanra pedig magam is olyan vagyok, mint Alex... s még is... a néhány közös vonás ellenére is, nem is lehetnénk különbözőbbek. Ennek ellenére most közelebb érzem magamhoz lelkileg, mint valaha. Átragadt rám a lelkesedése, s már-már ugyanakkora lendülettel magyarázok, mint ő maga.
Lehelete langyosan cikázik végig gerincem mentén ahogy homlokát csupasz hátamnak támasztja és csaknem libabőrös leszek az érzéstől. De most nem hagyhatom, hogy elvonja a figyelmem egy ilyen apróság ami neki fel sem tűnik talán.
Viszont valamit még mindig nem árult el. Láttam az arcán amint "megkapta" az ajándékot, hogy tervez valamit, s most ahogy áradni kezdenek belőle a szavak, egyértelmű, hogy valami van a háttérben, amit most szándékomon kívül is támogatok. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy szikrát pattintottam az olajjal locsolt máglyára és az most fellobbant.
Előbb érkeztem a városba, mint Alex, csak azért, hogy bejelentsem, hogy feltérképezzem, hogy lerakjam az alapjait az itteni létnek... de sosem tudtam pontosan miért. Sosem árulta el, miért döntött úgy, hogy éppen St Louis-t választja. Ha jobban belegondolok, vajon mit is tudok erről a férfiről?
Vámpír, Belle Morte vérvonalából. Ismerem az erejét, igen. Talán néhány szokását, jó és rossz tulajdonságát. Csupa olyan felületes vonásokat, amiket bármely ember is megismerhet a másikról ha vele tölt néhány évet. De ahogy a halandók is változnak az évek vonulásával, úgy a vámpírok is. Alex is. Hiszen fogalmam sincs, merre járt, mit tett, mi történt vele.
Igaz, nem is kérdeztem. Egyszerűen csak megláttam és jönnöm kellett, holott nem szólított, nem keresett. Emlékszem mikor először beszéltem vele olyan hosszú idő elteltével. Persze most már a telefonok világában nincs távolság, úgy mondják, de hallani a hangot, amit 58 éve nem hallottam... a halott szívem a torkomban dobogott, bármennyire is hangozzék ez abszurdul.
S mintha az a sok évtized el sem telt volna, egyszerűen visszatértem mellé és tettem, amire kért, amire utasított.
De egy ideje kezd belőlem kibújni a kisördög. Valami nem hagy nyugodni de egyelőre még nem jöttem rá pontosan mi is az, noha ijesztően hasonlít az érzés valamire amitől mindennél jobban rettegek. Ezért is feszegetem egyre gyakrabban a határait, egyre többször török borsot az orra alá, még ha csak jelentéktelen apróságokkal is. Szurkálódás csupán, de képtelen vagyok abbahagyni és félek egyszer majd elharapódzik, noha fogalmam sincs mi késztet rá, hogy ezt tegyem. Na jó, mindig is egy ördögfióka voltam, de vele nem olyan gyakran.
De elkalandoztak a gondolataim. Mit is mondott? Ja igen.
Ujjam hegyével dobolok néhányat a beépített egérpadon, s felnyílik az egyik épület háromdimenziós tervrajza, elfoglalva az egyik monitort.
- Meglehetősen kevésben. Az államokban leginkább, de Európában csupán három ország érintett, a többiben még hadilábon állnak a nagy nyilvánosságunkkal. Egyesek még mindig azt hiszik az egész valami jópofa műsor az amerikaiaktól, te pedig csak egy pazar színész vagy.
Még néhány kattintás, majd fordítok az egész képfelálláson. Az épület most feljebb csúszik, s a földszintet jelző csík alatt mintha csak elfelé kezdene épülni, helyiségek körvonalazódnak három szint mélységig.
- Michael a cég ügyvezetőjének a fia... amolyan kisegítő freelancer, de nagyon körmönfont. Majd kérek tőle összefoglalót a pontos helyzetről. Seherezade, send recall request for 2.00 am to Michael Barr.
Közben az alagsor kinézetével játszom amit Alex néhány szóban lefestett, majd egy utolsó kattintással rábökök a képernyőre ahol az épület alagsora immár három szint mélyre nyúlóan ki van bővítve különböző helyiségekkel és folyosókkal. Meg vannak jelölve a biztonsági posztok is.
Valahogy így?... de egyébként a mai technika mellett golyó és napfényállóvá tehetsz bármilyen felsőbb szintet is. De tudom, az öregek biztos ragaszkodnak a föld mélyéhez...
Mert értem én mire gondol, most még a félmondatai is értelmet nyernek akár. Csak a hátteret nem ismerem továbbra sem. De figyeltem, még a kis "rajzolgatás" közben is hallgattam amit mond, megforgattam magamban a szavakat. Karen, San Francisco, a Tanács... csak úgy árad belőle minden, talán még soha nem láttam ilyennek, s nem hallottam tőle ilyen lázas tervezgetést sem. Nyitom a számat, hogy ismét megkérdezzem mire is készül igazából, de az apró csókok és a dicséret hirtelen ér, meglágyítanak, puhítanak, s elégedettséggel töltenek el. Veszélyes, ez a helyzet nagyon veszélyes, s már-már épp hagynám magam elragadtatni amikor a kissé gépies, még is kellemes női hang magamhoz térít.
- Transaction on account KRSS1949 success. Owner rights transferred to Eric Rafael Krauss. Do you wish to start a new transaction?
- No.
Ezt viszont valószínűleg Alex nem érti, ahogy a rakás számot sem, ami felvillan a bal oldali képernyőn melyen a saját üzleteim folynak. De még mielőtt elvesznénk a rengeteg részletben és tervezésben...
- Seherezade. Turn off all displayes.
Az összes monitor elsötétül én pedig kibontakozom a karjaiból és felkelve szembefordulok vele. Odébb lököm a billentyűzetet és félig felülök az asztalra, karba tett kézzel, kissé oldalra döntött fejjel. Felettébb kérdő a tekintetem.
- Gondoltam megleplek és olykor-olykor majd elmegyünk wie soll ich sagen... nyaralni egy kicsit... de valahogy úgy érzem, hogy valamiféle fegyvert adtam a kezedbe. Ich weiss aber nicht wer der Feind ist. Elmagyarázhatnád... mondjuk jetzt.
Csak akkor ügyelek rá, hogy ne keverjem a nyelvet és akcentusom se legyen, ha Alex helyett kell valami interjún ücsörögnöm. De most egyáltalán nem érdekel, úgy is megérti. De most gyerünk... hallani akarom, nyílt lapokat akarok az asztalra és a fene egye meg, de megint kezd mocorogni bennem a kleiner Teufel!

credit
[/color]

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-04-02, 12:51





Felkérés keringöre!




Majd hetven éve már annak, hogy megfogadtam, mindenki ismerni fogja a nevemet, és ez lesz én bosszúm. Akkor ott lent, a kriptában, ahol Lennard első alkalommal büntetett meg, amiért vámpírt akartam teremteni Ericből. Már akkor tudtam, hogy vele lehetséges lesz, de a fogadalmamra beteljesülésére nagyon sokat kellett várnom. És számtalan éjszakát töltenem Lennard karjaiban, ahhoz, hogy a tervem megvalósítsam. És utána is, rengeteg diplomáciai út, és szervezkedés, a tanács meggyőzése arról, hogy ideje a „fényre” lépni, mert eljött a vámpírok kora. Nem volt könnyű, mégis visszatekintve a múltra, nem bántam meg egyetlen döntésemet sem, és nem bántam meg, hogy elviseltem Lennard aljaskodását, brutalitását sem, amikor ellenszegülve neki, kijelentettem, hogy márpedig Ericből vámpír lesz. Hiszen enélkül az ifjú vámpír nélkül, nem lehetnék az, aki ma vagyok. És ismét csak beigazolódik, talán tudat alatt, de olyan erőt ad a kezembe, amit ismét használni tudok, ami megint változást hozhat, egy újabb lépcsőfokot építünk meg együtt. A kirakós darabkái apránként kerülnek helyükre, mindig egyre jobban feltárva egy olyan képet, amit elterveztem.
Azon az estén, amikor az első interjúmat adtam élő adásban, több hívásom is volt, de csak egyre feleltem, a hajnali órákban.
Sonja, a vámpír, aki titkon ugyan, de nekem szurkolt, aki segített, amikor szükséges volt, de a terveim még neki sem árultam el, de az interjú után már tudta, hogy hetven év munkájának gyümölcsét látta az interneten. És a telefonba csupán ennyit mondott: „Hát tényleg megérte!”
- Hosszabb távon el kell majd érnünk, hogy elhiggyék, hogy ténylegesen létezünk. Bár az felettébb meglepő, hogy az ottani vadászok sem igyekeznek elhitetni, hogy valóban élünk, és létezünk. Természetesen az élünk csak képletes formában. – Egy pillanatra megmerevedek, és finoman az oldalába csípek, csak hogy érezze, nem fájdalmasan.
- Én valóban egy Pazar színész vagyok. Legalább ezt jól látják. – Nos, igen, ha nem lennék az, akkor nem én állnék, a kamerák előtt, de még a Tanács tagjainak is nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen helyzetben képes vagyok, olyat alakítani, amivel lenyűgöztem még őket is. Legfőképp azért, mert a gyakorlatiasság ezt kívánta meg. Még akkor is, ha ez szegény akkori Nimi-Ra-m életébe került. Néha fel kell áldozni egy-egy sakkfigurát, hogy a döntő lépéshez közelebb kerüljünk.
- Értem, egész hasznos kis fickó lehet. Egyeztess vele, kérlek! – de felesleges is kérnem, hiszen már be is állítja okos kis masináján a dolgot, valóban igazi zseni.
A felét sem értem, annak, amit a gépen művel, ténylegesen csak az alapokat tanultam meg, mint egy átlagos felhasználó, a sok szám, és művelet, amiket ő is csinál, valamit a masina közöl az égvilágon semmit nem mondanak. Egyébként is leköt, amit épp rajzol. Fantasztikus ez a program.
- Ezt majd nekem is meg kell tanítanod. – mutatok a monitorra, mert én is akarok ilyeneket alkotni, sokkalta hasznosabb ez a három dimenziós vonulat, mint ceruzával papírra vetni, hogy milyennek képzeled el.
- Igen, így megfelel, a berendezést és a színvilágot majd később kitaláljuk. A föld alatti lakosztályok szükségesek, nem minden vámpír halad a korral, mint mi, és ragaszkodnak a megszokotthoz. Ez nem csak az öregekre érvényes. – Főleg, hogy a fiatalok nagy részét is az öregek tanítják. De ez egyelőre számunkra előny, amikor már ők is belátják, hogy fejlődni szükséges, akkor fogjuk elveszíteni a lépéselőnyt, de reményeim, terveim szerint, akkor már elég erőre teszek szert, hogy ne számítson annyira.
Nem értem, miért kapcsolja ki a monitorokat, és miért mászik ki az ölemből, elméletileg semmi olyat nem mondtam most vagy tettem, amiért megint el kellene löknie magától. Vagy igen, csak nem tűnt fel?
Szemöldököm ráncolom értetlenül a mondatokra, amiket hallat. A nyelveket pont annyira felületesen tanultam meg, mint a számítógépet használni, rettentően zavaró, hogy keveri a nyelvet, de így is képes vagyok értelmezni, a mondandóját.
- Elmehetünk majd nyaralni, ha szeretnél. – miért is ne? Elég jó diplomáciai lépés lenne, ha olyasvalakit látogatnánk meg, aki hajlandó lenne talán belevágni az új üzletbe. Az előnyünkre fordíthatjuk a nyaralást.
Erre mondjuk, eszembe ötlik, hogy szerintem még sohasem voltam nyaralni. Nem, határozottan nem voltam nyaralni. Mindegy ez is csak jó ürügy a munkára.
Az Abellel kötött egyezségem zárt ajtók között zajlott, és a feltételeket más nem hallotta csak én. Így nem igazán vagyok biztos benne, hogy  jó ötlet lenne-e, ha feltárnám előtte az indokaimat. Főleg, hogy még mindig a fülemben csengenek a Város Urának szavai.
„Akkor is ki állsz és mosolygsz, ha egy szeretted veszítetted el éppen.”  Na igen, erre képes is vagyok, bár annyira nem szeretném újra kipróbálni. Mint az előbb említettem pazar színész vagyok.
- Amit most elmondok, nem adhatod tovább senkinek, és soha nem beszélhetsz róla. – de azt hiszem felesleges figyelmeztetnem, hiszen nem ostoba ő is tudhatja, hogy mi forog kockán, és nem csak az én életemről van szó, ilyenkor mindenkiéről, akinek a legkisebb köze is van hozzám.
A székkel közelebb gurulok hozzá, kezeim a combjára csúsztatom, teljesen behúzva magam a lábai közé.
- Túlságosan öreg vámpír vagyok már ahhoz, hogy bármelyik Város Ura csak úgy befogadjon, anélkül, hogy aggódna, hogy a posztjára ácsingózom. Amikor St. Louist kiválasztottam költözésem színhelyének, nem csupán azt kellett figyelembe vennem, hogy van-e megfelelő vezető a leopárdoknak, hanem azt is, hogy a város vezetője, elég erős-e ahhoz, hogy befogadjon. Ezen kívül még másik két város volt, ami számításba jöhetett a leopárdok miatt, de az ottani vámpír urakat könnyedén tiportam volna a földbe, ebből kifolyólag el sem fogadták volna az eskümet. Abelnek is volt feltétele, amikor ide jöttünk, mondjuk nem kicsit lepődtem meg rajta, hogy mennyire testre szabott ajánlatot kapok tőle. De mégsem annyira egyszerű a dolog, mint amilyennek elsőre hangzik. És félő, ha kudarcot vallok, akkor nem én leszek az első, akin példát statuál. – újra felcsendül a hangja a fejemben: „Akkor is ki állsz és mosolygsz, ha egy szeretted veszítetted el éppen.”  Arcom Eric combjára fektetem, a fekete bőrön karistol a borostám, sercegő hangot adva.
- Meg kell győzünk a város lakóit, hogy mennyire szerencsések azzal, hogy a vámpírok az ő városukban vannak. Hogy mennyire jó nekik, az, hogy mi itt vagyunk. – újra felemelem a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- De ez nem fog menni, amíg a városon kívülről olyan impulzusok érik őket, amelyek negatív irányba terelik a mi terveinket.





Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-05-24, 22:51



Felkérés elfogadva
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Fogalmam sincs róla milyen árat fizetett ez a férfi azért, hogy az életem ne érjen véget aznap éjjel. Azért, hogy három nap múltán olyan érzékekkel és vérszomjjal ébredjek, amelyet nem ismertem. De terveim közt szerepel ezt is kideríteni.
Egy pillanatra emlékeim visszavisznek a múltba, az első éjszakára amit vámpírként töltöttem. Nem, nem sokra emlékszem belőle, leginkább csak az maradt meg milyen volt az első korty vér mely lecsordogált a torkomon és a rövid éltű rémület, hogy szörnyeteggé váltam. Nem azért, mert mások vére éltet, hanem mert a legkevésbé sem zavart a tény, hogy ha Alex nincs ott, akkor az utolsó cseppig kihörpintem az erekből a vért. Katona voltam. Nem a hazaszeretet miatt, hanem mert jó szórakozásnak tartottam, mert olyan technikával bűvészkedhettem amihez másoknak nem volt hozzáférésük. Ezért jártam hadi iskolába, ezért lettem hírszerzés tagja, ezért tornáztam fel magam tiszti rangra. A szórakozásért, a kíváncsiság és az olthatatlan tudásvágy kedvéért. S csupán az izgalom, a borzongás, s a bizonyítási vágy vitt rá, hogy kettős játékot játsszak. S mindemellett nem érdekelt hányan halnak, hányan szenvednek.
Így belegondolva... szörnyeteg voltam én már akkor is, épp csak a szemfogak hiányoztak. Rejtőzködő szörnyeteg... legalább is addig a pillanatig amíg ez az arc meg nem jelent a képernyőn.
Elgondolkodom egy pillanatra ahogy letelepszem elé az asztal tetejére, de igyekszem megtartani az ellentmondást nem tűrő arckifejezést.
Válaszokat akarok, méghozzá most.
Utána felőlem aztán lehet programokat nézegetni, meg színvilágot válogatni meg miegyéb. De most először is tudni akarom mit adtam ennek az amúgy is veszélyes vámpírnak a kezébe. Na jó, veszélyes abban az értelemben, hogy... hát nehéz neki ellen állni. Ráadásul mikor használja az erejét... nem, nem nem. Koncentrálni Krauss!
Arcom is elárulja, hogy feleslegesen figyelmeztet, ha valaki tud titkot tartani, az én vagyok. A padlás is túlcsordulna ha megtölteném mindazzal amit már eltussoltam életemben, vagy amivel megbíztak.
De ez most kicsit más. Ez Alex titka... és meglepetésemre el is mondja. Azt hittem elutasítja majd a választ, őszintén szólva azt gondoltam egy ilyen zöldfülűnek, mint én, nem fogja elárulni mi mozgatja épp elméjét.
Még is megteszi, bár egy kicsit nehéz úgy figyelni a szavakra, hogy közben ilyen közel kerül hozzám ismét. De kitartóan fonom karba a kezeimet amíg hallgatom.
A magyarázat közben azonban változik a testtartás. Láthatóan tűnik el arcomról a dacos "hallgatlak úgyhogy ki vele" kifejezés és kezeimet is oldom, míg végül Alex karjain pihennek.
- Tudtam, hogy a besétálok és bejelentelek verzió édes kevés lesz Abelnek, említette is, hogy lesz mit megbeszélnie veled... de hogy ilyesmit...
Nem, tulajdonképpen nem csodálkozom. Meglepve sem vagyok, de már gondolkodom. Lázasan gondolkodom, s öntudatlanul fúrom ujjaimat Alex tincsei közé ahogy fejét a combomhoz hajtja. Semmi szexuális nincs most mozdulataimban, ahhoz túlságosan mélyen járok már a gondolatok közt. Válogatok, szelektálok az információk közt, s már is elkezdtem felállítani a prioritásaimat. Igen, Abel Alexet bízta meg, nekem személy szerint tulajdonképpen semmi közöm az egészhez... de... akarom, hogy közöm legyen.
Találkozik tekintetem az övével ahogy ismét felemeli a fejét.
Ó bárcsak ez lenne az egyetlen probléma, de buktatók százait látom magam előtt és részemről nem a külső benyomások állnak első helyen. Megrázom kicsit a fejem.
- Remélem tudod, hogy szélmalomharcot vállaltál... mindig lesz valaki, mindig akad majd vámpír, vagy halandó, sőt alakváltó is, aki nem ért egyet az új rendszerrel. Akinek nem kell a nyilvánosság, nem kell a szabadság és szabotálni fogja majd minden terved. Nagyon könnyű a szörnyűségeket a tényleges szörnyekre fogni. Elég egy golyó általi halál... még is egyszerűbb azt mondani, egy vámpír tette. Az emberek mindig féltek a sötétben lakó rémektől... mi vagyunk azok a rémek! Hogy akarod kiirtani évezredek félelmét az emberekből? Egy egész városnyiból..
De elhallgatok. Tulajdonképpen csak az aggodalom beszél belőlem és öntudatlanul erősödött a szorításom a karján, míg észbe nem kapok és el nem eresztem. Mély levegő, lassan kifúj... nem mintha kellene, de ez is egy a halandó szokások közül amik megmaradtak még. Egyszerű kis dolog, ami segít, hogy ismét rendezzem arcvonásaimat. Még töprengek egy percig, mérlegelek.
Valóban úgy érzem, hogy egy olyan csatát vállalt amit nem nyerhet meg. De... szerencsére van egy ordítóan nagy kiskapu a dologban, s amint ez feltűnik, szinte azonnal el is vigyorodom a magam kisördög módján, s vállat vonok hanyagul.
- Nos... azt ugyan nem mondta mikorra kéne ezt elérned.. nem igaz?
Ó igen, szeretek ugyan megoldásokon agyalni, de még jobban szeretek kiskapukat nyitogatni, s akad itt azért sok száz amin ki-be masírozhatunk. Így már azért nem is tűnik olyan elveszettnek az ügy. Na jó, leszek talán pár száz éves mire ez tényleg sikerül, de hééé... addigra lehet, hogy Alex lesz az új messiás és még a világot is megváltja. Erre azért felkuncogok, bár most az ő szemében talán kicsit agyalágyultnak tűnhetek. De ismer már... legalább is ezt az arcot minden bizonnyal. Az örök kisördög, aki kezd kiforralni valamit.
- Végül is, nem bukhatsz nagyot. Néhány parasztot a sakktáblán, de a király biztonságban lesz. Túl erős vagy ahhoz, hogy egykönnyen lenyomjon, bármikor van lehetőséged visszavonulni, eltűnni és máshol próbálkozni.
Ugyan igaza van Alexnek. Abel valószínűleg a teremtettekkel kezdi, ha példát kell statuálnia, ráadásul minden bizonnyal a legfiatalabbal... ami történetesen én vagyok. Szép kilátások. De nem mintha ez meglepetésként érne, az a "búcsúéjszaka" Portlandben megtanított rá, hogy a magamfajtának nem feltétlenül van hosszú élete a vámpírok közt. A száz már szép kerek szám, de sokkal több évre nem rendezkedtem be.
Lehajolok, ezúttal mindkét kezem ujjait a tincsek közé fúrva, hogy kicsit hátrébb hajtsam a fejét. Még egy vigyorral aztán engedek a kísértésnek és ajkaimat az övére simítom.

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-03, 09:40





Felkérés keringöre!







Szörnyeteg! Milyen sokszor hallottam már másoktól, hogy ezt a jelzőt használják rám. Hozzáteszem, nem alaptalanul. Minden vámpírban rejtőzik egy, de felesleges lenne bárkinek is áltatnia magát, mert nekem meggyőződésem, hogy az emberekben is van, akiben nincs, azt az illetőt, szerintem nem is lehetne vámpírrá vagy bármilyen fajtájú vérállattá tenni, hiszen egyenes útja lehetne a paradicsomba. De nekünk nincs lelkünk, és így biztos, hogy nem kerülünk a mennyországba, ami mellesleg engem a legkisebb mértékig sem zavar, főként, mert nem áll szándékomban elhalálozni.
Lehet, hogy a kamerákba nap, mint nap mosolygós, kedves vámpír vagyok, de elég gyakran szoktam kiengedni a bennem rejlő szörnyet és kiélni a mélyről fakadó vérszomjat, halált hozva azokra, akik ilyen hangulatban kapnak el. Természetesen mindezt a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül teszem, és erről az oldalamról még egyetlen gyerekem, vagy hozzám tartozó sem tud. Maximum sejthetnek valamit, de pontosan ők sem tudják. De mivel elég ártatlanok ilyen téren, elképzelhető, hogy sosem fogják megtudni, vagy legalábbis nem szándékosan. Nem feltétlenül rossz, ha úgy hiszik, hogy van némi lélek, ami még bennem ragadt. Pedig már nagyon régóta teszek mindent pusztán gyakorlatiasan. Pontosan teremtőm halála óta, jóformán minden lépésem a számítás oltárán hódol, és imádkozik.
Természetesen tudom, hogy Eric tud titkot tartani, meg is kapom tőle a rosszalló pillantást, amiért figyelmeztetni mertem, de jobb szeretek biztosra menni ilyen téren. Tudnia kell, hogy életek tucatjaival játszik, ha nem azt teszi, amit kell.
- Ebben a korban a puszta bejelentés már minden vámpírnak kevés. Talán egyedül a Tanács tagjai lennének azok, akiknek elegendő. De ő meg alapból követelnek valamit, így ugyanoda lyukadunk ki, minden alkalommal. – Arról nem is beszélve, hogy a tanács kezei között az én kezem meglehetősen erős gúzsba lenne kötve, az pedig rosszat tenne a terveimnek. A szabadságomnak meg még inkább. És én szeretem a szabadságomat.
- Igen, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz könnyű, de nem is kell minden vámpírnak előjönnie, és nem is kell minden embernek kedvelnie minket. Ez olyan, mint a parlamenti politika, a többségi szavazat számít, nem pedig az, hogy ki elégedetlen és ki nem az. Az emberek pedig be fogják látni idővel, hogy a rémek eddig is ott éltek közöttük, csak titokban. És hogy jobb egy olyan dologtól félni, ami valós létezik. Ráadásul így a törvények által, még fegyvert is kapnak ellenünk. Csak rá kell jönniük, hogy jobb nekik, ha látják, hogy kivel van dolguk, mint fantomokat kergetni. Fegyvereik pedig most már annyira kifinomultak, hogy még a vámpírok sem tudnak ellenállni neki. Sőt már a második világháború idején is láthattad, hogy még én sem vagyok golyóálló, és elég óvatosan tettem a dolgomat. – Elvégre mindig mindenhol vannak elégedetlenek, és lesznek is, hiszen nem vagyunk egyformák, még mi vámpírok sem. És így nem is lehet mindenki elégedett a döntésekkel. De amíg a Tanács úgy kívánja, hogy nyilvánosan éljük az életünket, legalábbis azok, akik alkalmasak erre a feladatra, addig a többiek nem igazán ágálhatnak ellene, így legalább attól nem kell tartanom, hogy valaki nyilvánosan, és szánt szándékkal tesz olyat, ami árt az én üzletemnek.
- Láttam már, hogy az akkori fegyverekkel kettészelnek egy vámpírt, a mostaniak ellen jóformán esélyünk sincsen. Ráadásul nekik megvan az előnyük, hogy nappal és éjszaka is támadjanak. Nekünk ez viszont nagy hátrány. És ráadásul a vérállatokra sem igazán számíthatunk, hiszen a legtöbb vámpír megfélemlítéssel tartja magánál az övét, és terrorizálja őket. Egy háború esetén én előbb állnék az emberek oldalára, mint a vámpíréra, aki az életemre tör. Más kérdés, hogy utána őket is levadásznák, de ezt a vérállatok közül sokan csak akkor látnák be, amikor már túl késő lenne. – És mindez pusztán csak azért, mert a legtöbbjük az érzelmei alapján dönt. Mind vámpír, mind pedig vérállat, és nem képesek arra, hogy gyakorlatiasan éljék az életüket, előre megfontolva minden lépést. Több szövetségest pazarolnak el a vámpírok, a hóbortjaik miatt, mint amennyit meg tudnak tartani. És azt még nem is említettem, hogy a vámpírok legtöbbje nem igazán van „jó barátságban” egymással. Ebből a szempontból pedig ostobábbak vagyunk, mint az emberek.
- Valóban nem szabta meg, hogy meddig kell teljesítenem a feltételeit, sem pedig azt, hogy milyen módszerrel.  – mosolyodom el, és igen Eric ismét bizonyítja az éles eszét, és a felismerő helyzetét a kiskapukhoz.
Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy nem tudna-e könnyedén lenyomni, még az előtt, hogy megfordulhatna a fejemben a költözés lehetősége. Ittam a véréből, és mestervámpír lévén én hallottam azokat a lelkeket, amik megváltásért sikongattak, és akik arra csábítják Abelt, hogy gyilkoljon. Ha csak egyszer a lelkek győznek…végül is mindegy, ha azok a lelkek győznek, akkor már édes mindegy lesz, hogy mi milyen lépéseket teszünk. Esélyünk sem lesz a túlélésre, hacsak azt nem hívjuk életnek, hogy csatlakozunk Abel lélek seregéhez. Ha lesz választási lehetőségem, inkább kisétálok a napra, az még mindig csábítóbb halálnak tűnik ennél. Eric pedig még túl fiatal, ahhoz, hogy ő is hallhatta volna őket, jobb is ha nem tud róla.
- Igen mindig van más lehetőség. – mosolygok rá, bár most pont nem egyre gondolunk, de az is valami, hogy van döntési lehetőség, a halálnemet illetően. Még, ha elég kicsi is az esély a döntésre.
Engedelmesen döntöm hátra a fejem, ahogy finom hátra húzza a hajamnál fogva, és talán ma már másodjára kezdeményez ő csókot. Kezeim a combján pihentetem, így kissé erősebben fogom meg őket, nem fájdalmasan, csak annyira, hogy érezze ő is. Szeretem a csókját…






Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-10, 02:52



Felkérés elfogadva
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

A vámpír politika és annak megannyi szerteágazó kusza szabálya! Sosem jártam a nagy udvaroknál, nem volt szerencsétlenségem egyetlen vérvonal fejéhez sem, hála a mennynek vagy pokolnak. De szolgáltam néhányat azok közül akik idősnek számítanak. Olyanokat, mint Alex maga is. Maradi népség a legtöbb, ódon várak mélyén, trónusokon ücsörögve szövik az intrika szálait. Kitanultam magam is. Illemet, etikettet és a rengeteg... ó rengeteg nyakatekert íratlan törvényt, melyek nem mások csupán, mint kiskapuk, hátsó ajtók, hogy egymást pusztíthassák anélkül, hogy a Tanács haragját magukra vonnák. Vagy épp a Tanácsnak adnak járható ösvényt ahhoz, hogy egy Város Ura porrá legyen, s helyére engedelmesen bólogató báb kerüljön.
Imádom ezt a kifacsart világot, mert annyi lehetőséget biztosít és gyűlölöm is egyben, mert mindennek ára van. Sokszor olyan nagy amelyet nem akarok megfizetni...vagy, ahogy most is, nem akarom, hogy Alex megfizesse.
Érdekes egyvelege az érzéseknek az a turmix ami bennem munkálkodik, valahányszor teremtőmről van szó. Ahogy most lenézek rá miközben monológját előadja, kicsit ismét elkalandoznak gondolataim.
Miért jöttem St. Louisba? Ha jól belegondolok, Percynek igaza volt, mindenem meg volt ott, s amíg hozzá hűséges voltam, a tenyerén hordozott, mint egy kincset. Mutogatott akár egy gyűjtemény ritka és különleges darabját. Így is gondolt rám, de ez sosem zavart. Tudtam milyen. Tudtam mi lesz ha egyszer elhagyom -igaz, a képzeletem úgy tűnik még ennyi évtized után sem bizonyult eléggé színesnek ahhoz amit ténylegesen tett. Beleborzongok még most is, s inkább visszaterelem gondolataimat az aktuálisabb dolgokhoz.
Miért jöttem tehát el amint megláttam Alex arcát a tévében? Amint újra hallottam a hangját? Egy városba, ahol új Úrhoz kell alkalmazkodnom, új szabályok szerint kell játszanom és egy vagyok csupán a sok között?
Bosszantania kellene ennek, s igen, tulajdonképpen bosszant is, de... még is újra megtenném. Annak ellenére ahogy azok a kezek... nem, aktuális témák... aktuális témák. Alexander.
- Valóban... a halandók a mai világban nem alábecsülendőek. Sőt, igazán érdekesek.
A modern kor hajnalának szülötte vagyok ha nevezhetem ezt így, láttam és átéltem mindent ami az evolúciót hozta mit úgy neveznek a huszonegyedik század. A fegyverek felgyorsult fejlődésének minden mozdulatát végigkísértem, a technika lenyűgözött és sosem voltam rest kitanulni minden csínját-bínját az ostoba gyermeki játékok programozásától egészen a hacker világ legmélyebb bugyraiba. Volt rá időm, közel hatvan évem. Hiszen már annak idején drága René is tartozott nekem amiért megmutattam hogyan törheti fel a Nácik zsidók felkutatására használt lyukkártya-rendszerét... ó és a 80-as és 90-es évek! Az volt csak a szórakozás, The 414s, LOD, Vladimir Levin és a milliós crack...nosztalgia, lehet, hogy felhívom. Hmmm túl jól viselkedtem mostanság amúgy is, a Melissa worm óta nem követtem el semmit amivel megmozgatom kicsit a nemzetbiztonsági szolgálatot.
Szélesedik kicsit az ördögi vigyor ahogy egyet ért velem.
- Azt remélem nem felejtetted el, hogy a világ legjobb hackere vagyok. Rengeteg.... rengeteg minden megoldható néhány kattintással.
A világháló csodái, amik most jól is jöhetnek, főként mivel amit Alex mondott, annak részben igazat kell adnom. De a világ ugyanakkor sokat változott és annyi minden a kezünkre játszhat. Hisz nézzenek csak oda mit indított el egyetlen Valentin napi ajándékom?
Apropó elindítani...
Borzongás indul végig a gerincem mentén ahogy a csókot az erősödött szorítás következtében elmélyítem. Lesiklok az asztalról és fél térddel a székre támaszkodok, egyik kezemmel pedig a támlába kapaszkodom így "kényszerítve" rá, hogy hátra dőljön. Nyelvem ajkai közé fúrom, élvezettel de óvatosan fedezve fel ismét mámorító ízét.
Nincs más férfi aki valaha hozzám ért. Nincs más aki valaha érdekelt, csak ő.
Szeretem?
Vagy talán csak saját bűbájom hálójába csavarodtam mikor még kontrollálatlanul tombolt újjászületésem után?
Nem tudom, de vonz, annyira vonz!
Valahol elmém mélyén azonban megmozdul valami és a vámpír bűbáj megrezdül egy pillanatra. De elég ennyi, s ajkam elszakítom az övétől, arcom a nyakába fúrom, elrejtem míg a félelem eltűnik tekintetemből.
- Mesélj még... mondj el még valamit, mindegy mit, de még valamivel többet akarok tudni.
Kérem, mert ezzel is lefoglalhatom, míg összeszedem magam. Túl éles a tekintete, túlságosan átlát rajtam, tudom és ezt most nem akarom. Hiszen olyan jó, hogy itt van! Ahogy mindig mióta csak mellette vagyok ismét, most is egyszerre borzolja fantáziám, bizsergeti érzékeim és még is... olyan mély megnyugvást érzek mellette.

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-10, 11:57





Felkérés keringöre!






Nos, az érdekes szót nem biztos, hogy alkalmaznám a halandókkal egy mondatban, de ezt nem biztos, hogy most kellene megbeszélnünk.
- Inkább maradjunk annyiban, hogy lehet közöttük érdekes kincseket találni. – Nézek rá, hiszen számomra ő is egy ilyen felbecsülhetetlen értékű kincs, még a mai napig is. Néhány vámpír hajlamos elfeledni az művészetek iránti vágyát és érzéseit, és elfeledni mindazt, amiért a vámpírja kiválasztotta az átváltozásra, így elveszíti mindazt, ami értékes benne. De Eric nem ilyen, ő megtartotta mindazt, amire teremtve lett, és továbbra is fejleszti ezt a tudást. Most még többet ér, mint előtte bármikor.
- Valószínűleg igényem is lesz majd azokra a kattintásokra. – felelem mosolyogva, hiszen eljön az idő, amikor majd a szavazatokat kell meghackkelnie észrevétlenül a világ minden táján, hogy számunkra kedvezően alakuljanak a dolgok. Hogy az emberek akarata ellenére, is olyan törvények szülessenek, amik a vámpíroknak adnak jogokat. Hogy olyan emberek kerüljenek a vezető pozíciókba, akiket mi irányítunk, hogy eljöjjön az a nap, amikor már a vámpírok is beülhetnek ezekbe a pozíciókba, és a nappalokat felváltják az éjszakák, azután pedig elfoglaljuk a minket megillető helyeket.
Csókja édes nektár számomra, nem tudom, talán csak azért, mert olyan ritkán kapok belőle, de már másodjára jutalmaz meg ma este, és én engedelmesen döntöm hátra a fejem, támaszkodom meg a kényelmes szék támláján, hagyva, hogy irányítson. De megint olyan rövid a csók, és olyan feszültté válik, nem tudom az okát, mert nem osztja meg velem. Ideges lesz, ezt érzem, és arcát elrejti, talán fél attól, hogy férfi vagyok, és nem meri bevallani, hogy vágyik rám? Bár ostobaság, és el is hessegetem a gondolatot, hiszen az elmúlt évtizedekben több száz férfival is együtt lehetett már, de most erre sem akarok gondolni, mert feléled bennem birtoklási vágy, pedig nincs hozzá jogom, ezt én is tudom.
Meséljek, de miről? Mit szeretne tudni, amit még nem tud? Bár rengeteg titkom van, amiről sosem beszélgettünk, végül is miért is ne.
- Több mint ezerötszáz évvel ezelőtt születtem egy szigeten, ami ma már nem létezik, mert életem ezredik éve környékén egy vulkánkitörésnek hála elsüllyedt az egész, és megsemmisült az a világ, amiben éltem. Az az életteljességgel különbözött attól, ami most van, vagy ami a föld más tájain volt akkoriban is. Minket istenként tiszteltek a szigeten, és nem kellett rejtőzve, árnyak között élnünk. A palotánkat sűrű lombozatú fák, éterien szépséges virágok, színes kavalkádja vette körül, amik a palotába is bekúsztak. Az üveget akkoriban nem ismerték, de drága függönyökkel takarták el őket, amiket a szellő olykor meglebbentett. Növényeket ültettek a palotán belül is, díszes nagy vázákba, amik néha nagyobbak voltak, mint egy ember, és mindent a báj és a kellem jellemzett. Talán a Bloody Bite egy kicsit tükrözi, hogy milyen volt a hely, de mégsem ugyanolyan, hiszen azt a szabadság érzete járta át. Ott szeretkeztünk, ahol akartunk, ahol megkívántuk a másikat, nyíltan ihattunk az emberekből és vérállatokból, mind önként jöttek hozzánk és ajánlkoztak fel, mert annál nagyobb megtisztelés nem is érhette volna őket.  – a hátát simogatom, ahogy elmém a múltba réved, és megosztom Ericcel életem legszebb éveinek szeletét. Tekintetem nem látja most a szobát, a számítógépet, a mert a múltba néz, és az vissza rá, keserédes emlékként.







Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-18, 11:29



Felkérés elfogadva
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Tudom tudom... noha csaknem hét évtized áll már a hátam mögött melyet vámpírként éltem le, sokak szemében még túlságosan is hasonlítok a halandókra. Lehet, csodabogárként tartanak számon... egyesek talán rossz szemmel nézik, de... minek legyek olyan, mint a legtöbben? Meglehet, ennyi idősen illene már rendesen kordában tartanom a vámpírerőt is mi bennem lakik, de képtelen vagyok rá. Különben is... gyűlölöm a gondolatát is, hogy egyike legyek azoknak kik sötét lyukakban rejtőzködve tengetik mindennapjaikat és arroganciába burkolódzva fitymálnak le mindent, ami nincs ínyükre. Egy kicsit ellentmondásos azért... Hét évtized, hét Város Ura akiket szolgáltam és mind egytől egyig a megrögzött, rejtőzködő régi motoros akik sosem támogatnák Alexet és a terveit. Kivonulni a nyilvánosság elé, megmutatni mindenkinek, hogy a sötétségben rejlő szörnyek valódiak. Mintha csak beállnának az utcalámpa alá és azt mondanák "semmi gáz népek, a mumus valójában ölelni való plüssmackó". Képtelen ötlet, hogy ilyesmire vetemedjenek.
Csak hogy Alex ezt tette, legalább is ugyanezzel a drámai hatással és az ő esetében mindenki megkedvelte a mumust. Legalább is a halandók. Be kell valljam aggódtam érte attól a perctől kezdve, hogy a világot rengető bejelentése megjelent a képernyőn... és aggódom azóta is.
Most pedig Abel tetézte a helyzetet egy még eget rengetőbb feladattal. Nem unalmas az élet emellett a vámpír mellett, az biztos. Mint a régi szép időkben...
- Szolgálatára Uram!
Épp csak tisztelegni nem kezdek, mert helyette valami sokkal élvezetesebbel foglalom el magam egészen addig, míg vámpír erőm közbe nem szól. Nem gondoltam volna, hogy tényleg csak úgy elkezd mesélni, ráadásul olyasmit, ami a régi időket idézi. Régen sosem tett ilyet, akárhányszor kérdeztem, Alex kerülte, hogy a múltról beszéljen. Feltérdelek a méretes forgószékbe a másik térdemmel is és kényelmesen leülök ölébe, de arcom még egy darabig rejtegetem. Hallgatom szavait és szinte megjelenik előttem az a paradicsomi kép ahová ez a férfi olyan hibátlanul beleillik. Milyen volt akkoriban? Milyen lehetett friss vámpírként... sőt, halandóként? A bőre talán bronzosabb árnyalatú volt... a tekintete talán egy kicsit élettel telibb? Igen, biztosan, hiszen kihallani a hangjából mennyire vágyik vissza arra a helyre. Hát innen az utópisztikus világ utáni vágy? Egy földi paradicsom vámpíroknak... nem is hangzik olyan rossz álomnak. Bár az álom nálam csak álom marad, és mivel Alexről van szó, tudom, hogy több mindent ért már el eddig is, mint bárki más a fajtánkból… de mindenkinek megvannak a határai. A világ teljes meghódítása eddig egyetlen hatalmasságnak sem sikerült.
- Az a sziget, idilli lehetett. Többes számban beszélsz... te és a teremtőd, igaz?
Kérdem a történet végeztével. A neve Salome és megölték. Ennyit tudtam kideríteni a nőről, aki Alexet vámpírrá tette. Ennyit és egy szóval sem többet, ami valljuk be nem semmi tekintve, hogy a NASA-nak nehezére esik előlem információkat elrejteni. Erről a nőről még sem tudtam meg az égvilágon semmit! Egy kicsit piszkálja ez a tény az egomat is a kíváncsiságról nem is beszélve – furdal rendesen. Kétlem, hogy Alex elárulna bármi mást… talán egy kicsit feszegethetném a határokat, de ha megmakacsolja magát, várhatok még vagy száz évet, amikor ismét hajlandó lesz valamit elárulni. Ez a téma nagyon rosszul érinti, ezt hamar megtanultam. Azt hiszem minden vámpírnak van egy ilyen pontja.
Felemelem a fejem és ismét arcát fürkészem, de bízom benne, hogy mostanra már sajátomról eltűnt az iménti félelem. Mert magamnak be merem vallani, hogy mióta Alex nincs mellettem, félek ettől a vámpír erőtől. Míg ő ott volt, nem érdekelt, hogy magával ragad, nem érdekelt hogyan üt rám vissza, hisz mindig megvédett, helyre tette a galibáimat. De miután magamra maradtam és a saját lábamon kellett megállnom… a képek a kisebbik képernyőn emlékeztetnek arra is, hogy a városok urai kíméletlenül kihasználnak bármilyen erőt, amit hasznosnak ítélnek.
De elsöpröm a gondolatokat, mielőtt még nagyon magukkal ragadnának. Hiszen itt van ő. Ismét mellettem, elérhető közelben. Élvezhetjük ismét együtt a világ fejlődését, a technika nyújtotta csodásabbnál csodásabb kütyüket. Tudom, hogy élvezni fogja, ahogy szépen lépésről lépésre megtanulja őket használni. Imádni fogom ismét tanítani… imádtam már akkor is. Ahogy morgott és dúlt fúlt ha valami nem úgy működött, ahogy ő azt elképzelte és a gyermeki öröm mikor még is sikerült. Mint ahogy az imént azzal az egyszerű kis programmal, mellyel vizuálisan kibővített egy random szállodát. Igen, itt van mellettem… a maga pompájában, azzal az angyalok alkotta arcéllel, a mélységes tekintettel, a mindig hibátlan frizurával és a csókolni való ajkakkal. Te jó ég, még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy így tud hatni rám egy másik férfi. Régen talán aggódtam volna emiatt, halandó koromban… de Alex… nem bánom, még véletlenül sem. De olyan nehéz ellenállni, hogy egy sóhajjal fonom karjaim nyaka köré és ismét csak ajkaira borulok. Még többet akarok az ízéből, hallani akarom a sóhajait, látni akarom az arcát mikor…
- Oh Gott wie sehr ich dich vermisst habe…
Sóhajtom ajkai közé lassan nem bírva magammal és ismét felbuzog bennem a kontrollálatlan erő, de ezúttal érezhetően nagyobb lendülettel.

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-19, 11:50





Felkérés keringöre!






Olyan régóta élek már, és Eric röpke száz éve eltörpülni látszik az enyém mellett. Vajon milyen lesz ő az én koromban? Vajon addigra sikerül elérnem, hogy neki már nem kelljen hadakoznia az emberiséggel? Nagyon remélem, mert szeretnék könnyebb életet biztosítani nekik, olyat, amilyen nekem is volt, ennyi idősen. Szeretném megadni nekik a biztonság érzetét, a boldogságét, a gondtalan életét. Ahol egy vámpír sem rejtőzik sötét lyukakban a föld mélyén, megfásultan, világ urának képzelve magukat, holott saját béklyóik rabjai mind.
Sok városban megfordultam már az elmúlt százötven év alatt, és az előtt is, bár akkor nem szolgálva még senkit csupán teremtőmet. Voltak, akik támogattak terveimben, és voltak, akikre elég volt ránéznem, megpillantanom udvartartásukat, és tudtam, hogy ők akkor sem állnának mellém, ha a világ urává válhatnának. Nem képesek a fejlődésre, nem képesek a változásra. De azért sikerült néhányat találnom azok közül, akiknek mikor meséltem otthonomról, és, hogy ott milyen volt az élet támogatásukról biztosítottak. Persze az ő nagy részük is csak a háttérből támogat. És valószínűleg az első adandó probléma, vagy lehetőségnél szúrnának hátba, mert ilyen a vámpírok természete, nem képesek megbízni senkiben, főleg nem egymásban.
Történetesen ebben a kérdésben meglehetősen hasonlítok rájuk én magam is, ami a bizalmat illeti. Száz ötven éve teremtőm is megbízott valakiben, aki elárulta őt, hát csoda, hogy nem hajlok én sem afelé.
- Időnként még előjön a tisztítsuk meg a világot, és uralkodjon az árja éned? – nézek rá mosolyogva, és bár egyenruhában sosem láttam, azért azt el tudom képzelni, hogy milyen jól állhatott neki.
Csókunkat megszakítja, és feszültebb lesz, de nem mondja el, hogy mi a baja. Nem tudom, hogy ha rákérdezek, akkor elmondaná-e, talán ő is olyan, mint én, és nem bízik meg senkiben sem. Nem tartom kizártnak.
Kérdése rángat ki a múltba történő utazásomból. Sosem beszéltem neki ezekről a dolgokról, sosem beszéltem neki Salome-ról sem. De azt hiszem itt az ideje, hogy néhány dolgot megtudjon róluk.
- Én, a teremtőm, és a testvérem! – És persze több százan még, de nekem csak ők számítottak igazán, senki más. Az összes többi csupán mellékszereplő életem filmjében, akik említésre sem méltóak csak futólag. Ráadásul az ő elvesztésük nem viselt meg egy kicsit sem, nagy részének már a nevére sem emlékszem, nemhogy az arcára.
Újabb csókra invitál, és bevallom eszem ágában sincs megszakítani, vagy bármilyen módon megállítani őt benne. Érzem, hogy vágyik rám, de valamiért folyton megállítja magát, aminek nem ismerem az okát, egészen addig, míg ereje fel nem horgad, és áramlik át rajtam váratlanul, de abban a pillanatban csapom magam köré a pajzsom, erősítem meg a védelmem.
- Wow, erősebb lettél! – szegezem neki a tényt, amit egyébként már levonhattam volna, hiszen eltelt jó pár évtized, mióta utoljára találkoztunk.








Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-24, 07:04



Felkérés elfogadva
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Nos szentül hiszem, hogy a magamfajtát nem hosszú életre tervezték. Bár az évek számát más léptekben mérik mióta a vámpírok "színes" táborát..hmm.. gazdagítom? Talán mondhatjuk így. De tény, hogy az én vérmérsékletemmel emberként sem maradtam volna túl sokáig életben. Mit túl sokáig, hisz a kivégzésem elől menekített meg engem ez a...hehe
- Angyal.
Lehelem magam elé a szót szélesedő mosollyal. Milyen kusza volt a fejem! Még az után is kételkedtem a természetfelettiben, hogy kirepített a tábor udvaráról, repülő és szárnyak nélkül. Ezt hívják talán realistának... bár hamar feladtam. Abban a pillanatban utat engedtem a képtelen mesék és legendák valósságának, hogy fogai először haraptak nyakamba.
Egy új világba csöppentem. Kegyetlen világba, csupa ismeretlen és új szabállyal. Az alapokat megtanultam Alextől, s miután elhagyott a magam kárán csiszolgattam és finomítgattam a diplomáciai fogásokat, etikettet mik olyan szorosan kötik ezt a fajt, akár a bilincsek. S mióta idejöttem, mintha felrúgtam volna mindent amit tanultam. Legalább is így érzem valahányszor ilyen közelségbe kerülök Alexszel. Mintha csak visszatérhetnék ahhoz a kezdeti időszakhoz, mert ő itt van és ha valamit elszúrok, majd ő kimenti a bőrömet. Micsoda naiv ostobaság... nem jellemző rám, ideje lenne leráznom magamról és visszatérnem a logikus gondolkodáshoz.
Hiszen ez a világ a túlélésről szól.
A békés sziget melyet lefestett olyan álomszerűnek tűnik, hogy ha nem Alex szavai lennének, kételkednék a valósságukban. Én nem hiszem, hogy a csendes küzdelmek valaha is véget érnek. Nem hiszem, hogy ez a társadalom képes a változásra és hogy valaha is eljön egy olyan időszak, mely azt a szigetet idézi. Apropó sziget...
- Testvér?
Vonom fel szemöldököm, mert nem tudom pontosan beazonosítani ezt a köteléket Alex esetében. Az az idegesítő japán is folyton az öccsének nevez. Olyan szokás ez Alex teremtettjei közt amihez még nem igazán tudtam alkalmazkodni... pontosabban nem igazán akarok. Ahogy most így elnézem Alex arcát, ismét csak megszilárdul bennem a tény, hogy képtelen lennék apámnak nevezni. Szeretőmnek, teremtőmnek, barátomnak, mesteremnek igen... de apámnak? Az ember nem fekszik le a saját apjával még ha csak átvitt értelemben is nevezem így... egyszerűen... morbid.
De persze ez csak én vagyok. Zuzu az engedelmes jó kisfiú szívesen játszik a szabályok szerint. El kell ismernem ő csinálja jól... szinte nulla felületet ad a támadásra az ártatlan játékával.
De nem vagyok hajlandó elrontani a mai éjszaka hangulatát azzal, hogy a kis szemétláda járjon a fejemben. Helyette inkább elvigyorodom Alex kérdésén.
- Azt ugye tudod, hogy az árják világába csak a szőke kék szemű, tejbőrűek férnek bele...?
Kekeckedve kanyarodik megint a rosszcsont vigyor ajkaim szegletére ahogy ujjammal megigazítok egy sötét tincset, majd ujjbegyemet végighúzom a bronzos bőrön. Aztán tettetett gondterheltséggel vonom össze szemöldököm.
- A gond viszont az, hogy nem esetem a szőke.
Sosem azért játszottam katonásdit mert osztottam volna Hitler meg az idióta bandájának véleményét. Minél változatosabbak az emberek, annál kevesebb esélye van a világnak, hogy egyhangúvá váljon. Nem, én a magam szórakozására áldoztam a technika oltárán. Hogy az áldozatok épp a zsidók közül kerültek ki -többnyire- az már nem az én saram.
Annál inkább az enyém, hogy a vámpírerő nem nyugszik. Mi az ördög van velem? Ennyire nem szokott vehemensen felcsapni. Zihálok kicsit a csókból kiszakadva immár harmadjára és igyekszem valahogy magamba csomagolni ismét, de ez a belső "szörnyeteg" csak nem akar engedelmeskedni.
- Csak ez az átok lett erősebb, nem én...
Válaszolom kicsit ingerültebben, mint szerettem volna és ahogy ismét kinyitom a pár pillanat erejéig lehunyt szemeimet és Alexre nézek, újabb hullám fenyeget azzal, hogy maga alá temet. Igyekszem hát felkelni a székről és némi távolságot teremteni megint kettőnk közt, már ha hagyja.

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
avatar
IV. Mestervámpír
Alexander
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 12.
Hozzászólások száma : 156
Tollvonásainak száma : 130
Re: Véget nem érő tánc
2018-06-30, 09:03





Felkérés keringöre!







A vámpíroknak nem könnyű életben maradni, mindig van egy erősebb, akinek vagy behódolsz, vagy általában meghalsz. Ha csak nincs olyan tudás a birtokodban, amivel a kettőt kijátszhatod.
„Angyal” suttogja elém szót, és nekem kell némi idő, mire felfogom, hogy mire is akar utalni vele, szélesedő mosolyára, elnevetem magam.
- Bocs, hogy csalódást okoztam. – tény, hogy mikor Ericet átváltoztattam, az elméje nem volt a helyzet magaslatán, ahogy a teste sem. De ha már itt tartunk a világ épp széthullni látszott még körülöttem is. De lám, ő milyen jól helytállt, akkor is, miután külön váltak útjaink, és életben maradt egyedül is. Bebizonyította, hogy nincs szüksége védelemre, mert ha az ereje, nem is volt végtelen, vagy pusztító, az esze megvolt a túléléshez.
Nekem pedig dolgom volt, hogy megvalósíthassam, azt a világot, amiről mindig is álmodta, mióta elveszítettem a természetnek köszönhetően. Bár valószínűleg idővel, ahogy az emberek fejlődnek, így is – úgy is elpusztult volna az a világ, mert semmit nem hagytak felfedezetlenül. Olyanok, mint a vírusok, mindet be akarnak kebelezni, és élősködni rajta. Rosszabbak a legádázabb vámpíroknál is.
- Testvér. –ismétlem meg a kérdésére. Majd elnézek az ajtó felé, hogy megbizonyosodjak róla tényleg be van-e csukva, bár elméletileg érezném, ha valaki ott hallgatózik, de sosem lehet tudni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szobában nincs semmilyen poloska, ahogy a modern világ nevezi, hogy lehallgathassanak minket. Eric gondoskodik azok kiszűréséről, ezt még úgy is tudom, hogy sosem beszéltünk erről.
- Az ikertestvérem. Ő pont olyan…- egy pillanatra elgondolkodom, és kijavítom magam. -… ő pont olyan volt, mint én. Talán egy kicsit könnyebb volt kihozni a sodrából, hirtelen haragbúb volt. Most nem tudom, hogy milyen, hogy mennyit változott. – teszem hozzá, hiszen már eltelt százötven év, mióta utoljára láttam. És fogalmam sincs, hogy mit tett hozzá, vagy mit vett el belőle Belle Morte.
Mivel úgy látom, Eric ma inkább játékos hangulatában van, ez engem is egy kicsivel jobb kedvre derít, legalábbis azt veszem észre, hogy folyton folyvást vigyorognom kell időnként, ha ő is vigyorog.
- Ott harcoltál a háborúban, az ő oldalukon. És nem tudod, hogy nem a szőkéket mentették, hanem a nemes vért akarták fenntartani, meggátolni azt, hogy a nem germánokhoz kapcsolódó fajok, ne hígíthassák tovább az árják vérét? – Az persze a németek is belátták, hogy az egész világot nem pusztíthatják el, bármennyire is szeretnék, arról nem is beszélve, hogy azzal, hogy minden országban találtak olyat, aki ehhez a vérhez kapcsolódik, igazából a saját elméletüket buktatták meg, bár ez akkoriban, nem igazán számított.
- Ne! – húzom vissza magamhoz, ahogy megpróbál eltávolodni, és szorosan tartom. – Miért tekintesz rá átokként? Olyan sok dolgot elérhetsz ezzel az erővel. Olyan sokra viheted még, a hatalmaddal. – még mindig tartom magam ahhoz az elmélethez, hogy a szerelem a legerősebb érzés a világon, és ha nem is mindnet, de a legtöbb dolgot megváltoztathatja.
- Gondold csak el, akár egy város ura is lehetnél ezzel az erővel, ha megtanulod kihasználni. Hiszen hány szerelmes ne adná meg neked, amire vágysz?





Vissza az elejére Go down
Online
avatar
II. Ifjú
Eric Rafael Krauss
Hello Darling, Please call me
Join date : 2018. Jan. 21.
Age : 98
Tartózkodási hely : St. Louis - Black Velvet
Hozzászólások száma : 45
Tollvonásainak száma : 42
Re: Véget nem érő tánc
2018-07-15, 20:19



Felkérés elfogadva
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns."

Felkuncogok a bocsánatkérést hallva.
- Na igen... pedig mennyire vártam a hófehér, puha tollú szárnyakat meg a glóriát, de ehelyett kék tüzű mágiát és szemfogakat mutattál.
De csak kekeckedem tovább, csak is azért, hogy a válaszommal még egy kicsit piszkáljam. Hogy újra ott kunkorodjon a mosoly ajkai szegletében, mert imádom látni. Mert olyankor olyan, mint annak idején.
Mint amikor egy bérlakás fürdőszobájában a kádban ülve beszélgettünk. Nem tettünk mást és még ott is többnyire nekem járt a szám. Így visszagondolva már arra is emlékszem először milyen zavarban voltam. Pontosan ugyanúgy simultam a karjaiba, mint ahogy a nők az enyémbe halandóként. Hagytam, hogy cirógasson, de úgy viselkedtem, mint egy szűz kamaszfiú. Du Gütiger im Himmel, hogy milyen zavarban voltam! Eltartott egy darabig, míg megszoktam, de még aztán sem tartottam magam homoszexuálisnak. Azóta sem, megjegyzem. Manapság viszont már alkalmaznak rá egy igen találó és puccos fogalmat: poliszexualitás.
De emlékszem, akkoriban sokat mosolygott és én imádtam ahogy elcsodálkozott a világ fejlődésén melyet újra felfedezni és követni kívánt. Kicsit elszomorít, hogy most már nincs rám szüksége ehhez. Éppen ezért ez a mai este kezd számomra kicsit különlegesnek hatni hisz a régi időket idézi fel számomra, így csakhamar úgy döntök, hogy egyszerűen csak élvezem. Talán ezért sem akadok fenn túlságosan Alex szavain. Egy fivér, akit ezek szerint rég nem látott már. Ráadásul ikrek...? Hmmm hmmm.
Hogy is kellene éreznem ezzel kapcsolatban? Nem is tudom, valahogy nem mozgat túl sokat bennem a hír, mint mikor az ember hall egy katasztrófáról és igen, sajnálja az áldozatokat, de hát messze történt, nem tud rajta sem változtatni, sem segíteni így csak tovább siklik a dolog felett. Magyarán: az ikertestvér nincs itt, Alex az enyém ma este és éppen ezért, nemes egyszerűséggel nem érdekel.
- Ich verstehe..
Igen, értem, mert hát legalább ennyit azért illik reagálni, de már is terelem gondolataim az ajkak felé, melyeket csókolhatok és csakhamar a vámpírerők felé amiket igyekszem kordában tartani. Tényleg igyekszem, esküszöm, de nem épp egyszerű úgy, hogy nem enged el és magához húz. A szavaira viszont savanyú, szarkasztikus nevetés buggyan ki ajkaim közül még mielőtt visszafoghatnám.
- Hát igen... szinte nincs olyan amit ne adnának meg nekem, ha kérem még az életüket is áldoznák... tudom, járt ösvény a számomra. Tudták a Városok Urai is, előbb, mint én.
Magyarázom kicsit nyugtalanul ficeregve az ölében, de legalább a szavak idézte emlékek kicsit lecsitítják a bűbájt és a vágyaimat.
- Ráadásul én mit nem adtam volna értük! Birgit, Lace, Caludia, Lalura... és még hányan mások! Bármelyikükért akár meg is haltam volna.
De hogy miért van most itt és miért beszél múlt időben a hölgyekről -mert hogy kizárólag hölgyek voltak- azt inkább lenyeli.
Helyette egy kicsit nyugodtabban újra Alex nyaka köré fonja a karjait ha már a bűbáj alábbhagyott.
- De neked nem kell magyaráznom, hiszen emlékszel milyen voltam az első években... sőt, a tíz év alatt nem változtam sokat, mindig te akadályoztad meg, hogy túlságosan is belegabalyodjam a bűbájba. Hmm... fárasztó lehetett az Őrangyalt játszani...
Na igen, míg Alex mellettem volt, addig sokkal könnyebb volt. Nem is igazán aggasztott az erőm, hisz még csak ismerkedtem vele. Aztán az Őrangyalom egyszer csak felmondott és a vámpírerő úgy szippantott be akár egy örvény. Igazából még akkor tartottam átoknak. Jó két évtizeddel később tanultam meg mennyire is lehet ez veszélyes saját magamra nézve. Akkor kezdtem tőle igazán rettegni és akkor döntöttem úgy, hogy bárki, aki áldozatul esik ennek az erőnek, azt saját magam "szabadítom fel".

credit

_________________
"Sometimes Beauty can be a more devastating weapon than guns.
Vissza az elejére Go down
Online
Ajánlott tartalom
Hello Darling, Please call me
Re: Véget nem érő tánc


Vissza az elejére Go down
 
Véget nem érő tánc
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Shining Darkness :: St. Louis - Játéktér :: A városon belül :: Vérnegyed :: Kárhozottak Cirkusza :: Lakrészek-
Ugrás: